Homonnay-ügy – avagy kötelező-e a főhajtás?

 

Homonnay halála körül egyre nagyobbak a hullámok. Szellemi és erkölcsi ideológiák csapnak össze olyannyira, hogy már egy jobboldali tollforgató is azt követeli, miszerint aki keresztény, az bizony tisztelegjen főhajtással az elhunyt előtt. Ha nem teszi, szégyellje magát… Mintha a halál, önmagában is tiszteletet követelne a keresztény embertől.

Pedig a halál, önmagában nem ment föl semmi alól, nem teszi feledékennyé a közvéleményt, és nem teszi kötelezővé a megbocsájtást sem. Ahogy önmagában az öregség sem érdem. A keresztény ember akkor hajt fejet a koporsó előtt, amikor az általa is elismert, vallott értékeket képviselő embertársa temetésén rója le kegyeletét.

Az öregség egy biológiai folyamat része, a halál pedig, egy biológiai folyamat vége. A keresztény ember egy-egy halálhír hallatán azt mondja, hogy „nyugodjék békében” vagy „Isten nyugtassa”. És így is gondolja. A görögök azt vallották, hogy a halottról vagy az igazat, vagy semmit. Amikor tehát, egy keresztyén honfitársunk arról ír, hogy aki nem tud fejet hajtani Homonnay halálhíre hallatán – de nevét hallva eszébe jutnak azok a gyalázkodó megnyilvánulások, amelyekkel keresztényeket, magyarokat, Fidesz-szavazókat ócsárolt –, az szégyellje magát, akkor azt kell látnunk, hogy a legbriliánsabb szellemiségbe is befurakodott az Új Világ eszement tolerancia-fertőzése. 

Mert mit is kell értenünk ezen? Azt, hogy Hitler, Sztálin, Szálasi és Cohen Béla vagy éppen Lenin előtt is hajlonganunk kellene, csak azért mert – a világ javát szolgálva – meghaltak?  

Nem! Nem kell főhajtással tisztelegni és a tisztelgés elmaradása miatt szégyenkezni a Hazámat, a Nemzetet, a kereszténységet, az emberi létet ócsárlók halála miatt. Akkor sem tisztelegnék és nem is szégyellném magam emiatt, ha a családomat bántó ember haláláról hallanék. Keresztényként csupán „Isten nyugtassát” mondok ilyen esetben, és ez legyen elég, mert úgy is gondolom... igaz, most azt is hozzá tettem, hogy "legyen hozzá irgalmas!" Senki ne vegye sértésnek, ha a halottról az igazat tartom vagy mondom el. Mert mindenkinek lehetősége volt, van úgy élni, hogy fényt hagyjon maga után, ne a gyűlölködést és sötétségét. Az ítélet pedig nem a főhajtáson múlik… hanem az  Igazságos Bírón.

Most, folytatódik az, amit megélt, ami mellett harcolt a most elhunyt Homonnay: a gyűlölködés és a vádaskodás, a rágalmak és a gyalázkodások. Mert azok sem hajtanak fejet emléke előtt, akik mellett elkötelezte magát, hanem a halálát kihasználva vagdalóznak… ami önmagában is hullagyalázás.

Tehát, mielőtt belemerülnénk a keresztyén ember, halált illető kötelezettségeinek megítélésébe, és íly módon két lovat igyekeznénk megülni egy fenékkel a nemzet lovardájában, azaz botor módon kioktatnánk azokat, akikre egész életében csak sarat dobált az elhunyt, inkább maradjunk csendben. És ha keresztyénként úgy érzi bárki, hogy hite szerint az fontos, akkor mondjon el egy Miatyánkot… – magában...   

Stoffán György

Szilveszter a Fenyőgyöngyében – 1979-1980

Nem kellett elutaznom ahhoz sem az NDK-ba, sem az NSZK-ba, hogy 1979 Szilveszterén e kétfelé szakított ország szilveszteri hangulatát megtapasztaljam. Ifjú korom nagy, családi örökségként megélt szenvedélye volt a vendéglátás. Az európai politikából kiszorított őseim ezt a hivatást választották, s űzték évszázadokon keresztül, mindaddig, amíg a rabló kommunista csürhe, ki nem vette a kezünkből saját vendéglőinket, szállodáinkat, birtokainkat és mindent, ami tulajdonunk volt. Én maradtam – nem lévén más –, a szocialista vendéglátás berkeiben, ahol akkor még ugyanazokkal a nagy nevekkel ismerkedhettem meg, amely nagy neveket a szovjet megszállás előtt is ismert a nagyérdemű vendéglőjáró közönség: Erős János, Seres István, Korniss László, Pesznecker Károly és nagyapám: Mikula Ágoston neve Budán meghatározó volt a vendéglátás terén.

Summa summarum: – nem foglalkozva azzal, hogy Lengyel Mária, Benedek Elek unokája (osztályfőnököm és magyar tanárnőm a Marczibányi téren) már hetedikes koromban „figyelmeztetett” arra, egy órai dolgozatomat elolvasva, hogy írónak kell lennem, a vendéglátást választottam, s abban képeztem magam. Így kerültem 1979-ben, a festői környezetben lévő hangulatos Fenyőgyöngye Vendéglőbe… 

Mint az akkor szokás volt, a régi pártkáderek és bukott katonatisztek megkaptak egy-egy étterem-vezetői állást, de kellett melléjük a szakember, aki legalább konyít a szakmához. Ez lettem volna én, hiszen a „központban” mindenki tudta, hogy családi hátterem alapján feltételezhető a szükséges tudás. Én magam nem is foglalkoztam ennek a jelentőségével, csak tettem a dolgomat. Számomra természetes volt…  

És eljött a Szilveszter. Akkoriban szokás volt, hogy csoportokat szerveztek a vendéglőkbe erre az éjszakára. Most is, itt is így történt. A diszpozíción csak annyi volt, hogy két német csoport 28-28 fővel. (Külön teríteni!) – volt a zárójeles kiegészítés. Ez utóbbi kicsit problémás volt, hiszen a Fenyőgyöngye egyetlen teremből állt. Ezt még megoldottam. Megrendeltük a malacokat, a káposztát és minden egyéb kelléket a központi raktárból, berendeltük a konyhás néni kisegítőjét is, és december 30-án megkezdődött az előkészület a másnapi két csoport és a Szilveszteri nyitva tartás zökkenőmentes lebonyolítására. Még az odarendelt zongorista is feljött 30-án, hogy megismerje azt a pianínót, amelyen másnap játszania kellett. A legfontosabb kérdésére is jó választ adtunk… ő is kap vacsorát és minden „jatt” az övé, amit a zenélésért kap, és a „kamu piát” is kifizetjük neki… Erre azonban másnap nem került sor, mert „élesben” fogyasztotta el a rengeteg nedűt, amit egy darabig valóban gyönyörű játéka fejében fizettek a németek… de erről később…  

30-án elkészült a párolt káposzta, előfőzték a krumplit, pácba került a két malac is. S megnyugodva mentünk haza késő este, készülve a másnapra. Bukott katonatiszt főnököm egész nap az irodájában üldögélt, s amikor onnan kijött, csak annyit mondott, hogy: – Na, így! Ahogy mondtam! – és már vissza is vonult, mint a vert sereg. Ezt körülbelül háromszor ismételte meg a nap folyamán, mert negyedszer már nem tudott felállni az íróasztalától. Nem is erőltette. Inkább bealudt az "előkészületbe"… amit a teljes személyzet belefoglalt az év végi hálaadásba.

Másnap, 31-én reggel, hat körül már felvonult a teljes csapat. Két öregasszony a konyhára, a „vitéz úr” és én, aki a pultos, a pincér és a ruhatáros szerepét töltöttem be egy személyben. Élveztem a helyzetet, mert voltaképpen 21 évesen üzletvezetőnek képzelhettem magam. De facto, az is voltam, lettem ebben a helyzetben.

Komótosan beállítottam az asztalokat, beterítettem, felkészítettem az italokat, amit kellett behűtöttem, ellenőriztem a konyhát, megkóstoltam az ételeket, és megnéztem, hogyan pirul almával a pofájában a két malac… Megérkezett a zongorista is, aki ez alkalommal a kiváló cigányprímás, Jónás Mátyás édesanyját helyettesítette, aki idős kora és látássérültsége miatt nem vállalhatta el a Szilveszter éjszakai zongorázást. Közben a családom is jelezte, hogy feljönnének a Fenyőbe szilveszterezni, így számukra is helyet kellett csinálnom. Megoldottam. Igaz, közel a bejárathoz, amolyan szeparéféleséget alakítottam ki.

