Nagyváradi délelőtt… ez a mi hazánk!

 

A nagyváradi premontrei kolostor és templom előtt összegyűlt a magyarság azon része, amely hite, magyarsága és elkötelezettsége okán, kötelességének érezte, hogy akár testével, imájával és jelenlétével is megvédje Várad talán utolsó erődjét és annak apátját, Anzelm atyát. Fontos volt ez a védelem, hiszen a román törvénytelenség és a vasgárdista náci magyargyűlölet sem Istent, sem embert nem ismerő őrülete határotalan. Maga az állam miniszterelnöke, váradi polgármesterként maffiamódszerekkel hamisította meg a tulajdoni lapot, így a restitúció által visszakapott kolostor állami tulajdonba került, egy csalás által és egy ingatlanpanama érdekében. A miniszterelnök saját bírákkal, a törvényt semmibe véve, öt esztendeje elindította tehát a támadást, s most fullajtárjai, azaz, a mai városvezetés folytatják a műveletet.

Pillanatnyilag, a „tömeget” látva felfüggesztették a kilakoltatást, ám a román vezetésnek hinni igen nagy ostobaság volna.

A tömeg szót idézőjelbe tettem, hiszen két-háromszáz ember nem tömeg akkor, amikor egy nemzet értékének védelméről, szabadságáról, törvényes megmaradásáról van szó. És a váradi ügy az! Olyan ügy, amelynek védelmében két-háromezer embernek kellett volna összegyűlnie, ott kellett volna lennie a váradi püspöknek, hiszen, mint tulajdonos a Nagyváradi Püspökség szerepel a papírokon, akivel szerződése van a Premontrei Rendnek. Hallatnia kellett volna a hangját Gyulafehérvér érsekének is, bár Nagyvárad, az egykori temesvári püspök, Sebastian Kräuter ellenkezése miatt a bukaresti érsekséghez tartozik. És tiltakoznia kellett volna minden egyházi vezetőnek, beadványokkal ostromolva a román és az uniós hivatalokat. Ám, senki nem tett semmit, nem szólt semmit. Egy magyar keresztény erődítményt feladott mindenki. Magára hagyva az igazáért és népéért küzdő apátot. Márton Áron püspök sorát, ma a váradi premontrei apát éli meg, miközben Áron püspökkel takaródzva, némaságba burkolózott mindenki, aki tehetett volna vagy tehetne az ügyben.

A KDNP és a kormány hallgatása is drámai. Nem kérték fel a magyarországiakat, hogy aki tud, menjen ma Váradra, mert ott is sorskérdésről – magyar sorskérdésről – van szó. A pártok is a saját érdekeiket, a választáson való lehetséges győzelmüket csiszolgatják, és csöppet sem érdekelt senkit, hogy Anzelm apát, a kolostor, a templom megmarad-e, vagy a történelem süllyesztőjébe löki-e a román törvénytelenség és magyargyűlölet!

Egyedül a Mi Hazánk érezte úgy, hogy részt kell vennie a tiltakozáson, hogy ott kell lennie ezen a gyalázatos délelőttön és be kell számolnia a közösségi oldalon mind arról, ami Nagyváradon történik. És ez, legalább olyan fájdalmas tény, mint az, hogy kevés lelkes és lelkiismeretes magyar és román jelent meg ott, ahol a nemzetnek lett volna a helye.

Nem igérgetésekkel, nem zsák krumplival, nem egymás lejáratásával vizsgázott ma a Mi Hazánk Nagyváradon, Szent László városában, hanem tettel, megjelenéssel, kiállással, felhívással, hittel és nemzeti elkötelezettséggel… nem kampányfogásként, hanem meggyőződésből, hazaszeretetből. És ez a vizsga jelesre sikerült 2026. február 23-án, magasra emelve ennek a közösségnek a hitelét, méltóságát. Ha semmi mást nem mondana, ha nem tárná fel a valós bajokat, akkor is gondolkodóba ejtene ez a közösség… a többi hallgatag, meghunyászkodó és a magyar ügyet sokadik helyre soroló pártokat illetően. Mátyás királyunk születésnapján, Szent László városában vizsgázni szép dolog, kivált, ha a vizsga eredménye jeles, s a vizsga elnöke maga a magyarok Istene!

https://www.youtube.com/watch?v=x7myy4onXpo

Stoffán György

Bolojan, román miniszterelnök maffiahálózata olyan szikrát gyújthat Nagyváradon, mint amilyen Temesváron volt, 1989 decemberében…

 

A szerző

Nagyváradon fennáll annak a veszélye, hogy egy olyan felkelés szikrája lobban fel, mint amilyen Temesváron 1989 decemberében kirobbant, Tőkés László református lelkész erőszakos kilakoltatása miatt. 2026. február 23-án, hétfőn, délelőtt 10 órakor ugyanis végrehajtják Fejes Rudolf Anzelm O. Praem. apát kilakoltatását a Nagyvárad központjában található, Szent Istvánnak, az első vértanúnak szentelt római katolikus kolostorból.

A kolostor a 900 éve működő kanonikus premontrei rendhez tartozik, amely a római pápa védelme alatt áll. A közösségi hálózatokon több tucat nagyváradi lakos javasolta, hogy holnap szolidaritási tüntetést szervezzenek Anzelm apát mellett a kolostor előtt. Forrásaink szerint római katolikus, református, görögkatolikus hívők és izraelita testvéreik is vesznek részt ezen a tüntetésen. A magyarok mellett a román polgártársak is jelen lesznek. Tőkés László református püspök, az 1989 decemberi temesvári forradalom kirobbantója, volt európai parlamenti képviselői is jelezte szolidaritását.

Ahogy már bemutattam, erre azután került sor, hogy néhány évvel ezelőtt a jelenlegi miniszterelnököt, Ilie Bolojan nagyváradi polgármestert a premontrei rend kolostora kellemetlen helyzetbe hozta, mert figyelmen kívül hagyva az igazságot és a törvényeket egy államosítással. A vasgárdista jellegű projektre 20 millió eurós európai támogatást szereztek akkoriban. Az ügyet szélsőséges, nacionalista, egyházellenes barátokkal valósította meg. Ennek a náci-vasgárdista megszállottságnak a teljesítése érdekében Bolojan nem haboz kiüríteni, sőt lerombolni egy kolostort, amely szent mű státuszával rendelkezik, és Isten házának tekintik, függetlenül attól, hogy melyik felekezethez tartozik. Anzelm apát kilakoltatására vonatkozó kérést tavaly nyáron fogalmazta meg a nagyváradi városháza, amelyet továbbra is Bolojan vezet cimborái, Florin Birta polgármester és Eugenia Borbély főtitkár révén. 

