2017. augusztus 20., vasárnap

Nyílt levél Beer Miklósnak

A szomorú szereplés... 

Excellenciás Püspök Úr!

Nem felháborodott és pallérozatlan nyelvezetű levelet ültem le írni Excellenciádnak, hanem nagyon is fajsúlyos ügyről mondanám el a véleményemet mind egyházunk, mind az Ön méltósága védelmében. Drámai ugyanis az, ami az utóbbi napokban az Ön megnyilatkozása(i) miatt, még keresztény testvéreinkből is kikívánkozik. Sajnos e reakciókat Ön indította el, amikor a hírhedt, magyarellenessé aljasult Hírtv-ben, a magyarellenességéről hírhedt műsorvezető hölgy társaságában, és vele egyetértve(!) Ön kétségbe vonta Európa szándékos és erőszakos iszlamizációjának tényét, a megszállást, amely már máig is keresztény európai emberek sokaságának halálát okozta a pogány terrorizmus által, s amikor Ön a keresztény magyar kormányt és annak intézkedéseit ostorozta, csaknem hazugnak nevezve a kormányfőt. Ön, e megnyilatkozásokkal a Jézus által is súlyos bűnnek ítélt megbotránkoztatást követte el nem először. S ez, Öntől sokszoros bűnnek számít, mert Ön a krisztusi törvények alapos ismeretében vétkezik a magyar nemzet és a keresztény Európa ellen, saját lelkiismeretére hivatkozva.

A jelen megnyilatkozások annál is inkább fájók, sértők és megalázók a magyar katolikusság számára, mert Ön vagy nem akarja érteni a valóságot és szándékosan félremagyarázza a Szentírást is(!), vagy valóban nem érti, mi folyik Európában… (ez utóbbi eset nem nyílt levél témája volna, hanem orvosi probléma. S ez utóbbiban nem hiszek.) Mert Ön is látja, láthatta az elmúlt néhány nap terror-eseményeit, amelyekben csaknem húszan meghaltak, és száznál több sérültet jegyeznek eddig a hírcsatornák.

Az Ön püspökelődei bizonyára nem a legjobb püspökként jellemeznék Önt, aki a kereszténységet kiirtani szándékozók pártján van, s a liberális politika ócska és hazug lózungjait ismételgeti, némi keresztényinek nevezett hamis mázzal leöntve.

Súlyos felelőtlenség ez Öntől, mert világos és egyértelmű tények bizonyítják, hogy az üldözött keresztény testvérek nem jöttek el, vagy csak nagyon kevesen onnan, ahol üldözik őket. A Szentírás szerint nekünk azokat kell segítenünk és támogatnunk, akik hozzánk tartoznak, akik Krisztust követik. Akik mást vallanak és másban hiszen, mint mi, azoknak a köszönését sem szabad fogadnunk, s a lábunkról a náluk felszedett port is le kell vernünk… – ha rémlenek eme idézet-célzásaim.

Veszélyes az, amit Ön űz Excelleniás Püspök Úr! Mert Ön az Egyház megítélését is rombolja, hiszen nem Jézus parancsainak tesz eleget, hanem Jézus parancsait kiforgatva szolgál egy olyan eszmét és szellemiséget, amely elpusztít mindent, ami európai és keresztény! Nem félelemkeltés az, amit a magyar kormány tesz, hanem olyan önvédelem, amelyet az Ön püspökelődei is megtettek, s amelyben számos egyházi személyiség életét adta az egyházért és a hazáért, fájdalmasan szép történelmünk során.

A katolikus ember számára alapvetés, hogy a rászorultakon segíteni kell, hisz ez parancs. Ám a katolikus ember nem hülye, de nem is félrevezethető! Excellenciád hülyének nézi a katolikus embert, és megpróbálja elmagyarázni a nevezett TV csatornán, hogy ki a rászorult, a menekült… Higgye el Püspök úr, mi tudjuk! A barcelonai esemény pedig újból felelevenítette azt, amit mi tudunk e „menekültekről”, szemben Önnel, akinek látszólag fogalma sincs minderről. Pedig van… nagyon is van!  

Kérem tehát Önt, ne akarja katolikus híveit az orruknál fogva, ostoba magyarázatokkal és nap, mint nap cáfolt botor mellébeszélésekkel félrevezetni. Ön a tűzzel játszik saját megítélését illetően is, és mint mondtam, egyházunk hitelét súlyosan csorbítva, mert az a látszatot kelti, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Kar Önnel egy követ fúj a katolikus (keresztény) magyar nemzet ellenében. Ez pedig sátáni játék Monsignore! Sátáni akkor is, ha van Önnél magasabb rangú is, aki hasonlóképpen vélekedik és megnyilvánulásai is hasonlók az Önéihez. Önt ez sem menti fel, mert Ön a kormányt, és az arra szavazó katolikus és keresztény milliókat taposta sárba egy magyar-, és keresztényellenes televíziós csatornán keresztül, a barcelonai tömeggyilkosság előtti, de számos tömeggyilkosság utáni napokban, amely tömeggyilkosságok ismét Önt – Önöket – cáfolják, ám Barcelonát, Németországot és Finnországot követően sem Ön sem magasabb rangú főnöke nem szólaltak, szólalnak meg, még egy elhaló kondoleálás erejéig sem. Ez sem keresztényi viselkedés Monsignore… ami sokat elárul az Önök európát veszélyeztető, megosztó és keresztényellenes szándékairól. 

Excellenciás Püspök úr! Nem kérem, hogy kérjen bocsánatot, mert Ön azt adja, ami a valója, így a bocsánatkérés értelmetlen és hazug volna Öntől. Csupán azt kérem, gondolja át: – megéri-e a katolikus egyházat és a magyar katolikus társadalmat fenekestül kifordítani, megosztani és szétzülleszteni a hazug liberális politikai elvárások mentén? Nem volna-e jobb bűnbánatba merülve, korábban kérnie a nyugdíjazását? Hátha, a ma Önre nehezedő gondoktól való elszakadás megvilágosodást hozna az Ön szemléletében, s nem követne egy a kereszténységre halálos veszélyt jelentő ostoba és végzetes ideológiát, Isten-ellenességet… Mert az, amit ma Ön tesz, nem különbözik attól, amit a keresztényüldözések előtt és alatt tettek és tesznek az üldözők, az árulók.

Isten irgalmát kérem mindnyájunkra!

L. J. Ch.!


Stoffán György

2017. augusztus 18., péntek

Stoffán György: Ahol a terror kezdődik – gondolatok Barcelona után




Barcelona épp úgy intő jel, mint az eddigi összes efféle aljas és embertelen, a Sátán vallásában természetes gyilok. Sétáló embereket ölni hátulról, patkány módjára, és még manőverezni is, hogy minél többen meghaljanak, olyan cselekedet, amelyre egyetlen válasz létezik: – eltakarítani az írmagját is azoknak, akik erre képesek. Mert az ilyen cselekményt nem lehet megmagyarázni, nem lehet felmenteni, de főleg nem lehet meg nem történtté tenni.

