Gabesz mondta: visszatér a politikába

Gabi nászútján elhatározta, hogy metrót épít Horvátország és Budapest között. Hiszen az előző efféle terve nagyon bejött, s az asszonyokat tartani kell valamiből. Azonban rájött, hogy e pillanatban nincs joga efféle úri csínytevésekhez, így megkérdezte örök Ági nénit, hogy mit tegyen. Ági néni szomorúan nézett maga elé, mert azt hitte, hogy Gabika egy kicsit vele is a nászúton… de erről lecsúszott. Ezért kedvetlenül, hülyén nézve a levegőbe csak annyit motyogott, hogy: „menyiffa a politikába”… Alig lehetett érteni, mert a reggeli kávéba épp belesett az alsó protkója, amit Gabika próbált kihalászni a forró nedűből… Közben Ági néni valami mást is mondott, de az már végképp nem volt érthető, kivált Gabika számára, mert a kávéval leforrázott ujját szopogatta. Majd nagyot kiáltott és Orbánt szidta a történtek miatt. „Ági néni te a munkásmozgalmi érdemeidre tekintettel megérdemeltél volna egy első osztályú protkót, de ez a fasiszta kormány nem adta meg a lehetőséget egy ilyen nagyszerű nőnek. Ha még lenne abból a 167 milliárdból, amit rám akar kenni ez a rusnya Orbán, csináltatnék neked olyat, amit Technokolrapiddal is fel lehet ragasztani… – mondta üvöltve és visszaadta az alsó fogsort, amit Ági néni örömmel préselt be véletlenül a ráncai közé, aztán észrevette, hogy nem jó helyen van és megigazította.

Ági néni komolyra fordította a szót: – menj vissza a politikába Gabika. Ha már más úgysem megy, akkor legalább ott teljesíts. Rákosi elvtárs is ezt mondaná, hidd el…

A furcsa csevejre benézett az ápoló, de nem tapasztalt mást, mint eddig… visszament hát, a felese mellé…

Csengett a telefon. Gabika felvette és örömére a régi harcostárs üdvözölte a távoli európai Magyarországról – mint mondta. Ő is azt tanácsolta, hogy menjen vissza a Gabika a politikába, mert Szegeden is legalább kétszáz ember várja a demokrácia visszaállítását, amelyben az Orbán kormány lógni fog, és soha többé egyetlen szaros orbánista ügyész sem fog potom 167 milliárd után nyomozni – ha róluk van szó.

Hajlott a Gabi az unszolásra, de még egy tanácsadóját nem kérdezte meg. Az idióta kosaras testőrt, aki a médiát demokratikus módon, fonottkosár-lengetéssel tartotta távol, amikor Gabikára tört a roham a választások napján, ami miatt vízzel locsolta a média fasiszta szószólóját.

A fonottkosaras testőr véleménye is egyértelmű volt. Gabi menjen vissza a politikába és továbbra is locsoljon, ahogy tud, de őt vigye magával, mert fonott kosár és esernyő nélkül Gabika elveszett ember. Ha pedig rájön újra a görcs, akkor is jól jön a régi testőr, aki mindenben követi Gabit.

Mit volt mit tenni. Ha már három ekkora nemzeti hazafi magyar jellem azon van, hogy Gabesz politizáljon, akkor azt hivatalosan is illenék bejelenteni, s hát Gabika el is szánta magát erre, mert meggyőződése volt, az ő idejében építették meg a Parlamentet és a Nemzeti Múzeumot, de úgy emlékszik, hogy a metró pénzből is ő adott a Magyar Tudományos Akadémia alapítására. Igaz, a Neugebeudet nem kellett volna lebontatnia, mert az most milyen jól jönne ha állna… főleg az udvar, ahol a miniszterelnöknek külön kivégzőhelye van… volt… Valami Batthyányt is ott lőttek agyon…

El is indult hát Gabika bejelenteni a nagy elhatározást, de ebben a pillanatban jött az ápoló, elküldte a látogatókat, Gabeszt pedig, visszakötötték az ágyhoz. A főbácsi a nagy fecskendővel már várta, hogy Gabika tegye szabaddá a seggét, amelyet eddig barátai, a látogatók igyekeztek fényesre… na de hagyjuk… Gabika mosolyogva „kurvaanyázott” még egyet az injekció után Orbánra, majd édesdeden elaludt… álmában pedig még mindig valami 167 milliárdról morgott egyet-egyet.

