Nyílt levél a két magyargyűlölő gazembernek – a magyarságról…

 

Azt hiszem, nem kell, hogy megnevezzelek titeket ahhoz, hogy az Olvasó rátok ismerjen. Két igazi magyargyűlölő, primitív és gyilkos szándékú gazember vagytok, akik magatokon viselitek a jelenlegi és remélem már nem sokáig tartó világuralom összes ördögi jegyét. Amolyan igazi, fizetett bunkósbot vagytok, akik sem a magyar lelket, sem történelmünket, sem a valóságot nem ismeritek, hiszen ehhez nincs intelligenciátok, tudásotok és képességetek sem. Örömmel segítek, mert úgy tűnik, hogy akikkel e kis ország határain belül szóba álltok, azok hozzátok hasonló magyarellenes senkik, így tőlük csupán az Orbán-gyűlöletet és a hataloméhség vezérelte hazugságokat hallhatjátok.

Neked, aki Magyarország ellen, a magyar nemzet ellen szavaztál a hetes cikkely ügyében, csak annyit: – Eddig, minden ellenünk áskálódó megkapta a jussát a magyarellenességéért cserébe… és itt nem a Bruxelles-i apanázsról beszélek, hanem arról az isteni ítéletről, amelyet bizonyára már itt a földön megtapasztalsz hamarosan. Mert a pénz és a gyalázkodás Isten előtt nem kedves. Azt az országot, és annak az országnak a népét, amelyet Szent István felajánlott Jézus Krisztus anyjának, nem lehet büntetlenül bántani. Ebben biztos vagyok. Tudom, hogy neked a kereszténység a legádázabb ellenséged, de törődj bele: Mi, magyarok tovább fogunk létezni, mint a te elkeresztényietlenített országod – bármelyikre is gondolok… Ti megcsonkítottátok ezt az országot és ezt a nemzetet, de a megnyesett fa kizöldül, és az új hajtás képes akár sziklákat is kettéhasítani. Mert a magyar a saját jussáról nem mond, le, ahogy én sem írtam alá semmit sem Veletek, sem 1920-ban e nemzet és Magyarország sorsát illetően, tehát sokunk keze tiszta, sokunk értelme nem olyan fogyatékos, mint a tied és a veled parolázó magyarországiaké. Megcsonkíthattatok minket, perbe foghatjátok az országot, de mi akkor is a Kárpát-hazában hiszünk, arról nem mondunk le és a történelem Ura visszaadja nekünk azt, ami a miénk, hiszen Isten előtt száz vagy ezer év mit sem számít… elröppenő idő, de te ezt tudod jól, hiszen háromezer év után neked is van ebben tapasztalatod. Jegyezd meg tehát: a magyar nemzet számára egy az Isten és egy a nemzet… és az is marad!

Te másik "Kedvenc"!

A magyar hagyományokban ott van a köcsög is, amelyet fazekasok készítenek szerte az országban. A legismertebb az alföldi köcsög és a korondi. Más köcsögöt nem ismerünk, illetve mindaddig nem ismertünk, amíg bizonyos, a Teremtéssel ellenkező szellemiség be nem lopta magát kicsinyke hazánkba, a Kárpát-medencébe. A köcsögök nem beszélnek, hanem használati tárgyak, amelyek a nyári hőségben hidegen tartják az amúgy meleggé váló hűsítő italt. Tehát, a köcsög is a magyar hagyományokhoz tartozik. A mások féle köcsög nem tartozik ebbe a kategóriába, tehát, ne hivatkozz arra, hogy egyes rendezvények a legszebb magyar hagyományok szerint zajlanak. Mi keresztény magyarok a krisztusi tanításokat tartjuk, azok az irányadók a számunkra, s Szent István óta magyar hagyomány is a keresztény nemzet léte, minden szokása. Tévedtél tehát, de bocsánatkérést tőled nem várunk, mert amúgy is tudjuk jó ideje, hogy miért vagy itt, kiket szolgálsz és milyen erkölcsi mélységeket tartasz lebensraumodnak. Csak legalább ne járasd le jobban a hazádat, mert ott azért sokan élnek olyanok, akiket szeretünk, és akikkel örömmel vállalunk szellemi, politikai, lelki közösséget. Te nem tartozol ezek közé. Javaslom, hogy a magyar hagyományokat tanulmányozd… és ha lehet, otthon!    

Stoffán György       

Hatvanhat év történelem - Könyvbemutató a fóti Városi Könyvtárban

Megtagadott vértanúk... avagy, szégyelljétek magatokat!

Megemlékezés helyett... 

Vannak magyar hőseink, akikről nem illik, akikről nem szabad beszélni, nem szabad megemlékezni, akiket kötelezően ki kell törölni a nemzet emlékezetéből. Igaz, itt-ott néhány faltörő kos, mint ez esetben magam is, megszólalunk, de azzal vége is. Újra ráborul a nevezett magyar hősre a feledés homálya… Különösen fájdalmas ez, amikor Európában a keresztényüldözés van, és amikor Európa a keresztény Magyarország, Mária országa ellen szavaz, és ezt még ki is mondja! Egy nemzet, egy nép ellen szavaznak azok, akiket ostobán és parancsra partnereinknek vélünk, akik ugyanabban az Európai Unióban tagok, ahol mi.

2024. június 20-án, szándékosan nem írtam megemlékezést egy kiváló, de a sok évtizede rászórt hazugságok miatt „kellemetlenné” vált magyar hős születésének 140. évfordulójára. Egy olyan magyar, szerzetes-püspökről feledkezett meg saját ferences rendje, az állam, a katolikus közösség, akinek életszentsége, életműve egy drámai korban, a trianoni döntés, az első világháború vége, a meggyötört nemzet sárba taposása idején kezdődött, és haláláig, 1965-ig tartott. Mindvégig egy eszme szolgálatában, a szenvedéseket és a magaláztatásokat, a börtönt és a kényszerlakhelyek keserűségét is elviselve harcolt az egyház megmaradásáért, a magyar föld visszaszerzéséért, a liberalizmus pusztítása ellen. Papokat szentelt titokban, hogy legyen, aki hirdeti Krisztus igéjét, aki megtartja az összetört magyar lélek erejét, aki felemeli az elesettet… Ez az eszme vezette akkor is, amikor a hűvösvölgyi Magyar Szentföldön bujtatott zsidókat mentette, számukra élelmiszert szerzett, amikor korábban az amerikai magyarságot, a székelységet látogatta meg, és lángszavú beszédeivel erősítette a nemzettudatot az emigrációban és a húsz évig, saját szülőföldjén idegen iga alatt élőkben.

Nem tagadta meg elveit és keresztény hitét akkor sem, amikor a moszkovita kommunista hatalom el akarta hallgattatni, amikor anyja halálát okozta a kényszerlakhelyekre parancsolás. Mindent kibírt, mert hitt. Hitt a magyar keresztény nemzetben, hitt abban, hogy amit tesz, nem válik semmivé a történelem viharaiban.

Tévedett!

A személyéről, a kereszténységtől való félelemből és a keresztényellenesség okán, valamint a kereszténygyűlöletből fakadóan hazugságáradat sodorta el a 20. századi iskolák tananyagából, az egyházi és rendi megemlékezések sorából, az állami postumus kitüntettek köréből.

Életéről írott könyvem harmadik kiadása, a legegyszerűbb formában, hamarosan megjelenik. Nem zsíros állami támogatással jelenik meg és nem kereskedelmi forgalomba szánom e könyvet, nem kereskedem vele jól szervezett, egyházi, politikai könyvbemutatókon, nem üzletet látok benne, hanem lehetőséget arra, hogy legalább a katolikus iskolák diákjai hozzájussanak a napjainkban is megalázott emlékű magyar hős életművének, példájának a megismeréséhez.

