Kereszténység és vallásellenesség 2024… Magyarország (interjú Stoffán Györggyel)

 

 

–       Azok, akik évek, évtizedek óta követik Önt olvasóként, megszokhatták, hogy mindig lendületesen dolgozik, tanít, tervez, ír. Manapság az írásaiban a kereszténységért való aggódás áll a középpontban... Mostanában min dolgozik, milyen terveket szövöget?

–       Egy összefoglalót akarok írni a 20-21. század kereszténységéről, a vallásüldözésről és arról, miként lehetne a mostani mélypontról elmozdulni. A terveimben is ez a gondolat a meghatározó. Létrehozni egy magyar keresztény testvériséget, pártokon és politikán felül és kívül, mert a mai helyzetért az a társadalmi és politikai kuszaság a felelős, amelyet az elmúlt harmincnégy év „demokráciája” idézett elő.

–       Mindig keményen, egyenesen szegezi a jogos, sokak fejében megfogalmazódó kritikát, az ország és a nemzet sorsát befolyásoló személyeknek. Miben látja a legnagyobb, ránk nehezedő veszélyt, milyen hibákat vél felfedezni az állam vezetésében?  

–       Maga Jézus szólít fel minket arra, hogy az igenünk igen, a nemünk nem legyen. (Mt 5.37.) A keresztény ember nem kenegetheti el a hibákat, nem hunyhat szemet a „mi kutyánk kölyke” hibái felett. Mint író, és mint újságíró, elsődleges kötelességemnek tartom, hogy amikor a kereszténység és a nemzet érdekei ellen látok történni bármit, azt kritizálom, bírálom, de nem az ellenség gyűlölködő hangján, hanem abban a szellemiségben, amely segít és megoldásokat is keres. Ma egyre többször kénytelen az ember bírálatokat megfogalmazni, mert olyan fontos kérdésekben, a jelenre és jövőnkre vonatkozó és arra is ható ügyekben látok kétértelmű, máskor megtévesztő vagy látszólag átgondolatlan döntéseket, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. A legnagyobb ránk leselkedő veszély a létező vallásellenesség és a politikai kereszténység, a központilag irányított gondolatok, a kit szerethetek és kit nem szabad szeretni… már-már odáig jutunk, hogy az ember, a társadalom, mint egy végzetes örvénybe, belekavarodott a politika világába, amely, mint tudjuk, mára a hazugság művészetévé vált… mert ma, egy embertelen központi irányítás alatt áll és él az emberiség.

–       A kereszténységet nyomatékosan említi. Lehet, hogy nem csak az állam, hanem a keresztény egyházak vezetésében is lát bírálnivalót?

–       Nézze! A globalista szabadosság, a vallásellenesség más-más formában, de az egyházakat, az egyházak vezetőit is egy végzetes irányba tereli. Rendkívül rossz irány, és rossz szellemiség uralkodott el az egyházakban, amikor a mai világhoz úgy akarnak a keresztény egyházak alkalmazkodni, hogy Jézus tanítását megcsonkítják, kiforgatják, relativizálják, vagy magát Jézust sem emlegetik. A saját Római Katolikus Egyházam legfőbb vezetése ma arra törekszik, hogy amire az emberek hite ráépült, azaz, a hagyományokat, a népénekeket, a liturgiát, az imádságokat eltörli, megváltoztatja, idegenné teszi. Ez végzetes! Olyan szellemiséget hirdet, amely a krisztusi egyház alapítójának, Jézus Krisztusnak a tanításával, ránk hagyott parancsaival homlokegyenest ellenkezik. Így megosztóvá, gyűlöletkeltővé, hiteltelenné tesz mindent, hiszen ez a globalista világhatalom célja.

–       Vannak papok, püspökök…

–       Igen, ők az elsőszámú kárvallottjai ennek a folyamatnak. Jól kirajzolódik az utóbbi időkben az a vatikáni és számos püspökségen tapasztalható folyamat, amely a – Krisztushoz hű –, még munkabíró idősebb papokat elbocsátja, érsekeket, püspököket kiátkoz, azaz, a vallásellenesség az egyházon belül is diktatórikus intézkedésekben nyilvánul meg. Ma még azt is meghatározzák, hogy egy katolikus pap hány percig prédikálhat, és azt is, hogy miről... Hol van itt már a krisztusi megbocsájtás, a bíráltak önvizsgálata, a szeretet? Sehol! Leparancsolták a papokról a reverendát, és ma már a püspökök is civilben jelennek meg egy-egy városi ünnepen, noha a papi viselet maga is felér egy prédikációval… Olyan szélsőséges dolog ez, mintha az orvos nem a fehér köpenyében, a rendőr vagy a tűzoltó nem az egyenruhájában járna. Megmagyarázhatatlan és teljesen logikátlan dolgok ezek. Rávetülnek az egész intézményrendszerre, amelyet eddig Krisztus testének neveztünk, amely test részei vagyunk… ha egy testből amputálnak egy-egy végtagot, eltávolítanak egy-egy szervet, akkor az már nem ugyanaz… az már egy beteg, halálraítélt test!

–       Hogyan lehetne megfordítani a ma tapasztalható negatív, egyre inkább az erőszakos globalizáció felé forduló folyamatokat?

–       Nézze! Van egy állandó és az idők végezetéig velünk maradó igazság, maga Krisztus. Fel kell ismertetni a társadalmakkal annak a nagyszerű lehetőségét, hogy Ő itt van, velünk van, vegyük észre és kérjük a segítségét. Közösen! Minden Krisztust követő keresztény magyar, aki akár csak gyermekkorában, de hallott Jézusról, járt hittanra, van valamennyi fogalma Jézusról, fel kell, hogy tegye magának a kérdést, hogy hol áll a kereszténységében? Hisz-e Istenben, ha pedig hisz, akkor tud-e egy-egy fohászt, egy-egy könyörgést elmondani magában önmagáért, a családjáért, a hazáért, a nemzetért… és ha erre képes, és hiszi is, hogy a kérése nem csupán egy semmibe vesző sóhaj, akkor már közelebb lépett Jézushoz. Ugye, hogy nem nagy és nem komplikált dolog az, amiről beszélek? És Jézus megmutatja magát azoknak, akik hittel, akárcsak egy fohásszal fordulnak Hozzá.