Ági néni és a kosaras pedig szomorúan néztek föl Gabesz ablakára a kertből, mert tudták, hogy a kezelés már semmit sem használ neki. Ági néni amúgy is sietett: időpontja volt próbafekvésre Kerepesen… A kerítésen belülről két megtermett ápoló között ismerős arc tűnt fel. Feri volt az. Táncolt és közben széles mosollyal integetett Ági néninek, és a kosarát lobogtató idióta testőrnek, kezében egy apró képpel… közben folyamatosan azt kiabálta, hogy „ezt elkúrtuk Gabesz… nem kicsit, nagyon…”

Stoffán György  

Kulturális diktatúra, de inkább a hagyományos „uram-bátyám”

Nevetséges az Operaház igazgatójára szórt vádeső. Ha egy országnak van keresztény kultúrája, és az, mint nemzeti érték jelenik meg, akkor azt majd hetven esztendős kihagyás után nem csak fontos, de kötelező is bemutatni. Ennek a kötelezettségnek tesz eleget a Magyar Állami Operaház kiváló igazgatója - Ókovács Szilveszter -, amikor a 2020-as évet e gazdag és csodálatos szellemben tervezi megvalósítani.

Azok, akik emiatt hőzöngenek, vagy nem magyarok, vagy rettegnek egy valódi magyar kulturális élet térnyerésétől, mert elesnek az apanázstól, amelynek fejében tőrőlmetszett magyarellenes förmedvényeket adhattak ki, vagy írástudatlan hülyék modernista agymenéseit adták a kulturálisan lerombolandó, fél-ostoba olvasóközönség kezébe. E liberális hőzöngők vajon látták-e Csíkszeredában a Hunyadi Lászlót, s látták-e ott a székely közönség könnyeit? Igaz, miért is érdekelné őket az Operaház ezen tevékenysége?

A baj nem a nemzeti kultúrával és annak kiadványaival, programjaival van, hanem néhány jellemtelen szarházi, magas poszton megnyilvánuló ostobaságával, megvehetőségével, a hagyományos magyar uram-bátyám mentalitással. Hiszen vannak remekművek íróasztalfiókokban, vannak kutatási eredmények, zeneművek, amelyekre nincs pénz... mert az államtitkár odaszólt a kuratóriumnak, egy ismerős, barát vagy "neves társaságban" megismert alkotó érdekében...

Ha csak az NKA Balog-féle pályázati rendszerét és döntéseit vesszük alapul, akkor világosan látszik, hogy értéktelenségek, pongyola és magyarellenes művek sokasága jelent meg az elmúlt években. Személyeskedéstől sem mentes döntések, indokolatlan visszautasítások sokasága verte a hullámokat, hiszen nemzetellenes filmek, és keresztényellenes könyvek jelentek meg e grémium ostoba, vagy Isten tudja minek nevezhető döntései alapján.

Ma ezt a remélhetőleg múlt időben említhető szokást és az ebben rejlő hasznot hiányolják, féltik azok, akik liberálisként meglehetősen aljas módon támadnak mindent, ami magyar, keresztény és a kultúra témakörébe tartozik. Mert remélhetőleg nem kaphat liberális, magyarellenes szerző többé 27 milliót egyetlen kötet kiadására, vagy egy erdélyi, magyarellenes újságírónő munkásságát megörökítő filmre a rendező 7 milliót… hogy ne is soroljam tovább. Persze lesznek még eme szokásjogon alapuló uram-bátyám kiadások, mert a barátság felülírja kicsiny hazánkban az értéket.

És mindig lesznek még olyan állami intézményvezetők, akik erdélyiként, székelyként vezetnek budapesti állami intézményt, de a székelyek reciprokértékeként nagy baj van az ítélőképességükkel, és a szavuk is annyit ér, mint a tavaszi szellő, - hogy irodalmi meghatározásukat, azaz, a "lófingot" ne említsem.

