Olivier atya nem az első és nem is az utolsó pap, akit megöltek, mert keresztény, mert pap, és mert naívan megpróbált segíteni. Igaz, kissé félreértelmezte Jézus szavait, amint az ma vatikáni divat, sőt, elvárás. Jézus azt mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” (Jn.14,6)… és azt is mondta tanítványainak: „Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást(!), ahogyan én szerettelek titeket.” (Jn.13, 12). Azokról pedig, akik nem követik Őt és nem fogadják el tanítását, azt hagyta utasításul: „Ha valahol nem fogadnak be benneteket, hagyjátok ott a várost, és még a port is rázzátok le lábatokról ellenük tanúságul.” (Mt. 10.14)
Jézus szavai egyértelműek, de ennek ellenére sokan
igyekeznek teljes botorságukban átértelmezni a szavait. Hiszen Ő nem azt
mondta, hogy hajtsd a bárd alá a fejedet és soha ne védekezz, segíts annak is,
aki ellened támad… hanem a fentieket hagyta ránk.
A mai keresztény világ kényelemből leszokott az önvédelemről,
az egymás támogatásáról, a szeretetről egymás iránt. Helyette egy nagy,
globális, „mindenki szeressen mindenkit” ostobaság, amolyan „szabadság
egyenlőség testvériség” szellem uralkodik, mert nem értjük világosan Jézust,
nem értjük és nem akarjuk megérteni a világos beszédet. Felmentjük magunkat a
kifordított igerészletekkel, és végigasszisztáljuk, miként irtja ki az idegen
világ a keresztényeket, rombolja le imahelyeinket, s hallgatjuk nagy áhítattal
a vatikáni tévtanokat, amelyek hamisságai a hittanórákat végigülő kisgyermeknek
is feltűnnek.
Olivier atya és sok más egyházi személyiség sem látja,
nem akarja látni Jézusra hivatkozva, hogy nem elesett, menekülő egyedektől,
hanem Európát megszállni akaró, kiképzett harcosoktól hemzseg a vén földrész. A
kereszténységet megsemmisíteni szándékozó hadosztályok hömpölyögnek be egyelőre
csak Nyugat-Európa gazdag államaiba, amelyekben ki tudja miért, csak és
kizárólag áruló és népe megsemmisítésében, kultúrája sárba tiprásában segédkező
politikusok gyakorolják a hatalmat. A pápa is egy muszlim lábát csókolta meg a
nagycsütörtöki szertartás részeként, elődje pedig, a Koránt illette Krisztus
arcára adott Júdás csókkal.
Hazugság, hogy fiatal, jó erőben lévő férfiak tömegei lepik el Európát – menekültként. Hazugság, hogy rászorulnak bármire is, hiszen laptopjaikon, okos telefonjaikon, iPad-ek segítségével kapják meg az utasításokat és az útvonalat, ahol betörhetnek Európába. A hazug hatóságok és a kirendelt igazságszolgáltatók pedig, ködösítenek, amikor ezek a hívatlan megszállók embereket ölnek, erőszakolnak, üzletek sokaságát rabolják ki. Mindenki pszichikailag terhelt közülük, ezért nem büntethetők. A német hatóságok pedig odáig mentek, hogy a Németországban élő muszlimok fegyvertartási engedélyt is kaphatnak egy, a napokban hozott törvény alapján.
Nekik nem kell oltás, nem kell maszk, és saját
rendőrségükkel azt büntettetnek, akit akarnak, mert ők a párhuzamos német, francia,
belga etc… társadalom…
Bergoglio minden megszólalásában a világkormány
felállítását sürgeti, és a szegény menekültek befogadását, ám, arról egyetlen
szót sem ejt, ha egy-egy pap, püspök, apáca kínhalált szenved hitéért, és arról
sem beszél, hogy naponta százak halnak meg, mert megvallják Jézust. Azonban, a
hitüket latinul gyakorolni akarókat tiltásokkal terheli.
Olivier atya nem az utolsó áldozata ennek az
öncsonkító, áruló, beteg, európai szellemiségnek, amely nem csak a keresztényeket,
de a keresztény kultúrát, s annak az emlékét is ki akarja irtani.
Olivier atya befogadta gyilkosát, mert hitt azoknak az elöljáróinak, akik erre kérték, hitt a félreértelmezett, szándékosan félremagyarázott krisztusi tanításnak, miszerint nem csak egymást, a testvéreket kell úgy szeretni, mint Jézus szerette a tanítványokat… noha, a tanítás, a parancs egyértelmű. A keresztény ember nem fogyatékos, nem öngyilkos, és nem hagyja veszni mindazt, amit hittel, könnyel és vérrel építettek föl elődei. Olivier atya nem hitte el, hogy a „nagy francia forradalom” még nem ért véget, s, hogy akiknek ma engedelmességgel tartozik, azok őt nem védik meg…
Ezt a szellemiséget akarják Magyarországra is
beerőltetni külső és belső ellenségek. Mocskolják Máriát, Jézus anyját, majd szemforgató
módon hirdetik az Eucharisztikus Kongresszust, és hívják a népet egy
fesztiválra, amelynek záróakkordja az a püspök, aki a gyilkos lábát csókolta
Nagycsütörtökön. Teológusnő ír egyházgyalázó könyvet, mintha lenne külön papi,
egyházi pedofília, nem pedig csak pedofília, amely egy-egy papban is bűnös
indulatokat szül, ahogy a társadalom más rétegeiben is előfordul. Idegen,
furcsa emberek táncolhatnak ma már Magyarországon is az óvodások és a kisiskolások
előtt, azzal a céllal, hogy a mássághoz hozzászoktassák a kicsinyeket. Felfüggesztik
a harangozást, mert a városi prolit zavarja a falusi harangszó a nyaralás alatt… és papokat tiltunk el, mert ragaszkodnak a hagyományokhoz... és sorolhatnók a beosonó keresztényüldözést, a sátáni megnyilvánulásokat,
amelyek ma még kicsiben, de holnap mindent elsöprő vihar formájában tarolják
majd le ezer esztendős hazának, mint tették Európával...
A helyzet nem Olivier atya halálával vált drámaivá, s
nem azért, mert a gyilkos már egy gótikus templomot is felgyújtott. A helyzet
azért vált talán már visszafordíthatatlanná, mert itt, Európában a gyilkosok
lábát csókolgatjuk a kereszten függő Megváltó szöggel átütött lába helyett.
Stoffán György