Azt hazudja az EU vezetése, hogy menekültekről beszélünk, hogy a háború elől menekülő szerencsétleneken kötelező segítenünk. Ezt hirdeti tébolyult lelkesedéssel Róma püspöke is, akinek elődei megvédték egykor a hasonló inváziótól a keresztény népeket és nemzeteket… Ma az árulás, az elmebeteg liberális eszme, és a sátáni cél egybevág: eltörölni a keresztény fehér embert a föld színéről…

Ha volna, aki még értené, akkor nyílt levelet írnék a liberál-bolsevik ellenzéknek. Ám mára az érvek, a békés vita, a logika megszűnt létezni a számukra. Ezért nem írok nekik levelet, csak meditálok…  
 
A spanyol furgon-ellenzék falfirkája, amely miatt 14-en meghaltak... Írhatta volna Fegyőr vagy K. Olga is... 
Mit is tesz a mai hazai, de nem magyar érdeket szolgáló, hazaáruló, ellenzék? Ostobán és aljasul a negatív és primitív emberi tulajdonságokra építi működését, mert számára semmit nem jelent a haza, a nemzet, a megmaradás, a kereszténység, az emberség, az erkölcs. Számára egyetlen a hatalom és az azzal járó pénz jelent mindent. Nincs szégyenérzete, szembe hazudik, letagadja még azt is, amiről filmfelvételek tanúskodnak. Ez a legalja gerinctelenség, amely jellemzi az egész ellenzéknek nevezett jellem és emberi tartás, nemzeti érzés nélküli söpredéket. Persze nem csak itt Magyarországon, hanem a világ bármely részén nézünk szét, megtaláljuk ugyanezeket az ártó férgeket. Mert nem magyarországi specialitás ez, hanem egy olyan mélyre süllyedt liberális-bolsevik embertelenség, amelynek pont e sajátos jellem-, és erkölcsnélkülisége vet véget hamarosan, de addig sajnos még sokat ártanak…

Ők terroristák, hiszen ők indítják el a furgonokat a tömegbe, ők akarnak Balatonra vinni olyan embereket, akiket a magyar társadalom nem akar látni sem a Balatonnál sem egyebütt. Ők gyűlölködnek és oltják be hülyeségekkel, az amúgy is alacsony szellemi képességekkel rendelkező MSZP-s embereket – hogy ne mondjam – a nyugdíjas klubok ingyen fürdőjegyért az MSZP irodánál sorba állókat, akik aztán akkora marhaságokat szajkóznak, hogy az ember a hatos villamoson azon meditál, hogy sírjon-e vagy nevessen…

Csak néhány példa…

„A románok sokkal előbbre vannak, mint mink vagyunk, ugye Rózsikám? Micsoda gyönyörű épületeket csinálnak… Rózsika: – Voltál Romániába? Nem csak monták amiko bent vótam a klubba.” vagy: „A Zorbán elvette a 13. havi nyugdíjat” „A Zorbán mindent a családjának ad. Mindent azok intéznek… Beszélgetőpartner: – Miket ad oda?  – Há… há mindent… meg a Mészárosnak… mer az a uszoda is a Zorbáné meg a családjáé a Dagály utcában…„ – aztán leszálltam. És döbbenten konstatáltam, hogy ezeknek az Orbán-gyűlölete hihetetlen… Tényleg ennyire buta lenne a szocialista proli?

Mindez csak néhány kiragadott szoci primitívség, egy villamoson hallott beszélgetésből. Persze, ez sem magasabb színvonalú az ellenzék egy-egy sajtótájékoztatójánál, vagy egy-egy interjúnál, amelyet például a „szavahihető és bölcs” Jobbikos vezérrel készít a hírhedt K. Olga – aki szerint a magyar rendőr tehet a Barcelona-i terrorcselekményről – az HírTv-ben. Igaz, a Jobbik parlamenti frakciója mélyen a DK erkölcsi színvonala alatt leledzik, így méltó K. Olgához a beszélgetőpartner. (Csak azt nem értem, hogy a parlamentben – jó kis apanázsért – bólogató „tiszteletes asszony”, hogy néz a férje „nemzeti imaházában” lévő Horthy-szoborra… érdekes és megterhelő lehet ez a szellemi és lelki skizofrénia…)

De lépjünk is túl ezen. Hiszen tudjuk kik ők, azt is tudjuk, mit érdemelnének egy normális világban, s azt is tudjuk, hogy e pillanatban rossz irányba megy a rend és a törvényesség az egész világon, mert sokan vakon ragaszkodnak a rend helyreállítása helyett egy ostoba és beteges, nem utolsó sorban hazug elvhez, a „demokrácia” nem létező elvéhez.

Nem merünk pofont adni, mert demokrácia van, ahol mindent szabad, nem merünk törvényekkel élni, mert már az is sérti a demokráciát, s nem merjük a Soros-tréningen részt vett bírákat és ügyészeket kivágni a hivatalukból, mert hátha elmennek – mint már a régi komcsi bírák meg is tették – Brüsszelbe panaszkodni…. Emiatt pedig a „furgonok” – azaz ez az ellenséges ellenzék –, bármikor bárhol lecsaphatnak. Mert ők maguk a furgonok, az erkölcs és a nemzettudat megsemmisítői, a kereszténységet nyilvánosan alázók, akik, ha módjuk volna, ölnének is. Az ostoba törvények miatt az olimpiát sikeresen leszavazók. Ők maga a terror, hiszen előkészíteni akarják Magyarország megszállását, az idegen nációkkal történő betelepítést, a lakosságcserét. Ma már nem számít az antiszemitizmus sem, hisz ők lettek a legnagyobb antiszemiták is, akik a velük ellenkező zsidót gondolkodás nélkül gázkamrába küldenék, ahogy ezt Köves Slomó irányába (igaz másképp) ki is fejezték. Mert Köves tudja ki volt Soros… és Köves nem hajlandó egy Gestapoval együttműködő gazembert védeni… erre csak a Mazsihiszes sorosisták, ön-antiszemiták képesek.

Magyarul: minden kifordult a normális kerékvágásból. Európa népei ébredeznek, a terror folyik, s ma Magyarországon az ellenzék még szabadon élvezheti az anarchia „demokrácia” biztosította előnyeit, s ők maguk játszhatják el a gyilkos furgonok szerepét… egyelőre csak lelkileg ölnek, de ölnének de facto is.

Közben szörnyülködünk Nizzán, Brüsszelen vagy épp Barcelonán. Pedig ezzel az ellenzékkel, ezzel a „demokratikus” mentalitással és ezzel a rendnélküliséggel, ellenzéki terroristáink, bűnpártolóik és bűnsegédeik nagy előnyökre tesznek szert. Gondolkodás nélkül belerontanak az ünneplők tömegeibe, a nemzet méltóságába, az emberek lelkébe, a békét kívánó többségbe… Mert nem különb ez a söpredék, a nizzai vagy barcelonai muszlim féregnél, amely élvezettel gyilkol. Hiszen ezek is gyilkolnának a hatalomért, a pénzért, az idegen érdekekért, ha jól megfizetik őket. Ám, ezek a mi házi soros-terroristáink még aljasabbak, mint a barcelonai furgonos. Mert az a marokkói muszlim meggyőződésből ölt, ha mégoly aljas cselekmény volt is ez részéről…


A hazai liberál-bolsevik ellenzék azonban pénzért aljas, pénzért vált potenciális, gyilkos terroristává… Szabad-e, kell-e hagynunk, hogy belénk hajtsanak?...  

2017. augusztus 15., kedd

Elhallgattatott Boldogasszony-ünnep és egyéb bajaink


Minden évben kissé felháborodott leszek ezen a napon. Annak ellenére, hogy tudom: egyházam egyetemes egyház… Mégis. Nekem ez a nap az egyik legnagyobb magyar katolikus ünnep. Hiszen azt ünnepeljük, hogy első szent királyunk felajánlotta Máriának, Isten Anyjának nemzetünket, hazánkat, koronánkat, amelyet a Szent Szűz el is fogadott, így ettől a naptól fogva a Kárpát-haza Mária országává lett. A világ nemzetei közül elsőnek Szent István tett ilyen felajánlást, s példájára évszázadok múlva más nemzetek uralkodói is. S e napon, a felajánlás után néhány órával halt meg Szent István… aki a magyarok számára ünneppé tette Mária Mennybevételének napját.