És este hat körül minden beindult… Nem kis meglepetésemre. Megérkezett ugyanis az első német csoport. Zord arcú ember lépett be először, a többiek kint vártak, szinte iskoláscsoportként, az ajtó előtt. Egy pillanatig nem értettem a dolgot, de amikor a zord külsejű pártaktivista megszólított, azonnal leesett… ők az NDK-s grupp voltak. „Genosse Schef” lettem hirtelen, s csúnyán nézett, amikor Herr-re javítottam saját megszólításomat… és Grüß Gott-al feleltem a köszönésére. Valami papírt nyomott a kezembe névsorral, nagy piros pecséttel az alján. Finom célzásként megkérdeztem tőle, hogy szilveszterezni jöttek, vagy párttaggyűlés lesz. Ezzel viszont teljesen megmérgeztem virágzónak nem mondható kapcsolatunkat. Úgy zártam az egyre kellemetlenebbé váló beszélgetést, mintha internálótáborban lennének: Bejönni! Leülni! – és otthagytam a Genosse Spitzel-t.

Ők a jobboldali asztalnál foglaltak helyet. Halálos csendben várták az „aperó” felszolgálását, amit pillanatok alatt eléjük raktam. A sörök és a borok nyitva álltak az asztalon, mint a SZOT üdülők ismerkedési estjén… két főnek egy sör, vagy négy főnek egy hét decis rizling. Szomorú látvány volt, mert a másik német csoportnál ilyen előírás nem volt. A zongorista is elég kellemetlenül érezte magát, mert nem tudta mit játszhat és mit nem a z NDK-s vendégeknek.

Alig telt el pár perc, hahotázó, jókedvű, viccelődő csapat lépett a vendéglőbe. Az NSZK-sok. Grüß Gott-ok repkedtek a levegőben, amelyeket harsány  Glüchesneujahr-ok követtek… A csapatból néhányan énekszóval léptek be… Az NDK-s csoport már-már összehúzva magát üldögélt továbbra is halálos csendben. A Genosse Spitzel szeme úgy járt körbe, mint a biliárdgolyó…

Az NSZK-s csapat hamar elfoglalta a helyét, és megtudván, hogy a másik csoport is német, nagy hátba veregetéssel próbáltak közelebbi kapcsolatot teremteni velük, amit a Genosse Spitzel jelenléte, mint egy szögesdrót-kerítés akadályozott meg. „Jeder bitte mit eigener Firma!” Így az NSZK-s csoport maradt a saját társaságánál. Hamar az asztalra került az étel és az ital, amihez volt kollégáim közül – a közeli Újlaki Étteremből – segítségemre sietett Kéry Andrea és Andrási Pali. Közben a Genossét kezelésbe vettem, igyekezvén a megérkezésükkor történt kisebb nézetletérést kikovácsolni, és alaposan leitatni, hogy a „rábízott” NDK-s polgárok legalább itt, nálunk érezzék szabadnak magukat.  Főnököm, az egykori dicső, szocialista katonatiszt már merev részegen feküdt az irodájában lévő kereveten, így vele nem volt problémánk. A Genossét a konyhába vittem és beletöltöttem egy üveg vodkát, sörrel kísérve, amelyben két szem nyugtató is volt a biztonság kedvéért. Amikor visszament az asztaltársaságához, már nem tudott magáról, aminek azzal adott látható nyomatékot, hogy a falra erősített ruhaakasztók alá esett. Hogy megbizonyosodjam állapota valósságáról, odahajoltam hozzá és a fülébe súgtam: – Heil Hitler! – A Genosse Spitzel kicsit megemelve jobb kezét, egy hosszan elnyújtott „Heil”-lel válaszolt, majd, mint Arany János családi körében a kisgyermek, félrebillent fejjel belealudt a szilveszteri éjszaka ölébe. Senki nem akarta felemelni és székre ültetni. Ehelyett hálás mosoly volt a jutalmam…

Közeledett az éjfél… a két német csapat még mindig külön-külön mulatott, már ha az NDK-s halk beszélgetést annak lehetett nevezni. Viszont a zongorista a nyugati németek háláját mind leengedte a torkán, így ő, akárcsak a Genosse, lefordult a zongoraszékről, és a pálmafa hatalmas fa-virágtartójának dőlve szunyókált.

Éjfél előtt néhány másodperccel, a megbeszéltek szerint kijött az egyik öregasszony a konyhából egy nagy piros fazékkal és egy fakanállal a kezében és elkezdte másodpercenként verni a fazék alját. Én a zongoristát próbáltam ébresztgetni, de sikertelenül. Teljes csőd! Éjfélkor se zongora, se himnusz... Nem volt más választásom, mint csekély, a budai ferenceseknél még gyermekkoromban elsajátított billentyűstudásomat mélyről előkotorva odaültem a pianínó elé és a magyar Himnuszt éjfélkor eljátszottam. Amikor befejeztem, láttam, hogy a németek állva maradtak és kérdően néztek rám. Kapcsoltam. S mivel csak a német Himnuszt ismertem, és az NDK-st nem, így visszaülve a billentyűk elé, belecsaptam a Haydn által írott Kaiser szonáta ismert motívumába (Gott erhalte), s, hogy kedvezzek a vendégeknek, elkezdtem énekelni is "Deuschland, Deutschland über alles" szöveggel, amit 1979-ben még Magyarországon is büntettek - volna. Az „über alles”-re már az NDK-sok is álltak, mi több, énekeltek is.  A Német Himnusz végén a két német csoport összeölelkezve, sírva kívánt egymásnak boldog Újévet. Majd összetolták az asztalokat és együtt mulattak hajnalig. Mert mint sokszor elmondták egymásnak azon az éjjelen: "Deutschland ist eins und unzertrennlich”…  

Reggel öt óra felé szedelődzködött mindkét német társaság. A Genossét – aki minden bizonnyal csak Honecker elvtársnak tetsző jelentést tudott írni, mert ami Szilveszter éjjelén a Fenyőgyöngyében történt, arról két Tardylnak, és némi alkoholnak köszönhetően semmit sem tudott – is feltették a buszra.

Miután a zongorista is felébredt a pálmafa „árnyékában”, összecsomagoltuk neki a beígért vacsorát, aminek nagyon örült, ám, az első pillanatokban még nem tudta hol van. Elmondtam neki. Mindössze annyit kérdezett, hogy jól játszott-e az éjjel. Megnyugtattuk: – Remekül! Kicsit sajnáltuk is, mert amíg a buszt várta, egészen biztosan ráfagyott az alsónadrágja. Gatyával azonban nem szolgálhattunk… hisz azt korábban meg sem ígértük. Csak a biztos szilveszteri vacsoráról volt szó a kontraktusban. Persze, arról is, hogy muzsikál… de így is jó volt.   

Főnökömre viszont rázártuk a vendéglőt (volt kulcsa), mert teljesen reménytelen vállalkozásnak tűnt a felébresztésére tett összes kísérlet. A személyzet, velem együtt, reggel hétkor békésen és elégedetten távozott a Fenyőgyöngyéből…

A két német csoport tagjaival hosszú évekig tartottam a kapcsolatot, karácsonyi és húsvéti üdvözletek, valamint egy-egy visszalátogatásuk alkalmával. Feledhetetlen volt az 1979-ről, 1980-ra virradó Szilveszter éjszaka mindannyiunk számára… Senki nem gondolta még akkor, hogy valóban lesz egy egységes Németország, amelyet egy NDK-s Frau Genosse radíroz majd le véglegesen Európa térképéről…     

Stoffán György   

A szászok és svábok holokausztja Romániában - 1944. december 31.

 

Román katonák begyűjtik a listán szereplő lakosságot... 

1944. december 31-én megkezdődött a német nemzetiségű polgárok deportálása Romániából a Szovjet lágerekbe. 

Az NKVD bukaresti operatív törzsének nyomására és koordinálásával megkezdődött a német nemzetiségűek deportálásának művelete. A román hatóságok rendeleteket bocsájtottak ki a deportálások lebonyolítására. (Rendőrségi államtitkárának 1944. december 32.137/31. számú rendelete, a Rendőrség Főparancsnokának 32,475 S/3, 1945. január, a nemzetbiztonsági rendőrség 32.974/8. számú táviratrendelete, 1945. január 34.974/8, telefonos rendeletek száma 33.224/10., január, 1945., a Rendőrségi Főigazgatóság 34.883-S/24. 1945. január 24.883 rendelete stb…) Ezeket a rendeleteket eljuttatták a területi közigazgatási és rendőrségi szervekhez, és ezeken keresztül megszervezték a németek deportálását, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság küldöttsége által rögzített és előírt időpontban: 1945. január 10–20. között.

