Orbán Viktor - méregdrága - alagútja

 

Még most is törölgetem a könnyeimet, miután megnéztem egy videót Stummer János, Nemzetbiztonsági Bizottsági elnökkel a főszerepben. Stummer elmondta, hogy a nemzetbiztonsági bizottság döntése alapján, titkosítva akart egy hatalmas beruházást végrehajtani a miniszterelnök. Nevezetesen a Puskás Stadionba alagutat építenének, kettőmilliárd forintért. Ezt videón mondta el a stummerjani, de sem iratokat, dokumentumokat sem más bizonyítékot nem mutatott be.  Arról sem esett szó, hogy a Szent Teréz templomból vagy a Hermina úti SZTK-ból vezetne-e az alagút a Puskásba, vagy egyenesen Felcsútról úgy, hogy az ellenzék által oly kedvelt kisvasút is beleférjen…

A zavart tekintetű stummerjani hősként mondta el e titkos tervet, vállalva a lefejezést, vagy a máglyahalált is a „nemzetéért”.

A gyurcsányista jobbikosok is megkapták azt a súlyos, fertőző betegséget, ami eddig csak a DK-t jellemezte. Hazudoznak reggel, éjjel, meg este… azonban ilyen nevetséges videó-bejelentést, ilyen drámai komolysággal előadni vagy csak nagy pénzért, vagy teljes szellemi fogyatékkal lehet. A videó eleje volt a legjobb: „valaki reggel odaadott a stummerjaninak egy cédulát, amin ez a terv volt olvasható, és ezt az alagutas bulit kellett volna neki titkosíttatni a nemzetbiztonsági bizottság ülésén… de ő hősként állt ellen a sátán kísértésének.  Ergo: vagy az egészet kitalálta ez a képileg fogyatékosnak tűnő bizottsági elnök, vagy alaposan átverte valaki, szondázva egyben szellemi képességeit is. Hiszen, aki egy alagútépítés kamu tervét kiteregeti, mint nemzetbiztonsági bizottsági elnök, akkor némi pénzért vagy fenyegetés terhe mellett bármit kibeszél. Még komoly nemzetbiztonsági ügyeket is. Stummerjani befutott tehát az erdőbe, de alaposan, víg perceket ajándékozva mindazoknak, akik megnézték ezt a remek magánszámot.  

A dologból tehát, nem jöhet ki jól ez a stummerjani. Hiszen vagy a hazudozásaiért kell most, gyorsan bíróság elé állítani, vagy szellemi képességei miatt kell sürgősen kezelni valamelyik pszichiátrián. Az viszont biztos, hogy az alagúttitkosítás miatt nem bántja senki, hiszen az nem igaz… Jelen elnöki beosztására persze, egyik esetben sem alkalmas.

A nevettetésért köszönetet kell mondanom neki. Mert, ha összeszedjük Gyurcsány és társai aranymondásait, azok összesen sem érnek fel stummerjani drámai magánszámával… amelyben bizonyítja: tényleg csak tovább van, lejjebb nincs!

https://www.facebook.com/janos.stummer/videos/454364232644118

Stoffán György

In memoriam Sabjanics Miklós…

Egyre több papunk távozik az örökkévalóságba. A vírus tizedeli sorainkat, s mindennap érezhető az a hiány, amely az ő távozásukkal egyházunkban tapasztalható. Emberi kapcsolataink, a barátságok túl hamar végződnek, s mi is úgy éljük meg mindennapjainkat, mint a halálsoron lévők, akik nem tudják, mikor jön az ügyész és az ítéletvégrehajtó… hiszen minden nap csak annyi biztos, hogy két hete nem kaptuk el a gyilkos kórt. Közben a világ megzavarodik, mert vannak, akiknek a minél több halál jelentené a hatalom örömét s ezért azokat is feláldoznák, akik védekeznek, akik éjt-nappallá téve dolgoznak azon, hogy minél többen megmaradjanak e halálos forgatagban. Mások pedig a vakcinák ellen hadakoznak, elbizonytalanítva azokat, akik ettől remélik a védettséget. Ebben a helyzetben is a Mikivel folytatott veszprémi beszélgetés jut eszembe: „Majd az Úristen megoldja, hidd el. Az Ő kezében vagyunk…” – mondta mosolyogva és láttam rajta, hogy ezt igaz hittel gondolja, amikor a világ bajáról esett szó…

Egy éve találkoztunk utoljára, ott, Veszprémben, a Nagy Károly atya által szervezett lelki napon. Örömmel és a régi barátsággal, a volt ferences diákok lelki összetartozásának testvéri érzésével köszöntöttük egymást és hosszan beszélgettünk. Bár Miki egy tízessel fiatalabb volt nálam, mégis tanultam tőle… akkor is. Hite, alázata Krisztus iránt, és bölcs reménykedése a világ jobbá tételében erőt adott e veszprémi találkozáskor is. Fájlalta, hogy szeretett közösségéből máshová rendelte szolgálatra az érsek, de ott is gyorsan megszerették, hiszen Miki volt az a pap, akit nem lehetett nem szeretni. Amolyan hétköznapi szent volt, aki egyedül Istenre figyelt.

