„Hol vagy István király?” – ünneplünk, ahol és amíg még vagyunk…

 

Ünnepeljük az állam alapítását, Szent István királyt, Magyarország kenyerét, süteményét (mert az ünnepi sütemény mostanában oly nagy divat). Politikusi szócséplésekkel „emeljük” az ünnep színvonalát, mert sokan csak attól „okosodnak”, hogy bársonyszéken ülnek... Pedig, a saját sitzfleischétől még senki nem lett bölcsebb…

Szép az ünnep, az együttlét, de valami mindig kimarad. Az ünnep fényében, a dorongfánk és a sült kolbász, a jó bor illatfelhőjében, a forgatagban csak a lényeget nem akarjuk, vagy nem tudjuk észrevenni. Noha, ünnepelni és örvendezni akkor is lehetne, ha egy-egy jeles napon felhívnánk a figyelmet, egymás figyelmét arra is, hogy miben maradtunk el, mire kell jobban odafigyelnünk és mi a feladatunk a hazával, a nemzettel a jövővel szemben. Mert sem egyházi, sem állami ünneplésünkben nem hallottam arról, hogy Szent István, avagy István Úr nem csupán államot alapított, hanem Mária, az Istenszülő kezébe ajánlotta népét, a Kárpát-hazát, és Szent Koronánkat… Nem hallottam a keresztény-keresztyén magyarság elkötelezettségéről, feladatáról, a hitben való megerősítés módjáról, lehetőségeiről. Nem beszélünk ilyenkor a legfontosabbról, a gyermekek lelki fejlődésének szükségességéről, a zene és a művészetek által. Ezért nem szeretem az össznépi megmozdulásokat. Hiszen, a lényeg elsikkad a pillanatnyi öröm, a jókedv a találkozások napján.

Ma sem hallottam effélékről. Egy agyonkommentált katonai esküt láttam, egy súlytalan beszédet, és a katonai parádét, ami valóban szép, magyar és ezáltal felemelő volt. Embertömegek hullámzása a Várban, jó pénz a kereskedőknek, hiszen ilyenkor még a bóvlit megveszik… aztán az ember hazaér, ránéz a térképre a szobája falán és elszomorodik. Hiszen, amit ünneplünk, annak csak a töredéke az, ahol ünnepelni van lehetőségünk. Az államalapítást ünnepeljük, de hol van már az az állam, amelyet István Úr alapított? Hol vannak azok a falvak, amelyekben templomot, egyházat épített a magyar vagy a vele együtt élő nemzet? Galagonyás Szent Anna temploma is ott árválkodik a déli végeken… s hány istenháza omladozik a Szent István alapította birodalom száz éve idegen megszállás alatt álló területein. Hány millió magyar magzat próbált védekezni anyja méhében, az emberi életre felesküdött orvos gyilkos eszközeivel szemben? S hány hazáját elhagyó magyar énekli a székely vagy a magyar himnuszt külhoni jólétében, mindenre hivatkozva annak érdekében, hogy ne kelljen hazamennie, hazajönnie? Hány elhagyott magyar falu temetőjében korhadnak a keresztek, mert nincs már, aki meggyújtson egy mécsest, letegyen egy szál virágot ősei sírjára… Pedig, ma már mindenki hazajöhetne, és akkor belakhatnánk a Kárpát-hazát, hiszen nem bánt senki senkit… – egyelőre – itt Pannoniában.

Belegondolunk-e abba, hogy az évszázadok alatt, és ma is hogyan és miben vagyunk felelősek azért, hogy elhagyott falvainkat benövi a disznóparéj… hogy a magyar földműves, vállalkozó kiszolgáltatottja lett a rablókapitalizmus „gazdaságot növelő” szabályainak. Alig van magyar fiatal, aki érzi, tudja és cselekszi, amit a haza megkövetel. S az ünneplés után érezzük-e, hogy ha most nem tartunk össze, ha most nem vállvetve harcolunk, akkor oda a szentistváni birodalom, oda minden értékünk, és tudásunk, mert mint a szennyvíz, elönthet bennünket a liberális mocsok, a szocialista vérbosszú, s beválthatja – ki tudja miért eltűrt – fenyegetőzését a gyilkos elődökkel bíró, idegen hatalmat szolgáló, hazaáruló, milliárdos kommunista söpredék.  

Szép az ünnep, szépek a tervek, sitzfleischen összehordott, "felemelő" ünnepi szónoklatok, de kevés az ima, kevés a tisztánlátás, a veszélyérzet, a bűnbánat. Pedig, ma sem jobb a helyzet, mint amikor István Úr más lehetőséget nem látva, felajánlotta országát, koronáját és népét, az országért felelős (a kommunisták által kiirtott) nemességet Krisztus Anyjának…

Hiszen, ma is idegenek akarnak betörni megmaradt, száz éve kirabolt országunkba, a belső árulás hatalmas méreteket ölt, és Európa éppen úgy vélekedik rólunk, hiszen ugyanaz a terve is, mint a pozsonyi csata idején…

A nagy ünneplésben ma ismét meg kell újítani István Úr felajánlását, s gondolatban át kell nyújtanunk Máriának a Szent Koronát, amelyet már elfogadott ugyan, s Patrónánkká lett. Ám, nekünk is Hozzá kell fordulnunk ma bizalommal, mint királynőnkhöz, magyarként és Krisztust követőként, minden vallási, felekezeti ellenérzés nélkül, tisztelettel és szeretettel! Hiszen magyarként, István király népeként, hinnünk kell a nagy királynak, aki halála előtt, utolsó szavaival reményt adott ennek a népnek:

„A magyar nép az én népem, s az én népem nem vész el a történelem viharaiban…”

Stoffán György

Elfelejtett Nagyboldogasszony ünnepünk…

 

Gyermekkoromban, az 1960-as években, amikor a budai ferenceseknél megtelt a templom, örömmel énekelte a nép: „Nagyasszonyunk, hazánk reménye, bús nemzeted, zokogva esd!” A szerzetes, aki már megjárta addigra a kommunista börtönöket, s félholtra verve engedték szabadon, a szószékről lelkesítő, hitben és magyarságban megerősítő beszédben emlékezett arról, hogy Szent István miként ajánlotta fel Jézus anyjának a Szent Koronát, és a Kárpát-hazát a benne lakó nemzetekkel együtt… És felcsendült a mise végén egy másik kedves népének:”Óh, Nagyasszony, nemzetünk reménye, rád szegezzük könnyes szemeink…”

És a templomból ragyogó szemű, boldog nép lépett ki, noha a kommunista diktatúra akkor sem kegyelmezett senkinek. Mégis volt 15-20 ministráns és a nép tudta, hogy Mária oltalma ezer esztendős oltalom, amelyet a Jánosnak, a keresztről mondott krisztusi szavak alapoztak meg, amely szavak Máriát a hívők közösségére, a keresztényeket pedig Máriára bízta égi anyjukként: „Íme, a te anyád!” (Jn 19,26-27)

Aztán megváltoztak az idők. A hívek megritkultak a templomokban, a rendszerváltásnak nevezett korszak egyre inkább eltávolította a népeket a hittől, a liberalizmus és a kommunista eszmeiség egy új formában jelent meg, amelyet máig demokráciának nevezünk, s ez a demokrácia minden bajt, bűnt, istentelenséget elfed, hiszen a templomok megújulnak, az állam a keresztény értékekről beszél, amelyet védeni akar, de az iskolák falai között és a mindennapokban híre-hamva sincs a keresztény és a hazafias szellemnek. Annyit ér a keresztény értékek mai védelme, mint egy akkumulátor nélküli okos-telefon, amely ott díszeleg az almárium tetején, és hasznavehetetlen, mert nincs mivel feltölteni. A keresztény értékeket a hit tölti fel és a hit által válnak értékké…

A templomokban ma már nem halljuk a szentistváni felajánlás fontosságát, nem hallunk a Szent Koronáról, és Szent István hitéről. Ehelyett, önjelölt magyarságkutatók magyarázzák meg, miért is hiteltelen az első magyar király személye, hite, munkássága. Teszik ezt, mint a baloldal, egyetlen céllal: meggyengíteni a kereszténységet és valami igazolhatatlan ősmagyarsággal generálni a káoszt. A népénekek közül törölték már Csíksomlyón is a már említett himnuszokat, s igyekeznek elfeledtetni a magyar néppel, hogy Mária oltalmában, Mária országában él, s ekként bízhat a Patrona Hungariae-ban, a Magyarok Patrónusában, Máriában, Jézus anyjában.