Gyermekkoromban, a kommunista érában – néhány rongy békepapot kivéve –, minden e napon mondott prédikációban hangsúlyt kapott Szent István felajánlása és Mária országa. Ma, sem a liturgikus szövegekben, sem prédikációkban egyetlen mondat sem hangzik el erről a hazánkat megtartó, jövőnket biztosító eseményről, s arról hogy a magyarok Királynője Mária, s a magyarok országa Mária országa. Mintha ez csak egy mellékes valami lenne, ami szót sem érdemel. Mintha a magyar történelemben és a magyar katolikus egyház történetében a Mária-tisztelet, a Máriás hadizászlók, a Máriás zarándoklatok és kegyhelyek nem számítanának. A „nagyfene” ökumené vagy a Vatikán új keletű Mária-tisztelet ellenessége az ok? Ki tudja! A tény hogy a Mária-tiszteletet mintha az egyháziak egy része, a Rózsafüzérrel egyetemben súlytalanná akarná tenni, ki akarná törölni a köztudatból…   

Hiszen, ma nem röstellik a híres kegyhelyet csalásnak minősíteni, noha soha, senkit nem vezetett rosszra az ott hallott – vagy nem hallott – üzenet. S Medjugorje-ban természeti jelenségek is bizonyították a Szűz Mária-jelenlétet, s voltak bizonyított gyógyulások is. Mégis csalással vádolják a szent helyen tapasztalt jelenéseket. (Igaz, nem azokra a visszataszító dolgokra gondolok, amiket a helybéli ferencesek leállítottak, amelyek miszerint magánházaknál a kapura írták ki, hogy: jelenés 15,30-kor…)

Láthatjuk, illetve már nem látjuk a ferencesek rendi ruháján a Rózsafüzért, mert úgy látszik a testvéreknek fájt a derekuk a Rózsafüzér kolostoron belüli viselésétől… kint ugyanis egyáltalán nem hordják Szent Ferenc habitusát. Kint civilbe öltöznek (szerzetesek és világiak egyaránt…), mert lehet, hogy az új rendi vezetés megtalálta Assisiben Szent Ferenc civil ruháját: farmerét és pólóját… s mint szent hagyományt, a habitust már csak jelmezként viselik ezután… elkeserítő, felháborító és kiábrándító valóság, elkeserítő pökhendi oda nem figyelés, fájdalmas, rossz példát adó elvilágiasodás.

Igen… mérgelődöm, hiszen állandóan arról hallunk, hogy nincs pap, hogy nincsenek hivatások, s ma már olvastam olyan papi hőbörgést is, amelyben a híveket vonja kérdőre egy „bölcs” atya, mondván: „mit tettek a hívek a papi hivatásokért”… Nos, kedves Atyák! Ti mit tettetek a papi hivatásokért, vagy azért, hogy megteljen a templomotok? Nem többet, mint a hívek, akiket felelőssé tesztek. És ez baj! Mert a pap ott kezdődik, amikor látszik is rajta, hogy ki ő. Rajtatok szentatyák a farmer és a póló nem papi viseletként áll… pedig milyen nagy ajándék lenne, hogy meg sem kéne szólalnotok, mégis prédikálhatnátok, ha a reverendában, a rózsafüzéres habitusban járnátok a népek között. Tényleg: szégyellitek? Vagy miért nem?

S ma a templomban a magyar ünnepen… nem hallottam a nemzet hitéről, Szent István felajánlásáról és haláláról, nem hallottam Mária országáról és Máriáról, a magyar nemzet Királynőjéről… Pedig kellene! Valami azonban hibádzik a gépezetben évek – évtizedek óta. És ezt a hibát sürgősen javítani kellene, mert nem elég elfilozofálni a tények keserűségén… Emlegessék mindennap a templomokban Mária-országát, a magyar nemzet ebbéli kiváltságát, az égi Anya iránti bizalom és szeretet fontosságát… Mert Mária Mennybevételének napján Magyarország királynőjének mennybevételét ünnepeljük. Mi magyarok…

S mert sajnos a protestáns magyar testvérek 500 éve megtagadták ezt a magyar – isteni – kiváltságot, a katolikus papság és a magyar katolikus egyház viseli a feledés súlyos terhét és bűnét… ha a nemzet elfeledi égi Királynőjét és azt a felajánlást, amelyet 1038-ban e napon tett az első katolikus magyar nagyúr, Szent István…

S csak mellékesen jegyzem meg, hogy mi a nagy "keresztény ország" vagyunk az egyetlen, ahol ez a nap nem munkaszüneti nap augusztus 15-e... noha még Romániában is az... Persze nem a szentistváni felajánlás okán... 

Stoffán György


2017. augusztus 7., hétfő

Katolikus lelkiismeret, a pápa-ügy és a politika (csak beszélgettem Stoffán Györggyel…)


– Ön az utóbbi hónapokban többször írt arról a sokakat érdeklő és milliókat érintő problématömegről, amely ma egész Európát, de a világot is kizökkentette megszokott életéből. Gondolok itt vallási, politikai és belpolitikai ügyekre…
– Gyermek-, és fiatalkoromat a ferenceseknél töltöttem a Margit körúti kolostorudvarban. Ez természetes életvitelünkhöz tartozott, hiszen abban az időben, a kommunista diktatúrában is volt egy budai társadalmi réteg, amely igyekezett megőrizni és továbbadni azt az erkölcsi és hitbéli elkötelezettséget, szemléletet, világlátást, amely a hitnélküli kommunista diktatúrát megelőzően ezer esztendőn át éltette és megtartotta a magyar nemzetet és a vele élő nemzetiségeket. Az én családom is az ilyen értékmegtartó, értékőrző budai sváb-magyar családok közé tartozott. A ferences atyáktól, ezektől az Andrássy utat megjárt, nyomorékká vert, megkínzott, de hitükben kitartott öreg szerzetesektől tanultam meg, hogy az élet minden területén a tiszta lelkiismeret az, ami irányíthatja az embert. Ha a lelkiismeretem szerint rossz az, ami körülöttem folyik, annak hangot kell adni, azt bírálni kell, és ha lehet, utat mutatva el kell utasítani a rosszat, de úgy, hogy az elutasítás minél több emberhez eljusson. Ez az a szemlélet, amelyet ma is követek, s ezért vállaltam életemben olyan sokszor a faltörő-kos szerepét is, amiért sokan hülyének néztek. Igaz persze, hogy egzisztenciálisan nem használ ez az „elvhűség” – ami voltaképpen nem is az, hiszen az ember másképpen nem tud élni… ha megpróbálja, az olyan, mintha nem venne levegőt… abba belehal –, hiszen az igazságot kevesen tudják és akarják elismerni, elfogadni, kivált, ha kenyéradó gazdájukat bírálja valaki. Nos, röviden ez az, ami miatt ma egyre többször igyekszem alapvető erkölcsi, hitbéli és politikai témákkal foglalkozni.
– Mi az, ami a legnagyobb és legégetőbb ezek közül az Ön számára?
– Természetesen az, ami mindennek alfája és omegája. Az emberi tisztesség, a hit és a hazaszeretet ügye. Katolikusként súlyos felelősség hárul az íróemberre, mert olyan az írás és a cikk megjelentetés, mint a katedra. Illetve annál több, mert egy-egy cikkemet, tanulmányomat 60-70 ezre olvassák – ez nem önfényezés, csak tény! –, és ez hatalmas felelősség. Emellett figyelni kell másokra is, akik hasonlóképpen vélekednek, hasonlóképpen védenek értékeket, óvják a jövőt…
– Akkor meg merem kérdezni, hogy mi a véleménye arról a nagy port felvert ügyről, amely Bayer Zsolt megnyilvánulása okozott, és amelyet katolikus egyházi részről több válasz is negatívan ítélt meg?
– Katolikus egyházi részről nem követte Bayer kollégám megnyilvánulását semmilyen katolikus egyházi hivatalos válasz. Ha a Magyar Katolikus Egyház válaszolt volna, vagy tiltakoznék, akkor azt a választ Esztergom érseke, Erdő Péter fogalmazta volna meg, nem önjelölt fél-jezsuita pápafanok, akik elvtelenül és minden erkölcsi felelősségvállalás nélkül állnak ki olyan dolgok mellett, amelyek romba döntik Európát, az egyházat és a világot! Egy emberen igyekeztek ezek a felháborodottak kenetteljesen, de elég átlátszó és – kimondom – bizarr módon leverni a pápa iránt ma az egész világon és a bíborosi karban is megjelenő elégedetlenséget, negatív véleményt, bírálatot. Hiszen belekeverték a valóban rossz irányú és ostoba „Nagy figyelmeztetés” ügyét, és elkenegették megszólalásukban a tényeket, amelyek által ők maguk is áldozatokká fognak válni, ha nem krisztus parancsait és tanítását követik. Számomra nem érthetetlen, de megmagyarázhatatlan, amit e válaszok jelentenek. Mind a Katolikus Rádióban megszólaló ferences tartományfőnök, mind pedig a KÉSZ elnöke csak szította tüzet, hiszen ellenérveik nem voltak, csak bírálataik. Azt szoktam mondani azoknak, akik bírálnak, hogy „ne bírálj, cáfolj!” Nos, cáfolatot nem hallottam még azokban a dolgokban, amelyek miatt ma politikai bírálatok érik Vatikán állam fejét. Mert Bayer kollégám nem enciklikákat, és hitbéli megnyilvánulásokat bírált, hanem azt a politikai magatartást, amelyet ma jezsuita munkatársaival egyetemben folytat egy államfő Európa és az európai kereszténység, az európai értékek és ezzel az emberiség ellen. De talán lépjünk is túl ezen…
– Jó! Beszéljünk a belpolitikáról… Mi a véleménye a mai hazai belpolitikai felhozatalról, pártokról, pártvezetőkről?
– Ami a kormányt illeti, jók a benyomásaim. De hangsúlyozom, nem vagyok Fideszes. Csökönyös és tántoríthatatlan Orbánista vagyok. Egyetlen dolgot kivéve. Nem hiszek egy olyan eszmében, ami nincs és soha nem is létezett. Csak, mint utópia épült be az emberek tudatába, gondolatiságába. Ez az eszme pedig, a demokrácia. Mert amit a 20-21. században demokráciának neveztünk, az maga volt az embertelenség, a diktatúra, a hazugságvár, ami minden fals és embertelen rendszer önvédelmére szolgált, mert ezeket a rendszereket ugyanazok működtették, akik ma betelepítik Afrikát, kiirtani vágynak a kereszténységet stb… A „demokrácia” a liberalizmus kígyófészke. El kellene ettől rugaszkodni végre, és egy alkotmányos rend alapján működő nem diktatórikus, csak rend elvű rendszert kellene kiépíteni. Ma ez volna az önvédelmen kívül a legfőbb feladat. Minden más zsákutca.
– A jobbik és annak elnöke…
– Ne is folytassa… Nagyapám arra tanított, hogy vannak magatartások, amelyek megnyilvánulását követően, a továbbiakban épp olyan alacsony erkölcsi szintű az azokról folytatott vita, mint amilyenek ők maguk. Tudomást sem szabad venni róluk, nincs mit és miről beszélgetni velük és róluk összefüggésben. Nos, számomra a Jobbik és annak elnöke ez a kategória. Az ember a kanyaróról vagy a szifiliszről sem beszélget. A szellemi energiáimat inkább a pozitív, építő dolgokra, szeretetteljes gondolatokra igyekszem fordítani.
– És a többi ellenzéki párt és civilszervezet?
– Egyazon kategória a számomra. Egyetlen feladatom van velük szemben: ha támadnak, védekezni kell…
– A választások?
– Nem látok a jövőbe. Amit szeretnék, az világos. Mint katolikus ember, azonban az igyekszem elfogadtatni, feleleveníteni minden keresztény és keresztyén magyar honfitársam számára itt a Kárpát-medencében, hogy Istenhez forduljunk együtt és imádságos lélekkel az ellenség gyalázása és megvetése, a gyűlölködés helyett. Ha hitünk nincs, nem fogunk győzni. Mert maga a hit a győzelem kulcsa.
– Megírhatom azt, amiről itt beszélgettünk?
– Ha nincs jobb dolga…

