Homonnay
halála körül egyre nagyobbak a hullámok. Szellemi és erkölcsi ideológiák csapnak
össze olyannyira, hogy már egy jobboldali tollforgató is azt követeli, miszerint
aki keresztény, az bizony tisztelegjen főhajtással az elhunyt előtt. Ha nem
teszi, szégyellje magát… Mintha a halál, önmagában is tiszteletet követelne a keresztény
embertől.
Pedig
a halál, önmagában nem ment föl semmi alól, nem teszi feledékennyé a
közvéleményt, és nem teszi kötelezővé a megbocsájtást sem. Ahogy önmagában az
öregség sem érdem. A keresztény ember akkor hajt fejet a koporsó előtt, amikor
az általa is elismert, vallott értékeket képviselő embertársa temetésén rója le
kegyeletét.
Az öregség egy biológiai folyamat része, a halál pedig, egy biológiai folyamat vége. A keresztény ember egy-egy halálhír hallatán azt mondja, hogy „nyugodjék békében” vagy „Isten nyugtassa”. És így is gondolja. A görögök azt vallották, hogy a halottról vagy az igazat, vagy semmit. Amikor tehát, egy keresztyén honfitársunk arról ír, hogy aki nem tud fejet hajtani Homonnay halálhíre hallatán – de nevét hallva eszébe jutnak azok a gyalázkodó megnyilvánulások, amelyekkel keresztényeket, magyarokat, Fidesz-szavazókat ócsárolt –, az szégyellje magát, akkor azt kell látnunk, hogy a legbriliánsabb szellemiségbe is befurakodott az Új Világ eszement tolerancia-fertőzése.
Mert
mit is kell értenünk ezen? Azt, hogy Hitler, Sztálin, Szálasi és Cohen Béla
vagy éppen Lenin előtt is hajlonganunk kellene, csak azért mert – a világ javát
szolgálva – meghaltak?
Nem! Nem kell főhajtással tisztelegni és a tisztelgés elmaradása miatt szégyenkezni a Hazámat, a Nemzetet, a kereszténységet, az emberi létet ócsárlók halála miatt. Akkor sem tisztelegnék és nem is szégyellném magam emiatt, ha a családomat bántó ember haláláról hallanék. Keresztényként csupán „Isten nyugtassát” mondok ilyen esetben, és ez legyen elég, mert úgy is gondolom... igaz, most azt is hozzá tettem, hogy "legyen hozzá irgalmas!" Senki ne vegye sértésnek, ha a halottról az igazat tartom vagy mondom el. Mert mindenkinek lehetősége volt, van úgy élni, hogy fényt hagyjon maga után, ne a gyűlölködést és sötétségét. Az ítélet pedig nem a főhajtáson múlik… hanem az Igazságos Bírón.
Most, folytatódik az, amit megélt, ami mellett harcolt a most elhunyt Homonnay: a gyűlölködés és a vádaskodás, a rágalmak és a gyalázkodások. Mert azok sem hajtanak fejet emléke előtt, akik mellett elkötelezte magát, hanem a halálát kihasználva vagdalóznak… ami önmagában is hullagyalázás.
Tehát, mielőtt belemerülnénk a keresztyén ember, halált illető kötelezettségeinek megítélésébe, és íly módon két lovat igyekeznénk megülni egy fenékkel a nemzet lovardájában, azaz botor módon kioktatnánk azokat, akikre egész életében csak sarat dobált az elhunyt, inkább maradjunk csendben. És ha keresztyénként úgy érzi bárki, hogy hite szerint az fontos, akkor mondjon el egy Miatyánkot… – magában...
Stoffán
György