A csángók fájdalmas és megalázott karácsonya – 2019-ben is…

A pusztinai Szent István templom szentélye

Nem hozott semmilyen kedvező változást az a látogatás, amely június 1-jén volt Csíksomlyón. A látogatás előtt Gergely Péter (alias: Petru Gherghel), Jászvásár érseke nagykegyesen engedélyezett havonta egyetlen magyar nyelvű misét a csángók számára, de azt sem saját faluikban, hanem Bákóban. És persze azt is csak akkor, ha megfelelő számú csángó-magyar jelenik meg a templomban e miséken. A havi egy misét az ostoba erdélyi klérus és a politika is kitörő örömmel fogadta, s csak néhányan – köztük Nyisztor Tinka néprajzkutató, a csángók tudós védangyala – merték leírni azt, hogy voltaképpen inkább egy gúnyos és megalázó intézkedés volt ez az engedély, semmint jó szándékú, a pasztorációs lehetőségek kiszélesítésére szolgáló lépés, a magyar anyanyelvű moldvaiak számára.

Böjte Csaba ofm, és a többi, Bergogliot ujjongva fogadó egyháziak nagyhangon hirdették, hogy lám, milyen kegyes volt Gergely Péter, és maga a pápalátogatás is nagy áldás a megszállt országrész lakóinak, és a határon túl élő csángók számára. Ez utóbbiakat kötelezték Jászvásár egyházi elöljárói, hogy ne Somlyóra menjenek „pápalátni”, hanem Jászvásáron róják le hódolatukat románul, románként, a románok között – igaz, amint kiderült, le is tagadták ezt az arcátlan és keresztényietlen tiltást!  Nos, a lelkesedés nem hagyott alább a vak és süket erdélyi klérus részéről, de a helyzet sötétebb, mint valaha. Hiszen a somlyói ferencesek weboldalán megjelentek román bejegyzések is, és a romániai magyar katolikus egyházban elkezdődött az – egyelőre csak bújtatott – románosítás, hiszen maga a nagy látogató is erre hívta fel a figyelmet.

Augustin Benchea
pusztinai plébános

Karácsony sem volt kivétel ebben a nagy „egységesítési” folyamatban. A csángók szerettek volna Pusztinán, saját falujukban magyar betlehemes játékot bemutatni és magyar karácsonyi énekeket énekelni az éjféli misén, ám Augustin Benchea plébános, ezt mereven, hamis indokokkal elutasította, kolindálásnak nevezve a magyar énekeket, s mint ilyet a templomból kitiltotta. (A kolindálás: oláh népszokás, amely Újévkor, világi, olykor pikáns szövegű, jókívánságokat tartalmazó dalokból áll… de egyes vidékeken a karácsonyi kántálást is így nevezik.) Intézkedése - minden bizonnyal - a jászvásári, bukaresti vagy vatikáni magyargyűlölő feletteseinek parancsára történt... 

Igaz tehát, a Vatikán hivatalos, de nem publikus álláspontja a „romániai” magyarokat, székelyeket, csángókat illetően. Ez akkor kapott nyilvánosságot, amikor a marosvásárhelyi katolikus iskola ügyében a városban járt és tárgyalt a bukaresti nuncius, és e tárgyalást követően, halk beszélgetést folytatott a román tárgyalóféllel. A beszélgetés közben hangzott el a következő mondat Miguel Maury Buendí nuncius szájából: – „Nem értem a magyarokat, miért nem olvadtak már be, hiszen volt rá száz évük”…  

A júniusi látogatás óta tehát semmi kedvező változás nem történt az erdélyi, partiumi és moldvai magyarok, székelyek és csángók ügyében. Csak a teher lett elviselhetetlenebb, amelyen földi hatalom aligha akar és fog változtatni a belátható jövőben… Bukaresttől – Rómáig… Itt jegyezzük meg, hogy a Vatikánban december 15-én karácsonyi kolinda koncert volt, román nyelven.... 

Egy másik érdekesség: a pusztinai plébános bátyja, Celestin Benchea egy magyarországi sváb faluban, Lippón teljesít szolgálatot, és nincs kifogása az ellen, hogy német énekeket énekeljenek a sváb hívek, és német Te Deum hangozzék el az év végi hálaadáskor. Ez azt jelenti, hogy a pusztinai plébános felsőbb utasításra, és félelemből harcolta ki magának a "magyargyűlölő" jelzőt... csángó létére! Azt, hogy a felsőbb utasítás Jászvásárról, Bukarestből vagy a Vatikánból származik-e, nem tudjuk: Egyetlen dolog biztos: Nem Krisztust követő magatartásra kötelezi a csángó közösség papját... 

Azonban van remény! Hiszen, ha száz év, és a csángók esetében ennél jóval több "üdő" nem tudta kiirtani a magyar nyelvet, és az Isten iránti magyar hűséget, akkor az erdélyi magyar klérusnak, a pusztinai plébánosnak és a bukaresti nunciusnak sem fog sikerülni.

Visszacseng és vigasztal Szenteste is – Váradtól-Pusztináig – Szent István néhány utolsó, feljegyzett szava: – „A magyar nép az én népem, és az én népem nem vész el a történelem viharaiban…„

Stoffán György

Jogtiprások százada - szomorú ismétlés 25 év után

Valami megfoghatatlan, de nem érthetetlen félelem uralkodhat el rajtunk, amikor hazánkban egyre többen sürgetik az Egyesült Európába való fölvételünket. Hiszen a legtöbbet szenvedett nemzetrész, a határokon túlra került magyarok problémája, tragédiája fölött lép át nagyvonalúan ez a kétes politikai kívánság. Az 1920-as döntést, amely nemzetünket és a velünk – évezredek óta – együtt élő nemzeteket sújtotta, a nagyhatalmak ez idáig nem tették jóvá, nem módosították, nem tárgyalták meg ismételten. Mert hiszen erre egyetlen európai kormány sem kérte őket. 

Az európai egyesülés viszont egyszer és mindenkorra elveszi tőlünk az újratárgyalás nemzetközi jog által – is – biztosította lehetőségét. Az Európai Unió elsősorban gazdasági érdekeket szolgál. De kiét? Korántsem a magyarságét. Éppen így nem használ a határon túli magyaroknak sem. Az amerikai irányítású közös Európa tehát "kivetkőzteti" az európai nemzeteket évszázados,­ évezredes hagyományaiból, kultúrájából s talán még nyelvükből is. Az erdélyi magyarság negatív változáson ment át az 1989-es események után. Amint lehetőség nyílt az ország határainak átlépésére, abban a pillanatban levetették a századokon át viselt népi öltözéket, az addig gyönyörűen beszélt nyelvet fölcserélték a pesti zsargonra. 

Az „Unió” ennél sokkal nagyobb veszé­lyeket rejt. Az a liberális eszmerendszer is kártékony, amely Soros György szponzorsága révén megfertőzte immár a kolozsvári egyetemeket, az erdélyi középiskolákat. Európa megfeledkezett arról, s bizonyára mi is, hogy Magyarország, a magyar nép mindig Európa szolgálatában állt, védte annak népeit, és vérzett érte századokon keresztül. 

A 20. század azonban megtorolta ezt a nagylelkűséget, jogtalanul elvéve az ország kétharmadát, s e kétharmad sokszínű lakosságát. A bolsevizmus pedig kiirtotta a magyarországi nemzetrész identitástudatát, a határon túl élők iránt érzett felelősségtudatát, s valamiféle internacionalista tudathasadást idézett elő. A mai fiatalság nagy része ezért szinte föl sem fogja mindazt a történelmi tragédiasorozatot, amelyet népünk e század során volt kénytelen elszenvedni, s szenvedi ma is, a nagyhatalmak döntései révén. 