Betegsége hosszú és kegyetlen szenvedéseket okozott neki, de hitem szerint, Ő ezt is felajánlotta híveiért, a világért, egyházunkért… s miközben a lélegeztető gépen életéért küzdött, Édesanyja előre ment, mintha érezte volna, hogy gyermekének szüksége lesz rá odaát – hamarosan… Édesanyja haláláról nem is tudott ebben a földi életben, de hamar megtörtént a számunkra, itt maradtak számára oly fájdalmas találkozás.

Mi, a hívek és barátok, mindannyian, akik szerettük Miklós atyát, nem tudjuk eldönteni, hogy érte, vagy hozzá imádkozzunk… Én azt kérem, hogy ő imádkozzék értünk a Mennyben is úgy, ahogyan papi szolgálata minden percében tette.  

Isten Veled Miki, Isten Veled Plébános úr!

Stoffán György

Stoffán György: Keresztényüldözés – keresztény szemmel

Amikor a keresztény ember keresztényellenességgel és ateizmussal találkozik, megdöbben, dühös lesz, félni kezd, értetlenül áll az események előtt, mint minden ember, akit léte, felfogása miatt atrocitás ér. Nem is próbálja értelmezni a dolgokat, önmagát és életét, a keresztény vagy annak hitt/nevezett társadalmak és kormányok intézkedéseit, hitét, - egyáltalán, a létét elemezni, saját egyházi intézményrendszerének működését vizsgálni. Legtöbbnyire a felháborodás, az elítélés tűnik a keresztényellenes megnyilvánulások után a legelső reakciónak. Ez pedig arra utal, hogy eltávolodtunk a krisztusi parancsok nagyszerűségétől, eltávolodtunk az igazi hittől, és azoknak a megítélésétől, akik üldözik, gyűlölik a kereszténységet, noha Jézus úgy indítja útjára az apostolokat, hogy: „Ha gyűlöl majd benneteket a világ, gondoljatok arra, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket.  Ha a világból valók volnátok, mint övéit szeretne benneteket a világ. De mert nem vagytok a világból valók, hanem kiválasztottalak benneteket a világból, gyűlöl benneteket a világ. Gondoljatok a tőlem kapott tanításra: Nem nagyobb a szolga uránál. Ha tehát engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha az én tanításomat megtartották, a tieteket is megtartják. (Jn, 15, 18-20) „Azért mondtam el ezeket, hogy ha majd eljön az óra, eszetekbe jusson, hogy előre megmondtam nektek.” (Jn., 16.4.)

Tehát, magát a keresztény létet, a Krisztus követést, ez a következmény kíséri. Amikor vállaljuk a kereszténységet, a világ üldözését, megvetését és gyűlöletét is vállaljuk Krisztusért. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy nem védekezünk, amikor a gyűlölet megjelenik körülöttünk. A legfőbb védekezés az, ha ebben a helyzetben Isten segítéségét kérjük – imádkozunk. Hiszen az imádság a keresztény ember legnagyobb fegyvere. Azonban, nem egyik pillanatról a másikra ható csodafegyver. Ha megnézzük az egyház történetét, akkor évszázadokban mérhetjük a hit erejének győzelmét. Igaz, vannak olyan esetek, amikor hihetetlenül gyorsan tapasztaljuk meg az isteni erőt, segítséget.

