Nem
vagyok optimista, és nem hiszek senkinek, aki azt mondja, hogy a mai
európai folyamatokat még vissza lehet fordítani. Egy olyan istentelen
lejtmenetben vagyunk, amelynek gyorsulása így, megállíthatatlan. Egy
folyamat vége ez, amely folyamat évszázadok óta tart, és a jelen idő
mintegy végkifejlete mindannak, ami az 1500-as évek végén indult el. A
folyamat kezdetét ma ünnepli a protestáns világ, mert a folyamatot úgy
hívják, hogy reformáció, amely a romboló liberalizmus
fogantatását jelentette. Az első lépcsőfok volt ez mai világunk romlása
felé az újkori történelemben.
Alapja az emberi kapzsiság, az esküszegés. Célja a rend és a törvény megváltoztatásának erőszakos és alattomos, gyilkos és embertelen módja, szellemiségében pedig mérgező kevercse az ószövetségi szemet-szemért, és az újszövetségi szeretet alapú logika összességének. Lelki, hitbéli és szellemi káosz, amely a politikai és egyházi hatalom, a kiforgatott és megsemmisített jog, a nemzetárulások és az erkölcstelen üzleti világ házasságából született.
Amikor a Krisztus alapította Egyházat az új eszme megpróbálta tűzzel-vassal „modernizálni”, akkor a katolikus szellemiség a maga eszközeit használva tehetetlennek bizonyult, s hasonlóan ellenfeleihez, fegyverhez volt kénytelen nyúlni, de ezzel elkezdett maga is torzulni, hiszen a háborúban nem lehetett többé a szeretet, az alázat és a tízparancsolat eszméjének mezsgyéjén járni. Igaz, nem ölt csupán kedvtelésből, de ölt önvédelemből, ölt önérdekből, ölt értékeinek védelmében, a hit védelmében… s ezzel éppen arra a szintre süllyedt, amelyen ellenfelei, ellenségei voltak.
Könnyű ma a katolikusok szemébe vágni, hogy az Egyház is milliónyi emberhalál okozója volt, amikor pont azok kényszerítették erre, akik ma vádaskodnak és gyalázkodnak. Az a szellemiség és annak a szellemiségnek a torzulásaként fejlődött (züllött) azzá a világ, amelyet ma reformációnak nevezünk, s amelyből a liberalizmus átkozott mérge szétterjedt először Európában, s a felfedezésekkel az egész világot megfertőzte… Egy idő után pedig már mindegy volt, hogy protestáns vagy katolikus-e az elkövető, mert eltorzult a világ. Emberi lett, az üdvözülni vágyás iránti törekvés nélkül… A gonosz bekebelezte a lelkeket, szolgává tette az embert.
A protestánsok sok évtizedes háborúskodása megkeményítette a lelkeket, hiszen az ember önmagáért, vélt vagy valós igazságának harcai közepette megfeledkezik a szeretet parancsáról, Jézusról, az Ő kínszenvedéseiről és áldozatáról. Ma már – mindezen történelmi hitehagyások okán – csupán nyomokban él a hit, Európa levetette magáról a mentőövet, a lelki, szellemi és ideológiai káosz nem kíméli a katolikus egyházat sem. A Jézust követőnek hitt vagy hirdetett egyházak egymás ellen acsarkodnak, hiszen a román ortodox templom csendjében is ott búvik a magyarellenesség, s nem is a híveknek építenek templomot, csak maguknak, bizonyítva Erdély ortodox-dák kontinuitását, ami szánalmas és Krisztus ellenes és sátáni.
A ma mészárlásra ítélt kopt és más keresztény felekezetek magukra hagyva várják a halált, a protestáns egyházak pedig a hatalmas – nem valós és őszinte – ökumenikus összetartásban is azt várják el, hogy a római katolikusok adják fel hitelveiket… amire sajnos a mai egyházvezetés hajlik is.
