Bese Gergő példamutatása…

 

Nem tudom elítélni Bese Gergőt, sőt, bocsánatkérő nyilatkozata okán és miatt, sokkal többre becsülöm, mint az Őt elítélő és számon kérő, megkövező, „szűzi tisztaságú”híveket, feletteseket, ellenzéki hőbörgőket. Mert mi is történt? Egy papról kiderült, hogy vétkezett. Ki nem vétkezik? Ám, ez a pap kiállt a hívek és a közvélemény elé, megvallotta, hogy bűnt követett el, megbánta a bűnt, amelyet nem tudjuk mikor követett el, és megállította a gyűlölködő, egyházat támadó ellenséget, és a kétkedőket is észhez térítette. Mit tett tehát, Bese Gergő, mert Isten útjai kifürkészhetetlenek? Olyat mutatott ebben az országban, amely példát követve erkölcsileg megújulhatnánk. Ugyanis Bese Gergő a bűnbánatra, az egyenes gerincre a Krisztusba vetett hitre tanított minket. Ki mer ezek után ítélkezni anélkül, hogy kiáll és megvallja a bűneit, bocsánatot kér és felhívja Krisztusra, az isteni szeretetre a társadalom figyelmét?

Lehet hőbörögni, lehet politikát csinálni az ügyből, lehet egyházellenes hangulatot teremteni, és el lehet tiltani a papi tevékenységtől egy értékes, de botladozó papot, lehet belerúgni abba, aki bűnbánatot tart… csak ezek a legnagyobb aljasságok, amit egy társadalom elkövethet úgy, hogy közben ugyanazt vagy még galádabb bűnöket visz végbe… ám bizonyos esetek nem kapnak nyilvánosságot, mert az elkövetők politikusok, magas rangúak, bennfentesek. Bese Gergő emberi gyengeségét kihasználták, és a papot akarták megsemmisíteni ezzel. Ám Bese Gergő átlépett ezeken a senkiken és olyat tett, amire csak kevesen képesek. Isten szeretetében és a bűnbocsánatban bízva kiállt a népe elé, hamut szórt a fejére és megalázta azokat, akik támadták, eltiltották, gyalázták Őt és általa az Egyházat. Bese Gergő esetében is érvényes a mondat: Legyőzve győz! Mert hisz, bízik, és példát mutat, aminél nagyobb hősiesség nincs!

Isten áldja és segítse ezt a papot, ezt az embert, hogy a bűnbánat és az alázat erejével újra ott állhasson az oltár előtt, mint Péter a feltámadt Krisztus előtt…

Stoffán György   

Nyílt levél Bese Gergőhöz

Gergő Öcsém!

Mivel az érseked is közreadta véleményét és eltiltott a papi szolgálattól, nem szólíthatlak meg főtisztelendőként. Azonban keresztény testvérként igen, s koromnál fogva engedd meg, hogy tegezve fogalmazzam meg tanácsomat Egyházunk és mindannyiunk érdekében. Azért veszem a bátorságot, hogy tanácsot adjak ebben a rémes és nem egyedül rajtad múló, testet-lelket, hitet próbáló, és csak Isten segítségével túlélhető helyzeteden, mert tartozom Neked annyival, hogy megpróbáljak segíteni, mint esendő, Krisztust követni próbáló, de el-elbukó testvéred.

Mit tehet ilyen esetben az ember? Mit tehet ilyen esetben egy felszentelt, köztiszteletben álló, „celebként” ismert pap?

Ki kell állnod azok elé, akiknek az Evangélium igazságait hirdetted, akikkel zarándokoltál, akiknek erősítetted a hitét, de akik előtt most mindent leromboltál. Ki kell állnod és bűnbánatot tartanod, beismerve – ha valóban vétkeztél –, a bűnödet, és bocsánatot kell kérned! Majd, ha a hivatásod erős és a hited olyan acélos, amilyennek mutattad, vonulj el vezekelni, imádkozni. A Te helyzetedben csak az őszinte megbánás építhet tovább, s azzal folytathatod a hivatásodat. Hiszen olyan bűnbe estél, amely bűnt, így vagy úgy, de mindenki elkövet. Nővel, férfival… Ha azonban teljes szívedből megbánod, amit tettél – és effélére volt már ezernyi példa –, életed további része, Isten segítségével kiegyensúlyozott és Krisztushoz hű lehet. Péter háromszor tagadta meg Jézust!

Miért fontos megtenned és ezzel tovább vinned a léleképítést azokban, akik eddig követtek Téged? Mert az erkölcseiben lezüllött, hitetlen társadalom, a Te ügyedben nem lát tisztán mindaddig, amíg Te magad nem tisztázod vétkeztél-e vagy nem. Nem engedhetsz teret a szemellenzős bűnpártolóknak, akik párthovatartozásod miatt védenek, akik képesek a párthűség nevében az Egyház és a krisztusi parancsok elleni vétket is feloldozni, hazugságnak nevezni, egyszerűen, mert Rólad van szó, Krisztussal is ellenkezve elnézni. Ne engedj teret annak sem, hogy Egyházunkat becsmérelje az a liberális és szocialista ellenzék, amely fenntartás nélkül követi ugyan a nemzetközi erkölcstelenségeket, de Téged – mert katolikus pap vagy –, elítél, mert azt tetted, ami náluk természetes, sőt elvárható. Ne szállj föl arra a hajóra, amelyet magad is sokszor támadtál, s amelyen a bűn természetes, a kapitány pedig, a gráci teológusnő. Ne engedd, hogy általad és rajtad keresztül tovább támadják a Magyar Katolikus Egyházat, amely egyház e nélkül, a Te drámai történeted nélkül is súlyos veszélyben van, és naponta szenved el károkat! Végül, ne engedd, hogy papi tevékenységeden keresztül azt a kormányt támadják, amely nem bűntelen ugyan, de nincs alternatívája, és ha elbukik, akkor az ország és a nemzet is elbukik.  

Gergő Öcsém!

Kérlek, állj ki – akár érseked nyilvánosságtól eltiltó parancsa ellenére is –, a társadalom elé, és megelőzendő a hazudozásokat, a félrevezetéseket, a miattad való egyházelhagyást, hitehagyásokat, egyházgyalázásokat és tarts nyilvánosan bűnbánatot. Ha valóban elkövetted magánemberként, de papságodtól nem elválaszthatóan azt, amiért Balázs érsek úr eltiltott, úgy nyilvánosan bánd meg a bűnödet, akkor is, ha az csak Rád és Istenre tartozik. Mutass példát ebben, mert ekként hitelesebb leszel annál, mint amilyen eddig voltál. Ne kezdj el mosakodni, nem engedd, hogy ködösítsenek akár a magukat immár tőled védő politikusok, civilek, amint tették a Böjte ügyben és más, ma még tisztázatlan ügyekben. Ne engedd, hogy ködösítsenek a paptársak, a hívek és ne engedd, hogy miattad rágalmazza az Egyházat az ellenzék. Nem megoldás eltűnni a nyilvánosság elől! Ugyanis Te pap vagy és nem csak a híveidnek, hanem Istennek tartozol híveidet megvédve felelősséggel!

Mentsd meg őszinteségeddel az általad okozott károktól az Egyházat, híveid lelkét és a saját lelkedet. Ne engedj többé a Sátánnak, hanem kérd a Szentlelket, hogy adjon erőt a nyilvános bűnbánathoz, és lehetőséget hivatásod későbbi folytatásához.

Főtisztelendő Úr! 

Ha pedig nem követtél el semmi olyat, amit terhedre lehetne róni, akkor ne hagyd magad! A mai világban mindenkire, mindent rá lehet bizonyítani, de az igazság napfényre derül! 

Imával maradok:

Stoffán György  

Iskola, telefon nélkül…

A telefonnyomkodós ifjúság, valamint a pedagógus társadalom, minden előzetes figyelmeztetést, jó szándékú és nevelő hatású tanácsot, az e témában való oktatás lehetőségét mellőzve és megakadályozva, parancsot kapott, az új iskolaévkezdés előtti napokban. Az alapvetően hasznos döntés, mégis rossz szájízt okozott, hiszen amolyan rendőrminiszteri parancs lett belőle, ami a polgári életben kissé szokatlan Magyarországon. Befehl ist Befehl, tehát, végre kell hajtani!