A felek eljárási képességével, az ingatlan-nyilvántartási bejegyzésekkel és az épületek számozásával kapcsolatos okokon túl a kilakoltatási kérelem teljesen indokolatlan azon egyszerű tény miatt, hogy Anzelm apát nem rendelkezik állandó lakos abban az épületben, amelyből kiközösítését kérik. Az Államtitkárság által 1997. szeptember 15-én kiadott dokumentum szerint a nagyváradi kolostor, a Roman Ciorogariu püspök utca 16. szám alatt, a 177/1948. számú rendelet 28. cikkelye értelmében jogi személyiséggel rendelkezik, és a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye funkcionális rendszerébe tartozik.

A római Premontrei Rend Általános Kúriájának 2025. május 27-i nyilatkozata igazolja, hogy a fent említett címen található épület a Rend nagyváradi preposteritásának székhelye, és hogy Anzelm apát annak törvényes képviselője. Másrészről az apát 1998 óta, egyéni munkaszerződéssel rendelkezik a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegyével, és ugyanebben az évben használati/bérleti szerződést is kötött a szóban forgó épületre. Ugyanakkor az apát személyi igazolványában és a választói listákon a következő címen szerepel: Nagyvárad, Episcop Roman Ciorogariu utca 16. szám.

A Nagyváradi Bíróság azonban egyetlen zárt ajtók mögötti tárgyalás után, 2026. január 27-én kihirdetett végrehajtható ítélettel helyt adott a városháza kérelmének. A döntést Anamaria Negrea bíró mondta ki, akit nemrégiben a Margittai Városi Bíróságról léptettek elő a Nagyváradi Bíróságra, és aki köztudottan a volt polgármesterhez és jelenlegi miniszterelnökhöz, Bolojanhoz közel álló „hastagista” bírák csoportjának tagja. Anzelm apát fellebbezést nyújtott be, amelynek határidejét 2026. március 19-ig tűzték ki.

Február 11-én Anzelm apát végrehajtási végzést kapott Gheorghe Sorin Moza végrehajtótól, amelyben bejelentették, hogy február 23-án kilakoltatják a kolostorból, szükség esetén a rendőrség és a csendőrség támogatásával. Az apát a végrehajtás felfüggesztését kérte a fellebbezés elbírálásáig, amelyre egy hónap múlva kerül sor.

 A felfüggesztésre irányuló kérelmet azonban február 20-án elutasították Patricia Ioana Banciu bíró által kihirdetett ítélettel, akit mindössze nyolc hónappal korábban neveztek ki a bírói székbe. Az irónia az egészben az, hogy a bírót egy 2025. május 5-én aláírt rendelettel nevezték ki a pozícióba, amelyet maga az előzetes véleményezést tevő Ilie Bolojan, Románia ideiglenes elnöke írt alá, aki meghívta és május 7-én egy különleges ünnepségen fogadta a Cotroceni-palotában. Banciu bírót a Beiuși Törvényszékre osztották be, de néhány hónap múlva azonnal és haladéktalanul előléptették a Nagyváradi Törvényszékre.

Az RMDSZ helyi és országos vezetői hallgatnak, mint a disznó a szénakazalban, mert titokban alkudoztak Ilie Boljannal, aki polgármesterként elindította ezt az ügyet, azaz, a törvénytelenség-sorozatot Anzelm apáttal és Szent István vértanú kolostorával kapcsolatban is. Néhány évvel ezelőtt a Bihari RMDSZ-t titokban megvásárolta a nagyváradi városháza 19 hektár földdel, most pedig alpolgármesteri pozíciót ígértek neki Anzelm apát fejéért cserébe.

Sok magyar hívő a legszokásosabb viselkedésnek Szabó Ödön, a nagyváradi RMDSZ helyettes elnökének viselkedését tartja aljas árulásnak, Mert Bolojan utasítására megpróbálta meggyőzni, kényszeríteni Anzelm apátot, hogy hagyja el a kolostort és önként távozzon. Vannak, akik emlékeznek arra, hogy ez az Ödön, amennyire csak ma lehet, egy elszigetelt Szilágy megyei faluból sietett Nagyváradra, paraszti öltözékben és tört magyarsággal. A nagyváradi római katolikus püspököt, Böcskei Lászlót szintén gyáva és áruló magatartással vádolják, mivel nem védte meg Anzelm apátot, és az RMDSZ tranzakciós politikájához igazodott.

Ebben az esetben néhány SRI gazember is olajat öntött a tűzre, akiknek saját érdekeik és félelmeik vannak azzal a ténnyel kapcsolatban, hogy a Premontrei Rend igényt tartott a Felix Termálfürdőben található régi kezelőbázisra, amelyet a rend két évszázaddal ezelőtt épített. A bázist 1948-ban államosították, és a Securitate foglalta le, ahonnan az SRI örökölte. A december előtti és utáni Securitate-ok közel 80 évig lustálkodtak itt. A Premontrei Rend vissza akarja adni ezt a kezelőbázist az embereknek, nevezetesen az egyszerű, szerény anyagi lehetőségekkel bíró embereknek. Bolojan és bűnöző cimborái, valamint az SRI gazemberei ki akarják emelni az apátot a játékból, a városból és az országból.

Bolojan megszállottságai és visszaélései, most etnikai és vallási indíttatású lázadást válthatnak ki, amelynek következményei lehetnek Románia Vatikánnal és Magyarországgal való kapcsolataira nézve. Egy éve, ideiglenes elnökké kinevezésétől kezdve egészen miniszterelnökké való beiktatásáig, Ilie Bolojan pszichoszomatikus problémáira figyelmeztetünk, amelyek potenciálisan romboló, sőt halálos hatással lehetnek Romániára. Egy éve nem hajlandó válaszolni a Bihar megyei Diószeg községben található Cadea faluban található Gyermeksegítő Iskolában kapott kórházi kezeléseivel, valamint a Bihar megyei Ștei város Neuropszichiátriai Kórházban és a bécsi AKH Kórházban kapott kezelésekkel kapcsolatos vádakra. 

Normálisnak tekinthető-e az a személy, aki az állam kényszerítő erejéhez, nevezetesen a Bihar megyei rendőrség egykori parancsnokához (egy szabadkőműves baráthoz és keresztapához) folyamodva birtokba vette jelenlegi élettársát, hogy kényszerítse volt férjét (egy közlekedési rendőrt), hogy hagyja a karjaiban és váljon el tőle botrány nélkül? Normálisnak tekinthető-e az a személy, aki polgármester lett, és akinek a városháza belső udvarán két gyönyörű és árnyékos diófáját beszennyezték, majd kivágatták, a törvényi tiltás és egy környezetvédelmi szervezet ellenállása ellenére? Konkrét működési módként a nagyváradi taxisofőrök és ügyvédek mondták nekem, hogy a városban hírhedt és szégyenletes, hogy Bolojan polgármester néhány fix projektje (övezetek, hidak, átjárók stb.) esetében előhozatta a kotrógépeket, majd kisajátította, végül pedig beperelte az érintett tulajdonosokat. Nérói hajlamaival a törvény, számára nulla. Ezt a tényt a premontreiek esete is bizonyítja. Vae Victis! 

