Válasz a kollaboráns váradi püspöknek

Bár, mind a püspök, mind az UDMR képviselője igyekezett lejáratni a Premontrei Rend apártját, és a rend ügyében eljáró jogtörténész jogászt, ők maradtak alul, hiszen a gyurcsányista Szabó Ödön a rágalmaival és az erdélyi magyar egyház elrománosításában élenjáró püspök közleményével saját magát járatta le. Erre a közleményre reagált Varga Andrea jogtörténész-jogász. Írását, engedélyével az alábbiakban közlöm:

Excellenciás Püspök Úr!

A premontrei rend ügyében az Ön feladata nem a „látszatok” magyarázgatása, hanem a megszentelt terek, a liturgia és a rájuk bízott hívek védelme lett volna. Nem az elterelés, nem a következmények nyelvi kozmetikázása, hanem az ok megnevezése és a rend helyreállítása. A kánonjog ebben nem hagy mozgásteret.

A római katolikus templom a hatályos egyházi jog szerint szent hely, amelyet az isteni kultuszra rendeltek. A 1214. kánon ezt világosan rögzíti, a 1210. kánon pedig kimondja, hogy a szent helyen csak azzal összeegyeztethető cselekmények végezhetők, amelyek a kultusz, a jámborság és a vallás szolgálatában állnak. A szent hely sérthetetlensége tehát nem kegyes fordulat, hanem jogi és teológiai valóság. Ebből egyenesen következik, hogy minden olyan cselekmény, amely folyó istentisztelet alatt lép be a templom terébe, megzavarja a szentmisét, kényszerhelyzetet idéz elő, vagy félelmet kelt a hívekben, nem „látszat”, hanem a római katolikus kultusz rendjébe való beavatkozás.

2026. április 14-én pedig pontosan ez történt. Nagyváradon, a Roman Ciorogariu utca 14. szám alatti római katolikus rendi templomban, szentmise alatt, fegyveres csendőrök és állami végrehajtás jelent meg. Nem a templom lépcsőjén, nem a templomkerten kívül, nem valamely közömbös közigazgatási térben, hanem ott, ahol éppen az Eucharisztia ünneplése folyt. Abban a térben, amelyet az Oltáriszentség jelenléte határoz meg. Ott, ahol a pap az oltárnál áll. Ez a tény. És ebből a tényből kell kiindulni. Nem abból, hogy utólag ki hogyan emelte fel a hangját, hanem abból, hogy a szent hely rendjét külső erővel megsértették.

Az oksági rend tehát egyszerű. Nem a hívek felháborodása hozta létre a botrányt, hanem a fegyveres behatolás váltotta ki a felháborodást. Nem a papok szavai teremtették meg az „erőszak látszatát”, hanem a karhatalom valóságos jelenléte jelent meg a templomban. Aki ezt a sorrendet megfordítja, az nem tisztázza, hanem elfedi a történteket.

Éppen ezért az Ön közleménye ott hibázik, ahol a legfontosabb lett volna világosan beszélnie. Mert egy megyéspüspöknek ilyen helyzetben nem az az első kötelessége, hogy a reakciókat minősítse, hanem hogy a jogsértést és a szentségtörő beavatkozást nevezze meg. A 392. kánon 2. §-a kifejezetten előírja, hogy a püspök köteles ügyelni arra, nehogy visszaélések férkőzzenek az egyházi fegyelembe, különösen az ige szolgálatát, a szentségek és szentelmények kiszolgáltatását, Isten kultikus tiszteletét és a vagyonkezelést illetően. Ennél világosabb kánonjogi alap aligha kell. Ha egy templomban folyó szentmisét külső fegyveres jelenlét zavar meg, akkor a kultikus rend sérelme megvalósult. Itt tehát nem mérlegelési lehetőség, hanem fellépési kötelezettség áll fenn.

Ugyanígy világos a 384. kánon is: a megyéspüspök köteles a papok jogait védeni. Ha egy apát, jelen esetben Anzelm atya, az oltár szolgálata közben olyan helyzetbe kerül, hogy külső kényszerrel bármikor eltávolítható, akkor az nem magánemberi kellemetlenség, hanem a papi szolgálat jogi és lelkipásztori sérelme. Ezt nem lehet utólagos sajnálkozással vagy általános békülékeny mondatokkal elintézni. Ezt akkor és ott kellett volna megvédeni.

A 381. kánon 1. §-a alapján Önt a rábízott egyházmegyében mindaz a rendes, saját és közvetlen hatalom megilleti, ami lelkipásztori feladatának gyakorlásához szükséges. Ha ez a közvetlen hatalom nem arra való, hogy a szentmise zavartalanságát, a papok szolgálatát, a hívek nyugalmát és a szent hely sérthetetlenségét megvédje, akkor mire való? Ez a hatalom nem dísz, nem cím, nem reprezentációs kellék, hanem eszköz, amelyet éppen a nehéz helyzetekben kell gyakorolni.

A 383. kánon szerint Önnek minden rábízott hívőről gondoskodnia kell. Ezek a hívek 2026. április 14-én nem elvont közösségként voltak jelen, hanem konkrét személyekként, akik a szentmisén vettek részt, és akiknek a lelki békéjét, vallásgyakorlását és biztonságérzetét fegyveres állami jelenlét zavarta meg. Ha a püspök ezek után elsősorban nem róluk, hanem a „látszatokról” beszél, akkor a hangsúly eltolódik a védelemről a szerecsenmosdatás irányába.

Az Ön közleményének egyik legsúlyosabb tévedése éppen az a fordulat, amely szerint elhatárolódik minden olyan cselekedettől és megnyilvánulástól, amely az erőszak látszatát keltve kíván nyomást gyakorolni. Itt ugyanis nem látszatról volt szó, hanem erőszakról. Nem képletesen, hanem ténylegesen. Fegyveres csendőrök jelentek meg egy római katolikus rendi templomban, istentisztelet alatt. A liturgiát megzavarták. A híveket nyomás alá helyezték. A papot fenyegető helyzetbe hozták. Ha nincs jelen bátor és önfeláldozó pap, aki odaáll a fegyveresek elé, akkor teljesen reális lehetőségként merül fel, hogy Anzelm apátot az oltár mellől, a szentmise közben vezetik el. Ön szerint ez normális? Ön szerint ez pusztán „látszat”? Ön szerint erről kell hallgatni, és helyette a felháborodott papokat kell rendre utasítani?

A római katolikus egyházon belül a premontrei rend nem idegen test, nem külső fél, nem valamiféle zavaró tényező, hanem ugyanahhoz a kultuszhoz, ugyanahhoz az Egyházhoz, ugyanahhoz a szentségi rendhez tartozik. Itt tehát nem két külön világ vitájáról van szó, hanem ugyanazon katolikus rend belső sérelméről. Éppen ezért a püspök és a szerzetesrend ebben az ügyben nem egymás ellenfelei, hanem ugyanazon szent rend őrei kellene legyenek. Ha ebben a helyzetben a püspöki szó nem a templom, a tabernákulum, az oltár és a liturgia mellé áll, akkor rossz helyen áll.

És ebből következik a következő, kellemetlen, de megkerülhetetlen igazság: Önnek nem semlegesnek kellett volna maradnia az állami fegyveres beavatkozással szemben, hanem azonnal és nyilvánosan a kultusz védelmére kellett volna kelnie. Nem az államnak, nem a karhatalomnak, nem a végrehajtási logikának tartozik elsődleges engedelmességgel, hanem Krisztusnak és az Egyház rendjének. Ha a kultusz joga sérül, ha az egyházi autonómia sérül, ha a szent hely rendje sérül, akkor a megyéspüspöknek nemcsak erkölcsi, hanem kánonjogi kötelessége is fellépni. És ha szükséges, az állami szervek felé is haladéktalanul meg kell tennie a megfelelő jogi lépéseket, tiltakozásokat, feljelentéseket és beadványokat. Nem azért, mert politikai szereplő, hanem azért, mert pásztor.

