– Ön az utóbbi hónapokban többször írt arról a
sokakat érdeklő és milliókat érintő problématömegről, amely ma egész Európát,
de a világot is kizökkentette megszokott életéből. Gondolok itt vallási,
politikai és belpolitikai ügyekre…
–
Gyermek-, és fiatalkoromat a ferenceseknél töltöttem a Margit körúti
kolostorudvarban. Ez természetes életvitelünkhöz tartozott, hiszen abban az
időben, a kommunista diktatúrában is volt egy budai társadalmi réteg, amely
igyekezett megőrizni és továbbadni azt az erkölcsi és hitbéli
elkötelezettséget, szemléletet, világlátást, amely a hitnélküli kommunista
diktatúrát megelőzően ezer esztendőn át éltette és megtartotta a magyar nemzetet
és a vele élő nemzetiségeket. Az én családom is az ilyen értékmegtartó,
értékőrző budai sváb-magyar családok közé tartozott. A ferences atyáktól,
ezektől az Andrássy utat megjárt, nyomorékká vert, megkínzott, de hitükben
kitartott öreg szerzetesektől tanultam meg, hogy az élet minden területén a
tiszta lelkiismeret az, ami irányíthatja az embert. Ha a lelkiismeretem szerint
rossz az, ami körülöttem folyik, annak hangot kell adni, azt bírálni kell, és
ha lehet, utat mutatva el kell utasítani a rosszat, de úgy, hogy az elutasítás
minél több emberhez eljusson. Ez az a szemlélet, amelyet ma is követek, s ezért
vállaltam életemben olyan sokszor a faltörő-kos szerepét is, amiért sokan
hülyének néztek. Igaz persze, hogy egzisztenciálisan nem használ ez az „elvhűség”
– ami voltaképpen nem is az, hiszen az ember másképpen nem tud élni… ha
megpróbálja, az olyan, mintha nem venne levegőt… abba belehal –, hiszen az
igazságot kevesen tudják és akarják elismerni, elfogadni, kivált, ha kenyéradó
gazdájukat bírálja valaki. Nos, röviden ez az, ami miatt ma egyre többször
igyekszem alapvető erkölcsi, hitbéli és politikai témákkal foglalkozni.
– Mi az, ami a legnagyobb és legégetőbb ezek közül
az Ön számára?
–
Természetesen az, ami mindennek alfája és omegája. Az emberi tisztesség, a hit
és a hazaszeretet ügye. Katolikusként súlyos felelősség hárul az íróemberre,
mert olyan az írás és a cikk megjelentetés, mint a katedra. Illetve annál több,
mert egy-egy cikkemet, tanulmányomat 60-70 ezre olvassák – ez nem önfényezés, csak
tény! –, és ez hatalmas felelősség. Emellett figyelni kell másokra is, akik
hasonlóképpen vélekednek, hasonlóképpen védenek értékeket, óvják a jövőt…
– Akkor meg merem kérdezni, hogy mi a véleménye
arról a nagy port felvert ügyről, amely Bayer Zsolt megnyilvánulása okozott, és
amelyet katolikus egyházi részről több válasz is negatívan ítélt meg?