Valer Marian nyomán/ZIUA NEWS

Fejes Rudolf Anzelm O.Praem. atya szenvedi Márton Áron sorsát – bukaresti skizofrénia

Romániában a magyarellenesség ismét, újabb szintet lépett és amint az mindig történni szokott, és az orvgazdáknak ismét akadtak magyar csatlósaik. Régóta dolgoznak a magyar lakosság számának csökkentésén, történelmünk meghazudtolásán. 

Lerombolták falvainkat, betelepedtek városainkba, megszüntették iskoláinkat, megaláztak, tiltották nyelvünket, amit nyerítésnek gúnyoltak, kitelepítettek és agyonvertek embereket, papokat és most úgy ítélik, hogy ez mégsem volt elég hatékony. Rájöttek arra, hogy ha kerékbe törnek is, a magyarságtudatunk, a nyelvünk, a hitünk megtart bennünket és a lángokból is újjáéledünk. 

Most ezt a hitet és a reményt – az utolsó mentsvárunkat készülnek elvenni tőlünk. Csendben, szisztematikusan osonnak be templomainkba és immár románul csendül fel az Úr dicsérete. Román nyelvű kórusok zengik ünnepeinken a halleluját és a református templomokban románul is prédikálnak, hogy értsék azt a román(?!) hívek is. Miközben a vatikáni követ a katolikus iskola létéért összehívott tárgyaláson, Marosvásárhelyen, azon értetlenkedik, hogy miért nem olvadtunk még be, ergo… miért nem tűntünk még el nyomtalanul, a bukaresti, mindenkori kormánynak kolonc vagyunk és a saját képviselőinknek bevételi forrás. Néha, a szavazások idején aduász, máskor bűnbak, hasznos hülyék vagyunk.

A zúgolódó székelység komoly problémává nőtte ki magát, hiszen a román többség már azt latolgatja, hogy példát kéne venni róluk, ezért az ukrán kormányt támogató kormány olyat tett, ami példátlan a román parlament történetében; egységesen megszavazták a Márton Áron Emlékévet, a nagy székely püspök születésének 130. évfordulójára. Mielőtt bárki is félreértené, nem azért tették, mert hirtelen megszerettek minket és azért sem, mert az általunk példaképként tisztelt székely püspök cselekedeteit elismernék. Csupán politikai hangtompítóként szolgál ez a kegyes engedmény, amiért nekünk térden csúszva kéne hálát rebegnünk. Persze, ez is amolyan „huszonkettes csapdája”, hiszen, ha nem tesszük, máris bizonyítva látszik, hogy hálátlanok vagyunk és nekünk semmi sem jó.

Ez azonban, mint Romániában minden, csakis szemfényvesztés, amit saját „képviselőink”, egyházi vezetőink igyekeznek hitelesíteni, hűen statisztálva Bukarestben ehhez a bohózathoz.

Ugyanis, a csillogó cirkusz torz tükrén túl, a hétköznapokban ránk vicsorog a valóság. Nagyváradon a vasgárdista városvezetés hétfőn utcára hajtja a premontrei apátot, Anzelm atyát, aki éveken át küzdött jogos, a rend immár több mint hétszáz éves tulajdonáért. A tolvaj győz és a Bukarestben oly lelkes „urak” cinkosan hallgatnak. Világosan látszik, hogy a nép – székelyek és magyarok –, csakis magukra számíthatnak és egyedül a Fennvalóban bízhatnak. Kezünkbe kell vennünk hát, ezt az ügyet! Összefogva, hátunkat egymás hátához vetve, összeszorított foggal, makacsul megálljt kell parancsolnunk az aljas maffiának, amely a vesztünket akarja és akárcsak most, a váradi premontreiek esetében, a nyomunkat is el akarja törölni! Álljunk ki bátran és mondjunk nemet, katolikusok, reformátusok, magyarok és székelyek, mind a kisemmizett, Krisztusban hívő nép! Mutassuk meg, hogy összefogva erő vagyunk és vasakarat, amely képes megállítani az ellenünk készülő gyalázatot, éppen úgy, ahogyan megtették azt nagyapáink, dédapáink és összes felmenőnk, sok-sok évszázadon át! Őrizzük a lángot a lelkünkben és László királyunk városában, ahol a hamvai nyugodnak és amelyet halhatatlan lelke vigyáz!

Legyünk a megkerülhetetlen tömeg és mutassuk meg, hogy mindent azért mégsem vehetnek el tőlünk, mert népünk és hitünk soha, semmilyen körülmények között nem eladó! Legyünk egymásnak jó testvérei ebben a sátáni világban és legyünk jó magyarok!

Czeglédi Andrea

Merénylet, Márton Áron püspök emléke ellen

 

A politika legalja az, amikor egy párt vezetése, a saját megmaradása és egyéni jóléte érdekében olyan példaképek emlékét rángatja elő, akiktől a példakép egész életében óvta és védte a rábízottakat. Ez történt 2026. február 18-án Bukarestben, amikor a román alsó- és felsőház, az RMDSZ kezdeményezésére Márton Áron emlékévet hirdetett, a nagy székely püspök születésének 130. évfordulója alkalmából. Politika ez a javából, amelyben sajnálatos módon, komoly részt vállalt a jelenlegi erdélyi magyar katolikus egyház vezetése is. Olyasmi ez, mintha Apor Vilmos püspököt a szovjet – ma már orosz – hadsereggel ünnepeltetnénk, vagy Mindszenty hercegprímás emlékévet hirdetne Dobrev Klára.

Politika ez a javából, és ezt a politikai méregkeverést, erdélyi református testvéreink is aggódva, döbbenten szemlélik!

Hiszen, Márton Áron nem Románia püspöke, hanem a székely-magyar nemzet védelmezője, útmutatója, hitében és magyarságában megtartó ereje volt – felekezeti hovatartozástól függetlenül. Az elnyomott székely-magyar nemzetéért szenvedett, és kiállt a legveszélyesebb időkben is azért, hogy ez a szülőföldjén megalázott nemzetrész megmaradjon annak, aminek Isten teremtette, s ott maradjon őrzőnek, ahová az Isten teremtette.