A rendszerváltás után viszont megindult az a folyamat, amely az európai egyesülést erőltetve, a kommunista frazeológiával azonos stílusban magyarázza a nemzetköziséget, az egyesülés szüksé­gességét. Történelmi drámákat elevenítenek föl, embertelen idő­szakokat tárgyalnak mintegy az egyesülés indokaiként, mondván: - „nehogy megismétlődhessék a múlt”. Csupán egyet felejtett el a „mű­velt” Nyugat. A magyarság holocaustját, a magyar nemzet tragédiáját. 

Szükséges volna – s ez Európa érdeke is –, helyre tenni a magyar nemzet jogsérelmét, orvosolni a trianoni és a Párizs környéki „békék” tragédiáját, s tárgyalásos alapon helyreállítani a Kárpát-medence valamennyi népét egyaránt szolgáló etnikai határokat, amelyek megakadályozhatnák az egykori Jugoszlávia területén dúló háborúhoz hasonló, akár fegyveres konfliktusok kialakulását. Hiszen a déli részeken csörtető etnikai harcokat – ha közvetve is, de –Trianon eredményezte, akár kimondják ezt, akár nem. 

Az európaiság azonban nem az egyesülésnél, hanem a kulturált diplomáciánál, a tárgyalóképességnél, és az elfogultság nélküli, tényeken nyugvó politizálásnál kezdődik. S bizonyára az Európai Unió sem tudja szolgálni e földrész nyugalmát, biztonságát és stabilitását mindaddig, amíg akár egyetlen nép is az őt ért sérelmek orvoslása nélkül és folytonos rágalmak kereszttüzében kell éljen, szenvedjen. Magyarország csak akkor léphet be az Európai Közösségbe, ha Európa méltóvá teszi magát Magyarország befogadására. Ám Trianon és a párizsi békeszerződések diplomáciai rendezése előtt, Magyarország egyetlen kormánya sem kérheti népszavazás kiírása nélkül a belépést. S ez esetben biztosítani kellene a határokon túli magyarok szavazati jogát is, hiszen legfőképpen ők az érintettek.

STOFFÁN GYÖRGY

Erdélyi  Magyarság,

V. évf. 1994. augusztus

"December végén mindig van egy nap... " Karácsonyi gondolatok

Kedves Olvasóim, Barátaim, Ismerőseim!

Nehéz szívvel szólok ma Önökhöz, Hozzátok. Nehéz szívvel, mert bár lelkem a Kis Jézus születésének gyermeki örömét éli át, s éppen úgy várom a Szentestét, az éjféli misét, a családi összejöveteleket és baráti látogatásokat, mint az elmúlt hosszú évtizedek alatt, mégis ott munkál bennem az aggódás, a féltés, a mai világunk minden sötétsége.

Hiszen, a mi keresztény Európánk megszűnt. A régi tiroli, bajorországi vagy bécsi karácsonyi vásárok békés, illatos, „O Du Fröhliche, O Du Selige”-s hangulata ma már csak emlék. Templomaink szeretet, békét, erőt sugárzó, hitben erősítő és hagyományainkban élő nyugtató valósága is a múlté. Bármerre nézünk a világban, hitetlenséget, hitetleneket, keresztényellenességet, gyűlölködést, háborút és elnyomást látunk, a szabadság és a demokrácia hazug hangoztatása mellett. Felborultak az erkölcsi értékrendszerek, megszűnt a jog, az emberi élet értéktelenné vált, s kialakulóban van egy Krisztus nélküli világvallás, amely felszámolja és semmissé próbálja tenni a tényt, a valóságot, az isteni akaratot és parancsokat, a betlehemi születést és a Feltámadást…

S amikor a környezet változik, amikor a lehetőségek kényszerűvé válnak, akkor maga az ember is hajlamos megváltozni. Hozzáidomul az újhoz, az élni akarás, a megélni-, és jól élni akarás ösztöne legyőzheti az emberi tartást, a hitet, az erkölcsöt, a hagyományt, az emberi méltóságot és az akaratot. Az emberiség nagyobbik része ma bódult csordaként követi az új világ üres szellemiségét és annak lélektelen, megvásárolt, jellemükben és emberi létükben torz vezéreit. Az érzelmek, a szeretet, az emberség legkisebb szikrája is kihunyóban van Európában, s egy másik, egy eddig elképzelhetetlen létforma támadja, támadta meg az ifjúságot, azaz magát a jövőt. És ez, ma már Magyarországon is felismerhető testet öltött…

Mi pedig itt állunk – mert ma még állhatunk! –, és örömünnepet ülve Jézus születésére emlékezve. Az angyalok köszöntését fogadva: „Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön, a jóakaratú embereknek!”  Magyarország ma még ünnepelhet, ma még olyan kormányunk van, amelynek köszöntőjét a „Mennyből az angyal” dallamával halljuk, és Szenteste félelem nélkül énekelhetjük a templomban a „Fel nagy örömre, ma született” című öröméneket, amelyet Gárdonyi Géza vetett papírra, s amely számunkra olyan kedves és olyan csodálatosan karácsonyi, mint Mohr Stille nacht-ja.

Bár a 2019-es és Adventje véget ért, s a Karácsony örömét élhetjük, de kérem Önöket, kérlek Benneteket: A készülődést ne adják, ne adjátok fel. Nem tudjuk mi vár ránk és mikor változik a mi sorsunk is, egy eddig elképzelhetetlen és nyomorúságos, Unió diktálta embertelen állapottá. Nem tudhatjuk, mikor önti el a nemzetközi szocializmus és liberalizmus szennye, a hazátlanok által vezetett Uniós erőszak a Szent Korona országát, a mi hazánkat is. Nem tudjuk a jövőt, de készülnünk kell akár a legrosszabbra is. Testbe és lélekben! Készülnünk kell az önellátásra, és lélekben készülnünk kell arra, hogy megőrizve hitünket fel tudjuk majd építeni újra a valóban keresztény-keresztyén Európát. Mi, magyar keresztények ne idomuljunk a mai kor elnemzetietlenített nihilizmusához, s ne adjuk fel hitünket egy bálványimádó, istentelen parancsnak engedelmeskedve, bárhonnan is jönne ez a parancs. Maradjunk mindig őrzői a betlehemi jászolnak, s ujjongjunk együtt a Feltámadásban, az ígéretben, miszerint a most született, a betlehemi jászol kicsiny lakója, a mi + Urunk Jézus Krisztus + velünk marad a világ végezetéig!

Mert csak a keresztény-keresztyén hitben, Krisztus követésében tudunk megmaradni magyarnak, kereszténynek, embernek, és hazánkhoz - minden körülmények között - hű polgárnak, itt a Kárpátok gyűrűjében, Mária és a Szent Korona országában.

Krisztus születésének örömében, hitünk és magyarságunk minden áron és minden körülmények között való megtartása reményében kívánok áldott Karácsonyt minden Olvasómnak, Barátomnak, Ismerősömnek.

„Adeste fideles læti triumphantes,
Venite, venite in Bethlehem.
Natum videte Regem angelorum.
Venite adoremus, venite adoremus,
Venite adoremus Dominum.”

Stoffán György

Gréczy… a társadalmi tükör

Az ember már azt gondolja, hogy vége a DK-s aberrált, gusztustalan históriájának, a zaklatott feljelentést tesz, a zaklató megbűnhődik, és a köz belemerülhet a várakozás utolsó hetében a szent készülődésébe. Ám, nem úgy van az Magyarországon. Újabb és újabb ocsmányságok derülnek ki, újabb és újabb képek látnak napvilágot, és újabbnál újabb hazugságokkal igyekszik menteni a menthetetlent az a párt, amelynek bukott miniszterelnök-elnöke, és hazaáruló, keresztényellenes felesége adja a parancsokat a mai ellenzéki pártoknak. A szocialista erkölcs mintaképei ezek a politikai niemandok, hiszen a szocialista szó, mint fosztóképző szerepel ebben az esetben.

