2024. június 18., kedd

Dominus vobiscum! - 2. rész


Mai világunk hitéletének és társadalmi problémáinak boncolgatása nem hálás feladat, hiszen több a bírálható tény, mint a dicséretre méltó. Akár politikai, akár egyházi, akár a civil életbe pillantunk bele. A jelen kor liberális, itt-ott kommunista, de töretlenül erkölcstelen és hit nélküli szellemisége, az emberi jogokra való hivatkozás és a Teremtéssel szemben álló gondolkodásmód, az élet minden apró részletébe befurakodik. Ez legfőbbképpen a megvetendő, ócska emberi tulajdonságok által történik, amikor vezető beosztású politikusokat, egyházi embereket, civil szervezetek vezetőit, a „nem létező” világhatalom a saját céljainak szolgálatába állít, sok esetben horribilis, visszautasíthatatlan összegekért. Másokat zsarolással vesznek rá a társadalmak, a kereszténység, sokszor pedig, az emberiség elárulására. A terv megvalósítása évszázadok, de talán évezredek óta folyik, hiszen nem más ez, mint a jó és a rossz harca, a Sátán háborúja Isten ellen, Isten parancsai ellen, az emberiség, a lelkek megszerzése érdekében.

A társadalmak orruknál fogva vezethetőkké válnak, ha az egyént, mint a társadalom részét, alkotóelemét, ígéretekkel, pénzzel, ámítással, mások lejáratásával érdekeltté tudja tenni egy-egy új ideológia, szellemiség. Az emberi kapzsiság és irigység hatalmas erő, a jólét pedig, kitöröl a normális gondolkodásból, életvitelből olyan erényeket, amelyektől az ember, ember tudna maradni. Tehát, az ember megvásárolható, ha nincs hite, ha nem ragaszkodik az erkölcsi normáihoz, Isten-hitéhez, a krisztusi tanításhoz. Az az ideológia, amelynek mentén ma a társadalmakat értéktelen, erkölcsnélküli masszává gyúrják a beteg, aberrált elmék által felállított törvények erejével, nem ismeretlen az emberiség történetében. 2013. február 10-éig, jobbára elszigetelt, egyes csoportok, felekezetek, civilszervezetek sajátjaként működött, de a művelt, európai, keresztény világ ellenállt a sátáni támadásoknak. XVI. Benedek kényszerű lemondása, majd a migránsválság azonban, felborította a rendet, elindította a változást, a rendellenesség rendként ismertetett el, a rossz és a gyalázatos jóvá és fennköltté lett… a normális, emberi, keresztény gondolkodásmód visszaszorult, mert az egyes emberek – politikusok, papok és civilek –, a könnyebb, a korlátok nélküli életet választották mind hétköznapjaikban, mind hitükben.

A nem létező világhatalom rátelepedett a keresztény egyházakra, az európai politikára, az élet minden szegmensére és megkezdte a megfélemlítés ördögi korszakát, a menekülteknek nevezett fekete sereg behozatalával, a bűnözés ezáltali megsokszorozásával, a gender-elmélettel, az LMBTQ és a keresztényüldözés különböző válfajaival. Az európai értékek megsemmisültek. Amit addig értéknek tartottunk, lett az értéktelen, s ami értéktelen és megvetendő volt, azt nevezik ma értéknek. Ellenkezésre nincs lehetőség, mert még azok az országok is az uniós törvények alárendeltjeivé váltak, amelyek látszólag nem értenek egyet a fent leírtakkal. Így, a polgároknak csak bizonyos határokon belül lehet kifejezniük nemtetszésüket. Ez azonban a veszély nagyságát tekintve aligha elegendő. A jog és a törvények viszont, nem a polgárok pártján állnak, ergo: a normalitás végleg háttérbe szorult, és az erőszakos, diktatórikus, aberrált, már-már háborús új világ erőltetése természetessé vált.

Számunkra, magyarországi állampolgárok számára tragikusabb ez a kettősség, mint ahogyan a nyugat-európai társadalmakat érintik ezek a világraszóló, sátáni változások. A kormány – ha későn is –, felismerte azt, hogy Magyarországon nincs helye a liberális eszméknek és a magyar néplélek elfogadhatatlannak tartja, érzi a globalizmust és az Isten ellen való sátáni háborút, azaz a New Age irányelveit. Persze, mint mindenütt a világban, hazánkban is követőkre talált a vallásellenes ideológiák sokasága, azonban a néplélek nem átalakítható, így egyes efféle ideológiák szélsőséges megnyilvánulásai visszavetik az érdeklődést, eltávolítják a követőket. Sajnos azonban, nem visszatántorítják a kereszténységhez, hanem még talajtalanabbá, kilátástalanabbá teszik az ezoteriához, az alternatív spiritualitáshoz vonzódó, de abban később csalódott emberek sokaságát, lelki életüket, érzéseiket, jövőképüket.