Az ünnepet Szent István király halála napjaként, a Szent Korona felajánlásának ünnepeként üljük. Még néhányan… Igaz, a nemzetközileg megtartott ünnep, a Mária mennybevétele kötelező ünnep, ám nekünk, magyaroknak mind egyházi, mind nemzeti elkötelezettségünket kellene, hogy tükrözze. Ezt kellene erősíteni a templomokban, újra meg kellene tanítani a népnek a Mária-himnuszokat, hogy a közös éneklésből azt az erőt nyerje vissza, amely ezer éven át megtartotta, reménnyel töltötte el, és sokszor megtapasztalt segítséget adott a nemzetnek.

Mária, a magyarok királynője ma is patrónánk, és a sok hűtlenség ellenére is nemzete mellett áll a bajban. Tisztelete minden magyar kötelessége, hiszen Máriát – számos félreértés ellenére – nem imádja a katolikus, a magyar keresztény-keresztyén ember, hanem tiszteli, szereti, mint égi anyját, akit Jézus a keresztfáról adott nekünk Jánoson keresztül, majd Szent István király Mária, az Isten-szülő oltalmába adta a hazát, a népeket és a Szent Koronát. Ma is bizalommal forduljunk Hozzá, mert ma is háború van, ma is fel kell sorakoznunk a Máriás-zászló alatt, s ma is megkapjuk azt a segítséget, amelyet ezer esztendőn át minden reménytelen helyzetben megkaptunk… és tanuljunk meg ismét együtt énekelni: Nagyasszonyunk, hazánk reménye, bús nemzeted, zokogva esd!”

https://www.youtube.com/watch?v=iUOAxMx0dVE

(A Nagyboldogasszony ünnep meglétéről a 7. századtól vannak írásos emlékeink. Mária mennybevitelét 847-ben IV. Leó pápa tette hivatalos ünneppé. Elnevezése magyarul az 1446. évi Müncheni Kódexben olvasható először: „Marianac fel menbe vetele.”)

Stoffán György

A meggyilkolt francia pap „üzenete”

 

fotó: Daly Mail

Olivier atya nem az első és nem is az utolsó pap, akit megöltek, mert keresztény, mert pap, és mert naívan megpróbált segíteni. Igaz, kissé félreértelmezte Jézus szavait, amint az ma vatikáni divat, sőt, elvárás.  Jézus azt mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.”  (Jn.14,6)… és azt is mondta tanítványainak: „Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást(!), ahogyan én szerettelek titeket.” (Jn.13, 12). Azokról pedig, akik nem követik Őt és nem fogadják el tanítását, azt hagyta utasításul: „Ha valahol nem fogadnak be benneteket, hagyjátok ott a várost, és még a port is rázzátok le lábatokról ellenük tanúságul.” (Mt. 10.14)

Jézus szavai egyértelműek, de ennek ellenére sokan igyekeznek teljes botorságukban átértelmezni a szavait. Hiszen Ő nem azt mondta, hogy hajtsd a bárd alá a fejedet és soha ne védekezz, segíts annak is, aki ellened támad… hanem a fentieket hagyta ránk.

A mai keresztény világ kényelemből leszokott az önvédelemről, az egymás támogatásáról, a szeretetről egymás iránt. Helyette egy nagy, globális, „mindenki szeressen mindenkit” ostobaság, amolyan „szabadság egyenlőség testvériség” szellem uralkodik, mert nem értjük világosan Jézust, nem értjük és nem akarjuk megérteni a világos beszédet. Felmentjük magunkat a kifordított igerészletekkel, és végigasszisztáljuk, miként irtja ki az idegen világ a keresztényeket, rombolja le imahelyeinket, s hallgatjuk nagy áhítattal a vatikáni tévtanokat, amelyek hamisságai a hittanórákat végigülő kisgyermeknek is feltűnnek.

Olivier atya és sok más egyházi személyiség sem látja, nem akarja látni Jézusra hivatkozva, hogy nem elesett, menekülő egyedektől, hanem Európát megszállni akaró, kiképzett harcosoktól hemzseg a vén földrész. A kereszténységet megsemmisíteni szándékozó hadosztályok hömpölyögnek be egyelőre csak Nyugat-Európa gazdag államaiba, amelyekben ki tudja miért, csak és kizárólag áruló és népe megsemmisítésében, kultúrája sárba tiprásában segédkező politikusok gyakorolják a hatalmat. A pápa is egy muszlim lábát csókolta meg a nagycsütörtöki szertartás részeként, elődje pedig, a Koránt illette Krisztus arcára adott Júdás csókkal.

Hazugság, hogy fiatal, jó erőben lévő férfiak tömegei lepik el Európát – menekültként. Hazugság, hogy rászorulnak bármire is, hiszen laptopjaikon, okos telefonjaikon, iPad-ek segítségével kapják meg az utasításokat és az útvonalat, ahol betörhetnek Európába. A hazug hatóságok és a kirendelt igazságszolgáltatók pedig, ködösítenek, amikor ezek a hívatlan megszállók embereket ölnek, erőszakolnak, üzletek sokaságát rabolják ki. Mindenki pszichikailag terhelt közülük, ezért nem büntethetők. A német hatóságok pedig odáig mentek, hogy a Németországban élő muszlimok fegyvertartási engedélyt is kaphatnak egy, a napokban hozott törvény alapján.

Nekik nem kell oltás, nem kell maszk, és saját rendőrségükkel azt büntettetnek, akit akarnak, mert ők a párhuzamos német, francia, belga etc… társadalom…  

Bergoglio minden megszólalásában a világkormány felállítását sürgeti, és a szegény menekültek befogadását, ám, arról egyetlen szót sem ejt, ha egy-egy pap, püspök, apáca kínhalált szenved hitéért, és arról sem beszél, hogy naponta százak halnak meg, mert megvallják Jézust. Azonban, a hitüket latinul gyakorolni akarókat tiltásokkal terheli.

Olivier atya nem az utolsó áldozata ennek az öncsonkító, áruló, beteg, európai szellemiségnek, amely nem csak a keresztényeket, de a keresztény kultúrát, s annak az emlékét is ki akarja irtani.  