A hazai politikai kereszténységnek sok áldozata van, ahogy a kommunista békepapi kereszténységnek is volt. Azonban ma, a legnagyobb áldozat a hívő keresztény nép, a magyar nemzet, mert vezetői mind állami, mind egyházi tekintetben, kevés kivétellel(!) szándékosan elfelejtetik és elfelejtetik eleink hősiességét, kitartását, tisztességét, hazaszeretetét. Emlékezni csak kiválasztott, az államnak és az egyháznak „nem kellemetlen” hősökre szabad. Rájuk sem gyakran! Amíg a politikai szélhámosok, hazugok, gazemberek minden nap betöltik a lapok hasábjait, addig építő, lelket gyógyító, nemzetet mentő példaképeinknek nincs helyük sem a Nat-ban, sem egy-egy évfordulós megemlékezésen, mert vannak, akik ilyen-olyan „anti”-nak hazudták évtizedeken át. Teleki Pálnak, Hóman Bálintnak, Horthy Miklósnak és sok más magyar hősnek, vértanúnak a nevét bemocskolták már, életművüket elhazudták… és a rehabilitációra sem volt elég 34 esztendő…

P. Zadravecz István ferences tábori püspök születésének 140. évfordulójáról sem emlékezett meg hivatalosan – a médiumok híradásai mellett – senki. Csak egy lelkes tisztelő, Szócsinné v. Léber Ottilia idézte meg alakját közösségi oldalán, a Wikipédia segítségével,  ezzel is jelezve, hogy e nagyszerű magyar példakép, a tábori püspök, fehér vértanú él még a nemzet tudatában.

 

Talán eljön az idő, amikor tanítása, prédikációi megjelennek majd egy kötetsorozatban. Ha már nem lesz kellemetlen, és a sok hazugságot, vádat megcáfolják ferences rendje és az állam történészei. Majd… valamikor… egy valós rendszerváltás után, amikor őszinte, magyar, keresztény világban élhetnek utódaink. Ám – mert megtagadják példaképeinket –, addig sok szenvedés és megpróbáltatás lesz az osztályrészünk, és sok vér folyik még le a Dunán és a Tiszán… Ez pedig, korunk szégyene, felelőtlensége, hitetlensége, önbecsülésünk hiánya. Mert engedtünk annak az eszmének, amelyre P. dr. Uzdóczy Zadravecz István OFM tábori püspök már 1920-ban figyelmeztetett:

„Nálunk, magyaroknál az erőt a Szent Korona képviseli. Azért hitvány eljárásnak tartom mindazt, ami a mi Szent Koronánkat bármiképpen becsmérli és inzultálja. Szent Koronánkban évezred múltja, történelme, imája, sóhaja, összes bánata, – a török hódoltság összes keservei, a hódoltság keservei, a rabláncok csörgése – a nemzet vágya van. Ne karikázzuk le onnan a zászlókról, mert az szent dolog. Muzeális különlegességnek tekinteni nem engedjük. Protestálunk ellene! Épp azért követelni fogjuk mindazoktól, kik a forradalmi hatalmat képviselik, hogy e tárgyunkat, évezredünk történelmét,  sérthetetlen tiszteletben tartsák, sőt annak egy nemzeti ünnepet rendeljenek el, mert a levegőbe nem esküdhetnek, törvényeket nem hozhatnak. Hozzák a törvényeket e Szent Koronának nevében, ítéleteket annak erejével, s akkor „Isten kegyelméből" tekintélyesek és tiszteltek lesznek...

2. A köztársaság minálunk hazafiatlanságba, internacionalizmusba vezet. És ezért nagyon vigyázzunk, hogy ez a forrongás, mely tart, a hangzatos „köztársaság" frázis, amelytől a lelkek rettenetes módon követelődznek, ki ne vetkőztessen bennünket magyar érzelmeinkből és az internacionalizmus karjaiba dobjon!

V. Mi az internacionalizmus?  Az, hogy egyenrangúsíttassék az egész világ! Testvéreim, az igazságok, melyek akár társadalmi, akár természettudományi igazságok, azok igenis internacionálisak. Azok mindenkié, töröké, magyaré, franciáé, angolé. Így vallás, szellem, tudomány szempontjából internacionalista vagyok. De dacára, hogy a nagy igazságok lehetnek mindenkié – a nemzeti, a magyar érdekek – nem lehetnek mindenkié! Lehetek internacionalista tudásommal, vallásommal, de nem lehetek magyar meggyőződésemmel. Ez az én földi, nemzeti és hazafias érdekem! E magyar érdeket ápolom a milliók lelkében! Milliók! Bele ne zavarodjatok hát az internacionalizmusba! Ez annyi volna, mint hazánk feladása!... Azt gondoljátok, azok, kik kínálgatják nekünk az internacionalizmust, az angolok, franciák, szerbek, románok – internacionalisták? A legnagyobb fokban nacionalisták! Bennünket; szegény kis nyomorgatott országot, az internacionalizmus karjaiba akarnak dobni, hogy politikájuknak lehasaljunk. Már pedig a mi magyar Hazánkat nem adhatjuk fel!”

Stoffán György

Dominus vobiscum! - 3. rész

3., befejező rész

A még gondolkodni tudó, az eseményeket kissé kívülről szemlélő ember a mai kor zavaros, káoszba hajló valóságát kétségbeesve szemléli, és ez a kétségbeesés nem alaptalan. Kiutat – a világuralmat és annak jellemző eseményeit, történéseit és törvényeit tekintve –, lehetetlen találni.  Vannak önámító, önvigasztaló, ilyen-olyan magyarázatokkal felvértezett politikusok, pártok, civilek, azonban igazi megoldást senki nem tud, mert a világ rohan, cunamihoz hasonló sebességgel a saját végzete felé. A liberális, kommunista, megvásárolható, jellem és gerinc nélküli európai politikusok – köztük a magyarországiak is –, csak és kifejezetten a saját érdekeiket látják, és csak egy szűk politikai kör tekinti megoldandó problémának mindazt, amit magunk körül látunk, amiben élünk. Ez a szűk kör pedig, nem ütőképes, a nemzetközi politikában jelentéktelen. Éppen ezért szükséges egy másik unió, amely magában foglalja a Kárpát-medencét, annak minden magyar, keresztény lakójával egyetemben.

A politika rombol, a pártoskodás gyűlöletet szít. Ezt láttuk a választási kampányban. És, ez természetes is, hiszen erre találták ki az 1800-as évek második felében, Genfben. A műveletlen társadalmi réteg minden olyan politikai lehetőségben jövőt igyekszik látni, amely a vallás, a haza, a nemzet elleni felbuzdulásában támogatja. Valakire irigynek kell lenni, valakiket utálni kell, mert többjük van, mint neki, az egyházakat gyűlölettel kell emlegetni, és a nemzeti, a haza iránti elkötelezettségről fogalmuk sincsen. Ez maga a bal-liberális politikai oldal, amelyet ráadásul megfertőzött a nyugati nihilizmus, a gender-őrület, az LMBTQ és a háborúpártiság is. Hazug, jellemtelen vezérek irányítják a politikát, és ez, az európai uniós jellemtelenség úgy terjed, mint a pestis.