A közösségi oldalak mindenhez is értő, de gondolkodásra, elkötelezettsége okán képtelen hada – mint annyi más esetben –, most ismét szakértővé vált, ahogy volt már korábban bakteriológus, hadászati szakértő, közgazdász, palackvisszaváltó szakértő, és virológus. Most, mesterpedagógusi túlképzettségéről tett tanúságot. És mint a magyar társadalom immár ezer éve, ez esetben is élesen kettészakadt. Az egyik társadalmi „tudós” réteg, a bányalovak tévedhetetlen logikájával és szemellenzőjével, teljes mellszélességben támogatta a rendőrminiszteri, „szakértői” parancsot, mert minden, amit a kormány meghatároz, törvénybe iktat, az megfellebbezhetetlen. És aki ellent mer mondani az liberálissá, kommunistává, zsidóbérenccé, nemzetellenessé stb. válik másodpercek alatt, még ha jobboldali is  A másik, az ellenzéki - pedagógiailag túlképzett - társulat, minden indok nélkül, mereven ellenezte az intézkedést, szokás szerint logikátlan hülyeségeket beszélt, mert minden kormányhatározat rossz és elítélendő. Ezt diktálja a genetikájuk… 

Az igazság viszont egyik oldalon sem létező és meghatározható, hiszen ezt az alapjában véve hasznos, tiltó rendelkezést hosszú előkészítő munkának kellett volna megelőznie, és nem kellene folyamatosan olyan ostoba megnyilatkozásokkal, indokokkal alátámasztani, mint tette a szóvivőasszony: „Azért kell elvenni a telefont, hogy a gyerekek a szünetekben se kütyüzzenek.” Ez a legbutább, legcinikusabb és legmegalázóbb „érvelés”, amit ebben az ügyben mondani lehetett. Semmi másra nem volt jó, mint tovább éleszteni a belpolitikai tüzet.   

Mi hasznos és mi nem bölcs dolog ebben a tiltásban? 

A felnőtt társadalom, a multik, a tanárok egy része és a szülők, így maga az állam is, rászoktatta a gyermekeket, azaz függővé tette az ifjúságot az egyre fejlődő digitális eszközök használatára. Ennek számos oka volt/van. A multi eladni akar, amivel az állam is jól jár, hiszen, minden méregdrága telefonból 27%-ot lecsíp. Amikor pedig,  a szülők odaadják a hároméves gyereknek a telefont, mert amíg nyomkodja, addig sincs vele baj, amikor csak kevés iskolában van közösségi élet, énekkar, színjátszó kör, délutáni szakkörök, nincs cserkészet, nincs egy állam által támogatott, nem politikai ifjúsági szervezet, a szülők pedig, a jólét fenntartása és/vagy megszerzése érdekében, este már csak az ágyba tudnak beesni a fáradtságtól, akkor a gyermeknek mi marad? A telefon és a számítógép nyomkodás. Itt él közösségi életet, itt tartja a kapcsolatot barátaival, ezeken az eszközökön játssza a sok degenerált, véres, gyűlölettel teli lövöldözős játékot, nézi a pornót… mert ez jutott neki. Rászokott, függővé vált. Az eszköz a gyermek társa lett, a tanári, szülői, társadalmi szeretet és gondoskodás hiányában. Igaz, ez a társadalom nagyobbik részére érvényes csupán, mert vannak tanárok, szülők, iskolák, és vannak társadalmi csoportok, akik évtizede küzdenek a jelenség, a betegséggé fajult függőség ellen. Nincs közösségi élet, nincs viselkedésmódot oktató felnőtt, nincs erkölcsi, vallási nevelés. Ezért nincs már tanár, idősek és szülők iránti tisztelet, de a legtöbb magyar gyermek esetében család sincs, mert már a korábbi generációk sem értették a hűség, a szeretet, a felelősség érzését. És, ha mindez nincs, akkor a további generációkban sem lesz felelősségérzet, a tartalmas életrevaló muníció. 

Megjegyzem, az iskolák sokaságában is drámai a helyzet a telefon és egyéb technikai eszközök tekintetében. Az állam a diákokat ellátta laptopokkal, a tanár pedig, sokhelyütt nem leadja az anyagot a tanórán, elmagyarázva egy-egy történelmi esemény körülményeit, hanem kiadja az osztálynak, hogy mit keressenek ki a neten – laptopon, telefonon – forrásanyagként, és a következő órára írjanak belőle esszét… Ez azonban nem tanítás! 

Tehát, nem a rendőrségi stílusú tiltással kellett volna kezdeni az leszoktatást, hiszen egyelőre még nem olyan világban élünk, ami ezt indokolná. Hacsak nem abból indulunk ki, hogy mint annyi más, ez is uniós Befehl volt, amit haladék nélkül, mint a többi uniós alárendeltségű országban, kötelező volt  bevezetni. Akkor érthető a parancs közreadása, mellőzve a részletes kidolgozást és rátolva a felelősséget az iskolákra, tanárokra és igazgatókra, mert ez is egy messzire mutató, szomorú terv megvalósításának a része. (Ne készülhessen felvétel az esetleges érzékenyítő órákon, ne lehessen videófelvételt készíteni, ha netán idegen országból jött tanulók verik a tanárt, a szülőktől az iskola idejére el legyenek zárva a fiatalok.... etc. Mert nem véletlen az, hogy az Unió országaiban szinte egyszerre tiltották be, minden előzetes információ és a részletek kidolgozása nélkül az iskolai telefonhasználatot, miközben a digitális kultúra tananyagként szerepel...)

A legtöbb iskolában, ma még nem tudják kik és hogyan gyűjtik be a telefonokat, hiszen a kevés tanár és a technikai személyzet sokszoros túlterheltsége mellett ez komoly problémát okoz egy-egy több száz fős tanintézetben. A telefonok visszaadása a tanítás után, hasonló terhet jelent. Nem beszélve arról, hogy bizony vannak iskolák, ahol az átlagosnál nagyobb veszélye van a telefonok eltűnésének, ellopásának. Az ellopott százezres telefonokért ki vállalja a felelősséget? Erről sem szól a rendőrminiszteri fáma. Miért nem hagyta helyben az eddigi, osztályfőnökök és igazgatók által hozott telefonhasználttal kapcsolatos rendelkezéseket a minisztérium? Nincs konkrét utasítás arra sem, hogy a pumpás és egyéb, telefonnal összekötött egészségügyi eszközt használó cukorbeteg vagy SNI-s gyermek telefonhasználatát hogyan szabályozhatják az iskolák. Arra sem gondoltak a rendőrminisztérium oktatásfelelősei, hogy azok a fiatalok, akik ma felháborodásuknak adnak hangot, 2026-ban már választók lesznek… hangadók, küldött, jól fizetett ellenzéki politikusok pedig, már most is szekérderékkal vannak a mai magyar közéleti káoszban, és úgy forgatják a tapasztalat nélküli, hazugságoknak is bedőlő, világmegváltásra készülő, alulképzett fiatalokat, ahogy akarják. 

Összességében tehát, a telefonozás iskolai beszüntetése elvárt és jogos intézkedés lett volna, de sokkal nagyobb hozzáértéssel, a fiatalok igényeinek ismerete alapján, velük egyeztetve, a tanárok beavatásával és tanácsaik, tapasztalataik megfogadásával. Mert az iskolákat érintő rend, nem az autópálya-rendőrség szolgálati szabályzata. Csak megjegyzem: – itt nem felesküdött egyenruhásokról szólnak a dolgok, hanem a végtelenségig leterhelt, de viszonzásul alulfizetett iskolai technikai személyzetről, ezernyi adminisztrációra kötelezett tanárokról, és képzett igazgatókról, akik eddig is lelkiismeretesen, csak a gyermekek érdekeit, jövőjét szolgálták, és azokról akik – úgy tűnik –, senkit nem érdekelnek… a gyermekeinkről, akik nem feledékenyek és két év múlva szavazni fognak!  

Ha pedig, 2026-ban elbukunk, és azzal az ország is elbukik, akkor azt önmagunknak, az ilyen és ehhez hasonló átgondolatlan, de a civil élettől idegen, katonásan (rendőrösen) végrehajtandó „szabályozásoknak” (is) köszönhetjük majd. És még erkölcsi alapunk sem lesz panaszkodni… 

Jó lenne tehát, még egyszer átgondolni, a rendőrminiszteri rendelkezés iskolai telefon és más digitális eszközök használatára vonatkozó részét. Mert a rendelkezés többi része, ez esetben megkérdőjelezhetetlen volna! 