Olivier atya befogadta gyilkosát, mert hitt azoknak az elöljáróinak, akik erre kérték, hitt a félreértelmezett, szándékosan félremagyarázott krisztusi tanításnak, miszerint nem csak egymást, a testvéreket kell úgy szeretni, mint Jézus szerette a tanítványokat… noha, a tanítás, a parancs egyértelmű. A keresztény ember nem fogyatékos, nem öngyilkos, és nem hagyja veszni mindazt, amit hittel, könnyel és vérrel építettek föl elődei. Olivier atya nem hitte el, hogy a „nagy francia forradalom” még nem ért véget, s, hogy akiknek ma engedelmességgel tartozik, azok őt nem védik meg…

Ezt a szellemiséget akarják Magyarországra is beerőltetni külső és belső ellenségek. Mocskolják Máriát, Jézus anyját, majd szemforgató módon hirdetik az Eucharisztikus Kongresszust, és hívják a népet egy fesztiválra, amelynek záróakkordja az a püspök, aki a gyilkos lábát csókolta Nagycsütörtökön. Teológusnő ír egyházgyalázó könyvet, mintha lenne külön papi, egyházi pedofília, nem pedig csak pedofília, amely egy-egy papban is bűnös indulatokat szül, ahogy a társadalom más rétegeiben is előfordul. Idegen, furcsa emberek táncolhatnak ma már Magyarországon is az óvodások és a kisiskolások előtt, azzal a céllal, hogy a mássághoz hozzászoktassák a kicsinyeket. Felfüggesztik a harangozást, mert a városi prolit zavarja a falusi harangszó a nyaralás alatt… és papokat tiltunk el, mert ragaszkodnak a hagyományokhoz... és sorolhatnók a beosonó keresztényüldözést, a sátáni megnyilvánulásokat, amelyek ma még kicsiben, de holnap mindent elsöprő vihar formájában tarolják majd le ezer esztendős hazának, mint tették Európával...

Olivier atya halála figyelmeztetés minden józanul gondolkodó embernek. Mert ha minden így marad, ha nem vagyunk képesek saját hazánkban rendet tartani egyházi és állami szinten, ha hagyjuk az észrevétlen lopózást, a keresztény gúnyában sátánt szolgáló – ma még – kisebbséget, akkor igaza lesz a teológiai tanárbarátomnak, aki két éve azt mondta elkeseredve: – „Kiket tanítunk ma? Kiket szentelünk föl? Hát, nem papokat, hanem vértanúkat…”

A helyzet nem Olivier atya halálával vált drámaivá, s nem azért, mert a gyilkos már egy gótikus templomot is felgyújtott. A helyzet azért vált talán már visszafordíthatatlanná, mert itt, Európában a gyilkosok lábát csókolgatjuk a kereszten függő Megváltó szöggel átütött lába helyett.

Hitünk szerint Olivier atya üdvözült, Jézust követve… reményeink szerint azonban meglátva az igazságot ma azért imádkozik velünk, hogy felismerje minden ember az igazságot… és úgy értse Jézus tanítását, ahogyan azt Jézus, a tudatlan halászokkal megérttette.

Stoffán György       

Babaváró, de nem mindenkinek – talán még lehetne korrigálni.... Gondolatok Novák Katalinhoz

Számos család örömmel fogadta azt a lehetőséget, amelyet kormányunk biztosított a gyermeket vállaló fiatal családok számára. Magyarország olyan családtámogatási programmal büszkélkedhet, amely példamutató lehetne minden olyan ország számára, ahol a gyermekvállalási kedv lanyha, és a lakosságszám csökkenő tendenciát mutat. Van azonban egy szűk réteg, amely méltatlanul kiszorul minden lehetőségből, mert bár a kormány szándéka világos és nagyra becsülendő, a bankok feltételei nem fedik ezt a szándékot.

A szűk réteg pont az, amelyik a jövő értelmiségét képviseli. Az egyetemisták. Konkrét esetekről van tudomásunk, amikor a fiatal, gyermekeket vállaló házaspár nem kaphatta meg a babaváró támogatást, mert a frissen végzett diplomás anyuka, aki két gyermeket szült, gyeden vagy gyesen van, az apuka pedig a mesterit vagy a doktori iskolát végzi. Ez esetben pedig nincs határozatlan idejű munkaszerződése, aminek okán a bank nem biztosítja azt, amit a kormány biztosítani szeretne. (Persze csalással, rokon ismerős által adott munkahelyi igazolással meg lehetne oldani, de az nem tisztességes…) A probléma azért is súlyos, mert nem újgazdag milliárdos csemetékről hallottan és láttam bizonyítékokat ezekre az esetekre, hanem nemzeti gondolkodású, keresztény családok (egyházi iskolákban végzettek) panaszait adom közre.

A jövő értelmiségének egy része tehát, nem jut azokhoz a lehetőségekhez, amelyek nem képezett, vagy alacsonyabb képzettségű családokat joggal megilletnek.

Javaslom a Kormánynak, név szerint Novák Katalin államtitkár asszonynak és a Miniszterelnök Úrnak, hogy ne hagyjuk az út szélén azokat, akik tanulmányaik miatt ilyen helyzetben vannak, lelkiismeretesek, gyermekeket nevelnek, fiatalok, tele vannak energiával, dolgoznak is az egyetem mellett, de fillérezniük kell, ha a több gyermeknek megfelelő lakást, nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb életkörülményeket szeretnének. És ne csináljunk esetleg nem szavazókat vagy máshová szavazókat azért, mert a törvényalkotó súlyosan figyelmetlen volt azokkal együtt, akik aláírták, jóváhagyták a törvényt. Jobbá tenni mindig lehet és mindig érdemes is, hiszen nem nagy erőfeszítés, a fent leírt helyzetű fiatal, egyetemre járó, gyermekes családoknak egy olyan pénzügyi konstrukciót összeállítani, amely biztosítja a jövőt, és mint a diákhitelt, ha gyermekeik vannak, később ráérnek visszafizetni. Hiszen a fenti esetben mindkét gyermek jövetelekor időben benyújtották az igényüket… de semmilyen támogatáshoz nem jutottak. És jelzem: nem egyetlen esetről beszélünk a számos, joggal elégedett család mellett, egy remek, de ebben méltatlan és hiányos családtámogatási politika kapcsán.  

Stoffán György

Jurák Kata bibliai hasonlata

  

Közös előadásunk Rácalmáson...

Nézem a világ minden táján tomboló természeti katasztrófákat, az árvizeket, a földcsuszamlásokat, a viharok rombolását, amelyekkel a természet semmi mást nem tesz, mint visszafoglalja a Tőle elorozott életteret, a normalitást, azt a rendet, amelyet a Teremtés óta minden nemzedék – jobban vagy kevésbé jól, de – megtartott, tisztelt és aszerint is élt.

Amikor Jurák Kata, a bibliai isteni szövetség emberek által való megszegéséről írt, jó helyen keresgélt. Jót írt. Ám, aki szó szerint vette, az részben nem is értette, mit akart írni Jurák, aki pedig bírálta, az arra sem méltó, hogy megemlítsük. A baj nagy! És egészen Istenig ér… hiszen az ember valóban megszegett minden Istennel kötött szerződést, ami biztosította a létét, az életét, a normalitását. Az ember azonban nem veszi észre saját hibáját. Épp úgy viselkedik, mint matekdolgozatkor a diák, aki nem ismeri fel, hogy hol az összeadási hiba a dolgozatában… mert ő vétette. Ha viszont más ránéz, akkor azonnal szembetűnik. Nos, így van a mai világgal az is, aki gondolkodik, érez és hisz. Nem belterjesen, hanem kívülről és felülről szemlélve a dolgokat.

Jurák Kata írása további gondolatokat indított el bennem. Hiszen, valóban az ember tehet mindarról, ami ma a világban történik. Mint a rossz gyerek, kitépte a kezét Isten szerető kezéből, és mint a kapzsi, örökségre áhító, ostoba gyermek a családjának, hátat fordított annak az egyetlennek, aki igazán és feltétel nélkül szereti. Ő a Teremtő Isten!

S amíg egy helyben toporgunk, és különböző ideológiákat gyártunk a végidőkről, a megsemmisülésről, eszünkbe sem jut imádkozni. Istent még a keresztény országoknak nevezett országokban is elnyomja a politika aljassága, a hatalmi harcok, s a közösségi oldalakon is az ellenség kapja a legnagyobb figyelmet, reklámot. Nem tudunk visszatérni a legegyszerűbb, de leghatékonyabb fegyverhez, az Istenbe vetett teljes bizalomhoz, a bűnbánathoz, ami nélkül valóban a megsemmisülés lesz az osztályrészünk. Mind az egyházak, mind a civil társadalmak elsüllyednek abban az új világi szellemiségben, amely kicsit tetszik is, kicsit visszataszító is, de inkább azzal foglalkozik mindenki, semmint a valós megoldással, Istennel, a hittel és az imádsággal.