Pálinkás István
Dunai Limes főszerkesztő
Forrás: Dunaújvárosi Hírlap,

Hétvége – 2017. 08. 05. 

2017. augusztus 1., kedd

In memoriam Szendi József érsek

Fotó: Veszprémi Érsekség - Msgr. Nagy Károly eng.

Nem írok nekrológot, hiszen megtették már azok, akiknek a katolikus sajtóban és a kormány részéről ez a feladatuk. Inkább tartom fontosnak Szendi érsek úr két olyan történelmi megnyilvánulásának felidézését, amelyekről máig érdemes beszélni, amelyeket nem szabad elfelejtenünk, mert rendkívül fontosak és meghatározók voltak elhangzásuk, megjelenésük idején, s éppen ennyire fontosak ma is, amikor mind nemzetünket, mind katolikus egyházunkat fenyegeti veszély. Olyan magyar katolikus főpap távozott Isten kegyelméből az emberi élet végső határán, aki nem félt, nem rejtette véka alá véleményét és minden időben az őt pappá szentelő Zadravecz István ofm püspök harcos, de hitében és magyarságában, a legnehezebb időkben is tántoríthatatlan lelkiségét követte…
***

PÜSPÖKI LEVÉL AZ ESZTERGOMI ÉRSEKHEZ
A párthűség felszámolása
Dr. Szendi József, Veszprém püspöke levelet intézett Paskai László bíboros érsekhez. (…) A levél tartalmából adunk közre most néhány gondolatot. Tesszük azért, mert szükségét érezzük egy olyan őszinte átalakulásnak a katolikus egyházon belül is, amilyen átalakulás minden szervezetben végbemegy Magyarországon.
 „Nekem a következő javaslataim lennének: – írja Szendi püspök. – Először is, tárgyaljuk meg az ÁEH azóta már nyugdíjba vonult elnökének előterjesztés-tervezetét a lelkiismereti szabadságról, a vallás szabad gyakorlásának jogáról és az egyházügyekről szóló törvény irányelveire. Ezzel kapcsolatban két dolog lepett meg. Egyik, hogy meg sem említi a tervezet az idén januárban a magyar kormány által is aláírt bécsi utóértekezlet záródokumentumát, melynek 16-17. pontja éppen a lelkiismereti és vallásszabadságról szólnak, és amelyeket feltétlenül beépítendőnek tartok a készülő új törvénybe.”
Szerzetesrendek: „A szerzetesek ügyében Eminenciád – emlékezetem szerint – az Új Ember pünkösdi számában cikket ígért, amelyben felszólítja a működésétől eddig eltiltott rendeket, hogy lehetőségeik szerint reorganizálódjanak. A cikk nem jelent meg. Ellenben a televízióban Vitray Tamásnak adott interjújában úgy nyilatkozott, hogy a szerzetesrendek reorganizálásának problémája elintézett dolog. (…) az általam megkérdezett szerzetes vezetők nem tudnak semmiféle elintézésről.”
Magyar papi egység: „Eminenciád már korábban meghirdette a magyar papi egység helyreállításának és megszervezésének szükségességét. Ennek legfőbb akadálya, a párt által létrehívott békepapi mozgalom, mely egyrészt azt sejtette jogtalanul, hogy az a pap, aki nem tagja mozgalomnak, az nem híve a békének, másrészt megosztotta a papságot… Ez a mozgalom sem az Isten, sem a magyar Egyház, hanem csak a párt érdekeit szolgálta. Egyúttal azt is javaslom, hogy a püspöki kar is azonnal szüntesse meg Opus Pacis mozgalmának működését is, mert arra ugyanis csak látszatkeltés miatt volt szükség… Egyúttal kérném az Új Ember megfiatalítását is, hogy az minden korlátozástól mentesen, a ma valóban aktuális vallási problémákról értesítse olvasóit… Nemség jelen voltam egy beszélgetésen egyik plébániánkon. Ott hangzott el egy megjegyzés – „miért pont a mi lapunk (Új Ember) az egyetlen olyan lap, amely nem követik az eseményeket, nem mer bátran mai témákhoz nyúlni?” Félve mertem csak védeni az öreg főszerkesztőt, aki Miklós Imre utasításai nélkül egy szót sem mert leközölni.
Mindszenty-ügyről: „Eminenciád legutóbbi televíziós nyilatkozatában azt mondta Vitray Tamásnak, hogy katolikus ember nem áll ki becsületének megvédésére. Ezért Eminenciád sem áll ki Mindszenty József bíboros ügyében. Szabadjon ezzel kapcsolatban az Úr Jézus példájára hivatkoznom, hogy mikor kihallgatása alkalmával az egyik poroszló arcul ütötte, azt kikérte magának, és nem fogadta bárgyú alázattal (Ján. 18,21-24). -…A püspöki karnak igenis kérnie kéne a magyar kormánytól Mindszenty bíboros úr ártatlanságának hivatalos elismerését (…)  mert hite mellett tanúságot tevő hősies vértanúsága miatt Ő a magyar katolikus egyház büszkesége…”
(Eredeti megjelenés: TÉR-KÉP, 1989. – Stoffán György: Prímások és pápák, Trianontól napjainkig – Budapest, 1994.)
***
Szendi József érsek – szemben püspöktársaival – őszinte nyilatkozatot adott mikrofonom és kamerám előtt 1993-ban, a Panoráma című műsornak. Érseki székhelyén, Veszprémben kérdeztem a Főpásztort, a trianoni határ mentén, a Magyar Katolikus Püspöki Kar kérésére kettéhasított, Szent István alapította váradi egyházmegye ügyében. Az alábbiakban ebből idézek:
” – Trianont nem lehet jóváhagyni. Az Európának a szégyene. Nemcsak minden magyar embernek, de minden tisztességes, művelt európainak is tudnia kell, hogy az botrány, hogy egy népet úgy osztottak fel, hogy a lakosságának egyharmada a határ túlsó oldalán van. Egyöntetű, tehát nem szanaszét szóródva, kisebb diaszpórákban, hanem egy tömbben. Az egész Trianon egy hatalmas hazugságra épült. Masarykék azt beszélték, hogy az Ipoly egy hatalmas hajózható folyó, holott át lehet ugrani. A franciáknál az ateista Clemenceau gyűlölte a németeket meg a magyarokat. Az intézte el a mi dolgunkat. Az amerikaiak pedig elhitték, hogy a románok és a tótok be is tartják a nemzetiségek önrendelkezési jogairól szóló kitételeket. Én bízom abban, hogy a legutóbbi Helsinkiben aláírt megállapodások lehetőségeit egyszer használni fogja a magyar kormányok egyike. Eszerint a határok rendezése tárgyalásos úton megtörténhet. (…)
Moldovában tudatos elrománosítás folyik. Az ottani püspök (Gergely Péter  »Petru Gergel« – a szerző) elfogult nacionalista, aki tiltja a magyar nyelv használatát a szertartásokon. Ezzel szemben a csángók otthon még magyarul beszélnek, s szeretnék gyermekeiket magyar iskolában taníttatni. Meg kell nézni a néprajzi térképeket, s láthatjuk azonnal, milyen tömegben élnek azon a helyen a magyarok-csángók. Megérdemelnék, hogy magyar papok lássák el a magyar hívek lelki gondozását. Mi tudjuk, hogy mi a helyes, a tények nem engedik az ideális helyzet megvalósítását. Nekünk az a célunk, hogy ne nyugodjunk bele az igazságtalanságokba, kérjük, hangoztassuk és tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy mind Szlovákiában, mind Erdélyben rendeződjék a magyar katolikusok helyzete legalább egyházjogilag, s megkapják az őket megillető jogos vallási ellátást.”
(Ugyanezen műsor másik, általam megkérdezett riportalanya, áldott emlékű Tempfli József, várad 81. püspöke a következőket mondotta az ügyben: – “(…) Én nagyon sajnálom, hogy ezt az ősi egyházmegyét így el kellett darabolni. A Szentatyát nem hibáztatom, mert ő azt teszi, amit a tanácsadói javasolnak neki. Legfeljebb rossz tanácsadói vannak. (…) Nekem kétszer személyesen is megígérte a Szentatya, hogy Gyulafehérvár fennhatósága alá helyezi a váradi, a szatmári és a temesvári egyházmegyéket, de erről bizonyára lebeszélték. Kimaradt a bullából az erre vonatkozó rendelkezése. A Kúria bíborosainak nem tetszik, ha a magyarok ügye jóra fordul, mert a Kúria főleg szláv tanácsadókkal van tele. Én azért bízom abban, hogy előbb-utóbb megkapjuk a segítséget a Szentatyától…”)
(MTV, Panoráma című külpolitikai műsora, 1993.)
Stoffán György