Mi azonban, csak ilyenek vagyunk. Minden szép és jó, ha a mi kutyánk kölyke csinálja. És ez baj, mert nekünk igazi példát kellene adnunk ahhoz, hogy ne köthessenek belénk a liberális és szocialista diktátorok, akik a rendszerváltástól máig uralták az általuk magyar kultúrának nevezett trágyalét, amely ma igazi magyar, keresztény kultúrává válik – ha igaz. Mert a mai pályázati feltételek és döntések remélhetőleg a valódi értékeket fogják támogatni, és végre megszakad a hetven esztendős diktatúra és összefonódás mételye.

Azonban a már említett intézmények, kutatóintézetek és állami alapok vezetőinek is a körmére kellene nézni, hiszen uram-bátyámos állami megítélésük olykor korántsem egyezik a valósággal. Mert hát az uram-bátyám maró füstje a legjobb szándék ellenére is beszűrődik minden jólfizetett bársonyszék mellé…

Nincs tehát kulturális diktatúra, csak emberi gyengeségek, visszaélés és ostobaság létezik. Reményeink szerint azonban az idő ezt is megkoptatja, ha el nem is vásik az a bizonyos vörös csillag…

Ps.: Amíg egy nemzetietlen kommunista rendszerre, az akkor kiadott, előadott nemzeti értékek miatt  jó érzéssel emlékezünk, addig a mai kapitalista szemlélet még annyira sem nemzeti, mint az egykori vörösök. Ergo semmit nem tűrnek el, ami ráfizetéses... Hiába van nemzeti kormányunk, hiába minden törekvés, van egy középszintű szocialista és liberális, lecserélhetetlen vezető réteg, amely mindent megakadályoz, és mindenben keresztbe tesz. Ennek a társulatnak a létszáma folyamatosan növekszik, mert az egyetemisták diploma helyett a világhatalom cselédkönyvét kapják meg, és aszerint kell dolgozniuk.

Tehát, emlékezni talán még van jogunk, de reménykedésre semmi ok. Ma is bűnös és rossz, aki az igazat írja... mert a régi komcsik, akik átvedlettek melldöngető magyarokká és olykor keresztényekké, azok árgus szemekkel figyelik azokat, akik soha nem voltak sem liberálisok, sem komcsik... és nem engedik „ezt a fajtát” megszólalni. Ők viszont ostoba és undorító magyarázatul azt mondják, hogy: át kellett esniük minden szellemi áramlaton, hogy jó keresztény magyarokká váljanak. Ez hazug és aljas szerecsenmosdatás, de jó pénzt hoz. Nos, ez az igazi kultúrharc... És leginkább ez tesz tönkre mindent, ami valóban magyar lehetne...  

Stoffán György   

„Antalli örökség”, avagy a magyar nemzet felszámolása

Antall József és Sólyom László, aki ma a magyar keresztény kormányt gyalázza a jezsuita rendezvényen...

Olvasva a sajtóhíreket, a körülöttünk tobzódó magyarellenesség újabb és újabb hullámveréseit, valamint a belpolitikai történéseket, egyre inkább hajlok arra, hogy a harminc évvel ezelőtti cikkeimben foglalt, akkori politikai meglátásaim igaznak bizonyulnak. Így a kárpótlási jegyek ügye, amely nem volt más, mint az állami rablógazdálkodás magas szintre emelése, hiszen a határon kívül és belül élők kárpótlási jegyeit már a kiadó bank ajtajában fél áron vásárolta fel a mai politikai élet „krémje”, s a politikai hatalmat e bevételből gazdasági hatalommá változtatta az egykori kommunista söpredék. Az elkobzott vagyonokat az állam továbbra is magáénak tartotta, s úgy adja-veszi máig mások, kommunisták által ellopott ingatlanjait, mintha az a sajátja volna. Ez azonban csak egy kis részecskéje mindannak az antalli örökségnek, amelynek mocskos levét máig isszuk. Gondolok itt az antalli külügy (Jeszenszky) haza és nemzetáruló alapszerződéseire... Mert rendszerváltás nem volt, mint tudjuk, s az, ami ma van, ezt az elmaradt rendszerváltást igyekezne beteljesíteni, de ezer dologban megkésve és megerősödött ellenséginkkel szemben erőtlenül hadakozva, hiszen generációk vesztették el identitás- és kötelességtudatukat. Ma a középkorosztály még úgy, ahogy kitart és tudja, minek mi lehet a következménye. Ám, az utánunk következőknek csak elenyésző hányada az, amely helyünkre lép az országépítésben, s nem biztos, hogy sikerrel járnak majd egy lélekvesztőben, amikor a tenger hatalmas hullámai összecsapnak a fejük felett. 