Reformátusaink, akik magukat nemzetmegtartóknak igyekeznek beállítani, még ünnepi (Szent László megemlékezés) egyházi kórustalálkozón sem hajlandók magyar szentekről, a reformáció előtt írt himnuszt elénekelni katolikus énekkarokkal együtt. Ha pedig egy-egy, egykori katolikus templomnál – amely 500 éve reformátussá lett a hírhedt vallási türelem jegyében –, folyó feltárás alkalmával a régészek katolikus emlékeket találnak (ferences csuhát, rózsafüzért vagy könyvlapokat, szobrokat), azokat szó nélkül visszatemetik…
Közben a muszlim pogányság ismét lendületbe jött, s az eddig – 1400 év alatt – kiirtott kettőszázhetven-millió keresztény áldozat mellé, ma Európa kereszténységét is igyekeznek –keresztény támogatással – megsemmisíteni. És ez, látva az ostoba keresztény világ vezetőinek hozzáállását, menni is fog!
Mert ma mindenki-mindenki ellen harcol, mindenki okosabb mindenkinél, és Jézus tanításait kiforgatva, de Jézusról ab ovo megfeledkezve igyekeznek alapigazságokat felállítani a helyzet megoldásának érdekében. Ez azonban olyan próbálkozás, aminek nincs semmi értelme, mert 500 év torzulásait nem lehet kikovácsolni, nem lehet meg nem történtté tenni.
Nem lehet a torz szellemiségből lett háborúk áldozatait feltámasztani, nem lehet a gyűlölködéseket, az üzleti haszon miatti öldökléseket és a nemzetek és vallások elleni embertelenségeket visszafordítani… A bűn és az árulás súlyos és fájdalmas hegei most sem gyógyulnak, hanem eszmék és szellemi torzulatok alapján tépkedik fel a sebeket egymáson a világ nemzetei.
Zsidó, keresztény, muszlim és ki tudja hányféle vallás feszül egymásnak zsigeri gyűlölettel, de mindnyájukat a pénz és az emberi hataloméhség, az uralkodás vágya igyekszik megsemmisíteni a háttérből, idegen nemzeteket és emberi fajtákat eresztve egy-egy kultúrára, tetézve ezzel azt a káoszt és anarchiát, amelyet maga a ma veszélyeztetett kultúra társadalmai is tudatlanul megsemmisítésre ítéltek. Szabadkőművesek mesébe illő hatalmáról szóló mendemondák járják be a Földet, s ma már a földönkívüliek vatikáni elismerését is latba vetik egy ismeretlen liberális cezaromániás szervezet érdekében, amely mint a rák, a Földdel együtt önmagát is elpusztítja hamarosan. Európai, Kárpát-medencei bányák és pénzverdék, uzsorák hasznából világurakká avanzsált lélektelen senkik lázítanak, ostoba liberális ifjakat saját hazájuk és nemzeteik ellen, s ostoba, írni és olvasni nem tudó tömegeket hajtanak hazug ígéretekkel bosszút állni mindenütt, ahol a társadalom nem hajlik meg önmagától e világurak aljas és értékromboló szellemisége előtt.
A kereszténység gyilkosai kérik számon a keresztényi szeretetet, s a kereszténység torz gondolkodású vezetői engednék rá Európára a keresztények történelmi ellenségeit, mert azt szajkózzák öngyilkos módjára, hogy e gyilkosok rászorult menekültek… s nem hallják a megerőszakolt fiúk és lányok, a megölt európai keresztények végső sikolyát…
Anarchia és káosz jellemzi ma a Földet, bombák és rakéták állnak készenlétben, hogy az emberiséget megsemmisítsék, hogy a kapzsi, ostoba világurak liberális és Isten ellen való sátáni elveiket megvalósítsák. A társadalmak pedig vagy nem, vagy csak lassan – és későn – eszmélnek, csak lassan – és későn – indul el bennük az önvédelem ösztöne.
A keresztény hit megtagadásával, elvesztésével az önvédelem és a nemzet iránti elkötelezettség érzése is csak szunnyad – vagy kiveszett – az európai emberben, emberből, mert a kontinens egyik felén a kommunizmus sötét diktatúrája irtotta generációkon keresztül a keresztény elkötelezettséget, a másik felén pedig a jólét édes érzése hamvasztotta el még a papságban is a kötelességtudatot és a hit gyönyörűségének érzését… de mindkét oldalon ugyanazok vezényeltek.