Stoffán György   

Újabb támadás a bíboros ellen

Mint annyi más is, kicsiny hazánkban, a rend hiányából ered az a bűnözői pofátlanság, amely odáig merészkedik, hogy hazug, összepancsolt szemeteiket – amelyeket gyógyszernek neveznek, és aranyáron kínálnak hiszékeny, ostoba embereknek Amerikából –, köztiszteletnek örvendő magyar orvosok, közéleti személyek, és egyházi méltóságok nevével, képével, utánzott hangjával hirdetik. Más esetben, a gyors meggazdagodás esélyeit igazolják ezek a bűnözők e köztiszteletnek örvendő személyek aljas módon való felhasználásával, ostoba és blikkfangos címek alatt, gyerekes történetekkel. Papp Lajos professzor, dr. Csókay András, Novák Katalin, Sulyok Tamás elnök és sokan mások kerültek a csalók kereszttüzébe. Olyan ez a folyamatos visszaélés, mintha nem volna mód a leállításukra. Pedig van, volna! Ahogy számos országban pro és kontra ellenőrzik, és olykor letiltják az internetes oldalak visszaéléseit, másutt pedig, komoly büntetőeljárásokat indítanak az ilyen cselekmények miatt, úgy itthon is elkelne némi szigor.

A legtöbb, személyiségi jogát megsértett áldozat azonban hiába kéri a hatóságot a velük kapcsolatos bűncselekmények felderítésére, megszüntetésére, azt a választ kapja, hogy külföldi szerverekről dolgoznak az elkövetők. Ez azonban nem válasz, hiszen, megvan a törvényes mód ezeknek a szervereknek a tiltására.

A legújabb aljasság Magyarország Prímása személyének, reklámmal való lejáratása volt a minap, immár másodízben. Ez különösképpen elítélendő és azt gondolom, hogy minden eszközt be kell vetni ahhoz, hogy a továbbiakban ez a bűncselekmény sorozat befejeződjék. Ugyanis, a mesterséges „intelligencia” által szerkesztett kép és hanganyag nem csak egy ország legfőbb egyházi méltóságát sérti, hanem az egész keresztény magyarságot. A kitalált, és a Bíboros szájába adott szavak a keresztény tanítást, a Bíboros hitelességét és az egyházat járatja le azok előtt, akik egyébként is keresztény vagy katolikusellenesek, s ennek a lejárató szándéknak a sikere mindjárt ott látható a megjelent hamis interjú alatt, a társadalom aljának tollából.

Jó volna tehát, ha a hatóságok nem csak egyes – válogatott – pedofil oldalakat, tiltott jelképet használókat vagy más politikai megjelenéseket vadásznának le, hanem a közjogi és egyházi méltóságok védelmét is saját feladatuknak tekintenék, és megtennék a lépéseket afelé, hogy az ilyen hirdetéseket a saját – keresztény, magyar – közösségi elveinkkel meg nem egyezőnek tekintené, így tiltaná! Ha a közösségi oldalakon van erre mód – még ha ellenkező előjellel is –, akkor egy kereszténynek mondott állam méltóságainak védelme sem lehet megoldhatatlanul nagy kihívás az állam biztonságának szavatolói részéről! Legalábbis nem kellene, hogy az legyen. Ugyanis ez már nem a botorul sokat emlegetett demokráciáról szól, amelybe minden „belefér”. Ez a magyar keresztény társadalom megalázása és Magyarország Prímása személyiségi jogainak a sárba tiprása, amit, mint keresztény magyar ember, kikérek magamnak és elvárom az illetékes minisztériumtól, a hatóságoktól, hogy véget vessenek ennek a súlyos és aljas, magyar és keresztényellenes bűncselekmény sorozatnak!

Stoffán György  

A magyar reformátusok Európával ellentétben, Krisztus mellett maradtak!

Rendkívül fontos dokumentáció jelent meg a Királyhágómelléki Református Egyházkerület honlapján. Kérem ne csak a református testvérek olvassák el, hanem minden Krisztust követő felebarátunk szánjon rá időt, mert a mai világban  igaz iránymutatást kap a magyar kereszténység őszinte megvallását illetően! Igaz, e Krisztus melletti kiállást, a mai világban, akár a református lelkészek vértanúsága követheti... S.D.G.! 

https://krek.ro/2023.php?old=hir&id=1309&fbclid=IwY2xjawE31gVleHRuA2FlbQIxMQABHYkdT8pR9B_Sg4K2V3fuDWKFPFQ6e9WCSGxa_p46a9KWTQenwPerd0WYeg_aem_D_AsCIQk__ut3mh58AKwYg&mibextid=xfxF2i 

Stoffán György: A magyar vallás bátor tanúságtétele, helytállása

 

A keresztény egyházakat és felekezeteket is elérték azok a modernista, Krisztus tanításával ellenkező újítások, amelyek Európában és a világban vadásszák le a lelkeket, sátáni aberrációikkal is csábítva egyházi közösségeket, papokat, püspököket. A keresztény egyházak és felekezetek legfőbb vezetői mindenkinek kedvezni akarnak az 1789-es francia szabadkőműves, és az 1917-es lenini szellemiség szerint. Németország vezet ebben a renegát, eretnek szellemiségben, de egyetlen európai egyház sem mer ellenkezni, Róma püspökének olykor igencsak félreértelmezhető „hitigazságaival”. Minden európai egyházi vezető úgy tesz, mintha tökéletes rend és egység uralkodna, noha csak a berkeken belüli megfélemlítés és parancsuralom tökéletes… semmi más. Az engedelmesség mindent felülír. Még Jézus Krisztus a családot, az emberi magatartásokat és a Teremtés logikáját érintő, ránk hagyott tanítását is. Nem beszélve a liturgia és imádságaink megváltoztatásáról, átértelmezéséről, és Máriát, az Istenszülőt sem kímélik ezek az újítások. Ugyanakkor megjelentek az egyházon belüli renegátok, eltiltott papok, akik éppen úgy beépítettek, mint azok, akik mélyen hallgatnak, de ők a helyi egyházvezetést ócsárolják és igyekeznek hiteltelenné tenni a nemzeti egyházak vezetőit, mereven ragaszkodva olyan hagyományokhoz is, amelyeket maga XII. Pius pápa sem tartott már időszerűnek. Emellett a protestáns testvérek folyamatos alázása, megvetése is az ő feladatuk. Az ok most kiderült!

A káosz tehát nagy, és sajnos az újabb generációk lelke ennek a renegát káosznak lesz az áldozata, hiszen belenőnek a népéneket elhagyó, gitáros buli-misék, alázat és imádás nélküli, a szentségeket „nasiként”, a szomszédasszony kezéből magukhoz vevő liturgiába.

Most azonban magyar, keresztény nemzeti közösségünk református ága tanúságot tett Krisztus mellett. Egyértelmű és visszavonhatatlan tanúságot, amelyről mi katolikusok mielőbb példát kell, hogy vegyünk!

Történt ugyanis, hogy a GEKE, azaz, az Európai Protestáns Egyházak Közössége 2024. augusztus 27. és szeptember 2. között Nagyszebenben rendezi meg IX. Nagygyűlését. Ám, „a tagegyházaknak megküldött teológiai munkaanyag viszonylagossá teszi a Szentírás tanítását, és a rendkívül megosztó gender-ideológia tanítását keverné bele egyházi tanainkba, mint konkolyt a búza közé. Egyházkerületünk több ízben is kérte a munkaanyag megtárgyalásának napirendről való levéltelét, erre azonban nem került sor.” – írja Bogdán Szabolcs János, nagyváradi református püspök, majd így folytatja: – „Partiumi magyar reformátusokként mércénk egyedül a Szentírás (Sola Scriptura), következésképpen egyházunk bioetikai tanítása, illetve a Romániai Református Egyház Zsinata Teológiai Bizottságának kapcsolatos határozata értelmében elhatárolódunk a GEKE munkaanyagának Biblia-relativizáló tartalmától, és a nagygyűléstől való távolmaradásunkkal tiltakozunk az egyházaink ékes rendje elleni, durva ideológiai támadástól.

Egyházkerületi Közgyűlésünk úgy döntött, hogy egyházunk képviselői mindaddig nem vesznek részt a közös értekezleteken, fórumokon, hovatovább a nagyszebeni küldöttgyűlés munkálatain sem, amíg ez az életidegen szemlélet nem kerül le a GEKE napirendjéről.

