Most, járvány kellős közepén is olyan szellemi torzulásokat figyelhetünk meg, amilyenek csak a háborúk idején voltak tapasztalhatók. A gyűlölet, az intolerancia, az „örömködés” mások baján, a részvétlenség, a szellemi, és lelki mazochizmus rátelepedett az emberi gondolkodásra, ami egyre lejjebb húzza a társadalmat. Ha a közösségi oldalakon a híreket nézem, ott is egyre szembetűnőbb a nyelvhasználat súlyos hibáin kívül, a halál emlegetésének megsokszorozódása. Mintha az ember nem is az életre volna hivatott, hanem a halál árnyékát kedvelő torzóként vegetáló, ostoba teremtmény volna. A járvány generálta ellenségeskedés is az esztelenségig süllyed, mert a tudatlanság és a gerjesztett, önmagával is ellentétes hírek úgy megzavarják az emberi gondolkodást, mint a partra vetődött és elpusztult bálnák tájékozódását, bizonyos természeti jelenségek. A tendencia pedig egyre erősödik. Európa valóságos tébolydává vált, és már Ausztriát is elérte a halálkultusz, amelyben nem a Teremtő Istenre bízzuk az élet kezdetét és a végét, hanem ostoba emberi aggyal próbálják „szabályozni” a természet által kialakított isteni rendet. Ez persze, aligha lesz sikeres vállalkozás…
Ezernyi okot sorolhatunk fel arra vonatkozólag, hogy miért és hogyan lett a világ azzá, amilyennek ma látjuk, tapasztaljuk. A legfőbb ok, hogy az egész világ, mind gazdaságilag, mind erkölcsileg, mind hitéletében egy új világnak mondott ördögi hazugságban él. Olyan hazug varázsszavakra épül az emberiség jelene, mint: szabadság, emberi jogok, demokrácia, egyenlőség… és sorolhatnám. A szavak ugyan kecsegtetők, de társadalmi szinten értelmezhetetlenek. Hiszen, a szabadság, ma liberális fordításban szabadosságot jelent, ami a káoszt és az anarchiát hordozza magában. Ezt támogatja a demokrácia, azaz, a csőcselék uralma, mert a csőcselék nem ismeri a REND és az ERKÖLCS fogalmát, így mindent akar, esztelenül és zabolátlanul, a „mindenki egyenlő és azonos jogokkal bír” elv alapján.
Ugyanakkor nem hallunk az emberi értékekről, a kötelezettségekről, az alkotás fontosságáról, a művészetek és a zene léleképítő voltáról. Gyermekeink nevelésének alapja a család, a családi szeretet, az összetartozás iránti igény. Ezzel szemben a mai gyermekek többségének nem ez a sors jut. A mai fiatal szülők is, a kommunista diktatúra „áldásos tevékenysége miatt” hiányos erkölcsi nevelést kaptak, családjaik többsége sérült család volt, hitbéli elkötelezettsége pedig egyáltalán nem létezett. Így jutunk el ahhoz, hogy számos oktatási intézményben a gyermekek jobban érzik magukat, mint otthon. Ám, szintén iskolai tapasztalat, hogy a gyermekek 10.-11. osztályban már szerelmi csalódások áldozatai lesznek. Más esetben, a gyermeke miatt behívott szülő csodálkozik azon, hogy behívta egy-egy tanár vagy igazgató, ugyanis nem látja a problémát problémának. Ez főként erkölcsi téren tapasztalható… A család szétesésének okai között a szociális problémákat tarthatjuk elsődlegesnek. Hiszen a mai korban, a kapitalista – és mondhatjuk Marxszal – kizsákmányolás korát éljük. A hétköznapi családok fenntartói rettegnek attól, hogy kirúgják őket, az emberek állami szektorban is alacsony bért kapnak, a 20-25 éves felzárkóztatást ígérő, népszavazás előtti uniós rábeszélés hazugságaival szemben. Az állandó ebbéli félelem, a stressz Európa egyik legbetegebb népévé tette a magyart, hiszen a kommunista korszak után egy annál embertelenebb, kapitalista, értékromboló kor köszöntött ránk. A jelenlegi Európában pedig az az elgondolás erősödik, amely egy afrikai többségű egyesült Európát kíván létrehozni, közös világvallással, a világkormány utasításainak megfelelően, erkölcsileg az LMBTQ alapján.
Mit tehetünk egy ilyen elvadult és elkorcsosult világban?