A kör bezáródni látszik, s ma már nem a református vagy a katolikus egyházat terheli a felelősség, hanem Európa minden társadalmáénak minden egyes tagját. Hiszen Luther szellemi és lelki rombolásáért, s az erre adott, Jézus tanításait nélkülöző katolikus válaszért, a gyilkosságokért és a liberalizmus ebből való megszületéséért nem lehet a mai egyházakat, vallásokat és azok híveit felelőssé tenni. E vallások tanult vezetőit azonban igen! Azokat, akik védik a bűnt, hazudozva és a hívek kárára büszkén védik a mundér becsületét, intézményeket állítottak és tartanak fenn, hogy megmagyarázzák mit is akart mondani Jézus, és mi igaz s mi nem a Bibliából, de úgy forgatják az Evangéliumok mondanivalóját, ahogy akarják. És persze mindenki ostoba és botor, aki nem fogadja el az ő igazságaikat, csak – mint abban az időben a halászok – Jézust akarja követni.
Valami hatalmas katedrálisajtót kellene keresni, s 500 esztendő után ismét ki kellene szegelni egy listát… az Evangélium verseinek a listáját… és a Miatyánkot, hogy Krisztusba vetett őszinte, politikamentes és az Ige szerinti közös hitünk, lelket felrázó bűnbánatunk, mint egy ék, ne engedje bezáródni a kört és megsemmisülni a keresztény Európát és a világot…
Stoffán György
Ps.; Nem szoktam megmagyarázni amit leírok, de a protestáns testvérek nem akarják megérteni amit papírra vetettem, ezért egy kis segítséget szeretnék nyújtani a cikket illetően: - Érdekes, hogy nem a cikk mondanivalóján, lényegén vitázik a Kedves Protestáns Olvasó, hanem keresi a vádakat - amelyek hiányoznak a cikkből -, és igazolni próbálja saját hitét, amelyet e cikk nem szid, nem ócsárol, s nem is óhajt cáfolni. Az esküszegés és a kapzsiság, az emberi gyengeség által elindult régi bűnöket, félresiklásokat, háborúskodásokat említek, amelyek éppen úgy hozzátartoznak az 500 éves évfordulóhoz, mint azok a pozitívumok, amelyekről szintén nem írok, hiszen azokat az ünneplők vastagon emlegetik ebben az évben. S bár csak a jéghegy csúcsút említem, mégis hatalmas a nemtetszés-nyilvánítás. Ugyanakkor az sem tűnik fel protestáns olvasó-testvéreinknek, hogy nem mentem fel saját egyházamat sem, hiszen a torzulások és azok következményei minden keresztény-keresztyén vagy annak nevezett egyházra, felekezetre rávetülnek. Világossá kívántam tenni, hogy amit ma kereszténynek és keresztyénnek nevezünk, az nem az! Ma, mind a protestáns egyházaknak, mind nekünk, katolikusoknak újra kellene értékelnünk az elmúlt 500 évet, és bűnbánatot kellene tartanunk közösen. Nem kéne erőltetni a soha meg nem valósítható "ökumenét", hanem egymás hitét és történelmét tiszteletben tartva, saját hitünkben megerősödve és alázattal, de kellő határozottsággal és hitvédelemmel kéne keresztényként élnünk. Ugyanis a hazug, álságos, és ebben sajnálatos módon Krisztusra hivatkozó "egymáshoz közeledés" nem vezet sehová. Mint a régészeti feltárások visszatemetése, vagy a magyar szentek és a Magyarok Nagyasszonyának tagadása. Tanulni a múltból, tisztelni egymást és szeretni a hozzánk tartozókat és az ellenségeket... és megvédeni közös értékeinket. Azokat is, amelyek a reformáció előtt születtek. Ez lenne az igazi egyesülés. Mert Krisztus keresztje egyesít, nem a különböző teológiai és ideológiai magyarázatok, engedmények. A cikk lényege tehát az önvizsgálatra, a bűnbánatra és a megbékélésre való figyelemfelhívás. Ezt azonban tényleg kellemetlen lehet megérteni és megtenni.... ha mégoly hithű kereszténynek, keresztyénnek tartjuk is magunkat mindkét oldalon...