Megállapították, hogy minden munkaképes németet nyilvántartásba kell venni, függetlenül attól, hogy milyen állampolgárok. A férfiak munkaképességét 17 és 45 év között határozták meg, a nőkét pedig 18 és 30 év között. Nem deportálhatják azokat a nőket, akiknek egyéves kor alatti gyermekük van. Kivételt képeznek azok a román nők, akik német nemzetiségűekkel házasodtak, valamint azok a német nők, akik románok házastársai, szerzetesek, apácák, és azok a kiemelt gyárakban dolgozó német nemzetiségű munkások, akiket egy szovjet tiszt, és a rendőrség vagy csendőrség képviselője által létrehozott bizottság döntése révén fölmentettek a deportálás alól. Illetve „nem deportálhatók azok a szakemberek, akiket nem lehet helyettesíteni”. (Minden lágerben voltak egyházi személyek, papok és apácák, akikkel szemben különös kegyetlenségeket alkalmaztak a fogva tartók, mind Romániában, mind a Szovjetunióban! – a szerk.)

1945. január 2-án és 3-án megkezdődött a mintegy 5000 szatmári sváb deportálása. A kényszermunkára küldött 5000 fő közül az 1945-1949 közötti időszakban csaknem 3000-3500 szatmári sváb halt meg.

Erdélyi szászok deportálásáról szóló statisztikák szerint több mint 30 000 embert deportáltak a Szovjetunióba, ami Erdély német lakosságnak mintegy 15%-át teszi ki (1941-es népességi adatok szerint). A kitoloncolt személyeket illetően nem tartották tiszteletben a deportálási végzésben előírt életkort. A halálozásokról nincsenek hiteles adataink.

1945. január 14. és 16. között körülbelül 33 000 bánáti svábot szedtek össze házaikból. A városokban a vegyes román-szovjet katonai járőrök erőszakkal távolították el otthonaikból a listán lévőket. A falvakban csendőrök és a polgármesteri hivatalok tisztviselői gyűjtötték össze a német lakosságot, elvitték őket a gyülekezőhelyekre, majd bevagonírozták és Temesvárra szállították a transzportot.

Az első ilyen transzport Temesvárról a Szovjetunióba 1945. január 18-án indult el. Heteken keresztül zsúfolt marhavagonok vitték az embereket a téli fagyban, higany-, és uránbányákba. Ott a deportáltakat napi 12 órát dolgoztatták, ahol éheztek, fáztak, minden higiénia nélkül. A túlélők maguk mesélték el, hogy a fűtetlen barakkokat is maguk építették a csikorgó orosz fagyban, s a fagyott répát rágták ki a földből. A deportáltak közül mintegy 25000 fő halt meg.

Az Allgemeine Deutsche Zeitung für Rumänien 1995. január 13-i számában megjelent egy cikk, amelyből kiderül, hogy a román kormányt valójában nem lepte meg „teljesen” a kitoloncolási parancs, mert még mielőtt megkapta volna ezt a parancsot, a kormány úgy döntött, hogy listázza a kényszermunkára fogható férfiakat és nőket. Ezzel egy időben megkezdték a CFR-t (Román Államvasutak) felkészíteni arra, hogy elegendő marhavagon álljon rendelkezésre a deportálásokhoz. Gondosan előkészítették tehát, a német nemzetiségű román állampolgárok deportálását. A román miniszterelnök, már 1944. december 19-én, telefonos megbízást küldött a rendőrségeknek, hogy regisztrálják a német nemzetiségű munkaképes lakosságot.  

A Vörös Hadsereg összes fegyveres egységének parancsa volt arra, hogy deportálja és lágerekbe gyűjtse a munkaképes német nemzetiségű civil lakosságot a Szovjetunióban is. Romániában ezt a küldetést a román hatóságok segítségével hajtották végre a Vörös Hadsereg egységei és a GRU ügynökei (Главное Разведивательное Управление - a Szovjet Hadsereg információs szolgálata) támogatásával. (A román hatóságok ugyanezzel a módszerrel deportálták lágereke Románia különböző pontjaira a magyar és a székely lakosságot. Az ott elhunytakról azóta sem született még megközelítő becslés sem. Azokat pedig, akik ellenálltak, saját udvaraikon lőtték agyon – családostól. Ez a deportálás kísértetiesen hasonló volt a romániai zsidóság ellen elkövetett bűncselekmény sorozathoz, amelyet a román hatóságok a német hatóságokkal karöltve követtek el. Ez utóbbiról lényegesen több adat áll rendelkezésünkre, többek között Matitas Carp, Holocaust Romániában című dokumentumkötetéből – a szerk.)

Forrás:  Transilvania Noastra – közzétette: Vadnay Lajos

https://moscova.mae.ro/.../files/carte_deportare_schipor.pdf

https://de.wikipedia.org/.../Verschleppung_von_Rum%C3...

 

Nemzeti Napló

Év végi összegzés - 2021... az EU-s értékek szellemében

 

A történelem során kevés olyan esztendőt zártak, mint amelyet most, mi, 2021-ben zárhatunk. Hiszen, sok ezer éves dolgokról, szokásokról, értékrendekről derült ki, hogy az emberiség ostobán, az „igazságtól” eltérő módon élt, hosszú évezredeken keresztül. Az Európai Unió vezetése és az egyházi vezetők azonban most megvilágosodtak és rendbe tették a világ sorsát…

Vegyük tehát sorra, mivel gazdagodhatott Európa az elmúlt esztendő során

Az emberi jogokat helyre tette Leyen asszonyság és kiváló, értelmi fogyatékos csapata. Például megtanultunk gyilkos bűnözők emléke előtt térgyepelni, ami persze nem európai találmány volt, de ez olyan erkölcsi plusz, hogy az Uniós vezetés, a sportvilág és az élet minden szegmense részesévé akart válni ennek az emberi alázatot híven tükröző aktusnak… Aki a legszorgalmasabban térgyepelt, azt lovaggá ütötte a vakolók angol királynője.

A zenetörténet világraszóló felfedezése szerint Ludwig van Beethoven feltehetően gyapotszedő ősökkel rendelkezhetett. Így újabb bizonyítékot kaphattunk afelől, hogy a Brunszvik  família, korát megelőzve a rasszizmus felszámolása érdekében minden tőle telhetőt megtett. A magyarok tehát zászlóvivői voltak Beethovenen keresztül a „black lives matter” mozgalomnak.

Megkönnyebbülés az európai társadalmak számára, hogy a család helyett az Uniós hivatalnokok gondoskodnak a gyermeknevelésről, így a gyermekek szexuális (át)neveléséről is. A pedofília szépségeit is megismertetik a diákokkal, tehát, ha az előadó tanár és a diák szorosabb kapcsolatot alakít ki, arról a szülőnek nem kell tudnia, ahogyan az e kapcsolat folyományaként olykor előforduló abortuszról sem. Hasonlóképpen, nem kell bánkódnia a szülő1-nek vagy szülő 2-nek sem, ha nem olyan típusú gyerek jönne a világra, amit ő szeretett volna. Ennek gyors elintézési módját is feltalálta Leyen asszonyság szocialista brigádja, miszerint a nemváltoztatás is a gyermek joga, és saját döntése… némi rábeszéléssel.

A sportban is egyenlőségjelet tettek az eddigi, ostoba, nő és férfi versenyzőket megkülönböztető nemi diszkrimináció helyett. Így a kétméteres néger futó, azonos elbírálás alá esik, a 165 cm-es, eddig rosszul megítélt másik nem versenyzőjével.

Ha pedig a mosdók és WC-k eddigi gyászos világáról beszélünk, ma már örömmel vesszük tudomásul, hogy nincs efféle aljas, embertelen megkülönböztetés. Mindenki ott hugyozik, ahol akart, ha éppen egyébnek vallja magát a saját lába közt található műszertől elvonatkoztatva. Svájc is átvette a Leyenista emberi jogi vívmányt. Ha egy svájci besétál a Rathausba és kijelenti, hogy ő mostantól nem férfi, hanem pillangó, akkor ezt köteles a dolgozó bejegyezni.