2017. július 29., szombat

A kör lassan bezárul – gondolatok 500 év után



Nem vagyok optimista, és nem hiszek senkinek, aki azt mondja, hogy a mai európai folyamatokat még vissza lehet fordítani. Egy olyan istentelen lejtmenetben vagyunk, amelynek gyorsulása így, megállíthatatlan. Egy folyamat vége ez, amely folyamat évszázadok óta tart, és a jelen idő mintegy végkifejlete mindannak, ami az 1500-as évek végén indult el. A folyamat kezdetét ma ünnepli a protestáns világ, mert a folyamatot úgy hívják, hogy reformáció, amely a romboló liberalizmus fogantatását jelentette.  Az első lépcsőfok volt ez mai világunk romlása felé az újkori történelemben. 

Alapja az emberi kapzsiság, az esküszegés. Célja a rend és a törvény megváltoztatásának erőszakos és alattomos, gyilkos és embertelen módja, szellemiségében pedig mérgező kevercse az ószövetségi szemet-szemért, és az újszövetségi szeretet alapú logika összességének.  Lelki, hitbéli és szellemi káosz, amely a politikai és egyházi hatalom, a kiforgatott és megsemmisített jog, a nemzetárulások és az erkölcstelen üzleti világ házasságából született.

Amikor a Krisztus alapította Egyházat az új eszme megpróbálta tűzzel-vassal „modernizálni”, akkor a katolikus szellemiség a maga eszközeit használva tehetetlennek bizonyult, s hasonlóan ellenfeleihez, fegyverhez volt kénytelen nyúlni, de ezzel elkezdett maga is torzulni, hiszen a háborúban nem lehetett többé a szeretet, az alázat és a tízparancsolat eszméjének mezsgyéjén járni. Igaz, nem ölt csupán kedvtelésből, de ölt önvédelemből, ölt önérdekből, ölt értékeinek védelmében, a hit védelmében… s ezzel éppen arra a szintre süllyedt, amelyen ellenfelei, ellenségei voltak.

Könnyű ma a katolikusok szemébe vágni, hogy az Egyház is milliónyi emberhalál okozója volt, amikor pont azok kényszerítették erre, akik ma vádaskodnak és gyalázkodnak. Az a szellemiség és annak a szellemiségnek a torzulásaként fejlődött (züllött) azzá a világ, amelyet ma reformációnak nevezünk, s amelyből a liberalizmus átkozott mérge szétterjedt először Európában, s a felfedezésekkel az egész világot megfertőzte… Egy idő után pedig már mindegy volt, hogy protestáns vagy katolikus-e az elkövető, mert eltorzult a világ. Emberi lett, az üdvözülni vágyás iránti törekvés nélkül… A gonosz bekebelezte a lelkeket, szolgává tette az embert.


A protestánsok sok évtizedes háborúskodása megkeményítette a lelkeket, hiszen az ember önmagáért, vélt vagy valós igazságának harcai közepette megfeledkezik a szeretet parancsáról, Jézusról, az Ő kínszenvedéseiről és áldozatáról. Ma már – mindezen történelmi hitehagyások okán – csupán nyomokban él a hit, Európa levetette magáról a mentőövet, a lelki, szellemi és ideológiai káosz nem kíméli a katolikus egyházat sem. A Jézust követőnek hitt vagy hirdetett egyházak egymás ellen acsarkodnak, hiszen a román ortodox templom csendjében is ott búvik a magyarellenesség, s nem is a híveknek építenek templomot, csak maguknak, bizonyítva Erdély ortodox-dák kontinuitását, ami szánalmas és Krisztus ellenes és sátáni.

A ma mészárlásra ítélt kopt és más keresztény felekezetek magukra hagyva várják a halált, a protestáns egyházak pedig a hatalmas – nem valós és őszinte – ökumenikus összetartásban is azt várják el, hogy a római katolikusok adják fel hitelveiket… amire sajnos a mai egyházvezetés hajlik is.

Reformátusaink, akik magukat nemzetmegtartóknak igyekeznek beállítani, még ünnepi (Szent László megemlékezés) egyházi kórustalálkozón sem hajlandók magyar szentekről, a reformáció előtt írt himnuszt elénekelni katolikus énekkarokkal együtt. Ha pedig egy-egy, egykori katolikus templomnál – amely 500 éve reformátussá lett a hírhedt vallási türelem jegyében –, folyó feltárás alkalmával a régészek katolikus emlékeket találnak (ferences csuhát, rózsafüzért vagy könyvlapokat, szobrokat), azokat szó nélkül visszatemetik…

Közben a muszlim pogányság ismét lendületbe jött, s az eddig – 1400 év alatt – kiirtott kettőszázhetven-millió keresztény áldozat mellé, ma Európa kereszténységét is igyekeznek –keresztény támogatással – megsemmisíteni. És ez, látva az ostoba keresztény világ vezetőinek hozzáállását, menni is fog!

