Isten Veled Tanár Úr! - Elhunyt dr. Vajda Ferenc

Fájdalmas hírt kaptam ma délután. Egykori tanárunk, dr. Vajda Ferenc (fr. Perbált - diáknyelven: Pubi) ma hajnalban visszadta lelkét a Teremtő Istennek. A szentendrei ferences gimnázium egykori énektanára rendkívül értékes zenei nevelésben részesítette a diákokat, ének-, és zenekart vezetett, valamint zenés darabokat tanított be. Minden évben komolyzenei koncert volt a gimnáziumban. A bemutatott művek között találjuk többek között Schubert: Három a kislány című zenés darabját, valamint Gluck: Der betrogene kadi (A rászedett kádi) c. operáját. A komolyzenei koncertek minden évben ismétrődő "slágere" pedig, Händel Hallalujája volt. A tanár úr olyan magasszintű zeneelméleti, zenetörténeti és liturgikus zenei képzésben részesítette tanítványait, amilyen képzés ma már, középiskolai szinten Magyarországon sehol nincs.

Vajda Ferenc emlékét szeretettel őrizzük és kérjük az Egek Urát, fogadja be Őt országába. A tanár úr temetéséről a későbbiekben adunk tájékoztatást.

sgy.

***

("Ének- és zeneoktatás

1965-73-ig: P. dr. Vajda Ferenc. Egyetemi évei alatt szervezte a pasaréti Palestrina kórust. Magántanári képzésen, Sapszon Ferenctől tanulta a karvezetést. Gyakorlati és elméleti biztonsággal fogott hozzá az: iskolai énekkar munkájának folytatásához és iskolai zenekar szervezéséhez. Kórusa 96 tagból állt (27 szoprán, 31 alt, 17 tenor és 21 basszus). Kb. 50 kórusművet tanultak meg. A zenekar 20 tagból állt: 12 vonós és 8 fúvós. Évi 10-12 hangversenyszerű szerepléssel léptek fel. Bevezette az iskolai év végi hangversenyt. 1968-ban Beethoven művekből állt a műsor: Isten dicsősége op.48, F-dúr hegedű-románc op.50, Tizenkét kontratánc, c-moll Karfantázia. A többieket vegyes klasszikus művekből állította össze. Repertoárjában kiemelkedő darabok: Monteverdi: Scherzi musicali; Handel: Harci dal a Júdás Makkabeusból, Halleluja; Haydn: Tavaszkórus az Évszakokból; Mozart: Három noktürn; Viadana: Örvendező zsoltár; Caesar Franck: 150. zsoltár; Brahms: Négy kórusdal; Verdi: Vitézek kórusa a Lombardokból; Kodály: Magyar mise. Farsangi előadásnak 1968-ban betanította a Schubert-Berthe: Három a kislány daljátékot, 1969-ben Haydn: A pati us kisoperát; 1973-ban Mozart: Bastien és Bastienne-t és Gluck: A rászedett kádi c. kisoperát adta elő diákjaival.

Vajda távozásával az ének és zenekari életnek egy mozgalmas korszaka szakadt meg, és éveken keresztül (1973-83-ig) váltakoztak az énektanárok, mivel az első és reményteljes vállalkozás zátonyra futott. Tardy László, a Mátyás templom karnagya vállalta az énektanítást. Meg is tarotta az első órát, de mivel ezt az ÁEH engedélyének megadása előtt kezdte meg, az engedélyt megtagadták.")

Forrás: Szentendrei Ferences Gimnázium 1950-1990

Magyar mozi…

Olyan ez a rendszerváltásnak nevezett legújabb időszak, mint egy mozi. Mindenki helyezkedik, mindenki keresi az új lehetőségeket, tipikus magyar módra. Idesimul-odasimul, ezt szid, azt szid, megígéri, hogy megváltozik, esküszik rá, hogy nem ismeri az ismerősét, üzlettársát… Most kezd a cselekmény élővé válni, akár egy Agatha Christie krimiben. Akiről sokáig nem is hittük, mégis ő csinálta, akiről meg elhittük volna, az ártatlan, mint a ma született bárány. Utoljára tizenhat éve volt ilyesmi. Már Antall idejében is volt olyan egykor a Foxi-Maxin tanító orosztanárnő, aki simán kiadta magát grófnőnek, és Antallék olyannyira be is nyelték, hogy jótékonysági koncertre kiadták neki a Magyar Állami Operaházat. Ám, még idejében sikerült leállítani a melléfogást... a "grófelvtársnő" jótékonysági koncertje elmaradt.

Szó, mi szó, a magyar ember feltalálja magát minden helyzetben. Ilyesmire találták ki valamikor a gyurcsányi időkben, hogy „törvényes, de nem etikus”... régebben cigánykodásnak mondta a magyar, de az ma már sértő volna. Az etikát pedig nem emlegetik, mert a legtöbben nem is tudják mi az, és hogyan kellene alkalmazni.

Nekem azonban a legnagyobbak burleszkfilmje tetszik a legjobban. Körülbelül olyan jókat lehet röhögni ezen a siralmas és cseppet sem néma filmen, mint azon, amikor Chaplint kergetik a rendőrök… Ez a nép hivatalos szórakoztatása az érdemi munka és a normális elképzelések helyett. Mert mi is a legnagyobb problémája ma az induló politikai berendezkedésnek? Például egy laktanya neve. A korábbi főlángész, a forradalom költője nevét lekaparta, és helyette a korabeli von der Leyen neve került fel a főkapu fölé. Hiába volt minden tiltakozás, az eredetileg IV. Károly honvéd gyalogsági laktanya 1947-ben Rákosi elvtárstól kapott újabb nevét lecserélték. A zseniális miniszter pedig, rettentő büszke volt a keresztapaságára, elfelejtvén Madéfalvát és egyéb, a királynőhöz köthető magyargyűlölő Habsburg "csínytevéseket". Ez a névváltozás sem tett jót a Fidesznek, mint azt áprilisban megtapasztalhattuk. A lényeg, hogy a névadó tót nemes elégedett volt magával.

Ám az igény a laktanya lekapart nevének visszafestésére megmaradt, és ha a népnek cirkusz kell, hát megkaphatja. Így, most Mária Terézia került kaparásra, és a mi jó Petrovics Sándorunk neve ragyoghat ismét az 1916-os eredeti név helyett – úgy magyarosítva, ahogyan az irodalomtörténet jegyzi. Persze, az eredeti név sem volna ildomos, hiszen az a boldog magyar király, két alkalommal is esküt szegett… de erről majd máskor.

Szóval most ismét Petőfi laktanya lesz a kommunista világban rossz emlékűvé süllyedt helyőrségi Petőfi laktanya, ahol sok sorkatona fordult meg, ha a váposok megfogták valami fegyelem-, vagy függelemsértés miatt…

Csak elképzelem, mi lenne, ha például a Mi Hazánk kerülne hatalomra? Milyen nevet adnának a laktanyának? Mert úgy tűnik a névadás presztízskérdéssé vált a 21. századi botor Magyarországon.

Hasonló, rendkívül fontos jelenet a legújabb „filmből” a táblacserés geg. Minden megyetábla kicserélődik, mert immáron nem vármegye lesz, hanem megye. Ma ugyanis, ez a világon a legfontosabb a magyarok számára. Jó bót lehet a táblacsinálás... A Fidesz jelenlegi második vonala is jó kapcsolatokkal rendelkezhet.

Nem kell emiatt bánkódni, mert egy következő nemzeti kormány majd ismét vármegyés táblákat rak ki. Varietas delectat. A megyék vezetői sem lesznek főispánok. Korábban, történelmi tévedés volt az elnevezés, hiszen a főispáni címet a magyar jog és a hagyomány szerint csak a király adhat. Az meg e pillanatban még nincs. Vagy csak megkoronázva nincs... ki tudja ebben a politikai kavalkádban? Viszont főispán biztosan nem lesz. Lehet esetleg a megyei tanács elnöke, a megyei közgyűlés elnöke vagy ki tudja. Mindegy is. Úgyis ellenezték a Fideszben is sokan a főispán-elnevezést. Amikor először szóba került - tán 2001-ben - a főispán elnevezés, akkor Lázár János szolgált teljesen történelmietlen, a kommunista ideológiát idéző ellenvéleménnyel: sértené a jobbágyok leszármazottait. Azóta viszont neki is van kastélya, így most ellenvetése sem volt az elnevezést illetően.