A történelem és a jelenkor ismer olyan helyzeteket, amikor megszálló vagy erőszakos hatalom templomokat zár be, lelkészeket hurcol el, istentiszteleteket ver szét, és a vallási közösségeket megfélemlíti. Ukrajnában, a megszállt területeken ilyenről szóltak nemzetközi beszámolók: fegyveresek mentek be az istentisztelet alatt a templomba, megszakították az alkalmat, összeírták a jelenlévőket, lelkészeket vittek el. A Szentföldön is látjuk, hogy vallási közösségek csak akkor tudják megtartani szent tereiket és jogaikat, ha van mögöttük világos és bátor egyházi kiállás. Ezeket a példákat nem azért kell említeni, mintha a helyzetek minden elemükben azonosak volnának, hanem azért, hogy megmutassuk: a pásztor dolga ilyenkor nem a hatalmi cselekmények utólagos puhítása, hanem a szent hely, a kultusz és a hívek védelme. Nem szerecsenmosdatás, hanem határhúzás.

Ezért ebben a helyzetben az lett volna a minimum, amit Excellenciádnak püspökként azonnal meg kellett volna tennie: nyilvánosan kimondani, hogy a római katolikus templom szent hely, és oda istentisztelet alatt fegyveres karhatalomnak nincs bejárása; megvédeni Anzelm apátot mint papot és mint a liturgia szolgáját; egyértelműen kiállni a szentmise zavartalansága mellett; a hívek megfélemlítését elítélni; és szükség esetén minden rendelkezésre álló egyházi és polgári jogi eszközzel fellépni annak érdekében, hogy ilyen gyalázat többé ne történhessen meg.

Mert itt nem a stílus volt botrányos, hanem az esemény. Nem a papok mondtak olyat, amit az Anyaszentegyház ne tanítana, hanem azok lépték át a határt, akik a szent teret állami kényszer alá akarták vonni. A közjó pedig nem épülhet hazugságra, félrebeszélésre és fegyveres templomi beavatkozásra. A tabernákulum védelme, az oltár védelme, a liturgia védelme és a pap védelme Excellenciádat ugyanúgy kötelezi, mint bármely katolikust, csak éppen súlyosabban, mert ez az Ön hivatali kötelessége.

Ezért kell ezt most világosan kimondani: Excellenciás Püspök Úr, rossz helyen tetszik állni. Rossz tanácsokat tetszik követni. Rossz kánonjogi hangsúlyokat tetszik használni. Nem a felháborodás volt az ok, hanem a fegyveres betörés. Nem a hívek keltették az erőszak látszatát, hanem a karhatalom jelent meg az erőszak valóságával a templomban. Nem a papoknak kell bocsánatot kérniük azért, mert megvédték a szentet, hanem a püspöki megszólalásnak kellett volna mindenekelőtt a szent hely, a kultusz és Krisztus eucharisztikus jelenlétének oldalára állnia.

Ezt várjuk. Nem többet. De ennél kevesebbet sem.

Krisztusban bízva és a szent helyek védelméhez ragaszkodva 

Varga Andrea Tünde

Böcskei László jelzőzhetetlen nyilatkozatából…

Böcskei László nagyváradi püspök kiadott egy nyilatkozatot, amelynek egy részletét közöljük csupán, ám ebben a részletben égbekiáltó mellébeszélés, csúsztatás és a tények elferdítése olvasható. Lényeges dolgokra nem tér ki, de tovább alázza a békét és egyházi biztonságot, az egyházi javak védelmét szolgáló premointrei apátot, valamint a felelősséget úgy hárítja a hívekre, mintha azok egy hatalmas félrevezetés áldozatai lennének. Az ügyben etnikai és politikai hátteret vél felfedezni, de nem hallhatta, mert nem volt ott, hogy a román és magyar hívek közösen álltak ki a premontrei apátért és együtt támogatják a törvénytelen hatósági intézkedésekkel szemben.

A püspök levelében nem ítélte el a rendőrség mise alatti templomba özönlését, a hívek megfélemlítését, s azt sem említette, hogy a püspökség telefonjait kikapcsoltatta, nehogy védelmet, segítséget lehessen tőle kérni. Böcskei téved és csúsztat, hiszen itt nem a hívek gyűlöletre uszítása folyik. Az apát békésen, de a törvényekhez ragaszkodva védi a rábízott rendi értékeket, a 900 éves tulajdont, amelyet most a szabadkőműves városvezetés minden erővel és törvénytelenséggel igyekszik elrabolni. Nem az apát tulajdonát akarják kisajátítani náci módszerekkel, hanem a 900 éves Premontrei Rend ellen lépnek fel a tőlük megszokott kommunista-náci módszerekkel. Igen nagy bűn, ha ezt egy egyházi elöljáró, politikai és nemzetiségi ügyként kezeli, és a bukaresti főhatóság az apát úr véleményét és küzdelmének lényegét megerősítő levele ellenében is a helyi törvénytelenség mellé áll, megbotránkoztatva ezzel is a hívők közösségét, megzavarva a békét és a rendet. A környezet milyenségét az tette olyanná amilyennek ma látjuk, hogy a klauzúra emeleti részét ki kellett üríteni, és az apró megmaradt helyiségekbe kellett elhelyezni az addig ott tárolt holmit. A rendezetlenségre egyébiránt senki más, csak az RMDSZ képviselője hivatkozott, aki súlyos rágalmazást is elkövetett az apát úr ellen.

Böcskei őexcellenciája még mélyebbre ásta magát ez ügyben, a közleménnyel, nem törődve a krisztusi figyelmeztetéssel, amely a megbotránkoztatásra vonatkozott.

Alább olvasható az itt, általam pellengérre állított közlemény-részlete. Nagyvárad 82. püspökének nem lesz az elődjével azonos megítélése a város egyháztörténelmében…

Stoffán György

***

„Szomorú és sajnálatos továbbá, hogy a rendi főelöljáróság részéről – jóllehet elsődlegesen ők illetékesek az efféle ügyek orvoslásában – nem mutatkozott elegendő nyitottság arra, hogy személyesen keressék fel az érintettet, és szerzetestársuk mellett hathatósan kiálljanak. Ilyen helyzetben a megyéspüspök számára lehetetlenné válik, hogy egy exempt rend vagyonkezelési ügyeinek intézésében bármit is érdemben képviseljen.

Szomorú és sajnálatos, hogy a gyakran hangoztatott szolidaritási gesztusok közepette számos féligazság került megfogalmazásra, és a félretájékoztatás következtében sok jóhiszemű emberben is indulatok erősödtek fel, ami az ellenségeskedés, a megosztottság és a gyűlölet légkörét táplálta az ügy iránt érdeklődők körében.

Szomorú és sajnálatos, hogy azokkal szemben, akik józan belátásuk szerint nem kívánták vállalni az ügy melletti nyilvános kiállást, elmarasztaló és lejárató nyilatkozatok láttak napvilágot olyanok részéről, akik vagy nem vállalták saját kilétüket, vagy nem bírnak kellő rálátással a konfliktus valódi gyökereire. Mindez nem csupán a keresztény erények szellemével ellenkezik, hanem alapvető emberi értékeket is sért.

Szomorú és sajnálatos, hogy azt, ami a jogszerű eljárások és a párbeszédre való készség által az egyház és a közösség javára rendezhető lett volna, politikai indíttatásból etnikai konfliktus felé kívánják elmozdítani.

Szomorú és sajnálatos továbbá mindaz, ami az április 14-i kilakoltatás során hang- és képanyagként bejárta a médiát. Az indulatos viselkedés, a fenyegető bekiabálások, az erőszakos magatartás és a megdöbbentően rendezetlen, elhanyagolt környezet egyaránt arról tanúskodtak, hogy a kialakult és fenntartott konfliktus gyökerénél súlyos hiányosságok húzódnak meg.