A legcsodálatosabb uniós vívmány pedig, magát a Teremtőt is igyekszik meghaladni, mivel az Uniós vezetők „magasabb szintre emelkedtek”, mint Ő. Törvény van ugyanis arra, hogy a férfiak is szülhetnek…

Ha belegondol az ember ezekbe a „csodás változásokba”, el sem tudja képzelni, miért is élt évezredeken keresztül más törvények és más erkölcsi követelményrendszer szerint… Mára elérte a világ azt a civilizációs csúcsot, amelyet korábban már a Római Birodalom is gyakorolt. Egy darabig. Hiszen ma átjárhatóak a határok, és senkit nem érdekel, hogy egy férfi hány férfival, fiúval tart fenn nemi kapcsolatot, amint ez a nők esetében épp úgy érvényes, illetve inkább javallott, de hamarosan kötelező is lehet! És nem beszélhetünk végre nőről vagy férfiról, mert ennek az „alattomos megkülönböztetésnek” is vége. Egyének vannak, akik saját nemükről, szabadon döntenek. Ennek megkönnyítésére a nyelvtani szabályokat is megváltoztatták, valamint betiltják vagy átírják a világirodalom eddig remekműnek tartott darabjait. Ugyanez vonatkozik a zeneirodalom gyöngyszemeire. Ami eddig „tévesen” szépnek ítéltetett, az mára diszkriminatívvá vált… az Unióban.

A Vatikán is csatlakozott ehhez a „csodás új világhoz”, amennyiben egy közös vallás kidolgozása folyik, sőt a Biblia 2000 nevű új, egyházi könyvön is dolgoznak. Ez nem azonos a ma használt, és szerintük tévesen Jézus középpontú Bibliával, de utat mutat abban a világban, amit terveznek. Ennek érdekében Bergoglio és csapata arra is rájött, hogy a kétezer esztendős hagyományok is károsak, valamint a latin mise egyenesen tűrhetetlen, még akkor is, ha ezt a liturgiát végezték évszázadokon keresztül, s ma is sokan ragaszkodnak hozzá. Helyette az Új Rend liturgiája lépett életbe, amely egyházi szinten követi a világi „zsenialitást”… Európában a kihasználatlanság miatt „végre” lerombolják a templomokat, mert vagy barnaszenet akarnak kiásni alóluk, vagy mélygarázsnak kell a hely… és a Notre Dame tetején is inkább uszoda nyílik majd. Ám, ez hozzátartozik az Új Világ csodáihoz. Igaz, van már olyan korábban egyházi „hasznosítású” épület, amelyben kupleráj és kocsma is működik… A nagy közös vallás is alakulóban van. Abu Dhabiban erről szerződés is köttetett, valamint megépült a közös nagy templom, amely a modern gondolkodás egyházi központja lett. Igaz, Jézus Krisztus említése nélkül!   

Lassan pedig beteljesedik Európa lakosságának egészséges cseréje. A menekülteket mind állami, mind egyházi részről maximálisan támogatják. Így, az Öreg Földrész megtelik agysebészekkel, biológusokkal és más, magasan képzett lakossággal az elmaradott és konzervativizmusával ártó őslakosok helyett. Ezek a balga őslakosok kétezer éve ragaszkodnak a Karácsonyhoz, a Feltámadás ünnepléséhez, a beporosodott keresztény szellemiséghez. Annak érdekében, hogy ez mihamarabb rendeződjék, a Szűz Anya nevét is megváltoztatnák, Malikára, s néhány nevet, amelyek e letűnt korra emlékeztetnek, betiltanak, mert a művelt, új lakosságot zavarja… 

A gazdaság is felzárkózik az új szellemiséghez, ugyanis a környezetvédelem jelentős szerepet játszik ebben, a mindent megújítani akaró szellemi forgatagban. Az elektromos autók rohamos terjedése ebben kulcsszerepet játszik. Igaz, egy új akkumulátor többe kerül, mint maga az autó, s a lemerült akkumulátorok elhelyezése sem egyszerű dolog, de ha a vidéki ember nem fával fűt, a tehén nem fingik, és nem születnek a környezetre káros gyerekek, akkor megoldható a probléma… Az elektromos autók plusz áramfelhasználását rendszeresített áramszünettel lehet pótolni, mint azt, Nicolae Ceausescu már annak idején feltalálta. Fűteni sem fontos, mint tudjuk Márki-Zay Pétertől, hiszen fel lehet öltözni a hideg ellen. Fürödni pedig a vízhiány megakadályozása érdekében fölösleges. A szagok ellen pedig ott a Covid.       

Izgatottan várjuk a 2022-es év újabb szépségeit, és előre mutató Uniós törvénykezéseit. Amiben bizonyosak lehetünk, a cél érdekében a járvány kitart velünk minden fent említett örömünk koronájaként.

Mindezeket látva és megtapasztalva kívánok boldog Új Évet, az Új Világ hajnalán!

Stoffán György  

Pragmatika sanctio… – avagy mi jutott eszembe Novák Katalin elnökké választásáról

 

Néhai Gróf Széchenyi János Péter

Az írói agy néha meglehetősen furcsa asszociációkra képes egy-egy hír hallatán. Mária Terézia óta nem volt női vezetője Magyarországnak… Régen ott porosodó emlékek kerülnek elő fejem merevlemezéről, pedig csak egy-egy morzsa kapcsolja össze a hallott hírt és a régi történetet. Szinte nincs is összefüggés közöttük… Hiszen, Orbán Viktor miniszterelnök úr döntése Novák Katalin  elnökké választását illetően, mint sok más esetben, most is bölcs döntés…

Szórakoztatásul azért elmondom a történetet, ami eszembe jutott a Kormányinfó alatt…

Sokszor megfordultam a rendszerváltás idején az ausztriai Scharnitzban, ahol öreg barátom, Gróf Széchenyi János Péter élt. Azután került Tirolba, miután a szovjetek megszállták Sopronhorpács környékét, s alig marad idejük, két szekérnyi ingóságot felpakolni. Sok viszontagság és hosszú évtizedek után, az Innsbruck fölötti határfalucska lett az otthona. Felesége, a Gräfin származott innen, s Olaszországból végül visszaköltöztek e mesebeli tiroli falucskába. A rendszerváltás után megbízott azzal, hogy magyarországi vadászati és ingatlan ügyeit intézzem, mintegy azzal tisztelt meg, hogy titkára lehettem.

A jó kedélyű, hihetetlen műveltséggel rendelkező idős gróffal sok időt töltöttünk együtt. Hol szerény tiroli rezidenciáján Scharnitzban, hol pedig itthon, Magyarországon.  

Egy scharnitzi látogatásom alkalmával, családi ünnep lévén aznap, kicsit több Obstlert sikerült innom, amivel János Péter igyekezett lépést tartani. Ő az általa szeretett Apfelweint kortyolgatta. S mint mindig, előkerült a történelem… nagyjaink hősiessége, árulóink aljassága, a kommunizmus és minden más, ami a magyar sorsot, az arisztokrácia életét befolyásolta. Így esett szó Mária Teréziáról is, és arról a törvényről, amelyet Pargamtica sanctioként emlegetünk, bár eredeti latin jelentése egy idegennek semmit nem mond. Nekünk, magyaroknak azonban igen… például Madéfalvát…

Már meglehetősen kapatos állapotban arról is beszéltünk, hogy jó lenne ezt a törvényt mihamarabb eltörölni. Halványan rémlik, hogy Habsburg Ottó neve is szóba került, meg a telefon… majd filmszakadás.

Dr. Habsburg Ottó főherceg

Még reggel is forgott velem a vendégszoba, de erőt véve magamon, s a mosdó csapja alá tartott fejem megkönnyebbülése révén, sikeresen felöltöztem, s lementem a nappaliba. János Péter ott ült a fotelben és kortyolgatta az Alcaselzeres vizet, felváltva a kávéval, amit a Gräfin volt kénytelen megfőzni, mert János Péter nem tudta feltölteni vízzel a kávéfőzőt… Nos, így üldögéltünk kis ideig, s mindketten az esti beszélgetésre gondoltunk… Azon meditáltunk, hogy mi maradhatott ki…

A választ hamar megkaptuk. Csengett a telefon. János Péter felvette, és mihelyst felvette, abban a szent pillanatban jött a kagylóból is kihallható kissé ideges „áldás”. Gelsey Erzsébet grófnő, Őfensége Habsburg Ottó főherceg pöckingi titkárnője tett „javaslatot” János Péternek, a következőképpen: – „Na, idefigyeljen Széchenyi! Ha maguk Scharnitzban, éjnek idején, sub rosa rendi gyűlést tartanak tökrészegen, akkor legyenek olyan kedvesek legközelebb nem hajnali fél háromkor hívni Őfenségét, a Pragmatica sanctio eltörlésének az ügyében! Megértette?„… és a telefon elnémult, csak a szokásos hang maradt a grófnő után, mint amikor az EKG kiegyenesedik az intenzív osztályon.