Mert ma mindenki-mindenki ellen harcol, mindenki okosabb mindenkinél, és Jézus tanításait kiforgatva, de Jézusról ab ovo megfeledkezve igyekeznek alapigazságokat felállítani a helyzet megoldásának érdekében. Ez azonban olyan próbálkozás, aminek nincs semmi értelme, mert 500 év torzulásait nem lehet kikovácsolni, nem lehet meg nem történtté tenni. 

Nem lehet a torz szellemiségből lett háborúk áldozatait feltámasztani, nem lehet a gyűlölködéseket, az üzleti haszon miatti öldökléseket és a nemzetek és vallások elleni embertelenségeket visszafordítani… A bűn és az árulás súlyos és fájdalmas hegei most sem gyógyulnak, hanem eszmék és szellemi torzulatok alapján tépkedik fel a sebeket egymáson a világ nemzetei.

Zsidó, keresztény, muszlim és ki tudja hányféle vallás feszül egymásnak zsigeri gyűlölettel, de mindnyájukat a pénz és az emberi hataloméhség, az uralkodás vágya igyekszik megsemmisíteni a háttérből, idegen nemzeteket és emberi fajtákat eresztve egy-egy kultúrára, tetézve ezzel azt a káoszt és anarchiát, amelyet maga a ma veszélyeztetett kultúra társadalmai is tudatlanul megsemmisítésre ítéltek. Szabadkőművesek mesébe illő hatalmáról szóló mendemondák járják be a Földet, s ma már a földönkívüliek vatikáni elismerését is latba vetik egy ismeretlen liberális cezaromániás szervezet érdekében, amely mint a rák, a Földdel együtt önmagát is elpusztítja hamarosan. Európai, Kárpát-medencei bányák és pénzverdék, uzsorák hasznából világurakká avanzsált lélektelen senkik lázítanak, ostoba liberális ifjakat saját hazájuk és nemzeteik ellen, s ostoba, írni és olvasni nem tudó tömegeket hajtanak hazug ígéretekkel bosszút állni mindenütt, ahol a társadalom nem hajlik meg önmagától e világurak aljas és értékromboló szellemisége előtt. 

A kereszténység gyilkosai kérik számon a keresztényi szeretetet, s a kereszténység torz gondolkodású vezetői engednék rá Európára a keresztények történelmi ellenségeit, mert azt szajkózzák öngyilkos módjára, hogy e gyilkosok rászorult menekültek… s nem hallják a megerőszakolt fiúk és lányok, a megölt európai keresztények végső sikolyát…

Anarchia és káosz jellemzi ma a Földet, bombák és rakéták állnak készenlétben, hogy az emberiséget megsemmisítsék, hogy a kapzsi, ostoba világurak liberális és Isten ellen való sátáni elveiket megvalósítsák. A társadalmak pedig vagy nem, vagy csak lassan – és későn – eszmélnek, csak lassan – és későn – indul el bennük az önvédelem ösztöne. 
A keresztény hit megtagadásával, elvesztésével az önvédelem és a nemzet iránti elkötelezettség érzése is csak szunnyad – vagy kiveszett –  az európai emberben, emberből, mert a kontinens egyik felén a kommunizmus sötét diktatúrája irtotta generációkon keresztül a keresztény elkötelezettséget, a másik felén pedig a jólét édes érzése hamvasztotta el még a papságban is a kötelességtudatot és a hit gyönyörűségének érzését… de mindkét oldalon ugyanazok vezényeltek.

A kör bezáródni látszik, s ma már nem a református vagy a katolikus egyházat terheli a felelősség, hanem Európa minden társadalmáénak minden egyes tagját. Hiszen Luther szellemi és lelki rombolásáért, s az erre adott, Jézus tanításait nélkülöző katolikus válaszért, a gyilkosságokért és a liberalizmus ebből való megszületéséért nem lehet a mai egyházakat, vallásokat és azok híveit felelőssé tenni. E vallások tanult vezetőit azonban igen! Azokat, akik védik a bűnt, hazudozva és a hívek kárára büszkén védik a mundér becsületét, intézményeket állítottak és tartanak fenn, hogy megmagyarázzák mit is akart mondani Jézus, és mi igaz s mi nem a Bibliából, de úgy forgatják az Evangéliumok mondanivalóját, ahogy akarják. És persze mindenki ostoba és botor, aki nem fogadja el az ő igazságaikat, csak – mint abban az időben a halászok – Jézust akarja követni.

Valami hatalmas katedrálisajtót kellene keresni, s 500  esztendő után ismét ki kellene szegelni egy listát… az Evangélium verseinek a listáját… és a Miatyánkot, hogy Krisztusba vetett őszinte, politikamentes és az Ige szerinti közös hitünk, lelket felrázó bűnbánatunk, mint egy ék, ne engedje bezáródni a kört és megsemmisülni a keresztény Európát és a világot…


Stoffán György 

Ps.; Nem szoktam megmagyarázni amit leírok, de a protestáns testvérek nem akarják megérteni amit papírra vetettem, ezért egy kis segítséget szeretnék nyújtani a cikket illetően: - Érdekes, hogy nem a cikk mondanivalóján, lényegén vitázik a Kedves Protestáns Olvasó, hanem keresi a vádakat - amelyek hiányoznak a cikkből -, és igazolni próbálja saját hitét, amelyet e cikk nem szid, nem ócsárol, s nem is óhajt cáfolni. Az esküszegés és a kapzsiság, az emberi gyengeség által elindult régi bűnöket, félresiklásokat, háborúskodásokat említek, amelyek éppen úgy hozzátartoznak az 500 éves évfordulóhoz, mint azok a pozitívumok, amelyekről szintén nem írok, hiszen azokat az ünneplők vastagon emlegetik ebben az évben. S bár csak a jéghegy csúcsút említem, mégis hatalmas a nemtetszés-nyilvánítás. Ugyanakkor az sem tűnik fel protestáns olvasó-testvéreinknek, hogy nem mentem fel saját egyházamat sem, hiszen a torzulások és azok következményei minden keresztény-keresztyén vagy annak nevezett egyházra, felekezetre rávetülnek. Világossá kívántam tenni, hogy amit ma kereszténynek és keresztyénnek nevezünk, az nem az! Ma, mind a protestáns egyházaknak, mind nekünk, katolikusoknak újra kellene értékelnünk az elmúlt 500 évet, és bűnbánatot kellene tartanunk közösen. Nem kéne erőltetni a soha meg nem valósítható "ökumenét", hanem egymás hitét és történelmét tiszteletben tartva, saját hitünkben megerősödve és alázattal, de kellő határozottsággal és hitvédelemmel kéne keresztényként élnünk. Ugyanis a hazug, álságos, és ebben sajnálatos módon Krisztusra hivatkozó "egymáshoz közeledés" nem vezet sehová. Mint a régészeti feltárások visszatemetése, vagy a magyar szentek és a Magyarok Nagyasszonyának tagadása. Tanulni a múltból, tisztelni egymást és szeretni a hozzánk tartozókat és az ellenségeket... és megvédeni közös értékeinket. Azokat is, amelyek a reformáció előtt születtek. Ez lenne az igazi egyesülés. Mert Krisztus keresztje egyesít, nem a különböző teológiai és ideológiai magyarázatok, engedmények. A cikk lényege tehát az önvizsgálatra, a bűnbánatra és a megbékélésre való figyelemfelhívás. Ezt azonban tényleg kellemetlen lehet megérteni és megtenni.... ha mégoly hithű kereszténynek, keresztyénnek tartjuk is magunkat mindkét oldalon...

2017. július 23., vasárnap

Stoffán György: Eucharisztikus Kongresszus – 2020.