A magyarság, a magyar nemzet mégis kedvező helyzetben van, ha van, aki felismeri mi is az, ami miatt a helyzet, számunkra kedvező. A tömegek, az emberek, a társadalom nagyobbik része, ha Istenről, a templomról, az egyházakról, a papokról van szó, akkor valami, tőle nagyon távol álló dolgot képzel el. Ugyanakkor minden emberben ott lappang a hiányérzet valami iránt, amit megfogalmazni sem tud, csak érez. Ez a hiányérzet a keresztény hit kiüresedett lelki szelencéje, amely emberré, magyarrá tette eleinket. Ha vissza akarunk térni, ha reményre van szükségünk, ha keressük Istent, és meglátjuk a természetben, a növényekben, a napfelkeltében és abban a csodálatos rendszerben, amelyben minden óramű pontossággal működik, akkor nem kell politikával, ostoba, mindennapos párt-ügyekkel, civilszervezeti és alapítványi pénzhajhászokkal foglalkoznunk. Ha felismerjük Istent, megtaláltuk a kiutat. Ha elvonatkoztatunk a hétköznapokban a hírekben hallható, látható és az emberi butaság és Isten nélküliség termékeként megjelenő dolgoktól, akkor egy másik dimenzióba kerülünk. Istennel tudunk beszélgetni. Mert nem csak a templomban, a kápolna csendjében, a vasárnapi istentiszteleten vagy szentmisén lehet kapcsolatba kerülni – hitigényünk szerint – Istennel, Jézus Krisztussal, hanem a körúton, a természetben, a presszóban vagy a kocsmában is. Valahol el kellene kezdeni a visszatérést, s ez azért nem megy könnyen, mert mindenki sokkal komplikáltabbnak véli a Teremtő Istennel való kapcsolatot. Pedig elég csak egy szóval kérni… mi több, Márton Áron szerint, „aki keresi, az már meg is találta”. Micsoda bölcsesség van ebben a megállapításban.

Van tehát kiút! Hirdessük meg a Kárpát-medencében a Keresztény Magyarok Nemzeti Unióját! Nem kell bejegyeztetni, nem kell elnököt választani, mert az elnök maga az Úr. Nincs elnökség, nincs finanszírozási probléma. Az egész Kárpát-medencét nevezzük ki tanácsteremnek, mindenki maga fogadja meg, hogy részt vállal ebben az unióban azzal, ha naponta, vagy amikor eszébe jut, fohászkodik a hazáért, a nemzetért. Részt vesz azzal, ha misén vagy istentiszteleten megjelenik, részt vesz, ha kirándul és megcsodálja Isten teremtményeit a természetben. Ebben a „Keresztény Magyarok Nemzeti Uniójában” nincs nyilvántartás, mert aki hisz, az önként és saját magának esküt téve, taggá válik. Még nagyon sok családban ott van a jelképünk, a kereszt, amely számunkra, magyarok számára nagyon sokat jelent. Nem kell tehát kitűzőt tervezni, megvásárolni. Minden csak a lélekről, a Krisztushoz való visszatérésről kell, hogy szóljon. Arról kell, hogy szóljon, Akiben sokan nem hisznek, de amikor baj van, amikor a végső búcsúzás előtt vannak, kérik.  Mert arról van szó csupán, hogy egy nemzet, saját hite szerint fohásszal, imával, templomban vagy a természetben, de kérje az Egek Urát, a Magyarok Istenét, hogy; mentse meg ezt a nemzetet, mentse meg a népet, és fogadja el a bűnbánatot, amellyel tartozunk, a milliónyi meggyilkolt magzat miatt, a hitehagyás, az évszázados, önámító hazudozás miatt, és sok egyéb bűnünkért…

Nekünk az a dolgunk, hogy ezt az egyszerű, be nem jelentett lelki szervezetet, ezt a magyar Uniót felépítsük: „Ha hiszel Istenben, mondj el egy fohászt. Ha nem, akkor is, és bizonyosan meglátod Istent! Csak akard is!”  Ennyi az egész. Ilyen egyszerű politika, pártok és hazug politikusok nélkül államot alapítani újra. Mert ha egy nemzet együtt imádkozik, ha egy nemzet keresi Istent, akkor annak a nemzetnek akkora ereje lesz, amivel legyőzheti legádázabb ellenségeit is. Nem kell utazni, ha egymásra akarunk találni, hiszen Kassán imádkozol és a brassói barátodra gondolsz imáidban, fohászodban, akkor már együtt is vagytok lélekben… és ez hatalmas erő! Nincs hatalom, amely megállíthatná, de van hatalom, amely minket támogat. Csak hinni kell és akarni kell… hogy amit elkezdünk néhányan, magunkban, önnön elhatározásunkból, de minden Kárpát-hazában élő magyarért, az kiszélesedik és elér minden keresztény magyar testvérünkhöz. És itt nincsenek határok, nincsenek, kilométerek, mert a magyar néplélek tisztasága, az isteni erő, újra összehozza a nemzetet. Semmi mást nem kell tennünk ezért, mint egy fohászt küldeni szívből a Krisztusi magaslatokba.

Amikor a kisgyermek feláll és a szekrénynek támaszkodva próbál lépkedni, tudjuk, hogy hamarosan elindul, még ha olykor-olykor elesik is.

Magyar, keresztény papjainknak, lelkészeinknek is javaslom meghirdetni a Keresztény Magyarok Nemzeti Unióját… mert ez nem politika, tehát senki nem szólhat érte. Hirdessük meg együtt, a Teremtő Istentől kapott gondolattal a magyar néplélek kárpát-medencei unióját, amely elárasztja hittel és szeretettel a nemzetet, példát adva és mutatva Krisztusban, Európának és a világnak…

 Dominus vobiscum!

Stoffán György

  

 

Dominus vobiscum! - 2. rész

Mai világunk hitéletének és társadalmi problémáinak boncolgatása nem hálás feladat, hiszen több a bírálható tény, mint a dicséretre méltó. Akár politikai, akár egyházi, akár a civil életbe pillantunk bele. A jelen kor liberális, itt-ott kommunista, de töretlenül erkölcstelen és hit nélküli szellemisége, az emberi jogokra való hivatkozás és a Teremtéssel szemben álló gondolkodásmód, az élet minden apró részletébe befurakodik. Ez legfőbbképpen a megvetendő, ócska emberi tulajdonságok által történik, amikor vezető beosztású politikusokat, egyházi embereket, civil szervezetek vezetőit, a „nem létező” világhatalom a saját céljainak szolgálatába állít, sok esetben horribilis, visszautasíthatatlan összegekért. Másokat zsarolással vesznek rá a társadalmak, a kereszténység, sokszor pedig, az emberiség elárulására. A terv megvalósítása évszázadok, de talán évezredek óta folyik, hiszen nem más ez, mint a jó és a rossz harca, a Sátán háborúja Isten ellen, Isten parancsai ellen, az emberiség, a lelkek megszerzése érdekében.

A társadalmak orruknál fogva vezethetőkké válnak, ha az egyént, mint a társadalom részét, alkotóelemét, ígéretekkel, pénzzel, ámítással, mások lejáratásával érdekeltté tudja tenni egy-egy új ideológia, szellemiség. Az emberi kapzsiság és irigység hatalmas erő, a jólét pedig, kitöröl a normális gondolkodásból, életvitelből olyan erényeket, amelyektől az ember, ember tudna maradni. Tehát, az ember megvásárolható, ha nincs hite, ha nem ragaszkodik az erkölcsi normáihoz, Isten-hitéhez, a krisztusi tanításhoz. Az az ideológia, amelynek mentén ma a társadalmakat értéktelen, erkölcsnélküli masszává gyúrják a beteg, aberrált elmék által felállított törvények erejével, nem ismeretlen az emberiség történetében. 2013. február 10-éig, jobbára elszigetelt, egyes csoportok, felekezetek, civilszervezetek sajátjaként működött, de a művelt, európai, keresztény világ ellenállt a sátáni támadásoknak. XVI. Benedek kényszerű lemondása, majd a migránsválság azonban, felborította a rendet, elindította a változást, a rendellenesség rendként ismertetett el, a rossz és a gyalázatos jóvá és fennköltté lett… a normális, emberi, keresztény gondolkodásmód visszaszorult, mert az egyes emberek – politikusok, papok és civilek –, a könnyebb, a korlátok nélküli életet választották mind hétköznapjaikban, mind hitükben.