Mi mindig másokat hibáztatunk, mi mindig másokra mutogatunk, de saját bűnöseinket nem nevezzük meg, nem tudunk végre tiszta vizet önteni a pohárba, mert mindig attól félünk, hogy megbántunk egyeseket, s abból bajunk lehet. 

Hasonló a helyzet a mai magyar belpolitikával és az abban résztvevők magatartásával is. Nincs rend, nincs kötelességtudat, a haza és a választóknak tett ígéretek iránti fegyelem, „szavatartás” pedig a demokrácia nevében ismeretlen fogalmakká váltak. A jog és a tisztesség megszűnt Magyarországon. Akár a bankok extraprofit melletti aljas, rablógazdálkodását, akár Márki-Zay Péter vagy Gyurcsány Ferenc minden jogállamban büntetendő megnyilvánulásait nézzük.

Most a legújabb nehézség és probléma a magyarellenesség minden olyan országban, amely vagy Magyarországból lett, vagy egykor Magyarországból kapott. Hiába a V4-es szövetség, hiába a magyar diplomácia megfontoltsága, a primitív utódállamok nem tudnak elszakadni a 20-as évek terminológiájától, gondolatiságától, s ma is rettegve tekintenek arra a hozzájuk került magyar társadalomra, amelyet ugyan száz éve igyekeznek megsemmisíteni, ám még nyomokban mégis ott élnek és magyarul beszélnek… sőt, okosabbak a megszállóknál és magyarabbak az anyaországi társadalom jó részénél. Ez utóbbi kettő pedig a legnagyobb bűnük úgy a magyarországi ellenzékiek, mint az megszálló hatalom szemében. Még a bukaresti pápai nuncius is megjegyezte, amikor a marosvásárhelyi iskola-ügyben tárgyalt, hogy nem érti a magyarokat, miért nem olvadtak be száz év alatt…

A magyargyűlölet fokozódását e száz éves évforduló korbácsolta fel a legjobban. A rablók büszkesége az, ha meg is ölik azt, akitől raboltak. Valahogy így vannak ezzel a Trianonban és Párizsban magukat győztesnek gondoló országok vezetői és nacionalista társadalmai. Hiszen száz éves történelmük legnagyobb győzelme az a bizonytalanság, amelyet maguknak szereztek 1920-ban. Bizonytalanság, mert a lopott holmit senki nem érezheti tisztességesen szerzett vagyonnak.  Ma mind a román, mind az ukrán, mind a tót politika és a civilszervezetek e száz évet mintegy bizonyíték és önigazolásként tartják számon.

A rendszerváltáskor, amely csupán egy Bush-Gorbacsov nevével fémjelzett aljas megállapodás volt Európa újrafelosztását illetően, sem a nemzetközi politika, sem Antall kormánya nem járt el a megszűnt országok területi kérdéseiben, visszakövetelve Magyarország odakerült részeit, amelyet mind a józan paraszti ész, mint a nemzetközi jog is kivitelezhetőnek tartott volna – akkor. Antallék inkább feljelentették azokat, akik ebben a kérdésben, akár mint újságírók, akár mint szakértők felléptek. Ennek az antalli örökségnek a kései hatása az a halálos veszély, amely ma leselkedik mindazokra, akik visszakérve és visszakapva magyar állampolgárságukat, felkerültek a gyilkosságoktól sem visszariadó ukrán nacionalisták honlapjára, mint hazaárulók.