A védekezés másik lehetősége, amikor a társadalom összefog és kiveti magából azokat, akik támadják a kereszténységet. Erre az összefogásra, ma csekély mértékben sem lehet számítani. Igaz, vannak közösségek, amelyek igyekeznek megvédeni önmagukat, keresztény testvéreiket, de sem társadalmi szinten, sem a törvények betartatásának szintjén nincs támogatottsága a keresztény értékeknek, a keresztény létnek, legfeljebb hangzatos mondatokban érzékelhetünk némi szimpátiát. A jog védelme szintén megszűnt, ahogy maga a jog is. A törvényalkotó az eljárási jogban olyan kiskapukat nyitott, amelyek nem az igazságot, hanem az elkövetőt szolgálják, s lehetőséget adnak a politikai perek legalizálására, jogszerű eljárási keretek között. Így ha bíró támadja a kereszténységet, az is teljesen elfogadott. A legtöbbször olyan jogi helyzetet teremtenek az új törvények és jogszabályok, amelyek ilyen esetben semmiképpen sem a bűnöst, hanem a bűntelent sújtják, alázzák meg. A régi jogállamiság kifejezést ma már nem lehet említeni sem. Európa és benne Magyarország is egy abnormális úton halad, igaz, hazánk kicsit lassabban, mint a többi uniós tagország. A talár azonban, ma már nem a megbecsülést és a tiszteletet generálja a társadalomban, hanem valami egészen más megítélést hordoz magában.  

Egyházi szempontból is kettőség figyelhető meg, hiszen akkor, amikor egy teológiát végzett volt politikus, hitoktató, félmeztelenül mutogatja magát a Facebookon, a másik hasonló kvalitású hölgy a gender ideológia támogatója, a harmadik hölgy, az Esztergomi Főegyházmegye sajtófőnöke és koordinátora pedig, támogat egy Máriát gúnyoló magatartást pártfogásába vevő önkormányzati testületet, illetve annak polgármesterét. Említhetném annak a tiszteletesnek a kálváriáját is, akit saját püspöke fenyegetett meg és távolított el az egyházi szolgálatból, mert a református lelkész meg akarta szüntetni egyházkerületében a lopást, a csalást és a sikkasztást. Vagy: a papi tevékenységükből felfüggesztett papokról is beszélhetnénk, akiket azért tiltottak el, mert a járvány alatt is nyelvre áldoztattak… Menniük kellett! Ilyen körülmények között kérdés, hogy a keresztény-keresztyénüldözés miatt kik, és hogyan lehetnek a hívő nép segítségére, mibe kapaszkodhat ma egy hithű keresztény-keresztyén, ha papjaikat kitiltják saját feljebbvalóik? Már-már odajutottunk, hogy a belső üldöztetés, és a belső bomlasztás sokkal nagyobb veszély, mint az, amit kívülről tapasztalhatunk. Mert kívülről azok támadnak csak, akikről tudjuk, hogy támadni fognak. Belülről azonban váratlan és kiszámíthatatlan a támadás.

Az ateista ember keresztény-, és/vagy Isten-gyűlölete érthető, de nem felmenthető. Hiszen normális felfogású ember, vallási, politikai meggyőződés miatt nem gyűlöli a másik embert.

Az ateizmus „gyógyítható”. Az emberben születésétől kezdve él a hit, az Isten iránti vágy. Mondhatjuk: minden ember hívőnek születik. Így a lélek megköveteli a hitet. A kérdés csak az, hogy megkapja-e az indíttatást az igaz hit felé, vagy a hit iránti igény másfelé, netán pont a keresztényellenesség, az istentelenség felé viszi-e a környezete, családja, iskolái? Gyűlölete azért alakul ki, mert tudja, hogy rossz úton jár, és irigysége a jót követőkkel szemben generálja a „megsemmisítés” vágyát. A mindezek ellenére, iránta megnyilvánuló szeretet megtapasztalása gyógyír lehet. Igaz, ez főleg intelligencia és érzelmi fejlettség kérdése.  

Azt mondjuk, hogy Isten mindenkit megszólít élete során. Bár az nem biztos, hogy ezt a megszólítást észreveszi-e, vagy észre akarja-e venni az ember. Itt lép be a szabad akarat, ami szintén a teremtéssel adatott meg számunkra. Eldönthetem, hogy mit választok, milyen irányba indulok el, gyűlölök-e vagy szeretek? Az ateista emberben minden külső hatás és életvitel ellenére ott lappang az Isten iránti vágy, amely a megrögzött ellenkezőben a kereszténység elleni gyűlöletté alakul, mások bizonyos élethelyzetben meg tudnak és meg is akarnak változni, mert tudják és érzik, hogy Isten segítsége nélkül lehetetlen a megoldás. Megint mások úgy válnak ateistává, hogy kevés hittel éltek, és amikor valamilyen tragédia éri őket, akkor hitük viszonzásának elmaradását vélik felfedezni és szembefordulnak Istennel. Nem tudják feldolgozni és elfogadni, hogy minden jó és minden rossz valamiféleképpen az ember javára válik, ha megértjük Isten szándékát. Nem tanulták meg azt, hogy mindenért köszönetet kell mondani Istennek… még akkor is, ha fáj az, ami történik, történt velünk.