Ezt a Márton Áron-i életszentséget hígította fel – próbálja felhígítani – az a politikai párt, amelynek a magyar-székely érdekeket kellene tűzzel-vassal védeni, és megtartani, őrizni azon példaképeink emlékét, akik máig erőt, kitartást és hitet adnak a lankadóknak, akikhez imádkozik a megalázott, akikben haláluk után is bízik a halandó.

Ám, bedobni egy szentéletű székely püspök emlékét a politika szennyébe, minden árulásnál aljasabb dolog. Kivált akkor, amikor azok, akik megszavazták a román parlament két házában az RMDSZ emlékévét, most éppen törvénytelenül és magyargyűlöletüket kielégítve, vasgárdista módszerekkel, vasgárdista bírósági ítélettel kényszer-kiköltöztetni akarják a nagyváradi premontrei apátot a rend saját, megmaradt kolostor-részéből.

Így, ma már érthető, hogy miért nem szólt egyetlen szót sem az erdélyi magyar katolikus egyház vezetése és püspökei, s miért csak egyetlen pap állt nyilvánosan Anzelm apát úr mellé.

Micsoda ördögi játék folyik a nemzet utolsó mentsvára, azaz, a székely-magyarság ellen!? Milyen méregkeverés van Erdélyben azóta, amióta az egyházfői látogatás és a balázsfalvi boldoggá avatás megtörtént!? Miért cél minden oldalról a beolvasztás politikája?

Vajon kik és miért rombolják Erdély és a Részek magyar katolikus egyházát? A választ az Olvasóra bízom.

Lassan nyugdíjasok lesznek, kihalnak azok a nagyszerű papok, akik kitartottak nagy példaképük, Márton Áron mellett, s akiket Márton Áron szentelt pappá. Számos vértanút ismerünk közülük, akik e kiállásért, az erdélyi, partiumi magyar katolikusságért vállalták a szenvedést és a halált. Vajon van-e olyan aktív, fiatal pap, aki ki meri mondani az igazságot, s nem dicsőíti a szószékről az RMDSZ-t ezért a megalázó és a nemzetmegtartó erő felhígítását szolgáló tettért? Lesz-e pap, aki Márton Áron láng szavú püspök szellemében szolgálja népét a szószékről és kiáll Anzelm apát mellett?

Ha a gyulafehérvári érsek hirdetett volna emlékévet, példamutató és követendő püspökünk születésének 130. évfordulójára, és hangosan tiltakozna Bukaresttől Brüsszelig a váradi, a szatmári és a temesvári püspökkel együtt a nagyváradi vasgárdista törvénytelenség ellen, akkor örömmel, hittel és elszántsággal állna melléjük a nemzet.

A jelenlegi helyzetben azonban, csak a megosztottságot és a megaláztatást kapják osztályrészül mindazok, akik Márton Áron püspök szellemiségét és elkötelezettségét vallják és aszerint élnek.

Msgr. Miguel Maury Buendía korábbi bukaresti nuncius marosvásárhelyi, az erdélyi magyarságra vonatkozó megjegyzése jut eszembe: „Miért nem olvadtak már be? Volt rá száz évük”…

Ma, ezt a mondatot, ezt a célt másképpen fogalmazták meg. Bocsánatkérés és a sorjobbítás szándéka nélkül, egy üres, politikai emlékévet nyitottak Bukarestben, miközben Nagyváradon „korbáccsal ütik” a magyar katolikus egyházat, a kilencszáz éves premontrei rendet és annak apátját, páter Anzelmet.

A Sátán dörzsöli a tenyerét…

Stoffán György   

Keresztény-, és magyarellenes támadássorozat Nagyváradon - RMDSZ részvétellel

A magyarországi választási kampány hírhedt gyűlölethullámát lovagolják meg azok az államok, illetve azon államok vezetői, akik jelenleg bitorolják Magyarország 1920-ban és 1947-ben megkapott kétharmadát. Látva az őrületig tobzódó magyarországi gyűlöletet, amely a magyar társadalmat emészti, vérszemet kaptak az „új urak” Erdélyben, a Partiumban, a Felvidéken és a Délvidéken egyaránt. Igen, „új urak” ezek, hiszen az elmúlt ezer évhez viszonyítva, az elmúlt százhat esztendő nem számít történelmi korszaknak, bár alaposan felkavarta, összezavarta, kioltotta milliónyi magyar család életét.

Most a magyarországi politikai haszonszerzés háborúja és a társadalom eszerinti megosztottsága és egymás elleni gyűlölete rávetül a megszállt területekre. Hiszen a megosztottság mindenütt úgy terjed, mint a középkori háborúk után a pestis. Az idegen fennhatóság alatt élő nemzetrész is belekerült abba a gyűlöletörvénybe, amelyben az anyaország társadalma vívja haláltusáját, mert a csonkahoni politika rányomta a bélyegét mindenütt – nemzetpolitika néven – az évtizedekig magára hagyott magyarok és székelyek gondolkodásmódjára.  És ez előbb-utóbb egy rossz nemzetpolitikából a nemzethalálhoz vezet.

Amíg az anyaországnak nevezett csonka országrészben sem sikerült rendet és biztos alapokat teremteni, elvetni a hazaszeret és a nemzethez való hűség magvait, addig tanulni kellett volna inkább a megszállt területeken élők kitartásából és honszeretetéből. Mert a csonkaország népe elfelejtette a haza szó értelmét, a ragaszkodást, a szenvedést magyarságát. Neki ez természetes nyűg volt. Addig a megszállt területek magyarsága viszont, ebből jelesre vizsgázott úgy, hogy a hitét is megtartotta, szokásai élő népszokások, imája őszinte és magyar!

 Ma, ez a magyarországi, társadalmi gyűlölködés, amely Európában egyedülálló, és még az Unióban is megvetést szül ellenünk, jó alapot ad a megszállóknak arra, hogy a náluk is fel-fellángoló és egymás ellen irányuló magyargyűlöletet kihasználja a szülőföldjén maradt magyarok és székelyek ellen. Látjuk a tót magyarellenességet, a Benes-dekrétumok ma is élő tényét, s azt is megtapasztalhatjuk, hogy egy Kassa melletti benzinkútnál trágár szavakkal illetik a magyar turistát… Fellángolt az eddig jól titkolt náci érzelem a tót társadalomban, amely korábban is megvolt, és amely a zsidókat, a magyarokat és a németeket tizedelte.