Súlyos és nehéz idők előtt áll a magyar nemzet. Hiszen a ma felnövő, vagy épp csak felnőtt generációk nem alkalmasak a haza megvédésére, a mai médiaszakos, jogi és tanári diplomáért hajtó egyetemisták nem diplomát, hanem cselédkönyvet kapnak a világhatalom szolgálatához, s nem gondolnak arra, hogy kitanulva a „szakmát” inkább a magyar érdekeket kellene tudásukkal szolgálni a jövőben. S ez sem mások bűne, mások hibája, hanem a rendszerváltás után eltelt időszak oktatási kormányzatának vaksága, vagy elvtelen megfelelni akarása köszön vissza. Hiszen nem a gyermeki lélek, a zene szeretete, a haza iránti elkötelezettség és a kötelességtudat volt a nevelés középpontjában, hanem a liberális „mindent szabad és csak jogaid vannak” szemlélet.

Az utódállamok gyalázkodása, gyilkos gyűlölete, nemzetünk védtelensége szintén az antalli örökség része. Mert harminc év alatt csak az utóbbi kilenc esztendőben mutattunk erőt, de ez az erő már nem az a friss és legyőzhetetlen erő, amelyet elmulasztottunk mutatni az 1990-es években.

A keresztény-keresztény szellemiség ma már csupán a Kárpát-medence elcsatolt területein érvényesül, illetve érvényesül még, hiszen az egyházak is beálltak abba a sorba, amelyet XVI. Benedek pápa is bírál. Ez a szemlélet, a megbékélés öngyilkos szemlélete, ami Krisztus parancsaival is homlokegyenest ellenkezik. Történik pedig ez Nyugaton a migráció támogatásával, a Szentírás félreértelmezésével és hívek félrevezetésével, a Kárpát-hazában pedig azzal, hogy immár a magyar katolikus templomokban egyre sűrűbben hallunk nem magyar miséket, istentiszteleteket. Még ott is előfordul, ahol a lakosság színmagyar. Annak pedig csak örülhetünk, ha a hamarosan leköszönő gyulafehérvári (nem metropolita) érsek után a Szentszék nem valami idegen nyelvű papot nevez ki érseknek. Húsz-huszonöt év és Csíksomlyón is azt tapasztalhatjuk majd, mint Frauenkirchenben, azaz, a ma Burgenlandhoz tartozó Boldogasszonyban… csak akkor van magyar mise az ősi ferences templomban, ha Barsi Balázs atya odaviszi a magyar zarándokokat…

Így vált mára végzetessé az az antalli örökség, amelyre oly sokan, és oly sokszor hivatkoztak még a mai politikai elit tagjai közül is.

Persze, reményeink lehetnek, jogunk is van a reménykedéshez, de tettek nélkül semmit nem fogunk elérni, semmi nem lesz olyan, mint amilyennek a mai hatvanasok képzelték a rendszerváltás csalárd időszakában. Van még egy lehetőségünk, a hit. Mert a keresztény kultúránk visszahív Istenhez, és a magyarok Nagyasszonyához… s ha ezt elfogadjuk, akkor talán megúszhatjuk a következő száz évet is vagy akár a régebbi százötvenet…

Ám egyet ne tegyünk, soha ne emlegessük az antalli örökséget pozitív történelmi összefüggésben, s ha lehet, felejtsük el a demokrácia szót is… mert ez a kettő összességében egyenlő a nemzethalállal!

Stoffán György         

Újhelyi a – felkötött – hazafi

Az újhelyiesített eredti DK-s bábú, még Orbán Viktorosan

Horváth Csaba szerint „akár '56-os módszerek is szóba jöhetnek az Orbán-kormány megbuktatására”. Hát szóba jöttek.