Egy pillanatig János Péter kezében a telefonnal mereven állt, majd letette a kagylót. Mindketten nagy nevetésben törtünk ki. A Gräfin, aki éppen a reggeli hamm end eggs-et készítette semmit nem értett – hála a Fennvalónak –, János Péter pedig azzal intézte el az ügyet, hogy: – Akkor kérlek, telefonáltunk is, nem csak akartunk telefonálni…

Hazafelé, Bécsben, az Opernringen Gelsey grófnőt látogattam meg egy könyvkiadás ügyében, de nem mertem rákérdezni az éjszakai rendi gyűlés pöckingi eseményeire… Nem tudta ugyanis, hogy én voltam a másik Pragmatica sanctio eltörléséről szóló „Obstleres törvényjavaslat” előkészítője…

Stoffán György

Beszéljünk a járványról, a félelemről… és a gyilkos kuruzslókról

Minden nap egy-egy hír, egy-egy haláleset, megdöbbenés, ami a járvány miatt éri az embert. Ugyanakkor, számos ostoba és lélektelen embertársunk, ilyen-olyan riportokra, „szakcikkekre” és összeesküvés-elméletekre hivatkozva tagadja, hogy a járvány létezik, és az oltások ellen igyekszik környezetét befolyásolni. Mások, ostoba politikai babérokra vágyó elmebetegek – inkább potenciális gyilkosok – által ajánlott, reklámozott állatgyógyszert vásárolnak, és azzal próbálják „védetté” tenni magukat a „nem létező” járvánnyal szemben. A társadalom pedig, egymás torkának esik, oltott és oltatlan háború vette kezdetét. Európában egymást követik, de inkább egy időben történnek tüntetések, amelyeket az oltásellenesség „főpapjai” szerveznek – legtöbbnyire többször beoltva. 

Mindennek politikai oka van…

A láthatatlan világhatalom, a média hathatós segítségével olyan félelmet akar kelteni az európai társadalmakban, az egyénben, amely által kormányozhatóvá válik és maga kéri a diktatúrát, azaz, a rendcsinálást.

Ha ebben az ügyben Magyarországot vesszük alapul, akkor világosan látjuk, hogy a társadalom kétfelé vált. A fejlődésellenes liberális-bolsevik pártszimpatizánsok, akik a nemzeti érzést, a keresztény szellemiséget nem is ismerik, ezáltal az emberiesség és a tisztelet a másik ember véleménye iránt, náluk szintén ismeretlen fogalmak. A másik politikai erő a nemzetben és kereszténységben gondolkodók tömege, akik viszont elégedettek a kormány munkájával – annak minden hibájával együtt, és nem gyűlölködnek még az ellenséges ideológiát képviselő magyarokkal szemben sem. Tehát, politikailag nem sikerült ezt a tábort szétverni. Kellett valami más, amivel társadalmi békétlenséget, anarchiát lehet kelteni. Így, megkezdődött a hazug hírek terjesztése a vírust, a vakcinát és járványt illetően. Hiszen, a kusza és egymással ellentétes hírek ugyanonnan jönnek, azzal a céllal, hogy teljesen egymás ellen lehessen ezek által fordítani a társadalmat, az azonos beállítottságú magyarokat. És ez csaknem sikerrel is jár. Sajnos, nagyon sokan valamiféle ördögi jelnek tartják az oltást, és ezt hirdetve emberek ezreit ölik meg. Noha, semmi mást nem tudunk, mint azt, hogy a betegség létezik és öl. Ma már az is világossá vált, hogy az oltatlan emberek túlnyomó része belehal. Ennek ellenére a különböző elméletek hívei csak akkor eszmélnek, amikor környezetük vagy saját maguk lesznek elszenvedői saját ostobaságuknak.

Az oltásellenesek ostoba védekezésül arra szoktak hivatkozni, hogy az oltottak is megkapják a betegséget, és sokan meg is halnak közülük. Igaz! Azonban az oltatlanok sokszorosa hal meg az botor ideológiák, a kényszerképzetek és az összeesküvés-elméletek miatt, amelyek terjesztői ellen sajnos nem lép fel kellő eréllyel egyetlen hatóság sem, mondvacsinált jogi indokokkal, vagy indoklás nélkül… És ez súlyos hiba, súlyos mulasztás, bűn, mert emberek ezreinek élete forog kockán az egészségügyi törvények be nem tartatása miatt. Nem elég csak mondani, de be is kellene tartatni a rendelkezéseket, és megbüntetni azokat, akik tiltott gyógyszereket forgalmaznak feketén, nyilvánosan reklámoznak efféle készítményeket, vagy lázítanak az életmentő oltások ellen. Ez független attól, hogy a járvány hogyan és miként terjedhetett el a világon. Sajnos van és ez ellen mindent meg kell tenni, ha az emberi élet, a társadalom egészének mentéséről van szó.   

A Magyarok Világszövetségének kuruzsló román állampolgárságú elnöke, a Coronavírus gyógyítására egy állat-féregirtót (Ivermectin) reklámoz,

egy hozzá közelálló lap szerkesztője pedig, feketén forgalmazza, horribilis áron. A szer ára a romániai állatgyógyszertárakban átszámolva 2000.- Ft/50 szem. A magyarországi fekete forgalmazó ugyanebből a szerből 15 szemet 32.000.- Ft ért postáz a félelem és Nicolae Stefan Patrubani reklámja általi megrendelők címére. A szer súlyos veseelégtelenséget és más, maradandó szervi elváltozást okoz, túladagolása halálos kimenetelű lehet. Egy idős jogász, a Magyarok Világszövetsége (azóta törölt és újjászervezett) honlapján látta – egy hozzászólásban – a kuruzslók büntetlen hirdetését, levelezett is a forgalmazóval, majd a levél-dokumentumokkal (cím, név, számlaszám stb…) együtt, ezt jelentette a megfelelő egészségügyi hatóságoknak, de intézkedés nem történt. Választ sem Müller Cecília főhivatalától, sem mástól nem kapott, pedig a levelét több mint fél éve e-mailben küldte el. (A teljes dokumentáció, szerkesztőségünk birtokában van!) Közben, egyre többen betegednek meg a feketén forgalmazott, és az MVSZ elnöke által nagy nyilvánosság előtt hirdetett állati féreghajtó gyógyszertől. Főleg olyanok, akik nem hajlandók oltakozni. Így, sokszorosan életveszélybe sodorják magukat. A felbujtók pedig, markukba röhögve, csak keresnek a dolgon, mert a hivatalos szervek a kisujjukat sem mozdítják ellenük.

(Csak megjegyzem, hogy amennyiben ugyanezt hazájában, Romániában tenné a jelzett MVSZ-elnök, akkor már nem lenne szabadlábon! Kérdés tehát, hogy itt Magyarországon, kit és milyen célt szolgál, kinek dolgozik, és miért engedi a magyar hatóság ezt a gyilkos ámokfutást?) 

A Fidesz-szavazó társadalom megosztása tehát, több fronton, javában folyik, és nem veszik észre az emberek, hogy a pro és kontra hírek, mesék és elméletek ugyanattól a világpolitikai hatalomtól származnak. A tét a teljes hatalomátvétel az emberi lélek és elme felett, a cél pedig ennek érdekében, a fake news-okon keresztül a rettegésben tartás, a félelemkeltés, a folyamatos stressz, a „mind meghalunk” érzés fenntartása az európai társadalmakban.

Három dolog világos és igazolható: 1./ A járvány létezik! 2./ Az oltottak közül összemérhetetlenül többen élik túl a betegséget, mint az oltatlanok közül. 3./ Az oltott éppen úgy fertőz, mint az oltatlan – ha nem jobban, hiszen soknak tünetei sincsenek, mégis vírushordozó.

Ezen kívül semmit nem tudunk biztosan, és csupán a hírek jól megtervezett összevisszasága, a média aljasul, társadalmi elégedetlenséget és káoszt generáló, félrevezető működése miatt esünk egymás torkának.

Egy, az emberekkel foglalkozó barátom elmesélte drámai történetét. Rátüsszentett valaki, aki ellenőrzés hiányában, fertőzötten, a karantént megszegve járkált az utcán. Barátom másnap kórházba került, majd hetekig súlyos légzészavarokkal és magas lázzal feküdt a kórházban. Végül hazakerült, de máig hordozza a betegség utóhatásait.