Alapja az emberi kapzsiság, az esküszegés. Célja a rend és a törvény megváltoztatásának erőszakos és alattomos, gyilkos és embertelen módja, szellemiségében pedig mérgező kevercse az ószövetségi szemet-szemért, és az újszövetségi szeretet alapú logika összességének. Lelki, hitbéli és szellemi káosz, amely a politikai és egyházi hatalom, a kiforgatott és megsemmisített jog, a nemzetárulások és az erkölcstelen üzleti világ házasságából született.
Amikor a Krisztus alapította Egyházat az új eszme megpróbálta tűzzel-vassal „modernizálni”, akkor a katolikus szellemiség a maga eszközeit használva tehetetlennek bizonyult, s hasonlóan ellenfeleihez, fegyverhez volt kénytelen nyúlni, de ezzel elkezdett maga is torzulni, hiszen a háborúban nem lehetett többé a szeretet, az alázat és a tízparancsolat eszméjének mezsgyéjén járni. Igaz, nem ölt csupán kedvtelésből, de ölt önvédelemből, ölt önérdekből, ölt értékeinek védelmében, a hit védelmében… s ezzel éppen arra a szintre süllyedt, amelyen ellenfelei, ellenségei voltak.
Könnyű ma a katolikusok szemébe vágni, hogy az Egyház is milliónyi emberhalál okozója volt, amikor pont azok kényszerítették erre, akik ma vádaskodnak és gyalázkodnak. Az a szellemiség és annak a szellemiségnek a torzulásaként fejlődött (züllött) azzá a világ, amelyet ma reformációnak nevezünk, s amelyből a liberalizmus átkozott mérge szétterjedt először Európában, s a felfedezésekkel az egész világot megfertőzte… Egy idő után pedig már mindegy volt, hogy protestáns vagy katolikus-e az elkövető, mert eltorzult a világ. Emberi lett, az üdvözülni vágyás iránti törekvés nélkül… A gonosz bekebelezte a lelkeket, szolgává tette az embert.
A protestánsok sok évtizedes háborúskodása megkeményítette a lelkeket, hiszen az ember önmagáért, vélt vagy valós igazságának harcai közepette megfeledkezik a szeretet parancsáról, Jézusról, az Ő kínszenvedéseiről és áldozatáról. Ma már – mindezen történelmi hitehagyások okán – csupán nyomokban él a hit, Európa levetette magáról a mentőövet, a lelki, szellemi és ideológiai káosz nem kíméli a katolikus egyházat sem. A Jézust követőnek hitt vagy hirdetett egyházak egymás ellen acsarkodnak, hiszen a román ortodox templom csendjében is ott búvik a magyarellenesség, s nem is a híveknek építenek templomot, csak maguknak, bizonyítva Erdély ortodox-dák kontinuitását, ami szánalmas és Krisztus ellenes és sátáni.
A ma mészárlásra ítélt kopt és más keresztény felekezetek magukra hagyva várják a halált, a protestáns egyházak pedig a hatalmas – nem valós és őszinte – ökumenikus összetartásban is azt várják el, hogy a római katolikusok adják fel hitelveiket… amire sajnos a mai egyházvezetés hajlik is.
Reformátusaink, akik magukat nemzetmegtartóknak igyekeznek beállítani, még ünnepi (Szent László megemlékezés) egyházi kórustalálkozón sem hajlandók magyar szentekről, a reformáció előtt írt himnuszt elénekelni katolikus énekkarokkal együtt. Ha pedig egy-egy, egykori katolikus templomnál – amely 500 éve reformátussá lett a hírhedt vallási türelem jegyében –, folyó feltárás alkalmával a régészek katolikus emlékeket találnak (ferences csuhát, rózsafüzért vagy könyvlapokat, szobrokat), azokat szó nélkül visszatemetik…
Közben a muszlim pogányság ismét lendületbe jött, s az eddig – 1400 év alatt – kiirtott kettőszázhetven-millió keresztény áldozat mellé, ma Európa kereszténységét is igyekeznek –keresztény támogatással – megsemmisíteni. És ez, látva az ostoba keresztény világ vezetőinek hozzáállását, menni is fog!