Az oláh is észrevette, hogy most a magyarországiaknak elsődleges a választási kampány, s ezt kihasználva megtámadták a nagyváradi premontrei rendet, és a református egyházat is. Hiszen nekik az „európai kultúrát” kell szolgálniuk, mint csahosoknak, Leyen kutyáinak, aki maga is keresztényellenes és magyargyűlölő. Európa pedig immár az oláhokkal egyetemben megtagadja kereszténységét, az oláh ortodox egyház vezetésével és jóváhagyásával.

Ezért kell február 23-án minden magyarnak ott lenni Váradon, megvédeni a premontrei apátot, akit minden törvényesség ellenében ki akar költöztetni sok évszázados kolostoruk megmaradt lakrészéből a náci-liberális váradi oláh városvezetés, karöltve a jogtipró bírósággal.

És meg kell védeni a református érdekeket is, hiszen a nemzetmegtartó erőnek, a keresztény öszefogásnak meg kell maradnia, felekezeti hovatartozástól függetlenül.

Igaz, előzménye is van ennek az aljas ítéletnek. Egy „egyházvezetői” látogatás után kezdődött el a magyar vallás és a katolikus egyház elrománosítása – bizonyára parancsara, ezen az elrabolt 105 négyzetkilométeren, amit összefoglaló néven – hibásan ugyan, de – Erdélynek nevezünk, s amely része Mária országnak, ami nem vész, nem veszhet el.

Bízom abban a pápai átokban, amit a Premontrei Rend alapításakor II. Honorius pápa vetett papírra: „Ha pedig a jövőben valamely egyházi vagy világi személy szándékosan támadást intézne a mi jelen rendeletünk ellen és kétszeri, vagy háromszori megintés után megtagadná az elégtételadást, legyen az megfosztva hatalmától és méltóságától; hadd tudja meg az ilyen, hogy majd Isten ítélőszéke előtt fog megjelenni s gonoszságáért lakolni fog. A jelenben pedig legyen eltiltva a mi Urunk és Megváltónk Jézus Krisztus testének és vérének vételétől s az utolsó ítéleten a szigorú bosszúállásnak legyen alávetve.”  

Őszentsége II. Honorius 1126-ban nem említi, amit mi, magyarok tudunk: a magyar premontreieknek ott, Nagyváradon, van egy égi védelmezője, aki vitézül őrzi megmaradt, de magára maradt, Krisztust követő keresztény magyar népét, és a premontiek apátját: Ő nem más, mint Szent László király…

A magyarságnak és a kereszténységnek egy az ellensége, amely ellenséggel szemben minden erőnket és bátorságunkat, Istenben való bizalmunkat töretlenül be kell vetnünk, hogy az Égiek segítségével a magyar kereszténység, a Krisztust követők magyar tömege egységesen, összetartva, hittel és bizalommal felvértezve, imádkozva visszaszerezze az évszázados hűtlensége okán elvesztett isteni Kegyelmet és igazságot!

A próbatételek sora elkezdődött. Meg tudjuk-e védeni a váradi Premontrei apátot a náci oláhok intézkedésétől és ellent tudunk-e állni a megtámadott váradi református gyülekezet elleni támadásnak?

Az egyház, és mindkét érintett állam mélyen hallgat a Nagyváradot ért oláh, liberálnáci támadást illetően. Talán jobb is így, mert most megmutathatja a nemzet, hogy képes-e kiállni a hazug politika nélkül saját megmaradásáért és hitéért!

Vallja-e még Rákóczi Fejedelemmel együtt, hogy: „Ha Isten értünk, kicsoda ellenünk!”

S.D.G.!

Stoffán György

Primitív tót magyargyűlölet - ismét...

Egyre halmozódnak azok az intézkedések, amelyeket a megszállt magyar területek új urai hoznak a szülőföldjükön élő magyarok ellen. Nagyváradon a premontrei kolostor jogellenes kiürítését rendelték el bírósági úton, szemben az uniós joggal, Kolozsvárott pedig, nem szabad a buszon magyarul beszélni, mert ez esetben támadásnak teszi ki magát a magyar anyanyelvű kolozsvári polgár.

Észak-Magyarország urai megerősítették, hogy a Beneš-dekrétumok ma is érvényesek, és ha ez nem volna elég, akkor megfejelik azzal, miszerint a Szepsi egyetlen magyar iskolaközpontját is ellehetetlenítették az állami kvóta megvonásával, ami egyet jelent az iskolaközpont bezárásával.

Felvetődik a kérdés: kulturáltnak nevezhetjük-e ezeket a nemzeteket? Illetve, az általánosítás elkerülése végett inkább úgy fogalmazok, hogy kulturáltak-e ezeknek a nemzeteknek a vezetői, és társadalmaiknak nagyobbik része? A válasz egyszerű: Soha nem érik utol azt a kulturális és érzelmi szintet, amelyen a magyar nemzet nagyobbik és értékesebbik része áll. Számos okot jelölhetünk meg a magyargyűlölet indokaként: egyrészt a gyűlölködő népek (tót, oláh, rác) szláv eredete, genetikája nem teszi lehetővé a szellemi és lelki felemelkedésüket. A szlávság harapófogójában élünk, ráadásul a mai Európai Unió nagyhatalmainak évezredes magyargyűlölete is inspirálja ezt a szabad és immár európai értéknek minősülő magyarellenességet. Hiszen, a trianoni majd – a mai évfordulós – párizsi „békét” ugyanez az uniós söpredék hozta tető alá. Csak a nevek változtak, a gyűlölet, mint láthatjuk – maradt.

A hazai belpolitikában is megvannak azok a pártok és személyek, akik pezsgőt bontanak, ha a megszállt területek magyarságát atrocitás éri. Ők is azoktól akarják megvonni a szavazati jogot, akiknek a feje fölött átrepültek az országhatárok… És ez nemzetárulás a javából.

Amit viszont hiányolok az az, hogy egyetlen szó sem hangzott el ma, a párizsi békeszerződés drámai évfordulóján e történelmi eseményről, és egy szót sem olvashattam a nemzeti médiában a Szepsit sújtó tót aljasságról, azaz, az egyetlen magyar iskolaközpont lehetetlenné tételéről. Politikusaink sem említették a nemzeti tragédia 1947. február 10-iki eseményét, amikor a trianoni területrablást megfejelték még három, észak-magyarországi település elvételével.

Valami azt súgja, hogy nagy baj van a gépezetben, nagy baj van a nemzeti érdekek védelmével, és nagy baj van az erkölcsi követelményrendszerben is. És ez az „emlékezetkiesés” végzetes!

Ma félárbócon kellene lennie a Kossuth téri országzászlónak, és a hírműsorokban egész nap Szepsi, Beneš és Párizs, Nagyvárad és Kolozsvár nevét kellene hallanunk… Ehelyett a pártok egymás kipellengérezésével, mocskolásával vannak elfoglalva naphosszat.