–  Tudod, amikor a mentős levéteti a családoddal a nyakláncodat és azt mondja, hogy „készüljenek fel mindenre, mert esélye sincs a túlélésre”… és amikor ott fekszel a kórházi ágyon, és csak azt hallod, hogy az egyik embert a másik után viszik ki a kórteremből a patológiára… és nem tudsz mozdulni, nem kapsz levegőt, és várod, mikor halsz meg… az szörnyű – sírta el magát.

Nem rettegni és gyűlölködni kell tehát, hanem betartani a szakemberek javaslatait, tudomásul venni a maszkviselési kötelezettséget és végre elvetni a politikai pártok, ostoba, önjelölt „gyógyszervegyészek-, és virológusok” elmebeteg, de facto gyilkos, és elménket, szellemünket, érzéseinket összekavaró, egy irányból érkező meséit állatgyógyszerekről és összeesküvés elméletekről. Ma a túlélés, a védekezés a legfontosabb. Ezt, csak egymás iránti szeretettel, hittel, toleranciával, lehetőség szerinti meggyőzéssel tudjuk elérni. Ha túléljük, akkor majd lesz alkalom arra is, hogy felderítsük a sátáni előzményeket… az embertelen, gonosz szándék kiagyalóit. Addig azonban a kormány intézkedéseinek, rendeleteinek betartása a legfontosabb.

A folyamatosan generált félelem nagy úr, de a félelmet a bizakodás, a hit és a remény, a normális emberi gondolkodás legyőzi! Egyben pedig, a legfőbb biztosítékaink ma, a túlélésre!

Tekintve pedig, hogy az oltott és az oltatlan egyformán fertőzhet, az oltakozás eldöntése magánügy kellene, hogy legyen...

Stoffán György

Európai tébolyda…

Most, járvány kellős közepén is olyan szellemi torzulásokat figyelhetünk meg, amilyenek csak a háborúk idején voltak tapasztalhatók. A gyűlölet, az intolerancia, az „örömködés” mások baján, a részvétlenség, a szellemi, és lelki mazochizmus rátelepedett az emberi gondolkodásra, ami egyre lejjebb húzza a társadalmat. Ha a közösségi oldalakon a híreket nézem, ott is egyre szembetűnőbb a nyelvhasználat súlyos hibáin kívül, a halál emlegetésének megsokszorozódása. Mintha az ember nem is az életre volna hivatott, hanem a halál árnyékát kedvelő torzóként vegetáló, ostoba teremtmény volna. A járvány generálta ellenségeskedés is az esztelenségig süllyed, mert a tudatlanság és a gerjesztett, önmagával is ellentétes hírek úgy megzavarják az emberi gondolkodást, mint a partra vetődött és elpusztult bálnák tájékozódását, bizonyos természeti jelenségek. A tendencia pedig egyre erősödik. Európa valóságos tébolydává vált, és már Ausztriát is elérte a halálkultusz, amelyben nem a Teremtő Istenre bízzuk az élet kezdetét és a végét, hanem ostoba emberi aggyal próbálják „szabályozni” a természet által kialakított isteni rendet. Ez persze, aligha lesz sikeres vállalkozás…

Ezernyi okot sorolhatunk fel arra vonatkozólag, hogy miért és hogyan lett a világ azzá, amilyennek ma látjuk, tapasztaljuk. A legfőbb ok, hogy az egész világ, mind gazdaságilag, mind erkölcsileg, mind hitéletében egy új világnak mondott ördögi hazugságban él. Olyan hazug varázsszavakra épül az emberiség jelene, mint: szabadság, emberi jogok, demokrácia, egyenlőség… és sorolhatnám. A szavak ugyan kecsegtetők, de társadalmi szinten értelmezhetetlenek. Hiszen, a szabadság, ma liberális fordításban szabadosságot jelent, ami a káoszt és az anarchiát hordozza magában. Ezt támogatja a demokrácia, azaz, a csőcselék uralma, mert a csőcselék nem ismeri a REND és az ERKÖLCS fogalmát, így mindent akar, esztelenül és zabolátlanul, a „mindenki egyenlő és azonos jogokkal bír” elv alapján.

Ugyanakkor nem hallunk az emberi értékekről, a kötelezettségekről, az alkotás fontosságáról, a művészetek és a zene léleképítő voltáról. Gyermekeink nevelésének alapja a család, a családi szeretet, az összetartozás iránti igény. Ezzel szemben a mai gyermekek többségének nem ez a sors jut. A mai fiatal szülők is, a kommunista diktatúra „áldásos tevékenysége miatt” hiányos erkölcsi nevelést kaptak, családjaik többsége sérült család volt, hitbéli elkötelezettsége pedig egyáltalán nem létezett. Így jutunk el ahhoz, hogy számos oktatási intézményben a gyermekek jobban érzik magukat, mint otthon. Ám, szintén iskolai tapasztalat, hogy a gyermekek 10.-11. osztályban már szerelmi csalódások áldozatai lesznek. Más esetben, a gyermeke miatt behívott szülő csodálkozik azon, hogy behívta egy-egy tanár vagy igazgató, ugyanis nem látja a problémát problémának. Ez főként erkölcsi téren tapasztalható… A család szétesésének okai között a szociális problémákat tarthatjuk elsődlegesnek. Hiszen a mai korban, a kapitalista – és mondhatjuk Marxszal – kizsákmányolás korát éljük. A hétköznapi családok fenntartói rettegnek attól, hogy kirúgják őket, az emberek állami szektorban is alacsony bért kapnak, a 20-25 éves felzárkóztatást ígérő, népszavazás előtti uniós rábeszélés hazugságaival szemben. Az állandó ebbéli félelem, a stressz Európa egyik legbetegebb népévé tette a magyart, hiszen a kommunista korszak után egy annál embertelenebb, kapitalista, értékromboló kor köszöntött ránk. A jelenlegi Európában pedig az az elgondolás erősödik, amely egy afrikai többségű egyesült Európát kíván létrehozni, közös világvallással, a világkormány utasításainak megfelelően, erkölcsileg az LMBTQ alapján.

Mit tehetünk egy ilyen elvadult és elkorcsosult világban? 

Elsősorban, akik még tudják és ismerik a család, a tisztesség és az erkölcs szavak valódi jelentését, azokra hárul a felelősség e szavak jelentésének a társadalommal való megismertetésében. A példamutatás és az egymás iránti szeretet nagy fegyver a még józanul gondolkodók kezében, hiszen minden ember vágyik a jóra, de nem ismeri, mire vágyik, és azt sem, hogy hogyan érheti el. Legfőbbképpen gyermekeinkkel kell az élet szépségeit megismertetnünk azért, hogy szeresse az életet. Akarja szebbé, széppé tenni. A felnőttek (szülők és tanárok) ostobasága, amikor a gyermekeket a politikai céljaik szolgálatába állítják, beléjük oltva az ellenségeskedés mérgét. A gyermek a jövő, és a gyermeket ennek megfelelően kellene nevelni. Megszerettetni vele az életet, beleplántálni a hit és az erkölcs magvait, amelyet a zene és a művészetek által lehet és kell fejleszteni. Persze, mindez nehéz egy olyan világban, amelyben a gyermekjogok és a nemi káosz megismertetése előbbre való, mint a lelki, szellemi nevelés, a kötelességtudat és a tudásszomjra hangolás. Ám, nem lehetetlen. Az eltévelyedett világ és annak vezetői súlyos árat fizetnek követőikkel együtt, hiszen az abnormális gondolkodás megbosszulja magát akkor is, ha milliók gondolkodnak a normálistól eltérően.  Csak így milliók fogják megfizetni az ostobaságuk szörnyű adóját.

A feladat tehát, hogy aki még tud, tegyen azért, hogy hirdethesse, példájával megismertethesse az életet szerető, az értéket tisztelő, az erkölcsi normákat betartó élet szépségét és fontosságát. Egyetlen polgár sem alacsonyodhat le a demokrácia mélységébe, ahol még egy buta, képzetlen ember is, ha parlamenti képviselővé válik, azt hiszi, tudóssá lett… Pedig nem lett az, csak a pénze több, amivel azonban ész nem jár.

Nekünk, polgároknak, hosszú távra, a megmaradásra kell terveznünk ezekkel a parlamenti buta prolikkal szemben, akiket nem a nemzet ügyei, a haza érdekei, az ország felemelkedése érdekel, hanem az idegen, kusza érdekek, amelyeket horribilis összegekért szolgálnak – mint tőről metszett hazaárulók.