Van másik lehetőség is, amellyel nem nehéz élni. A hívő magyar keresztények, a Krisztust követők megtartva a saját hitük szerinti Krisztust követést, és tisztelve a másik keresztényt, fogjanak össze! Ne a hamis ökumené évente egyszeri közös képmutatásban jelenjék meg ez az összefogás, hanem abban, hogy civilként, asztaltársaságokat alapítva, barátilag jöjjenek össze, beszélgessenek, sörözzenek, segítsék egymást kalákában, és ne ostoba hitvitákban, egymás bírálatában legyenek élenjárók, hanem a keresztény szeretetben, amely a lelkükben, Krisztusban kiteljesedik. Mi, magyar keresztények: katolikusok, reformátusok, evangélikusok testvérei vagyunk egymásnak, hiszen mindannyian Jézust követjük, benne hiszünk és az Őáltala tanított imádságot mondjuk! Ne meggyőzni akarjuk a másikat, hanem segíteni abban, hogy saját hite szerint követhesse az Urat. Mi sem hagyunk el semmit a hagyományaink közül, mástól se várjuk el, hogy megtagadják Krisztus-hitüket! Ezért látok egy utat, amellyel, és amelyben egységes és összetartó keresztény nemzetté válhatunk: a Magyar Keresztény Testvériséget. Ebbe a „szervezetbe” nem kell belépni, nincs elnökség, nincs tagdíj, nincs állami bejegyeztetés, nincs tagnyilvántartás, csak egyéni lelkiismeret van. Mindenki maga dönti el, hogy tagja-e ennek a testvérületnek vagy sem, és a saját lelkiismerete az, amely ezt a tagságot fenntartja. Mert ma, meg kell védeni minden Krisztust követő egyházat, felekezetet. Erre pedig, csak együtt vagyunk képesek, de Isten nélkül, lelki, szellemi és később, amikor eljön az ideje, fizikai összefogás nélkül lehetetlen. Ha pedig, bármit kérünk Istentől Krisztus által – Krisztus ígérete szerint –, azt megadja nekünk az Isten. (Jn 15,7) Miért ne kérhetnők a védelmet saját egyházunkra, nemzetükre, a Kárpát-medencére? Miért utasítaná el a Krisztust követő magyar milliók kérését a Teremtő Isten?  

–       Mi az oka a magyar nemzet mai széthúzásának, és a társadalom züllésének?

–       Az ok évszázadokra vezethető vissza. A Sátán első nagy próbálkozása 1789-ben volt. A francia nemzet egy igazi keresztény nemzet volt, rengeteg szenttel és közbenjáróval, tehát, azt kellett legelőször elpusztítani. Sikerült is! A liberalizmus első nagy vérengzésekor kiirtották a kolostorok lakóit, papokat és apácákat kínoztak és öltek meg, de egyben kitalálták az egyház és az állam szétválasztásának a „szükségességét” is, és ezt a törekvést Európa-szerte elterjesztették. A magyar történelem is jegyzi ezt a botor és végzetes szándékot. Ugyanis ezzel a szétválasztással megszűnt az a kontroll, amely az állam működését erkölcsileg, a krisztusi parancsok alapján szabályozta. És ugorjunk egy nagyot! A háborúk és a kommunizmus után ugyanez a franciáktól eredő liberalizmus rátelepedett Magyarországra, és a megszállt magyar területekre is, mert a szélsőséges, embertelen liberális világhatalom így akarta. Meghirdették a szexuális szabadosságot, a vallásellenességet, amelyet 1917-ben már egyszer meghirdettek a fiatal szovjet birodalomban is, de nem szűnt meg a magyarellenesség sem! Tehát, világos, hogy ugyanazok diktálnak ma is... Súlyosbítja a helyzetet, a demokrácia álságos szellemisége, amelybe minden belefér. Hazaárulás, szabadosság, liberalizmus, nemzetellenesség, keresztényüldözés… minden, ami sátáni, embertelen, ocsmány és rossz. Egy dolog azonban nem igaz, noha ez volna a demokrácia alapja: a nép kezében van a hatalom – hazugsága. Hiszen, visszahívni a „demokratikusan” megválasztottat, már nincs joga a népnek! Amit ma demokráciának nevezünk, az nem más, mint egy totális, hazug, szélsőséges, liberális diktatúra, amelyben nincsenek erkölcsi normák, nincs szabadság, nincs jog, nincs igazságszolgáltatás, nincs nemzeti szuverenitás. Csak nézze meg a hazai törvényeket, azok mind az uniós törvényeknek az alárendeltjei, de ez csak a jéghegy csúcsa. Ez a nemzet, ez a társadalom nem most kezdett el zülleni, hanem nyolcvan évvel ezelőtt… de erről már sokat beszéltem. A legfőbb oka ennek a mai, reménytelennek tűnő helyzetnek az, hogy elvették és folyamatosan irtják az emberek hitét, minden oldalról. Az államilag támogatott újpogányság vagy a Hit-gyülekezet szekta történelmi vallássá emelése, keresztény, és magyarellenes bűncselekmény! Pedig, jól tudják, hogy Isten nélkül, az isteni parancsok betartása és erkölcsi kötelmek nélkül, az emberiség, így a magyarság is elpusztul. Nézze meg! Európa mai vezetői Európa pusztulását akarják. A vatikáni adminisztráció elhagyja Jézust, akik hűek Hozzá, azokat pellengérre állítják. Nekünk, magyaroknak a mai világot tekintve még szerencsénk is van a vezetőinkkel, akár az egyháziakat, akár az világiakat nézzük… bár a hibák és bűnök egyre szaporodnak!

–       Mi a megoldás Ön szerint, erre a végzetesnek tűnő helyzetre?

–       Az egyén akár kimondott, akár kimondatlan, titokban vagy nyilvánosan is gyakorolt hite, és a Magyar Keresztény Testvériség lényegének a megértése, elfogadása. Ma az összefogás, a keresztény magyar testvériség a legfontosabb. Ennek a lényege tehát, hogy ne akarjunk mindenkinél okosabbak lenni, ne akarjunk mindent jobban tudni másoknál, hanem elégedjünk meg egymás feltételek nélküli szeretetével, és azzal, amit Krisztus hagyott ránk. „Szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket!” (Jn 13,34) Nem kell teológusnak, biblikusnak, hittudósnak lenni, és nem kell hitvitákat folytatni! Csak tisztelni, szeretni kell egymást, mint a halászok, azaz, az apostolok, akik megértették Jézust és tudták mi a dolguk. A Szentlélek segítségével mi is elvégezhetjük, nekünk is el kell végeznünk azt a feladatot, amelyet ők, kétezer évvel ezelőtt. A magyar keresztény testvériség megtalálja egymást hamarosan, amikor már elegen leszünk! Krisztus erejével, összetartva mi is erőssé és legyőzhetetlenné válunk. Felismerjük egymást, minden külső jegy nélkül is! Magyarként, magyar keresztényként, évezredek magyar őseinek egyistenhitéből és Szent László elkötelezett, a magyar kereszténységet magalapító és megerősítő, rendíthetetlen hitéből merítve erőt. Egyénenként, először lélekben elköteleződve Isten és – krisztusi szeretettel – egymás iránt!   

Közreadja: Czeglédi Andrea  

A kiátkozott Vigano érsek, a vatikáni eretnekség és mi, magyarok…

Őexcellenciája Vigano érsek

Ha Őexcellenciája Vigano érsek kiátkozását tekintjük az Egyház normális és elfogadható, törvényes irányvonalának, akkor megállapítható, hogy Bergoglio adminisztrációja magát, Jézus Krisztust is kitagadná. Visszamenőleg pedig, voltaképpen minden korábbi püspököt és papot is eltávolítana az egyházból, két évezredre visszamenőleg, beleértve a szenteket is.

Mert mi is történik?