Az eltaszított Teremtő szabad akaratot adott az embernek, így ez a szabad akarat fordult el Tőle. És Ő nem erőszakos, nem akar ebbe az általa adott szabad akaratba erővel beleszólni. Ő adott tíz pontban használati utasítást az embernek, amely használati utasítást Jézus megerősítette. De ma már sem Jézus, sem a Teremtő Isten nem számít. Emberi aljasságok, aberrációk törnek a társadalmakra, és alig vannak olyanok, akik harcolnak ez ellen.

Készülünk az Eucharisztikus Kongresszusra, de az is olyanná vált, mint egy fesztivál… vannak fizetős – adományos – előadások, és aki közelről akarja látni a római püspököt, az adomány fejében közelebb ülhet… Lehet regisztrálni arra, hogy Jézussal találkozhassunk, van már eucharisztikus sütike, van új himnusz… ám, egyetlen dolog nincs: felhívás a bűnbánatra, a mély magunkba nézésre, az önvizsgálatra. A lélek megújulására, amelyhez nem kell regisztrálni, nem kell fizetni, mert Jézus nem kér pénzt az üdvösségért. Jézus csak azt kéri, hogy emberként, az Ő parancsai szerint éljünk, és figyeljünk oda a gyermekekre, mert, ha nem leszünk olyanok, mint az ártatlan gyermekek, akkor nem jutunk be a Mennyek országába.

Csend van egyházi részről e gyermekeket védő törvényről, nincsenek molinók, amelyek egy-egy mondatot e törvényből közkinccsé tennének, ám óriási várakozás előzi meg a római püspök néhány órás látogatását. Azét a püspökét, aki itt, Magyarországon sem fog áldást adni a népnek, aki jó pénzért közelebbről is láthatja majd…

Bűnbánat, bűnbánat és bűnbánat… mert nekünk, magyaroknak is van mit megbánnunk. Az abortuszok által – Isten terveiben szereplő, de szabad akaratból, ezernyi hazug érvvel – megölt 8-10 milliós magzatsereg, a törvény, amely máig biztosítja ezt a legális gyilkosságot, a nemzet életében égbekiáltó bűn! Hiszen e magzatok lehettek volna a kor és a nemzet Széchenyiei, Hunyadi Mátyásai, Mindszenty Józsefei, Jedlik Ányosai, Liszt Ferencei etc… de nekünk nem kellettek, mert a kommunista, majd a rendszerváltott törvények biztosították a megsemmisítésüket! Van gyermekvédelmi törvényünk, de nem tiltjuk a beteges, önmutogató vonulást, mint annyi más országban, támogatjuk az egyházakat, de nem oktatunk zenét, művészettörténetet, amely a lelket építi, s nem vagyunk büszkék eleinkre, akik megtartották az országot. Még ma is szemlesütve emlékezünk alig letűnt történelmünk kommunista hazugságokkal beszennyezett, tiszta életű hőseire. Mit várunk akkor a jövőtől? Miért remélünk bűnbánat nélkül kegyelmet? A bűnbánat a kegyelmi kérvényünk Isten felé, amelyet az egyházak vezetésével kellene „megírnunk”… imával, szentségimádással, alázattal, politikai harcoktól és felülről jövő tévtanoktól mentesen.

Igen! Jurák Katával, mint már annyiszor, ismét egyetértek. Hiszen az ő Bibliából vett szivárvány hasonlata megegyezik az én fájdalmas hiányérzetemmel. Az Isten nélküli világ megsemmisül, ha nem térünk vissza a Teremtő logikájához, ha nem kérjük hittel és imával a szeretetét és bűneink megbocsájtását, azt a kegyelmet, amely oly sokszor megmentette már az emberi fajt. Az őrületek elmúlnak, a világ visszarendeződhet, de ehhez minden keresztény egyháznak önmagába kellene néznie, s nem hamis tanokkal mérgezni és elbizonytalanítani a népeket, nemzeteket. Aki tévúton jár, magában hordja az önmaga által kiszabott büntetést. Aki törvényt és szövetséges sért, magára marad, hiszen senki nem fog utánunk szaladni, és visszarángatni minket a helyes útra arról, amit magunk választottunk. Mindig van idő és lehetőség, mert ez az, amit Isten, irántunk való szeretete biztosít.

Lehet a fenti sorokon nevetni, lehet semmibe venni, gúnyolódni – ám jobb volna elgondolkodni mind Jurák Kata sorain, mind azokon, amiket az ő rövid, de annál nagyobb vehemenciával kigúnyolt írása bennem elindított – csak nem érdemes. A modern fasizmussal épp úgy nem érthetünk egyet, mint bármely korábbi kor fasizmusával. S ahogy XII. Pius felemelte szavát az emberi jogok érdekében, úgy nekünk, minden egyes magyarnak, kereszténynek-keresztyénnek fel kell emelnie a szavát Isten, a gyermekek, a családok és a Haza védelmében, a mai beteges, a Teremtés logikáját és Istent semmibe vevő fasizmus ellen.

Nézem a világ minden táján tomboló természeti katasztrófákat, az árvizeket, a földcsuszamlásokat, a viharok rombolását, amelyekkel a Természet semmi mást nem tesz, mint visszafoglalja a Tőle elorozott életteret, a normalitást, és azt a rendet, amelyet a teremtés óta minden nemzedék – jobban vagy kevésbé jól, de – megtartott, tisztelt és aszerint is élt…

Stoffán György

"Patrubány Miklós - Nicolae Patrubani - világszövetsége" és az "Illuminati Österreich Stiftungnak eladott MVSZ-székház"

Az MVSZ Semmelweis utcai székháza

A Magyarok Világszövetségének mai helyzete és állapota, kormány-, és Orbán-ellenessége, a járványkezelés hátráltatása, illetve a kárpát-medencei magyar társadalomban való feszültség és békétlenség keltése nem egyezik meg az MVSZ-t alapítók eredeti szándékával. Ez az ellenőrzés nélkül működő civilszervezet nem a nemzeti érdekek mellett, hanem azok ellen, az Alaptörvény, a nemzeti kormány és annak intézkedései ellen lázít, miközben érdekes, hivatalos dokumentumok kerültek elő arról, hogy voltaképpen mi zajlik az állam által rendelkezésre bocsájtott, egykor patinás épület falai között... A Magyarok Világszövetsége - ma már az eredeti szándék szerint - nem létezik. Helyette, egy ki tudja milyen érdeket szolgáló magyarosított nevű román, apró belvárosi aranybányája létezik a méltatlanul használt székház és név alatt... - az alábbi levelek is ezt támasztják alá. 

 P M V S Z

(PATRUBÁNY MIKLÓS VILÁGSZÖVETSÉGE)

Nyári elfoglaltságom nem engedte, hogy azonnal reflektáljak a mvsz elnökének – Patrubány Miklós (továbbiakban: PM) – ún. nemzetpolitikai előadásának [1] vádjaira, ezt pótolom most. Pontosabban megosztottam ugyan véleményemet a mvsz youtube sajtószolgálatánál, de a bejegyzéseimet azonnal törölték, így azok csak az elnökhöz jutottak el, aki – mint moderátor – a látszat kedvéért fenntartott, korlátozott véleménypluralizmus híve.

Mivel az ún. jövő havi „világkongresszusnak” nevezett konferencia felvezetésének szánt, másfél órás előadás kb. 15 percében a személyemet pocskondiázta, az alábbiakról kell nyilatkoznom:

1.- Az inkriminált, nyílt levelem [2] válasz volt a PM által közösségben és magánbeszélgetésekben gyakran hangoztatott, önsajnáltató, egzisztenciális problémáira, melyeknek pusztán a megbeszélésére szólítottam. Ez nem irányult a tisztségéből történő eltávolítására, hiszen ez akkor került volna esetlegesen napirendre, ha a tárgyalások ilyen eredményre vezetnek. Minden egyéb ezen kívül, bizonyítékok nélküli, beteges képzelődés vagy egyszerűen ostobaság gyümölcse.

2.- Akik napjainkban kerültünk, kerülünk eltávolításra a szervezetből, mindannyian olyan emberek vagyunk, akikkel mindent meg lehet beszélni egy normális dialógus keretein belül. Aki ezzel nem él, hanem túllép ezen a lehetőségen, hogy diktatórikus ultimátumokkal kormányozzon, az vagy beteg, vagy bűnöző, vagy - a legrosszabb esetben - mind a kettő. Nekem nincs tudomásom semmilyen belkörű vagy külső politikai erő szervezkedéséről, ezért a PM által vizionált összeesküvést a rossz lelkiismeret szülte üldözési mániának tulajdonítom, aminek előzménye lehet az elmúlt negyed században a szervezettől elidegenített – félszáznál több – tisztességes, tehetséges magyar ember eltávolítása, aki az elnök számára már nem volt használható, vagy törekvéseinek útjában állt, vagy – legfőképpen – a riválisaként léphetett volna fel a vezetésben. Ugyanide vezethető vissza talán az is, hogy a magyarok prominensei minden országrészből jórészt hiányoznak a mai szervezetben. Az egész összeesküvés hagymázas lázálma ebből a megközelítésből is a diktátoroknál jelentkező agyrémek szüleményének minősíthető.

3.- Amikor PM azt idézi, hogy szerintem a „legkisebb rosszra” szavazó nemzeti vezetőkre van szükség, [3] elfelejti megemlíteni, hogy erről a nyugati támadások és a közelgő választások miatti, hazai katasztrófa-helyzet kontextusában szóltam. Ezt a témát a mvsz - érthetetlen és megmagyarázhatatlan módon - kerüli, helyette sok minden mással foglalkozik, főként a magyar kormányzat folyamatos szidalmazásával. Ez önmagában az a magatartás, amiért a mvsz-vezetés azonnali menesztést érdemelne!  A fölvetésem és PM tisztségének a megkérdőjelezése között azonban akkor még – az idézett nyilatkozat idejében - semmilyen összefüggés nem létezett.

4.- Nem felel meg a valóságnak az, hogy azért nem jelentem meg a mvsz etikai bizottsága előtt, hogy ne kelljen beszámolnom arról, hogy kikkel leveleztem: mindig nyitott voltam minden párbeszédre a megfelelő partnerekkel. Nem volt semmilyen titkos levelezésem. Sem az ellenem hozott vádakról, sem az eljárásról nem tudtam semmit, csak miután döntöttek. Ezért adtam kifejezést – már a tisztségeimről történt lemondásom és a tagságom felfüggesztését követően - annak a véleményemnek, hogy mind a vezetést, mind a bizottságot – az egész pmvsz-t – méltatlannak tartom a MVSZ-hez a koncepciós eljárás lefolytatásával együtt és az érdeklődésem nem terjed ki a további tevékenységükre. [4]

5.- Amikor a szervezetből történő kizárásomról határoztak, [5] már jóval előbb írásban jeleztem a tagsági viszonyom felfüggesztését. Ezt lezárhatjuk azzal, hogy ostobaságot követtek el, amikor abból a szervezetből zártak ki, amiben már nem vagyok benne. De érdemes odafigyelni a motivációra: - a vezetés többi tagjait koncepciós eljárással megfélemlítő, zsarolni kívánó magatartásra, amennyiben azok nem integrálódnak a parancsuralmi rendszer feltételei szerint, amelyben a gondolat-, szólás-, vélemény szabadságát bármilyen mértékben korlátozhatják, akár elvehetik.

6.- PM azzal rágalmaz, hogy „lerománoztam” erdélyi magyarokat. Ez egyetlen egyszer sem történt meg. Arra azonban utaltam – és ezt teljes mellszélességgel vállalom – hogy a magyarság számomra erkölcsi minőséget is jelent és nem magyarok azok, akik Wass Albert vagy Tamási Áron – két jeles erdélyi szellem – meghatározása szerint ezt az erkölcsi szintet nem ütik meg. A két jeles erdélyi szellem talán mégsem gyanúsítható „lerománozással”. PM-t azért zavarhatja érzékenyen az állampolgárság emlegetése, mert, bár a mvsz küzdött – igaz, hogy rossz kommunikációval és rossz időzítéssel – a magyarok kettős állampolgárságáért, de amikor ezt a kormányzó párt kiharcolta, az elnök nem lett kettős állampolgár, továbbra is csak román maradt és a hivatalos neve ma is – ahogy írják [6] – Nicolae Stefan Patrubani.  Hazudozása tehát pusztán a lejáratásomat célozta. Azt is vállalom, hogy megjegyeztem: a vezetés túlnyomó többsége egykori és mai román állampolgárságú egyénekből áll, [7] akik jórészt az elnök rendelkezésére állnak, s ha kell, érte kampányolnak. Ezt a pmvsz által privatizált szervezetet azonban ideje volna visszaadni a teljes magyar nemzetnek!

7.- Amint az előadásból megtudtuk, PM szerint az „összeesküvés” három felvonásból áll. Az egymástól független, spontán induló, egymásról nem tudó kezdeményezések önkényes összekapcsolásából, a koncepciós eljárásokra jellemzően ártatlanok megrágalmazásából, bizonyítékok nélküli ítélgetésekből, vádaskodásokból állt össze az „összeesküvés igazolása”. Csak találgathatjuk, hogy melyik diktatúra sötét bugyrából böfögték fel reflexszerűen ezeket a koholmányokat, hogy hivatkozhassanak a nem létező összefüggéseikre a parancsuralmi döntéseknél?

8.- Véleményem szerint az összeesküvés elméletre azért van szüksége, mert a mvsz és elnökének személye nagymértékben eljelentéktelenedett és valódi tömegtámogatás sem áll mögötte. Következésképpen PM ezeket a vízióit – tehát, hogy őt államhatalmi eszközökkel készülnek eltávolítani -  a saját jelentőségének a hamis, irreális felnagyítására használja fel, valamiféle megtévesztő látszat fenntartása érdekében. Ugyanakkor a mvsz-vezetés elszabadult hajóágyúként rombolhat, előre meg nem mondható, hogy mennyit, s Magyarországnak kétségtelenül nemzetbiztonsági kockázatot jelent, azon belül pedig annak a nemzeti oldalnak a nagy kockázatát - bár ezt még kevesen tudják – amelynek politikailag éppen napjainkban fordított hátat. Ezekről eligazítanak majd a lassan a háttérből napvilágra kerülő, pmvsz-t érintő gazdasági folyamatok, politikai paktumok.

9.- Amikor PM úgy mutattatott be – egyébként szánalmasan rosszul - a nyilvánosság előtt, hogy megvesztegetett fideszes ügynökként tevékenykedem és ezt maga is megerősítette, akkor nemcsak a becsületemben sértett meg sokadszor, hanem rontotta a hitelét azoknak az intézményeknek és szervezeteknek, amelyekkel együtt említett. Ugyanakkor - saját maga után - a vádlottak padjára ültette a környezetéből mindazokat, akik anélkül, hogy gondolkodnának és megpróbálnák őt józan, normális útra téríteni, egészséges megoldást keresni, azok vakon – esetleg megfélemlítve, megzsarolva vagy személyes érdekből - teljesítik a parancsait.

10.- Azokra tekintettel, akik nincsenek közel a tűzhöz - nem látnak bele a kártyákba, félrevezetettek, de jó szándékúak - magam nem kívántam a mvsz ügyét - a pmvsz szégyenét - a nyilvánosság elé vinni. Viszont írásban figyelmeztettem [8] PM-t, hogy a nyilvános mocskolódás folytatása elkerülhetetlenné teszi jogi eljárás(ok) megindítását. Most sem hallgatott a jó szóra, [9] ezért a következmények miatt a továbbiakban egyedül csak saját magát hibáztathatja.

 

Kiss Endre József

Sárospatak, 2021. július 25.

---

[1] https://www.youtube.com/watch?v=eEhe5ZAv8nY&t=3s. 2021. július 15.

[2] Patrubány Miklóst pedig meg kell menteni! Sárospatak. 2021. május 15.

[3] A magyar jövőért. Sárospatak, 2021. február.

[4] Válasz az EB értesítésére. Sárospatak, 2021. június 12.

[5] 2021.július 5.

[6] Stoffán György: Nemzeti Napló. Besnyő, 2021. június 30.

[7] Sárospatak, 2021. május 27. - Szemben a hisztériával. Sárospatak, 2021. június 4.

[8] Menthető? Sárospatak, 2021. június 9.

[9] A mocskolódása belkörű levelezésében, a nyilvánosság előtt a 2021. június 4-i interjújában, beszédében, sajtószolgálati nyilatkozatokban, június 12-i, hajdúbagosi – Bene Gábornak adott - interjújában és jelen előadásában valamint – ahogy egyesektől hallottam - számtalan beszélgetésében folytatódott.

*****

Tisztelt Szerkesztőség!

Mellékelem a 2016 évi MVSZ beszámolót, amelyet Patrubány Miklós 2017. 05.31-én irt alá Budapesten.

A beszámolóban minden oldal felső sarkában látható, hogy a beszámolóban lévő szám adatok ezer forintban vannak megadva. A 2016 évi beszámoló 4. oldalán látható, hogy a bevételeknél, „közhasznú tevékenység bevételeként” egy 1.059.153.000.- (egymilliárd ötvenkilencmillió százötvenhárom ezer) forint található, ami a Benczúr utca 15 szám alatti ingatlan eladásából került átutalásra az MVSZ-nek. Bár az ingatlan értéke kb. 5.000.000.000.- (öt milliárd) forint, Patrubány úgy egyezett az eladóval, aki pont az osztrák illuminátus alapítvány (Illuminati Österreich Stiftung) magyarországi cége, hogy csak kb. 1.059.153.000.- forintot utalnak az MVSZ számlájára, a többi másként került Patrubánynak kifizetésre, átutalásra, illetve kézi átadásra.

Az MVSZ számlájára megérkezett 1.059.153.000.- forintból Patrubány gyorsan kivett 565.477.000.- (ötszázhatvanötmillió négyszázhetvenhétezer forintot és közhasznú tevékenység ráfordításai címszó alatt könyvelte le. De Patrubánynak, tehát az MVSZ-nek abban az évben még dolgozója sem volt. 565.477.000.- forintból kb. 300 (háromszáz) dolgozó éves bérét lehetett volna kifizetni. De mint látható a beszámolóból 0 (nulla) dolgozó dolgozott az MVSZ-nél. 565.477.000.- forintból 3.000.- forintos ebéddel majdnem 200.000 (kétszázezer) embert lehetne megebédeltetni. De az MVSZ-nek már 100 tagja sincs. Nem költhetett 200.000 emberre. De akkor hol a pénz? Mert az a gyanúnk, hogy ez a pénz is átvándorolt Patrubány érdekeinek megfelelően a pénztárcájába.

Gyorsan még abban az évben Patrubány 71.744.000.- forintot az MVSZ számlájáról és anyagjellegű ráfordításként könyvelte le a beszámolójában. De ez a 71.744.000.- forint sem került az MVSZ anyagjellegű vagyonába. Mi hiába kerestük, nem találtuk. A vagyonkezelő igazgatója is leírta, hogy a fűtés felújítás még a mai napig sincs kifizetve a vállalkozónak, de az is csak néhány millió forint volt. Senki sem érti, hogy mi ez a 71.744.000.- forint anyagjellegű ráfordítás címszó alatt lekönyvelt tétel, mert ennyi pénzből két ingatlant is lehetett volna venni. De az MVSZ vagyona ezzel az összeggel biztos nem gyarapodott. Mivel nincs hiteles elszámolás a 71.744.000.- forintról sem, ezért csak azt hihetjük, hogy ez a pénz is Patrubány pénztárcájába vándorolhatott az MVSZ vagyonából. Tehát a kivett 565.477.000.- forint és 71.744.000.- forint összesen több mint 670 millió forint mind Patrubány érdekei szeriont került a Patrubány család érdekébe.

Patrubány beszámolójából látható, hogy adóra 0 (nulla) forint került kifizetésre, tehát a magyar állammal nagyon zsugori. A magyar nép költségvetésének semmit sem ad. A román állammal pedig nagyon bőkezű. Mert az általa barátinak tartott külföldi román alapítványnak még 2020-ban is 10.349.000.- forintot utalt át. Igaz magának 19.794.000.- forintot utalt át munkabérként. Tisztségviselőinek pedig 0.- (nulla) forintot. A beszámolót mellékelem.

Összefoglalva, a kb. 5.000.000.000.- (öt milliárd) forint értékű Benczúr utca 15 szám alatti 5 emelet magas belvárosi ingatlanvagyon, amiről számtalan becslés és fénykép készült, a Patrubány és családja vagyonába került át. Miközben a magyar nép nemzeti érzésű tagjai zsebbe adakoztak Patrubánynak, mert azt hitték, hogy őket képviseli. Miközben az MVSZ tisztségviselői ingyen dolgoztak, annak hitében, hogy Patrubány a megmentőjük, Patrubány a magyar nemzet megmentője. De mára kiderült, hogy ez ténylegesen nem így van. Patrubány igazából a román hírszerzés által Bukarestben kiképzett román hazug, és átverő, akinek egyetlen érthető célját lehetett rögzíteni, hogy az MVSZ hatalmas, 5.000.000.000.- (öt milliárd) forint nagyságú Benczúr utcai vagyonát megszerezze.

Üdvözlettel:

Kvacskay Károly

Levélírónk a teljes dokumentációt megküldte szerkesztőségünknek. 

Az Antall-kormány idején az MVSZ ingyenesen vehette át a Benczúr utcai épületet, miközben használatba kapta a Semmelweis utcai ingatlant is. 

Szerkesztőségünk mindkét levélre várja az MVSZ véleményét, hozzászólását az "audiatur et altera pars" elvén.  

Nemzeti Napló

Megosztó-e a latin mise? – „Ferenc pápa” öngólt rúgott…

 

Amikor a budai ferenceseknél, öt évesen megtanultam latinul ministrálni, nem gondolták az akkori papok és szerzetesek, hogy lesz majd II. Vatikáni Zsinat, amely elindítja az egyházat egy olyan lejtőn, amelynek a végét most látjuk, tapasztaljuk és amely teljesen értelmetlen intézkedésekhez vezet, és egyházszakadást is előidézhet. Azt sem gondolták akkor az öreg, hitükhöz és Rómához hű papok és szerzetesek, hogy jön majd egy pápa, akinek a működése mélységesen megosztó, hitbéli bizonytalanságot előidéző lesz, s ennek következtében a bűn úgy terjed majd el az egyházban, mint a sárlavina. Az sem volt elképzelhető abban az időben, hogy lesznek papok, akik bekötött szemmel követik a megosztást, a relativizálást, az ellenségeskedést, a krisztusi hagyományok sárba tiprását. Mára mindez bekövetkezett…

VI. Pál liberális zsinata meghozta a "modern" egyházi rendelkezéseket, elkezdődött a lelkek eltérítése, a krisztusi tanítás relativizálása, a templomok átépítése, az áldoztató rácsok lebontása, a szembemiséző oltárok esztelen felállítása, a művészettörténeti emlékek szétbarbárkodása, a liturgikus szövegek egyoldalú megváltoztatása… és sorolhatnánk. Mára a teljessé vált a káosz, s ez jellemzi az egyházat. Mint a királyvízben az arany, úgy oldódnak fel a világ szennyében a szent hagyományok, az alázat, az imádat, a hitelvek és a hitigazságok.

Ebben az őskáoszban egyedül a latin szertartás, a latinul mondott hagyományos szentmise volt az egyetlen kapaszkodó, és az egyetlen valós, hiteles Eucharisztia-ünneplés.

Most ennek vége a hivatalos Római Egyházban, mert a római püspök úgy gondolja, hogy a latin mise megosztó. Csak ő gondolja így. Míg a nála klasszisokkal műveltebb, egyházjogban, teológiában összehasonlíthatatlanul magasabb szinten lévő XVI. Benedek pápa Őszentsége pont arra törekedett, hogy a zsinati tévelygéseket kijavítsa, addig az argentin utód késsel vág az elevenbe, és lábbal tapossa a hívek közösségének lelki életét, Isten iránti vágyának lehetőségeit.

A latin mise betiltásával nem azt éri el a római püspök, hogy a hívek elfogadják már-már cezaromániás utasításait, hanem, hogy felkeresik azokat a misehelyeket, ahol az általuk kívánt, és az egyház által soha be nem tiltott - be nem tiltható! - latin szertartású szentmisében ünnepelhetik az Eucharisztiát. Mivel a hívő nép – fiatalok és öregek – egyöntetűen ragaszkodnak a latin szertartáshoz, de elfogadják az anyanyelvű szentmisét is, a római püspök tiltása teljesen fölösleges volt. Szinte provokációnak beillő intézkedés, ami minden bizonnyal a halálával majd köddé válik. Hiszen a lényeget nem tilthatja meg egyetlen pápa sem… a lényeg pedig a hívek Isten iránti vágya, elköteleződése, Krisztus követése! Ha pedig ezt a Szent X. Pius közösségben, egy-egy bátor plébános templomában vagy az ortodox egyházakban találja meg, akkor oda fog menni, és semmiképpen sem fogadja el az argentin érsek mostani, Motu Proprio  agymenését, ami az egyháztudósok szerint érvénytelen is…  

A lemondatott XVI. Benedek pápa Őszentsége intézkedéseit tehát, még életében igyekezett anulálni az argentin utód, aki Benedek pápa Őszentsége lemondatásának egyenes következményeként lett Róma püspöke. A latin mise betiltása tehát, nem csak egyházi intézkedésnek szánalmas és de facto semmis, hanem az utód emberi magatartását is erősen megkérdőjelezi…    

Stoffán György

Betiltott harangszó Balatonberényben… avagy, az újabb csatavesztés

Bizonyára nem tudnak arról a keresztény-keresztyén egyházak és a Balatonberényben nyaraló néhány városi kommunista és liberális, hogy Magyarország egykor keresztény ország volt, amely mára a keresztény értékeket védi – állítólag. Ám, nem védi! Hiszen a hagyomány maga az érték. A harangozás is érték. Amikor még keresztény ország volt Magyarország, akkor a harangszó hívta imára, templomba, szentmisére, litániára a népet. Amikor megszólalt a déli harangszó, amely nemzetünk nagyságát hirdette – s még valameddig talán hirdetheti – világszerte, az emberek megálltak, levették kalapjukat és elmondták az Úr Angyalát, amelynek gyakori elmondására hívta fel a figyelmet Szent II. János Pál a Hősök terén mondott szentmise keretében…, amely szentmisére ingyen és előjegyzés nélkül mehetett bárki. Igaz, ma nem a déli, hanem a reggeli harangszót szüntette meg „sikeres kompromisszum” Balatonberényben.

Nemrégiben egy német házaspárral beszélgetve megtudtam, hogy többek között miért költöztek Magyarországra… „csodálatos dolog hallani a harangot reggel, délben és este… ez nálunk már nincs. Betiltották, mert zavarja a muszlimokat.” Nos, e házaspár nem Balatonberényben él.

A világ minden tájáról érkeznek a hírek katasztrófákról, árvizekről, földrengésekről, járványokról. Ideje volna elgondolkodni azon, hogy az embert magát milyen felelősség terheli a történtekben. Mit hibáztunk el, hogyan tudnánk jóvátenni a hibáinkat… A recept kétezer esztendeje készen van. Sőt… egy jóval korábbi, tíz pontban foglalja össze, hogy melyek azok az elévülhetetlen törvények, amelyek biztosítják az emberi lét normalitását, természetességét és az Istennel való partnerséget, ami alapfeltétele az ember megmaradásának. Amolyan használati utasítás. Igaz, a két kőtáblát, amelyeken ez a használati utasítás áll, Mózes, ma másodszor is darabokra törné. Mert ma is az aranyborjút imádja az emberiség.

Balatonberényben tehát, reggel nincs harangozás, nem Istennel kezdi a napot a pihenésre, kikapcsolódásra áhítozó nyaraló, nem ad hálát Istennek azért, hogy ott lehet, hogy van miből ott lennie… és nem néz szét a faluban a harangozástól felébredve, s nem jut el az agyáig, hogy ahol van, és ami olyan csodálatos a környezetében, az mind-mind Isten teremtménye… vele együtt.

Ám, van itt más is, ami az ember eszébe jut, amikor olvassa, hallja, hogy ismét engedett az egyház a sajátjából, a keresztény-keresztyén közösségeink hagyományaiból. Abban az évben, amikor hirdetjük az Eucharisztikus Kongresszust, amikor készülünk egy nagy krisztusi találkozóra… Eszembe jut a néhány hónappal ezelőtti Mária-gyalázás és a hatalmas csend, ami körülvette az ügyet, és jobbára azt a plébánost gyalázták, aki egyedüliként védte Isten Anyját ebben a gyalázatos káoszban, amelyet azok generálnak, akik egyébként a katolikus templommal a háttérben fényképezkednek, elhitetve a lakossággal hogy milyen példás keresztények. És eszembe jut a harangozás megszüntetéséről hallva, hogy támadják a magyar kormányt, mert a gyermekek egészséges nevelését igyekszik biztosítani a pedofil-ellenes törvénnyel.  És a keresztény egyházak úgy hallgatnak ebben az ügyben, mint ama bizonyos a fűben. Nem áll oda a kormány mellé a keresztény egyházak ökumenikus tanácsa, az egyházak vezetői nem adnak ki kommünikét, s nem szólítja fel híveit egyik keresztény-keresztyén egyház sem arra, hogy álljanak ki Krisztus parancsai mellett, amely parancsok ezt a törvényt is alátámasztják. Ehelyett jóízűen kóstolgatják a lassan fesztivállá degradált Eucharisztikus Kongresszus süteményét… és csatákat vívnak a rendezvény újra írt, átírt, áthangszerelt, vagy újonnan írt himnusza miatt. És fizetni is kell az előadásokon, valamint a Hősök terén megtartandó misén való részvételért. Aki közelebbről akarja látni a római püspököt, az fizet. Aki nem fizet, messzebbről látja majd… A dráma tehát fokozódik, a nyomás erősödik és az erőnk egyre csökken. Ezért engedünk a hagyományokból, ezért hallgatunk, amikor Jézus mellé kellene állni, s ezért – mint a rossz gyerek –, inkább másra figyelünk, nehogy részt kelljen venni a közös ügyben.

Igen, mint a rossz gyerek… mi is pontosan úgy viselkedünk, és úgy méltatlankodunk, mint a rossz gyerek, aki kitépi anyja kezéből a kezét, és ha emiatt baj éri, akkor az anyját teszi felelőssé.

Ma még csak a harangozásban engedünk, majd beengedjük az egyházi iskolákba is azokat, akik ellen az egyházak által agyonhallgatott törvény szól, s jól megmagyarázzuk azt is, hogy miért nem olyan nagy baj, ha minden úgy történik, ahogy. Mert mindent átitatott a politika, a sátáni szellemiség, a pénz mindenhatósága, a jólét mámora, a képmutatás. Az „igenek” talán-ná, a „nemek” hátha-vá változtak, noha Jézus erről másképpen vélekedett, más utasítást adott.

Fejcsóválva, ál-sajnálkozással nézzük a természeti katasztrófákról szóló tudósításokat, az Amerikában szörnyű kínokat okozó tűzcsóvákat, a nyugat-európai halálos árvizeket… és nem harangozunk, mert az zavarja a pihenést. És nem szólunk a normalitás érdekében, amikor azt a kormányt támadják, amely – amíg még teheti –, védi a keresztény-keresztyén egyházakat, a gyermekeket, az erkölcsöt… inkább kóstolgatjuk a „fesztivál” süteményét mindezek helyett… Pedig, az „utolsó vacsorán” nem volt desszert, és az apostolokat sem pénzért engedték a fenti terembe… a „lelki megújulást” emlegetve.  

Ám remélem, van még egymillió imádkozó magyar… akit nem zavar a harangszó… És van olyan pap is, aki nem enged a Kr. u. 2021-ből!

Stoffán György     

„Orbán, a fasiszták között”… összeáll, ami összetartozik

 

A bukaresti „ceausiszta” családban szocializálódott filozófus, TGM ismét ürített. Na, nem oda ahová illik, amikor kell, hanem a „drágabolgárúr” rádióban. Annak megfelelő és azzal azonos stílusban. Mintegy, öklendezett néhányat és kijött belőle az a megállapítás, hogy Orbán a fasisztákkal paktál… Számára ugyanis az a fasiszta, aki nem ért egyet az általa „európai értékeknek” nevezet aberrált nézetekkel, amelyek mára, mint az eldugult klozettból feltörő homogén matéria, ömlik a világra. TGM megállapításával mindössze maga, a Hitlert imádó Ceausescu értene egyet. TGM apja és anyja pedig az örök vadászmezőkön ünnepelheti ezt a tőről metszett zsenit, hiszen nem esett messze ama bizonyos alma. Ugyanis, ez a szerintem immár szenilis, gondolkodásra képtelen filozófus régen elfelejtette mi a fasizmus. Pedig, az ő Romániájában volt belőlük épp elég. Azt is írhatnám, hogy van… Ahol Mániu Gyulának szobra lehet, ott kellene keresgélni a fasizmust, nem abban a Magyarországban, ahol minden nemzetiség és vallási közösség szabadon élhet, ahol nem gyújtanak meg zsinagógákat, mecseteket. Igaz, TGM elfelejt szólni, amikor hazai eszmetársai katolikus templomokat rongálnak meg… na, de mindegy.

TGM-nek a fasizmus az, ha gyermekeinket megvédjük az aberrált mocsoktól, és az iskolákban a tudást, és a nevelést tartjuk fontosabbnak az önkielégítés és az azonos nemű szerelem bemutatásánál. Az is fasizmus ennek az öreg kommunistának, amikor egy nemzet a maga hagyományainak megfelelően akar élni, és egyetért azzal, hogy elei százötven éves elnyomásából tanulva nem akar újabb százötven évre olyan igába kerülni, amit már megtapasztalt. TGM és a hozzá hasonló, Romániából eljött kommunisták most jobb, ha visszamennek.

De lássuk, mi nem fasizmus TGM számára, és mit nevez európai értéknek a mai európai vezetés?

Például azt, hogy a traszvesztita tarthassa az erkölcstan órát az iskolában, hogy a gyermekeknek már az óvodában elmagyarázhassák, hogy a kisfiú a kisfiúba is lehet szerelmes, hogy jobb is az úgy, hiszen ők ismerik egymást a legjobban, minthogy csak egy fiú tudhatja, hogy mi jó egy fiúnak stb. Az is európai érték, hogy – mint Olaszországban –, betiltsák és büntethetővé nyilvánítsák a krisztusi tanításokat, ezzel végleg megszüntetve a normális erkölcsi nevelést, és a hitigazságok terjesztését. Persze, TGM számára az is európai érték lehet, hogy szabadon gyalázhassa bárki a keresztény közösségeket, papokat öljenek és megszálló, nem európaiak szabadon gyalázhassák meg a nőket csoportosan, majd ha kedvük tartja, meg is gyilkolhatják őket, hiszen pszichésen terheltek a hosszú, idevezető út miatt.

Hazai vonatkozásban nem tűnik fel TGM-nek, hogy szellemi testvérei rögtönítélő bíróságokról, az alkotmányosság és a demokráciának nevezett valami felfüggesztéséről, tömeggyilkosságokról álmodoznak egy esetleges rendszerváltás után. Nyíltan – mint Hitler Münchenben –, fenyegetőznek és embertelen magatartásukról tesznek tanúságot. Igaz, ez TGM-nek nem különlegesség, hiszen apja és anyja munkaadója, Ceausescu, e mai hazai kommunista-liberális terveket, korábban minden nap megvalósította Erdélyben és Romániában.

Orbán tehát odaállt a – TGM szerint – "fasiszták" közé, sőt aláírta a megállapodást is, egy normális Európa megteremtését, visszaállítását illetően. És TGM-nek ez fáj. Ő más értékeken nőtt fel, más értékeket tart magáénak, és ezt hangoztatja is. Ahogy a szintén Romániából ideejtőernyőzött, hozzá hasonló Nicolae Patrubani, aki a Magyarok Világszövetségét húzta le a saját színvonalára. Összeáll tehát, ami összetartozik.  Mint a higany. És ez jó. Hiszen minél jobban ingereli a magyar nemzet jobbra érdemes társadalmát néhány ilyen minősíthetetlen „gondolkodó”, annál nagyobb lesz a felismerés, az összetartás és az összetartozás érzése.

TGM-nek és társainak pedig, javaslom: menjenek gyermekkoruk meghitt bukaresti tájaira, mert ott már azok az "értékek" tobzódnak, amelyeket a „fasiszta Orbán” és  hárommillió "fasiszta követője" – köztük magam is – nem kíván beengedni Magyarországra. Mert elegünk van azokból, akik Magyarországra jöttek akár megbízás alapján, akár önszántukból, és itt lázítanak Magyarország ellen, mintha Bukarestnek dolgoznának! A határok nyitva állnak, így akinek nem tetszik Magyarország normalitása, az, ma Európában bárhol otthon érezheti magát. Ám, eltűrni azt, amire készülnek, már nem fogjuk! 1948 és 1956 régen volt. És soha többé nem lesz! Ezt pedig, jobb, ha megjegyzi az összes hazaáruló! 

(Azt is el kellene már döntenie már TGM eszmetársainak, hogy Orbán Viktor végül is fasiszta, maoista, kommunista, kereszténykurzust erőltető... - vagy mi a fene szerintük. Mert az utóbbi időkben minden volt már szegény Miniszterelnökünk, a súlyosan műveltség- és IQ-hiányos, hazai parlamenti és azon kívüli ellenség megítélésére szerint. Minden, amit a mai, gyilkos, hazaáruló-utódok a magukénak tudhatnak, röpke száz éves történelmüket tekintve... illetve először is azt kellene eldönteniük, hogy ők maguk kicsodák és mit akarnak a nemzeti vagyonon kívül?)

Stoffán György