Mindazon problémák orvoslása, amelyek a nagyváradi premontrei rend körül kialakultak, egyedül az idevonatkozó egyházi törvényekhez való hűséges igazodás révén lehetséges. A helyi egyházak és a szerzetesrendek közötti kapcsolat, valamint együttműködésük összehangolásának kereteit az Egyházi Törvénykönyv idevonatkozó kánonjai szabályozzák (vö. ET 678–680. kán.).

Végezetül, elhatárolódva minden olyan cselekedettől és megnyilvánulástól, amely az erőszak látszatát keltve kíván nyomást gyakorolni emberekre és közösségünkre, akár templomi térben, akár azon kívül, szükségesnek tartom azt is, hogy bocsánatot kérjek mindazoktól, akiket az egyházi személyek nem megfelelő magatartása és viselkedése megbotránkoztatott vagy megsebzett olyan helyzetekben, amikor a lelkipásztori fegyelemnek, tapintatnak és a krisztusi lelkületnek kellett volna a megbékélést szolgálnia.

Isten áldása kísérje minden jóakaratú ember életét!

Nagyvárad, 2026. április 17-én.

Böcskei László, megyéspüspök”

TŐKÉS LÁSZLÓ NYILATKOZATA:

Tájékoztatás és pontosítás Nagy teret kapott a magyar nyelvű sajtóban az április 14-i nagyváradi incidens, amikor is a helyi hatóságok karhatalmi segédlettel megpróbálták kilakoltatni Váradhegyfoki Premontrei Prépostságot saját székhelyéről, Fejes Rudolf Anzelm apátot, prépost-prelátust pedig lakhelyről, a premontrei rendházból. A média java része tárgyilagos beszámolókat közölt az esetről, ám több obskurus hátterű és kétes szakmaiságú orgánum tiszteletlen hangnemben és rosszindulatú célzatossággal kérte számon Tőkés László püspöknek, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének a jelenlétét és részévtelét a történtekben.

Ezúton szögezzük le, hogy Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspöke Anzelm apát meghívásának eleget téve jelent meg a premontrei templomban a reggeli misén. A nyilvános meghívást az apát a közösségi médiában tette közzé, mégpedig április 13-án, ma is olvasható a Váradhegyfoki Premontrei Prépostság Facebook-profilján. Zárómondatát idézzük: „Ma a szokott időben várlak benneteket Úrangyalára és holnap is, amikor a szentmise a szokott módon 8,30 órakor fog kezdődni, amelyet ellenségeinkért és a kilakoltatás meghiúsulásáért ajánlunk fel. +Anzelm apát.”

Tőkés László és neje kedden reggel nagyváradi lakosokként, senkivel nem egyeztetve jelentek meg a misén, sokan másokkal együtt. Különböző felekezetű hívekkel, helybéli és távolabbról érkezett polgárokkal, közéleti szereplőkkel, magyar és román sajtómunkásokkal egyetemben voltak tanúi a kilakoltatásra megérkezett végrehajtó és a kirendelt karhatalom fellépésének. A püspök azt mondta a sajtó előtt és hallatán, hogy nem hivatalos formában testvéri szolidaritását fejezte ki a Rend és Apátja iránt, ezzel együtt azt vélelmezve, hogy valamennyi erdélyi történelmi egyház ugyanezt az érzést tanúsítja irántuk.

Tőkés László elmondta még, hogy a felek (kilakoltatók és támogató gyülekezet) közötti kötélhúzásés heves vita rendjén felvetődött, hogy telefonon hívják fel és invitálják a helyszínre Böcskei László római katolikus megyés püspököt, akivel végül is nem sikerült telefonkapcsolatba lépni. Sokan felrótták a helyszínen és a történtek után is, hogy a Romániában kormányon lévő RMDSZ a kisujját sem mozdítja a

premontrei rend ügyében. Toroczkai László, a misén megjelent, az eseményeket a helyszínen követő országgyűlési képviselő a magyar kormány, illetve a Vatikán közbelépést tartotta indokoltnak, egyben tudtatta, hogy Borvendég Zsuzsanna európai parlementi képviselő fellépett Brüsszelben ezen botrányos, jogfosztó ügyben.

Mint ismeretes, a román hatóságok nem mondtak le a premontreiek kilakoltatásról Nagyváradon, a rendház egy részét már birtokba is vették, az intézkedés a tiltakozások hatására egyelőre megrekedt, de csupán halasztódott ideig-óráig.

Nagyvárad, 2026. április 17. Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája

A választás margójára – félig nyílt levél Toroczkai Lászlónak

Pártok jönnek és mennek, tragédiákat, örömöket okozva. Kinek mit…  A vesztes pártoknál megkezdődik az áskálódás, a megkésett igazmondás, a mosakodás és az árulások sorozata. Egymást is felfalják aztok, akik addig egy tálból cseresznyéztek, és ugyanazok akarják megmenteni a maradék pártot, a semmivé vált közösségeket, akik felelősek a közösség bukásáért, azaz, akik bűnösök e bukás megtörténtében. 

Persze, a valós tényekről alig esik szó, és a győzteseket még haláltusájukban is lekicsinylően kezelik, remélve a feltámadásban. A vezetőknek azonban nem az a bűnük, hogy elbuktak egy választást, hanem az, hogy két és félmillió embert rántottak magukkal, taszítottak elkeseredésbe, aláztak meg, nyilvánvaló mellébeszélésekkel, önző magatartással, hazudozással – még a bukás után is.

A győztesekben – ahogy ez már lenni szokott –, a bosszúállás, a revans vágyának tüze él, és az öröm, ami előre láthatólag négy évig remek megélhetést biztosít, és az ellenfél teljes megsemmisítésének lehetőségét kínálja fel. Persze, mind a vesztes, mint a győztes szent esküt tesz a nép mellett. A vesztes arról szónokol, hogy megvédi a szavazóit, újjászervez, megerősödik és visszajön, de ez csak annyira igaz, mintha egy totálkáros autó slusszkulcsát tekergetnénk a kormány alatt.  A győztes is felesküszik, miszerint mindenkit képvisel majd, minden magyart… de ez sem igaz!

Eldőlt tehát a következő négy év milliomosainak és elszegényedő politikusainak a sorsa. Az, hogy ki mennyit tart be, vagy tud betartani az ígéretekből, az a jövő zenéje… Ám, aligha változik az eddigi, 36 éves trend ebben a kérdésben. Senki, semmit nem tart be, hiszen a demokrácia a nép számára addig tart, amíg bedobja a szavazólapot az urnába! Visszahívni senkit nem lehet…

A magyar választás csak egy kutyakomédia, amelynek a lényege a hataloméhség, a pénzimádat, a politikai bosszúállás. Hiszen egyetlen párt sem kezdte azzal a kampányt, hogy nemzetközi szinten legalább a párizsi békeszerződést ki-, és felülvizsgáltatná, noha a nemzeti érdek itt kezdődik! 

Senki nem foglalkozott a nagyváradi premontrei prépostság drámai sorsával, és akiknek ez lett volna a dolguk, azok csupán egy gyurcsányista RMDSZ-esre és a románpárti váradi püspök mellébeszélésére hallgattak. Az igazság senkit nem érdekelt, a magyarellenes ügy senkit nem háborított fel, a premontrei apát kilakoltatása 900 év után nem érte el az ingerküszöböt. Inkább tudomásul vette vesztes és győztes, hogy „jóvan az úgy!”

Micsoda aljas árulás, micsoda nemzet-, és keresztényellenes magatartás ez? Mit akarunk mi Istentől, hogyan merjük emlegetni Mária országát, amikor a magyar politikum hagyja veszni a magyar értékeket? Miért csak üzlet vagy kampánycél a határon túli magyarság? Nincs-e szégyenérzete a magyar választási vesztesnek és győztesnek, amikor az ártatlan szerzetesre, az apátra és híveire a templomában tör rá száz felfegyverzett román csendőr, Szent László városában? 

Ha nincs ott Toroczkai László pártelnök és főtiszteletű Tőkés László püspök úr, akkor a románok elvezetik a misét tartó papot, s talán jól el is verik a híveket… akik csupán az apátra bízott 900 éves Váradhegyfoki Premontrei Prépostságot akarták az igazság mezsgyéjén megmenteni!