Adott egy érsek, aki mélyen belelát a vatikáni politikába, a gazdasági ügyekbe, a Tanítóhivatal téveszméibe, és a jelenlegi pontifikátus súlyos hibáit is nyomon követi. A felfedett hibákat, és a krisztusi tanítással ellenkező intézkedéseket, megnyilvánulásokat kifogásolja, és a Vatikán fejét eretnekséggel vádolja – bizonyos tekintetben teljes joggal! Állításait nyilvánossá teszi, ám, itt nem a megfelelő vizsgálatok elrendelésével találja szemben magát, mert ma már nincs olyan egyházi szerv, amely a vizsgálatot elrendelhetné, lefolytathatná és pontot tehetne az ügy végére, józan, valóban krisztusi szempontok szerint. Az egész újjászervezett vatikáni adminisztrációt Róma püspökének a kegyei éltetik és igazgatják. Akik Vigano Őexcellenciájával értenek egyet, azok is hallgatnak, mert elveszíthetik magas beosztásukat, fizetésüket, lakhatási lehetőségüket, ahogyan ezt már korábban láthattuk az elégedetlenkedők, a bírálók, a Jézus mellett kitartó főpapok esetében.

Őexcellenciája Vigano érsek számos bírálatot fogalmazott meg a katolikus dogmák és Szent Hagyományok sérelme okán, és eretnekségként értékelt néhány olyan megnyilvánulást, és intézkedést, illetve egyes intézkedések elmulasztását, amelyek súlyosan összezavarják hitükben a híveket és ellenkeznek Jézus tanításaival! A német püspöki kar Isten-ellenes kihágásai, a homoszexualitás és az LMBTQ hallgatólagos és egyes esetekben nem is titkolt elfogadása, támogatása, az abortusz liberális megítélése, a bálványimádás, a liturgia és a szent szövegek megváltoztatása, sőt, a Krisztus által tanított imádság durva átértelmezése, valamint a latin mise tűzzel-vassal való tiltása, a Pokol létezésének tagadása, az ember Isten-képének meghamisítása, az Abu Dhabi dokumentum aláírása, a szinodalitás… etc, káoszt, elbizonytalanodást és vallási anarchiát idézett elő. A jelenlegi pontifikátus nemhogy nem tett semmit, de sok esetben a hitellenes és Krisztus parancsait semmibe vevő folyamatok, megnyilvánulások sunyi és cinikus kezdeményezője volt. A papság egy része örömmel fogadta ezeket a lazításokat és lázításokat, mert saját érdekük, érzelmi és szexuális vágyaik legalizálását látták/látják Bergoglio döntéseiben.  

Őexcellenciája Vigano érsek, több más püspökkel, érsekkel, és a világban számos pappal egyetemben szóvá tette Bergoglio súlyos túlkapásait, amelyek az eretnekség határait feszegetik, ám továbbra sem volt, nincs és nem is várható vizsgálat a 87 éves Bergoglioval és adminisztrációjával szemben. Ehelyett, sorra azokat marasztalják el, akik bírálni merték a vatikáni jezsuitát, és rosszallásukat fejezték ki a Krisztus nélküli, modernizált kereszténységet illetően. Vigano Őexcellenciája nem hátrált meg Bergoglio és a bergolgionisták bosszúja elől, így hitéért, a krisztusi tanítások és parancsok, valamint a Szent Hagyományok megtartása és védelme bűnéért, még a protestáns felekezeteket is megbotránkoztatva, kiátkozta őt Bergoglio magánegyháza. Tették ezt úgy, hogy ők, maguk az eretnekség bűnében vannak, így önmagukat már korábban kizárták az Egyház közösségéből. Tehát, most a legnagyobb lelki és szellemi egyházszakadás idejét éljük: a bűnös kiált bűnt, és az ártatlan védi a feltámadt Üdvözítő tanításait, parancsait, amiért Jézus szavait idézve, üldözik, ahogyan Őt is üldözték.

Ha az egyszerű, hívő ember szemellenzősen követi Bergogliot, mint a legfőbb egyházi hatalmat, akkor bűnt követ el. Ha bírálja a pápát, akkor is… ha elfogadja az eretnekséget, akkor is… ha idősebb létére ragaszkodik a gyermekkorában megtanult hitigazságokhoz és szokásokhoz, akkor is…

Legjobb tehát, ha a hívő keresztény a Szentlélek útmutatását kéri, és visszavonultan, Istenbe vetett hittel várja a dolgok jobbá fordulását. Ez az egyházi káosz a legrosszabb időben jött, hiszen a civil világban is káosz van. Régen, ilyen időkben volt a keresztény embernek menedéke: az Egyház, a hite, a kétezer éves állandóság, biztonság…

A lényeg azonban, minden látszat és kétely ellenére ma is megmaradt ebben a drámai helyzetben. Akinek hite van, az tudja, hol kell állnia, kihez kell fordulnia. Krisztus nem relatívizálható, az Ő parancsai és tanításai a mindenkori legfőbb egyházi vezetők ellenkező véleményével szemben is ugyanaz marad. A Biblia Jézus szavait idézi, írja le, s ezek a szavak félreérthetetlenek, érthetők, és mindenkihez a maga értelmi, lelki és hitbéli szintjén szólnak. Vigano érsekhez épp úgy, mint Mari nénihez a vidéki plebánián…

A lényeg az, hogy amit Jézus a Bibliában elmond nekünk, azt ne külső hatásra és mások magyarázatából értsük meg, hanem saját lelkiismeretünk szerint tartsuk magunkénak. Ostoba felmentésekbe ne kapaszkodjunk, és ne mentsük fel magunkat a téves és félreérthető, vatikáni eredetűnek mondott híresztelések alapján. A saját lelkünk üdvössége a saját felelősségünk, saját hitünk és hitéletünk következménye. A józan megfontoltságra és a Szentlélek irányítására ma nagy szükségünk van! Hiszen létszámban kevesen vagyunk, de a felelősség nem csökkent!  

Mel Gibson, nyílt levele Őexcellenciája Vigano érseknek: „Biztos vagyok benne, hogy Jorge Bergogliótól nem vártatok mást. Tudom, hogy tudod: semmiféle tekintélye nincs - így nem vagyok biztos benne, hogy ez hogyan hat rád... Remélem, hogy továbbra is beteljesíted eddigi hivatásodat, tudomást sem véve erről a bergoglionista döntésről. Együttérzésemet fejezem ki, szenvedéseddel, azzal, hogy el kell viselned ezt a súlyos igazságtalanságot. Számomra és sokak számára Te vagy a legbátrabb hős.”

***

Végül: ne feledjük el, hogy a magyar kereszténység nem ugyanaz, mint az európai standard, a politikát szolgáló ál-kereszténység!

A magyar kereszténység, ősi Isten-hitünkből kisarjadt és messze évezredekre mutató Krisztus-hit, amelyet eleink rendíthetetlen egyistenhite és Istenhez való rendíthetetlen hűsége acélosított meg. Szent László királyunk törvényekben rögzítette ezt az ősiséget, ezt az igaz ősi hitet és nagyrészt függetlenítette a magyar kereszténységet a hatalmi és politikai céloktól vezérelt, a magyarokat soha nem kedvelő Rómától. Ez a Szent László-i, nemzetmegtartó kereszténység jellemzi, a Krisztust az 1500-as évektől más úton követő magyar keresztény testvéreket is, és így tudnunk az európai, Abu Dhabi-s, botor és öngyilkos kiegyezésektől függetlenül és azoktól mereven elhatárolódva – mi magyarok –, Krisztusban újra egységes, erős, egymást tisztelő, acélos hitű és jellemű, harcos magyar keresztényekké válni.