Történt pedig, hogy néhány elmeháborodott ellenzéki ... mit nem írok... néhány hős magyar DK-s hazafi, ismét készített egy Orbán Viktort, a kézműves bábusok szakkörén, és kivitték a DK-s tüntetésre, hogy ott az igaz hazafiak rugdoshassák, verhessék, kiélve nemzeti tudatukat és keresztényi elkötelezettségüket, valamint a tiszteletet és szeretetet, amelyet a magyar kormányfő és hárommillió választója iránt éreznek. Persze volt ott műanyaghordó is, amelyen a miniszterelnök képe volt, és Stein bácsi 5 forintért engedett egy baseball-ütővel egyet csapni rá, igazi kultúremberek számára, akik nem sajnálták a kis befektetést az úri mókára. E nagy tudású hazafiak miután elvégezték hazafias nemzeti kötelességüket, otthagyták a bábut ebek harmincadjára, hogy megnézzék Újhelyi elvtárs… bocsánat: Újhelyi hazafi EU-s felszólalását, amelyben Magyarország ellen lépett fel igazi nemzeti hősként, akárcsak az Egri csillagokban Hegedüs.  

Amíg e hazafiak a TV előtt ültek maszturbálva a hallottakon, két aljas fasiszta, meglátta a bábut és úgy döntött, hogy precíz plasztikai tudással átszabják az Orbán-bábut. A beavatkozás abból állt, hogy egy Újhelyi pofát nyomtattak és ráragasztották a bábura a miniszterelnök arca helyére, majd Horváth Csaba kormánybuktató ötletével élve kihelyezték fejjel lefelé – 56-os módszer szerint – az egykori Köztársaság térre… mint akkor tették az akkori, Újhelyivel egyenlő erkölcsi magasságokban lévő ÁVÓ-s hazafiakkal, az akkori fasiszták.

Nos, lett is ebből nagy hajcihő… Hiszen, egy Újhelyi féle hazafi felakasztása rettenetes nagy bűn a DK-s és Szocialista hazafiak körében és megítélésük szerint. Mert egy fasiszta miniszterelnök, aki nem engedi be az agysebészeket és atomtudósokat, az megérdemli. Sőt ez a ganaj miniszterelnök megakadályozta azt is, hogy a kedves öreg hölgyek találjanak maguknak ifjú, "nagytudású" néger szeretőket az atomtudósok között, mint elaggott német kortársaik. Micsoda embertelenség, az emberi jogok micsoda aljas, fasiszta sárba taposása. Meg is érdemelte anno a miniszterelnök, hogy a másik Orbán-bábú fejét rugdossák…

Újhelyi hazafi mindjárt reagált is saját, DéKásCsabi által javasolt akasztásra. Feljelentéssel fenyegetőzött, s kommünikét adott ki az esetről, amely felér a történelem legaljasabb terrorcselekményeivel. Nem demokratikus, hiszen nem a miniszterelnököt aggatták a fára, hanem egy igaz hazafit, aki megvédte hárommillió fasisztától a magyar hazát és új lakosok betelepítéséért küzd.

Szép, színes atomtudósokat, agysebészeket álmodik, Árpád lepukkant fasiszta, keresztény söpredéke helyett, akik mást sem tudnak, mint utánozni… az ellenzéket…, őket..., azaz a szoclibant „hazafiakat”, akik, ha alkalmuk lenne, nem csak bábukat akasztanának a Köztársaság (tér) '56 előtti demokratikus szellemiségének megfelelően… mint méltó utódok.  

Stoffán György

Jezsuiták a keresztény kultúra és a magyar kormány ellen…

 

Érdekes, magyar- és kormányellenes feketemisének adott otthont a Párbeszéd Házában a Jezsuita Rend. Az előadók a magyar kormányt szapulták, mert az, a keresztény kultúra védelmét tűzte zászlajára, s arra vetemedett, hogy Szent Istvánkor keresztes zászlót tett ki a magyar Parlament épületére. Mily gonosz és keresztényellenes cselekedet. Sólyom Lászlótól korábban azt hallottuk: „A hazai politikai kereszténységet egy szakadék választja el Ferenc pápától…”

Nos, ez igaz lehet, mert a Szentszék nem először nem ért egyet a magyar vezetéssel, s ez történelmi léptékben egészen Szent Lászlóig vezethető vissza.