Mert ma mindenki-mindenki ellen harcol, mindenki okosabb mindenkinél, és Jézus tanításait kiforgatva, de Jézusról ab ovo megfeledkezve igyekeznek alapigazságokat felállítani a helyzet megoldásának érdekében. Ez azonban olyan próbálkozás, aminek nincs semmi értelme, mert 500 év torzulásait nem lehet kikovácsolni, nem lehet meg nem történtté tenni.
Nem lehet a torz szellemiségből lett háborúk áldozatait feltámasztani, nem lehet a gyűlölködéseket, az üzleti haszon miatti öldökléseket és a nemzetek és vallások elleni embertelenségeket visszafordítani… A bűn és az árulás súlyos és fájdalmas hegei most sem gyógyulnak, hanem eszmék és szellemi torzulatok alapján tépkedik fel a sebeket egymáson a világ nemzetei.
Zsidó, keresztény, muszlim és ki tudja hányféle vallás feszül egymásnak zsigeri gyűlölettel, de mindnyájukat a pénz és az emberi hataloméhség, az uralkodás vágya igyekszik megsemmisíteni a háttérből, idegen nemzeteket és emberi fajtákat eresztve egy-egy kultúrára, tetézve ezzel azt a káoszt és anarchiát, amelyet maga a ma veszélyeztetett kultúra társadalmai is tudatlanul megsemmisítésre ítéltek. Szabadkőművesek mesébe illő hatalmáról szóló mendemondák járják be a Földet, s ma már a földönkívüliek vatikáni elismerését is latba vetik egy ismeretlen liberális cezaromániás szervezet érdekében, amely mint a rák, a Földdel együtt önmagát is elpusztítja hamarosan. Európai, Kárpát-medencei bányák és pénzverdék, uzsorák hasznából világurakká avanzsált lélektelen senkik lázítanak, ostoba liberális ifjakat saját hazájuk és nemzeteik ellen, s ostoba, írni és olvasni nem tudó tömegeket hajtanak hazug ígéretekkel bosszút állni mindenütt, ahol a társadalom nem hajlik meg önmagától e világurak aljas és értékromboló szellemisége előtt.
A kereszténység gyilkosai kérik számon a keresztényi szeretetet, s a kereszténység torz gondolkodású vezetői engednék rá Európára a keresztények történelmi ellenségeit, mert azt szajkózzák öngyilkos módjára, hogy e gyilkosok rászorult menekültek… s nem hallják a megerőszakolt fiúk és lányok, a megölt európai keresztények végső sikolyát…
Anarchia és káosz jellemzi ma a Földet, bombák és rakéták állnak készenlétben, hogy az emberiséget megsemmisítsék, hogy a kapzsi, ostoba világurak liberális és Isten ellen való sátáni elveiket megvalósítsák. A társadalmak pedig vagy nem, vagy csak lassan – és későn – eszmélnek, csak lassan – és későn – indul el bennük az önvédelem ösztöne.
A keresztény hit megtagadásával, elvesztésével az önvédelem és a nemzet iránti elkötelezettség érzése is csak szunnyad – vagy kiveszett – az európai emberben, emberből, mert a kontinens egyik felén a kommunizmus sötét diktatúrája irtotta generációkon keresztül a keresztény elkötelezettséget, a másik felén pedig a jólét édes érzése hamvasztotta el még a papságban is a kötelességtudatot és a hit gyönyörűségének érzését… de mindkét oldalon ugyanazok vezényeltek.
