2017. július 23., vasárnap

Stoffán György: Eucharisztikus Kongresszus – 2020.


Talán sokak számára érthetetlen és meseszerű, amikor azt mondjuk: – 2020-ban, maga Jézus lesz Magyarország „vendége”. Vannak, akik ab ovo nem hisznek létezésében sem, mások hiszik, hogy van, de vallásuk tanítása szerint nincs jelen a darabka Kenyérben és a Borban… Megint mások még mindig várják a Megváltó eljövetelét.  Mi, katolikusok azonban hisszük és tudjuk, hogy az Oltáriszentségben maga a Megváltó Jézus van jelen, az utolsó vacsorán elhangzott szavak szerint: „Ez az én testem, ez az én vérem.” Ám, most nem teológiai megközelítésekről szeretnék írni, nem bibliai igazságokat akarok felsorolni, hiszen aki ismeri és hiszi, az boldog ember… de a Világkongresszus hatalmas lehetősége mellett, minden idők egyik legnehezebb feladatát kell végrehajtania 2020-ig. Vizsgafeladat. Ugyanis ez a kongresszus nem kifejezetten egyházi rendezvénysorozat, egyházi ünnepség lesz. Minden katolikus magyar ember ünnepe, minden a Kárpát-medencében élő katolikus magyar ember feladata is egyben.

„Letenni a hálót” és követni Jézust. Ez a legfőbb feladat. Hiszen mai világunkban megfordult az értékrend, az értékítélet. Ami eddig erkölcstelennek ítéltetett, az ma „normálisnak” neveztetik, s ami erkölcsös és helyes volt két évezredig, az ma nevetségesnek és „törvények” által itt-ott Európában már tilos. Tudjuk, látjuk, mi folyik a világban körülöttünk, s szajkózzuk is rendesen a keresztény értékek megtartásának fontosságát, féltjük ezen értékeinket. A 2020-as év hatalmas ünnepe, amikor magát Jézust ünnepeljük, megmutatja majd, hogy csak a szájunk jár-e, vagy valóban meg merjük-e vallani hitünket, merünk és karunk-e tenni érte, tudunk-e, és merünk-e ebben a feje tetejére állt világban még imádkozni és példát mutatni, vagy csupán politikai szlogenként hajtogatjuk a keresztény értékek védelmét, azok iránti aggodalmunkat.

Nem prédikációt akarok papírra vetni, hanem csupán egy jó előre szóló figyelmeztetést, gondolatébresztőt. Mert azt hiszem, hogy ez a Kongresszus minden keresztény magyar ember számára szent időszak lesz, amelyben hite szerint Jézus közelségében „átvilágíthatja” önmagát, s a legszebb ökumenikus lehetőség ebben az évezredben a magyar keresztény-keresztyén nemzet számára. Hiszen Jézus jelenléte tagadhatatlan, ha ketten-hárman együtt vannak az Ő nevében… s ebben a jelenlétben és e krisztusi jelenlét szeretetében kell közösen adorálnunk, mert Krisztus ezt várja el tőlünk.

Tehát, amikor a "katolikus kongresszusról" beszélünk, akkor egy olyan lehetőségről beszélünk, amely 2020-ban minden Krisztust követő, Krisztus útját járó magyar ember számára adott, üzenetet hordoz és lélekben felfegyverez. Fontos, hogy így legyen, hogy megértsük, megéljük, és Krisztusban egyesüljünk…Olyan lehetőség ez ma Európában, Magyarországon, a Kárpát-hazában, mint a sivatagban az oázis, a víz... az életet biztosítja. Ha hisszük, ha nem! 

A jézusi szeretet és az Oltáriszentség előtti közös hódolat mérhetetlen erőt és isteni kegyelmet ad. Mert itt nem az emberfogalmazta dogmák és hitigazságok szólnak egy-egy keresztény vallási közösséghez, hanem az Oltáriszentségben maga az Úr! Ahogy szenvedése és kereszthalála előtti estén szólt a vacsorateremben, úgy szól a mai emberhez is, hiszen a tanítás örök.

A nem keresztény vallásúak büszkén hordják magukon vallási meggyőződésüket tükröző jelképeiket. Mi, katolikusok, mi keresztények pedig mintha titkolnánk hovatartozásunkat. Nem vetünk keresztet a templom előtt elhaladva, nem emeljük kalapunkat, nyakunkban a keresztet betesszük a pulóver vagy a póló alá. Pedig a hitvallás nem a templomban elmondott „Hiszekegy” csupán, hanem életünk minden lélegzetvétele. Papjaink lazán, civilben járnak, s öröm néha látni egy-egy kis szent nővért, aki nem restelli hordani rendi habitusát. A ferencesek – érthetetlen okból – csuhájuk derekáról levették a Rózsafüzért, s a rendi ruhát is csak, mint jelmezt, a templom falai között hordják… Ezeken az apróságoknak tűnő, de mégis a mindennapi ember számára fontos és igen jelentős dolgokon kellene változtatni…  

Készüljünk tehát 2020-ra mi, a Kárpát-haza magyar keresztények, mi magyar katolikusok, reformátusok, evangélikusok. Ne zavarjon senkit, hogy „pápista” kezdeményezés ez a szent kongresszus. Lássuk meg benne az túlélés és a Kárpát-medencei keresztény közösség megerősödése – talán soha vissza nem térő – lehetőségét.

Kérdezhetné a Kedves Olvasó, hogy e fenti sorokat miért nem valamelyik egyházi lapban jelentettem meg… Nos, a válasz egészen egyszerű: – Mert a 2020-as, LII. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus nem csak egy katolikus kongresszus. Olyan jelentőségű ünnepre készülünk (kell készülnünk!), amely a mai Európára is hatással kell, hogy legyen, példát kell, hogy mutasson, meg kell, hogy erősítse a hitvesztett európai nemzeteket.

Az 1938-as Eucharisztikus Kongresszus himnuszának (amely ma még aktuálisabb, mint a maga idejében volt!) soraival zárom gondolataimat, s vissza-visszatérek majd a Kongresszus témájához az elkövetkezendő időszakban…  

4. versszak

„István király árva népe,
Te is hajtsd meg homlokod,
Borulj térdre, szórd elébe
Minden gondod, bánatod!
A kereszt volt ezer éven
Reménységed oszlopa:
Most is Krisztus jele légyen
Jobb jövendőnek záloga:
Krisztus, kenyér s bor színében,
Úr s Király a Föld felett :
Forrassz eggyé Békességben
Minden Népet s Nemzetet!