Elsősorban, akik még tudják és ismerik a család, a tisztesség és az erkölcs szavak valódi jelentését, azokra hárul a felelősség e szavak jelentésének a társadalommal való megismertetésében. A példamutatás és az egymás iránti szeretet nagy fegyver a még józanul gondolkodók kezében, hiszen minden ember vágyik a jóra, de nem ismeri, mire vágyik, és azt sem, hogy hogyan érheti el. Legfőbbképpen gyermekeinkkel kell az élet szépségeit megismertetnünk azért, hogy szeresse az életet. Akarja szebbé, széppé tenni. A felnőttek (szülők és tanárok) ostobasága, amikor a gyermekeket a politikai céljaik szolgálatába állítják, beléjük oltva az ellenségeskedés mérgét. A gyermek a jövő, és a gyermeket ennek megfelelően kellene nevelni. Megszerettetni vele az életet, beleplántálni a hit és az erkölcs magvait, amelyet a zene és a művészetek által lehet és kell fejleszteni. Persze, mindez nehéz egy olyan világban, amelyben a gyermekjogok és a nemi káosz megismertetése előbbre való, mint a lelki, szellemi nevelés, a kötelességtudat és a tudásszomjra hangolás. Ám, nem lehetetlen. Az eltévelyedett világ és annak vezetői súlyos árat fizetnek követőikkel együtt, hiszen az abnormális gondolkodás megbosszulja magát akkor is, ha milliók gondolkodnak a normálistól eltérően. Csak így milliók fogják megfizetni az ostobaságuk szörnyű adóját.
A feladat tehát, hogy aki még tud, tegyen azért, hogy hirdethesse, példájával megismertethesse az életet szerető, az értéket tisztelő, az erkölcsi normákat betartó élet szépségét és fontosságát. Egyetlen polgár sem alacsonyodhat le a demokrácia mélységébe, ahol még egy buta, képzetlen ember is, ha parlamenti képviselővé válik, azt hiszi, tudóssá lett… Pedig nem lett az, csak a pénze több, amivel azonban ész nem jár.
Nekünk, polgároknak, hosszú távra, a megmaradásra kell terveznünk ezekkel a parlamenti buta prolikkal szemben, akiket nem a nemzet ügyei, a haza érdekei, az ország felemelkedése érdekel, hanem az idegen, kusza érdekek, amelyeket horribilis összegekért szolgálnak – mint tőről metszett hazaárulók.
A halál kultuszával szemben, az önnyomorító szomorkodással és a rosszba való belenyugvással ellentétben tehát, tisztában kell lennünk azzal, hogy az a hazugságvilág, amelyben élünk előbb-utóbb normalizálódik. Nem összeesküvés elméletek alapján, hanem világos és tiszta tények fogják megmutatni a változást. Nem próféciákból, beteges jóslatokból fogunk tájékozódhatni, hanem látni fogjuk egymásban a jóravaló igényt, a szeretet erejét és az isteni kegyelem megjelenését. Mert voltak már ezerszer hasonló korok, amelyekben az erkölcs és az emberiesség semmit sem ért, voltak háborúk és népirtások, járványok és éhínség… de nem beszéltek akkor az utolsó időkről és nem vették elő a régi jóslatokat, hogy behelyettesítsék a kor eseményeivel. Csak hittek, imádkoztak, példát mutattak, engesztelő Szentháromság szobrot állítottak járványok idején, és beszéltek a jóról, bíztak abban, hogy ők maguk is tehetnek a normalitáshoz való visszatérésért. És nem voltak hazug, csaló, lealjasodott „politikusok” mint ma… csak emberek, akik jónak születtek, jót adtak embertársaiknak és a jóra vágytak.
Megváltozik a világ, de korántsem úgy, ahogyan azt a sátáni, hazug gondolkodás reméli. És mindenkinek el kell számolnia cselekedeteivel: gyermekei ellen elkövetett vétkeivel, politikai, erkölcsi, társadalmi és gazdasági tevékenységével.
Jobb az isteni törvényeket betartani, azok szerint élni. Az ember jónak születik és semmije nincs, amikor csórén világra jön… és ugyanúgy távozik is… csak akkor már viszi magával a kettő közötti lét ilyen-olyan eredményeit. És ez, mindenkire vonatkozik!
Most, Advent utolsó hetében nem volna szégyen az ellenséges politikai erők részéről a visszavonuló… a bocsánatkérés és az önvizsgálat. Ahogy nekünk, a nemzetben gondolkodó, kereszténynek mondott embereknek sem válik hátrányunkra… Mert a bűn, magában hordja a büntetést is. És miért kellene bűnhődni, ha bocsánatot is lehet kérni és kapni?
Fedezzük fel és hirdessük tehát, hogy az Isten teremtette élet szép, hogy az Isten teremtette világ úgy tökéletes, ahogyan azt a Teremtő elgondolta és megalkotta és, hogy a gyűlölet nem vezet sehová…
Stoffán
György