És az ember ül ebben a lepukkant, izzadtságszagú moziban, és nézi ezeket az ócska, régi, felújított filmrészleteket. Néha elbóbiskol rajtuk, de ha a közönség nagyobbakat nevet, akkor felriad és rájön, hogy nem csak egy rossz álom volt, hanem, ez a mozi maga a valóság. Egy film, ami soha nem kap Oscar-díjat, nem lesz közönségsiker, mert az emberek csak melegedni mentek be ebbe a moziba a kétforintos jeggyel, ami az első három sorba szól. Nem azért mentek, mert kíváncsiak voltak a filmre. Igaz, jókat lehet röhögni, de a sok ismétlődő jelenet az idősebbeknek inkább unalmassá, olykor bosszantóvá kezd válni. Nem szórakoztató. És ez még csak a werkfilm, plusz egy-egy rövid részlet a bűnrossz „alkotásból”. Mintha maga Rákay rendezte volna. Ám, a teljes film csak most következik…és sajnos kötelező lesz megnézni…

Stoffán György

Nagyváradi román korrupció lehet a háttérben? Elsíbolt uniós támogatás? FRISSÍTVE!

 

A bukaresti Miniszterelnöki Kancellária többszöri, a nagyváradi törvénytelenség ellen kiadott nyilatkozata ellenére ma, május 14-én, ismét megjelent a nagyváradi csendőrség, hogy az uniós és a román törvényekkel ellentétben, lefoglalja azt a belvárosi saroktelket, amelyet a váradi önkormányzat, illetve a hozzájuk köthető pénzügyi lobbi meg akar szerezni. Ám, a végrehajtó és a végrehajtást kérő önkormányzat képviselője elkerülte az egykori Úri utcát. 

Úgy tudjuk, hogy az épületegyüttes tatarozására súlyos eurómilliókat kapott Nagyvárad önkormányzata, még a napokban bukott miniszterelnök, Bolojan idejében, de a pénznek állítólag nyoma veszett. A törvénytelenségek és a kilakoltatást elrendelő jogtalan bírósági ítélet okán, az egész ügyet áthelyezték a Szatmárnémeti Bíróságra, amely fellebbviteli bíróság első lépésben helyszíni szemlét rendelt el. Ezt figyelmen kívül hagyva, az város önkormányzata mégis elrendelte a foglalást, amelyet a jelenlévő újságírók, uniós képviselők, valamint jogi személyiségek, a megjelent nagyváradiakkal közösen megakadályoztak.

Borvendég Zsuzsanna kifejtette, hogy az ügy minden bizonnyal egy súlyos, az uniós támogatásokat érintő csalás következménye, ezért az Európai Unió képviselőjeként lépéseket tett az unió illetékes szervénél, korrupció és csalás gyanúja miatt. Bizonyára az uniós vizsgálat kideríti az eurószázmilliók sorsát, és felfedi az elkövetőket is, ha a vád megáll. Egy magyarországi jogvédő jogász arra hívta fel az eljáró hatóság figyelmét, hogy a nemzetközi jog szerint a személyes bírósági bejárás előtt minden foglalás törvénytelen.

Arra is fény derült, hogy egy RMDSZ-es képviselő halálosan megfenyegette az apátot, hogy adja át önként a kolostort és a háromszáz éves templomot, amelyet bontásra ítélt a telekspekuláns, és az uniós támogatást feltehetően elsíboló nagyváradi önkormányzat.

Az ügy tehát, folytatódik. Az Esti Újság minden új információt közread a jövőben is, hiszen egyre érdekesebb dolgok derülnek ki, amelyek Európában 2026-ban, egyedülálló állami és jogi bűncselekményként tarthatók számon, és amelyek bejárják immár a világsajtót. Az premontrei-ügyként emlegetett justizmord az Unióban is ismertté vált, így a Romániának járó uniós pénzek kifizetése is kérdésessé válhat a nagyváradi ügy tisztázásáig.

BORVENDÉG ZSUZSANNA EU KÉPVISELŐT TELEFONON ÉRTÜK EL. A KÉPVISELŐ ASSZONY AZ ESTI ÚJSÁGOT A KÖVETKEZŐKRŐL TÁJÉKOZTATTA:  A NAGYVÁRADI ÜGYBEN BUKAREST UTASÍTÁSBA ADTA, HOGY FEJEZZÉK BE AZ APÁT VEGZÁLÁSÁT ÉS AZ EGÉSZ ÜGYET, MERT AZ AZ UNIÓBAN VÁLLALHATATLAN. ÍGY, TALÁN A MAI NAPPAL VÉGETÉRT AZ ÉVEKIG TARTÓ VEGZÁLÁS ÉS PERESKEDÉS. A KÉPVISELŐ ASSZONY ARRÓL IS TÁJÉKOZTATTA LAPUNKAT, HOGY AZ ÜGYBEN A SZENTSZÉK IS LÉPETT. HA A TOVÁBBIAKBAN BÁRMILYEN FOLYTATÁSA LENNE AZ ÜGYNEK, VAGY AZ APÁTOT ÉRNÉ TÁMADÁS, ÚGY A KÉPVISELŐ ASSZONY AZ EURÓPAI UNIÓBAN TOVÁBB LÉP, ÉS AZ OLAF-NÁL (EURÓPAI CSALÁS ELLENI HIVATAL) IS FELJELENTÉSSEL FOG ÉLNI. 

Stoffán György/Esti Újság

Nyílt levél dr. Magyar Péter miniszterelnöknek

Excellenciás Miniszterelnök Úr!

Súlyos és a határon túli magyarságot érintő ügyben kérem az Ön támogatását. Mint az már Ön előtt is ismert, Nagyváradon a 900 éves premontrei jelenlétet a nagyváradi önkormányzat, a román miniszterelnöki kabinet ellenkezésével és a jelenlegi román és Uniós törvényekkel szemben, bírósági úton kívánja megszüntetni, ingatlanát kisajátítani. A nagyváradi bíróság teljes egészében törvénytelen ítéletének alapján, május 14-én kilakoltatja a premontrei apátot, abból az ingatlanból, amely mind lakhelyéül, mind munkahelyéül szolgál. Hiszen a rend az egykori kolostorának megmaradt kis területét és a templom részeként funkcionáló sekrestyét birtokolja, amelyek a román restitúciós törvény alapján kerültek vissza a premontreiek tulajdonába és ezek az ingatlanrészek az uniós törvények, valamint a román miniszterelnök, Bolojan úr kancelláriájának friss határozata szerint sem elbirtokolhatók.

Ennek ellenére a fellebbviteli bíróság döntését sem kivárva, a lefoglalást, és a sekrestye elzárását a templomtól e hónap 14-én végre akarják hajtani. Korábban mise alatt tört be a rendőrség és a csendőrség a templomba, de a jelenlévő hívek kiparancsolták a hatóságot, az uniós törvények alapján.

Sajnálatos, hogy az RMDSZ és maga a nagyváradi püspök, Böcskei László is az igazsággal és a meglévő, bizonyító erejű dokumentumokkal ellenkező, a nagyváradi önkormányzattal megegyező törvényellenes álláspontot képvisel az igazságot semmibe véve. A korábbi magyar kormány illetékesei pedig, számos kérés ellenére is az RMDSZ és a váradi püspök véleményét tartva sérthetetlennek, a premontrei apátot meg sem kérdezve, az audiatur et altera pars alapelvét semmibe véve, magára hagyták az apátot, és szó nélkül veszni hagyták (volna) azt a magyar és egyházi értéket, amelyet a 900 éves premontrei rend teremtett a partiumi városban, Szent László városában.