Ha pedig ez így lesz, akkor mindegy, hogy ki, honnan és kit átkoz ki saját politikai érdekében és a világ új, Krisztus nélküli világvallást parancsoló irányvonala mentén. Mert mi, akkor is magyarok és Krisztust követő keresztények maradunk… itt, a Kárpátok gyűrűjében, a keresztény világ jövőjének a bölcsőjében.    

Stoffán György

Ps: A cikket egy kicsit válaszként is írtam, azoknak, akik a szálkát kifejezetten a Magyar Katolikus Egyház és a Magyar Katolikus Püspökkari Konferenciája szemében látják, amíg a Vatikánéban a gerendát sem veszik észre, azok a magyar kereszténységet támadják. Akik pedig, Magyarország Prímását támadják, azok a mindenkori, történelmi keresztény Magyarország létét és alapját ássák alá. Ez egyformán igaz az olyan liberális, magukat teológusként aposztrofálókra - Gégény István vagy Perintfalvi Rita -, mint a magukat konzervatív katolikusoknak nevező, de a magyar katolikus egyháztól elszakadt, "igaz hitet hirdetőkre". 

S.Gy. 

A bunkóság átka – „nemzeti sajtó”, lejtmenetben…

 

Nem először próbálok hatni azokra, akik a jobboldalt, „jobboldalinak” mondottként, büdös bunkókként nap, mint nap lejáratják, mert szellemi adottságaik és intelligenciájuk szűk határai okán, másra nem is képesek. Nincs bennük méltóság, nincs otthonról hozott erkölcsi érzék, de már-már az is kérdés, hogy e két szót tudják-e értelmezni? Persze ez, a felfogadott önkéntes médiazsoldosoknál nem is szempont. Ugyanis, ha bárki, bármilyen politikai tömörülésbe beáll, és ott hatalmas pénzért azt kell mondania, amit előírnak neki, az elveszti az önkontrollját, már ha volt neki olyanja, és egy jellemtelen, szófosó, proli robottá válik, akinek bármilyen szöveget adnak a kezébe, azt szemrebbenés nélkül beolvassa, és ha kamerát kap, akkor is mindenre képes. Például, aberrált szellemiségét, szöveganyagának megerősítéseként képi elemekkel is turbózza. A „van az a pénz” jelszó nemcsak a baloldalon és liberálisoknál bír döntő jelentőséggel, de a rosszul kezelt nemzeti oldali médiában is egyre inkább elhatalmasodik ez a házmesterstílusú és jellemű közszereplés. A trágárságot már nem is említem, mert az, az elmúlt évek alatt szinte követelmény lett a média minden szegmensében, így a jobboldalon is. A magyar sajtó tehát, minden oldalon elvesztette a méltóságát, a magasabbrendűségét, a jellemét, erkölcsi követelményrendszerét. Itt már nem az az elemi érdek, hogy a nemzeti oldal maradjon hatalmon, hanem az e „küzdelemért” kapható horribilis összeg számít, illetve a húsosfazék közelsége. Amiért pénzt kap az ember ott a hivatás, a kötelezettség, az elköteleződés mit sem számít. Nem a nemzeti szolgálat, hanem a parancsvégrehajtásért kapott gázsi a legfőbb szempont. Ugyanis, ha szolgálatról beszélünk, akkor abban vannak bizonyos kötelmek, törvények, írott és íratlan szabályok.

Az újságírónak nem az a dolga, hogy lenullázza az olvasó erkölcsi érzékét, hanem az, hogy pallérozza az olvasót, értelmes gondolatokat indítson el benne olvasás közben, és építő ötletekre vezesse rá azokat, akik a kezükbe veszik az írásait. A magyar sajtó történetében ezernyi példaképet találhatna erre az ifjú titánok zsoldos hadserege. Ám, bizonyára nem kíváncsiak rá. Nekik elég a proli, bunkó stílus, a jópofizás, mások kigúnyolása és megalázása, az erkölcsi követelmények semmibevétele…

 

Lehet szeretni vagy nem szeretni az ellenzéki politikusokat, ám semmiképpen nem engedheti meg magának a jobboldali, nemzeti média, hogy aljas és primitív módon tálalja saját érzelmeit, egyes ellenzéki politikusokat illetően. Nem hivatkozhat a nemzeti média arra, hogy amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten, mert a balos, liberális gondolatiságtól való különbözőség pont abban nyilvánul meg, illetve abban kellene megnyilvánuljon, hogy mi másképpen gondolkodunk, másképpen írunk, és másképpen beszélünk, mint ők. Mi, egy magát keresztényként aposztrofáló államot, egy keresztény nemzetet szolgálunk, ők egy kereszténység nélküli Egyesült Európát. Mi a magyar értékrendet, magyar hagyományokat őrző államban akarunk élni, ők egy sokszínű, nemzetállamok nélküli, a világkormány által irányított muszlim Európában. Tehát, nem lehet azonos szinten és azonos stílusban politizálnunk, véleményt nyilvánítanunk, megszólalnunk, gondolkodnunk! Sem pénzért, sem ingyen! A nemzeti hangnak határozottnak, kulturáltnak és méltóságteljesnek kellene lennie, szem előtt tartva az újságírói etikát, az objektivitást, és sok más erkölcsi követelményt, és mindent, ami alapvető feladataink és kötelezettségeink közé tartozik az olvasóval szemben.

Az emberi méltóság tiszteletben tartása viszont mindkét oldaltól elvárható. Ha az egyik oldal nem vesz tudomást erről, az nem jelentheti, hogy arra hivatkozva a másik oldal is lesüllyed ugyanarra a szintre, mint azt mostanában láthatjuk a megafonos ifjak „mélyproli” megnyilvánulásaiban. (Az még elkeserítőbb, hogy a Megafon tulajdonosai és politikai megrendelői is ugyanezen a proli szinten lehetnek, hiszen, ők sem követelnek minőséget, értéket. Ez pedig nem más, mint a társadalom – előre megfontolt – szellemi, erkölcsi és kulturális leépítése, kormánytámogatással!)  

 

Mert Cseh Katalint is lehet szeretni vagy nem szeretni, de a női mivoltában, emberi méltóságában tilos bárkit is megalázni! A politika nem arról szól, hogy mások meggyőződése miatt, alpárian „muffozunk”… ezt bunkóságnak, primitívségnek, gyökérségnek, ocsmányságnak, erkölcstelenségnek, megalázónak, de főleg – a magyar sajtóban – tűrhetetlennek és kirúgásra méltónak nevezik. Csak a legbunkóbbak hivatkoznak arra, hogy „a balosok is ilyeneket mondanak”… mert mint említettem, az az oldal nem etalon!  