És nem lehet arra hivatkoznia sem a vesztesnek, sem a győztesnek, hogy nem akarnak beleszólni a román belügyekbe, mert ez a törvénytelenség ellenkezik mind a román, mind az uniós törvényekkel. És a magyar politikum hallgat. Ahogy hallgat a Gyulafehérvári érsek, és hallgat a bukaresti nuncius, de hallgat a feljebbvaló is, a bukaresti érsek is… A magyar választások vesztesei és győztesei egy követ fújnak a magyar és keresztényellenesség e nagyváradi bizonyítékában, egyetlen párt kivételével, amelynek a nevét leírni is bűn manapság, noha valóban az egyetlen párt, amely védi a magyar értékeket, a magyar erkölcsöt, a magyar kereszténységet – egyedül, maroknyi képviselővel a választások után.

Köszönet ezért a párt elnökének, akinek - mint e sorok írójának is -, a lelkéig hatolt az a román viselkedés, amely a misét, a konszekrációt megzavarva, betört a premontreiek templomába…

Köszönöm Elnök úr, köszönöm Laci! 

Köszönöm a kitartásodat, köszönöm a példamutatásodat, köszönöm a nemzethez, hazához, egyházhoz való hűségedet. Nehéz és fárasztó vizsga volt ez a nagyváradi megjelenés számodra. Megkövetlek tehát, mert mint politikusnak, nem hittem Neked sem. Azonban kedd óta, mint példamutató magyar keresztény embert, magyar, keresztény politikust nagyra becsüllek. Egyedüliként ebben a „kategóriában”! Hiszen, nagyváradi ígéreted szerint, hazatérve valóban tájékoztattad a magyar médiát, és felkérted mind a bukott, mind a nyertes politikusokat a váradi premontrei ügy támogatására. Azt látom, hogy te vagy az egyetlen olyan magyar politikus, aki ezt az ügyet felvállaltad, kiállsz az igazság, a magyarság és a kereszténység mellett és esküdhöz méltón élsz képviselői címeddel és hivataloddal. Isten áldjon ezért!                   

Stoffán György

Nagyváradi premontrei anzix

A nagyváradi Úri utcát ma reggel ismét a román karhatalom vette birtokába, ugyanis mára tűzték ki a korábban elhalasztott kilakoltatást. Fejes Rudolf Anzelm premontrei szerzetest akarták kilakoltatni, abból a megmaradt kolostorrészből és templomból, valamint sekrestyéből, ami nem a tulajdona, hanem a munkahelye. Az épületegyüttes ugyanis a Premontrei Rendé.

A Rendet azonban Fejes apát úr kilakoltatásával kívánták megszüntetni és elkonfiskálni a rend vagyonát, amelyet egy meghamisított földhivatali bejegyzés az önkormányzat tulajdonaként rögzít. A fellebbiteli tárgyalás 16-án lesz, de a váradi román önkormányzat a bíróságot kész tények elé akarta állítani a mai kilakoltatással, amelyet egy lefizetett bíró rendelt el az uniós és a román joggal ellenkező döntésében. A történet hosszú, és bizonyára Olvasóink ismerik.

A mai nap eseményei azonban, minden eddigi törvényszegésen túlmentek. Az apátot védő tömeg megakadályozta a hatóság törvénytelen, a kapun való behatolását, mire a Zsandárok válasza az volt, amit európai országban utoljára Apró Antal terroristái tettek: a magyarnyelvű mise alatt behatoltak a templomba. Jelenlétük felháborította a híveket, így sikerült elérni, hogy onnan kiküldjék őket, hiszen az Uniós és a román törvények szigorúan tiltják bármilyen istentiszteleti cselekmény megzavarását.

A román csendőrök nem adták fel. Egy fal áttörésével bejutottak a kolostor kertjébe, ahol nagy vita bontakozott ki az önkormányzat képviselője, az apát és a végrehajtó között. A vita az épületben is folytatódott, a kiváló magyarországi jogásznő, dr. Varga Andrea vezetésével, Tőkés László Főtiszteletű Püspök úr személyes megjelenése mellett. Azonban sem a nagyváradi katolikus püspök Böcskei László, sem az RMDSZ helyi vezetője, Szabó Ödön nem jelent meg az apát melletti kiálláskor. A jelenlévők közül többen nemtetszésüket fejezték ki e két magyar egyházi, illetve politikai vezető kollaborációja miatt, amelyet magyar- és keresztényellenesnek minősítettek.

Végül, a hosszúra nyúlt egyeztetést követően – amelynek során mind a végrehajtó, mind a csendőrök tisztességes magatartást tanúsítottak az apáttal szemben – a végrehajtó és dr. Varga Andrea jogtörténész, ügyvéd világossá tették, hogy ennek a bírósági végzésnek az alapján és más törvényes okok miatt nincs joguk kilakoltatni a Váradhegyfoki Premontrei Prépostságot. Mivel pedig nem az apát tulajdona az épületegyüttes, azt is meg kellett állapítani, hogy a hatóság törvénytelenül tört be a nagyváradi premontrei prépostság tulajdonát képező épületbe.

A váradi hívek hangot adtak az eljárás során annak a csalódásuknak, miszerint sem Semjén Zsolt, ügyvezető miniszterelnökhelyettes, sem a magyar kormány más tagjai nem emeltek szót a 900 éve Nagyváradon oktató rend érdekében, és reményüket fejezték ki azt illetően, hogy az új kormányfő – ígérete szerint –, lépéseket tesz majd ebben az ügyben is, hiszen állítása szerint rendezni akarja a viszonyt Magyarország és Románia között, illetve dr. Magyar Péter miniszterelnökjelölt kiemelt figyelmet fordít a határon túli magyarok helyzetére.

A kilakoltatás tehát ma is – mint korábban – jogtalan lett volna, ezért azt nem lehetett foganatosítani a Premontrei Prépostsággal szemben. A végeredmény ma az lett, hogy mivel az épületegyüttes a prépostság tulajdona és azzal a román törvények szerint semmit nem kezdhetnek, a továbbiakban az apáton akarnak bosszút állni. Korábban már halálosan megfenyegették. A mai naptól ő lett a nagyváradi román hatóság igazi célpontja és ellensége...  

Stoffán György tudósítása

Miért, és kire szavazok vasárnap?

 

A kampány számomra fölösleges volt. Hiszen, aki ebben az országban él immár 68 éve, annak nem kérdés, hogy elmegy-e választani és, hogy kire adja a voksát. Mindenkinek van egyéni oka és indoka arra, hogy hová húzza be azt a bizonyos mindent eldöntő X-et.

Nekem is vannak indokaim, van okom arra, hogy hogyan döntök. Voltak utasítások, amelyeket nem lehet visszavonni és megváltoztatni, mert azokat a szüleim hagyták rám, ők igazítottak el már apró gyermekkoromtól fogva. Aztán, ahogy teltek az évek egészen világossá váltak az addig is betartott utasítások, az az életszemlélet, amelyet észrevétlenül kaptam meg, de olyanná váltak bennem, mint a lélegzetvétel. Nem lehet másképpen élni – csak úgy és annak megfelelően.

Édesanyám egy alkalommal, a 2018-as választás előtt azt mondta: „Inkább eszem mindennap rántottlevest, csak ezek ne jöjjenek vissza!” Akkor volt 90 éves…

És ez a mondat kísér, amikor elindulok a szavazófülke felé. „Csak ezek ne jöjjenek vissza…”  - pedig készülnek visszajönni. Készülnek eladni mindent, mint tették annyiszor a történelem során. És ma már ezernyi más aljasságra képesek, mert megfizetik őket azok, akik a magyar nemzetet már a pozsonyi csata óta igyekeznek megsemmisíteni. Igaz, azt nem tudják, hogy mi nem egyedül vagyunk, és ez az ország István Úr felajánlása óta nem függ emberi akarattól, mert van királynőnk…

A 2026-os választás nem pártokról szól, nem önfényező hazugokról, nem hazaárulókról, nem ígéretekről, hanem tényekről és a nemzet megmaradásáról. A tények mégha olykor túlzón felnagyítjuk is őket, nem eltörölhetők, hiszen a szemünk előtt van mindaz, amit a nemzet elért egy jó vezetéssel, egy kiváló kormányfővel. A másik oldalon habzószájú, alulművelt, pénzimádó, hazaáruló vicsorít és várja a saját győzelmét, várja, mikor vetheti rá magát arra az országra, amelyhez semmi köze nincs és nem is volt.