A nem létező világhatalom rátelepedett a keresztény egyházakra, az európai politikára, az élet minden szegmensére és megkezdte a megfélemlítés ördögi korszakát, a menekülteknek nevezett fekete sereg behozatalával, a bűnözés ezáltali megsokszorozásával, a gender-elmélettel, az LMBTQ és a keresztényüldözés különböző válfajaival. Az európai értékek megsemmisültek. Amit addig értéknek tartottunk, lett az értéktelen, s ami értéktelen és megvetendő volt, azt nevezik ma értéknek. Ellenkezésre nincs lehetőség, mert még azok az országok is az uniós törvények alárendeltjeivé váltak, amelyek látszólag nem értenek egyet a fent leírtakkal. Így, a polgároknak csak bizonyos határokon belül lehet kifejezniük nemtetszésüket. Ez azonban a veszély nagyságát tekintve aligha elegendő. A jog és a törvények viszont, nem a polgárok pártján állnak, ergo: a normalitás végleg háttérbe szorult, és az erőszakos, diktatórikus, aberrált, már-már háborús új világ erőltetése természetessé vált.

Számunkra, magyarországi állampolgárok számára tragikusabb ez a kettősség, mint ahogyan a nyugat-európai társadalmakat érintik ezek a világraszóló, sátáni változások. A kormány – ha későn is –, felismerte azt, hogy Magyarországon nincs helye a liberális eszméknek és a magyar néplélek elfogadhatatlannak tartja, érzi a globalizmust és az Isten ellen való sátáni háborút, azaz a New Age irányelveit. Persze, mint mindenütt a világban, hazánkban is követőkre talált a vallásellenes ideológiák sokasága, azonban a néplélek nem átalakítható, így egyes efféle ideológiák szélsőséges megnyilvánulásai visszavetik az érdeklődést, eltávolítják a követőket. Sajnos azonban, nem visszatántorítják a kereszténységhez, hanem még talajtalanabbá, kilátástalanabbá teszik az ezoteriához, az alternatív spiritualitáshoz vonzódó, de abban később csalódott emberek sokaságát, lelki életüket, érzéseiket, jövőképüket.

Az új pogányság is egyfajta szándékos, és jól kitervelt módja az új, Isten nélküli világ létrehozásának. Ezt, Magyarországon önjelölt őstörténészek terjesztik, mindenféle vélt, felszínes műveltségből eredő tanokkal, történelmi mellébeszélésekkel, ősmagyar vallásként hirdetve távtanaikat. A rendszerváltásnak nevezett időszak óta egyre csak sokasodnak ezek, a tévtanokat hirdető áltudósok, és sajnos a követők száma is egyfajta magyarságtudat szellemében, téveszmék mentén vallják magukat ilyen-olyan ősmagyar származásúnak, de odáig is eljutott már néhányuk, hogy szkíta kisebbséget szerettek volna bejegyeztetni… A keresztényellenes őrület tehát, mindig új és még újabb ostobaságokkal látja el a lebutított társadalmat. A magyarság kutatására az állam létrehozott egy intézményt, amely rendkívül nagy eredményeket mutatott fel, de talán pont ezért, az intézet teljes tudósgárdáját kirúgták és ma már csupán a nevében az, amit az alapító vezetés felépített. Egy nyugdíjas sebészorvos és egy egészségügyi újságíró a két legmeghatározóbb személyiség ebben a kutatóintézetben.

A kormány, bizonyos politikai megfontolásból százmilliókkal támogatja mind az intézetet, mind pedig, a szintén téves eszméket hirdető, és évenként megrendezett alföldi találkozót, ahol magyarok és keleti rokonaink, sámánjaikkal és vélt vallási szokásaikkal szórakoztatják egymást elvetve egy ál-ősmagyar érzést a látogatókban is. Hasonló keresztényellenes tévút, a HIT Gyülekezetének történelmi egyházzá nyilvánítása, amely által ez a szekta is hozzájut az állami támogatásokhoz, aminek fejében a híveik a kormánypártra szavaznak – állítólag. Tehát, a keresztényellenesség finomított formája már ide is elért.

Nem változott semmi a magyar fiatalság lelki, szellemi nevelése terén sem, noha ezernyi tanulmány és szakértői vélemény született a rendkívül rossz és veszélyes helyzet miatt. A közoktatás és a szakoktatás terén sarkalatos változásokat kellene véghezvinni, de a nemzetközi szerződések és a nem létező világkormány irányvonala, céljainak megvalósítása miatt ez lehetetlen. Ma a műveletlenség, a gondolkodásra képtelenség, az önvédelem ösztönének teljes megszűnése, az erkölcsi határok megsemmisítése, az érzések értéktelenedése jellemzi a magyar fiatalságot, és ez ellen senki nem tesz semmit! Minden úgy működik, mint egy kapitalista nagyvállalat, amelyben a dolgozó ember termelőeszközzé degradálódott, és csak a pénz, a haszon, az extraprofit számít.

A társadalomnak azonban, ősi lelki beállítottságából eredően szüksége van emberi, hitbéli megoldásra ebben a korántsem reményt keltő helyzetben, amelyben a háború és az ezzel együtt járó elmúlás fenyegetettsége is a mindennapok részévé vált. A lelki üresség, a csak a politikával való foglalatosság, a telefonnyomkodás és a gyűlölködés nem vezet sehová. A társaság, szeretet, egymásrautaltság tudata nélkül felnőtt, erkölcseiben és lelkileg is súlyosan problémás fiatalság, a folyamatosan megnyugvást kereső, de túlhajszolt és kiszolgáltatott közép-korosztály, valamint a mindezen döbbenten szemlélődő idősebb polgárok összessége, mint társadalom, nem alkalmas jelenleg az ország építésére, az ország megtartására. Ehhez sokkal bölcsebben gondolkodó, emberközpontúbb, őszintébb, műveltebb, erkölcsösebb, és rendet is tartani tudó vezetés, hitében erős és hiteles, nemzetmegtartó egyházak, lelkiismeretes tanárképzés és oktatás szükségesek. Valamint az állampolgárok ama felismerése szükséges, amelyben a nemzet egysége nem csupán politikai szlogen, a kereszténység nem politikai, amely csak a templomfelújításokban fejeződik ki, és a hazaszeretet, az emlékezés nem kötelező tananyag, hanem érzés. Ahhoz viszont, hogy újra érzéseink legyenek, rendszert kell váltani. Mert csak mondani a szépet és a jót, kevés! Ha a hitet nem követik a cselekedeteink, akkor a hit semmit sem ér… Ez igaz a hétköznapokra és a nemzet jövőjére is!

(folytatjuk)

Stoffán György

Dominus vobiscum!

I. rész

Ha lapot indítanék 2024-ben, akkor annak a periodikának a címe „Vészharang” lenne, hiszen olyan korban élünk, amelyben bármerre néz az ember, csak a veszélyt, az Isten-nélküliséget, a gyűlölködést látja. A nemzetközi politika lealacsonyodott az aberrált (ön)gyilkosok jólfizetett szakmájává. Ez az öngyilkosság sajnos nem csak a világ vezetőit érinti, akikért nem volna kár, de ezek a lélektelen, ócska, gazemberek magukkal rántják a társadalmakat, mert a föld népességének kiirtására szegődtek akkor, amikor jól fizetett politikusi állásaikat elfogadták az ismeretlen és láthatatlan világkormánytól, azaz a Sátán földi helytartóitól.

A rossz, az erkölcstelen, embertelen, a Teremtéssel szembenálló világhatalom az élet minden szegmensét behálózta, és ma már törvények biztosítják a gonoszság gördülékenységét. Észrevétlenül beleívódik a fiatalságba a természetellenesség, az erkölcstelenség, a keresztény értékek megvetése, az elnemzetietlenítettség sivársága, a halálkultusz, a nihilizmus, az önimádat. A kormányok semmit nem tesznek az ifjúság, azaz a jövő megmentéséért, ám, néhány országban úgy tesznek a kormányok, a politikusok, a pártok, mintha ellenkeznének. A részletek megvizsgálásakor viszont világosan megállapítható, hogy minden ország, minden nemzet azon a lejtőn rohan, amely a megsemmisülésbe vezet, azaz, kivétel nélkül(!), minden politikus – akarva és akaratlanul is, de – a világhatalom céljait szolgálja. A megvalósítás zseniális, hiszen minden nemzetet – sok évszázados megfigyelés és tapasztalat alapján –, a nemzet igényéhez, lelki beállítottságához igazítva győz meg ez a sátáni világhatalom arról, hogy miként kövesse a parancsokat.   