Meddig lehet elmenni ebben az országban? Mit tehet meg egy politikus, és mit tehet meg egy polgár, aki választja ezeket a politikusnak nevezett senkiháziakat? Nagy a különbség.

Korábban leírtam, hogy a magyar igazságszolgáltatás egyfajta tükre és meghatározója a magyar közerkölcsnek. Most megmutatkozott a tükör és a tükörkép. Amikor a szegedi bíróság felmentette a szocialista SZEVIÉPET, még nem tudtuk, hogy mi van a háttérben. Visszaélés a bírói hatalommal, megvesztegetettség, érintettség… etc. Ezzel egy időben megjelentek a fotók, amelyeket a szocialista, ma már DK-s „politikus” küldözget ifjú hölgyeknek önmagáról és pártelnökére szakasztottan hasonlító szervéről. Ez, Magyarország baloldala. Jogszolgáltatásával, erkölcstelenségével, aljasságával és degeneráltságával együtt. Gréczy új képei voltaképpen nem új képek. Hiszen a magyar igazságszolgáltatás képei ezek… a tükörképek, amelyek a kötelezően „tiszteltnek” szólítandó, de mára igazából megvetettnek tartott taláros társadalom képei. A társadalmi erkölcs képei ezek, amely képek a politikává silányult bírói függetlenségről, az igazságszolgáltatásról, a méltóság elvesztéséről is szólnak.  A nemzet méltóságának lassú elvesztése is itt keresendő, hiszen az Unió parlamentjében még a magyar hazaáruló képviselőket is utálják, mert nincs még egy olyan ország, amelynek képviselői saját hazájuk ellen szavaznának Brüsszelben. Erre csak a magyar képviselők képesek. És ez is a társadalmi erkölcsöt jeleníti meg, hiszen a társadalom egy bizonyos köre, rétege juttatta ki ezeket a hazaárulókat az Unió parlamentjébe. Ám, hiába juttatta ki őket, hiába volt a nagy örömködés. Az EP-ben undorodva legyintenek akkor is, ha a liberális, szocialista magyar képviselőkről van szó. Mert a hazaárulókat ugyanúgy gyűlölik azok is, akiknek dolgoznak. Miért? Mert tudják, hogy aki a nemzetét, a hazáját elárulja, az bármikor képes több pénzért és több hatalomért őt, a megbízót is elárulni…

Gréczy képei kellettek… mert gondolatébresztők. Undorítóak, mint a magyar közélet, mint a magyar igazságszolgáltatás, mint a társadalmi erkölcs, amelynek talpköve, a bírói hatalom is a politikai jól fizetett, de repedtsarkú ócska kurvájává lett.

Persze kérdés, hogy a jobboldal mennyiben felelős ezért a helyzetért. Nagyon is felelős! Mert egy hazugságra, nevezetesen a demokráciára hivatkozva, mint egy palántát, nevelgette, dédelgette és fizeti a mai ellenzéket, rend és fegyelem, alkotmányosság és jog nélkül. Megtűrte és megtűri mindazt, amiben élünk, szemet huny az iskolai „elgenderedés”, a jogászok érzékenyítése, a független bírók elpolitizálódása felett, és minden felett, ami a normalitás ellen támad Magyarországon.

A helyzet egyre rosszabb, egyre kilátástalanabb, mert egyre mélyebbre süllyed a társadalom az elkeseredettségben, a jog feletti csalódásában, és látja a reménytelenséget, amelyet a hatalom tehetetlensége láttat vele. És ez nem jó így! Gréczy fotói nem lehetnek tükre a magyar létnek, a magyar jognak, s így hovatovább a magyar kormánynak és az ellenzéknek. Ha a társadalom és a politikai elit beteg és meghasonlott, azt gyógyítani kell. Kötelező. A lehetőség megvan, és élni kell vele. Ha nem gyógyítjuk, akkor elhatalmasodik, és mint a rák, csak akkor pusztul el, ha mind belepusztulunk.

Reménykedjünk tehát, hogy a kormány végre megtalálja annak a módját és lehetőségét, kommunikációját és a médiafelületeit, amelyek által a társadalom megvilágosodik és reményteli lesz. Mert ma nem az! A társadalom elégedetlen mindkét oldallal, mert átverve érzi magát innen is, onnan is… Petőfi jut eszembe: (…) „Azért a víz az úr!” És a víz egyre jobban háborog…

Stoffán György

A DK-s Don Giovanni - Főszerepben Zsolti, a szépfiú

Ha Mozart élne, akkor olyan operát tudna írni, amilyet saját korában aligha. Hiszen nem volt DK, nem volt egy ilyen fess vigéc, aki formás seggének fotóival elkápráztatja az egész magyar társadalmat – így Adventben. Igaz, a mai kor elvárásainak nem felel meg, mert csak fiatal nőket igyekszik megnyerő pucérságával elcsábítani, és ez a Momentumnál és egyéb CEU-s civil szervezeteknél egészségtelennek és undorítónak hat… Ha lenne, mondjuk egy kiskorú fiú vagy egy meglett férfi… na, az más. Milyen szép volna, ha ez a DK-s Don Giovanni például fideszes képviselőknek küldözgetné a képeit, vagy egyenesen a KDNP elnökének. Akkor a sztori sokkal zaftosabb lehetne. De így? Avitt, beteges nőcsábász hajlamról, tanúskodik, és nem a haladó új világ része.

Belegondolok egy mai opera forgatókönyv-vázlatába…

Nyitány… I. tétel: Öszödi beszéd megzenésítve – II. tétel: Mikor döglik a disznó című dal pizzicato változata… – Coda: Internacionálé rock változatban

Függöny: – A DK-s szépfiú konzervatív, ósdi, ezért nem való Dobrevné Gyurcsány Klári szellemi nagyságai közé és a DK-ba. Ki kell rúgni… Don Giovanni védekezik, de nem fogadják el a jajveszékelését, mert csak szellemileg elégíti ki pártelnökét (legalábbis a manuális és orális beavatkozásról nincs szó), miközben „nacionalista, fasiszta” parlamenti képviselőnőnek ajánlgatja csodás alakját, szerelmét és apró himbilimbijét – a képek tanúsága szerint –, de gyógyszer még nem kell neki. SzDSz-es pszichológusa, a frissen kinevezett egészségügyi vezető, Ungár Klára egészségesnek ítéli. Közben a másik Klára féltékenyen vagdalkozik Brüsszelben, és mérgében Orbánt ostorozza az Unió parlamentjének üres üléstermében, mert Orbán, a gaz, nem hajlandó e széptestűt rábeszélni az öregedő Klárára.

A másik zaklatott nő férje, a zenész, fellép Don Giovannival szemben, ezért a Casanovát is szégyenbe hozó DK-s arról leszállt, de ráerősít a másik iránti vonzalomra, egy csokor, Fidesz által róla készített fotóval. Ezeket küldi szerelme jeléül a „mihazánkos” hölgynek. És ez nyilvánosságot kap, amitől Don Giovanni öngyilkosságot akar elkövetni, és azt bizonygatja egy rövid áriában, hogy ő ezt magáról, saját magának fényképeztette Orbán Viktorral, és nem gondolta, hogy a Fidesz ezt felhasználja ellene… az ária címe: „Nem adom magamat fasiszta lányok kezére…” a kórus, amely a Madách téren tartott szólampróbát a Katona előtt, halkan énekli Händel Hallelújáját.