2026. május 14-én fegyveres csendőri kísérettel fog érkezni a román bírósági végrehajtó a nagyváradi Premontrei Kanonokrend templomába és Rendházába, hogy elvigye a sekrestye teljes tartalmát és berendezését. Le kívánják zárni a templomhoz tartozó kápolnákat, folyosókat és a vizesblokkot. A premontrei templomba ezután csak az utcai bejárattól az oltárig lehet majd belépni, minden más rész zárva lesz.

Ha ez valósággá válik, akkor attól a naptól fogva abban a római katolikus premontrei templomban nem lehet többé misézni, mivel sekrestye nélkül nem mutatható be szentmise. Mint azt Ön is tudja, a sekrestye a római katolikus liturgia előszobája. A római katolikus pap itt öltözik fel, itt készítik elő a kelyhet, a miseruhákat, az oltárterítőket, a füstölőt, az ampolnákat és mindazt, ami az Eucharisztia bemutatásához szükséges. Ha a sekrestyét kiürítik és lezárják, a mise egyszerűen nem kezdődhet el.

Mindez megtörténik május 14-én, ha Excellenciás Miniszterelnök Úr nem lép közbe diplomáciai úton. Mivel pedig Uniós támogatásról van szó, amely a volt – ma már román állami – premontrei gimnázium felújításával kapcsolatos ügy, a Tisza EU-s képviselői is felszólalhatnának e felháborító és törvénytelen ügyben, az Unió parlamentjében.

Ezrek nevében kérem Önt, hogy ezt a május 14-iki törvénytelenséget lehetőségei szerint megakadályozni szíveskedjék. Tudom, nem kis feladatok várnak Önre, de azoknak, akik elszenvedői a fent leírtaknak, bizalommal fordulnak most rajtam keresztül Magyarország Miniszterelnökéhez, mert számukra az utolsó lehetőség és végső remény, segélykérés az Önhöz intézett levelem. Számukra és minden magyar számára létkérdés, a magyar megmaradás és a szabad vallásgyakorlás, nem utolsó sorban pedig, az igazság és a törvényesség folytonossága, amelyet ma Nagyvárad városi elöljárósága, valamint a román bíróság törvénytelen ítélete és joggyakorlata veszélyeztet.

Kérem, Exc. Miniszterelnök Urat, hogy az ügyben eljárni és a premontrei rendet, a nagyváradi magyar és román híveket az Uniós jog és vonatkozó törvények alapján megvédeni szíveskedjék.

Munkájára Isten áldását kérem, és maradok a magyar Miniszterelnököt minden körülmények között megillető tisztelettel:

Budapest, 2026. 05. 09.

Stoffán György

író

SEGÍTSÉGET KÉRÜNK A VILÁG KERESZTÉNYEITŐL ÉS MINDEN JÓAKARATÚ EMBERTŐL

 

A nagyváradi önkormányzat 2026. május 14-én lehetetlenné fogja tenni a római katolikus liturgia végzését egy közel háromszáz éves, országosan védett barokk műemléktemplomban, ha nem szólaltok fel ellene, ha nem beszéltek róla, ha csendben maradtok a közösségi médiában.

Azoknak, akik nem tudnák, Nagyvárad (románul: Oradea) Románia északnyugati részén fekszik, tíz kilométerre a magyar határtól. Lakosságszáma a 2021-es népszámlálási adatok alapján 183 105, ebből 33 340 fő vallotta magát magyarnak. Románia 2007 óta az Európai Unió tagja. A Premontrei Kanonokrend temploma a történelmi belvárosban található, és a 18. század eleje óta folyamatosan működő szerzetesi közösség otthonául szolgál.

2026. május 14-én fegyveres csendőri kísérettel fog érkezni a román bírósági végrehajtó a nagyváradi Premontrei Kanonokrend templomába és rendházába, hogy elvigye a sekrestye teljes tartalmát és berendezését. Le fogja zárni a templomhoz tartozó kápolnákat, folyosókat és a vizesblokkot. A premontrei templomba ezután csak az utcai bejárattól az oltárig lehet majd belépni, minden más rész zárva lesz.

Ha ez megtörténik, attól a naptól fogva abban a római katolikus premontrei templomban nem lehet misézni, mivel sekrestye nélkül nem mutatható be a szentmiseáldozat. Mindez megtörténik, ha nem érdekel benneteket, ha azt mondjátok, messze van, nem a mi dolgunk, oldják meg maguk.

Miért nem lehet misét tartani a sekrestye nélkül?

A sekrestye a római katolikus liturgia előszobája. A római katolikus pap itt öltözik fel, itt készítik elő a kelyhet, a miseruhákat, az oltárterítőket, a füstölőt, mindazt, ami az eucharisztia megünnepléséhez szükséges. Ha a sekrestyét kiürítik és lezárják, a mise egyszerűen nem kezdődhet el.

De ez még nem minden. A román tűzvédelmi előírások szerint egy nyilvános istentiszteleti helynek biztosítania kell a menekülési útvonalakat, a mellékhelyiségeket és a vizet a hívek és a pap számára. Ha a folyosókat és a vizesblokkot lezárják és az ellentétes kijáratot elviszik, akkor a nagyváradi premontrei templom nem fog megfelelni ezeknek az előírásoknak, ezért hatósági úton is bezárható lesz majd. A liturgia ellehetetlenítése tehát nem egyetlen közvetlen tiltással történik, hanem azzal, hogy ellehetetlenítenek minden fizikai feltételt a római katolikus mise megtartásához. Az eucharisztiához ugyanúgy szükség van a sekrestyére, mint egy sebészeti beavatkozáshoz a műtőre.

Három tény, amiért törvényellenes a kilakoltatás:

1. A per rossz személy ellen indult. A nagyváradi önkormányzat Fejes Rudolf Anzelm apát, mint Feies Rudolf magánszemély ellen indított kiürítési pert, holott ő örökfogadalmas prépost-prelátus, akinek kánoni kinevezéséhez és felszenteléséhez a román állam 1999-ben maga járult hozzá, és akinek egyházi státuszát a román állam 1999 óta közpénzből finanszírozza. Világi bíróság nem semmisíthet meg egyházi státuszt. A Nagyváradhegyfoki Premontrei Prépostság, mint jogi személy ellen, amely a templomot és a liturgikus vagyont törvényesen tulajdonolja, soha semmiféle végrehajtási eljárás nem indult, és nem is indulhatott volna, mert a román vallásügyi törvény ezt kifejezetten tiltja. Az érintett egyházi vagyonokat a kommunizmus alatt sem vették el, viszont most egy uniós jogállamban mégis megkísérlik.

2. A 489/2006. számú román vallásügyi törvény 27. § (2) bekezdése kimondja, hogy a kultusznak rendelt javak lefoglalhatatlanok és elbirtokolhatatlanok. A román állam vallásügyi államtitkársága ezt háromszor, írásban megerősítette, és kifejezetten figyelmeztette a nagyváradi önkormányzatot az érintett tárgyakra és épületekre vonatkozóan. A végrehajtó és a nagyváradi önkormányzat mindezt figyelmen kívül hagyja.

3. Románia nem élt a jogfelfüggesztés lehetőségével. Az Emberi Jogok Európai Egyezménye 15. cikke alapján egy állam csak rendkívüli állapot (háború vagy más közveszély) esetén függesztheti fel egyes jogok védelmét, és erről köteles értesíteni az Európa Tanácsot. Románia ilyen értesítést nem tett. Ez azt jelenti, hogy a vallásszabadság, mint az egyezmény által védett alapjog, teljeskörűen és korlátozás nélkül védi a Nagyváradhegyfoki Premontrei Prépostságot.

A szabad vallásgyakorlásához való jog, beleértve a nyilvános istentiszteletet, alapvető polgári jog, amelyet a román alkotmány, az Emberi Jogok Európai Egyezménye és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata egyaránt véd. Nekünk, római katolikusoknak ugyanolyan jogunk van a hitünk templomban való gyakorlásához, mint a világ bármely más emberének.

Mit kérünk a világ keresztényeitől és jóakaratú embereitől?

·      Kérdezzétek meg saját képviselőiteket, szenátoraitokat, kongresszusi képviselőiteket: hogyan lehetséges mindez egy EU-tagállamban?