A Jezsuitáknak és a meghívott „értelmiségnek” bizonyára az lenne a szimpatikus, ha odamenet néhány hölgy büszkén elmondhatta volna, hogy őt már megerőszakolták a Horánszky utca sarkán…

Persze ez csak saját cinikus véleményem, de ha idézek néhány hozzászólót, előadót, bizonyára a Kedves Olvasó zsebében is kinyílik a bicska…

***

Íme:

Sólyom László: „Behozta az irgalmasságot és a lazaságot a római szigorral szemben. Ezt sokan árulásnak érzik. Ki a nép közé, ki a katolikus gettóból! Így jött az egész szegényekhez fordulás. Ez óriási változás. Nem tudja megoldani a világ minden problémáját, de megmutatja, hogyan kell a migránsokra vagy a hajléktalanokra gondolni, hogy a migráns és a hajléktalan is méltósággal rendelkező emberi személy. Ez Ferenc pápa üzenete. Ezt óriási szakadék választja el a politikai kereszténység kultúrájától” vagy: „Az alaptörvény Magyarországot akarja megőrizni keresztény országnak. Valójában azonban a szekuláris status quo-t akarják megvédeni „a muszlim inváziótól”, a keresztény hithez ennek nincs köze.” (…) Az olyan, mint a zsidók nélküli antiszemitizmus vagy a migránsok nélküli migránsveszély. Hol itt a mag? Nálunk még a nagycsaládok többsége is mozaikcsalád, az én gyerekem, a te gyereked és a mi gyerekünk. Ebben a társadalomban igen kevés valódi keresztény van, milyen értelemben beszélhetünk akkor keresztény kultúráról? – Még a magukat katolikusnak valló magyarok negyede sem hisz Istenben. A hajléktalanokat sújtó rendelkezés ugyanakkor jelent meg, amikor a keresztény kultúra védelméről szóló alkotmánymódosítás, ami eléggé önleleplező.”

Botos Máté a Pázmány Péter Katolikus Egyetem politológia tanszékének vezetője: „Ha egy politikai erő a maga legitimációjára próbálja felhasználni a kereszténységet, az nem hitbéli buzgóság” (…) „A kérdés, hogy jót vagy inkább rosszat tesz ez a paternalista állam, amikor védőernyőt akar nyújtani az egyháznak?”

Török Csaba katolikus pap: „Én nagyon örülnék, ha a katolikus egyháznak lenne befolyása a magyar politikára, de ez nem nagyon van így. Az egyszázalékos adó szembemegy minden katolikus tanítással, mégis megszavazták keresztény politikusok. Az iskolai hitoktatást eredetileg a Püspöki Kar sem támogatta igazán, aztán menet közben a szöveg valahogy megváltozott. Az egyház kézzel-lábbal tiltakozik az ellen, hogy az egyházi házasságkötés állami elismerést kapjon, ez is szembemegy minden teológiai szemponttal, hiszen teljesen mást jelent a házasság az egyház nyelvén és az állami jogszabályokban.”

***

A fentieket lefordítva, a magyar katolikus embernek kötelező rájönnie, hogy a Római Katolikus Egyház kétezer éven keresztül hülyeségeket tanított, és mindennek az ellenkezője igaz. Ha pedig nem akarjuk elfogadni a mai vatikáni irányvonalat, és ragaszkodunk a keresztény kultúrához, védjük a mára sajnos – a fentieket látva – csak a képzeletünkben élő katolikus egyházat, akkor a jezsuita katolikus értelmiség szerint fundamentalisták, hülyék, Ferenc-ellenesek és szabotőrök vagyunk. Mert ma az egyházat Ferenc pápa, nem pedig Krisztus irányelvei vezetik, Ferenc ostobaságait vagyunk kötelesek elfogadni, még akkor is, ha azok homlokegyenest ellenkeznek a feketén-fehéren meghagyott krisztusi parancsokkal. A Vatikán, mint állam és annak vezetője Bergoglio elnök pedig, azt akarja, hogy a muszlim megszállók igenis árasszák el Európát, mert – eszerint – embertelen volt az 1500-as évek magyar ellenállása, amely akkor megakadályozta a török inváziót és Európa muszlimizálódását. Helytelen volt akkor is, hogy a keresztény Magyarország megakadályozta az európai keresztények kiirtását, s magára vette 150 évig a muszlim elnyomást, amelynek hatására 3 millió 122 ezer fő maradt… a megszállás előtti nyolcmillióból. Igaz, akkoriban a pápaság is a török elleni harcokat sürgette és segítette volna, ha menet közben el nem sikkasztják az erre küldött összegeket. Passuth László jut eszembe…   