Az új pogányság is egyfajta szándékos, és jól kitervelt módja az új, Isten nélküli világ létrehozásának. Ezt, Magyarországon önjelölt őstörténészek terjesztik, mindenféle vélt, felszínes műveltségből eredő tanokkal, történelmi mellébeszélésekkel, ősmagyar vallásként hirdetve távtanaikat. A rendszerváltásnak nevezett időszak óta egyre csak sokasodnak ezek, a tévtanokat hirdető áltudósok, és sajnos a követők száma is egyfajta magyarságtudat szellemében, téveszmék mentén vallják magukat ilyen-olyan ősmagyar származásúnak, de odáig is eljutott már néhányuk, hogy szkíta kisebbséget szerettek volna bejegyeztetni… A keresztényellenes őrület tehát, mindig új és még újabb ostobaságokkal látja el a lebutított társadalmat. A magyarság kutatására az állam létrehozott egy intézményt, amely rendkívül nagy eredményeket mutatott fel, de talán pont ezért, az intézet teljes tudósgárdáját kirúgták és ma már csupán a nevében az, amit az alapító vezetés felépített. Egy nyugdíjas sebészorvos és egy egészségügyi újságíró a két legmeghatározóbb személyiség ebben a kutatóintézetben.

A kormány, bizonyos politikai megfontolásból százmilliókkal támogatja mind az intézetet, mind pedig, a szintén téves eszméket hirdető, és évenként megrendezett alföldi találkozót, ahol magyarok és keleti rokonaink, sámánjaikkal és vélt vallási szokásaikkal szórakoztatják egymást elvetve egy ál-ősmagyar érzést a látogatókban is. Hasonló keresztényellenes tévút, a HIT Gyülekezetének történelmi egyházzá nyilvánítása, amely által ez a szekta is hozzájut az állami támogatásokhoz, aminek fejében a híveik a kormánypártra szavaznak – állítólag. Tehát, a keresztényellenesség finomított formája már ide is elért.

Nem változott semmi a magyar fiatalság lelki, szellemi nevelése terén sem, noha ezernyi tanulmány és szakértői vélemény született a rendkívül rossz és veszélyes helyzet miatt. A közoktatás és a szakoktatás terén sarkalatos változásokat kellene véghezvinni, de a nemzetközi szerződések és a nem létező világkormány irányvonala, céljainak megvalósítása miatt ez lehetetlen. Ma a műveletlenség, a gondolkodásra képtelenség, az önvédelem ösztönének teljes megszűnése, az erkölcsi határok megsemmisítése, az érzések értéktelenedése jellemzi a magyar fiatalságot, és ez ellen senki nem tesz semmit! Minden úgy működik, mint egy kapitalista nagyvállalat, amelyben a dolgozó ember termelőeszközzé degradálódott, és csak a pénz, a haszon, az extraprofit számít.

A társadalomnak azonban, ősi lelki beállítottságából eredően szüksége van emberi, hitbéli megoldásra ebben a korántsem reményt keltő helyzetben, amelyben a háború és az ezzel együtt járó elmúlás fenyegetettsége is a mindennapok részévé vált. A lelki üresség, a csak a politikával való foglalatosság, a telefonnyomkodás és a gyűlölködés nem vezet sehová. A társaság, szeretet, egymásrautaltság tudata nélkül felnőtt, erkölcseiben és lelkileg is súlyosan problémás fiatalság, a folyamatosan megnyugvást kereső, de túlhajszolt és kiszolgáltatott közép-korosztály, valamint a mindezen döbbenten szemlélődő idősebb polgárok összessége, mint társadalom, nem alkalmas jelenleg az ország építésére, az ország megtartására. Ehhez sokkal bölcsebben gondolkodó, emberközpontúbb, őszintébb, műveltebb, erkölcsösebb, és rendet is tartani tudó vezetés, hitében erős és hiteles, nemzetmegtartó egyházak, lelkiismeretes tanárképzés és oktatás szükségesek. Valamint az állampolgárok ama felismerése szükséges, amelyben a nemzet egysége nem csupán politikai szlogen, a kereszténység nem politikai, amely csak a templomfelújításokban fejeződik ki, és a hazaszeretet, az emlékezés nem kötelező tananyag, hanem érzés. Ahhoz viszont, hogy újra érzéseink legyenek, rendszert kell váltani. Mert csak mondani a szépet és a jót, kevés! Ha a hitet nem követik a cselekedeteink, akkor a hit semmit sem ér… Ez igaz a hétköznapokra és a nemzet jövőjére is!

(folytatjuk)

Stoffán György