·        Értesítsétek az újságírókat és az emberi jogi szervezeteket!

Osszátok meg ezt a felhívást, minden egyházi közösségben, minden platformon!

· Ha teheted, gyere el május 14-én Nagyváradra, tíz kilométerre a román–magyar határtól. A jelenléted védelmet jelent!

Imádkozzatok Anzelm apátért és a nagyváradi hívőkért!

Mondjatok nemet arra a szép új világra, ahol egy önkormányzat fegyveres csendőrökkel teheti lehetetlenné egy államilag elismert egyház istentiszteletét, miközben saját állama törvényei tiltják a sekrestyefoglalást, és saját állami intézménye is tiltakozik ellene.

Aldous Huxley 1932-ben azt kérdezte, hogyan néz ki egy olyan világ, ahol az embereket fokozatosan fosztják meg mindentől, ami emberi, csendben, törvényesen, intézményesen. Mi most megéljük. Ha ez megtörténhet Nagyváradon, a román–magyar határtól tíz kilométerre, május 14. után megtörténhet bárhol Romániában.

*** 

A román M iiszterelnöki Kancellária állaásfoglalása:

Tisztelt Címzett! 

A „A nagyváradi premontrei rend apátjának kilakoltatása” tárgyában küldött nyílt levelükre – amelyet az ugar.gesta.ro advocacy csoport továbbított, és amelyet 2026. március 2-án fogadott a Miniszterelnöki Kancellária Sajtó- és Kommunikációs Igazgatósága – az alábbiakban továbbítjuk a Vallásügyi Államtitkárság (Secretariatul de Stat pentru Culte) álláspontját:

„A 2026. március 2-i e-mailjükre válaszul, amelyet a Vallásügyi Államtitkárság SSC-R-554/02.03.2026 számon iktatott, és amelyben az UGAR.GESTA.RO nyílt levelével kapcsolatban kértek állásfoglalást, az alábbiakról tájékoztatjuk Önöket:

1.      A Vallásügyi Államtitkárság továbbította – a hatáskörét meghatározó 725/2024-es kormányhatározat rendelkezéseinek keretei között – a szükséges információkat Nagyváradi Polgármesteri Hivatal felé annak érdekében, hogy tisztázzák a Szent István első vértanúról elnevezett premontrei kanonokrend nagyváradi prépostságának jogi státuszát, amelynek székhelye Nagyváradon, a Roman Ciorogariu utca 16. szám alatt található.

2.      A Szent István első vértanúról elnevezett működő premontrei kanonokrend nagyváradi prépostsága a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség részét képezi, és a vallásszabadságról és a felekezetek általános jogállásáról szóló törvény 489/2006-os 8. cikk (2) bekezdése értelmében magánjogi és közhasznú jogi személynek minősül.

3.      A püspökség a Római Katolikus Egyház részét képezi, amely elismert vallási felekezet, és a 489/2006-os törvény 1. számú mellékletében a 3. sorszám alatt szerepel.

4.      A 489/2006-os törvény 27. cikkének (2) bekezdése szerint a szakrális javak – vagyis azok a javak, amelyek közvetlenül és kizárólag a vallási kultusz szolgálata alá rendelve, és amelyeket az egyes felekezetek saját statútumaik, hagyományaik és gyakorlataik szerint határoznak meg, és jogcímmel szereztek meg – lefoglalhatatlanok és elbirtokolhatatlanok; kizárólag az adott felekezet saját statútumában meghatározott feltételek mellett idegeníthetők el.”

5Tisztelettel,

KKommunikációs és Sajtókapcsolati Igazgatóság

Miniszterelnöki Kancellária

***

Eddig a válasz. A harmadik pont kevésbé közérthető, mivel több jogi szakszót tartalmaz.

• jogcímmel szerzett javak (dobândite cu titlu): olyan vagyontárgyak, amelyek megszerzése valamilyen érvényes jogalappal (titulus) történt, például megvásárolták, adományba vagy végrendelet, öröklés útján, kiváltságlevéllel kapták, saját költségen építették, vagy más vagyontárgyért cserélték
• lefoglalhatatlanok: azaz végrehajtás alól is mentesek. Vagyis nem lehet rájuk végrehajtást vezetni, nem foglalhatók le, a hitelezők nem nyúlhatnak hozzájuk, az állam nem kobozhatja el őket.
• elbirtokolhatatlanok: azaz, a tulajdonjog felettük soha nem évül el, vagyis más személy nem szerezheti meg őket elbirtoklással (uzucapiune), bármennyi idő is teljen el.

A fenti jogintézmények (elbirtokolhatóság, lefoglalhatóság) évszázadok óta a polgári jog integráns részei. Az, hogy a törvény ezek alól mentesíti a szakrális javakat, sokat elmond arról, hogy milyen erős törvényi védelem illeti meg az egyházakat Romániában.

A törvényszöveg nem hagy kiskaput. Ha jogcímmel szerezték a tulajdonjogot (és a premontreiek esetében ez okiratokkal igazolható), a törvény oltalma teljes.

Megállapítható tehát, hogy nagyváradi önkormányzat azzal, hogy egy eleve jogtalan eljárás keretében elkövetett elbirtoklás után még ki is szándékozik lakoltatni egy több évszázados jogfolytonossággal rendelkező szerzetesrendet, hallatlan és példátlan hatalmi visszaélés.

Ilyen nem történhet meg Romániában!

A bukás okai – interjú Stoffán Györggyel

–        Ön az elmúlt hetekben, a Fidesz-kormány bukása óta nem szólalt meg, és ez a hallgatás, Önt ismerve furcsa, hiszen Ön soha nem rejtette véka alá a gondolatait, ha a nemzetről, a belpolitikai életről volt szó. Mi az oka a mostani szótlanságának? 

–           Több okom is van. Részben az, hogy írásban, egy kötetben foglalom össze ennek a bukásnak az okait, és a könyv megírása időbe telik, mellette pedig alig jut időm másra. Egy másik ok, a csalódás, a fájdalom. Ezt a bukást nem a Tisza okozta, nem Magyar Péter generálta, hanem mi magunk, azaz a nemzeti elkötelezettségű társadalom, a Fidesz és a kormány.

–           Mit ért ezen?

–           Nézze! Magyarországon az utóbbi évtizedben párhuzamos kormányzás volt. Két oldala volt mindennek. Kifelé egy fejlődő, valóban értékeket teremtő időszakot élhettünk, a nép jól élt, az ország fejlődött, mindenki elégedett volt – látszólag. A másik oldal ennek a fejlődésnek és értékteremtésnek a pofátlan vámszedője lett. A népet, a választópolgárokat elkábította az, hogy akinek tizenhat éve egy biciklije volt annak most egy-két autó áll az udvarában, utazhatott, nyaralni mehetett, minden megvolt. Ám ez csak egy társadalmi réteg, igaz, a társadalom nagyobbik része. Azonban, ezernyi problémát nem tudott és nem is akart megoldani a kormány. És ez ütött most vissza.

–           Mire gondol?

–           Legfőbbképpen a fiatalok és a szegényebb társadalmi réteg elhanyagolására. Az erkölcsi normák teljes kizárására, a törvénykezés előtti kellő körültekintésére, a lehetséges következmények felmérésének az elmaradására. A cinizmusra, és az arcátlan, mindenkit lenéző proletár gőgre.

–           Ön is Fideszes, ha jól tudom…  

–    Rosszul tudja! Én orbánistának vallottam magam, mert a Miniszterelnök nemzet és ország iránti elkötelezettsége megegyezett az enyémmel. A Fideszt, mint pártot, pont azok miatt nem szerettem, akik magát a miniszterelnököt is elárulták. Miért szerettem volna azt a Fideszt, amelyik kisajátította a nemzeti-keresztény ideológiát, eszmét? Amely párt tagjai az utóbbi években csak a gazdagodásra koncentráltak és elfelejtették a kötelezettségeiket? Akik legutóbb Hankótól, nyálasan, lihegve fogadták el azokat a horribilis összegeket, amelyeket remélem, vissza kell majd adniuk, mert érdemtelenül kapták és fogadták el…

–           Ön nem sértődött egy kicsit? Nem irigyelte inkább ezeket a pénzeket?