A mai keresztényellenességet és a külső-belső támadásokat annak tudhatjuk be, hogy sem a civil életben, sem az egyházon belül nincs rend és fegyelem. Nem a hagyományok szerint élünk, elvetjük a tanításokat, és újat keresünk, de Isten és hit nélkül, kiforgatva a Szentírás igéit, Jézus tanítását. Önmegvalósításra, alapjogokra, emberi jogra és szabadságra hivatkozunk, de nem vesszük észre, hogy a szabadság fogalmát Pál, már a tudtunkra adta a thesszalonikaiakhoz írt első levelében: „Vizsgáljatok felül mindent, a jót tartsátok meg!” Tehát, mindent szabad, ami jó és nem ellenkezik Krisztus parancsaival! A mai ember viszont ezeket a parancsokat túlzónak és az „emberi jogokkal” ellentétesnek hiszi, ezért már egyházon belül is vannak különböző irányok, amelyekben relativizálják Jézus tanításait, de nem veszik figyelembe a figyelmeztetést:  „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.” (Jn 14,1-6)  

A keresztény ember tehát, nem tehet mást az ateistával szemben, mint megpróbálhatja a hit igazságait felfedni előtte, és saját életével bizonyítani annak értékét, valósságát és jelentőségét. Magyarul: példát kell mutatnunk. Erre Jakab hívja fel a figyelmünket, kellő nyomatékkal: „Ugyanígy a hit is, ha tettei nincsenek, magában holt dolog.” (Jak. 2. 17.)

Az ateista hitetlensége nem csupán az ateista ember bűne, de a keresztény ember súlyos felelőssége is. Ha egy-egy keresztényellenes támadás után nem keressük azokat a megoldásokat, amelyekből a támadó is feleszmélhet, akkor nem vagyunk jó keresztények. Nem lehet csak az ellenséget látni benne, hiszen, még nem teljesítettük Jézus parancsát, miszerint „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére…” (Mt. 28.19) Igaz, azt is megparancsolja a tanítványoknak, hogy: Ha valahol nem fogadnak be benneteket, hagyjátok ott a várost, és még a port is rázzátok le lábatokról ellenük tanúságul. (Mt. 10. 14.)

Ha meg sem próbáljuk elfogadtatni az evangéliumi igazságokat a hitetlen, istentagadó emberekkel, akkor mi, keresztények is felelősek vagyunk a hitetlenség és a keresztényellenesség tekintetében. Az is példamutató bizonyságtétel, ha következetesen visszautasítjuk a támadást és kiállunk hitünkért, jelképeinkért, papjainkért. Ha pedig mindent megpróbáltunk – ami mai világunkban szinte kizárt – akkor többé nem kell foglalkoznunk velük, de védekeznünk kötelező ellenük.

Amikor tehát azt tapasztaljuk, hogy külső és belső ellenségek támadnak egyházunkra, hitünkre, keresztény-keresztyén közösségeinkre, akkor a hit erejével kell megoldásokat találni. Nem emberi érzelmekkel, amelyeknek persze a felháborodásunkban sokszor nem tudunk parancsolni, hanem a krisztusi tanítás szerint. A feladat rettentő nehéz, mert először önmagunkban kell legyőzni azt, ami nem krisztusi. Mindazonáltal a külső és belső támadások ellen érvekkel, meggyőzéssel, de olykor a jog és a törvény erejével is kell küzdeni. Hiszen a keresztény-keresztyén ember, nem a tehetetlen és önmagát védekezés nélkül feladó botorságban hisz, amire a krisztusi szeretet félreértelmezésével ellenségeink akkor hivatkoznak, amikor „védekezésre lendül a kezünk”. Hiszen Jézus is kikérte magának, amikor a poroszló arcul ütötte: „Ha rosszat mondtam, bizonyítsd be, hogy rossz volt, ha pedig jót mondtam, miért ütsz engem?”(Jn. 18.23.

Összegezve tehát, a keresztényüldözés és az ateizmus mai megjelenése világunkban azért tapasztalható, mert a keresztény-keresztyén egyházakban megjelent a hitigazságok relativizálása, ami megbontja a kétezer éves hagyományt, a fundamentumot és Isten parancsait elvetve, új dimenziókat állít fel. Papok, hitoktatók, teológusok és hívek tévelyegnek ezekben az új tanításokban, ideológiákban, mert a jézusi parancsokat kényelmesen átértékelhető, laza, irányadó tanácsként értékelik.