 

Változtatni kell tehát, az olajpadlós kocsmák ócska stílusához hasonlító „jobboldali”-nak nevezett, de inkább a jobboldalt mélységesen lejárató Megafonos média-stíluson, és valahogy vissza kellene kapaszkodnia a nemzeti médiának arra a szintre, amelyet az 1989-es fordulat idején sokan igyekeztek különböző újságíróegyletekben, szövetségekben, baráti társaságokban, a kommunizmus után újraalapozni. Ezek az újságíró társaságok a nyelvhasználaton, a stíluson, a helyesíráson stb… kívül, mindenben szem előtt tartották a magyar, keresztény médiahagyományokat, követelményeket, de harminc évvel ezelőtt a balos sajtó is következetesen betartotta az újságírás alapszabályait. Antall József miniszterelnöksége alatt elképzelhetetlen lett volna az a tőrőlmetszett bunkóság, amelyet ma, állami finanszírozással a Megafon „mélyprimitív” ifjai művelnek. Ennek ellenére, Antall, nemes egyszerűséggel le-„mikiegerezte” az újságírókat. Bele sem merek gondolni, hogy ma, minek nevezné például a Megafon vagy a Partizán ifjú, proli, bunkóit, akiknek fontos lenne mielőbb tanulniuk az emberiességről, az erényekről, a nemzeti újságírás méltóságáról, az önzetlen nemzetszolgálatról és magáról az újságíró szakmáról. Mert talán még nem késő…

 

Stoffán György

A facebook, mint ötödik hadoszlop

A közösségi oldalak közül, Magyarországon a legtöbben még mindig a facebookot használják, ott teszik közzé gondolataikat, képeiket és mindent, ami a saját életükről szól. Számos érdekes, fontos információ is megjelenik itt, és ebben rejlik a mai, aberrált, nyugati világ szellemiségének a legaljasabb trükkje. Ugyanis a lebutított és meglehetősen lusta társadalom, képtelen az önálló cselekvésre és gondolkodásra, így önmagát veszélyeztetve szakmányban engedi magára a facebook erkölcstelen és gyűlölettől sem mentes szennyét. Ebben a nemzetellenesség, a keresztényüldözés, a kirekesztés, a tömény erkölcstelenség, a hamis reklámok és átverések a legtermészetesebb módon jelennek meg. A társadalom pedig, falja ezeket az értékromboló, gyűlölködő tartalmakat, s nem veszi a fáradtságot, hogy a még szabad közösségi oldalakat (X, VK) felkeresse, azokra átigazoljon. Pedig, manapság ez nem komplikált annak, aki használja a közösségi oldalakat, a számítógépet.

A keresztényüldözés kézzelfogható a facebookon, hiszen komolyabb jegyzeteket, cikkeket, tanulmányokat a kereszténység és az egyháztörténet kimeríthetetlen témaköréből vagy be sem enged, vagy letilt, rosszabb esetben magát a közlőt is tiltja. Ez a liberális, galiciáner szólásszabadság Mark Zuckerberg birodalmában, s ez maga az európai érték, fb-módra.

Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy letiltották Zadravecz István püspök rádióbeszédét Szent Lászlóról, majd a Magyarság és kereszténység címmel megjelent és itt, alább olvasható cikkemet, amelyben bizonyos, ránk nézve súlyos következményekkel járó dolgokra hívtam fel a figyelmet. Egyik cikk sem sértett senkit, nem irányult senki ellen, csak keresztény hangvételű volt...

A társadalom vaksága és szellemi leépülése okán belekerül ebbe a sátáni spirálba, ott érzi jól magát, hiszen amint fellép az online térbe, nem érzi magát egyedül, beszélget – ha csak írásban is –, és elhiszi magáról a leghülyébb ember is, hogy a posztjait azért kedvelik, mert ő valóban nagyon-nagyon okos. Tehát, a fb valójában nem más, mint egy önkéntes lehallgató rendszer, a világot behálózó ötödik hadoszlop, amely a nyugati aberráció teljes térhódítását készíti elő Magyarországon is…

Lehetne tenni ez ellen, de a kormányok kényszerűen vagy meggondoltan kollaboránsokká váltak. 

Vannak törvények, amelyek tiltják a magyar-, és keresztényellenességet (bár nincs e két esetben az a szigorú zéró tolerancia, amely a zsidókat megilleti). A törvényt azonban nem tarja be senki, hiszen a hazai ellenzék, azaz a magyarellenes tömörülések, az amerikai nagykövet és a facebook minden megtorlás, büntetés, figyelmeztetés nélkül azt tehet, amit akar. A hazaárulás hallatán a magyar jog csak lesüti a szemét, mintha nem hallotta volna, s ugyanez történik, amikor a facebook személyeket, szervezeteket, pártokat, újságokat büntet, keresztény és nemzeti érzületet kifejező posztok miatt. Tehát, az állam maga is csendestárs, bűnös ebben a facebook-anarchiában, amelyet csak súlyos büntetésekkel vagy kitiltással lehetne féken tartani. Erre viszont nincs akarat, mert sem a jog, sem civilszervezetek, sem a hivatalos politika, de még az egyházak sem annyira bátrak, hogy megvédjék az efféle támadásoktól az országot, a társadalmat, a kereszténységet, a lakosságot. Mindenki hagyja és tűri ezeket a támadásokat, ezt a gyűlöletkultuszt, ami megegyezik a haza és nemzetárulással, mert a facebook büntetlensége és az ellenzék magatartása Magyarország bukásához, erkölcsi és gyakorlati megsemmisüléséhez vezet! 

Ha tettekre fordítjuk a mostani facebook-anarchiát, akkor az börtönt, kivégzést, megsemmisítést jelent, egy esetleges hatalomszerzésük esetén. Ezért pedig, a jog, a kormányok, a keresztény egyházak vezetői és a civil szervezetek a felelősek, mert akkor, amikor még lehetne ezen változtatni, nem tesznek semmit. Magyarán ez a magatartás a kollaborálással, így a bűnrészességgel, a bűnpártolással is megegyezik. És bár nem tűnik problémának ez a helyzet, mégis a legnagyobb veszélyt jelenti a társadalomra és a megmaradásra… Jó lenne, ha felfognák végre a felelős magyar hivatalnokok, egyházi vezetők, hogy a nemtörődömségükkel a magyarság és a kereszténység jövőjével szórakoznak!

Stoffán György   

Magyarság és kereszténység – Van-e még időnk?

 

Az európai társadalom egy része mind mélyebbre süllyed, míg a többség háborog, változást akar. Hiszen, ami Európában zajlik, az minden józan, normális ember számára elfogadhatatlan. „A nép szava Isten szava” – mondjuk, de a nép szava nem jut el Európa vezetőihez, nem jut el a kormányokhoz, mert a népirtásért, az aberráció kötelezővé tételéért, a családok tönkretételéért és a gyermekek megrontásáért, valamint a háborús hisztériáért kapott pénz, vakká és süketté, diktátorokká teszi a „demokratikusan” megválasztott vezetőket. Nincsenek már erkölcsi kötelmek, nincs hit, nincs jog és nincs törvény sem, amely megfékezhetné ezt az őrületet, amely, minden országba eljut, mert minden országban vannak e rémes és embertelen, erkölcs nélküli demagógiának követői. Magyarországon is! És, mint amikor a víz utat tör magának a gáton, úgy növekszik az európai aberráció hatása azokban az országokban, amelyek, mint Magyarország is, bizonyos uniós diktátumoktól elzárkózik, és megpróbálja a legveszélyesebb ártalmakat megállítani. 