Amikor pedig, azt tapasztalja az ember, hogy nemzetünk egy része ismét, és egyfolytában megaláztatás, a kisemmizés fájdalmát éli meg, de nincs hang, nincs kiáltás az érdekükben, akkor megfordul a gyomra mindattól, amiben élünk és ami súlyos következményeket rejt magában. Mert minden politikai párt, kivétel nélkül elfelejtette az irányadó és ma is aktuális mondatot: „Egy az Isten, egy a nemzet”…

***

„Testvér testvért, apát fiu elad…
Mégis, ne szóljon erről ajakad,
Nehogy, ki távol sír e nemzeten,
Megútálni is kénytelen legyen!”

(Tompa Mihály: A gólyához – részlet)

 

Stoffán György

Történelmi választási kampány…

Valami végzetes történik ma Magyarországon. Olyasmi szabadult el, amit a történelem során kevésszer tapasztalhatott meg a magyar társadalom. Az indulatok, a gyűlölködés, az emberi magatartások legalja uralja a politikai életet, kisugározva a társadalomra mindazt, ami a politikai pártok és szervezetek lehető legrosszabb törekvéseit tükrözi.

Ez a mostani választási kampány minden egyes pártot hiteltelenít, hiszen nem a nemzet érdekeinek szolgálatában, hanem a nemzet megosztásában, a gyűlölködésben, gyűlöletkeltésben és különböző érdekekért folyó harcban jeleskedik. A nemzeti méltóság, a keresztény szellemiség, a nemzet iránti elkötelezettség elvész a hatalomvágy, a pénzéhség és a globalitás szolgálata mételyében. Politikusok egymás kipellengérezésében látják a győzelem garanciáját, kisajátítva bizonyos elveket és irányvonalakat, hiteket és elkötelezettségeket. Ma válik láthatóvá az elmúlt harminchat, de inkább az elmúlt nyolcvanegy év züllése, züllesztése, a tiszta nemzeti gondolatok és a keresztény életszemlélet megsemmisítése.

Az egész társadalom felbolydult, mert retteg, mert gyűlöl, mert a politikai pártok mellett köteleződött el. A még ma is soknemzetiségű Magyarország lakossága nem érzi át a nemzet iránti kötelezettségét, mert genetikailag nem a magyar nemzethez, hanem önmagához igyekszik hű lenni, saját érdekeit látja elsődlegesnek és a haza iránti önzetlenség jelentését sem érti. Pedig volna miért harcolni ahelyett, hogy egymás ellen fordulnak házastársak, családtagok, barátok és ismerősök. Ma minden politikai törekvés és minden politikai ígéret hiteltelen és értelmetlen, mert nincs egység, és a nemzetért való összefogás teljes egészében megszűnt.  A társadalom meghasonlott a sok hazugság súlya alatt, és nincs semmilyen kapaszkodó, amely reményt és bizakodást adhatna a jövőt illetően, ugyanis a félelem és az anyagi biztonság hangoztatása, vagy az anyagi biztonság elvesztése nem nemzetépítő program.

Akkor lennének hitelesek a ma, a hatalomért mindent és mindenkit beáldozó pártok, ha békésen, a nemzeti célokat szolgálva minden párt egy asztalhoz ülve, kiterítené a magyarság megmaradását, fejlődését, az egyén biztonságát, a nép jólétét szolgáló terveit, és közösen, egy nagy egészet alkotva készülne a választásokra, azaz, valódi szolgálatba kezdene, és nem a tiszteletdíjakra, a milliós, sok esetben milliárdos haszonszerzés lehetőségét látná a parlamenti képviseletben, a kormányzásban. A társadalom is csak ebben az esetben térhetne vissza a józan emberi magaratás, az egymás iránti tisztelet, az erkölcs, a nemzeti összefogás normalitásához.

A legfőbb problémákat ismerjük. Önvizsgálat nélkül szidjuk a fiatalokat, noha az elmúlt harminchat évben a különböző nemzetközi projekteken kívül egyáltalán nem foglalkozott senki az ifjúságneveléssel, a műveltséggel és a kulturáltsággal. Bedobták a gyeplőt a lovak közé.

A kereszténység, a vallás és az erkölcsi nevelés is – állami beavatkozás mellett – inkább lenézett, gúnyolt szegmenssé vált, és értéktelen ostobasággá degradálódott a többségi társadalom szemben. Mert a társadalom csak annyit látott, hogy hol felekezeti ellentétek, hol anyagi érdekek mentén működik minden. Pedig hit nélkül elvész a nemzet és elvész Európa is. A keresztény magyar értelmiségnek ma semmilyen polgári és politikai képviselete nincs. Mert akik azt gondolják, hogy ők testesítik meg a keresztény értelmiségi társadalmi réteget, semmiben nem különböznek párttársaiktól és a politikai eszmék elvakult képviselőitől.

A harmadik probléma, a politikai hazudozás, a nyílt jellemtelenség, a rezzenéstelen mellébeszélés, amely bizonytalanságot és gyűlölködést szül a társadalomban, a rend helyett. A bizonytalanság és a gyűlölet pedig káoszt és anarchiát vált ki, amit ma világosan látunk, hiszen a társadalom nem kis hányada nincs tisztában számos fogalom jelentésével: erkölcs, erény, szeretet, egymás megbecsülése, bocsánatkérés, megbocsájtás, méltóság, emberi tartás, hit, Isten… etc.  

Így rohanunk a vesztünkbe, 2026 áprilisában… Vakon, süketen, önző módon, hazaszeretet és elkötelezettség, őszinteség és hit nélkül. A végeredmény sem lesz más, mint tükre és gyümölcse mindennek. Ám, a végeredményben nem lehetünk emberi gondolkodás, emberi logika alapján bizonyosak, mert a sorsunk Isten kezében van, és Isten útjai kifürkészhetetlenek… és minden nép, minden ember azt kapja, amit érdemel. A figyelmeztetés ma is érvényes: „Minden önmagával meghasonlott ország elnéptelenedik, minden önmagával meghasonlott város vagy ház elpusztul.” (Mt 12,25)

Stoffán György

A legaljasabb nemzetárulók – szavazás a „határon túl”…

A választási kampányok idején minden szemét a felszínre tör. Mint árvíz idején a pottyantós klozet tartalma. Így van ez ma is. És az ember nem is foglalkozna ezzel, hiszen négyévenként ismétlődik a hülyék karneválja, az ígérgetők, a hataloméhesek, a pénz után vágyók farsangi, de inkább Lipót-mezei felvonulása, amely a maga nemében veri a velencei karnevál forgatagát. A szellemi és lelki üresség, valamint a nemzetárulás és az emberi hülyeség összevont Guinness-rekordja a magyar választási kampány.