Következésképpen azt kérjük mindazon szolgatársainktól, akik meghívót kaptak az GEKE nagygyűlés bármely kísérő eseményére, hogy maradjanak távol az eseménytől.” (forrás: Királyhágómelléki Református Egyházkerület honlapja)

 

A partiumi püspök felhívása után az Erdélyi Református Egyházkerület, mind a velük szolidaritást vállaló Magyar Református Egyház Generális Konventje tagegyházai is megtagadják a nagyszebeni részvételt.

 

A protestáns felekezetek hithű csoportja a következő bevezetővel adta hírül a „magyar vallás”, azaz, a reformátusok Krisztushoz való hűségéről tanúskodó döntést: „(…) Továbbá az azzal kapcsolatos reményünket is kifejezzük, hogy a nyugat-európai protestáns népegyházak (elsősorban „testvéregyházak”) felől érkező egyre agresszívebb ideológiai-teológiai nyomásgyakorlás ellen a magyar reformátusok (és reményeink szerint nem csak ők) a jövőben is hasonló határozottsággal lépnek fel, nem engedve a „párbeszédre”, „eszmecserére” és „dialógusra” való hivatkozás örve alatt megvalósuló kényszerítésnek, és ha szükséges – márpedig az –, megtérésre hívják a nyugati egyházi közösségek vezetését és tagságát (és bátorítják ezen egyházak hitvalló kisebbségét), ha pedig nem járnak sikerrel, erőteljesen korlátozzák az ezekkel az egyháztestekkel történő gondolatcserét és együttműködést.”

(Forrás: https://www.evangelikalcsoport.hu/

 

A magyar evangélikusok részt vesznek a nagyszebeni „szinodális összejövetelen”, amelynek, általunk, katolikusok által már megismert internacionalista célját e helyen nem ismertetem.  

Öröm megtapasztalni – és kötelező társulni –, azt a hűséget és tántoríthatatlan Krisztus-hitet, amellyel a magyar reformátusok szerte a Kárpát-medencében tanúságot tettek. Ezzel a 21. században, a magyar református testvérek gyakorolják a Szent László-i magyar kereszténységet… mert nem hajtották meg a gerincüket tragikus, sátáni korunk, Istent és Jézus tanításait megtagadó, a Szentírást relativizáló ideológiát képviselők parancsai előtt.

 

Deo gratias! S.D.G! 

                                                                  ***

Jegyzőkönyvi kivonat, a Romániai Református Egyház Zsinatának 2024. április 16–17-én a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Egyházi Központban tartott, a 2019-ben megnyílt Zsinat 2. ülésszakának második üléséről

Az Erdélyi Református Egyházkerület zsinati tagjai közül jelen van Kató Béla püspök, Ambrus Attila főgondnok, dr. Bibza Gábor ülésvezető elnök, dr. Gudor Kund Botond, Czirmay Csaba Levente, Balog Zoltán, Jakab István, dr. Kolumbán Vilmos József, Veress László és dr. Juhász Ábel lelkipásztor, valamint Tőkés Zsolt, Dálnoki Lajos, Floriska István és Veress Zsombor presbiter. A lelkészi tagok közül dr. Bekő István helyett Vincze-Minya István póttag lett behívva a 17/2024 számú megbízólevéllel. A presbiteri tagok közül Nagy Péter helyett Kassai István póttag lett behívva a 18/2024 számú megbízólevéllel és Kiss Attila helyett Ladányi Árpád póttag lett behívva a 19/2024 számú megbízólevéllel. Kimentését kérte Bereczki Sándor, Ősz Sándor és Gergely Balázs presbiteri tag.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület zsinati tagjai közül jelen van Bogdán Szabolcs János püspök-ügyvezető elnök, a lelkészi tagok közül Filep Attila, Bogdán Zsolt, Dénes István Lukács, Tóbiás Tibor, dr. Király Lajos és Bódis Ferenc. A királyhágómelléki presbiteri tagok közül jelen van dr. Puskás Csaba, Tóth András, Szallós Nándor, Oláh József és Tóth Zsigmond Béla. Kimentését kérte Bara Lajos főgondnok és Bíró Zoltán presbiteri tag.

______________________________________________________________________________

6-2024. A Gemeinschaft Evangelischer Kirchen in Europa (GEKE) által gender, szexualitás, házasság és család témakörben összeállított anyag ismertetése és megvitatása

Dr.Bibza Gábor felkéri dr.Kolumbán Vilmos főjegyzőt, hogy ismertesse a több mint 200 oldalas anyag tartalmát.

Dr.Kolumbán Vilmos jelzi, hogy időközben megérkezett dr. Visky Béla véleményezése is, akit megkértek arra, hogy a szűk időkeret lehetőségei között az anyagot alaposan vizsgálja át.

Ismerteti, hogy a GEKE Nagyszebenben tart augusztus végén, szeptember elején nagygyűlést a tagegyházak részvételével. Több téma is körvonalazódik, például demokrácia és egyház. Most azonban az egyházkerületek kézhez kapták ezt a 230 oldalas dokumentumot, amelyet az elmúlt napokban többen is olvashattak. Tartalma tekintetében néhány dolgot érdemes idézni. Az előszóban például azt írják, hogy a Szentírás a protestáns egyházak hitének alapja, de azt mindig történelmi kontextusban és a tudomány szemszögéből kell értelmezni. Ezek szerint a Szentírás nem Isten szava, hanem csak egy szöveggyűjtemény, amit bármikor át lehet értelmezni.

Más helyen azt írják, hogy a biológia két nemet különböztet meg, férfi és nő. Létezik azonban társadalmi nem (gender). A biológiai szemlélet szerintük csak „megnehezíti” a társadalmi nemek értelmezését. 

Foglalkozik a normalitás kérdésével is. Szerintük az normális, amit a társadalom annak ítél. A normalitás ezek szerint viszonylagos. Fontos azt is megfigyelni, hogy milyen tudományokra hivatkoznak a tanulmányban: például a szélsőségesen feminista teológia, ami a Miatyánkot is Mianyánknak mondja.

A biblikus házasságnak az alapja a Gen1-2 található, az ő olvasatukban azonban a lesznek ketten egy testté (Gen 2,24) más értelmezést kap, mert tagadják, hogy a házasság az élet fennmaradását szolgálja, hanem csak két ember szeretetteljes kapcsolata, ami a kölcsönös tiszteletre épül. A Gal 3,28 (Nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő; mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban) jelentését is így torzítják el az ideológiájuk alátámasztására.

Budapesten lesz egy előkészítő ülés a nagyszebeni gyűlést megelőzően, amin a GEKE vezetősége vesz részt, illetve a tagegyházak által delegáltak. A GEKE korábban ígéretet tett, hogy nem hozzák el Nagyszebenbe ezt a rendkívül érzékeny kérdést, ami megoszthatja a tagegyházakat. Minden jel arra mutat, hogy mégis napirendre veszik Nagyszebenben, és már egy nyilatkozatról is szó van, ami a hírek szerint már elkészült, és a tagokat kérik majd a nyilatkozat aláírására. A nyugati tagegyházak minden jel szerint idomulni akarnak a társadalomhoz, talán így akarnak híveket szerezni.

Számunkra nem marad sok lehetőség, mint vagy az, hogy eldöntjük, hogy nem veszünk részt ezen a nagygyűlésen, vagy részt veszünk, de kivonulunk, illetve megfogalmazzuk fenntartásainkat a gender-ideológiával szemben. 

A nyugati tagegyházak részéről eddig is érződött egyfajta nyomás, például elvárás volt a részükről, hogy az általuk támogatott továbbképzőkön témaként szerepeljenek ezek a kérdések. Természetesen nem engedtünk a nyomásnak. Miért kell egyáltalán ezekről beszélni, amikor vannak ennél égetőbb és sürgetőbb kérdések is? Ezek nem egyházi témák. Egyre inkább úgy tűnik azonban, hogy nem lehet megúszni, hogy véleményt mondjunk ebben a témakörben.

Nem tudunk most nyilatkozatot írni is és elfogadni ebben a kérdésben, mert az elmúlt négy napban, amióta kézhez kaptuk a dokumentumot, nem volt idő arra, hogy azt kellőképpen áttanulmányozzuk. Egyelőre várjuk meg azt, hogy mi történik a budapesti találkozón, és ha szükség lesz rá, ki kell alakítanunk az álláspontunkat ebben a kérdésben.