Ez is egyre nehezebb, mert amíg beszélünk a normalitásról és a szuverenitásról, addig olyan szerződéseket írunk alá, amelyek köteleznek minket is arra, hogy saját védőgátjainkon mi magunk üssünk lyukat… Ezernyi olyan rendelet, törvény szabályozza a magyarság életét is, amelyek nem magyar törvények(!), hanem az uniós törvényeknek alávetett hazai, uniós alárendeltségünkből adódó kényszertörvények. Így, az oktatás, az egészségügy, a közigazgatás terén, és számos más területen, nem lehet a magyar helyzeten változtatni, mert részesei, kiszolgálói vagyunk a nagy közösnek, s így válunk bűnössé, bűnpártolóvá, bűnrészessé, a legjobb szándék mellett is. Mert ami most folyik az Unióban, az akkor sem vállalható és nem követendő, ha sikerül egy úgynevezett jobboldali frakciót összehozni. Ebben az unióban ugyanis, már a részvétel is bűn. Igaz persze, hogy a politika sokkal cizelláltabb, számos kötöttséggel jár és a világhatalom ellen, kis országként lehetetlen fellépni, lehetetlen ellenkezni, de mégis vannak olyan lehetőségek, amelyeket, ha akarnánk, ki tudnánk használni úgy, hogy más szövetségi rendszerbe, gazdasági csoportba lépnénk át. Erre azonban, sajnos nincs akarat. A kisebb-nagyobb viták és szócsaták, pénzügyi megszorítások alapján és azok ellenére, elköteleződött a mindenkori magyar kormány a világhatalomhoz, amelynek működése és utasításai, minden ellenkezésünkkel szemben, a nemzet megsemmisüléséhez vezetnek. Közben a belpolitikai viharok a maradék keresztényi erkölcsiséget és hitet is kiirtották, kiirtják a nemzetből.

A verbális, politikai kereszténységgel helyettesített magyar kereszténység, egy töltő nélküli, lemerült okos-telefon értékének felel meg. A társadalom polarizálódott, és csak pártok, politikai eszmék mentén tud gondolkodni, illetve gondolkodás nélkül követi a párvezéreket. Semmilyen lelki és szellemi önállóságot nem tanúsít. Családok mennek tönkre a politikai egyet nem értés okán, és mindenki avatott szakembernek, politikai elemzőnek tartja magát. A helyzet azért drámai, mert egy olyan diktatórikus világ közelít Magyarország felé is, amelynek nincs ellenszere az emberi gondolkodás szerint. A magyarság, az elmúlt nyolcvan évben elvesztette avatott és elkötelezett vezetőit, hitét, keresztény erkölcsiségét, amelyek nélkül nincs jövő. A magyar nemzetet nem az ősvallások hirdetői, nem a szkítaságra hivatkozók, nem az önjelölt őstörténészek tartották meg, hanem keresztény hite, annak ősi erkölcsi, gyakorlati szabályai, amelyek kifejezetten krisztusi igazságok és parancsok.

A (rabló)kapitalizmus, amelyben a magyarság ma élni kénytelen, mindenben ellenkezik a kereszténységgel, az emberiességgel, a nemzeti hagyományokkal és a néplélekkel, mert hazugságra épül!  

Van-e még időnk a felismerésre?

Nagy kérdés, hogy a végzetes és pusztító baj bekövetkezte előtt, a magyar társadalom felismeri-e az egyetlen kivezető utat, hajlandó-e hagyományait újra élni és hitét, keresztény elkötelezettségét meggyőződésből, szívből gyakorolni? Vannak-e olyan vezetői, akik utat mutatnak, akik merik vállalni lelkészi, papi hivatásukat még akkor is, ha annak gyakorlása bizonyos egyházi vezetők által kifogásolt, és van-e olyan irány, amely levetve minden földi ostobaságot, végre csak magát Krisztus Igéjét és az Ő tanítását hirdeti? (Példaképeink vannak, tehát van/volna kikre támaszkodni az igazság magyarországi hirdetésében.)

Amikor az állam keresztényként aposztrofálja magát, de egy szektát történelmi vallások közé emel, akkor annak az államnak – e tekintetben – nincs többé hitele!

Sötét felhők közelítenek ma Magyarország és a magyar nemzet egén, de a beletörődés és a mélyen megvetendő társadalmi és egyéb gyávaság, parancsvégrehajtás miatt nem hallatszik a hangos magyar tiltakozás, nincsenek szónokaink, akik beszélni mernek a valós veszélyekről, akik elmondanák, hogy mit kellene tenni, hogy elkerüljük a végzetet, a nemzet pusztulását. Mert konkrétan a nemzet pusztulásának a veszélye leselkedik a magyarságra (is), ha nem fordul Istenhez, ha elfeledi Szent István felajánlását, s nem kér segítséget a Magyarok Nagyasszonyától, ha papjaink és lelkészeink templomban és templomon kívül nem hívják fel a társadalom figyelmét azokra a létfontosságú igazságokra, lelki és gyakorlati tennivalókra, amelyek nélkül semmiképpen sem maradhatunk meg!

Aki Krisztust követi, az nem süllyed le a baloldal és a kapitalista politikai szemlélet mélységeibe, mert a Biblia által maga Krisztus tanít és indokol. Ez pedig, több mint bármilyen egyetemi végzettség… Magyarán: a politika, gondolkodni képtelen prolit, eszement, gyűlölködő hülyét csinál a társadalomból, míg Jézus, ezzel szemben, felbecsülhetetlen értéket ad az ember kezébe. 

A keresztény életmód, az erkölcs és a hit nem komplikált, nem meseszerű, de megkönnyíti mindnyájunk életét, hiszen szeretetre épül és elveti azokat a tulajdonságokat, amelyek miatt, lelkileg és szellemileg láthatóan szétrohad a társadalom. A harácsolás, a kapzsiság, az irigység, a gyűlölködés, a bosszúvágy, a feljelentgetősdi, mind-mind a kapitalizmus és a proli mentalitás tőrőlmetszett sajátja. A kereszténységé viszont, az egymás segítése, megbecsülése, a szeretetet, az Isten felé fordulás, az alázat, az erények (bölcsesség, igazságosság, bátorság, mértékletesség) gyakorlása. Csak azok valós értékek, amelyek halálunk után is, jó emlékként megmaradnak utánunk. A harácsolás gyümölcseit nem rakják az ember mellé a koporsóba… viszont, van, aki pezsgőt bont, ha bekövetkezik a harácsoló, erkölcstelen, munkásait ki nem fizető, másokat meglopó, mértéktelenül meggazdagodott újgazdagoknál az elkerülhetetlen… Arról nem is beszélve, hogy a földi élet után jön az isteni elszámoltatás, amelyet ugyan mindenki tagad, de mindenkiben ott van a jogos félsz.

Ma pedig? Aki nem látja az élőlényként, isteni teremtményként működő természet (a Föld) haragját… a földrengéseket, a viharokat, a hegyek megindulását… az vak és süket, mert mindezt nem jelként, hanem a részben hazug és üzletet jelentő „klímaváltozás” drámai eredményeként fogja fel. Pedig, látható és világos minden természeti katasztrófában az ember által elutasított Isten hiánya. Az csak városi legenda, hogy Isten nem büntet… De, büntet! Saját bűneinkkel. Csak az időt nem tudjuk, és az isteni logikát nem ismerhetjük.