A szórakoztatás mellett azonban van ennek a bolondériának néhány olyan eleme, amely mellett nem mehetünk el szó nélkül, pestiesen szólva: amiért már pofon jár!

Az aljasságnak és a hülyeségnek is vannak határai, még ha nem is annyira látványosak, mint az a bizonyos trianoni határ, amely elválasztja Magyarország egyes részeit, annak lakosságával együtt a többi résztől. Nos, épp itt van az a pont, ami miatt bizony pofon járna: a „határon túliak” szavazati jog.

A primitív ellenzék-ellenség zászlajára tűzte a szavazati jog elvételét mindazoktól, akik akaratuk ellenére és megkérdezésük nélkül idegen megszállás alatt élnek saját magyar szülőföldjükön. Aki effélével kampányol, az bizony néhány apróságról vagy megfeledkezik, vagy olyan műveletlen hülye, hogy még nem hallott 1920-ról és 1947-ről.

Azaz, nem hallott arról, hogy Magyarország kétharmadát, annak lakosságával együtt idegen megszállás alá helyezte az a „remek társaság”, amely mára már az egészet felosztaná, ha tudná, de amellyel a magyar politikai „elit” holtomiglan-holtodiglan szövetséget kötött „felsőbb utasításra”. Aztán az Antall-i és a Horn-i vezetés alapszerződésekben rögzítette a fennálló, törvénytelen alapokon álló helyzetet, amit normális, érző magyar ember soha nem fog elfogadni.

Igaz, jelenleg is hallunk olyan ostoba és igaztalan politikai megnyilvánulásokat, hogy a megszállókkal baráti, jó viszonyban vagyunk, hogy közös történelmünk okán beheggednek majd a sebek, de korábban arról is szó volt, hogy Schengennek köszönhetően megszűnnek az ellentétek, hiszen nem lesznek határok…. stb. Közben persze a magyarok elleni uszítás, mind a tótok, mind az oláhok és rácok részéről tovább folyik, már-már a mindennapi életet is lehetetlenné téve.

Ebben a helyzetben szembesülünk azzal a proletár gyűlöletből fakadó elképzeléssel, hogy a határon túliak szavazati jogát is megszüntetné néhány, a műveletlen, tudatlan, magyar söpredéket tömörítő politikai közösség. Az egyik ok és indok erre az aljasságra az, hogy a megszállt területeken, de magyar szülőföldjükön élő honfitársaink maximum két képviselőt juttathatnak be a magyar parlamentbe. A másik ok és indok, hogy ezt a lehetőséget az Orbán-kormány adta, és mint tudjuk, ami ettől a kormánytól ered, azt hazaáruló, primitív, proletár ellenzékünk gyökerestől ki akarja irtani. Ez esetben a kiirtás szó, sajnos szoros, de facto értelemben szerepel.

Ezek a politikai niemandok büszkék a saját ostobaságukra, de azzal nem számolnak, hogy csaknem minden csonkaországi családnak vannak erdélyi, felvidéki és délividéki rokoni, baráti kapcsolatai és kötődése a jelzett területekhez. Így az ellenzéki politika saját lehetőségeit szűkíti, már az elgondolás nagydobra verésével is. Persze, vannak „árnyékszékelyek” és „gyászmagyarok”, akik odaállnak ennek a jelzőzhetetlen társaságnak a körébe, mert pénzt, előmenetelt remélnek sajátjaik elárulásáért, de ezek jelentéktelenek a hazai politikai életben és inkább megvetést érdemelnek és kapnak, semmint támogatást.

Mindazonáltal, ez a választási rendszer nem a legjobb a „határon túliak” számára. Már harminc éve is leírtam, amikor még nem volt állampolgárság, és szavazati jog, hogy a határon túliaknak saját képviselőt kellene delegálniuk a magyar parlamentbe, hiszen születnek olyan törvények és intézkedések, amelyek őket is érintik, de jelenleg a fejük fölött döntenek a sorsukról, a nekik szánt támogatásokról, a kedvezményeikről, amelyek így nem ellenőrizhetők…

Ezért, a megszállt területekről, akár ezek régióiból is külön-külön (Pl: Partium, Székelyföld, Bánság) szükséges volna, a magyarországi képviselőkkel azonos jogú képviselőket delegálni a magyar parlamentbe, a szlovákok, a románok, a szerbek, az ukránok és az osztrákok által megszállt magyar területekről, hogy saját ügyeikben magyar képviselőkként járhassanak el. Hiszen azokat, akiket ma listáról juttatnak be a megszállt területekről (összesen egy vagy kettő), nem biztos, hogy bármiben is képviseli tudják ezt az üldözött és jogait vesztő magyar nemzetrészt.

A kavalkád, a hülyék farsangi felvonulása tehát, áprilisig folytatódik, és erkölcsileg egyre mélyebbre süllyed, ami részben jó előjel is. Az aljas nemzetellenesség, a tömeggyilkos őssel bíró politikusok, a jellem és erkölcs nélküli, hataloméhes senkik, mindig elbuknak és elbuktak a történelem során. Igaz, sokszor nagy áldozatokat követel a jók közül is az ő bukásuk, de a jó és nemes áldozatokat pótolja az isteni Kegyelem.

A megvetés gyalázatos poklából azonban, nincs visszaút…

Stoffán György

Képmutató „szolidaritás” – még egy gondolat a Lázár-ügyben

A pozitív, erkölcsileg nagyra értékelhető és példamutató emberi magatartások közé tartozik, ha egy ember egy rossz fogalmazása, egy másnak vélt sérelmet okozó gondolata miatt bocsánatot kér. Az pedig szintén nagyra értékelhető, ha a bocsánatkérést az érintett elfogadja, kivált akkor, ha a bocsánatkérő világosan elmagyarázza, hogy mi volt az eredeti gondolata, amelyben a rosszul fogalmazott mondat elhangzott.

Nos, Lázár János nemcsak politikusként, miniszterként, hanem emberileg is eleget tett ennek az erkölcsi követelménynek. Világossá tette, hogy az elhangzott mondat – amelyet a politikai ellenfelei fegyverként használnak ellene és a kormány ellen –, miért nem lehet sértő, és a kormány, de ő személyesen is, milyen eredményeket értek el a sértett népcsoport érdekeire figyelemmel.

A politikai harc és az erkölcstelen hatalomvágy, valamint a pártalapon évek óta gerjesztett gyűlölet, ennek ellenére tömegeket tudott kivinni az utcára. Olyan tömegeket, amelyek nem a cigányok mellett, hanem a kormány ellen fejezték ki mérhetetlen utálatukat. Ez az a tömeg, amelynek sem a logikus, érthető magyarázat, sem az emberi érték nem számít, mert a gyűlölet felemésztette a legalapvetőbb emberi érzéseit. 