Erre lép be Franz, az elnök, és elénekli a modern idők legnagyobb áriáját, „nem közügy a fiú segge címmel”, és megvédi pártja Don Giovanniját. Hogy az új világ is védelmébe vegye a szívtiprót, Franz újabb képeket vesz elő, amelyeken Don Giovanni és fegyőr látható félreérthetetlen térdelő pózban. Franz, az elnök, kissé hiányos ruhában áll és gesztikulál, O1G tetoválással a hátán, amit a világosító remekül tesz láthatóvá… (Franz, fején fallosz jelmezt visel!)  A fináléban, a zenei hagyományoktól eltérően elénekli a DK-s Don Giovannival azt a duettet, amelyben szerelmet vallanak egymásnak. Az ária címe „langyos szellő járja át a gatyánkat”… A duett alatt a fegyőr megsimogatja mindkét énekest, és pucéran elhagyja a színpadot. (Így már az új világ szerelmi bugyrait is bemutatják… és elfogadhatóvá válik Don Giovanni megtévedt képküldözgetése.)

Mielőtt a függöny lemegy, Klára áll a színpadra, de nem énekel, hanem artikulátlanul ócsárolja a katolikus papokat, Orbán Viktort, a Budapestre tervezett, de már leállított beruházásokat… mire a fizetett közönség állva tapsol, és rigmusokban követeli a hűtlen Enikő leváltását. A függöny helyett a vasfüggöny ereszkedik alá, amelyen a következő felirat olvasható: Boldog – majd egy kép, amely marionett figuraként ábrázolja az új, zseniális főpolgármestert – és egy kötőjel után a „t” betű…  

Vége

Rendezői instrukciók: Az opera egyfelvonásos, három órás… A kijáratoknál a jegyszedő néni helyett, gumilövedékes fegyverekkel felszerelt izraeli katonák akadályozzák, hogy az előadás végéig bárki is elhagyja a nézőteret. Mert ez a DK-s demokrácia…

Az előtérben Schilling Árpád neje ingyenesen, és két kézzel áll a férfiak rendelkezésére egy szakad kanapén… anyaszült meztelenül.

Mozart, és az összes nagy operaszerző sajnálhatja, hogy egy fantáziátlan korban élt… mert az igazi téma az új világ küszöbén, a szodomai magaslatokat is veri… Csak hányunk tőle!  De „Semmi baj! Ez a színészet” és ez a politika!”

Stoffán György

FIGYELEM! ÍGY PRÓBÁLJA MEGKÁROSÍTANI ÜGYFELEIT A DRV!!!!

Az ország egy részének a DRV szolgáltatja – Európában a legdrágábban – az ivóvizet. Nos, ez a siófoki központú cég új, és számomra eddig elképzelhetetlen aljas módszerrel igyekszik levenni az ügyfeleit.

Saját tapasztalatom:

Jön a vízóra leolvasó, és a 19,3 m³-es fogyasztást 193 m³-ként rögzíti. Amikor erre rájövök, írok az ugyfelszolgalat@drv.hu-ra egy levelet, amelyben a valós fogyasztást a mérőóra fotójával együtt elküldöm. A válaszlevél helyett jön a 173 m³-ről szóló levél és csekk.

Tehát minden bizonnyal, a mérőórát leolvasó kollégáknak kiadhatta a DRV, hogy akit lehet, azt így, a valós fogyasztás sokszorosával verjék át, hiszen a fogyasztó által a bediktált fogyasztást, a DRV nem fogadja el, ha a leolvasó – aki nincs tisztában az helyi értékkel – más eredményre jut. A fogyasztó pedig, az idegeskedés mellett még időt is pazarolhat e maffiózó vagy kőbunkó cég miatt arra, hogy várja az óraellenőrző brigádot…

A mai napon a következő levelet küldtem a már említett ügyfélszolgálat részére…

"Tisztelt Ügyfélszolgálat! 

A decemberi leolvasás után Önök jelezték, hogy az általam bediktált fogyasztást az Önök idióta leolvasójának közlésével ellentétben nem tudják elfogadni. Én  lefotóztam a fogyasztásmérőt, és jeleztem, hogy bármikor a rendelkezésére állok az hozzám kiküldött ellenőrnek, hogy bebizonyosodjék, a helyi értékkel hadilábon álló leolvasójuk tévedése. Ehelyett, a mai napon kézhez vettem egy horribilis összegű számlát, amelyet nem áll módomban az ügy tisztázásig  kiegyenlíteni. 

Önök nem bocsánatkéréssel és revidiálással, hanem cinikus és ügyfélellenes magatartással válaszoltak leveleimre, a kiküldött számla kézbesítésével. Ezért a Fogyasztóvédelemhez, a nyilvánossághoz és a bírósághoz fordulok, mert minden bizonnyal nem én vagyok az egyedüli, akivel megpróbálkoznak a valós fogyasztás sokszorosát megfizettetni. Mellékletként újra megküldöm a fogyasztásmérőről, az Önök idióta leolvasójának közlése után nyolc nappal készült képet. Ez is bizonyítja, hogy nyolc nap alatt nem fogyaszthattam el 5000 liter vizet, tekintve, hogy sem mosodám, sem haltenyészetem nincs.

Kérem, hogy haladéktalanul, és bármikor küldjenek ki ellenőrző szakértőt, aki a helyi értékkel tisztában van és legalább 5 általános osztályt is elvégzett. 

Felhasználó azonosító: 3800084815

A számla sorszáma: 5040636503

Felháborodásom ellenére is maradok tisztelettel: 

Stoffán György 

író, újságíró, főszerkesztő

Nemzeti Napló"

MINDEN DRV ÜGYFÉLNEK FELHÍVOM A FIGYELMÉT ARRA, HOGY A CÉG NEM ÜGYFÉLBARÁT. Fontos tehát, hogy minden drv fogyasztó a vízfogyasztás árát tartalmazó csekket és számlát ellenőrizze !!!!  

E visszaélés miatt, a DRV Ügyfélszolgálattal folytatott összes levelezésemet csatolva, a Fogyasztóvédelemhez és az illetékes bírósághoz fordulok. Hátha sikerül a DRV-t legalább egy-egy esetben a tisztesség útjára irányítani. 

Tordai Bence koporsója…

Immár tíz esztendeje, hogy a nemzeti kormány kétharmados parlamenti többséggel vezeti Magyarországot. E tíz esztendő alatt nagyot fejlődött az ország, a gazdaság, megváltozott az emberek életvitele, a dolgozó társadalom jobban él, és a nemzeti elkötelezettség is mintha pozitívan változott volna. Azonban néhány olyan mulasztásunk van, amelyek a fenti, jó irányba indult változásokat egyik pillanatról a másikra megsemmisíthetik.

Ezeket a mulasztásainkat tartalmazta a Várba vitt koporsó, amelyet a ’19-es patkányforradalom szellemi örököse, a nemzetét semmibe vevő, parlamenti bohóc vitetett a Sándor palotához.  

A koporsót képzeletben felnyitva mindjárt a szemfedőt látom meg. Szépen hímzett, gyönyörű redőkkel és csipkével a szélén, de nem átlátszó… és cirkalmas betűkkel a közepére mázolva: DEMOKRÁCIA.

Igen, ez az a szemfedő, amely mindent eltakar, amivel elfedtük az elmúlt tíz év mulasztásait: a rendteremtés kötelezettségét, a ködösítésekkel teli szólamok igaztalanságát, a nemzeti érdekek még keményebb szolgálatának elmulasztását, az igazságos elosztás és pályáztatás kötelezettségét… a jóravalók félreállítását és az alkalmatlan hízelgők, talpnyalók magas hivatalokba helyezését.

Mert minden, ami a koporsóban van, és az, hogy e koporsót egyáltalán felvihették az elnöki rezidenciára, az igenis, a mi bűnünk! Önmagunkkal, a néppel, a magyar nemzettel szemben, a demokráciára hivatkozva, azzal takarva botorságunkat, önzésünket és félelmeinket a „megreformált” Uniótól!

Mert harminc éve nem értjük meg, hogy a proli házmesterrel nem lehet Mozartról vitát folytatni, mert azt gondoljuk, hogy aki a „vörös bolygóról” jött ugyanazt érti egy-egy fogalmon, amit mi, keresztény magyarok értünk. Nem látjuk be, hogy az ellenséggel nem lehet együtt poharazgatni, mert mérget tölt az italba, amint elfordulunk, és nem követeltük meg a tiszteletet a nemzet, a haza, a Himnusz, és a Miatyánk iránt. Csak beszéltünk a magas katedráról és a hangunk nem érte el a fiatalokat, nem érte el azokat, akikhez az ellenség nem a pulpitusról beszélt, hanem kiszállt az Audiból és bár nehezére esett, de odament az emberek közé a választások előtt, mert tudta, hogy mit nyerhet, és mit veszíthet, ha nem ezt teszi.  

Mi nem ezt tettük. Mi azt mondtuk, hogy megreformáljuk az Uniót. Nem ment! Mi megjátsszuk a glaszékesztyűs, zsakettes, cilinderes úriembert a mocsárban is, és azt hisszük, hogy erre a mocsárlakó is képes. Mi elnéztünk minden aljasságot, trágár tüntetést, vádaskodást, ünnepeink megrontását, a szegény gyermekek karácsonyi szánkóinak megrongálását a demokrácia nevében, és parancsba adjuk az emberi méltóságában megalázott rendőrnek, hogy a szolgálati szabályzatban és az alkotmányban foglaltak ellenére is tűrje a csőcselék köpéseit, füstbombáit és petárdáit – mert demokrácia van, amibe ez is belefér. Tordai koporsójában benne van a mi tíz évünk minden mulasztása. Benne fekszik a bíróságok minden jogot megtagadó politikai ítéleteinek sokasága, a politikusok gazdasági bűncselekményeinek eltusolása, a szemkilövetés megtorlatlansága, a metrópénz sikkasztás 167 milliárdjának felderítetlensége, a titkosszolgálatok hazaárulásának bírói felmentése, és a szegedi maffia büntetlensége egy olyan bírónő által, akit a bűnösök egyike pénzelt… a mai hírek szerint. És benne van ebben a koporsóban a nemzeti tanterv is, amelyben nem szerepel Wass Albert, Nyirő József, s amelynek IV. osztályos olvasókönyvéből Nagy Bandó verseket olvashat a kisdiák… nem tanítunk zenét és művészetet, az erkölcstan órák és a mindennapos tornaórák nevetség tárgyát képezik a tanintézetekben… és sorolhatnám, de ez a koporsó oly sok önmagunk ellen elkövetett bűnt rejt magában, hogy lehetetlen volna e felsorolás. Mi pedig azt hisszük – talán magunkból és az érdemtelenül kapott horribilis tiszteletdíjakból kiindulva, hogy pénzzel minden kiváltható.

Most pedig? A koporsót vivőket kárhoztatjuk, noha amennyiben ez a koporsó üres lenne, Tordai sem lenne már szabadlábon, s nem vihetne efféle figyelmeztetést Magyarország elnökének. Igaz, amiért vitte, az is benne van ebben a koporsóban. Mert a TB-törvény egy-egy pontja is bűn… De ez már egy másik cikk…

Tíz év után nem kárhoztathatunk senki mást, mint önmagunkat. Tíz év három kétharmada mellett nem lehet más a hibás a mai káoszért, a mai kommunista-liberális győzelemért és azért, hogy mindent, amit akarnak, megtehetnek. Mert a sorompót nem zártuk le. Nem állítottunk fel időben erkölcsi határokat, nem követeltük meg az alkotmány előírta rendet, és nem vettük figyelembe a nép, a nemzet, a társadalom jogos igényeit a fentiekkel kapcsolatban.  A magyar kormány nem ismeri a néplélek elvárásait, nem ismeri a magyar nemzet hitét és gyengeségeit… hanem követ egy innen-onnan összetákolt félig liberális, hamis demokráciát hangoztató, félig keresztény félig… rendszert, amely mára kiderült: meglehetősen bizarr, törékeny és olykor álságosnak tűnő. És nem lát le a népre senki, aki ma a parlamentben üldögél, mert milliós fizetések mellett, egy idő után mindenki elfelejti honnan jött… és nem gondol arra sem, merre tart, mint arra sem, hogy egyszer számot kell adnia.

Ha nem akarjuk az egész országot az októberben néhány helyen győztes, de országos káoszt okozó magyar gyűlölők kezére adni, akkor cikkem olvasása után végre tessék elgondolkodni mik a lehetőségek és hogyan tudnunk törvényesen, de keményen rendet tenni abban a rendetlenségben, amelyet a mi mulasztásaink hosszú sora okozott. Ha viszont bukni akarunk 2022-ben, akkor hagyjuk tüntetni kedden, szerdán és mindig, parlamentben és utcán egyaránt a hazudozókat, az ellenséget, a magyarság megsemmisítőit. De ne panaszkodjuk többé…

Stoffán György 

Landeszmantól-Karácsonyig… avagy állóháború a magyar kultúra ellen

Ha például azt mondanám, hogy: – ha nem lenne magyar kultúra, akkor az itt élő népnek nem lenne semmije a pajeszon és a kapedlin kívül… – hát lenne nagy botrány, lenne ántiszemitizmus ordítozás és e sértettség hevülete másodpercek alatt átterjedne a dobrevi Unió magyarellenes parlamentjébe is…

Landeszman György

Nos, az alapvető probléma, hogy ezt a kulturális háborút, amely ma is folyik a magyar nemzet ellen, nem vették észre akkor, amikor még időben szóltunk. Mert Antalléknak sokan szóltunk! Ám, akkor az volt az ellenség, aki nyilvánosan beszélni mert az akkori jelenről, és a várható – mára beteljesedett – jövőről. Antallék állandó megfelelni akarása nem a nemzeti érdekeket, hanem a Mazsihisz galiciáner elvárásait követték. A kilencvenes években már világos volt, hogy az SZDSZ teljes erővel a magyarság ellen harcol minden fronton. Volt itt „ki a magyar?” – kérdés, volt keresztény kurzus emlegetése, és volt Landeszman-Zoltai kettős, akik pofátlanul és e galiciánerek felsőbbrendűségével azt merték mondani, hogy: „ha nem lenne a zsidó kultúra, akkor a magyaroknak csak a bőgatyájuk és a fütyülős barackjuk lenne…”

És akkor is szóltunk. Ma jó pénzért, százával osztják az észt a nemzeti oldalon kultúra-ügyben,  de akkor a világ magyarságából mindösszesen hárman tettünk feljelentést, az akkori Btk. 269.§-a alapján, ám, a bölcs ügyész – valami Nyilasi nevű bérenc – elutasította a feljelentést azzal az indokkal, hogy Landeszman kijelentésének nincs (sértett) alanya. A magyar nemzet már akkor sem volt alany a számukra. Azért biztos, ami biztos, Landeszmant kitették Kanadába, hogy ott „pasztorálja” a híveit, engem pedig azon nyomban felmentettek a három éve tartó „románellenesség” miatt, az Antall-kormány és a Mazsihisz által nyakamba varrt perben. Románellenességem mindössze abból állt, hogy a marosvásárhelyi vérengzés után, amelyben volt szerencsém tudósítóként részt venni, és közelről látni miként verték ki Sütő András barátom szemét, hazahoztam és a Szentkorona című lapban megjelentettem egy ottani magyar nyelvű plakátot, amelyen az állt: „a románok románul viselkedtek”….  és bár ez igaz volt, a „magyar” bíróságnak más volt a véleménye. Ahogy egy másik sajtóperben a székesfehérvári bírónő felszólított, hogy ne tótozzam a felperest, mert az szlovák… Nos, nem is ez a lényeg, hanem a magyar kultúra helyzete, amely szorosan kapcsolódik ahhoz a párhuzamos társadalmi berendezkedéshez, amelyben élünk – itt Magyarországon is. Színházakra, művészeti irányzatokra vetítjük rá azt a szellemi és politikai káoszt, amely voltaképpen az erőtlenségünkből, a belső rendcsinálás – a folyamatos demokráciára hivatkozás miatti – lehetetlenné válásából adódik.

Amikor egy fb bejegyzésben egy ostoba liberális (Vicsek) kijelenti, hogy ők a magyar kultúra, akkor abban a pillanatban, az ő színvonaluk szerint csattannia is kellett volna annak a szellemi pofonnak, amit megérdemelnek azok, akik vele együtt ezt a beteges felsőbbrendűséget vallják. Mert nem más ez sem Landeszman, sem Vicsek részéről, mint beteges agyszülemény, amely abból ered, hogy történelmi és irodalmi tényeket meghamisítva, sajáthibás történelmi hányattatásaikat felhasználva támadhatatlanná tették önmagukat, s azt hitték, hogy ez a helyzet mindörökre fenntartható. Hát nem! Nem tartható fenn, még akkor sem, ha naponta bejárják hazug panaszaikkal az egész Európai Uniót, s akkor sem, ha a budapesti marionett bábú épp kirúgni készül annak a színháznak az igazgatóját, aki csak magyar irodalmi gyöngyszemeket tűz színháza műsorára.

Ugyanis más a szándék, és más a valóság. Lehet húzogatni még az oroszlán bajuszát, lehet siránkozni ’44 miatt, de ez, a mai világot cseppet sem befolyásolja, s nem változtat azon a tényen, hogy a magyar szellemiség ebben a párhuzamos társadalomban egyre inkább feleszmél. Mert a magyar, ha nem lépnek a nyakára, akkor elégedett a sorsával. Azonban, ha piszkálják, ha de facto lőnek rá, ha rablók és Istent káromlók olvasnak fel a Bibliából, és azt látja, hogy akire szavazott az nem védi meg, akkor elkezdi megvédeni önmagát. Igen elkezdi… mint ma. Elkezdte… talán… végre beszél róla. Végre buszon, villamoson, vonaton, társaságban szó esik a magyar kultúráról, és azokról, akik ezt a kultúrát kisajátítják, akik ellene tesznek, akik semmibe veszik nagyjainkat. Csak két hónap telt el a választások óta, de most a magyar ember gyorsabban reagál, mint egy évszázada bármikor.

Félnék az újsütetű, nagypofájú, a világhatalmat maga mögött gondoló árulók helyében, mert ha a magyar már legalább beszél róla, akkor jön a többi is hamarosan.

Elmúlt az az idő, amikor nem szólt senki a bajokról, és az ellenségtől való félelmüket inkább bárgyú bölcsességekkel magyarázták. Elmúlt, mert a magyar kultúra, a magyar nemzet felismerte, hogy a 24. órában van, és ha most nem lép, nem reagál, nem védi meg örökségét, akkor egyszer és mindenkorra elvész. Kultúrájával, nyelvével, hazájával együtt.

Az önvédelem pedig nem azonos a mások ellen való gyűlölettel, az ilyen olyan anti-izmusokkal, és nem azonos a mai európai értékrenddel, amely azt jutalmazza „apró kockacukrokkal”, ha egy ország-vezető népeket és nemzeteket igyekszik megsemmisíteni. (lásd: Klaus Johannis uniós kitüntetése)  

Nem! Mi nem mások ellen harcolunk, hanem a saját nemzeti kultúránkért, azért amit örökül kaptunk, és tovább kell adnunk gyermekeinknek, unokáinknak. Sértetlenül! Aki pedig ezt támadja és ellene van, annak nem ebben az országban, annak nem ebben a kultúrkörben van a helye. A mai magyarság, a társadalom hatványozottan kell, hogy fellépjen a saját érdekében a Landeszmanok és a Vicsekek szellemiségével szemben, mert még ma sem kapja meg azt a támogatást állami részről, amely valóban védi és megvédi a magyar történelmet, kultúrát, és ez által a jövőt.

Vásárhelyi Mária

Megjelent a Rákosi-korszak egy újabb szellemi reinkarnációja is – az egyházellenesség, amelynek zászlóvivője szintén egy kommunista. És ezt jó volna most, csírájában elfojtani. Mert a támadások elleni fellépések elmaradása egyre mélyebbre sodorhatja a nemzeti önbecsülést. Az SZDSZ kereszténykurzusozása látszik újra megjelenni Vásárhelyi Mária öklendezésében, és ezt politikai és jogi Daedalonnal kellene azonnal csillapítani!  Ha nem teszik meg az arra illetékesek, akkor visszajutunk a 90-es évek mulasztásaihoz, és így egészen mélyre süllyedhetünk… ahonnan nincs többé visszaút.

Nagy feladatai vannak tehát a regnáló nemzeti keresztény vezetésnek, mert a józan, de erőt mutatni tudó kormány ma még a nemzet hasznára válik.  A gyenge, meghasonlott és félelmekkel teli állam azonban elvész…

Stoffán György

A befejezetlen „román forradalom” – Gondolatok Temesvár 30. évfordulóján – Tőkés Lászlóról

Hangzatos, nagy ünneplés övezi a temesvári események harmincadik évfordulóját. Az ünnepi beszédek és a szabadság emlegetése, a nagy remények hangoztatása kissé túlzott. Mint maga a kezdet és az azóta eltel idő átfestése is. Mert igenis, voltak hősök, voltak, akik életüket adták akkor és ott, de nem ismerték, nem tudták az igazságot, amelyet ma, 30 évvel a forradalomnak nevezett hatalomváltás után sem mondanak ki az emlékezők. Erre az emlegetett hazugságra épült az elmúlt harminc esztendő, minden volt kommunista országban. Mert nem önmagától induló összeomlás volt 1989-1990, hanem épp úgy megtervezett forradalmi időszakot éltünk meg – hála Istennek kevesebb vérrel –, mint 1848-ban Európa, és 1956-ban Magyarország.

Bush és Gorbacsov megállapodása volt az, ami véget vetett a kommunista uralomnak és egy előre megtervezett forgatókönyv szerint zajlott le minden szocialista országban – egy év alatt – a rendszerváltásnak hazudott eseménysorozat. Amikor minden héten hírt adott a magyar televízió Panoráma című műsora a temesvári református lelkész helyzetéről, amikor a nézők milliói várták, mi lesz az üldözött családjával és várandós feleségével, akkor a politikai méregkeverők rég kigondolták, hogyan fogják erre a bátor és hitében erős emberre hárítani a forradalom kezdetét. Kitervelték, miként lehet a mit sem sejtő lelkészt a forradalom jelképévé, példaképévé tenni, hiszen fontos volt, hogy a magyarok, a székelyek is odaálljanak a változások mellé.

Én magam előre tudtam, hogy decemberben forradalom lesz. Neumann Ernő temesvári rabbi, sokat tett azért, hogy a Panorámához eljuthassanak azok a bizonyos kazetták. Ezeken, a Tőkés Lászlóval készül beszélgetések voltak. Az öreg Neumann rabbi pedig minden „kazettacsempészetkor” elmondta, hogy tartsunk ki, vigyük Tőkés László hírét, mert már közel van az idő, amikor a kommunista diktatúra elbukik, "és olyan új világot építhet az emberiség, amelyben egy akol lesz és egy pásztor”… Akkor még nem értettem mit jelenthet ez. Ma már a bőrömet is égeti a felismerés.

Igen, Tőkés László egyénileg is, lelkészként is ellensége volt a diktatúrának, védte a nyáját és belekerült abba a politikai forgatagba, amelybe sohasem vágyott, de amelyben az elmúlt harminc év alatt olyan történelmi személyiséggé nőtte ki magát, aki sanyargatott nemzetéért Márton Áronhoz és Tempfli Józsefhez hasonlóan hősi tetteket hajtott végre Romániában és Brüsszelben egyaránt. Láttam a temesvári parókián 1989-ben, a forradalom előtt a félelmet, a síró kisfiút, láttam az elkötelezettséget, a várandós asszonyt a konyhában, s amikor elbúcsúztunk Lászlóval egy-egy látogatás végén, egymásnak erőt adva igyekeztünk kezet fogni, és reméltem, hogy legközelebb is találkozhatunk még. Mert láttam Neumann rabbihoz menet a sötét utcán a leskelődő fegyverest, aki a parókiát tartotta szemmel… Félelmetes volt az a Temesvár, s egy ország aggódott a református lelkészért, és családjáért.

Igen! Temesvár hőse valóban Tőkés László volt, de ő egy pillanatig sem gondolta, milyen terv kellős közepében áll éppen. És e terv nekünk, magyaroknak mégis adott egy lehetőséget, amely Tőkés Lászlóban, a püspökben, az uniós képviselőben, a megtörhetetlen magyar politikusban testesült meg.

A forradalom azonban még tart. Igaz, a Kárpátok Géniusza harminc éve halott, ám szelleme ott van Erdélyben, a Partiumban és a Regátban… Mert ott vannak a gyűlölködők, akik egykor a kommunizmust szolgálták, ma pedig Uniós parancsra szintén azt teszik, saját román nemzetüket sem kímélve… Elpusztítják a gyűlölködéssel, a hazaárulással, a nép sanyargatásával, a magyarság megsemmisítésének Dan Tanasa és a Hargita-Kovásznai ortodox Andrei püspök által kiagyalt aljas ötleteivel. Mert ők – a gyilkosok utódai, követői – megmaradtak.

És megmaradt azoknak az ártatlanul legyilkoltaknak az emléke is, akiket a temesvári hősök temetőjében tudósítóként láttam kihantolva… fájdalmas a kép, amelyre emlékszem: – a ravatalozóban összevagdalt, megdrótozott anyja hasára tett, megcsonkított csecsemő… a román kommunizmus, román sovinizmus, a máig élő román magyargyűlölet örök jelképe… 1989-ből, Temesvárról!

Tart még a forradalom, hiszen vannak megnyomorított elnyomottak, és élnek a kínzók, szenvednek a bebörtönzött ártatlanok, dühöng az árulás, jognélküliség, és a gyűlölet. Mert ma ez  az európai érték, amiért kitüntetés jár... 

Lehet-e Romániában így ünnepelni a szabadságot? Lehet-e békében és testvériségben élnie annak a népnek, amely, ha felismerte volna az egymásrautaltság szükségességét, a szabadság örömét, és nem élne az idegenek által táplált beteges félelemben, már valóban a régió Svájca lehetne.

Állítólag szövetségben, egy Unióban vagyunk, hiszen ez az az „egy akol”, amelyről Neumann rabbi beszélt 1989-ben Temesváron, s aminek értékében ő is őszintén hitt. Mégis, ebben az akolban is dúl az ellenségeskedés, mert hamar kiderült, hogy nem a szabadságot, hanem az európai kollektív rabszolgaságot hozta el az a forradalom, amelynek karácsony éjszakáján a „Mennyből az angyal” és a „Stille nacht” is szólt a román televízióban… akkor egyszer – és soha többé. Mert hazugságra épült az a forradalom, az a rendszerváltás is! Mint mindegyik, azokban az időkben!

A forradalom tart tehát, az 1989-es szabadság ma is csak álom Romániában… de van Tőkés Lászlónk, akit méltó módon és joggal ünnepelhetünk, mert abból a forradalomból ő az egyetlen, aki úgy is gondolta, ahogyan tette és ma is teszi. Harcol, küzd és beszél, cselekszik és példát mutat. Mert ott, Temesváron és talán egész Romániában egyedül ő maradt hiteles, ő maradt megkérdőjelezhetetlen politikus – 1989-ből… ebben a hangzatos, beszédekkel teli, hamis temesvári ünnepnapon… 

A többi csak kötelező Uniós mese!

Stoffán György

Cigány származású cserkész vagyok! - Reagálás, a HVG cserkészellenes cikkére

Elgondolkodtam, hogy most mi a fene zajlik pontosan Magyarországon.  És mi folyik ott Borsodban? Miért lehetséges az, hogy a „rasszizmus” még mindig ennyire felkapott szó? Mert csak szóról beszélünk jelen esetben is, tettről semmiképp. Halljátok tesók, még nem unalmas? És halljátok bolsi-libsik nem sül le a képetekről a bőr lehozni egy olyan cikket, amit a témában a HVG közült? Mert ezek rendelésre íródnak, azt a hülye is tudja! Egy bal oldali ember, média száján hogy jöhet ez a szó ki, hogy rasszizmus, hiszen a kommunistáktól rasszistább, kártékonyabb embert nem hordott a Föld a hátán.

Tesóktól még valahogy elnézem, hogy ha valami nem sikerül, nem jön össze, akkor odavágják, hogy a magyar rasszista, hiszen még éppen emiatt beszélünk ma cigányságról. A cigányság nem eredet, faj, hanem ideológiai kérdéskör. Alappillére a jelenségnek, hogy mindenért a magyart okoljuk, hibáztatjuk, rasszistát kiálltunk – de valójában mi magunk utáljuk a legjobban azokat, akik nem cigányok. Hagyományaink szerint ezt a gyerekekbe is beleneveljük, aki nem közénk tartozik, nem cigány, azt emberszámba sem vesszük. Erre ott a Mohácsi Viktória korszakból megmaradt Darócziék, Horváthék által rendkívül hangsúlyozott szó: mi nem cigányok vagyunk, hanem romák. A roma pedig romani nyelven embert jelent. Ebből következik, hogy aki nem roma –tehát a gádzsó- az nem is ember.  Ezt, ha kell, ezerszer leírom, hogy tudatosuljon. Ha kell, minden írásom ezzel fogom kezdeni.

Én egy félig cigány ember vagyok. Félcigány, félcigó, ahogy tetszik. Kettős identitású. Még ezt is mondtam régebben magamról.  De ha jól belegondolunk abszolút magyar, és EMBER.

1995-ben Szegilongon táboroztam a 884-es számú Hunyadi János Cserkészcsapattal. Akkor tettem esküt és lettem rendes tagja. Töredelmesen bevallom, hogy gyerekként és fiatal felnőttként is még szégyelltem a származásom. Ha rákérdeztek nem tagadtam le, de nem beszéltem róla. Azt gondolom a rendszerváltás előtt, és még közvetlenül utána nem volt bizalomgerjesztő az emberek szemében. Csak halkan jegyzem meg, hogy a kommunisták nem kedvelték a cigányokat, ezt soha ne felejtsük el!!! Szóval a parancsnokunk adott egy riportot a sajtónak, és büszkén mondta, hogy a rendszerváltás után az első cigány cserkész az ő csapatában van. Tehát nem volt ott semmi rasszizmus.

Mint ahogy 2014-ben sem. Történt ugyanis, hogy a cserkészek szerveztek egy Erzsébet tábort. Én azon a nyáron arra gondoltam, miért ne vinnék el oda az Avasról és Gilincsről borsodi cigánygyerekeket táborozni a Balatonra. Milyen menő érzés lesz nekik is sátorban aludni, cserkész játékokat játszani, mint ahogy annak idején nekem is. Azoknak a cigánygyerekeknek felejthetetlen élményben volt részük, ezt szavamra mondom. Persze negatív élményben, mert ők azt gondolták, hogy ez egy átlagos tábor lesz, ahol semmit nem kell csinálni, és mindenki szép fényesre nyalja a kis popijukat, mert ők szegény borsodi cigánygyerekek. Hát ez nem így volt. Saját maguk építették fel a sátortábort, mint ahogy a magyar gyerekek, éjjel járőrözni kellett, mint ahogy a magyar gyerekeknek, földön kellett aludni, mint ahogy a magyar gyerekeknek, és kemény szabályok voltak, mint ahogy a magyar gyerekeknek. Kicsit savanyú volt a szőlő, de szerencsére nem volt a közelben HVG-s munkatárs, vagy egy Soros szervezet, akiknek lehetett volna panaszkodni.  A lányok és a fiúk külön sátrakban aludtak és volt bennem némi félsz, hogy a suttyó 12-16 éves cigánylányaim nehogy terhesen menjenek haza, tehát én többet járőröztem.  Bevallom így utólag, hogy öregedtem két évet egy hét alatt, és cserkésztáborba többet így nem vinnék gyerekeket. Nézzék meg a cserkész foglalkozásokat, legyen fogalmuk róla, hogy ott imádkozni kell, himnuszt és indulót éneklünk egy táborban zászló felvonáskor hajnalban és este, magunk alakítjuk ki a latrinát, magunknak főzünk, teljes nomád élet és mellette szigorú fegyelem. A mostani tanárverős korszakban cigánygyereket cserkésztáborba vinni a giga felelősség mellett még életveszély is.  Ha egy alul szocializált cigánygyerek az iskolában nem tud figyelni, szabályokat betartani – nagyon hangsúlyozom, hogy nem a gyerek a hibás, hanem az, aki felelős a nevelésért, tehát a szülő- a cserkészet az maga a pokol lehet neki.

2015. jött, én 33 éves voltam. Lehetőségem adódott elvégezni egy cserkész vezető képzést, bár én már passzív cserkész voltam, aki nem járt több éve a közösségben. Kaptunk feladatot egyik képzési alkalom során. Meg kellett fogalmaznunk mi a célunk a képzés elvégzésével.  Ezt szeretném ide bemásolni:

Gyermekkorom egyik legmeghatározóbb élménye volt a cserkészet. Egy olyan közösségbe kerültem, amely keresztény szellemiségben a túlélésre, az Életre nevelt. Egy nagytábor, annak felépítése, működése, a szervezettség, a rend, a napi rutin, ezek mind nagyon jó hatással vannak egy cseperedő gyerekre. Manapság a fiatalokban az identitás fogalma nem tisztázott, és nem értelmezett. Aki olyan szülői nevelést kap, ahol a szülők ezt nagyon fontosnak tartják, az szerencsének mondható gyermek. De ők vannak kevesebben. A legtöbben elfelejtettük honnan jöttünk, kik vagyunk, hova tartunk, milyen sok kulturális értékekkel rendelkezünk, melyet kevés nép mondhat el. Úgy emlékszem hatodikos voltam mikor az őrsvezetőm a Csodaszarvas regéjét elmondta. Nem az iskolában hallottam először. Ilyenek pl. meghatározó élmények lehetnek egy gyerek számára, és megalapozhatják az identitástudatát. Esetemben félig cigány származásúként, kettős identitást képviselek, épp úgy, mint akár egy határon túli elszakadt magyar. A kettős identitású emberekben erősebben gyökerezik a tenni akarás, a példamutatás, a közösséghez tartozás. Nekem sajnos sok negatív előítélettel is kell számolnom, mert ma, Magyarországon, ha csak a szót kimondjuk, hogy „cigány”, már pavlovi reflex alapján az ember akarva akaratlanul is negatív dologra asszociál. Sok munka és sok idő, míg ezt rendbe tesszük, és ezt a cserkészet is elősegítheti. A cserkészeten keresztül szeretnék kitárni a cigánygyerekeknek egy olyan világot, ami segíthet a falak lerombolásában. Játékos neveléssel, keresztény szemlélettel, önfegyelemmel, a cserkész-életfelfogás megtanításával elő tudnánk segíteni egy olyan generáció felnövekedését a cigányságban, ami kiút lehet a jelenlegi helyzetükből, és példát mutathat a társadalomnak is.

Következő feladatunk az volt, hogy Sík Sándortól a Megyeri hitvallás című verséről írjuk le az érzésünket.  Ezt is idecsatolnám:

Sík Sándor: Megyeri hitvallás

Bár a vers 1926-ban íródott, aktuálisabb, mint valaha. Volt egy ember, aki mert álmodni, mert egy olyan dologba energiát fektetni, ami a maga korában lehet, hogy nevetségesnek tűnt a társadalom szemében. Szerette volna, ha a fiatalság nem a pesti vörös mámorba- vagy manapság a facebook világába- él, hanem értékekre törekszik. Az értékek olyanok, mint a hit, a hagyományok, a gyökerek, az összefogás ereje, a becsületesség, stb. Ezek az értékek a mostani modern haladó világban avíttá váltak a legtöbb ember számára. A mai közegben már-már „ciki” felvállalni, hogy templomba járunk, Istenben hiszünk. A kommunizmusban pedig egyenesen tilos volt. Sík Sándor versében előre látott és érzett dolgokat. Önmagában is hadakozott a jó és a rossz. Megpróbálja lebeszélni magát az álmairól, megpróbálja korlátozni önmagát – ahogy a társadalom teszi velünk. Majd felülkerekedik és a nevetséges ellenérveket lelohasztja valódi és igaz érvekkel, mely a lelkéből fakad. Hát ilyen a küzdelem a jóért. Pont ilyen. Ezer és ezer akadály, ezer és ezer akadályozó. Sík Sándor lélekből tett és dolgozott érte, akkor ott, a maga idejében 8000 ezer fiatalt is meg tudott egyszerre szólítani. A fiataloknak tüzet gyújtott a lelkébe, és célt adott az életükbe. És mindezt hogy? Egyszerű lélekből fakadó örök törvényekkel, mint az igazság, és a szeretet.

„A Igazság igazság akkor is

,Ha meg nem látja senki szem.

A Szeretet mosolyog és szeret,

És a kereszten is király.

 Úgy gondolom, nekünk is hasonlóképpen kell dolgoznunk és formálnunk a fiatalokat a mai világban. Át kell éreznünk a vers mondandóját és hangulatát, és meg kell találnunk önmagunkat benne.

Kedves tesók!

A cserkészethez még nem nőttetek fel, naivan azt gondoltam pár éve, hogy igen, de nem. Majd az, aki közületek így lát egy verset, mint én a Megyeri hitvallást, vagy olyan célja van a cserkészettel, mint amit én fogalmaztam meg – na, az mehet és annak a gyermeke is mehet cserkésznek. De én iskolában jól tanultam, az én családom nem szegregálta el magát, és nem is hagyta, hogy rezervátumokba tartsák őket, én nem vertem tanárt, nem kisegítőbe jártam, alkalmazkodtam a szabályokhoz és teszem ezt most is. Az én gyerekem, ha nem fogják felvenni valahova, nem fog szaladni a HVG-hez, hogy rasszistázzon egy sort.

Ezt az írást ajánlom azoknak a cserkész társaimnak, akik befogadtak, annak a csapatparancsnokomnak, aki büszkén mondta, hogy van egy cigány cserkésze, annak a politikus volt cserkész társamnak, akivel bár nem vallok egy nézetet, de emberszámba vesz. 

Jó munkát! –Légy résen!

(Szaffi)