A kör bezáródni látszik, s ma már nem a református vagy a katolikus egyházat terheli a felelősség, hanem Európa minden társadalmáénak minden egyes tagját. Hiszen Luther szellemi és lelki rombolásáért, s az erre adott, Jézus tanításait nélkülöző katolikus válaszért, a gyilkosságokért és a liberalizmus ebből való megszületéséért nem lehet a mai egyházakat, vallásokat és azok híveit felelőssé tenni. E vallások tanult vezetőit azonban igen! Azokat, akik védik a bűnt, hazudozva és a hívek kárára büszkén védik a mundér becsületét, intézményeket állítottak és tartanak fenn, hogy megmagyarázzák mit is akart mondani Jézus, és mi igaz s mi nem a Bibliából, de úgy forgatják az Evangéliumok mondanivalóját, ahogy akarják. És persze mindenki ostoba és botor, aki nem fogadja el az ő igazságaikat, csak – mint abban az időben a halászok – Jézust akarja követni.
Valami hatalmas katedrálisajtót kellene keresni, s 500 esztendő után ismét ki kellene szegelni egy listát… az Evangélium verseinek a listáját… és a Miatyánkot, hogy Krisztusba vetett őszinte, politikamentes és az Ige szerinti közös hitünk, lelket felrázó bűnbánatunk, mint egy ék, ne engedje bezáródni a kört és megsemmisülni a keresztény Európát és a világot…
Stoffán György
Ps.; Nem szoktam megmagyarázni amit leírok, de a protestáns testvérek nem akarják megérteni amit papírra vetettem, ezért egy kis segítséget szeretnék nyújtani a cikket illetően: - Érdekes, hogy nem a cikk mondanivalóján, lényegén vitázik a Kedves Protestáns Olvasó, hanem keresi a vádakat - amelyek hiányoznak a cikkből -, és igazolni próbálja saját hitét, amelyet e cikk nem szid, nem ócsárol, s nem is óhajt cáfolni. Az esküszegés és a kapzsiság, az emberi gyengeség által elindult régi bűnöket, félresiklásokat, háborúskodásokat említek, amelyek éppen úgy hozzátartoznak az 500 éves évfordulóhoz, mint azok a pozitívumok, amelyekről szintén nem írok, hiszen azokat az ünneplők vastagon emlegetik ebben az évben. S bár csak a jéghegy csúcsút említem, mégis hatalmas a nemtetszés-nyilvánítás. Ugyanakkor az sem tűnik fel protestáns olvasó-testvéreinknek, hogy nem mentem fel saját egyházamat sem, hiszen a torzulások és azok következményei minden keresztény-keresztyén vagy annak nevezett egyházra, felekezetre rávetülnek. Világossá kívántam tenni, hogy amit ma kereszténynek és keresztyénnek nevezünk, az nem az! Ma, mind a protestáns egyházaknak, mind nekünk, katolikusoknak újra kellene értékelnünk az elmúlt 500 évet, és bűnbánatot kellene tartanunk közösen. Nem kéne erőltetni a soha meg nem valósítható "ökumenét", hanem egymás hitét és történelmét tiszteletben tartva, saját hitünkben megerősödve és alázattal, de kellő határozottsággal és hitvédelemmel kéne keresztényként élnünk. Ugyanis a hazug, álságos, és ebben sajnálatos módon Krisztusra hivatkozó "egymáshoz közeledés" nem vezet sehová. Mint a régészeti feltárások visszatemetése, vagy a magyar szentek és a Magyarok Nagyasszonyának tagadása. Tanulni a múltból, tisztelni egymást és szeretni a hozzánk tartozókat és az ellenségeket... és megvédeni közös értékeinket. Azokat is, amelyek a reformáció előtt születtek. Ez lenne az igazi egyesülés. Mert Krisztus keresztje egyesít, nem a különböző teológiai és ideológiai magyarázatok, engedmények. A cikk lényege tehát az önvizsgálatra, a bűnbánatra és a megbékélésre való figyelemfelhívás. Ezt azonban tényleg kellemetlen lehet megérteni és megtenni.... ha mégoly hithű kereszténynek, keresztyénnek tartjuk is magunkat mindkét oldalon...