De, ne menjünk ilyen messze. XII. Pius halála óta a Szentszék nem szereti a magyarokat. Ennek jeleit tanulmányaimban, könyveimben sokszor leírtam. A máig élő problémákra a Vatikán nem adott sem megoldást, sem legalább megnyugtató választ. Ehelyett Ferenc több ízben elítélte a magyar vezetőket, s kifogásolt olyan magyar törvényeket, amelyek biztosítják a magyar lakosság életlehetőségeit saját országukban. A bevándorlással és a keresztényüldözéssel kapcsolatban pedig Ferenc pápa egészen aberrált véleményeket fogalmaz meg.

Magyarország kormánya védi a keresztény kultúrát, s ennek okáról, és lehetőségeiről, értelméről a magyar miniszterelnök nem egy beszédében szólt, s kifejtette az erre vonatkozó tételeit. Az egyház támogatása és a katolikus iskolák léte, az iskolai hitoktatás pedig, biztosítja azt a kevés szellemi és erkölcsi többletet, amely nem lesz elég ugyan Magyarország megmaradásához, de valamicskével tovább leszünk Európa élő nemzetállama, mint azok, amelyek hallgatnak a „demens vénemberre” – hogy a szintén e jezsuita feketemisén megemlített Bayer Zsoltot idézzem, egyetértve a meghatározásával.

Mára pedig azt is megtudhattuk, hogy a magyar katolikus egyetem tanszékvezetője, és egy magyar katolikus pap is elítéli a magyar keresztény kormányt egy olyan rendezvényen, amelynek egyik vendége a liberális és magyarellenes egykori államfő, Sólyom László volt.

Felteszem a kérdést: A keresztény kultúra védelme egyet jelent-e így a keresztény egyházak – eszerint – visszautasított védelmével, vagy csak pár hülye, liberális, Ferenc követő antikeresztény jött össze áztatni a keresztény magyar kormányt és az arra szavazó két-hárommilliós magyar választói sokadalmat? Persze a Jezsuiták soha nem voltak igazi keresztények, ha a történelem szennyesebb időszakait vesszük górcső alá, és megvizsgáljuk történetük minden szegmensét. Ma sem azok, hiszen Ferenc pápa követése nem azonos a Szentírás követésével, de alapvetően eltér Jézus tanításától és azoktól az erkölcsi és szokásjogi tételektől, amelyek Európát, és benne Magyarországot megtartották. Idáig. (Láthatjuk, hogy a Vatikán már csaknem teljesen felszámolta a csángókat, nem biztosítva számukra a magyar pasztorációt!) Mert ezzel a „katolikus értelmiségi” hozzáállással aligha lesz még ezer esztendőnk, pláne úgy, hogy az inkriminált jezsuita feketemise alkalmával semmilyen történelmi tény, párhuzamot nem említettek az előadók, csupán a mai értékromboló liberális követelményeknek akartak tökéletesen és hiánytalanul megfelelni. Ez pedig nem jézusi magatartás. A Jézus Társaságot nem véletlenül tiltották be a história során. S talán eljön az idő, amikor a mai nemzet-, és keresztényellenes magatartást ismét efféle nemes határozattal fogja meghálálni nekik az utókor… ha lesz még utókor…   

Azonban addig is ki kell tartanunk Jézus és az Ő tanítása mellett… imával, elkötelezettséggel és félelem nélkül. Mert hála Istennek vannak még irányadó, Márton Áronhoz, Mindszentyhez vagy Zadravecz István püspökhöz hasonló papjaink…

https://index.hu/belfold/2018/09/13/politika_es_katolicizmus_szekularis_allam_solyom_laszlo_eotvos_csoport/?token=6b4bb8dad9ae5357bc5f12c79a882560

Stoffán György