A keresztények iránti gyűlölet pedig annak tudható, hogy az ateista tudja jól: a kereszténység nem mese, az Isten léte pedig cáfolhatatlan. Tudja, hogy a keresztény ember hite által védelmet kap a földi életben is, és örök életet az átlényegülés, azaz, a halál után, és retteg attól, hogy ő mindebből kimarad... (– bár Isten logikáját emberi gondolatokkal nem tudjuk követni…)

A keresztényellenességnek azonban van egy rendkívül értékes következménye is napjainkban: – egyre nagyobb az Isten utáni vágy mindazokban, akik eddig csupán felületes keresztények voltak, vagy még azok sem… a normalitást és hit iránti igényt, Isten segítségét pont ez az abnormális világ erősíti fel. Van értelme tehát mindennek. A keresztényellenesség és az ateizmus erősíti a mi hitünket, mi pedig, imádkozunk értük, hogy Isten világosítsa meg az értelmüket. Így, voltaképpen „támogatjuk” egymást. A döntés Istené…                    

A bűnbánat ideje – negyven nap önmagunkért és a világért

A Húsvétot megelőző negyven napot egyszerűen úgy emlegetjük, hogy: a Nagyböjt. A legtöbb embernek a húsevés tilalma, a nagypénteki szigorú böjt jut az eszébe, majd a nagy sonkaevés e böjti időszak végén. Pedig, ennél jóval nagyobb lehetőség ez, a keresztény ember számára. Hiszen az önfegyelemben, az önmegtartóztatásban, amikor a kulináris élvezetekről mondunk le, nem valamilyen egészségügyi megpróbáltatást, fogyókúrát kell megélnünk, hanem testi és lelki megújulásra kapunk lehetőséget, a hit és az isteni Kegyelem által. Erről manapság kevés szó esik, mert a lemondás, az önmegtartóztatás, az Isten felé fordulás a jóléti, fogyasztói társadalomban nem divat. Ahogy nem divat a bűnbánat emlegetése sem, mert maga a bűn fogalma elvész az emberi jogok, a genderizmus és a szexuális szabadságok tengerében, ahol is a jog és az igazság nem a logika és az erkölcsi normák által megszabott keretek között, hanem egyes politikai és emberjoginak nevezett őrületekben jelenik meg. A világ rohan a megsemmisülés felé, mert az abnormális vált normálissá, a normális pedig elítélendővé. És amikor ez az ámokfutás eléri az isteni tűréshatárt, akkor következik majd az összeomlás, amelyet bibliai időkből vízözönnek, tűzesőnek ismertünk meg. Ez elkerülhetetlen lesz, mert az ember, önmagát Isten fölé helyezte illetve Isten létét tagadva önmagát tartja Istennek, mit sem törődve az isteni parancsokkal, amelyek voltaképpen az ember használati utasítását jelentik. Ha egy mosogatógépbe ruhát teszünk, vagy egy mosógépbe meisseni porcelánt, akkor a végeredmény nem kétséges… Az ember ma ezt teszi. Mindent fordítva tesz a gépbe és meisseni porcelán összetört apró darabjaira mondja, hogy azok értékesek, míg a készlethez tartozó, de a mosógépből kimaradt ép cukortartó értéktelen.

A Nagyböjt időszaka, mind a keresztény-keresztyén világ, mind az egyes ember számára ajándék, lehetőség. Hiszen, mindannyian belekerültünk egy istentelen örvénybe, a közösségi oldalak parttalan vitáin, a gyűlölködés adok-kapok posztjain és a politikai nézetek miatti szeretetlenségen keresztül. Napjaink keresztényüldözése, a keresztények elleni külső és belső támadások miatt pedig, megtorlásról álmodunk jogos felindultságunkban, ami szintén nem krisztusi vagy krisztust követő magatartás…  

Egyetlen dologra azonban, senki nem gondol ebben a most kezdődő nagyböjti időszakban. A bűnbánatra. Pedig, ez volna a legfontosabb, az emberiség számára. Sokan elemezgetik az Isten és az ember kapcsolatát, s ma a legtöbbet arról beszélnek ezzel kapcsolatban, hogy Isten megbocsájt, szeret, s a bűn nem is olyan, mint amilyennek eddig tartottunk. Egyes öntelt, beteges szellemiségű teológusnők, e nagy megújulásban odáig merészkednek, hogy a pokol csupán a hívő emberek zsarolására találtatott ki, és Isten nem is nőnek és férfinak, hanem nőiesnek és férfiasnak teremtette az embert. Ebben a nagy, Istentől való elrugaszkodottságban szükség van az önmagunkba fordulásra. Szükség van arra, hogy megvizsgáljuk hitünket, életvitelünket, és azt kövessük, ami helyes, ami jó, amit Isten elvár tőlünk. Erre maga Pál is felhívja a figyelmünket.