A halál kultuszával szemben, az önnyomorító szomorkodással és a rosszba való belenyugvással ellentétben tehát, tisztában kell lennünk azzal, hogy az a hazugságvilág, amelyben élünk előbb-utóbb normalizálódik. Nem összeesküvés elméletek alapján, hanem világos és tiszta tények fogják megmutatni a változást. Nem próféciákból, beteges jóslatokból fogunk tájékozódhatni, hanem látni fogjuk egymásban a jóravaló igényt, a szeretet erejét és az isteni kegyelem megjelenését. Mert voltak már ezerszer hasonló korok, amelyekben az erkölcs és az emberiesség semmit sem ért, voltak háborúk és népirtások, járványok és éhínség… de nem beszéltek akkor az utolsó időkről és nem vették elő a régi jóslatokat, hogy behelyettesítsék a kor eseményeivel. Csak hittek, imádkoztak, példát mutattak, engesztelő Szentháromság szobrot állítottak járványok idején, és beszéltek a jóról, bíztak abban, hogy ők maguk is tehetnek a normalitáshoz való visszatérésért. És nem voltak hazug, csaló, lealjasodott „politikusok” mint ma… csak emberek, akik jónak születtek, jót adtak embertársaiknak és a jóra vágytak.

Megváltozik a világ, de korántsem úgy, ahogyan azt a sátáni, hazug gondolkodás reméli. És mindenkinek el kell számolnia cselekedeteivel: gyermekei ellen elkövetett vétkeivel, politikai, erkölcsi, társadalmi és gazdasági tevékenységével.

Jobb az isteni törvényeket betartani, azok szerint élni. Az ember jónak születik és semmije nincs, amikor csórén világra jön… és ugyanúgy távozik is… csak akkor már viszi magával a kettő közötti lét ilyen-olyan eredményeit. És ez, mindenkire vonatkozik!

Most, Advent utolsó hetében nem volna szégyen az ellenséges politikai erők részéről a visszavonuló… a bocsánatkérés és az önvizsgálat. Ahogy nekünk, a nemzetben gondolkodó, kereszténynek mondott embereknek sem válik hátrányunkra… Mert a bűn, magában hordja a büntetést is. És miért kellene bűnhődni, ha bocsánatot is lehet kérni és kapni?

Fedezzük fel és hirdessük tehát, hogy az Isten teremtette élet szép, hogy az Isten teremtette világ úgy tökéletes, ahogyan azt a Teremtő elgondolta és megalkotta és, hogy a gyűlölet nem vezet sehová…

Stoffán György

„Legyél meleg*” – avagy, a Sátán hithirdetői...

 

Mintha a zsidóság eltérne a „normális emberektől”, és akiket ezért a „normális emberek” közé be kellene erőltetni… – ezt sugallja az a plakát, ami épp most forog a neten, a közösségi oldalakon. Illetve azt is sugallja, hogy a többség abnormálisnak tartja a zsidóságot. Éppen olyan ez a plakát, mint az SZDSZ egykori kérdése: Ki a magyar? Igaz, ez a plakát - és az a kérdés egy tőről fakad. Valami undorító, keresztény-, és magyarellenes, hazug szellemiség késztet effélére beteges gondolkodású és a Teremtés logikájától eltérő gondolkodású embereket arra, hogy a saját ostobaságukat terjesszék, a saját zsákutcájukba tereljenek másokat. Ugyanakkor minden normális ember előtt – legyen az zsidó vallású, keresztény, magyar vagy más nációbeli –, le is járatják magukat, mert a zsidó vallású ember is Isten parancsainak sárba tiprását látja ebben a plakátban, amellett, hogy az ő vallását, nemzetségét használják fel az Isten elleni háborújukban… ami eleve vesztésre ítéltetett. Istennel csak a szánalmas és ostoba ember hadakozik. Attól, hogy ezt a szellemiséget egyre inkább sikerre viszik a világban, nem jelenti azt, hogy ez a szellemiség tükrözi a normalitást. A normalitás ugyanis egyedül: az isteni elgondolás, amely a Teremtésben, a férfi és nő különbözőségében, a családban jelenik meg. Minden ettől eltérő szexuális vonzalom és társadalomra erőltetett tézis, a normális társadalomban elvetendő. Gyermekeinket sem erre akarjuk nevelni.

A zsidóság, ilyen szövegkörnyezetben való említése viszont olyan mértékű vad és rejtett antiszemitizmus, amilyet csak a hitleri Harmadik Birodalomban (s talán, a most kialakulni látszó negyedikben) tapasztalt a zsidó közösség. Így tehát, megengedhetetlen! Ugyanis az, hogy a beteges, az emberi méltóságtól távol álló csoportok közé sorolják a zsidó népet, a legaljasabb dolgot követik ellene, még akkor is, ha úgy állítják be, mintha védeni igyekeznének a zsidóságot. Az egyszerű polgár, egészen más konzekvenciát von le a plakát olvastán. Úgy gondolja, hogy: „na a zsidók is benne vannak ebben az LMBTQ-s csapatban"… és általánosít, utálkozik, mert erre kényszeríti az Amnesty International.

Tehát, ez a kitett plakát a hitleri birodalom gondolkodásmódját idézi, ördögi gyűlöletkeltését alkalmazza, gyűlöletet kelt és súlyosan árt a plakáton felsorolt  közösségeknek. A zsidóságra és a magyarságra nézve pedig, kifejezetten megalázó és hazug. Ugyanis, Magyarországon nem kell a zsidókat beimádkoznia ennek az agyatlan társaságnak (Amnesty Internacional) az elfogadott vallások vagy a normalitás pártján lévő emberek közé. Mert a zsidó is éppen úgy utálja e felforgató és minden erkölcsi érzékkel szembenálló csoportot, amely egy ostoba értékrend ostoba kiszolgálója, egy ostoba ember pénzén. A halál kultúrájának és az abnormalitásnak a „hithirdetői” ezek, de nevezhetjük őket a Sátán evangélistáinak is.   

A Zsidó Hitközségek nevében kikérném magamnak, hogy a zsidóságot ezeken a plakátokon az Isten elleni harcba belevigyék! Mózes szigorú ítéletet mondott a plakát készítőiről! A zsidóság pedig, ehhez tartja is magát… Tehát, nem kell az Amnesty védelme a magyar zsidóságnak. Mert, ha jól emlékszem sem Köves Slomo főrabbi, sem más zsidó vezető nem vett részt a prájdon és nem tüntetett a furcsa családok mellett, ahol két anya vagy két apa neveli (félre) a gyermeket. Ilyesmit a „Lauderban” sem tanítanak! Magyarán: ennek a plakátnak nincs helye sem buszmegállókban, sem másutt, ahol normális magyar, keresztény, zsidó sváb, szerb… emberek járnak-kelnek. Az Amnestyt persona non grata-nak kellene tekinteni, és be kellene tiltani Magyarországon is. Ahogy, azt már erkölcsileg érzékenyebb országokban meg is tették…

Stoffán György

„A kézdivásárhelyi minorita rendház” - Néhány gondolat, egy új, székelyhoni könyvhöz – első magyarországi könyvbemutatóként…

 

Amikor Erdélyben járok – és ez az elmúlt fél évszázadban megszámlálhatatlan esetben megtörtént –, valami különleges érzés kerít a hatalmába. Valami megmagyarázhatatlan szeretet, ragaszkodás ahhoz a földhöz, tájhoz és azokhoz az emberekhez, akikről a politika az tartja, hogy elcsatoltatott. A lélek azonban egészen mást diktál, mást mond. Nincs határ, nincs elcsatoltság… A politika ugyanis, a hazugság és a hatalomvágy művészete mióta kitalálták a királyság helyett a sosemvolt demokráciát… Ám, nem erről akarok írni. Csak elkalandoztam…

Szóval, amikor Erdélyben járok és romos, elhagyott épületeket, mint a székelyföldi fürdők, régi szállodák, borvíz-kutak, düledező városrészeket, mint Herkulesfürdő, beomlott templomtetőket, leomlott templomtornyokat, mint Szászveresmart - látok, amelyek a magyar kultúra és építészet részét képezik, még mai állapotukban is, elszorul a szívem. Hiszen annyi évszázad alkotása lett már az enyészeté, hogy megszámlálni, felsorolni sem tudjuk…