Talán sokak számára érthetetlen és meseszerű, amikor azt mondjuk: – 2020-ban, maga Jézus lesz Magyarország „vendége”. Vannak, akik ab ovo nem hisznek létezésében sem, mások hiszik, hogy van, de vallásuk tanítása szerint nincs jelen a darabka Kenyérben és a Borban… Megint mások még mindig várják a Megváltó eljövetelét.  Mi, katolikusok azonban hisszük és tudjuk, hogy az Oltáriszentségben maga a Megváltó Jézus van jelen, az utolsó vacsorán elhangzott szavak szerint: „Ez az én testem, ez az én vérem.” Ám, most nem teológiai megközelítésekről szeretnék írni, nem bibliai igazságokat akarok felsorolni, hiszen aki ismeri és hiszi, az boldog ember… de a Világkongresszus hatalmas lehetősége mellett, minden idők egyik legnehezebb feladatát kell végrehajtania 2020-ig. Vizsgafeladat. Ugyanis ez a kongresszus nem kifejezetten egyházi rendezvénysorozat, egyházi ünnepség lesz. Minden katolikus magyar ember ünnepe, minden a Kárpát-medencében élő katolikus magyar ember feladata is egyben.

„Letenni a hálót” és követni Jézust. Ez a legfőbb feladat. Hiszen mai világunkban megfordult az értékrend, az értékítélet. Ami eddig erkölcstelennek ítéltetett, az ma „normálisnak” neveztetik, s ami erkölcsös és helyes volt két évezredig, az ma nevetségesnek és „törvények” által itt-ott Európában már tilos. Tudjuk, látjuk, mi folyik a világban körülöttünk, s szajkózzuk is rendesen a keresztény értékek megtartásának fontosságát, féltjük ezen értékeinket. A 2020-as év hatalmas ünnepe, amikor magát Jézust ünnepeljük, megmutatja majd, hogy csak a szájunk jár-e, vagy valóban meg merjük-e vallani hitünket, merünk és karunk-e tenni érte, tudunk-e, és merünk-e ebben a feje tetejére állt világban még imádkozni és példát mutatni, vagy csupán politikai szlogenként hajtogatjuk a keresztény értékek védelmét, azok iránti aggodalmunkat.

Nem prédikációt akarok papírra vetni, hanem csupán egy jó előre szóló figyelmeztetést, gondolatébresztőt. Mert azt hiszem, hogy ez a Kongresszus minden keresztény magyar ember számára szent időszak lesz, amelyben hite szerint Jézus közelségében „átvilágíthatja” önmagát, s a legszebb ökumenikus lehetőség ebben az évezredben a magyar keresztény-keresztyén nemzet számára. Hiszen Jézus jelenléte tagadhatatlan, ha ketten-hárman együtt vannak az Ő nevében… s ebben a jelenlétben és e krisztusi jelenlét szeretetében kell közösen adorálnunk, mert Krisztus ezt várja el tőlünk.

Tehát, amikor a "katolikus kongresszusról" beszélünk, akkor egy olyan lehetőségről beszélünk, amely 2020-ban minden Krisztust követő, Krisztus útját járó magyar ember számára adott, üzenetet hordoz és lélekben felfegyverez. Fontos, hogy így legyen, hogy megértsük, megéljük, és Krisztusban egyesüljünk…Olyan lehetőség ez ma Európában, Magyarországon, a Kárpát-hazában, mint a sivatagban az oázis, a víz... az életet biztosítja. Ha hisszük, ha nem! 

A jézusi szeretet és az Oltáriszentség előtti közös hódolat mérhetetlen erőt és isteni kegyelmet ad. Mert itt nem az emberfogalmazta dogmák és hitigazságok szólnak egy-egy keresztény vallási közösséghez, hanem az Oltáriszentségben maga az Úr! Ahogy szenvedése és kereszthalála előtti estén szólt a vacsorateremben, úgy szól a mai emberhez is, hiszen a tanítás örök.

A nem keresztény vallásúak büszkén hordják magukon vallási meggyőződésüket tükröző jelképeiket. Mi, katolikusok, mi keresztények pedig mintha titkolnánk hovatartozásunkat. Nem vetünk keresztet a templom előtt elhaladva, nem emeljük kalapunkat, nyakunkban a keresztet betesszük a pulóver vagy a póló alá. Pedig a hitvallás nem a templomban elmondott „Hiszekegy” csupán, hanem életünk minden lélegzetvétele. Papjaink lazán, civilben járnak, s öröm néha látni egy-egy kis szent nővért, aki nem restelli hordani rendi habitusát. A ferencesek – érthetetlen okból – csuhájuk derekáról levették a Rózsafüzért, s a rendi ruhát is csak, mint jelmezt, a templom falai között hordják… Ezeken az apróságoknak tűnő, de mégis a mindennapi ember számára fontos és igen jelentős dolgokon kellene változtatni…  

Készüljünk tehát 2020-ra mi, a Kárpát-haza magyar keresztények, mi magyar katolikusok, reformátusok, evangélikusok. Ne zavarjon senkit, hogy „pápista” kezdeményezés ez a szent kongresszus. Lássuk meg benne az túlélés és a Kárpát-medencei keresztény közösség megerősödése – talán soha vissza nem térő – lehetőségét.

Kérdezhetné a Kedves Olvasó, hogy e fenti sorokat miért nem valamelyik egyházi lapban jelentettem meg… Nos, a válasz egészen egyszerű: – Mert a 2020-as, LII. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus nem csak egy katolikus kongresszus. Olyan jelentőségű ünnepre készülünk (kell készülnünk!), amely a mai Európára is hatással kell, hogy legyen, példát kell, hogy mutasson, meg kell, hogy erősítse a hitvesztett európai nemzeteket.

Az 1938-as Eucharisztikus Kongresszus himnuszának (amely ma még aktuálisabb, mint a maga idejében volt!) soraival zárom gondolataimat, s vissza-visszatérek majd a Kongresszus témájához az elkövetkezendő időszakban…  

4. versszak

„István király árva népe,
Te is hajtsd meg homlokod,
Borulj térdre, szórd elébe
Minden gondod, bánatod!
A kereszt volt ezer éven
Reménységed oszlopa:
Most is Krisztus jele légyen
Jobb jövendőnek záloga:
Krisztus, kenyér s bor színében,
Úr s Király a Föld felett :
Forrassz eggyé Békességben
Minden Népet s Nemzetet!

2017. július 22., szombat

„Mazsihisz-érzés” és a katolikus sajtó…

Bergoglio, az abortusz nagyasszonyával... 

Régi vicc: Három dolog van a világon, amit még Isten sem tud: – Mennyi pénze van a ferenceseknek, Hány női szerzetesrend van a világon, és miben hisz a jezsuita… Ez jutott eszembe annak a cikknek az apropóján, amelyet állítólag Bayer Zsolt „mocsárból felbugyogó”szóhasználata váltott ki a katolikus hírügynökség főszerkesztője tollából. A főszerkesztő cikke is érdekes stílusú volt, hiszen nem a pápa megnyilatkozásai, intézkedései alapján cáfolta a világegyház tömegeinek (nem a református Bayernak) állításait, csak úgy lazán… igyekezett Bayeron lehúzni, hiteltelenné tenni. Mert neki nem tetszik az, amit és ahogyan Bayer írt. S nem csupán Bayer volt e főszerkesztői semmit mondás célpontja, hanem mindazon újságírók, akik netán nemtetszésüket fejezik ki egy-egy pápai kijelentés vagy intézkedés miatt.

A szerző így töprenkedik: „(…) Mert itt nem nemes vitáról van szó, nem is tudatlanságból fakadó téves véleménnyel állunk szemben, hanem egyfajta profán „kinyilatkoztatással”, szándékos és célirányos hangulatkeltéssel.Majd a cikk ekként fejeződik be: Felelősségünk adott. Ne engedjük, hogy a tollforgatók által patikamérlegen kimért gyűlöletcseppek a szívünkig érjenek, mert észre sem vesszük, s minket is megfertőznek.