A képmutatás abban nyilvánul meg, hogy ma az általuk megvetett hazai kisebbség melletti hazug "szolidaritást" használták fel egy kormányellenes tüntetés fedőakciójaként, tehát, saját politikai céljaikra használták fel és ki azokat, akiket feltüzeltek azzal, hogy ők egy megalázott és kihasznált nemzetiség. Pajzsként, ágyútöltelékként működik a cigányság az ellenzék számára. Az értelmiségi cigányság nagy része viszont megértette mit és miért mondott Lázár János.

És megértette az ellenzék is, de az érdekeik mást diktáltak: embertelenséget, aljasságot, hataloméhségük kielégítésének egy állomását. Hiszen, ha a béke és a cigányok melletti valós és őszinte kiállás lenne a céljuk, akkor Lázár János bocsánatkéréséhez fűzött világos, magyarázó mondatait megerősítenék, hogy békét teremtsenek egy őszinte, a rossz fogalmazás miatt való bocsánatkérés megértetésével.

Ám, nem ez történt. Politikai céljaik érdekében ők használták fel és ki a cigányság azon részét, amely nem értette meg Lázárt, és akiket megfontolt és aljas szándékkal hergel a magyarellenes politikai csoport Lázár János és a kormány ellen. A hangoskodás, a szívhez szóló, de képmutató és aljasul hazudozó felszólalások, a liberális, „romavédő” tömeg számára persze, sem a magyar, sem a cigány nem jelent semmit, nem számít. Ők a kormány bukását tűzték ki célul, konkrét hazaárulás - idegen hatalommal egyezség kötés - formájában, ehhez szervezkednek, és képesek a nemzetet, a hazát, a határon túli magyarságot értékeivel együtt elpusztítani, mert azt hiszik, hogy akkor ők lesznek az urak, övék lesz a hatalom, a vele együtt járó pénz… Ezzel hitegeti őket a háborús, elmebeteg hisztériában tobzódó Uniós vezetés és a - nekik - testvéri Ukrajna.  

Ám, rosszul hiszik. Őket elsőként fogják megsemmisíteni, mert a világon minden változhat, de egy dolog nem változik soha: a hazaárulókat azok is gyűlölik, akiknek dolgoznak. Mert aki képes hatalomért a népét, a hazáját és a vele élő kisebbségeket is elárulni, az képes a gazdája hátába is belevágni a kést… 

És a történelemben számos példa bizonyítja, hogy az árulók soha nem élték túl azokat, akiknek dolgoztak. Viszont a Kárpát-medencében, egymás mellett élő magyar, cigány tót, szerb, sváb minden történelmi korban túlélte a társadalom szemetjét, azaz, azokat, akik elárulták az országot és megpróbálták egymás ellen uszítani a nemzetiségeket. És ez, most is így lesz!

Stoffán György

A lányát védő apa és az ukrán támadók

Nem az első eset, hogy azok kerülnek bajba, akik az élet bizonyos, problémás helyzeteiben, a legtermészetesebb reakcióval válaszolnak a kihívásokra. Ilyen eset volt az is, amikor egy, a gödöllői HÉV-en megtámadott lány értesítette szüleit arról, hogy három ukrán tapogatja és megnyalták a száját, valamint trágár szexuális ajánlatokat tesznek neki.

A szülők azonnak a HÉV-megállóhoz rohantak, a lány leszállt a támadók pedig, immár az apával szemben folytatták tovább a fenyegetést és a támadást. Amikor már az apát is megütötték, és mindhárom támadó nekiesett, az apa munkásruhájából előkerült snitzerrel próbált védekezni. A támadó felé suhintott, és eltalálta a nyakát, amelyet cca. 20 cm hosszan (nem mélyen!) megvágott. Ám az ukrán fiatal még ezután is ütni próbált, miközben sört ivott és dohányzott… igaz, kicsit vérzett is a nyaka.

Az ügyészség mindennek ellenére nem az ukrán támadókat, hanem a lányát védő apát akarja négy évre börtönbe juttatni, míg az ukrán támadó két év felfüggesztettel megúszná a dolgot.

Ez már nem is a jog megítélésébe tartozik, hanem valami egészen más zajlik Magyarországon. Lehet, hogy az ügyész, aki négy évet kért az apára, gyermektelen, vagy annyira törvénytisztelő, hogy hasonló esetben mialatt a lányát erőszakolja három ukrán, ő a 112-t hívná? Érthetetlen!

Az indoklásban már gyilkossági kísérletet nyomkodtak a történetbe, és olyan bölcsesség is elhagyta az ügyészségi szóvivő száját, miszerint 20 cm mélyen vágta el az ukrán nyakát az apa, és csak véletlen, hogy nem halt meg a támadó, illetve majdnem meghalhatott volna. Ez igazi jogi megfogalmazás.

A társadalom mit von le ebből? Nem azt, hogy bízzunk a magyar jogállamiságban, és abban, hogy az állam megvédi a polgárait. Hiszen, amikor részeg ukránok trágár, bántalmazó magatartást tanúsítanak, és ezt saját gyermeke védelmében egy magyar állampolgárságú apa meg akarja akadályozni, akkor a magyar állampolgárságú apa kerül bajba, mert az ügyészség belemagyarázott bűncselekménnyel, gyilkossági kísérlettel vádolja. Ez tűrhetetlen!  

Nem az első eset, és minden bizonnyal nem is az utolsó. Magyarországon minden lehetséges. Mert hát demokrácia van. Lehet szabadon a keresztényeket üldözni, Papot vegzálni, templom előtt istentisztelet vagy mise alatt erősítőkkel hangoskodni, platóról sértegetni a templomból kijövő embereket. El lehet vezettetni politikai tüntetésről azt, aki a politikai tüntetés szellemiségével nem ért egyet és ezt békés módon kifejezi, elítélhet bíró minden bizonyíték nélkül ártatlan embert mert fogalma sem volt a perirat tartamáról, és büntethető az, aki saját gyermeke védelmére kel. A jogállamiság, a jog, a tisztelet, amelyet megkövetelnek maguknak a pulpitus túloldalán lévők, ma már aligha hiteles.

A magam részéről kiállok az édesapa mellett, akit gyermeke védelméért börtönnel fenyeget a független – feltehetően kicsit ukránpárti –, igazságszolgáltatás. Bizony, én magam is hasonlóképpen reagálnék, ha támadás érné a gyermekeimet. Annyi különbséggel talán, hogy a támadó nem ülne bent a tárgyalóteremben…  

sgy.