Elsőként a 19. század forradalmait próbálták ki a királyságok megszüntetése és a köztársaság, a liberalizmus, a keresztényellenesség bevezetésére. Ezek sikertelenségét látva, a két 20. sz.-i világháborúval és azok következményeivel törték meg a történelem természetes fejlődését és folyamatosságát, Európa keresztény voltát. Az Öreg Földrészt kétfelé vágták, s az egyikben a jóléttel, a másikban a konkrét tiltásokkal, azaz, a diktatúrával, a szabad gyilkosságsorozattal, a kommunizmussal próbálkoztak, amely csak nevében más, szellemiségében és végeredményében viszont megegyezik a liberalizmussal.

A lényege e kétnevű, de azonos célú és értelmű szellemiségnek: a jó, az értékes, az emberséges, a keresztény lelki beállítottság kiirtása a világból, az emberiség tudatlanná, érzéstelenné, istentelenné és vallástalanná alakítása. A kiüresedett, Isten nélküli ember sem önmagát, sem a körülötte lévő világot nem tudja kontrolálni, mert nincs etalonja, nem tud mihez viszonyítani. Csak a bűn, a gonoszság és a természetéből fakadó rossz tulajdonságok élnek benne. A jót a környezetében meg sem ismerheti, nem olvashat róla, tanulmányi évei alatt nem hallhatja. A nyugati világ már ebben a stádiumban van, mert a jólét nem adott alkalmat arra, hogy bármiben is ellenkezzen a társadalom. Európa közepén és a keleti végeken azonban, ahol a diktatúrát alkalmazta negyven évig a sátáni világhatalom, kialakult egy zsigeri ellenkezés minden paranccsal, kötelezően betartandó állami intézkedéssel szemben, tehát, itt más logika alapján kellett lerombolni az értékeket, mert nem volt elegendő a diktatúrából való „felszabadítás”, a „rendszerváltásnak” hazudott időszak. A liberális eszmeiséget ezeknek a nemzeteknek a társadalmai nagyrészt elutasították, ám, a primitív társadalmi rétegek ragaszkodtak a parancsuralmi rendszerhez, mert önállóan gondolkodni képtelenek. Így alakult ki a baloldali és jobboldali társadalmi megosztottság.

Szólnunk kell a keresztény egyházak felelősségéről is. A kommunista diktatúra idején a keresztény egyházak, mint egyetlen, isteni voltában emberi intézményrendszer működtek, amelyek kiálltak a nemzet, és a krisztusi értékek mellett, megtartották hagyományaikat és liturgiájukat, a nép által megszokott és gyakorolt szokásaikban lelki és szellemi erőt adtak híveiknek, következetesen az Új Szövetség, azaz, Krisztus tanításai által. A pápaság intézménye is – XII. Pius pápa haláláig – ebben a szellemben működött és pozitívan hatott a világra, kiállt a veszélyeztetett nemzetek mellett, diplomáciai és egyéb módon és úton védte a nemzeti egyházak érdekeit. Halála (1958.) után, XXIII. János pápa elindította a II. Vatikáni Zsinatot, de az ő halálával, a szabadkőműves utód irányítása alatt, fordulatot vett a zsinat, és torz szellemiségű túlmodernizálást hajtottak végre a zsinati atyák. E romboló változtatásokat, későbbi pontifikátusa alatt, XVI. Benedek – mint maga is egykori zsinati atya –, megpróbálta korrigálni, de ekkorra már a Vatikánban is többségben voltak a modernista, gondolkodásukban keresztény-, és hagyományellenes bíborosok. XVI. Benedek pápának, körmönfont, ismert, aljas zsarolások után, „egészségi állapotára” hivatkozva, váratlanul le kellett mondania. Bergoglio, St. Gallenben eldöntött jezsuita pontifikátusa végleg pontot tett a hagyományos, krisztusi egyház ügyére, hiszen Jézus Krisztus tanításait kiforgatva, a Szent Hagyományokat eltörölve vagy megcsonkítva, a latin liturgiát tiltva – mintegy ámokfutóként –, alakítja az egyházi intézményrendszer ügyeit, torzítja el tanítását, engedi relativizálni a bűnt és Krisztus áldozatát. Ennek bizonyos szegmeseit parancsként osztja ki a világban, így a papság és püspökeink, a kötelező engedelmesség nevében kénytelenek bevezetni az egyes változtatásokat. Így például, a Novus Ordo, ószövetségi szóhasználattal lealacsonyítja a szentáldozást, a „Bárány lakomájának” nevezve azt, a keresztáldozat liturgiájában, azaz, a szentmisében, megfeledkezve a krisztusi meghívásról, amely az utolsó vacsorai asztalához hívja a hívő embereket.

Amíg a kommunizmus kívülről támadta az egyházakat, addig ez a pontifikátus olyan belső feszületséget idézett elő, amely visszafordíthatatlan folyamatokat von maga után. Az igazi keresztények, előbb vagy utóbb, felekezettől függetlenül visszatérnek majd a katakombák, a Krisztusban eggyé váló titkos összejövetelek, az üldözött őskeresztények sorsához, az ebben a sorsban való megújuláshoz. A mai papok vagy behódolnak ennek a Krisztus nélküli, Abu Dhabista szemléletnek, vagy vértanúkká válnak. Közel van az az idő, hogy mindez bekövetkezzék!

A megosztottság és a politikai, világhatalmi törekvések tehát, minden keresztény egyházba és felekezetbe beszivárogtak, s azoknak megfelelően rombolnak. Hiszen a protestáns felekezeteket is magával sodorja az új világ mindenben modernizált szellemisége, a politikai elvárások, a vallástalanság és a hitetlenség. A krisztusi tanítás csak elvétve vagy a mai világnak megfelelő módon, félreértelmezve, félremagyarázva szerepel a hitoktatásban, az iskolai tananyagokban. Nyugaton az imádságért és a bibliai idézetekért is börtön jár, papokat ölnek meg „pszichésen terhelt”, ezért nem büntethető jövevények, és az egyházi iskolákban sem kötelező már a vasárnapi misehallgatás, az istentiszteleten való részvétel igazolása.

A rombolás tehát folyik, a társadalmak pedig, csak azzal foglalatoskodnak végtelen ostobaságukban, hogy melyik párt képviselőinek szerezzék meg a jólét bársonyszékeit, amelyekből az ő sorsukat pecsételheti majd meg – a világkormány és/vagy a WHO parancsára – a kiválasztott kedvenc politikus. Ezért a társadalmakban vérre képesek menni az emberek. Nem fogják fel, hogy ma, minden politikus ugyanazt az urat szolgálja… és az az úr, nem a Teremtő és Mindenható Isten…   

(folyt. köv.)

Stoffán György

A proli-gőg – avagy, „költöző madár” lesz a hegyvidéki Turul-szobor?

 

"Itt mindenki hülye?" – hangzik el az Üvegtigrisben, de ezt a kérdést feltehetnénk sok politikusnak, törvényalkotónak, törvényalkalmazónak, jogásznak, önjelölt újságírónak, kereskedőnek, uniós-, és magyar bíróságoknak, némelyik frissen megválasztott polgármesternek, etc. Kevés kivétellel, a választ is az Üvegtigrisből kellene idéznünk: „Itt? Mindenki!”

(Nem sorolom fel név szerint, kik és miért nyerték el nálam ezt a titulust, mert az e titulust kiérdemlő, pénzhajhász, proli-gőgben szenvedő feljelentgetőknek nem kívánok teret adni.)  