–        Van egy erkölcsi mérce, amely világosan megmutatja a határokat. Számomra azok az erkölcsi elvárások, amelyeket a két nagyapámtól és az apámtól örököltem, láttam. Őket nem lehetett megvásárolni, lefizetni, és soha nem fogadtak el őket meg nem illető összeget senkitől. Volt méltóságuk, volt tartásuk, volt erkölcsi norma az életükben, amelyhez ragaszkodtak és aszerint éltek. Nekem sikerült eltartanom magam, mert én is mindig a munkámból éltem. Amióta a kommunistából, liberálisból lett nemzetiek a Fideszben megmondóemberek, és minket – régieket, akik felélesztettük a nemzeti sajtót 1989-től –, kiszorítottak. A könyveimből, szerkesztői munkából élek. Nekem lelkiismereti kérdés a nemzeti sajtó méltósága, a haza és a nemzet, valamint a kereszténység védelme. 25 éve, amióta nem szerkesztőségben dolgozom, változatlanul írok. Könyveket, cikkeket, tanulmányokat. Nem hiányzik a televíziózás, a rádiózás, de még a szerkesztőség sem, mert a magam uraként azt írhatom le, amit érzek és gondolok.

–           Sokszor bírálta is a Fideszt…

–       Igen. Kaptam is érte. Viszont ma már másoknak is úgy tűnik, hogy a bírálatok jogosak és helyesek voltak. Ha csak a felére odafigyeltek volna, ma sokkal jobb volna a helyzet. Ha nem az ellenoldalt reklámozták és ócsárolták volna, ha értelmes emberekre bízzák a kampányt, ha nem trágárkodnak élő vagy felvett beszélgetős műsorokban, ha valaki képviselte volna a nemzeti, keresztény értelmiséget is a proli stílus mellett, akkor talán nem ez az eredmény születik. Tudja, én azért vagyok a legdühösebb, mert most két és félmillió embert hagyott az út szélén a Fidesz. Mert ekkora bukás után, ugyanazokkal az emberekkel nincs visszatérés, nincs megerősödés. Ennek a pártnak itt a vége. Ma nincs magyar, keresztény párt Magyarországon. Visszatekintve, a Fidesz is csak verbálisan volt erkölcsös, keresztény kormány és párt. A KDNP-ről meg ne is beszéljünk…

–   Azért lehet, hogy ebben téved. Hiszen több ezer templomot tataroztak, építettek, védték a keresztény kultúrát, támogatták az egyházakat…

–  Hagyjuk ezt! Ezek olyan mantrák, amelyek kontraproduktívak. Az embereknek elegük is lett ebből. A keresztény magatartás nem a templomtatarozásból és a támogatásokból áll. Tudja hol kellett volna kezdeni 2010-ben? A Cserkész Szövetségnél!  Mert keresztény, nemzeti érzelmű fiatalok nélkül nemhogy a Fidesz, de az egész ország elvész. Olyan lehetőségek maradtak ki, amelyeket elmondtunk, amelyek kivitelezhetők lettek volna, de a kormány és a Fidesz egy kukkot nem szólt hozzájuk. Milyen kereszténységet védtek, és hol? Nagyváradon, a premontrei kolostor ügyében sem szóltak egy árva szót sem.  Nem elég alapítványos támogatásokat adni, nem elég Böjte Csabát használni a pénzek utaztatásához és levédéséhez, nem elég hangoztatni a keresztény értékek védelmét, mert a keresztény érték akkor válik keresztény értékké, ha van mögötte hit és elkötelezettség. Megéltünk tizenhat év népmesét, szebbnél szebb történetekkel, áltatásokkal, és a végén nézze meg mit lett belőle! És ezt nem a Tisza csinálta.  Ezt maga a Fidesz érte el a társadalomban.

–           Kiket vádol?

–   A proli gőggel élőket, akik arisztokratának képzelték magukat, akik kapzsiságukban semmi mással nem törődtek, csak a pénzimádattal. A nagyképű, de buta médiamunkásokat, a seggnyalókat, akik pénzért bármit megtettek, még ha valami hülye, uram-bátyám féle kinevezett utasította is. Bayer, Gajdics, Bencsik András, a Megafon, a Patrióták… a magyar sajtótörténetben tanítani fogják, hogyan tilos ebben a hivatásban, ebben szakmában dolgozni. Elfelejtették ezek az urak, hogy a nemzeti sajtó nem játékterem. Ha itt miattuk veszít valaki, az csak az olvasó, a nép lehet. És itt nincs mód új téteket tenni. Eljátszották az összes zsetontjukat.

–           Ön sötéten és vádlón látja a világot…

–        Olyannak látom, amilyen. Árulókkal, hülyékkel, kapzsi köpönyegforgatókkal van tele ez az ország. Erkölcs nélkül. Hit nélkül. Nem, én nem vádolok senkit, csak a tényeket említettem, mert maga kérdezte. Nincs megoldás.  Nézze meg a nemzeti oldal új parlamenti frakcióit. Ugyanazok az arcok. A KDNP-nél még tragikusabb a helyzet. Úgy kellett összetoborozni a képviselőket. A leggyengébbek pedig, el is vállalták. A Mi hazánknál sem változott semmi. Elindult ez a csonkaországi nemzetrész azon a lejtőn, ahonnan nincs visszaút. És ezt sem a Tisza produkálta, de ők sem tudnak változtatni semmin. A szakadék egyre közelebb van. Erről a folyamatról írom most a könyvet, „A bukás” címmel. Ebben az okokat sokkal részletesebben kifejtem, mint ebben a beszélgetésben.

–           Mit vár a következő kormánytól? Lehet jobb?

–           Nem lehet jobb. A magyar tömegek nem a Tiszára, hanem Orbán Viktor és a Fidesz ellen szavaztak. Ha ma lenne a választás – miután kiderült néhány dolog, és az árulók is kivetkőztek a gúnyájukból –, félek, hogy a Tisza 100 %-ot kapna. Még egyszer mondom, ma nincs keresztény, magyar politikai erő. A jelenlegi politikusi felhozatalból nem is lesz. Kizárták a példaképeket, akiktől tanulni lehetett volna. A keresztény DPK-ban nem lehetett Mindszentyről vagy   Zadravecz Istvánról beszélni… de nem is folytatom, hiszen már fölösleges.

– Ki tudná összefogni a nemzeti, keresztény közösséget ma,  Magyarországon?

–         Talán egy ember: Ferencz Orsolya. Egyedül benne nem csalódtam. Hatalmas feladat egy értelmiségi, keresztény, magyar nő számára, de meg kellene próbálnia! A következő kormányról nincs véleményem… és nem is lesz. Ezzel a könyvvel és azt hiszem ezzel a beszélgetéssel befejeztem a politikai írásokat.

–           Ön megszólalt az utóbbi napok botrányában, a Zsuffa-ügyben… Miért?

–   Részemről ez a maga erkölcsi igazságában egy keresztény, társadalmi és egyházi szonda is volt. A „vizsgálati eredmény”, néhány nagyszerű ember, kiváló élő példakép kivételével itt is lesújtó. Az emberek nem érzik a hibáik hihetetlenül nagy erkölcsi súlyát, amelyet aztán másokra öntenek, másokkal cipeltetnek. Egy rosszul felmért helyzet, egy fotó, drámai következményeket hordoz magában, különösen, ha önfelmentő érveket keresünk és nem ismerjük el a tettünket. Röviden: bizalmi egyházi állásom van, elfogadom a regnáló kormány hatalmas összegű támogatását, majd megjelenek egy egyház és nemzetellenes társaságban, a munkaadóm megalázására adva alkalmat az egyébként is békétlen társadalomban. Ebben az ügyben az is tragikus és végzetes, hogy akiknek kötelességük volna erre erkölcsileg nyomatékosan reagálni azok nem teszik meg… ezért írtam az ügyben, Őeminenciája Erdő Péter, Magyarország Prímása védelmében. Ugyanis a közösségi médiában rajta csattant az emberi butaság és a politikai gyűlölködés ostora.   