A bűnbánat sem nyilvános önostorozás kell, hogy legyen ebben az időszakban, s a böjtöléshez maga Jézus ad eligazítást: „Amikor böjtöltök, ne öltsetek olyan ábrázatot, mint a képmutatók, akik komorrá változtatják arcukat, hogy lássák böjtölésük! Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat. Te, amikor böjtölsz, kend meg fejedet és mosd meg arcodat, hogy ne lássák rajtad az emberek, hogy böjtölsz, hanem csak Atyád, aki a rejtekben is ott van! Akkor Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz.”Mt. 6. 16-18.) 

A Nagyböjt tehát nem külsőségekben kell, hogy megjelenjék, hanem önmagunkban. Saját lelkünk, és ezáltal családunk, társadalmunk, nemzetünk érdekében. Hiszen, ha az ember bűnbánatot tart, imádkozik, böjtöl, életével példát mutat, megszünteti magában a gyűlölködést, belátja és korrigálja emberi gyarlóságából elkövetett hibáit, akkor a környezetére is pozitívan hat. A nyugodt, Istenben bízó, embertársait szerető és megbocsájtó ember kisugározza önmagából mindazt, ami benne munkál. Apróságoknak tűnnek, de fontosak a következők: nem mondunk valótlant embertársainkról, ha mások hibáit nem terjesztjük, ha a politikai nézeteinket nem erőltetjük másokra, ha nem szállunk felesleges vitákba, ha nem bátorítunk, de lebeszélünk a gyilkosságról (abortusz), ha arra törekszünk, hogy megismertessük a hitigazságokat, és az azokban rejlő isteni erőt, akkor már megtettünk mindent a világért és önmagunkért.

Ha rajtam múlna, akkor a mostani hamvazószerdától a következő év hamvazószerdájáig bűnbánati évet hirdetnék. Hiszen, egy hazug és alattomos világ minden vétkének megbocsájtásáért kellene imádkoznunk úgy, mint a halálsoron a véget váró rabnak. Gyűlölködő társadalomban, létbiztonság nélküli életet élünk, betegséggel és halállal fenyegettetve, az igazság ismerete nélkül, és mind emiatt nyugtalan lélekkel. Hol másutt találhatnánk tehát védelmet és nyugalmat, ha nem Istennél, s mi lehetne a leghatásosabb dolog e nyugalomkeresésben, mint a bűnbánat, és önmagunk Istennek való felajánlása?

Erre való a böjti időszak, a felkészülés a keresztény-keresztyén hit lényegére és csodájára, a szenvedés és a halál utáni feltámadás megünneplésére. Krisztus az emberi kapzsiság és hatalommánia áldozataként (az emberiség ma is jól felismerhető bűneiért, azok miatt és által) ártatlanul szenvedett, de Isten felmutatta a lehetőséget a halál utáni lét, élet, üdvösség elérésére. Jézus pedig megígérte az embernek, hogy aki megtartja tanításait az üdvözül. Negyven napot kaptunk ismét arra, hogy átérezzük a bűnbánat nagyszerűségét, a hit erejét és ez által a lélek visszakapott nyugalmát. És, ha belegondolunk, ez az ajándék nem kerül pénzbe, végtelenül egyszerű, egyedül Isten ismeri, mégis mindennél értékesebb… és csak rajtunk múlik, hogy élünk-e vele…

Stoffán György

Gondolatok Horthy Miklós halála, és Mindszenty József elítélése évfordulóján

Amikor az egykori kormányzó meghalt, Magyarország hercegprímása, néhány napos szabadság után az USA budapesti nagykövetségén volt kénytelen élni, mert a kádári kommunista rendszer is épp annyira gyűlölte Őt és a magyar keresztényeket, mint moszkvai főnökei és elődje, Rákosi Mátyás. A kereszténység már akkor is éppen úgy útjában volt a liberális és kommunista világhatalomnak, mint ma. Mitől is változott volna ez a gyűlölet…?

Mi köti, és kötötte össze a történelmi korok nagyjainak emlékét? A baloldali liberális gyűlölet, a történelemhamisítás, a magyarellenesség. Hiszen, mind Horthy, mind Mindszenty esetében hasonló gyalázkodó rágalmakat vetettek el a társadalomban, s tanítottak évtizedeken keresztül, de tanítanak ma is. Igaz, Mindszentyt az elmúlt harmincegy esztendő során felmentette a történésztársadalom, de a Kormányzó személyét máig megosztónak, és inkább negatívnak állítják be – igaztalanul. A történelemhamisítás folytatódik, hiszen Hóman Bálint vagy gróf Teleki Pál sem kaphatott szobrot, mert az ordas hazudozás megakadályozta ezt. Hóman akadémiai tagságát sem adták vissza, noha már régen kiderült, hogy azok a rákosista vádak, amelyek alapján megfosztották ettől, igaztalanok. Vitéz nagybányai Horthy Miklósnak is csak két méltó szobra van Magyarországon…

Most, Horthy halálának évfordulóján ismét felvetődik a kérdés, hogy a tömeggyilkos múltú kommunista-liberális történelemhamisítást meddig kell elviselnie a józan gondolkodású embereknek? Mikor mondja ki végre az igazat a történésztársadalom, s mikor tanítják végre az egyetemeken is a magyar történelmet?

Hasonlóképpen felmerülnek ezek a kérdések azokkal az egyházi személyiségekkel kapcsolatban, akiket még ma is csak halkan vagy sehogy sem említenek a rájuk rakódott kommunista-liberális hazugságok miatt. Miért kell szégyellni Zadravecz István ferences püspököt, Ravasz Lászlót vagy Ordass Lajost? Miért nem neveznek el róluk utcát, teret, s miért nem szerepelnek a tananyagokban? A választ nem firtatom… – hiszen tudjuk.  

Horthy halálának és Mindszenty prímás koncepciós perben való elítélésének évfordulóján még sokan jutnak eszembe… Nyirő Józseftől, gróf Czegey Wass Alberten keresztül Prohászka Ottokárig… akinek a szobrát még mindig nem állítottuk vissza oda, ahonnan irodalmunk ünnepelt költője, Faludi György és tettestársai ledöntötték.

Bármerre nézünk, mindenütt egy korszak rombolását, hazugságait, félreértelmezéseit látjuk, s a mai politikai életben is ott találjuk e rombolások szellemiségének követőit éppen úgy, ahogyan Tisza meggyilkolásának, a páncélvonatok gyilkos zakatolásának, és az Andrássy út halálos sikolyainak idején. És tűrjük. Sőt! A gyilkosokat ünnepelhetjük, hőseinket pedig meg kell tagadnunk… uniós parancsra… ahogy lassan önmagunkat is.   

1956. bukása után, bizonyosan előre látva a jelenkort, halt meg elkeseredettségében a Kormányzó. Mindszenty pedig utolsó négy esztendejében, amely éveket a „szabad” világban tölthetett – előzőleg megtapasztalva a kommunisták kegyetlenségét, másfél hónapos kínvallatása és hosszú börtönévei alatt –, azért igyekezett mindent megtenni a vatikáni tiltások ellenére is, hogy a „művelt Nyugat” vezetői ne reménykedjenek kommunista konszolidációban, kiegyezésben… mert a kommunista soha nem változik. A kommunizmusban minden az emberi rossz tulajdonságokra, a kapzsiságra, az irigységre, a gyűlöletre, a bűnre, az istentagadásra épül. A kulturált, normális gondolkodású embernek is küzdenie kell saját rossz tulajdonságai ellen, s törekednie kell a jóra, minden percben… ezt a folyamatos belső harcot azonban, nem várhatjuk el a társadalom aljától, az akaratgyenge és pénzimádó politikai erőktől, akik mindent képesek elárulni, ha megfizetik érte, s tömegeket dobnak oda koncként, saját érdekükben.

Ma már bizonyos egyházi körökben is ezt tapasztalajuk, tehát Prohászka, Zadravecz, Ordass, Ravasz és Mindszenty szellemisége jobbára ellenséggé vált egy ostoba, liberális kisebbség szemében, amely kisebbség többségnek érezve magát, irányítani akarja a keresztény-keresztyén szellemiséget.

És amíg mi emlékezünk politikai és egyházi nagyjainkra, haláluk vagy a diktatúrában való elítélésük évfordulóján, addig nem vesszük észre, hogy a világban olyan folyamatok zajlanak, amelyek emlékezőket és árulókat egyaránt elpusztítanak, maguk alá temetnek, mint az alpesi lavina...

Ezeken az emléknapokon tehát, nem visszafelé kellene néznünk, hanem nagyjaink életpéldáját látva, még jobban összekapaszkodva a túlélésre kéne koncentrálni. Ugyanis hamarosan eljön az az idő, amikor emlékezni sem lehet majd, mert börtön, átnevelő tábor, súlyos büntetés járhat érte. Lehet és kell is vitákat folytatni, de a cél egy kell, hogy legyen: túlélni azt a kegyetlen és megalázó kort, amelyben európai szinten vagyunk, hazai szinten pedig – ha nem készülünk fel és nem tartunk össze – leszünk kénytelenek élni.   