Nos, miért is jutott eszembe az Üvegtigris? A hegyvidéki Turul-szobor miatt. És itt a kérdésfeltevés elsősorban a választópolgárokra értendő, és csak őket követően érinti az új polgármestert. Hiszen, Pokorni Zoltán után, a kétfarkúak közül választani elöljárót, az körülbelül olyan különbség, mintha Simándy József után Győzikével és Kisgrofoval duettben akarnák elénekeltetni Erkel Bánk bánjának főszerepét. A XII. kerület lakosságának többsége tehát, ebbe a kategóriába került, a választás eredménye szerint. (Talán Pokorni, mert felismerhette a kerületi lakosság egy része értelmi szintjének gyökeres változását, emiatt nem vállalta tovább a polgármesterséget?)

Az új hegyvidéki polgármester, megválasztása után, kapásból belegázolt a magyar társadalom jobb érzésű tagjainak lelkébe. Kijelentette, hogy a hegyvidéki Turul nem maradhat a helyén. Ez persze viccnek is rossz, mert könnyen érheti bántódás a – magát eszerint, XII. kerületi kiskirálynak, Cohen Bélának, ÁVH-s verőlegénynek, igazi kétfarkú világsztárnak gondoló – polgármestert.

A Turul ugyanis, egy ezerévesnél sokkal régebbi nemzeti jelképünk, és mint ilyen, szent és sérthetetlen még a Galíciából vagy máshonnan ideérkezők számára is! Ha megvédjük – mert megvédjük! –, az nem antiszemitizmus, vagy bármilyen más idegenellenesség, hanem nemzeti kötelesség. A „demokráciának” azonban vannak sötét oldalai is – és ezzel él vissza már regnálása első perceiben is a nagy kétfarkú –, így, ha a kétfaroknyi szellemiségű tényleg úgy döntene, akkor hosszú procedúrával lehet ugyan tenni ellene, de a magyar rendőrség – ez esetben is –, azokat büntetné, akik a kétfarkú – zelenszkizmust, magyarellenességet, nácizmust és kommunizmust egyszerre idéző – intézkedésnek ellenszegülnek. Ez pedig azt jelenti, hogy ma, Magyarországon, a magyar jelképet, a magyarságot védők, konkrétan a még létező nemzetiek kerülnek, saját hazájukban, saját érdekeik miatt ismét alárendelt helyzetbe. Azaz, a sokat emlegetett és hivatkozott demokrácia, valamint a magyar jog és törvényesség, de facto, a magyarellenességet támogatja a keresztény nemzeti kormány regnálása idején.

És magyarellenességgel szemben, nincs zéró tolerancia… Csonka-Magyarországon sem! Mit és milyen alapon várunk akkor, a megszállt területeken jelenleg regnáló idegen főhatalmaktól? Elsősorban tehát, ezt a hiányosságot kellene sürgősen pótolni! A Turul pedig, ott marad, ahol van! A Böszörményi sarkán… Akár tetszik a (két)faroknak, akár nem! 

Itt, a „rendszerváltás” után 34. évvel, joggal tevődhet fel az Üvegtigrisből idézett kérdés… de a válasz is igaz… Itt? Mindenki!   

Stoffán György   

A magyar református egység napja mindnyájunknak fontos - Nem hátrálhatunk, mert nálunk sem rózsás a helyzet, mifelénk is akadnak kereszténygyűlölők.

Szatmárnémeti - Láncos templom

Faggyas Sándor a minap a Magyar Nemzetben a Bibliából (Zsidókhoz írt levél) idézte ezt a mondatot: „De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk” (Ne legyünk a meghátrálás emberei. 2024. május 22.). A keresztyén elkötelezettségéről is ismert publicista ezt a gondolatot azzal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a Kárpát-medencében, illetve világszerte élő magyar reformátusok minden évben megrendezik a magyar református egység napját, idén azonban nem.

Az ünnepnappal a magyar reformátusok 2009. május 22-re emlékeznek, amikor a debreceni Nagytemplomban a Kárpát-medencei magyar református püspökök aláírták a Magyar Református Egyház alkotmányát, vagyis a trianoni diktátum által szétszakított, csaknem hárommilliós magyar reformátusság újraegyesülését. 

A nevezetes nap idén május 25-re esett volna, ha Debrecenben megtartották volna. De sajnos nem került rá sor, pedig zajlottak az előkészületek, s miként Faggyas is utalt rá, ez ügyben egyeztetések történtek mind a hatvanöt érintett egyházmegye képviselőivel. Végül az a döntés született, hogy − a politikai támadásokra tekintettel – az egység napját idén nem, de jövőre megtartják.

Az ünnepnap elmaradásáról, sajátos módon, ezzel a címmel számolt be a Szemlélek portál: „Elmarad a református egységnap, a Balog-ügy lehet a háttérben.” Az írást azonnal ismertette a balliberális 444.hu és a 24.hu is. Eszerint a rendezvény elmaradása összefügg azzal a feszültséggel, amely a kegyelmi botrány miatt keletkezett a református egyházon belül, s amelyet a portál kapcsolatba hozott a Balog Zoltán által előidézett (állítólagos) hitelességi krízissel. A híresztelésekre tekintettel a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatala kommunikációs osztálya közleményt adott ki, amelyben többek között ez állt: „Látva, hogy egyházunkat és annak tisztségviselőit most már politikai rendezvények színpadjairól is támadják, helyesen döntöttünk.”

A döntés, vagyis a halasztás helyességéről megoszlottak a vélemények. A Magyar Nemzet szerkesztő-publicistája – maga is református – vette a bátorságot, és állást foglalt ebben a kétségkívül kényes kérdésben. Faggyas Sándor szerint „a bátor, igaz és hű keresztyéneknek – bármilyen felfokozott hangulat és támadások közepette, sőt csak azért is! – Péter és János apostol példáját kell követniük. Ők oda mertek állni népük vallási, szellemi vezetői elé, akik hiába fenyegették, nem tudták elhallgattatni őket.”

Faggyasnak igaza van. Hívő embernek nehéz és hálátlan feladat az egyház valamely hivatalos állásfoglalását megkérdőjelezni, de a vezetők is tévedhetnek, és a hívők is ráérezhetnek az igazságra. Magyarországon, illetve a Kárpát-medencében, az európai kereszténység ezen Istentől megáldott szegletében ugyanis Krisztus követőinek nem szabad meghátrálni, meghunyászkodni. Mert itthon vagyunk. Úgy is, mint magyarok, úgy is, mint keresztyének (ha úgy tetszik, keresztények). 

Nem hátrálhatunk, mert nálunk sem rózsás a helyzet, mifelénk is akadnak kereszténygyűlölők.

Tavaly augusztusban, Nagykovácsiban hamvasztottak el ismeretlenek egy hegytetőn álló fakeresztet. Decemberben a makói főtéren felállított, korábban az ország legszebb betlehemének nyilvánított műalkotást rongálták meg aljas vandálok. Azután, már az új esztendőben, a siófoki főtéren, pályázati forrásból felállított betlehemet gyújtott fel egy büntetett előéletű elkövető. A leginkább felháborító eset szilveszter előestéjén történt Dunavecsén, ahol lefejeztek egy Mária-szobrot. Az elvetemült támadó a január elsejére meghirdetett szoborszentelés előtt lépett akcióba, és nem elégedett meg a fej eltávolításával – még darabokra is törte. 

A magyar reformátusok egységnapjának elhalasztása persze nem egyenértékű azzal, ami Nyugat-Európában folyik, ahol templomokat számolnak fel, miközben szaporodnak a mecsetek, ahol kereszteket távolítanak el hivatalokból, műemlékekről és olykor templomokról is. Nyugaton egyre több vallási és politikai vezető igyekszik megfelelni a woke-ideológia és eltörléskultúra elvárásainak, feladva a kereszténység még meglévő pozícióit, megtagadva a keresztény jelképeket, tekintettel a növekvő számú, más vallású migráns érzékenységére.