Ma tehát nem egy pártra, hanem a nemzetre kell szavazni, a megmaradásra, a további fejlődésre még akkor is, ha látunk kivetnivalót, ha látunk hibákat az elmúlt 16 évet illetően. Mert a hibákat ki lehet javítani, de a nemzetvesztés örök. A nemzetvesztőkkel pedig nem lehet kesztyűs kézzel bánni, ahogy eddig tettük, mert azt gondoltuk, hogy a proli házmesterrel is lehet Mozartról beszélgetni… Nem lehet! És ez a hiba Antall József óta ott emészti a nemzeti gondolatot… Talán, a mostani kampányból megtanultuk, mi a teendőnk a haza-, és nemzetárulókat illetően. Most azonban nem ez a legfontosabb, hanem az, hogy a nemzetre, a hazára szavazzunk még akkor is, ha utána „mindennap rántott levest kell is ennünk… Csak ezek ne jöjjenek vissza újra”…

 

Vasárnap eldől… én azonban maradok annál az utasításnál, amit gyermekkorom óta viselek és megtartok. A hazámra fogok szavazni április 12-én…

Stoffán György

Választás, keresztény szemmel…

 

Sokan tettek szemrehányást azért, mert nem írtam a kampányról a kampányban. A miértekre – bár nem akartam, de – válaszolni vagyok kénytelen, mert az Olvasó, a Barát, az Ismerős ezt megérdemli.

Tehát, íme a messengeren és e-mailban kapott kérdések és válaszok: 

1./ Miért nem írsz többet a kampányról?  

– Mert ez a kampány kisiklott. Nem a kampány ideje alatt, hanem már sokkal korábban, amikor a nemzeti keresztény kormány szimpatizánsai és megmondóemberei hasonló stílusban kezdtek megnyilatkozni, mint az ellenzék. Nem a visszafogott és méltóságteljes politizálást követték, hanem hangnemet változtattak és olykor trágár, proli módjára kommunikáltak. Ezzel pedig eltöröltek egy nagyon fontos és alapvető követelményrendszert: a nemzeti méltóság megőrzését. Hasonlóképpen az ellenzékhez, a nemzeti keresztény oldal is ellenségkereső, minden kesztyűt felvevő, már-már gyűlöletkeltő módon nyilvánult meg, ami az én számomra elfogadhatatlan volt. Az újonnan felfutott politikai pártnak mi magunk biztosítottuk a reklámot, ami megint csak kontraproduktív volt. Miközben azt hangoztattuk, hogy gyűlöletre nem lehet jövőt építeni, mi magunk is ugyanazt a gyűlölködést sugároztuk, mint az ellenfél. Azzal a különbséggel, hogy mi azt hangoztattuk, hogy a nemzet védelmében tesszük, míg ők Brüsszel szolgálatában kampányolnak ilyen módon.

2./ Keresztényként miért nem írsz többet a Fidesz mellett?

– Keresztényként a kereszténység mellett kell írni. Bár többen azt is felvetették, hogy Jézus utat mutat, amikor azt mondja, hogy add meg a császárnak, ami a császáré, Istennek pedig, ami az Istené… Ez igaz. Csakhogy: A császár és a császár törvényei adottak voltak, és nem a nép választotta a császárt. Ma a népnek kell „császárt” választania, de már az alapok sem keresztényiek. Ha nagyon a mélyére tekintünk a jelenlegi világrendnek, akkor világosan látszik, hogy a kapitalizmus homlokegyenest ellenkezik a keresztény életmóddal, a keresztény életszemlélettel. Mindenben!  Tehát, ma rá vagyunk kényszerítve arra, hogy egy, a kereszténységgel ellenkedő világrendben, az azt szolgáló bármilyen pártra szavazzunk. Nyilván arra fogunk szavazni, amely párt minimum nem üldözi a kereszténységet, nem fenyeget egyházakat, egyházi iskolákat és szervezeteket, és védi a nemzet megmaradását. De… minek kellene erről külön, hónapokon keresztül írni, erre nyomatékosan rábírni a társadalmat? Aki józanul gondolkodik, az látja a tényeket és ennek megfelelően húzza majd az X-et a szavazófülkében.

Sajátos és egyéni okom is van arra, hogy nem írtam a választásról. Éveken keresztül arra igyekeztem sarkalni írásokban vagy személyes beszélgetésekben vezetőinket, a nemzeti sajtó munkatársait, a kollégákat, hogy ne sodródjanak az ellenzéki stílussal, hanem őrizzék meg a nemzeti méltóságot. Nem kell minden kesztyűt felvenni, nem kell minden ostoba és aljas támadásra reagálni, hiszen egy-egy szóval is el lehet intézni a rosszindulatot, a rágalmakat. Tehát, folyamatosan a választásról írtam tizenhat éven keresztül. És amit ezidő alatt nem tudtam elérni, azt néhány hónap alatt, egy intenzív választási kampány alatt sem tudtam volna, mert néhány, általam korábban bírált, helytelen dolog már beidegződött és a társadalom hozzánk tartozó részének is tetszett. Tehát, nem nevelt a nemzeti média, hanem támogatott a társadalomban egy rossz irányt, egy alantas érzésvilágot, azaz, a szeretetnélküliséget, ami megint csak nem keresztényi magatartás, amit nem lehet indokolni vagy megmagyarázni. A jóindulatú bírálatokat, sokan ellenségeskedésként fogták föl.

Nem azért nem álltam bele a kampányba, mert bárkire megharagudtam vagy megsértődtem volna, hanem mert fölöslegesnek tartottam a magától értetődőt folyamatosan sulykolni.  Aki nem érzi, hogy hogyan kell 2026-ban voksolni, annak hiába magyarázná bárki, hiszen az indulatokat és az érzelmeket olyan erősen felkorbácsolta a világpolitika, a bajok tömege, a magyargyűlölet, hogy azt csillapítani aligha lehet, tovább élezni pedig bűn.  

3./ Gyuri! Miért nem írod meg a véleményedet a politikusokról, ahogy mások is megírják a mi oldalunkon?

– Melyiket írjam? A jó vagy a rossz véleményemet? Ugyanis minden egyes politikusról lehet jó véleményt és rosszat is írni, oldalakon keresztül. Emberként, politikusként lehetne jellemezni a közélet szereplőit és szinte mindegyikről hasonlóan hosszú tanulmányt lehetne írni cselekedeteik, szavaik, beszédeik, egyéb megnyilvánulásuk vagy éppen gazdasági viszonyaik alapján. Csak fölösleges. A keresztény embernek nem tiszte megítélni a másik embert. Akkor járunk el helyesen, ha először magunkat ítéljük meg és el. Ha minden ember képes lenne önmagát értékelni és jó úton tartani, akkor békésebb lenne a világ.

4./ Legalább azt írd le, hogy mit vársz a választástól? Szerinted ki fog győzni?