–           Ö szerint van kiút ebből a zsákutcából?

–    Ha csak emberi lehetőségekről beszélnénk, akkor azt mondanám, hogy nincs. Ha viszont keresztény magyarként, hívő emberként gondolkodom, akkor azt mondom: Isten útjai kifürkészhetetlenek… a hit és az összetartás ereje minden rosszat képes legyőzni.

Dr. Vassy László

El a kezekkel Erdő Péter bíborostól!

 

Az, hogy ki, hol és milyen társaságban mulat, akár születésnapon, névnapon vagy választási eredményvárón, az magánügy akkor, ha nem egy országos szervezet, vallási közösség megszemélyesítője, megbízottja, sajtófőnöke. Zsuffa Tünde, mint az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye sajtófőnöke azonban, a magánéletében is köteles (lett volna) annak a szervezetnek az ideológiájához, szellemi és erkölcsi követelményrendszeréhez tartania magát - mint sajtófőnök -, amit az egyszerű keresztény ember írott és íratlan etikai kódexe és a krisztusi parancsok előírnak a számára, s amely által elnyerte munkaadója bizalmát, egy bizalmi állás betöltésére. 

Teljesen mindegy, milyen alkalomból volt ott, ahol a botrányos fénykép készült. Sajnos ott volt! Olyan emberek társaságában, akik a Magyar Katolikus Egyházat ócsárolták, rágalmazták, vagy esküjüket megszegve elhagyták azt, katolikus hitoktatóként betértek izraelitának. Zsuffa Tünde ezzel rendkívül súlyos etikai vétséget követett el és feltehetően eljátszotta azoknak a bizalmát, akik az érsekség munkatársának befogadták, állítólag Semjén Zsolt ajánlására.

Ma már ott tartunk, hogy a magyar jobboldali sajtó is átlépett egy vörös vonalat, Zsuffa Tünde magatartása miatt. Ugyanis a PS magát Erdő Péter bíboros-érseket vette a szájára, azt vetve Magyarország Pírmásának a szemére, hogy nem tudja kiket alkalmaz… És itt álljunk meg!

A Prímás nem felelős egyetlen beosztottja erkölcsi beállítottságáért, bűneiért, szerepéléseiért sem. Súlyos betegségéből felépülőben bizonyára nem tájékozódott arról, hogy Zsuffa hol és kikkel jelenik meg, kiknek a társaságában érzi jól magát.  A Prímási Palota nem katonai létesítmény, ahol engedélyt kell kérni arra, hogy kimehessen valaki az utcára, és be kellene jelenteni, hogy kikkel mulat. Erdő Péter bíborost Zsuffa erkölcsi normái miatt nem lehet sem megkérdőjelezni, sem feleőssé tenni. Bizonyára meglesz ennek a meg nem magyarázható csoportfelvételnek az ódiuma, hiszen ettől kezdve Zsuffa méltatlanná vált az általa betöltött legbelsőbb bizalmi posztra.

Durván fogalmazva: ez ellenség köreiben fényképezték le, mosolyogva, láthatóan jókedvűen a homoszexuális, kiugrott volt pap és Tóta W. Árpád, az „egyházat ketté hugyozni” akaró publicista között. Ez Zsuffa döntése volt, amihez joga van, joga volt. Senki nem kötelezte arra, hogy ebben a társaságban szórakozzon. Minden bizonnyal ő maga is levonta már a kellő erkölcsi következtetéseket, hiszen a katolikus társadalomban ez az ügy rendkívül nagy felháborodást keltett. Ettől még Zsuffa lehet aranyos, rendes állampolgár, de nem lehet(ne) a Magyar Katolikus Egyház bíboros-érsekének a sajtófőnöke, mert magát a bíborost és az Egyházat hozta rendkívül kellemetlen és megalázó helyzetbe, még a keresztény jobboldali sajtó hasábjain is.

Aki viszont – jobboldali újságíró létére – Erdő Péter fejére olvassa ezt a botrányos ügyet, annak vagy fogalma sincsen az egyház belső rendjéről vagy szándékosan akar ártani. Ugyanis, mindössze arról van szó, hogy:

1./ a Főegyházmegye sajtósa, Zsuffa Tünde, akit Semjén Zsolt ajánlott állítólag a bíboros médiájának munkatársául, a katolikus egyház esküdt ellenségeivel ünnepelt egy társaságban... hogy mit és mikor, az ebben az ügyben, az ügy erkölcsi súlya miatt lényegtelen.

2./ Erdő
Péter bíboros egy súlyos betegség után gyógyulófélben van és egyébként sem felelős a világi beosztottak magánéletéért mindaddig amíg az nem ellenkezik az egyházi alapelvekkel, erkölcsiséggel és amíg nem válik méltatlanná betöltött hivatalához.

3./ Jobboldali sajtó pedig – meglehetősen primitív módon – a magyar bíborost teszi felelőssé Zsuffa miatt.

(https://pestisracok.hu/vezercikk/2026/04/erdo-peter-biboros-sajtofonoke-egyhaz-ellensegei)

Ez utóbbi pedig, még súlyosabbá teszi az ügyet… ami – jól ismerve a szereplőket –, mindenképpen csalódás és nagyon szomorú, de erkölcsileg nem védhető.

 

Kérem tehát a magyar jobboldali média munkatársait, hogy a Magyar Prímás iránti tiszteletet tartsák be, és ne írjanak otromba, lejárató mondatokat a bíborosról!  A Magyar Katolikus Egyháznak ezer más baja van/lesz, mint védekezni az újságírói tudatlanságból eredő túlbuzgó vagdalózás ellen.

 ***

Idézet a Pesti Srácok cikkéből:

„Erdő Pétertől én sokkal nagyobb szigorúságot várok el

Kritikám azonban most teljesen konzervatív oldalról érkezik. A jézusi tanítás a számomra egységes egész, még akkor is az, ha a katolikus egyház interpretációjával nem minden tekintetben értek egyet. Ebből számomra az következik, hogy abból akkor sem szabad feladni semmit, ha bizonyos részeivel én magam sem tudok azonosulni. Sem a tanítás, sem az egyház szervezetének integritásából nem szabad engedni. Aki az egyházat szolgálja, aki neki dolgozik, aki innen kapja a fizetését, az nem szolgáljon másik istenséget. Ez nem emberi gyengeség, hanem teljes eltévedés.

Ez az egész egy egész, és aki szolgálni akarja, az semmilyen kérdésben ne keressen kibúvókat. Gyarló emberként pont azt várom el a hívő emberektől, a katolikus egyháztól aztán meg különösen, hogy a rendíthetetlenségével szembesítsen, és ne azt mutassa meg, hogy meg lehet, sőt némely esetben meg kell hajolni a korszellem előtt. Apróság talán, hogy az egyház kulcsbeosztású alkalmazottja a katolikus egyház halálos ellenségeivel közösen mulatozik. De megengedhetetlen apróság, mert ha ilyesmikben engedni lehet, akkor miben nem?

(Persze lehetséges, hogy Erdő Péter és tulajdonképpen maga az egyház sincs tisztában azzal, kikkel is működik együtt, kik dolgoznak a hivatalában. Vagy hogy miként változnak az emberek, ha más szelek fújnak.)„

Stoffán György

Plébániák, mint KDNP-s szigetek?

 

Ha az emberi botorság fájna, akkor Semjén Zsolt most üvöltözne kínjában. Ugyanis, amikor a Katolikus Egyházat akarja ötödik hadosztályként használni politikai céljaira, akkor kifejezetten keresztényellenes ostobaságot terjeszt. Hiszen ma már az is bűn, ha egy katolikus szakember keresztény iskolákat felügyel. Ezért, vallási alapon nem lehet miniszter! Milyen hangulatot tud kelteni tehát, egy tagság nélküli bukott párt elnöke, ha pajzsként emlegeti maga előtt a Katolikus Egyházat, a plébániákat? Mit akar ezzel az ostobasággal elérni? Netán azt, hogy a felhergelt, műveletlen tömeg valóban megtegye azt, amit a pólóján már meg is hirdetett? „Gyújtsd fel a templomot!”