Nekünk éppen e veszélyes folyamat miatt kell erősíteni a végvárainkat, vállalni hitünket, mert a történelmünk arra tanít, hogy mindig a hit, a bátorság és a küzdeni tudás biztosította a túlélést, hozott számunkra sikert. Ebben az új világban, ahol agresszív, ateista baloldaliak és radikális iszlamisták egyaránt fenyegetnek bennünket, a meghátrálás előbb-utóbb önfeladáshoz, a keresztény közösségek, majd a nemzet széteséséhez vezet. Ne engedjük!

(forrás: Bánó Attila - MN)

Megállítható-e a politikai-, és társadalmi züllés?

 

Az ember nehezen dolgozza fel a választási kampány okozta traumát. Napokig, hetekig emészti azt a sok eseményt, ígéretet, megtapasztalt emberi tulajdonságot, amelyet kénytelen volt átélni, ha akarta, ha nem – az elmúlt hónapok alatt.

A pártoskodás nem új keletű a politikában, hiszen történelmünkben számos királygyilkosság, összeesküvés, árulás volt. Azonban, ezeknek az elkövetői többnyire elnyerték méltó büntetésüket, mert a törvényt és törvénykezést, eleink szentnek és sérthetetlennek tartották.

A Magyar Királyságban rend volt, a társadalmi erkölcsre a keresztény egyház ügyelt, s politikai, államigazgatási szerepet csak az arra méltó, szellemileg, erkölcsileg tiszta, művelt emberek kaphattak. Aki ennek a követelményrendszernek nem felelt meg, az gyorsan kikerült a „bársonyszékből”. Az erények és a jó tulajdonságok, a műveltség, a hit igazgatta az országot évszázadokon át, s ennek volt köszönhető, hogy ezernyi megpróbáltatás, háborúk, elnyomások ellenére ezer esztendeig sértetlenek maradtak a határaink, és viszonylagos béke uralkodott. Ha pedig, ez a belső béke veszélybe került, akkor az ország vezetése igyekezett mielőbb rendet teremteni. E rendteremtésnek persze, megvoltak a hagyományai, eszközei. Magyarország nem volt hűbérese egyetlen nagyhatalomnak, páholynak, így a maga hagyományait élhette, fejleszthette úgy, hogy még a településeknek, a kis faluknak is volt saját törvénykönyve, bírája, így pedig, az igazságszolgáltatás is kifogástalanul működött, szigorúan betartatva a törvényeket és megbüntetve a törvénytelenségeket.

Az ország csonkítás után, valamint a Magyar Királyság törvénytelen megszűntetése következtében minden megváltozott. Az országot egy évezrede vezető társadalmi osztályt a „hálás nemzet” kifosztotta, elüldözte, megölte, történelmünket meghamisították, és a suszterből lett miniszter, az asztalos inasból ügyvéd, a szabómesterből egyetemi tanár. Az éppen végzős egyetemisták gyorsan átálltak az új rend csatasorába, megszűnt a keresztény erkölcsiség és megkezdődött az a folyamat, amelynek – rendszerváltás ide vagy oda –, ma esszük a keserű, rohadt gyümölcsét.

Hiszen, a rendszerváltás sem rendszerváltás volt, csak egyfajta hatalomváltás, az előző – a kommunista rendszert is irányító – világkormány utasítására. A demokrácia nevében minden megengedhető, s annak jár a szólás és véleményszabadság, aki a közel van a húsosfazékhoz. Mindenki másnál büntetendő, ha kimondja a véleményét, elutasít bizonyos állami ostobaságot, megsért egy-egy primitív, de állami beosztásban lévő prolit. Ehhez kiváló partner a jogszolgáltató hatalmi ág, amely követi a trendet, mellőzve bizonyos törvényeket és törvényi előírásokat. A jogalkotás is ehhez a parancsolt szellemiséghez alkalmazkodik, s ezernyi kiskaput enged, amelyeket a józan paraszti ész és az erkölcsi normák ugyan elítélendőnek tartanak, de a jog szerint érvényesek.

Amíg a régi korokban az állam vezetésére „predesztinált” családok, gyermekeiket apró koruktól kezdve, a jövő feladatainak tökéletes ellátására, nyelvekre tanították, és a haza iránti elkötelezettségre, erkölcsre, tisztességre és hitre nevelték, addig ma, minden buta, magát istennek képzelő, újgazdag, tanulatlan proliból lehet bármilyen vezető, pártelnök, miniszter, polgármester, etc.

Sem viselkedni, sem beszélni, sem normálisan gondolkodni nem tudó emberek kerülhetnek ismeretség, családi kapcsolatok révén olyan pozícióba, amelyben emberek millióinak életéről vagy csak az ország sorsáról dönthetnek. Ezt látjuk ma az európai vezetésben, de effélét tapasztalhattunk és láthatunk itthon is. A nagyképű, proli alapíthat pártot, s mert a lebutított tömegek hallgatják, és vezérüknek tekintik, olyan magatartást enged meg magának, amely normális, emberi környezetben abszolút nem elfogadható, szánalmas és megvetendő, hacsak nem egy ötéves gyerektől látjuk. A ránk erőltetett demokrácia, mindent kibír, hiszen a szabadosság és a káosz, az elnemzetietlenítettség és a hitnélküliség az, amit „demokráciának” nevezünk.

Mint azt megtapasztalhattuk, a választási kampány idején, sem logika, sem észérv, sem emberiesség nem szerepelt, a hatalomért és a pénzért vívott politikai harci repertoárban. Ez a folyamat visszafordíthatatlan, ha ez a szabadosság, ez a demokráciának nevezett káoszt megmarad. A folyamatos társadalmi züllés, az erkölcsi érzék megsemmisülése, a kultúra és a hitnélküliség, értéktelen masszává gyúrja Európát, velünk együtt.

Ha nem ismerjük fel, nem fogadjuk el az isteni felsőbbséget, a hit erejét, és a magyar összetartás, megmaradást biztosító követelményrendszerét, akkor megsemmisülünk éppen úgy, mint a kereszténynek és műveltnek nevezett egykori Nyugat, amely még egy darabig jó életet biztosít az ott élőknek, de mecsetjeivel, lerombolt templomainak kőhalmával, eladott, kuplerájjá alakított zárdáival már ma sem az, aminek látszik. Ha maradunk a kapitalista és a keresztényellenes, USA által irányított Nyugat hűbérese, és nem keresünk más partnereket azon a Keleten, ahonnan a magyarság elszármazott, akkor nyomunk sem marad! Ha nem változtatunk a proli, uram-bátyám kinevezések rendszerén, és nem teszünk rendet saját sorainkban, akkor sem marad számunkra jövő a Kárpátok gyűrűjében.

Van tehát feladatunk, ha magyarként akarunk megmaradni Európa közepén. Ahhoz azonban erényekben való gazdagság – készség, amely jóra serkenti az embert és tetteit –, kulturáltság, alázat, erkölcs és rendíthetetlen hit kell. Mert ha pártokban és a pártok ostoba, sértődékeny és viselkedni sem képes vezetőiben látnánk a jövőt, az a véget jelentené. Ám, ha felismerjük végre a nemzeti összetartás jelentőségét, erejét és nagyságát, akkor senki nem állhat az utunkba.

Ha ma már lehetetlen is politikusaink számára, hogy olyanokká váljanak, mint nagyszerű eleink voltak a Magyar Királyságban, akkor legalább arra kellene törekedniük, hogy méltók legyenek saját tetteikkel emlékezni a nagy elődökre, akiknek nem a zsebük, nem a hatalom megszerzése, nem a hazaárulás, a gyűlölködés és a vádaskodás, hanem a keresztény nemzet és a haza volt az életük, lételemük, hivatásuk!