– Szerintem az fog győzni, aki bekerül a parlamentbe. Ugyanis itt minden a pénzről szól. Ne gondold azt, hogy bárkinek is az indulók közül a nép jóléte a célja. A hatalom és a pénz minden nemzeti és keresztény érzületet legyőz. A végeredmény a havi 3-5 milliós jövedelem, az erős semmittevés mellett. A választás erről szól. Ugyanis, minden más központi utasítás. Egy ostoba forgatókönyv még ostobább bábfigurái vagyunk, és az is lehet, hogy a választások eredménye már ott lapul egy íróasztalfiókban vagy egy páncélszekrény polcán.  Csak azért húzom be az X-et 12-én, hogy újra elhitessem magammal, hogy számít a véleményem… de azt is tudom, hogy ez nem így van… Ma mindenki a saját érdekeiért megy szavazni. A politikusok a pénzért és a hatalomért, a nép a gázért, a villanyért, a rezsicsökkentett árért, a saját jólétéért. És senkinek nem jut eszébe az Isten, a haza, a család, Mária országa… csak az egyéni érdek. Hát ezért nem írtam a kampányról naponta három dicsőítő cikket… de hetek óta a fejemben van egy régi himnusz dallama és szövege: „Magyarországról, édes hazánkról, ne feledkezzél el, szegény magyarokról”…

Végül egy idézet 1945-ből, Mindszenty hercegprímástól: 

"Titeket pedig, Kedves Híveink felszólítunk, hogy fontoljátok meg szavainkat s a választás alkalmával adjátok szavazatotokat arra a jelöltre, aki az erkölcsi tisztaság, a jog, az igazság és a rend érdekében fog síkra szállani s képes lesz küzdeni e jelenlegi szomorú állapotok visszaélései ellen. Ne rettenjetek meg a gonoszság fiainak fenyegetéseitől! Könnyebb egyszeri fenyegetést kiállani és elszenvedni, mint rálépni arra az útra, ahová meggondolatlan és lelkiismeretlen emberek csábítani akarják a magyarságot. Az erőszak és a zsarnokság annál nagyobb lesz, minél kevesebb ellenállásra talál. Az erőszak természete az, hogy ma csak szavazatot kényszerít ki, holnap már fenyegetésekkel szorít munkára, holnapután háborúba visz, majd erőszakkal a megsemmisülésbe kerget. Az erőszak olyan, hogy ma a házassági köteléket lazítja és a fiatalságot zülleszti, holnap az erkölcsi szabadságot kívánja állandóvá tenni, holnapután a férfiak tömege minden lovagiasságot és tisztességet félretéve, vad állatiassággal tör rá védtelen nőkre, hogy szenvedélyeit kielégítse. Nem kell sokat magyaráznunk, hogy a zsarnoki szenvedély és az általa megrontott tömegösztönök hova vezethetnek. Még élénkebbek emlékeink, még könnyű felidézni lelki szemünk előtt a közelmúlt gyászos emlékeit. Ne feledjük a súlyos figyelmeztetéseket, ne feledjük és vonjuk le következtetésünket. Magyar édesapa, magyar katolikus édesanya, aki felelősséget érez gyermekei lelki tisztasága, földi és örök boldogsága iránt, nem habozhat a választások előtt, csak olyan jelöltre adhatja szavazatát, aki emberileg szólva kezességet nyújt, hogy ilyen világ, ilyen szellemiség, ilyen eltévelyedések többé nem ismétlődnek a magyar földön. Ámen.

Esztergom, 1945. október 18-án.

A magyar püspöki kar nevében:

† József s.k.
hercegprímás, esztergomi érsek"

Stoffán György

Húsvét hétfői „kivégzés” – Nagyváradon

Fájdalmas tehetetlenség üli meg a 2026-os Húsvétot a nagyváradi premontrei prépostságon és minden magyar lélekben, akik együtt imádkoznak a váradhegyfoki premontrei prépostságér, és annak apájáért. A románok egy emberen, a premontrei apáton keresztül indítottak támadást a Nagyváradon 900 éve szolgáló(!) szerzetesrend ellen. A premontrei prépostságot akarja eltüntetni a román és az uniós törvények ellenében a kommunista-liberális szellemiség, és magyar árulók, kollaboránsok hada – egy központilag, már a hatvanas években kiadott RKP-utasítás szerint. „Minden magyar katolikus szervezetet és egyházi intézményt fel kell számolni, és olyan papokat kell vezető pozíciókba helyezni, akik partnerek a nemzetmegtartó egyházak felszámolásában és elrománosításában.”

Ez a szemlélet az, amely ma átgázolva a váradi apáton, Fejes Anzelmen, nem törődve emberi mivoltával, egészségével, győzelemre akarja vinni – egyelőre csak – a premontreiek megsemmisítésének aljas és embertelen tervét. Ezen a megsemmisítési listán ott van minden magyar egyház és felekezet – keresztény és zsidó… mert mint a nácik, a román kommunisták, a magyar egyházak megsemmisítését tartják elsődleges feladatuknak, célkitűzésüknek.  

Húsvét hétfőn akarják utcára tenni az apátot úgy, hogy a kilakoltatás fellebbviteli tárgyalása csak 16-án lesz. Így, a már előre megvett román bíróságot kész tények elé állítják. És ezzel az ügyet a primária elintézettnek tekinti. Igaz, az Uniós bírósági per még hátra van, de a váradi polgármesteri hivatal és a megvásárolt bíróság a barokk templom és a kolostor létét is megkérdőjelezi, ami azt jelentheti, hogy akár le is bonthatják a templomot, ha a primária mélygarázst vagy bevásárlóközpontot akar a helyére építeni.

Az apátnak ígértek már fűt-fát, visszaköltözést az uniós támogatásból megvalósuló felújítás után, s mindent, ami szem-szájnak ingere. Csupán törvényességet nem. Az apát úr azonban ragaszkodik a törvényekhez, a tulajdonjogot igazoló dokumentumokhoz, ami Romániában senkit nem érdekel, ha a magyar és a katolikus megsemmisítés áll a célkeresztben. Ehhez asszisztál az RMDSZ, és e kérdésben maradt néma Nagyvárad mai, 82. püspöke, Böcskei László, noha elődje, az áldott emlékű Excellenciás Tempfli József nagyváradi püspök patronálta a premontreiek ottlétét, és felügyelte Fejes Anzelm megválasztását.

Fejes Anzelm, egy üzleti és politikai projekt kerékkötője, amely miatt mind az apátot, mind az Ő jogi képviselőjét is igyekszik lejáratni a magyarországi hivatalos kormányszervek előtt a románszimpatizáns jeleket mutató püspök és az RMDSZ helyi képviselője, Szabó Ödön is. Hiába járt ott Németh Zsolt, ha a magasabb budapesti kormánykörök határon átnyúló érdekeit is szolgálja a váradi ügy, azaz a premontreiek végleges eltakarítása Szent László városából.

Talán egyetlen remény még halványan él a hívekben, és a Premontrei Rend tagjaiban is. A Tempfli József által visszaszerzett püspöki palotában bőven lenne/van hely a Váradhegyfoki Premontrei Prépostság számára, azaz, a rend apátjának, Fejes Rudolfnak a felújítás és a perek lezárásának idejére. Ez csupán akarat és püspöki döntés kérdése. A legutóbbi püspöki körlevél ebbéli reményre ad okot, amikor az összetartozásról, a békéről és a szeretetről ír. Remélhetőleg nem csak leírt és a híveknek szóló jámbor, elszálló, de hamis szavak és gondolatok voltak ezek, hanem a példamutatás első jelei, amelyeket konkrét befogadás követ majd. Hiszen, Mária Teréziát – szándékosan nem szó szerint – idézve: „Egy »embernek« túl nagy ez a (nagyváradi püspöki – a szerk.) palota.”

A paptársaival szemben való szeretet és a megértés, a testvéri közösség, amelyet esküvel fogadott szentelésekor a püspök, kötelezi az egyházmegye elöljáróját, főpásztorát, hogy segítse és segítse ki a bajban lévő szerzetesrendet, és annak apátját.

Húsvét hétfő mindenképpen gyászos, fekete nap lesz a Premontrei Rend életében, hiszen feldereng a kommunista és náci múlt, amikor az egyház és annak papjai ellen bármit meg lehetett tenni büntetlenül.