Bogdán Szabolcs János püspök hozzáteszi, hogy 1973-ban jött létre a GEKE, és ebben a munkaközösségben született meg ’74-ben a Leuenbergi Konkordia. Most ehhez képest egy ilyen típusú dokumentumot erőltetnek. Ezt a kérdést alaposan körül kell járni, és végig kell gondolnunk azt is, hogy mi lesz a tiltakozásunknak a következménye.

Ezt követően dr.Juhász Ábel titkár felolvassa dr. Visky Béla véleményezését: „Kétségtelen, hogy a GENDER – SEXUALITY – MARRIAGE – FAMILY. Reflections on behalf of the Council of the Communion of Protestant Churches in Europe című dokumentum (szerkesztette: Ulla Schmidt, Mariecke van den Berg, Thorsten Dietz, Michał Koktysz, Neil Messer, Paola Schellenbaum) hosszas előkészülettel, tekintélyes szellemi erőbevetéssel, rengeteg hivatkozással készült munka, bő kétszáz oldalas terjedelemben. A címben megjelölt témákat a szerzők a maguk komplexitásában igyekeznek kezelni oly módon, hogy azokat mindig több irányú – antropológiai, szociológiai, pszichológiai, gazdasági – megközelítésben elemzik. Azt azonban, hogy milyen kutatási eredményeket közölnek, hogy hogyan válogatnak a rendelkezésre álló információk sokaságában, azokat milyen szempontok szerint értékelik és milyen következtetéseket vonnak le belőlük – úgy vélem – az előzetesen vallott szemléleti keretük határozza meg. Ez az értelmezési keret pedig a szerzők etikai – és az azt megalapozó teológiai – látásmódjának a függvénye. És éppen itt jelentkezik az a szinte áthidalhatatlannak tűnő különbség aközött, amit a Romániai Református Egyház képvisel ezekben a kérdésekben azzal szemben, amit e dokumentumban megfogalmaztak. Nem tagadjuk ennek a munkának az értékeit. A szövegben sok fontos teológiatörténeti hivatkozással találkozunk: a kortárs gender-ideológusok mellett a klasszikusok is szót kapnak Augustinustól a reformátorokon és a puritánokon keresztül Bonhoefferig és Barthig. Ugyanakkor sok helyen olvashatunk olyan általános értelmű etikai követelményekről (szolidaritás, emberi méltóság tiszteletben tartása, diszkrimináció elleni harc, igazságosság, egyenlőség, szeretet), melyek fontosságát minden fenntartás nélkül mi is a szerzőkkel együtt valljuk.

A gondolati vízválasztót (1) a család meghatározása jelenti. Az élet Istené c. zsinati állásfoglalás leszögezi:

A Romániai Református Egyház a Szentírás alapján (1Móz 1,27; 1Móz 2,24; Ef 5,32) a házasságot – mint férfi és nő életre szóló szövetségi kapcsolatát – Isten jó teremtési rendjének tartja. (VI.1.)

Ezzel szemben a vizsgált dokumentum a család fogalmát nem csak hogy az egyneműek együttélésére is kiterjeszti, hanem azon túlmenően mindenféle együttélési formációra, mégpedig (egyebek mellett) a következő „teológiai indokkal”: Jézus is kijelentette, hogy aki az Isten Igéjét hallja, az fitestvérem, nőtestvérem, anyám. Értelmezésükben Jézus ezzel felülírja a család hagyományos fogalmát. A gyülekezet, mint Jézus családja és a hagyományos család ilyenszerű szembeállításával, egymás elleni kijátszásával, megvallom, olvasmányaim során most találkoztam először. (Vö. More liberal positions fundamentally question such an anthropological definition of male and female polarity. An EKD guide - Between Autonomy and Dependence - explicitly mentions anthropology as a key question: “One of the strengths of the Protestant view of humanity is that it does not reduce people to biological characteristics, but describes their identity and coexistence in a variety of ways. (...) In the future, churches must learn to acknowledge the experiences of same-sex couples as a source of knowledge.  130 o.)

Döntő fontosságú (2) a gyerek helye a kétféleképpen felfogott családban. Az élet Istené állásfoglalás kimondja:

Bár a házasság és a család intézménye koronként megrendülni látszik, egyházunk az Újszövetség keresztyén házirendjéhez ragaszkodik. Eszerint a családi élet alapja a házasság, amelyet Isten gyermekekkel áldhat meg, ezáltal a házasfeleket az élet továbbadásának teremtői áldásában is részesítve. Ezt a bibliai rendet erősíti meg az a tapasztalat, hogy férfi és nő szeretetkapcsolata a tartós, monogám házasságban teljesedhet ki. Ez teremt lelki, érzelmi, jogi és anyagi biztonságot mind a szülők, mind gyermekeik számára. - Meggyőződésünk, hogy a gyermekek sokirányú fejlődése leginkább a harmonikus családi légkörben biztosított. (u.o.) Ezzel szemben a vizsgált anyag a lehető legfelületesebb módon a növekvő gyermek lelki fejlődése szempontjából teljesen egyenrangúnak tartja a kétféle közeget. (Vö. For homosexual and lesbian couples, the issue of becoming parents is framed differently from heterosexual couples. But research shows that children who have grown up in a rainbow family experience similar developmental issues to other children. 117o.)

Hogyan érthetnénk egyet (3) a hűség következő értelmezésével? : Fidelity today can no longer mean that marriage is defined in a formalistic sense as the only place of sexuality. Fidelity is a reciprocal relationship of reliability and commitment. Today, more than ever, it is the responsibility of couples to clarify and define for themselves the expectations they associate with it. 135

(4) Mathias Wirth (2021) nevű teológus amellett érvel, hogy az azonos nemű és szivárvány családok. („queer families”) valósága sokban hasonlít a protestantizmus lényegi jegyeihez: a. egyik is, másik is sokféle identitású; b.  ecclesia semper reformanda – a „queer people” is meg kell haladja a status quo-t; c. mindkettő kultúrkritikus és érdekelt az emberi élet virágzásában („flourishing”).

Az ilyen és hasonló „teologizálás” és „reformáció-értelmezés” részünkről teljességgel elfogadhatatlan.

Tisztelettel,

Dr.Visky S. Béla”

Dr.Bibza Gábor szomorúnak találja, hogy a reformáció értelmezésével ide jutottunk.

Kató Béla püspök a nyugattal való kapcsolattartásban egyfajta paradigmaváltozást tapasztal, azt látja, hogy a nyugatiak egyre intoleránsabbak, egyre inkább követelik, hogy erre vonatkozó nézeteiket fogadjuk el. Erre kétféleképpen lehet reagálni. Az egyik, hogy udvariasan azt mondjuk, hogy nem vagyunk még elég érettek ennek a kérdésnek a tárgyalására. Ezzel nem küldjük el őket, de diplomatikusan egy időre lezárjuk a kérdést. A másik, hogy kimondjuk azt, hogy se ma, se holnap nem tudjuk elfogadni ezt az ideológiát, és ha a mi véleményünket ebben a kérdésben nem tudjátok elfogadni, akkor nincs mit tenni. A zsinat bölcsességét kéri, mondják meg, hogy melyik attitűdöt kell választani? Ez sorsdöntő kérdés. De akár így, akár úgy, a döntésünket meg kell indokolni.

Jakab István megkérdezi, hogy nyugaton már teljesen általánossá vált ez a nézet?

Kató Béla elmondja, hogy azt tapasztalta, nyíltan már nem mernek szembeszegülni ezzel az ideológiával a nyugati egyházakban. Suttogva beszélnek róla, mint nálunk a kommunista időkben a kényes kérdésekről. De ez olyan, mint annak idején a kollektivizmus elindításakor, amikor azt mondták, ha nem is akarsz belépni, írd alá, aztán lesz, ahogy lesz. Nem lett jó vége. Egyébként jelezték is, hogy az Amerikai Egyesült Államokat az a kérdés végletesen megosztotta, de Európa egységes, egyetértés van ebben a kérdésben, nincs gond. Mi leszünk ezek szerint a gond. Ismerteti a Nashvillei nyilatkozatot, ami teljes egészében felolvasásra kerül.

Kató Béla püspök nehezményezi, hogy a GEKE által kidolgozott anyagban rengeteg a csúsztatás, ami megzavarhatja az embereket, különösen, ha nem ismerik a másik álláspontot. Főleg azért, mert ez az ideológia egyfajta szabadságot hirdet, ami az embereknek tetszik, mert semminek nincs határa. A teremtést viszonylagossá teszik, és a keresztyénséget olyan alapvető értékeitől fosztja meg, ami nélkül az egész értelmetlennek tűnik.