Stoffán György       

Választás 2024. – szomorú értékelés

 

A Világkormány akaratának megfelelően, az Európai Egyesült Államokban egységesen, rendre lezajlott a választás. Az összesítés még korántsem készült el, ám nem lehet kétségünk afelől, hogy minden úgy alakult, ahogyan azt a forgatókönyvírók kigondolták. A helyi (nemzetállami) játszótereken települések és kerületek között ment a verseny, kormánypártok és ellenzékiek viaskodtak egymással, s mint ilyenkor lenni szokott, az összes jelölt és önjelölt esküt tett a nép mellett, ígért és úgy viselkedett, úgy nézett ki, mint egy örömlány, az apácazárdában. Mindegyik jelölt jól tudta, hogy a demokrácia addig tart, amíg megkapja a megfelelő mennyiségű szavazatot és elfoglalhatja a székét. Visszahívásról szó nem lehet, tehát, öt évig nincs gond!

Ennek megfelelően ment a pártok kampánya, az egyének érdekeinek megfelelő gyalázkodás, a „mit csinált az ellenjelölt”… sok felvonásos hazudozások sorozata. A társadalom jó partnerként – azt gondolva, hogy tényleg rajta múlik a dolog –, vett részt ebben a politikai kavalkádban.

A most megválasztott polgármesterek októberben foglalhatják el a széküket, hiszen akkor jár le a korábbi ötéves ciklus…

A hazai választás rossz kiindulópontja a végcél elérését is lehetetlenné tette. Hiszen, ha más irányba indulunk, mint ahol a cél van, akkor azt soha nem érjük el. Így történt ez a választási kampányban is, amelyben kivétel nélkül, minden párt a gyűlöletre, a vádaskodásra, a másik jelölt lejáratására törekedett, de keveset hallottunk arról, hogy saját győzelme esetén, melyek a céljai, mit szeretne megvalósítani, hogyan akarja a terveit véghezvinni. Tehát, amikor a rossz emberi tulajdonságokra, mint a kapzsiságra, az irigységre, a bizonyíték nélküli vádaskodásra építünk, akkor nem érhetünk célba. Ez látszik az elvesztett városok és a vissza nem szerzett kerületek valamint a főváros esetében.

Főváros… A főpolgármester-jelöltek is a műveletlenség, a proli, a másokat lejárató technikához folyamodtak, ráadásul a visszalépést nem készítette elő a Fidesz, de azt hirdette, hogy ez a visszalépő jelölt saját döntése volt. Ehhez nem kell kommentár. Egészen világos volt, már a jelöltség elején, hogy Karácsony simán megnyeri a megmérettetést. És, amíg az ellenzéki polgármestereket és polgármester-jelölteket csepülte a jobboldal, addig bizony előfordult, hogy a bíróság által bűncselekmény miatt elítélt embert támogatott a kormánypárt országgyűlési képviselője. Ez pedig erkölcsileg megengedhetetlen lett volna, egy normálisan működő és törvénytisztelő országban, Európában, ahol uniós képviselő lett a magyar verő olasz antifa. Tehát, a bűnözés, a bűnöző politikus, mint európai érték, itthon is belefér…  

Magyar Péter politikai háttere is jól tudja, hogy a magyar társadalomban kérdések ezrei élnek, így ezeknek a kérdéseknek elenyésző hányadára válaszolt is, amivel tömegeket mozgatott meg. Az erkölcs persze, itt sem volt feltétel… A tömegnek határozott vezér kell, és ezt a szerepet Magyar, kiválóan játssza. A népnek pedig elég, ha irigységét, kapzsiságát, gyűlölködéseit kiélheti a „valaki” mellett, tömegben… A Fidesznek Magyar Péterre csak gúnyolódó, hiteltelenítő válaszai voltak, körülbelül ugyanabban a stílusban, amelyben Magyar előadta magát. Az egész egy játék, egy „circenses” a népnek, aki mások „panem”-e, és egyéb javai után sóvárog, noha neki is jutott az elmúlt 14 évben, bőségesen. Magyar Péter gazdái jól számítottak ki mindent… hacsak, nem ugyanabban a csónakban vagyunk, más és más szerepkörrel, észrevétlenül. Majd kiderül.

És a nép, az istenadta nép… Nos, a társadalmat nem lehet kicserélni, leváltani. A nép olyanná lett, amilyennek mutatja magát. Elég volt negyven év kommunizmus és harmincnégy év demokratikus káosz, jólét, és hitehagyás a teljes erkölcsi zülléshez, a tudatlansághoz, az önimádathoz. A fiatalok már nem tudják ki volt Mozart, mit ünneplünk augusztus 20-án, de még a saját himnuszunkat is csak hellyel-közzel ismerik. Ez a fiatalság pedig odaáll, ahol lehet hangoskodni, tudálékosan világot váltani, és beállni a későbbi rabszolgák sorába, mert fogalma sincsen, kik és hogyan használják fel játékszerként a tudatlanságot és a tapasztalat nélküliséget, azaz, őt, a fiatal, nagyhangú tüntetőt.

A 2024-es választási kampány szomorú képet mutatott a politikáról, a politikusokról, a társadalmi erkölcsről, a műveltség hiányáról – Magyarországról és a kárpát-medencei magyarságról. Értékes jelöltek estek ki, bűnöző gazemberek lehettek bársonyszék-tulajdonosok, mert a társadalom, a politikusok által felkorbácsolt gyűlölködésben nem képes józanul gondolkodni, a politikusok pedig, nem voltak képesek felfogni a maguk „magaslataiból”, hogy nem a kampány közepén kell nyilvánosságra hozni, hogy ki milyen jövedelmet vett ki a cégéből... Mert a nép egyik része szegény, tehát, azért irigy, a másik része gyűlölködő és azért nem tetszik neki mások anyagi jóléte, főleg, ha az, a Fideszhez, a nemzeti oldalhoz köthető…

Lezajlott hát, a nagy választási küzdelem, minden maradt a régiben, csak egy szűk réteg, egy, még az igazi értékekhez ragaszkodó magyar, keresztény csoportocska érzi úgy, hogy cserbenhagyták, elárulták, nem törődnek vele, sőt olykor ellenségnek tekintik még az úgynevezett nemzeti oldalon is. Az igazi értékek: a tisztesség az erkölcs, a becsület, az alázat, a hazaszeretet, a keresztény hit, a mértékletesség etc., ma már csak bolondos nosztalgiának számítanak, mások nacionalistának tekintik, megint mások keresztény kurzusnak hívják. Egyik sem igaz!

Viszont helyette itt van nekünk az „európai demokrácia” a maga „értékeivel”, 2024-es felfogásban: a gyűlölettel, a primitívséggel, a pénzéhséggel, az árulásokkal, a magyarok, magyarok elleni háborúskodásával, és a minden oldalról ránk zúduló, töméntelen politikai hazudozással, nihilizmussal, istentelenséggel.

Békére van szükség! – mondják a politikusok, miközben ők generálják a háborút. Így, ez a békére szólító mondat, a választási kampányt átélve, éppen úgy hangzik, mint a „meggyógyítalak, ha beledöglesz is”.

Ugyanis, a belső béke, alázat, mértéktartás, erkölcs és kiművelt emberfők nélkül nincs, mert nem lehet gyűlölettel a békét szolgálni! Ahogy az egyén sem lehet békés, ha a lelke háborog, úgy az ország, a magyarság sem állhat egy emberként a béke mellé, ha a polgárai elégedetlenek, gyűlölködők, és a politikusai ezt a gyűlöletet még fokozzák is, mint tették esztelenül a választásokat megelőző időszakban, jobbára az önös érdektől, egyéni képzelgésektől vezérelve.

Tehát, Magyarországon és Erdélyben, valakiknek végre, le kéne tenniük a fegyvert, hogy béke és rend legyen a Kárpát-medencében, magyar és magyar között, székely és székely között… mert másképpen, ebbe szépen, lassan mind belepusztulunk!

Stoffán György