A Feltámadásnak azonban üzenete van: Ha Jézus a halált is legyőzte, akkor legyőzi a békétlen, másokat rágalmazó és lejárató állami és egyházi ártalmasokat is. 2026 húsvét hétfője mind a nagyváradi, mind a premontrei, mind a magyar katolikus egyház történelmében emlékezetes, sötét nap lesz. Úgy emlékezünk majd rá, hogy ez az ügy sok tekintetben vízválasztó volt, állami és egyházi tekintetben is. Isten legyen irgalmas azokhoz, akik ezt a helyzetet teremtették, és azokhoz is, akik tehettek volna itt a csonkahazában és ott Váradon, de nem tettek semmit, mert érdekből, pénzért, előmenetelért a románok partnereivé váltak a magyar nemzet, a magyar katolikusság erdélyi és partiumi megsemmisítésében.

Be kell fogadni tehát, a váradi püspöki palotába a premontrei rendet, mert ezt tenné Őexcellenciája Tempfli József, és ezt tenné Zajezdai báró Patachich Ádám Sándor püspök is… aki keményen megválaszolt Mária Terézia királynőnek, de mégis felépítette a palotát… és annak kicsinyített mását Kalocsán. Mert csak akarat kérdése megvédeni a nemzetet és az Egyházat akár egy érseki székbe kerül is.

Stoffán György

Nagypéntek… – magyar Golgota 2026.

Ebben az évben, az egész nagyböjti időszakot beárnyékolta a választási kampány, a háborúk, a keresztényellenesség itt-ott megjelenő és már Magyarországon is látható szelleme. A sátáni tobzódás, a gyűlölködés, a vérgőzös hazudozók megfertőzték a társadalmat, s a jelenlegi határokon kívül, a Kárpáthazában élő magyarok ellen is tobzódnak a gyűlölködők. Ebben a hihetetlenül romlott és Isten nélküli világban pedig, az a kisebbség, amely még őrzi a magyar hitet, a magyar erkölcsöt és jellemet, a magyar kultúrát és a rendíthetetlen hazaszeretet fogalmát, ma Krisztussal járja be a szenvedés útját. A legnagyobb szenvedés nem a testi fájdalom, hanem a tehetetlenség iszonyata.

A szemünk előtt dől romba minden, ami ezer esztendeig összetartotta ezt a nemzetet. Évtizedek alatt sem lehetett megakadályozni azt a folyamatot, amely szellemi és erkölcsi romlásba döntötte a magyar társadalmat. Ma Barabást üvölt a nép, és röhög az ártatlan szenvedésén, leköpi a jót és dicsőíti a rosszat, kigúnyolja az erkölcsöt és a hitet, gyalázza a papságot, és védi a bűnt, takargatja a gyermekeket megrontókat, magasztalja a hazugságot. És mi kevesen, döbbenten állunk és nézzük, hogy mint a földcsuszamláskor egy-egy városrészt, úgy söpri el a liberális-kommunizmusba hajló, sátáni őrület minden értékünket, hagyományunkat. S mi nem tehetünk ez ellen semmit.

Érezzük a korbács csapását a lelkünkben, Krisztussal vonszoljuk a keresztet, amelyet nemzetünk ellenségei tettek a vállunkra, és sajog a szellemünk az irtózatos sebektől, amelyeket ez a romlott, hitnélküli világ ólomvégű korbácsa ejtett rajtunk – keresztény magyarokon.

Nagypéntek van! Az ember könnyek között járja végig a keresztutat, mert az Isten-ember szenvedését látva, látja a Golgotát, a Koponyák hegyét. Ott látja a megkínzottat, akit ugyanaz az emberi aljasság, ugyanaz az árulás, ugyanaz a hitetlenség, irigység és a hatalom elvesztésétől való félelem juttatott a keresztre, amely nemzetünket is pusztítja, s amely nemzetünk számára is előkészítette már a szegeket és a kalapácsot, a keresztet és a lándzsát, amellyel azt bizonyítja majd, hogy bevégeztetett…

Egy nemzet szakadt ezer felé, mert az egyetlen kapocs, a hit, amely összetartotta, ebek harmincadjára került. Hazugságokat, irigységet és kapzsiságot, szabad magzatgyilkosságot, erkölcsnélküliséget kapott ez a nemzet, Mária országában a hit és a hazaszeretet helyett. Pénzzel oltották ki a vágyát az igazság iránt, pénzzel feledtették el vele a hivatását és a kötelezettségét, s pénzzel vették rá az ocsmányságokra, a tudatlanságra…

És most itt állunk a tömegben és nem merünk Jézust kiáltani! Igaz, Barabást sem mondunk… Csak nézzük, hogyan vezetik el az Urat, hogyan alázzák porig, s teszik a fejére a töviskoronát, hogyan ostorozzák véresre és lökdösik a poros úton a nehéz kereszttel a vállán… és látjuk Máriát az Ő édesanyját, amint zokogva kiséri Fiát a Koponyák hegyére…

Ma Jézussal szenvedünk, Jézussal visszük a keresztet, Jézussal függünk a keresztfán… ki- ki jobban, ki-ki kevésbé kínlódik a súly és a fájdalom alatt…  És bármerre nézünk, a szenvedő magyarokat látjuk, akiket igazságtalanul meghurcolnak, tagadva törvényt és jogot. Nagyváradon a premontrei apát vonszolja rendje keresztjét, a Felvidéken a magyarok, soha el nem követett bűnért lakolnak, s lesznek földönfutóvá, a Kárpátalján pedig, halálba viszik nemzetünket… 

És Mária, aki ott áll a Kereszt alatt és zokog Szent Fia szenvedésén, látja ezt a nemzetet, ezt az országot, látja a sebhelyeket, és a nyílt sebeinket és zokog, mert mi magunk kerestük a hitetlenséget, mi magunk hagytuk el a szülőföldet, s mi magunk felejtettük el Mária országához való hűségünket, Máriához való ragaszkodásunkat… És jön az a bizonyos délután három óra, amikor beteljesedik Isten akarata Krisztuson, amikor kileheli a lelkét… a függöny kettéreped, földrengés rázza meg a várost, s a katona felkiált: „Ez valóban Isten Fia volt!”

Vajon 2026 Nagypénteke ennek a szegény, megalázott és hitéből kiforgatott nemzetnek is a Nagypénteke lesz? Rászolgáltunk-e a végső pusztulásra, vagy kapunk még esélyt a megújulásra, az Istenhez való visszatérésre, az erkölcsök megújítására, a haza iránti elkötelezettség újraélesztésére… azaz, feltámadunk-e még 2026 Nagypénteke után? Észhez tér-e a magyar nemzet, vagy belepusztul abba, hogy 2026 Nagyböjtének idején eszébe sem jutott a szenvedés, nem állt ki a sanyargatással szemben, sem a társadalom, sem a politika, s talán eltűnik egy 900 éves érték Nagyváradon is, és a Felvidéken, Kárpátalján és a magyar lelkekben?  Isten útjai kifürkészhetetlenek… Akiről a nagyböjt idején elfelejtkeztünk, Ő értünk is szenvedett, Mária értünk is zokogott… Talán még van és lesz is, aki mindezt felfogja… 2026-ban is…

Stoffán György

Választás 2026.

Rendkívül jó tapasztalat és megfigyelési terület ma Magyarország. Ugyanis az összes rossz emberi tulajdonság alapos és részletességgel elemezhető abban az egykor keresztény királyságban, amelyet eleink a hagyományokra építve és azok tudatában Mária országának neveztek. Keresztény országként sikerült is egy évezredet végig élnünk, mert voltak közjogi hagyományaink, volt saját és sajátos államformánk, volt saját joggyakorlatunk, saját erkölcsi normánk, volt hitünk, és volt a közjogi méltóságok iránt tisztelet.  Aztán jött a nyilas-kommunista diktatúra, és jött a rendszerváltás. És amit a nyilas-kommunista diktatúra nem teljesített, azt teljesítette és bevégezte a rendszerváltás, az uniós csatlakozás, a demokráciának nevezett, másikfajta diktatúra.