Bogdán Szabolcs János püspök jelzi, hogy ő a diplomatikus megoldások híve, de nem tartja ebben az esetben jónak azt a választ, hogy még nem vagyunk elég érettek, mert az az igazság, hogy erre az ideológiára nem is leszünk soha. A mostani GEKE sajnos nem az a GEKE, ami a Leuenbergi Konkordiát tető alá hozta. Ezzel kapcsolatban személyes élményeiről számol be, több olyan esetről, amikor érzékeltették a nyugatiak, hogy maradiak vagyunk. Véleménye szerint meg kell várni a budapesti egyeztetést, és utána kell beszélni róla, addig pedig dolgozzon ezen a zsinat teológiai bizottsága. Lehet, hogy Nagyszebenbe nem kell elmenni és jelenlétünkkel szentesíteni az ülést, mert nekünk az egyházunkat elsősorban nem kifelé képviselnünk, hanem mindenekelőtt felelősségünk van népünk felé, a mi nyájunk felé, akik felé nem kell gyengeséget vagy bizonytalanságot mutatnunk ebben a kérdésben sem. Ott, ahol mindenféle zavaros ideológiát beengednek, ott az egyház meggyengül. A bibliás alapon szilárdan álló egyházak azok, amelyek nem fogynak, hanem növekednek.

Dr.Bibza Gábor a neomarxizmus előretörését látja a gender-ideológia erőltetése mögött. Ennek az egész kérdésnek a lezárása nem lehet más, mint egy világos és határozott állásfoglalás, akár a nashvillei mintára, de erdélyi íz szerint.

Bogdán Zsolt szerint ezt a kérdést nem a GEKE hozta elő, hanem már itt van, főleg a fiatalok körében terjed. A következő 10-20 év egyházában ez komoly kérdés lesz. Ebben rendet tenni fontosabb, mint a GEKÉ-től elhatárolódni.

Dr.Kolumbán Vilmos óvva int attól, hogy felégessük a hidakat Erdély és a nyugat között. Nyugaton sem mindenki ért ezzel egyet. Ne szigeteljük el magunkat. Ha tőlünk elhatárolódik a GEKE, az nem minket terhel, de meg kell védeni a kapcsolatokat, mert nem lehet elszigetelten hadakozni.

Dr.Király Lajos szerint, ahol az elvárás belép az ajtón, a szeretet kiugrik az ablakon. Ha ők szeretik a másfajta normalitást, akkor a mi normalitásunkat is fogadják el. Ha ott elfogadják, itt is fogadják el a másságot. Tartsák ők is tiszteletben a mi álláspontunkat!

Tóbiás Tibor az ifjúság körében tapasztalt élményeiről számol be, ahol már szembesült azzal, hogy mennyire elterjedt, sőt elfogadott ez az ideológia. Ezeknek a kérdéseknek a tisztázásban sokat segít az egyház bioetikai tanítása. Szükség van arra, hogy tanítsuk a népünket, különösen a fiatalokat a mi álláspontunkra.

Dénes István Lukács ismerteti, hogy az iskolákban évek óta érzékenyítés folyik, amivel nem vettük fel időben a harcot. Jelenleg a gender-ideológia divatirányzat is, divatos a fiatalok körében. Nekünk létre kell hoznunk a saját bázisunkat a tanítással. Határozott álláspontunk kell, hogy legyen ebben a kérdésben! Vannak olyan lelkészek és lelkésznők, akik ugyanakkor egyetértenének a GEKE álláspontjával, ezzel is számolni kell. Nem csak külső nyomás, belső nyomás is lesz.

Jakab István örömét fejezi ki amiatt, hogy ebben a kérdésben egység van a zsinaton. Eddig nem vettük fel a harcot ezzel az ideológiával, mert volt sok más fontos kérdés, de most állást kell foglalnunk, nem azért, hogy hidakat égessünk fel, hiszen lehet, a nyugati tagegyházaknak éppen segítünk azzal, ha állást foglalunk. Ha esetleg emiatt elveszítünk bizonyos anyagi támogatásokat, akkor ez az ára, de ezt bevállaljuk.

Dr.Gudor Botond megjegyzi, hogy ez csak egyike a sokféle dokumentumnak, és még sok ilyen lesz. Állást kell foglalni az ideológiával szemben. Ugyanakkor az egyház nem vonulhat vissza egy elefántcsonttoronyba. Nem véletlen ennek a dokumentumnak az időzítése, látni kell a politikai kontextust is. Az, hogy „tesztelnek” bennünket ezzel, jelzi a kérdés aktualitását. Mindenképp meg kell keresni azokat a nyugati egyházakat, akik a véleményünket osztják, így erősebb lesz a fellépésünk.

Kató Béla megnyugtatónak tartja, hogy a Romániában elismert 19 vallásfelekezet között egy sincs olyan, amely egyetértene ezzel az ideológiával. A történelmi nagy egyházak hallgatnak, a neoprotestánsok sokkal hangosabbak álláspontjuk kifejtésében. Sajnos, az anyaország jelenleg megosztott, megbomlott az egység, onnan nem várhatunk segítséget. Testületileg nehéz fellépni, mert kritikus a helyzet. Biztos, nem csak mi bíráljuk ezt az ideológiát, de álláspontunkhoz nehéz lesz külföldön partnereket találni.

Dr.Bibza Gábor szerint a két egyházkerületünk felelőssége, hogy véleményt formáljon ebben a helyzetben. Ezért a ZSÁT javaslata alapján Zsinat utasítsa a Teológiai Bizottságot, hogy formáljon véleményt ebben a kérdésben, és dolgozza ki álláspontját. Ha megfelelő állásfoglalás születik, az őszi zsinat tűzze napirendre.

Határozat: A Romániai Református Egyház Zsinata egyhangúlag felkéri a Zsinat Teológiai Bizottságát, hogy foglalkozzon 2024. augusztus 1-jéig a GEKE által megküldött tanulmánnyal, és alakítsa ki álláspontját ebben a kérdésben.

 

Több tárgy nem lévén, dr.Bibza Gábor ügyvezető elnök megkéri Bogdán Szabolcs János püspököt, hogy imával rekessze be az ülést.

 

 

Bogdán Szabolcs János

püspök-ügyvezető elnök

                                                                                             

           Kató Béla                                                                 Ambrus Attila

        püspök-elnök                                                               főgondnok- elnök

           

 

Jegyző: dr. Puskás Csaba zsinati jegyző."

 

Nem kell oda a kereszt! - Kell oda a Kereszt! - Bencsik András vs. Stoffán György

Döbbenten olvastam Bencsik András kollégám, a Demokrata főszerkesztője sorait a Gellért-hegyi "Szabadság"-szobor talapzatára tervezett keresztről (alább).  Válaszomat azonnal papírra vetettem. Az alábbiakban nyilvánossá teszem itt, ezt a mai korra és gondolkodásmódra nagyon is jellemző "pengeváltást"... 

Bencsik András: Nem kell oda a kereszt

Körülbelül olyan volna, mintha a méloszi Aphrodité, ismertebb nevén a milói Vénusz talapzatára valakik utóbb egy keresztet faragnának, vagy mintha a Puskás Aréna főbejáratánál egy hatalmas kőkeresztet szerelnének az aréna homlokzatára, vagy mintha a riói kitárt karú Krisztus-szobor talapzatára faragnának egyet. Pontosan így nem illik a kereszt a Szabadság-szobor talapzatára. Vannak dolgok, amik úgy tökéletesek, ahogy vannak, és nem szabad őket háborgatni. Nem szabad. Tilos. Nem pingálunk aranyláncon lógó keresztet a Mona Lisa nyakába sem. Keresztények vagyunk, de tiszteljük a művészet szent érinthetetlenségét.