–
Katolikus egyházi részről nem követte Bayer kollégám megnyilvánulását semmilyen
katolikus egyházi hivatalos válasz. Ha a Magyar Katolikus Egyház válaszolt volna,
vagy tiltakoznék, akkor azt a választ Esztergom érseke, Erdő Péter fogalmazta
volna meg, nem önjelölt fél-jezsuita pápafanok, akik elvtelenül és minden
erkölcsi felelősségvállalás nélkül állnak ki olyan dolgok mellett, amelyek
romba döntik Európát, az egyházat és a világot! Egy emberen igyekeztek ezek a
felháborodottak kenetteljesen, de elég átlátszó és – kimondom – bizarr módon
leverni a pápa iránt ma az egész világon és a bíborosi karban is megjelenő
elégedetlenséget, negatív véleményt, bírálatot. Hiszen belekeverték a valóban
rossz irányú és ostoba „Nagy figyelmeztetés” ügyét, és elkenegették
megszólalásukban a tényeket, amelyek által ők maguk is áldozatokká fognak
válni, ha nem krisztus parancsait és tanítását követik. Számomra nem
érthetetlen, de megmagyarázhatatlan, amit e válaszok jelentenek. Mind a
Katolikus Rádióban megszólaló ferences tartományfőnök, mind pedig a KÉSZ elnöke
csak szította tüzet, hiszen ellenérveik nem voltak, csak bírálataik. Azt
szoktam mondani azoknak, akik bírálnak, hogy „ne bírálj, cáfolj!” Nos, cáfolatot nem hallottam még azokban a
dolgokban, amelyek miatt ma politikai bírálatok érik Vatikán állam fejét. Mert
Bayer kollégám nem enciklikákat, és hitbéli megnyilvánulásokat bírált, hanem
azt a politikai magatartást, amelyet ma jezsuita munkatársaival egyetemben
folytat egy államfő Európa és az európai kereszténység, az európai értékek és
ezzel az emberiség ellen. De talán lépjünk is túl ezen…
– Jó! Beszéljünk a belpolitikáról… Mi a véleménye a
mai hazai belpolitikai felhozatalról, pártokról, pártvezetőkről?
–
Ami a kormányt illeti, jók a benyomásaim. De hangsúlyozom, nem vagyok Fideszes.
Csökönyös és tántoríthatatlan Orbánista vagyok. Egyetlen dolgot kivéve. Nem
hiszek egy olyan eszmében, ami nincs és soha nem is létezett. Csak, mint utópia
épült be az emberek tudatába, gondolatiságába. Ez az eszme pedig, a demokrácia.
Mert amit a 20-21. században demokráciának neveztünk, az maga volt az
embertelenség, a diktatúra, a hazugságvár, ami minden fals és embertelen
rendszer önvédelmére szolgált, mert ezeket a rendszereket ugyanazok működtették,
akik ma betelepítik Afrikát, kiirtani vágynak a kereszténységet stb… A „demokrácia” a liberalizmus kígyófészke.
El kellene ettől rugaszkodni végre, és egy alkotmányos rend alapján működő nem
diktatórikus, csak rend elvű rendszert kellene kiépíteni. Ma ez volna az
önvédelmen kívül a legfőbb feladat. Minden más zsákutca.
– A jobbik és annak elnöke…
–
Ne is folytassa… Nagyapám arra tanított, hogy vannak magatartások, amelyek
megnyilvánulását követően, a továbbiakban épp olyan alacsony erkölcsi szintű az
azokról folytatott vita, mint amilyenek ők maguk. Tudomást sem szabad venni
róluk, nincs mit és miről beszélgetni velük és róluk összefüggésben. Nos,
számomra a Jobbik és annak elnöke ez a kategória. Az ember a kanyaróról vagy a
szifiliszről sem beszélget. A szellemi energiáimat inkább a pozitív, építő
dolgokra, szeretetteljes gondolatokra igyekszem fordítani.
– És a többi ellenzéki párt és civilszervezet?
–
Egyazon kategória a számomra. Egyetlen feladatom van velük szemben: ha támadnak,
védekezni kell…
– A választások?
–
Nem látok a jövőbe. Amit szeretnék, az világos. Mint katolikus ember, azonban
az igyekszem elfogadtatni, feleleveníteni minden keresztény és keresztyén
magyar honfitársam számára itt a Kárpát-medencében, hogy Istenhez forduljunk
együtt és imádságos lélekkel az ellenség gyalázása és megvetése, a gyűlölködés
helyett. Ha hitünk nincs, nem fogunk győzni. Mert maga a hit a győzelem kulcsa.
– Megírhatom azt, amiről itt beszélgettünk?
– Ha nincs
jobb dolga…
Pálinkás István
Dunai Limes főszerkesztő
Forrás: Dunaújvárosi Hírlap,
Hétvége – 2017. 08. 05.