Jó lenne tehát, egyházi és civil összefogással – először is felfogni, majd – harsogni az egyetlen túlélési lehetőséget, harsogni azt, hogy a mindennapokban mi nem jó, mi bűn, s miként tudunk túlélni Isten segítségével, de politikamentesen. Jó lenne, ha a társadalom nagyobbik része és a magukat kereszténynek mondó politikusok eljutnának legalább odáig, hogy őszinte szívvel – felismerve ennek a szükségességét és elkerülhetetlenségét, hiányát, nem politikai, pénzszerzési lehetőségéként, csak hányaveti verbalitásban – keresnék az Istent! Mert, mint Márton Áron püspök Illyés Gyulának megüzente: „Ha keresed, akkor már megtaláltad”…    

Ezredszer is ismétlem Jakab Antal püspököt: „A kereszténység és a magyarság egy. Ha elválasztjuk a kettőt, az olyan, mint amikor a lélek elhagyja a testet: az a halál!” Valóban halál vár a magyar nemzetre, ha nem tér vissza ősei hitéhez, erkölcséhez, és folytatja az egymás elleni politikai gyűlölködést… A politika a hazugság és gyűlölet tudománya, a kereszténység a szereteté… a választás rajtunk múlik. Akarunk-e túlélni vagy nem…

Stoffán György                   

Isten Veled Brády!

 

A magyar nemzeti média – mint Tallós Emil barátom halálakor –, ismét mulasztott. Nem, nem feledékenységből, hanem megfontolt, következetes bunkóságból, hiszen ma azok vezetik és irányítják a nemzeti médiát, akiknek meg kellene emlékezni arról, hogy elköltöztél ebből a világból, de akikkel Te nem nagyon álltál szóba a rendszerváltás idején. Ezek a mai nemzeti újságírók akkoriban még ifjú kommunisták, liberálisok voltak… nagyon is liberálisok...

Neked az érték volt a meghatározó, bárki bárhova állított ebben a szakmában. Nem szeretted a nagyhangú, rendszerváltónak titulált liberális politikai niemandokat, akik már akkor is remekül helyezkedtek.   

Kommunista üldöztetésed, perekkel fűszerezve, 1988-89-ben nagyjából megszűnt, s megalapíthattad a sokunk számára fontos megjelenési lehetőséget, a nemzeti gondolatokat és a normalitást közreadó KAPU című folyóiratot. Sokan nem bocsájtják meg Neked a mára jobboldalivá váltak közül ezt a nagyszerű lapot... A szerkesztőségi beszélgetésekben hatalmas viták, jó hangulat és a jövő elemzése volt a lényeg… A rendszerváltás sűrűjében, mindig megtaláltad azt a mezsgyét, amelyen a józanész haladhatott, s reméltük, hogy a nemzeti média, a pártatlanság eszméje, a magyar lélek, a hit szóhoz juthat és talán irányítani is tud… társadalmat, szakmát, jövőt. Nem így lett!

A liberálisokból nemzetiekké avanzsált jobboldali megmondók nem szerették a messze Erdélyből származó józanságot, tiszta magyarságot, megkérdőjelezhetetlen őszinteséget.

2019-től már nem volt papíralapú lap, de még maradt a netes hozzáférés, amely 2020-tól – Téged ismerve –, nem véletlenül maradt üres. A megszűnt honlap is jelezte, hogy nem látod értelmét a további közdelemnek, a társadalomért, a magyarságért, az egyházért vívott harcot, mert az általánosan elfogadott és törvényekkel védett hazugságban, a kiszolgáltatottságban, nemzeti önállóságunk teljes felszámoltatottságában fölöslegesen kapálódzik a józanész, az őszinte, megfontolt szó, a nemzet érdekeire figyelmeztető gondolat…

Nemrégiben ismét előszedték ifjú, egyetemista korodat, majd a KAPU alapításával is igyekeztek lejáratni a jobboldalon, hiszen öregként, visszavonultként is amolyan szellemi totemoszlop voltál. Ma a régi kommunisták a nemzetiek, s így új köntösben igyekeznek a régi értékteremtőket és az értékmentőket hitelteleníteni. Az igazi történeteket viszont csak azok ismerik, akiknek elmondtad, akik ott voltak és nem csak a mívesen összeállított, rágalmakat tartalmazó titkosszolgálati dokumentumok között kutakodnak. Mert bizony el kell hitetni a régiek lejáratásával, hogy akik ma jobboldaliak, azok régen is azok voltak. Ők nem írtak az Antall kormány ellen, nem gyalázták és gyilkosozták Horthyt, amikor a KAPU már az igazat írta arról a korról, s nem nevezték azt a környéket káder-dűlőnek, ahol ma ők laknak. Ilyen lett a világ Zoli... 

És most befejezted. Átvitetted magad a másik partra, mert ez a part már fájdalmas teherré, ezernyi csalódás színterévé vált. Nyolcvannégy év küzdelmet, csalódást, olykor megaláztatást, rágalmakat nem volt könnyű, nem lehetett könnyű megélni. Pontot tettél az utolsó mondat végére is. Azonban, hagytál magad után rengeteg tanulnivalót annak, aki veszi a fáradtságot és elkezd KAPU-t olvasni, Brádyt olvasni. A mai fiataloknak kötelezővé tenném, mint irodalmi műfajt, mint szellemi felsőbb iskolát. Na, de ez már  mindegy… bizonyára lesz, aki rátalál egy-egy írásodra, a lap egy-egy számára és okul belőle, és ha nem, az az ő dolga... 

A magam részéről nem búcsúzkodom, mert hitem szerint találkozunk majd valamikor, de köszönöm, hogy Veled dolgozhattam, és írásaim megjelenhettek a KAPU hasábjain akkor is, amikor - a máig tapasztalható, a fent írt jellemtelenek "művészi" köpönyegforgatásainak  okán -, másutt, erre nem volt lehetőség.

És engedd meg, hogy az egykori olvasók nevében is köszönetet mondjak Érted – a Teremtőnek… Mert jó volt, hogy a szellemi és lelki, hitbéli és nemzeti szükség idején volt egy gondolkodó, értéket védő barátunk, egy Brády Zoltánunk…

Stoffán György

Stoffán György: Gyilkos kommunisták, kommunista gyilkosok

 

Ebben az időszakban, március 21-e és augusztus 1-je között, szinte minden napra jut egy-egy gyászos emlékezés, és minden gyászos emlékezés a vörös söpredék bűneiből ered. Most is emlékezünk, mert emlékezni kötelező! Véletlenül sem mehet feledésbe az a mindeddig megtorlatlan bűntömeg, amely 1919-ben Cohen (Kun), később pedig, Rosenfeld (Rákosi) és Kádár gyilkos, moszkovita, hazaáruló kommunistái követtek el. Ma, egy szentendrei fiatal pap brutális meggyilkolására emlékezünk. Dr. Kucsera Ferenc semmit nem követett el, nem volt halállistás, de a söpredék mégis úgy döntött, hogy meg kell halnia. Öt pomázi kommunista gazember vállalta, hogy a mindössze huszonhét éves segédlelkészt agyonlövik. A Duna-partra vitték, lelőtték, majd holttestét ott hagyták egy napra. Később, hevenyészve, pár lapát földet dobtak rá a temetőárokban. 1929-ben került végső nyughelyére, a Kálváriára. Nem árulta el, hogy ki őrizte a Péter-Pál templom kulcsait és ki harangozott jelt adva az ellenforradalmároknak… ezért meg kellett halnia.