A Gellért-hegyi Szabadság-szobor ritka szép alkotás. Budapest jelképe lett. Vetekszik a világ legszebb jelképpé vált szobraival. Azért, mert tökéletes és megrázóan tiszta. Csak annyit mond, amennyit egy a Nap felé nyújtózó tulipán, de azt a maga teljes szépségével mondja. Egy karcsú, de mégis erőteljes nőalak a győzelem pálmaágát emeli a magasba. Kinek a győzelme? Az enyém, a tiéd, mindenkié. Kisfaludi Strobl Zsigmond legszebb műve olyan kiemelkedően tökéletes alkotás, mint a tőle 26 évvel idősebb művésztárs, Zala György szobra a budapesti Hősök terén, a 36 méter magas oszlopon álló Gábriel arkangyal, aki kezében az apostoli kettős keresztet és a Szent Koronát emeli a magasba. Sem hozzátenni, sem elvenni belőlük nem lehet.

Keresztény ember vagyok, fontos számomra a hit, a magam módján igyekszem szolgálni abban a szent küldetésben, amely a magyarságot Istenben kívánja megtartani és megmenteni. És bár tisztában vagyok azzal, hogy azokat a baloldaliakat és liberálisokat, akik egyre hangosabban tiltakoznak a Gellért-hegyi emlékmű átalakítása ellen, egészen más cél vezérli, jelesül egy tiltakozási hullám kiprovokálása, mert lételemük és egyetlen reménységük a káosz, mégis azt kell mondanom a Szabadság-szoborról, hogy ne legyen ott kereszt! Azért ne legyen, mert nem illik oda. Mert az a szobor, miként a legnagyobb művek szerte a világban, időtlen, ezért fölötte áll koroknak, kihívásoknak és divatoknak.

Tudom, hogy erős bennünk az akarat nem csupán arra, hogy megvalljuk, meg is védelmezzük, de meg is hirdessük az elsötétülő világnak lángoló hitünket és bizalmunkat Istenben, ezért tisztelem azt a szándékot, hogy ez az erős akarat sokféle okból látványosan meg kíván nyilvánulni. De ne így. Ne egy már létező remekmű megalázásával, mert ez így csak olyan volna, mint egy falfirka. Mintha azt vésné valaki a talapzat köveire: Szeretlek, Julis! Attól, hogy azt faragja a kövekre: Szeretlek, Jézus! – a falfirka csak falfirka marad.

Nem kell oda a kereszt. Örülök, hogy az osztrák megszállók arrogáns emlékművét, a gyűlölet erődjét, a Citadellát röpke 175 éves késéssel a jelenkor végre megtöri és a saját létéhez igazítja, ez helyes és szükséges és támogatandó, mert ez a szerencsére befejezetlen erőd végre méltó feladatot kap, kerete és szelíd alapja lesz a gyönyörű Szabadság-szobornak.

Ami pedig a keresztény Magyarországot illeti, ami ellen bárhogy ágálnak a levitézlett kommunizmus túlélő majmai, ez a Magyarország örök, és amíg Istenbe veti hitét, legyőzhetetlen. Átellenben a Várdombon lassan elkészül egy másik remekmű, amelyik a maga módján és a maga nyelvén szintén a szent, örök Magyarország és Isten dicsőségét hirdeti: az újjászülető budai Vár. Pusztán a maga szépséges létezésével. Mindenféle belemagyarázás nélkül. (Demokrata)

***

Stoffán György: Kell oda a kereszt!

Válasz Bencsik Andrásnak

Az úgynevezett Szabadság-szobor azért szabadság szobor, mert Vorosilov elvtárs így parancsolta. Átalakították, kivették a kezéből a propellert, kapott egy méretes pálmaágat, és Vorosilov elvtárs, amíg katonái erőszakolták a magyar asszonyokat és lányokat, rabolták a kastélyokat és az egyszerű paraszember pincéjét és padlását, vitték malenkij robotra a magyar embereket, nos, addig Vorosilov elvtárs ellenőrizte a "szabadság" e szobrának építését. Ezért Szabadság-szobor ez a förtelem, ott, a hegy tetején. Magyarán, az elnyomásnak és a nyomorúságnak, a szenvedésnek a szabadsága ez a grünspanos "mű"... Nem azon kellene a normális, magyar, keresztény embernek vitáznia, hogy kell-e a kereszt a talapzatra, hanem azon, hogy hol állítsák fel a halasasszonyt, ha elkerül végre a hegyről, amelyen Gellért püspököt, utolsó útján az akkori kor Vorosilovjai megölték.

Igazi kommunizmusban szocializálódott ostoba gondolat, hogy nem kell oda kereszt. Nehogy véletlenül kárt szenvedjen a keserves magyar közelmúlt emléke! Nem lehet örömlánynak és apácának lenni egyszerre! A mai magyar politika a megkövesedett kommunista maradványokat úgy őrzi, mint a Pannon-tenger a csigalenyomatokat. Pedig, nem így kellene lennie. A mai világ hazudozásainak egyik eklatáns példája ez a vita: kell-e kereszt az elnyomás és a szenvedés szabadságának szobra alá? Nem kell!

A szobor helyére kell! Azért, hogy végre letisztult és magyar, keresztény országnak lássék azok előtt a turisták előtt is, akik megszokták már a grünspant, de nem tudják mit is fejez ki, és kinek a parancsára fejezi ki immár 77. éve. Legyen ott a kétezer éves jelkép, legyen ott Krisztus keresztje, egyben a magyarságé, mert ez a nemzet akkor támad fel a kereszthalálból, ha nem a szenvedésének, hanem a győzelmének állít emléket... ott a hegy tetején! (Nemzeti Napló)

Magyar ünnep, kicsit másképp – 2024. 08. 20.

Micsoda demokratikus lehetőségeket rejtett magában az idei augusztus 20-ai ünnep! Ki-ki, kiélte végtelen ostobaságát, klozettpapírt követelve tűzijáték helyett, mások a régi proli hagyománynak megfelelően, feljelentéssel fenyegették a kormányt, mi több, dr. Orbán Viktor miniszterelnököt. Megint mások ömlengve méltattak mindent, amit a kormány erre a napra tervezett adni a társadalomnak, a panem et circenses szellemében, a salus populi suprema lex helyett. Igazi ünnep volt... Ám, most nem erről akarok írni… 

2024. augusztus 20-án egy, a Bazilika ünnepi megemlékezéséhez kötődő, szokatlan jelenségre figyelt fel az ország egy része. No, nem a szentmise volt furcsa, hanem az, hogy a tömeg kint, a mise bent, és a tömeget kordonokkal, mint karámmal vették körbe, s a karámon kívül, akárcsak az amerikai filmekben, 3 méterenként álltak a civilruhás, kopasz, napszemüveges, kigyúrt testőrök. Mintha egy bajnoki mérkőzésen kellett volna elválasztani az MTK és a Fradi keménymagját. Megalázó! Mint az is, hogy Bukarest, minden magyart gyűlölő janicsár érseke „emelhette”, semmitmondó homíliájával a bazilikai, Szent István napi, „ünnepség” színvonalát.

Talán, ennek a szabófalvi csángóból oláhvá degradálódott excellenciának szólt az is, hogy elmaradt a Szent Jobb körmenet, és a hagyománnyal ellentétben, a falak között lezajlott a liturgia. Bizonyára kellemetlen lett volna, ha az oláhul megszólaló csángóból lett janicsárt, a hívő, és első királyunkról megemlékező tömeg, kifütyülte volna. No, de tegyük túl magunkat a nemzetet – ha nem is szándékosan, de mégis súlyosan – megalázó  ballépésen, remélve abban, hogy jövőre nem Slomo rabbi mondja majd a homíliát. Neki annyi köze van ugyanis a kereszténységhez, mint az oláh érseknek Szent Istvánhoz. Persze, semmi sem lehetetlen ebben a csodálatos „zsidó-keresztény” kultúrkörben… és legyünk őszinték: nem is lenne annyira kirívó. 

Ha nem csupán buta mondás volna, hogy a holtak, az élők balgasága miatt „forognak a sírjukban”, akkor a Kárpát-medence minden temetőjében és templomi kriptájában, valamint a Duna-csatorna rabtemetőjében is földindulás lett volna, ismerve az excellenciás csángó-janicsár  múltját, és a magyarok iránti olthatatlan utálatát. 

De, hát.... Istennek hála, elmúlt a 2024-es Szent Jobb körmenet is… illetve nem is volt. Nem! Nem, azért! Perca nem vitte el magával – feltűnés nélkül –, nemzeti ereklyénket. A kedvünkért lemondott eme ősi, teremtés korabeli dák-román nemzeti hagyományról. Mert, hát az ünnep, mégis csak ünnep… még ha csak magyar is…

Stoffán György

Czeglédi Andrea: "Harcba hívlak hát, titeket, urak!"...