Amikor a Panoráma című műsor számára forgattam a román kommunisták által elrabolt és vissza nem adott magyar egyházi ingatlanokról Kézdivásárhelyen, Bodó Imre ny. esperes barátommal végigjárhattam a romos, siralmas állapotban lévő kantai kolostort, megszemlélhettük Sára Balázs operatőr-kollégámmal az egykor csodaszép épületegyüttes romjaiban is szép barokk helyiségeit, folyosóit. A beomlott refektóriumból egy kis barokk stukkógirlandot hoztam el mementóként, amelyet ma is legféltettebb könyveim mellett őrzök. Bodó esperes uram engedélyével még egy félbetört, faragott, barokk képkeretet kimentettem a romok alól. Az is azt a polcot ékesíti, ahol a beomlott refektórium stukkója pihen. A kantai kolostor-épület régi erdélyi műemlék-fájdalmaim között volt. És talán a legjobban fájt... az egykori pompás kastélyok és udvarházak mellett. Hiszen Kézdivásárhely, számomra legkedvesebb magyar kisváros, de a Kanta is százszor kedvesebb nekem, mint a budapesti Váci utca…  

A kolostort illetően e műemlék-fájdalom múlni kezdett, amikor láttam, hogy elkezdik tatarozni, és még használója is akad… Ma pedig, újabb öröm ért. Másik kedves székelyhoni barátom és írótársam, Iochom István lepett meg. A kézdivásárhelyi múlt egyik sakkövéről, a kantai minorita kolostorról jelent meg egy könyv, amelynek az Erdélyt szerető, Erdélyhez ragaszkodó magyar ember könyvespolcán ott kell lennie – igen, nem ott kellene lennie, hanem ott kell lennie! Hiszen a székely múlt, közelmúlt és az üdvözlendő jelen áll benne, minden részletével egyetemben. Mert a kolostor története mintegy keresztmetszete is egyben a székely sorsnak... bár az épülethez kegyesebb a történelem Ura, mint a székelységhez – ez idő szerint. Az épület ugyanis ma ismét régi fényében, építészeti remekműként állhat, noha éppen úgy "megszenvedte" a történelem minden ismert – és ismeretlen – álnokságát, mint a köré teremtett székely nép, amely ma is várja a hasonló sorsot: a megújulást és régi fényét, azaz, a szabadságát.

Iochom István és Bartos Lóránt, a Székelyföld legszebb karácsonyi ajándékát adta át az érdeklődőknek ezzel, a székely történelmet, a székely művészettörténetet, a székely családtörténetet, a székely egyháztörténetet is magában foglaló míves és értékes könyvvel.

Köszönet érte a szerkesztőknek és mindazoknak, akik lehetővé tették e nemzeti érték kiadását!

Stoffán György

A műveletlen házaló: Márki-Zay és a vidéki emberek

Már ezerszer megfogadtam, hogy nem írok a kampányról, az ellenzékieknek nevezett, mély-primitív hazudozókról, mert rangon alulinak tartom ezt a mentalitást. Mégis van az a személy, jelenség, csoport, pártocska, ami nem engedi a hallgatás és az oda nem figyelés fogadalmának megtartását. Ilyen az a bohóc is, aki Jakab méltó spanjaként igyekszik vérig sérteni azt a hárommillió magyar embert, akiknek megfelel, az Orbán-kormány munkája, akik – mint a többi hatmillió –, jobban él, kevesebbet fizet a rezsiért, és úgy fogadja el Isten ajándékát, a gyermeket, hogy közben nem azon kell gondolkodnia, mit főzzön, mit tegyen tízóraira, mivel és hogyan fűtsön. Mint volt ez a kommunista-liberális kormányok idején.

Egy, a jólét és a pénzszerzés érdekében még a hazáját is elhagyó házalóról csak Magyarországon képzelhető el, hogy magát miniszterelnök-jelölt-jelölt ként emlegesse. A proli házaló stílust lehet nem levetkőzni, mint azt látjuk e hazatért hólyag-hazánkfiának magatartásából és megnyilatkozásaiból. Ám, még a kocsmában is pofánverik azt, aki állandóan sértegeti a többi vendéget. Mivel az önbíráskodást büntetik, így nem folyamodhatom ehhez a jól bevált népi megoldáshoz (bár reménykedem, hogy valaki csak-csak megteszi), így inkább papírra vetem a véleményemet… pedig, hát jobban megnyugodnék a hagyományőrzés ősi megnyilvánulásától. Ugyanis: Amit ez a szellemi és lelki roncs megenged magának a vidéki emberek (és általában a magyar emberek) gyalázásával, az tűrhetetlen. S nem azért mondom ezt, mert magam is vidéken élek, hanem, mert ismerem az általam nagyra becsült vidéki embert, a vidéki ember bölcsességét, józan ítélőképességét és véleményét is arról, ami ma Budapesten, vagy éppen a Márki által tönkretett alföldi városkában történik.

A vidéki ember jól látja, hogy ki van az ő pártján és ki akar mindenképpen csak négy évig lopni, amiért most, a kampányban a legembertelenebb és erkölcstelenebb módon küzd. A vidéki ember soha nem számított senkire a saját tudásán, tapasztalatán, háziorvosán és a falu papján kívül. A politikusokat messze elkerülte, mert tudja, hogy a politika tömény, aljas hazugság, amely a már említett anyagi javak megszerzéséért, nem pedig a vidéki ember boldogulásáért folyik. A vidéki ember jól látja, hogy ki hazudik szemrebbenés nélkül és ki áll oda elé, megmondani az igazságot, szemtől szembe. A vidéki ember, mint a vadászkutya a vadat, megérzi ki a jellemtelen liberális, kommunista senkiházi, és ki a nemzetért munkálkodó közszereplő. A vidéki ember saját jellemének megfelelően választ képviselőt, polgármestert. Ám, itt sem lehet általánosítani, hiszen a vidéki ember az őszinteséget feltételezi, és a jót várja el. Ezért lehetséges, hogy számos vidéki városban és kisebb településeken rossz lóra tett. Átverték, megvezették, ám ennek súlyos ára lesz a következő választásokon.

A vidéki ember döntéseit megkönnyíti, amint hallja, érti – már a kampányban is –, hogy a sz@revő liberális vagy kommunista milliomos, aki fűt-fát ígér, csak a saját érdekeit képviseli, és már a kampány ideje alatt fenyegetőzik, és beteges képzelgéssel már-már ott is érzi magát a bársonyszék kellős közepében… és megpróbál úgy is viselkedni. Ez persze, mint látjuk a házaló hólyag esetében is, nem jó omen.

Márki-Zay, Gyurcsány, Jakab-Hűséges Peti vagy a Bolgár Rettenet, a vidéki ember számára csak hidegrázást és gyomorfordulatokat idéznek elő, viszont alig van néhány vidéki ember, aki rábízná gyerekei jövőjét, anyagi biztonságát, vagy éppen az országot ezekre a milliárdos, hazudozó politikai niemandokra. Persze, azért van ilyen vidéki ember… Ez, naphosszat ott ül a kocsmában, munkát még napszámosként sem vállal, panaszkodik a kormány nyugdíjpolitikájára és várja, hogy valaki leváltsa a Zorbántot, hogy majd egy év múlva, az új kormányt szidhassa ugyanabban a kocsmában, ugyanúgy önkéntes munkanélküliként ücsörögve, ugyanannyi pia mellett. Ezeket a népnyelv „semmirevalónak, naplopónak, senkiházinak” nevezi, mert még emlékeznek az öregek, hogy ugyanezek kerültek hatalomra akkor, amikor a háborút követően megtörtént a kommunista hatalomátvétel, a szovjet megszállás. Igaz, ugyanezek korábban nyilasok voltak… Mert egy söpredékünk van… Pesten és vidéken egyaránt.

A vidéki ember tehát, nem vak, nem hülye, nem süket, és tesz arról – még ha korábban tévedett is –, hogy aki az életminőségét rombolni akarja, aki ostobázza, aki folyamatosan hazudozik a szemébe, azt villámgyorsan kiüsse a bársonyszékből, vagy elhajtsa még annak a közeléből is, mint Szent György napján a marhákat.

A néphagyomány okán jó szívvel javaslom a kanadai hólyagnak, hogy kerülje a vidéki kocsmákat… mert nem mindenki elégszik meg szerényen azzal, hogy leírja a véleményét. Van, aki be is mutatja olykor, hogy a vidéki ember képes megvédeni magát a házaló útonállókkal szemben is! Akár kanadai, akár bolgár állampolgárságú útonállókról beszélünk…   

Stoffán György