A cikket örömmel konstatálta a liberális és baloldali sajtó, amely egyébiránt, mint paralel kiderült, mindenkit hülyének tart, aki a Szentírás szerint él… Némely egyháziak örültek a főszerkesztői semmit mondásnak, s ilyen-olyan részleteket kiemelve megosztották a cikket a közösségi oldalon. Igaz, meglehetősen radikális módon, ugyanis, aki finoman, kulturáltan vitába óhajtott volna szállni, annak a hozzászólását a szintén Bergoglio szerzetéből való megosztó egyszerűen és ellentmondást nem tűrve törölte. A másik, megosztó, egy ferences, akinek rendje épp most „szaggatta le” a rendi ruháról a Rózsafüzért, az újságírókat úgy általában csepülő részt osztotta meg…

Furcsa, „Mazsihisz-érzésem” támadt. Hiszen e szervezet számára, ha Sorost bárki szidja, az veszedelmes antiszemita, annak ellenére is, hogy tudják: maga Soros vallotta be egy interjúban, hogy a halálba menő zsidók vagyonát segített elrabolni, s a Gestapoval működött együtt… s mindezt a kései megbánás legapróbb jele nélkül közölte. Még Netanjahu izraeli elnök is antiszemita, ha nem fordul a magyar kormány ellen Soros ügyben… Meg úgy általában. A liberális-kommuista magyarellenesség is szorosan odaállt e zsidó szervezet mellé, kórusban kérve számon Netanjahut azért, mert szóba áll egy olyan kormánnyal, amely Európában egyedül példát mutatva, zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben.  Hellernek és bűntársainak ez nem elég… Hagyjuk is hát, mert normális ember ezt bárhogyan is erőlködik, nem érti meg.

Magyarul: úgy tűnik, mindenki meghülyült, vagy a teljes szellemi torzulás útján van mind a Mazsihiszben, mind a katolikus sajtó bizonyos területein.

Mert mi is a hiba – pro és kontra – a katolikus sajtó eme ostoba cikkével, és az azt kiváltó bayeri megszólalással kapcsolatban? Stílusában mindkettő eltér a kulturált írói, újságírói, felelős publicistákra kötelező etikától. Nem észérvekkel áll elő, hanem vagdalózik. A főszerkesztői „jólmegmondás” éppen úgy nem úriemberhez méltó, kivált, ha Bergoglio uralkodásának eltelt éveit és megnyilatkozásait vesszük górcső alá, mint a bayeri tiszteletlenség. Ha azokat a tetteket és „tanácsokat”, a jelen európai helyzet szándékos fel nem ismerését elemezzük, amelyek néhány bíboros szerint is egyházszakadás-közeli állapotba sodorták a római egyházat, akkor jogos az ellenkezés. Ha azt a politikai nemtörődömséget látjuk, amely a keresztényüldözést és a keresztények európai megaláztatásának állandósult és hovatovább vissza nem fordítható folyamatát, a menekültnek álcázott szervezett hadsereg megszállását támogatja… akkor nem csak lehetőség, de kötelesség is felemelni a hangunkat. Ugyanis Bayer nem a pápát, hanem a politikust, egy állam fejét bírálta szíve szerint. Ha Bayer Zsolt református létére az Amoris laetitia-t elemezve bírálta volna a Szentatyát, magam is rossznéven vettem volna, hiszen az nem tartozik rá, ahogy a református hitelvek sem a katolikus közösségekben dőlnek és dőltek el. Azonban, Európa és benne hazánk migránsokkal való elárasztásának Vatikán állam feje által való követelése, a jézusi parancsok átértelmezése e tekintetben, s mindezek súlyos, végzetes veszélye feljogosítja az embereket saját biztonságuk, kultúrájuk és jövőjük érdekében a szólásra, amely min t említettem nem lehetőség ez esetben, hanem kötelesség. Az alábbi linken pedig szintén nem cáfolható az az erkölcsi kibicsaklás, amely szintén friss, és ugyancsak Bergogliohoz kötődő negatívum.

Idézet a hírből: Emma Bonino korábbi abortuszpárti aktivistát Ferenc pápa „nagy olasznak” nevezte és ő fog beszélni a Ronco di Cassatoban lévő katolikus templomban, hogy bemutassa „Ero straniero: La humanita che fa bene” (idegen voltam: az emberség tett jóvá) nevű migránsbarát programját. Bonino közvetve vagy közvetlenül felelős mintegy hat millió olasz kisbaba haláláért 1968 és ma között.



Ez utóbbi hír mélyen felháborítja mind a hívő katolikusokat, mind azokat, akik abortuszellenesek, még akkor is, ha néhány pápát védő pap, vagy főszerkesztő, vagy civil nagyhangon és ostobán védi Bergoglio működését, és nem vesz tudomást arról az erkölcsi és gyakorlati válságról, arról a minden felégető tűzről, amelyet évszázadok óta egyedül ennek az argentin jezsuitának sikerült lángra lobbantania. Olyasmi zajlik ma az egyházban, ami senkinek nem kedvez. Vannak tévhitekben élők, akik a végidőket igyekeznek belelátni a mai eseményekbe, mások az egyház elleni lázításra használják a mai korunk szellemi káoszát, megint mások saját vallásuk hitelességét akarják a katolikus vallás e Bergoglio által előidézett állapotával bizonygatni.

Sokan hivatkoznak a Szentlélekre, amikor védelmükbe veszik a jelenlegi pápát és annak intézkedéseit, szavait. A Szentlélek valóban az Egyház irányítója, ez hitünk szerint tény és cáfolhatatlan. Ám, a Szentlélek nem az egyes személyt, hanem a hívő népet, azaz a de facto Egyházat irányítja. Hiszen ki merné állítani, hogy VI. Sándor pápát Ő irányította?
Az Egyház azonban Krisztus ígérete és a Szentléke irányítása által megmaradt és megmarad a világ végezetéig. Rossz vagy jó pápák működése, politikai árulása és uralkodás ellenére.

Amikor pedig egy-egy felröppenő hírre kommenteket írnánk vagy felháborodásunkban nem szalonképesen vagdaljuk egymáshoz a jelzőket és az ostoba állításokat, el kellene gondolkodnunk azon, hogy egy-egy ima sokkal többet érne az ordenáré vagy átgondolatlan, cinikus hozzászólásoknál. Mert az Egyház nem a pápa, nem a bíborosi kar vagy a klérus. Az Egyház a hívő katolikusok összessége, akiket a Szentlélek irányít, hív és tart meg a krisztusi tanításokban. A hangulatkeltések, szidalmak, a gyalázkodások és a cinikus felsőbbrendűséggel való kioktatás nem gyógyír egyetlen problémára sem. Pro és kontra.

Voltak is, és lesznek is nehéz idők, végső napoknak gondolt korszakok, jó, szent vagy csapnivalóan ostoba, rosszul politizáló pápák. Ám mindez véges.

Az Egyházon viszont a pokol kapui sem vesznek erőt…

A pápát, mint minden politikust van joga bírálni bárkinek. Csak fölösleges. A pápai tévedhetetlenség dogmája csak hitbeli vagy erkölcsi tanításra vonatkozik. Ezért volt felesleges olyan nagy elánnal, liberálisaink sátáni örömére nekimenni Bayer Zsoltnak. Mert Bayer a politikust bírálta – joggal, ha nem is túl szalonképesen, féltve nemzetét, családját, s a keresztény kultúrát. S tán ezért nem is annyira „mocsárból felbugyogó” volt az, amit mondott. S ki áll ki egy egészséges vitára e felsőbbrendűségben szenvedő cinikus főszerkesztők közül? Vagy a kommentelőket lazán kirúgó jezsuiták sorából?   

Mint már több alkalommal megtettem, mondom újra a pápa személyét az Egyházzal összetévesztő világi-, és szerzetespapoknak, akik körömszakadtig védik a sok esetben drámaian rossz politikust, akit semmi nem köt az általa is halálra szánt Európához: – Gondolkodás nélkül védeni a bűnt nagyobb bűn, mint elkövetni a bűnt, amelyet védünk. Papjaink súlyos terhet vesznek magukra, ha cinikusan, nagyképűen és ellenkezést nem tűrve, olykor láthatóan Krisztus ellen fordulva védik a védhetetlent! S ha egy következő pápa visszatér majd Krisztus követésére, a kereszténység védelmére, akkor mit mondanak majd a híveknek? Mert az Egyház a hívők összessége… és a papság ezért a hívő közösségért viseli a felelősséget… nem pedig a vatikáni vezetésért.

Bizony mondom nektek, míg ég és föld el nem múlik, egy i betű vagy egy vesszőcske sem vész el a törvényből, hanem minden beteljesedik.” (Mt. 5.,18.)

Stoffán György