 

Az öreg a teraszon ült és a forró nap után, az este hűvös fuvallatát élvezte. Előző éjjel hatalmas vihar volt. Pár percig úgy tűnt, mintha az egek Ura akarná elsöpörni a világ szennyét. Komótosan meggyújtotta gyertyatartóban árválkodó, régi szentelt gyertyát és imádkozni kezdett: Uram, kegyelmezz bűnös gyermekeidnek… – és az Úr ismét megkegyelmezett. Magát már rég nem féltette, csak a régi tetőt, amelynek a kijavítására már nem volna sem ereje, sem pénze.

Most szellő borzolta az őszbe forduló lombokat, sejtelmes, kísérteties hangon suttogott a félig elszáradt leveleket rázogatva. A telihold fénye szinte nappali világosságot varázsolt a kertbe és a szomszéd kertje fáján, hangos vijjogásra zendített a macskabagoly.

Elgondolkodva ült az ócska, de még mindig kényelmes karosszékben. Évek óta egyedül van, mindenki elhagyta. Úgy érezte, hogy világéletében magányos volt, hiszen amikor beszélt, csodálkozva néztek rá, értetlenül, olykor bolondnak tartották, összesúgtak a háta mögött. Néha olyan érzése támadt, hogy ő nem is ebbe a korba született, hiszen öregnek, nagyon öregnek érezte magát, mintha évszázadok súlya nyomta volna a lelkét. Felrémlettek ködös emlékek, helyek, ahol sohasem járt, mégis ismerősnek tűnt és olyan tudás, amit sohasem tanult.

Már régóta mondogatja, hogy nem érdeklik az emberek, akik ostobák, zajosak, vakok, süketek és nem látják azt sem, ami az orruk előtt van. Nem látják a Teremtést egy hangyában, és nem látják Istent, nem tudják, hogy amit hajszolnak, az értéktelen. Ám, valójában a zord külső mögött folyton az övéiért aggodalmaskodott.

Most is, ezen az estén, amikor félig lecsukott szemhéja mögül a csillagokat nézte, gondolatai az ország sorsa körül forogtak. Látta, hogyan robog megállíthatatlanul az a bizonyos szekér a szakadék felé, hogyan fogy el lassan és hogyan hitványul cseléddé maradék népe…    

Szinte észrevétlenül szenderült álomba a csillagok alatt. A következő pillanatban régi romok között találta magát. Hatalmas templom lehetett ezen a helyen – gondolta –, és kíváncsian körülnézett. A növényzet már betakarta a máladó falmaradványokat és ott, ahol annak idején a szentély állhatott, terebélyes, dús lombozatú fa nőtt. Közelebb lépett, majd ijedten hőkölt hátra, mert a romok belső gyűrűjében furcsa alakok tűntek fel. Amikor első meglepetéséből feleszmélt, rádöbbent, hogy ismerősök ezek az arcok. Régmúlt idők királyai és hősei sorakoztak, mintha csak a falak repedéseiből léptek volna elő és álltak csendben, szót sem ejtve, a furcsa zsinaton.  

Az öreg állt és megbabonázva nézte a különös képet. Ott voltak mind, a vezérek, az Árpád-, vagy Turul-házi nagy királyok, a Hunyadiak és a magyarok sorsát eldöntő főurak… valamennyien fegyveresen. Nézték őt, majd kegyesen intettek; most már szólhat.

És az öreg elkezdte mondanivalóját, először kissé bátortalanul, de aztán egyre nagyobb tűzzel és keserűséggel. Beszélt árulásról, nemzetgyilkolásról, pogány bűnökről, elveszni látszó Európáról, álkereszténységről és istentelenségről. Az ősök szomorúan, de figyelmesen hallgatták és gyakran bólogattak. Végül, kifulladva mondanivalója végére ért és hátrébb lépett, amíg az urak halk tanácskozásba kezdtek.

Hosszú idő után előlépett Szent István, és beszélni kezdett: – Ezt a nagy vészt, ami népünkre szállt, legelébb – mea maxima culpa – én okoztam. Fiatal és tapasztalatlan voltam, amikor trónra léptem és úgy láttam, hogy a népnek és az országnak szüksége van a modern, változó Európára. Elég volt már a kelet ódon bölcsességéből, unalmas volt tanítóink szava. Mi újra, a csillogásra, a Nyugat pompájára vágytunk. Nem szoktuk a római sima beszédet, amely csakis jóval kecsegtetett, így, hittünk az idegenek és csábítók szavának. Nem elégedtünk már meg Bizánc mennyei tömjénjével, Róma illatát éreztük akkor édesebbnek. Ellenvetést nem tűrtünk anyám parancsára, inkább irtottuk sajátjainkat, és csatlakoztunk Európához, azaz Rómához. Elé állt erre a többi király is:

– Mi mindig Európát védtük, ha el is hullott szinte az összes magyar és helyüket idegen népek hordája pótolta.

Az öreg ekkor közbevágott:

– Most, ez egyszer ne Európát, hanem saját népeteket védjétek, hát!

Erre István úr elmosolyodott: – Hiszen, ezt tesszük, csak ti ezt vakságotokban nem látjátok. Utolsó leheletemmel felajánlottam országomat és népemet a Boldogságos Szűz Anya oltalmába. Ennél többet halandó ember nem tehet...

Most Szent László lépett elő. Komor alak, hatalmas termet, széles vállak, amelyekre egy nemzet sorsa nehezedett…  

– Békét teremtettem az országban, kiengeszteltem a népet, mert még akkor is István bátyámuram fiatalkori, csalóka álmának halálos terheit cipelték. Békétlenséget és szenvedést szülve a hazában. Bizánccal kötött szövetségünket megerősítettem, a magyarokat, az itt élő népeket kiengeszteltem és megteremtettem, megerősítettem a magyar kereszténységet. Rómát nem engedtem beleszólni az ország ügyeibe. Az utókor azonban, ismét Európát áhította. Hol utánozta, hol meg ostobán megmenteni akarta. Pedig, Európa mindig is távol állt a mi tiszta, magyar, ősi kereszténységünktől. Nekik csak a vérünk és a tudásunk kellet. Mindig is nyűgnek érezték a létezésünket. Ám, ezt a magyarok sohasem akarták tudomásul venni. Inkább hittek a nyugatról és a messze Keletről ránk telepedett hazug, ármánykodó, kígyónyelvűeknek. Béla ecsém, ahelyett, hogy szállást adott volna rokonainknak s mutatta volna nekik az irányt, amerre menniük kell, inkább elmenekült és kiirttatta a tatárokkal a magyarokat. Hogy kikért? Azokért, akikről most ez az öregember beszél, a gonosz csatlósaiért, akik immár az egész világot nyomorgatják. Sokan, hiába hozták meg ezt az áldozatot a történelem során, és mindannyian belátták ezt vénségükre, ám, magyar addigra már alig maradt. Idegenek uralják a földeket és a várakat, idegenek pusztítják erdeinket, árusítják vizünket, mérgezik a levegőnket. Harcba hívlak hát, titeket, urak! Ragadjatok fegyvert, vezessétek harcba a sereget, védjük meg megmaradt, kevéske népünket! Nagy csata lesz, hiszen a gonosz ellen vívjuk majd, de a győzelmünk biztos, hiszen, Krisztus Urunk velünk van!

– És addig velünk, élőkkel mi lesz, nagy királyom? – kérdezte az öreg.

 – Gonosz időket kell átélnetek, sokat fogtok még szenvedni és kevesen maradtok. Még ennél is sokkal kevesebben. Egyet azonban, ne feledjetek! Nem vagytok magatokra, hiszen van védelmetek –, mutatott az oltár előtt álló fa irányába. Ekkor a lombok mögül nagy fényesség látszott. A régi oltárkép előtűnt, és egy tündöklő nőalak - a magyar Szent Koronával a fején - megmozdult rajta, biztatóan kitárva köntösét, védelemül a magyaroknak.

A következő pillanatban mindent elnyelt a sötétség, a csend és az öreg hirtelen felriadt. Tekintetét az égre emelte, ahonnan a nagy gönczöl nézett vissza rá hidegen.

– Igen! Csak álom volt… – dadogta magában –, de az is lehet, hogy valóság... hiszen igazat beszéltek az urak… és halkan, hogy szinte csak az ajkai mozogtak, könnyes szemmel imádkozni kezdett: – Oltalmad alá futunk, Istennek szent Anyja…