Semjén elrugaszkodott és gorombán sértő ötlete a hatalomvesztés hisztériájából, a félelemből, a hajótörött utolsó kapálódzásából eredhet, és messze áll a keresztény gondolatiságtól, messze Krisztustól és az Ő tanításától. Ugyanis Krisztus nem azt mondta, hogy a hívő ember, az Egyház, a plébánia, a pap támogassa a politikát, hanem azt, hogy „adjátok meg a császárnak, ami a császáré és Istennek, ami az Istené!” (Máté 22,21)

Az Egyház feladatát is Krisztus határozta meg. Ez így szól: „Ezért menjetek el a nemzetekhez, és tegyetek tanítványommá minden népet az egész világon! Kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! (Mt 28, 19.)

Tehát, Semjén és pártja valamit nagyon félreértett. A Katolikus Egyházat még nagyobb veszélybe sodorta, mint amilyenben – a világ erkölcsi rothadása, a magyar választók tudatlansága, műveletlensége és a politikai boszorkánykonyha miatt – van.

A plébániák dolga is egészen más, mint amit Semjén gondol. A plébániák dolga a kis közösségek Krisztus általi, Krisztusban való összefogása, Krisztus parancsainak oktatása, a fiatalság nevelése és hitében való megerősítése… és sorolhatnám azt a drámaian nehéz feladatsort, ami a plébániák és általában a keresztény emberek vállára nehezedik, mint kötelesség. Ám, ezekben nincs benne a KDNP kötelező plébániai felkarolása, Semjén Zsolt parlamenti helyének biztosítása, a folyamatos bólogatás és a negédes, miniszterelnökre vetett parlamenti mosoly támogatása. Nem! Épp elég terhet tett az Egyház vállára a politika, azt sejtetvén a társadalommal, hogy egy rendszer megvásárolta az egyházat, hogy megfeledkezett eredeti hivatásáról, hogy a szószék adta lehetőségeket anyagi alapon, pártelkötelezettként használta. 

Amikor az Egyház a krisztusi parancsokkal és a Teremtés logikájával ellenkező erkölcsi szellemiséggel szemben, a krisztusi parancsokat, az Evangéliumot hirdeti, azzal nem pártokat, nem a KDNP-t támogatja, hanem a keresztény szellemiséget hirdeti. Mert ez Krisztustól kapott feladata! Erre kapott Krisztustól felhatalmazást minden keresztény ember, az Egyház és a papság. A pártok igyekeztek rátelepedni az Egyházra, mert a papnak kötelessége, hogy felhívja a figyelmet arra, ami a híveket a mai rothadó, erkölcstelen és gyűlölködő világban veszélyezteti. Ám, a pap nem hirdeti, soha nem is hirdette, hogy bármelyik párt és Semjén Zsolt védelme kötelező volna plébániai szinten…

Ideje volna már az ostobaságból eredő gyűlöletkeltést befejezni, mind a versztes, mind a győztes oldalon. Hiszen ma ott tartunk, hogy a régi kormány tagság nélküli koalíciós partnere, az Egyházat akarja felhasználni immár az egymás ellen folytatott megélhetési háborújában, politikai céljainak eléréséhez, és az új kormányfőnek egy tudatlan és tapasztalatlan, fizetett ifjú hergelő mondja meg, ki lehet és ki nem lehet miniszter, a mai „numerus clausus” alapján.

Furcsa, és sötét történelmi korokra emlékeztető világ lett ez. A keresztény ember mindkét szellemi vonulatot alapjaiban utasítja el, mert ez a kötelessége, amint ez kötelessége a zsidó vallású honfitársainknak is, hiszen ez a mentalitás egyszer már tragikus történelmi helyzetet teremtett, amelyet szintén igyekeznek sokat a keresztények nyakába varrni. Csakhogy az igazi keresztényeknek akkor is az volt a dolguk, mint ami a dolguk ma is: megvédeni az elesettet, az üldözöttet, példamutatóan szolgálni az embertársakat és követni Krisztust. 

A politika nem, de az erkölcsi út- és példamutatás alapvető követelmény a keresztény ember számára. Ám nem tűrhetünk szó nélkül semmi olyan támadást, amelyet mind az új, mind a bukott kormány egyes tagjai megengednek maguknak a menekülés vagy a műveletlen, proletár gőg alapján. Mert pártok jönnek és mennek, de az isteni igazságok és parancsok megmaradnak. Viszont, a visszaélések miatti súlyos büntetés utoléri mindazokat – és ezt a történelem igazolja –, akik az isteni parancsok ellen vétenek, akár a régi, akár az új kormány tagjaiként követik el… 

Semjénnek pedig azt tanácsolom: ne rombolja le teljesen papjaink, templomaink, iskoláink és hívő népünk biztonságát, hitelességét az ostoba politikai megszólalásaival, egyéni elvárásaival. Mert a plébániák feladatkörét kétezer éve meghatározta a Feltámadt Krisztus!  További parancsokra sem papjainknak, sem egyházi elöljáróinknak, sem hívő népünknek nincs szüksége!

Stoffán György

Válasz a kollaboráns váradi püspöknek

Bár, mind a püspök, mind az UDMR képviselője igyekezett lejáratni a Premontrei Rend apártját, és a rend ügyében eljáró jogtörténész jogászt, ők maradtak alul, hiszen a gyurcsányista Szabó Ödön a rágalmaival és az erdélyi magyar egyház elrománosításában élenjáró püspök közleményével saját magát járatta le. Erre a közleményre reagált Varga Andrea jogtörténész-jogász. Írását, engedélyével az alábbiakban közlöm:

Excellenciás Püspök Úr!

A premontrei rend ügyében az Ön feladata nem a „látszatok” magyarázgatása, hanem a megszentelt terek, a liturgia és a rájuk bízott hívek védelme lett volna. Nem az elterelés, nem a következmények nyelvi kozmetikázása, hanem az ok megnevezése és a rend helyreállítása. A kánonjog ebben nem hagy mozgásteret.

A római katolikus templom a hatályos egyházi jog szerint szent hely, amelyet az isteni kultuszra rendeltek. A 1214. kánon ezt világosan rögzíti, a 1210. kánon pedig kimondja, hogy a szent helyen csak azzal összeegyeztethető cselekmények végezhetők, amelyek a kultusz, a jámborság és a vallás szolgálatában állnak. A szent hely sérthetetlensége tehát nem kegyes fordulat, hanem jogi és teológiai valóság. Ebből egyenesen következik, hogy minden olyan cselekmény, amely folyó istentisztelet alatt lép be a templom terébe, megzavarja a szentmisét, kényszerhelyzetet idéz elő, vagy félelmet kelt a hívekben, nem „látszat”, hanem a római katolikus kultusz rendjébe való beavatkozás.

2026. április 14-én pedig pontosan ez történt. Nagyváradon, a Roman Ciorogariu utca 14. szám alatti római katolikus rendi templomban, szentmise alatt, fegyveres csendőrök és állami végrehajtás jelent meg. Nem a templom lépcsőjén, nem a templomkerten kívül, nem valamely közömbös közigazgatási térben, hanem ott, ahol éppen az Eucharisztia ünneplése folyt. Abban a térben, amelyet az Oltáriszentség jelenléte határoz meg. Ott, ahol a pap az oltárnál áll. Ez a tény. És ebből a tényből kell kiindulni. Nem abból, hogy utólag ki hogyan emelte fel a hangját, hanem abból, hogy a szent hely rendjét külső erővel megsértették.

Az oksági rend tehát egyszerű. Nem a hívek felháborodása hozta létre a botrányt, hanem a fegyveres behatolás váltotta ki a felháborodást. Nem a papok szavai teremtették meg az „erőszak látszatát”, hanem a karhatalom valóságos jelenléte jelent meg a templomban. Aki ezt a sorrendet megfordítja, az nem tisztázza, hanem elfedi a történteket.