(Jászkarajenőn, 1919. május 4-én, két papot ölt meg a kommunista Dobák Imre, kifejezetten és bevallottan is, a papok iránti gyűlöletből. Soha nem ítélték el, soha nem vonták felelősségre Kósa József plébános és Hornyik Károly káplán megöléséért.)  

 

A holnapi gyászos megemlékezés, a hamis váddal halára ítélt és kivégzett Tóth Ilonkáé. 1957-ben akasztották fel, mert a forradalom alatt szolgálati helyén, a kórházban – ahol nappal sebesülteket gyógyított –, éjjel röplapok sokszorosításában vett részt. Mint fiatal hatodéves orvostanhallgató, nem nézte, hogy a kezelt beteg forradalmár, ÁVÓ-s vagy orosz katona. Számára a hippokratészi eskü volt a mindenekfeletti törvény. A röplap sokszorosítás miatt azonban az ügyész halálra ítélte és az ítéletet 1957. június 28-án végrehajtották. Emlékét Wittner Mária, 1956. másik kiemelkedő hőse őrizte haláláig.

 

S amíg mi emlékezünk, addig a vörös kór ismét felütötte a fejét Európában, így – többek között – Németországban Lenin-szobrot emeltek, a kommunista bűnök pedig, Európában, ma már nem számítanak bűnnek, noha a bolsevik eszméknek százmillió áldozata van a földkerekségen. A magyargyűlölet, a vörös eszmék, a söpredék ismét feltörekvőben van, s mind a magyar nemzet, mind a keresztény hit hirdetői újra halálos veszélyben vannak. És nem az a kérdés, hogy ismét lesznek-e áldozatok, hanem az, hogy mikor, és hányan…

Emlékezni kell, de nem elég! Fontos volna megerősíteni állásainkat, hallatni a hangunkat és ellenállni a ránk törőkkel szemben. Mert Magyarország nem él túl még egy háborút, magyar-, és keresztényüldözést! Itt az ideje tehát, a rendcsinálásnak, a józan és egyenes gondolkodásnak, a valós kárpát-medencei nemzeti összetartásnak, hogy a megemlékezések ne csak megszokott lehetőségként ismétlődjenek évről-évre, de legyünk méltók is eleink hősi vállalásaihoz, és a megemlékezéseknek legyen erkölcsi alapjuk is…

 Requiem aeternam dona eis, Domine + et lux perpetua luceat eis!

Stoffán György: Kapucinus ünnep a budai Vízivárosban

 

Talán nincs is budai katolikus polgár a Vízivárosban, aki ne ismerné a nevet: Fidél atya. Igaz, nem csak a Víziváros nagyszerű polgára volt Szent Ferenc kapucinus rendjének e kiemelkedő tagja, de neve szinte az egész országban ismert Nagyváradtól Karcagon át, Máriabesnyőn keresztül a Fő utcai katolikus közösségig… Az ő életét bemutató kötet, hosszú előkészítés után elkészült, s ezt a kötetet mutatta be a vasárnap déli szentmise után, a huszonegy éve elhunyt Pacsay Fidél atya testvére, Pacsai Norbert. A könyv különlegessége, hogy nem egyetlen szerző műve, hanem sok felkért tollforgató, és eddig tollat nem nagyon forgató tisztelő, barát, papatestvér írta meg emlékeit Fidél atyáról, s maga a néhai szerzetes írásaiból is válogatott a nagy koordinátor és lelkes szerkesztő, aki nélkül e könyv nem jelenhetett volna meg: dr. Erdősi Gyula.

Avianói Márk szobra

A könyvön keresztül egy olyan szerzetes életét ismerhetjük meg, aki a nemzetért, a kereszténységért mindent feláldozott. 1944-ig Nagyváradon élt, majd a háború után 19 évesen a budai Egyetemi Katolikus Gimnáziumban érettségizett. A legsötétebb kommunista korban, az ötvenes években lépett a kapucinusok közé, s élete során nem csak lelkeket ápolt, hanem alkotott, épített és intézményt alapított, de egy méltatlanul elfeledett példakép életszentségét is szívén viselte. Amíg a nándorfehérvári hős szerzetes, Kapisztrán Szent János nevét mindenki ismeri, addig a magyar haza török alóli felszabadításának kapucinus hőséről alig tudott a közvélemény. Fidél atya, Avianoi Márkot az ismeretlenség homályából kimentette, és egyházi elismerést szerzett a számára. A könyvben róla is olvashat az érdeklődő, néhai Fidél atya tollából…

A tizenegy nyelven beszélő, tudós szerzetes számos nehézséggel nézett szembe mind papi, mind szerzetesi életében, amelyet úgy kezdett, hogy titokban szentelte pappá Zadravecz István száműzött ferencesbarát-püspök, Máriabesnyőn, egy hajnali órán… 1950. július 9-én. Volt ő papként kántor, autószerelő, szakács, sekrestyés, figuráns… míg végül Zalaapáti-i plébánosaként végre visszakerülhetett a papi szolgálatba. 1956-ban,  a 11 nyelvet tudó Ember elmehetett volna, BÁRHOVA! Nem ment, magyar maradt!

Voltak akik mentek. Hazajöttek és volt, aki közülük Fidél atyát Békepapnak hívták.1988-tól a rend újjászervezésének óriási lendülettel látott neki. Ő telepítette vissza a kapucinus atyákat Máriabesnyőre, majd rendje a Fő utcai templomba rendelte, amely már ismerős volt a számára, hiszen a háború után részt vett e templom újjáépítésében…

Hosszan lehetne írni e nagyszerű magyar, keresztény példaképről, az egyszerű, de nagy tudású szerzetesről, ám itt ez felesleges, hiszen a maga a könyv rendkívül érdekes, szórakoztató és tanulságos, mint ezt a könyvbemutató alkalmával testvére, Pacsai Norbert szemléletesen és sokszor a hallgatóságot jókedvre derítően elmondta. Fidél atya életszemlélete és filozófiája egyetlen mondatába sűríthető. Egy alkalommal megkérdezték tőle, hogy miként élte át a sok szenvedést, megpróbáltatást. Így válaszolt: „Odaadtam a bőrömet az Egyháznak; ott teszik ki száradni a napra, ahol akarják.”  

Halála előtt be akarta vezetni a közösséget építő szombati előadásokat és és baráti találkozókat. Közösségépítés nélkül nincs haza! - volt elképzelésének jogos és alapos indoka. Az utókor e nagyszerű szerzetessel szemben olykor hálátlan... Avianói Márk szobrának talapzatára máig nem került föl egy egyszerű mondat: "Kezdeményezte Pacsay János Fidél." 

Köszönet illeti dr. Erdősi Gyulát, aki szervező és szerkesztőmunkájával megteremtette a Fidél atya életét bemutató kötetet és köszönet illet minden szerzőt, akik emléküket, emlékeiket megörökítették dr. Erdősi Gyula kérésére. És köszönet Fidél atya kapucinus rendjének, amely hálával, és imával emlékezik a nagy elődre, aki a kommunizmus szorításában is megőrizte a rend méltóságát… 

Deo gratias!  

A könyv megvásárolható a vízivárosi Kapucinus templomban. További lehetőségekről később tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat!