Gyermekkoromban,
az 1960-as években, amikor a budai ferenceseknél megtelt a templom, örömmel
énekelte a nép: „Nagyasszonyunk, hazánk reménye, bús nemzeted, zokogva esd!” A
szerzetes, aki már megjárta addigra a kommunista börtönöket, s félholtra verve engedték
szabadon, a szószékről lelkesítő, hitben és magyarságban megerősítő beszédben
emlékezett arról, hogy Szent István miként ajánlotta fel Jézus anyjának a Szent
Koronát, és a Kárpát-hazát a benne lakó nemzetekkel együtt… És felcsendült a
mise végén egy másik kedves népének:”Óh, Nagyasszony, nemzetünk reménye, rád szegezzük
könnyes szemeink…”
És a templomból ragyogó szemű, boldog nép lépett ki, noha a kommunista diktatúra akkor sem kegyelmezett senkinek. Mégis volt 15-20 ministráns és a nép tudta, hogy Mária oltalma ezer esztendős oltalom, amelyet a Jánosnak, a keresztről mondott krisztusi szavak alapoztak meg, amely szavak Máriát a hívők közösségére, a keresztényeket pedig Máriára bízta égi anyjukként: „Íme, a te anyád!” (Jn 19,26-27)
Aztán megváltoztak az idők. A hívek megritkultak a templomokban,
a rendszerváltásnak nevezett korszak egyre inkább eltávolította a népeket a
hittől, a liberalizmus és a kommunista eszmeiség egy új formában jelent meg, amelyet
máig demokráciának nevezünk, s ez a demokrácia minden bajt, bűnt,
istentelenséget elfed, hiszen a templomok megújulnak, az állam a keresztény
értékekről beszél, amelyet védeni akar, de az iskolák falai között és a
mindennapokban híre-hamva sincs a keresztény és a hazafias szellemnek. Annyit
ér a keresztény értékek mai védelme, mint egy akkumulátor nélküli okos-telefon,
amely ott díszeleg az almárium tetején, és hasznavehetetlen, mert nincs mivel
feltölteni. A keresztény értékeket a hit tölti fel és a hit által válnak
értékké…
A templomokban ma már nem halljuk a szentistváni felajánlás fontosságát, nem hallunk a Szent Koronáról, és Szent István hitéről. Ehelyett, önjelölt magyarságkutatók magyarázzák meg, miért is hiteltelen az első magyar király személye, hite, munkássága. Teszik ezt, mint a baloldal, egyetlen céllal: meggyengíteni a kereszténységet és valami igazolhatatlan ősmagyarsággal generálni a káoszt. A népénekek közül törölték már Csíksomlyón is a már említett himnuszokat, s igyekeznek elfeledtetni a magyar néppel, hogy Mária oltalmában, Mária országában él, s ekként bízhat a Patrona Hungariae-ban, a Magyarok Patrónusában, Máriában, Jézus anyjában.
Az ünnepet Szent István király halála napjaként, a Szent
Korona felajánlásának ünnepeként üljük. Még néhányan… Igaz, a nemzetközileg
megtartott ünnep, a Mária mennybevétele kötelező ünnep, ám nekünk,
magyaroknak mind egyházi, mind nemzeti elkötelezettségünket kellene, hogy
tükrözze. Ezt kellene erősíteni a templomokban, újra meg kellene tanítani a
népnek a Mária-himnuszokat, hogy a közös éneklésből azt az erőt nyerje vissza,
amely ezer éven át megtartotta, reménnyel töltötte el, és sokszor megtapasztalt
segítséget adott a nemzetnek.
Mária, a magyarok királynője ma is patrónánk, és a sok hűtlenség ellenére is nemzete mellett áll a bajban. Tisztelete minden magyar kötelessége, hiszen Máriát – számos félreértés ellenére – nem imádja a katolikus, a magyar keresztény-keresztyén ember, hanem tiszteli, szereti, mint égi anyját, akit Jézus a keresztfáról adott nekünk Jánoson keresztül, majd Szent István király Mária, az Isten-szülő oltalmába adta a hazát, a népeket és a Szent Koronát. Ma is bizalommal forduljunk Hozzá, mert ma is háború van, ma is fel kell sorakoznunk a Máriás-zászló alatt, s ma is megkapjuk azt a segítséget, amelyet ezer esztendőn át minden reménytelen helyzetben megkaptunk… és tanuljunk meg ismét együtt énekelni: Nagyasszonyunk, hazánk reménye, bús nemzeted, zokogva esd!”
https://www.youtube.com/watch?v=iUOAxMx0dVE
(A Nagyboldogasszony ünnep meglétéről a 7. századtól vannak írásos emlékeink. Mária mennybevitelét 847-ben IV. Leó pápa tette hivatalos ünneppé. Elnevezése magyarul az 1446. évi Müncheni Kódexben olvasható először: „Marianac fel menbe vetele.”)
Stoffán György