Éppen ezért az Ön közleménye ott hibázik, ahol a legfontosabb lett volna világosan beszélnie. Mert egy megyéspüspöknek ilyen helyzetben nem az az első kötelessége, hogy a reakciókat minősítse, hanem hogy a jogsértést és a szentségtörő beavatkozást nevezze meg. A 392. kánon 2. §-a kifejezetten előírja, hogy a püspök köteles ügyelni arra, nehogy visszaélések férkőzzenek az egyházi fegyelembe, különösen az ige szolgálatát, a szentségek és szentelmények kiszolgáltatását, Isten kultikus tiszteletét és a vagyonkezelést illetően. Ennél világosabb kánonjogi alap aligha kell. Ha egy templomban folyó szentmisét külső fegyveres jelenlét zavar meg, akkor a kultikus rend sérelme megvalósult. Itt tehát nem mérlegelési lehetőség, hanem fellépési kötelezettség áll fenn.

Ugyanígy világos a 384. kánon is: a megyéspüspök köteles a papok jogait védeni. Ha egy apát, jelen esetben Anzelm atya, az oltár szolgálata közben olyan helyzetbe kerül, hogy külső kényszerrel bármikor eltávolítható, akkor az nem magánemberi kellemetlenség, hanem a papi szolgálat jogi és lelkipásztori sérelme. Ezt nem lehet utólagos sajnálkozással vagy általános békülékeny mondatokkal elintézni. Ezt akkor és ott kellett volna megvédeni.

A 381. kánon 1. §-a alapján Önt a rábízott egyházmegyében mindaz a rendes, saját és közvetlen hatalom megilleti, ami lelkipásztori feladatának gyakorlásához szükséges. Ha ez a közvetlen hatalom nem arra való, hogy a szentmise zavartalanságát, a papok szolgálatát, a hívek nyugalmát és a szent hely sérthetetlenségét megvédje, akkor mire való? Ez a hatalom nem dísz, nem cím, nem reprezentációs kellék, hanem eszköz, amelyet éppen a nehéz helyzetekben kell gyakorolni.

A 383. kánon szerint Önnek minden rábízott hívőről gondoskodnia kell. Ezek a hívek 2026. április 14-én nem elvont közösségként voltak jelen, hanem konkrét személyekként, akik a szentmisén vettek részt, és akiknek a lelki békéjét, vallásgyakorlását és biztonságérzetét fegyveres állami jelenlét zavarta meg. Ha a püspök ezek után elsősorban nem róluk, hanem a „látszatokról” beszél, akkor a hangsúly eltolódik a védelemről a szerecsenmosdatás irányába.

Az Ön közleményének egyik legsúlyosabb tévedése éppen az a fordulat, amely szerint elhatárolódik minden olyan cselekedettől és megnyilvánulástól, amely az erőszak látszatát keltve kíván nyomást gyakorolni. Itt ugyanis nem látszatról volt szó, hanem erőszakról. Nem képletesen, hanem ténylegesen. Fegyveres csendőrök jelentek meg egy római katolikus rendi templomban, istentisztelet alatt. A liturgiát megzavarták. A híveket nyomás alá helyezték. A papot fenyegető helyzetbe hozták. Ha nincs jelen bátor és önfeláldozó pap, aki odaáll a fegyveresek elé, akkor teljesen reális lehetőségként merül fel, hogy Anzelm apátot az oltár mellől, a szentmise közben vezetik el. Ön szerint ez normális? Ön szerint ez pusztán „látszat”? Ön szerint erről kell hallgatni, és helyette a felháborodott papokat kell rendre utasítani?

A római katolikus egyházon belül a premontrei rend nem idegen test, nem külső fél, nem valamiféle zavaró tényező, hanem ugyanahhoz a kultuszhoz, ugyanahhoz az Egyházhoz, ugyanahhoz a szentségi rendhez tartozik. Itt tehát nem két külön világ vitájáról van szó, hanem ugyanazon katolikus rend belső sérelméről. Éppen ezért a püspök és a szerzetesrend ebben az ügyben nem egymás ellenfelei, hanem ugyanazon szent rend őrei kellene legyenek. Ha ebben a helyzetben a püspöki szó nem a templom, a tabernákulum, az oltár és a liturgia mellé áll, akkor rossz helyen áll.

És ebből következik a következő, kellemetlen, de megkerülhetetlen igazság: Önnek nem semlegesnek kellett volna maradnia az állami fegyveres beavatkozással szemben, hanem azonnal és nyilvánosan a kultusz védelmére kellett volna kelnie. Nem az államnak, nem a karhatalomnak, nem a végrehajtási logikának tartozik elsődleges engedelmességgel, hanem Krisztusnak és az Egyház rendjének. Ha a kultusz joga sérül, ha az egyházi autonómia sérül, ha a szent hely rendje sérül, akkor a megyéspüspöknek nemcsak erkölcsi, hanem kánonjogi kötelessége is fellépni. És ha szükséges, az állami szervek felé is haladéktalanul meg kell tennie a megfelelő jogi lépéseket, tiltakozásokat, feljelentéseket és beadványokat. Nem azért, mert politikai szereplő, hanem azért, mert pásztor.

A történelem és a jelenkor ismer olyan helyzeteket, amikor megszálló vagy erőszakos hatalom templomokat zár be, lelkészeket hurcol el, istentiszteleteket ver szét, és a vallási közösségeket megfélemlíti. Ukrajnában, a megszállt területeken ilyenről szóltak nemzetközi beszámolók: fegyveresek mentek be az istentisztelet alatt a templomba, megszakították az alkalmat, összeírták a jelenlévőket, lelkészeket vittek el. A Szentföldön is látjuk, hogy vallási közösségek csak akkor tudják megtartani szent tereiket és jogaikat, ha van mögöttük világos és bátor egyházi kiállás. Ezeket a példákat nem azért kell említeni, mintha a helyzetek minden elemükben azonosak volnának, hanem azért, hogy megmutassuk: a pásztor dolga ilyenkor nem a hatalmi cselekmények utólagos puhítása, hanem a szent hely, a kultusz és a hívek védelme. Nem szerecsenmosdatás, hanem határhúzás.

Ezért ebben a helyzetben az lett volna a minimum, amit Excellenciádnak püspökként azonnal meg kellett volna tennie: nyilvánosan kimondani, hogy a római katolikus templom szent hely, és oda istentisztelet alatt fegyveres karhatalomnak nincs bejárása; megvédeni Anzelm apátot mint papot és mint a liturgia szolgáját; egyértelműen kiállni a szentmise zavartalansága mellett; a hívek megfélemlítését elítélni; és szükség esetén minden rendelkezésre álló egyházi és polgári jogi eszközzel fellépni annak érdekében, hogy ilyen gyalázat többé ne történhessen meg.

Mert itt nem a stílus volt botrányos, hanem az esemény. Nem a papok mondtak olyat, amit az Anyaszentegyház ne tanítana, hanem azok lépték át a határt, akik a szent teret állami kényszer alá akarták vonni. A közjó pedig nem épülhet hazugságra, félrebeszélésre és fegyveres templomi beavatkozásra. A tabernákulum védelme, az oltár védelme, a liturgia védelme és a pap védelme Excellenciádat ugyanúgy kötelezi, mint bármely katolikust, csak éppen súlyosabban, mert ez az Ön hivatali kötelessége.

Ezért kell ezt most világosan kimondani: Excellenciás Püspök Úr, rossz helyen tetszik állni. Rossz tanácsokat tetszik követni. Rossz kánonjogi hangsúlyokat tetszik használni. Nem a felháborodás volt az ok, hanem a fegyveres betörés. Nem a hívek keltették az erőszak látszatát, hanem a karhatalom jelent meg az erőszak valóságával a templomban. Nem a papoknak kell bocsánatot kérniük azért, mert megvédték a szentet, hanem a püspöki megszólalásnak kellett volna mindenekelőtt a szent hely, a kultusz és Krisztus eucharisztikus jelenlétének oldalára állnia.

Ezt várjuk. Nem többet. De ennél kevesebbet sem.

Krisztusban bízva és a szent helyek védelméhez ragaszkodva 

Varga Andrea Tünde