Mint egy örvénybe, úgy estünk bele, a ma európai értékeknek nevezett szennybe, amely kapitalista szemlélet szerint és diktatórikusan működik, elvetve minden valós értéket, hagyományt, nemzettudatot és megkülönböztetést, amely nélkül nincs egészséges társadalom. Az egyházak és a társadalmak vezetői, elvtelenül behódoltak a modernista őrületnek, a szó szoros értelmében sem Istent, sem embert nem véve tudomásul. Európa saját vezetőinek az áldozata lett, s mára csak Magyarország feje látszik ki a szennyvízcsatorna mindent elöntő áradatából. Mi még kapunk levegőt, és tudunk egy két hangos szót kiordítani a hömpölygő áradatból. A 2026-os választás tétje az, hogy kint marad-e a fejünk, vagy minket is elmos az európai szenny? 

Ugyanis ebben a választási kampányban iszonyatos erővel tör fel az elmúlt évtizedek minden visszafojtott aljassága, embertelensége, gyűlölete, mulasztása és hazugságai. A legszomorúbb, hogy nem is hibáztathatunk másokat, hiszen – igaz alkotmányellenesen, de – mi léptünk be az Unióba, mi írtunk alá mindenféle értéktelen és nemzetellenes szerződést, mi adtuk el az iparunkat és a mezőgazdaságunkat, mi hagytuk lezülleni a társadalmat, mi tiltottuk el a fiatalságot a zenétől, a művészetektől, azaz, a léleknevelésétől, és mi kényszerítjük rá őket az eszeveszett és rendszertelen, de kötelező sportra, a kultúra helyett.

Ma csodálkozunk, hogy a fiatalok nagyrésze nem tervez itthon maradni, nem lát jövőt, nincs benne nemzeti érzés, hiszen a nemzeti ünnepeken az iskolákban a régi, április 4-iki módszerrel kötelező ünnepelni… és még a Himnusz is valamilyen kütyüről szól, mert azt sem sikerül megtanítani ma már.

Az embernek összeszorul a gyomra, ha a jövőre gondol, hallgatva a fiatalokat. Jó, tudom! Nem minden fiatal ilyen. Csakhogy jobb lenne a fordított arány…  

Talán egyszer majd eljön egy olyan európai változás, amelyben ez a jelenlegi korszak egy rossz emlék lesz csupán. Amikor elmondhatjuk – illetve akik túlélnek, elmondhatják –, hogy ebből a lezüllött, ocsmány korból írták a disszertációjukat, s csak elborzasztó példaként fogják említeni a jelenlegi választási kampányt és az idevezető nyolcvanegy év történelmét… talán lesz ilyen kor… A remény él, csak egyre haloványabb. Vajon van-e még egymillió magyar imádkozó, akinek valóban van hite?

Stoffán György

Kép: Hűvösvölgyi Magyar Szentföld

Még mindig nem értik!?

Március idusát, a nemzeti ünnepet is elárasztotta a politika. Lehet ezt a választások előtt akár természetesnek is venni, de mégsem az. Százezrek vonultak ilyen-olyan pártok támogatóiként az utcára, elhangzottak a lelkesítő beszédek, és mindenki április 12-ére összpontosított. Majd jött a kicsinyes számháború: melyik párt ünnepi gyűlésén hallgatták többen a beszédeket, hol hangzott szebben a Himnusz, ki tudott meggyőzőbb lenni a tömeg előtt?

Utána mindenki hazament, és elégedetten nyugtázta, hogy igen, ott volt, s ezzel kifejezte elkötelezettségét, hitét a párt és annak vezetője mellett. Mindez pedig történt, 2026. március 15-én.

A kereszténynek mondott Magyarország népe tűzben ég, mert a választási háború soha nem volt ilyen felhevült, mint most. Az ország és a Kárpát-medence magyar nemzete ma hasonlít egy nyitott szívműtéthez, ahol egy tálcán, jégkásán várja a beteg „motor”, hogy megjavítsák rajta azt, amit az idő, az életvitel, a stressz megbetegített. És kérdés, hogy a műtét végén újra indul-e majd…

A beteg, a műtét előtt egyetlen dologban bízhat: az operáló orvosban. A hozzátartozók is a professzorba vetett bizalommal várják a végeredményt: sikerült-e a műtét? Megalapozott volt-e a bizalom?

Ma így vagyunk mi is. Csakhogy egyedül a Nagy Professzorról feledkeztünk meg. Azt gondoljuk, hogy mi majd megoldunk mindent, meggyógyítjuk a kivett szívet és visszatesszük a helyére, hogy tovább éljünk. Ez azonban nem megy! Isten nélkül, az Istenbe vetett bizalom és hit nélkül bármennyien összegyűlhetünk, harsoghatjuk, hogy mi vagyunk többen, hogy győzünk ama 12-én… nem fog menni!

A másik tábor változást akar, s azt harsogja a magának kiállított bizonyítványnak megfelelően. Az ő változásuk igazi változás, mert az a nemzethalál!

Megvolt a békemenet, de nem hangzott el egy közös „Miatyánk”, nem hangzott el egyetlen szónok szájából sem kérés az égiek felé, nem hangzott el, hogy bizony volna mit megbánnunk is, ha az irgalomért esedeznénk… de nem esedeztünk, mert hitünk sincs. Kereszténynek harsogjuk magunkat, de nem térünk meg, tehernek érezzük az erkölcsi törvényeket, és amíg nem kapjuk meg a figyelmeztetést, addig azt sem hisszük el, hogy bajunk is eshet a védelmező, Teremtő Isten irgalma és kegyelme nélkül. A figyelmeztetés pedig, nem marad el! „Isten útjai kifürkészhetetlenek!” – mondták a régiek.

Igen! Ismét elmaradt, amit oly sokszor kértem a szervezőktől, aminek a hiányát oly sokszor emlegettem. Elmaradt annak a megvallása, hogy mi valóban az Istenanya országa vagyunk, hogy hiszünk Istenben, hogy a nemzet és a kereszténység elválaszthatatlan, mert mint Jakab Antal néhai erdélyi püspök mondta: ha elválasztjuk az olyan, mint a test és a lélek különválása… az a halál!

Nem látjuk, nem érzékeljük, hogy sokkal nagyobb a baj, mint ami április 12-én érhet bennünket. Mert nem csak a magyarországi társadalmat veszélyezteti a mai kor magyargyűlölete, hanem a Kárpát-medence teljes magyarságát, akik ellen olyan összeesküvés folyik, mint amilyenre a történelem során soha nem volt példa. Támadják hitében, magyarságában, nyelvében, kultúrájában, iskolájában és templomaiban is. És az egyetlen kapaszkodót ellöktük magunktól, hatalmas önbizalmunk által. Pedig, az intő jel, a nagyváradi premontreiek eltörlése a szemünk előtt zajlik. És intő jel az ezt körülvevő áruló némaság is!

Ma ott van a jégkására kitett beteg szív, de a Professzorról hallani sem akarunk. Nem vagyunk képesek elmondani a „Miatyánkot” együtt, egy szívvel, egy lélekkel azzal a tömeggel, amely a békéért vonult a szabadság ünnepén. De van-e szabadság Isten nélkül? Nem vagyunk-e saját magunk ostoba rabjai, amikor az egyetlen lehetőségünket, a Teremtő Isten áldását, kegyelmét elutasítjuk?

Utolsó és egyetlen lehetőség tehát, ha ebben a néhány hétben, a Nagyböjt idején, a Feltámadás hitével és örömével készülünk arra a napra, amely napon meghatározó döntést hoz a nemzet… amikor sorsot választunk, amikor gyermekeink jövőjét és lehetőségeit biztosítjuk vagy tesszük kockára. Nem elég hajtogatni az „Isten, Haza, Család” szavakat. Ezt a hármas biztosítékot meg is kell élni hitben, őszinte elkötelezettséggel, és alázattal, hogy gyógyult magyar szívet tehessen vissza a helyére a Nagy Professzor… hogy ne mondhasson kaddist a magyarság felett a világ.

Stoffán György