Erre figyelmeztet Horthy halálának, és Mindszenty József elítélésének évfordulója 2021-ben…

Stoffán György   

Miért nincs hatósági fellépés a kereszténységet gyalázók ellen? Miért szűnt meg – csak e tekintetben – a Btk 332. §-a?

A keresztényellenes megnyilvánulások egyre irritálóbbakká válnak, de semmilyen hatósági vagy törvényes ellenlépést nem tapasztalhatunk. A demokráciára hivatkozással azonban minden más vallási felekezetet, nemzetiséget törvény véd. Ha keresztényellenes vagy a keresztények elleni gyűlöletkeltő, gúnyolódó írás, karikatúra kerül szóba, akkor még Justitia immár csaknem nevetségessé váló intézményében is, „jópofának” titulálva a bűncselekményt képező rajzot, szőnyeg alá söprik az ügyet. Miért kell tűrnie a magyar keresztényeknek is azt, amit Európa nyugati felében látunk, és abból levonva a konzekvenciát, miért nem tesz semmit ez ellen a hatóság, a kormány, a jog – ez érthetetlen… Elgondolkodhatunk azon is, hogy mi lesz a következő támadás a pusztaszabolcsi, és a bírósági kereszténygyalázás, vagy a Margit hídi keresztletördelés, és a keresztelés betiltásának ötlete után? Meg kell-e várnunk a templomgyújtogatásokat, a papok elleni erőszakos cselekményeket, netán a sekrestyés lefejezését valamelyik templomban? A keresztény embernek muszáj-e önként és dalolva vértanúvá válnia ahelyett, hogy megvédené hitét és templomait? Vajon Jézus nem kérte-e ki magának, amikor a poroszló arcul ütötte? S nem kergette-e ki a templomból a kufárokat? 

A jézusi tanítás nem félreértendő. Nem arról beszélt Jézus, amikor a szeretetet hirdette, hogy bárgyúságunkkal szinte kihívva magunk ellen az ellenség haragját, kezet se emeljünk azokra, akik testvéreinket, hitünket és jelképeinket akarják megsemmisíteni. Lassan meg kell szervezni a kereszténységet védő légiót, mert nem elég magunkat keresztény értékeink védelmezőjének kikiáltani, de valóban védelmezni kell azt, ami a miénk, s ami ezer éven át tartópillére volt nemzetünknek. Nem engedhetjük meg, hogy egy, a világot elárasztó beteges szellemiség néhány megszállott követője kétezer év után ismét oroszlánok elé vesse a keresztény tömegeket. Nem hagyhatjuk, hogy ismét katakombák mélyén kelljen a Teremtő Istent dicsérni titokban… mert a Sátán így akarja. Az imádság mellett de facto, védekezni kell. Védeni papjainkat, templomainkat, keresztény testvéreinket, fiatalságunkat és keresztény-keresztyén közösségeinket, nemzetünket. Az összes keresztény-keresztyén magyarnak együtt, közösen kötelessége és joga az önvédelem. Ennek elmulasztása nem csak bűn, de maga az önmagunk elleni büntetés is. Nem kell és nem is szabad továbbengedni azt a romboló szellemiséget, amely Justitia „istállóiban” és Pusztaszabolcson egyaránt rombol, megaláz és megsemmisít! 

Végre fel kell ismerni, hogy a magyar kereszténység-keresztyénség iránti beteges kommunista, liberális, gender  gyűlölet nem egyedül a vallást, az egyházakat és templomainkat veszélyeztetni, hanem a nemzet létét fenyegeti! Aki pedig ez ellen nem lép fel, az bűnösebb, mint azok, akik gyalázzák a keresztény-keresztyén magyar hagyományokat. Elengedhetetlen tehát, hogy a gyalázkodókkal – ha sem a bíróság, sem más hatóság nem lép fel ellenük – szembe szállni. Ennek a szembeszállásnak azonban nem kifejezetten tettlegesség, hanem saját kereszténységünk megélése és az általa való példamutatás is az alapja kell, hogy legyen. Mert a kereszténységet-keresztyénséget nem csak emlegetni, de élni kell, minden tekintetben! Ismét idézem Jakab Antal erdélyi püspököt: „A kereszténység és a magyarság egy. Ha elválasztjuk a kettőt, akkor az olyan, mint amikor a lélek elhagyja a testet. Az a halál!” Ha pedig önként és védekezés nélkül hagyjuk, hogy megsemmisítsenek, akkor azt meg is érdemeljük! 

Btk. 332. § Közösség elleni uszítás 332. § Aki nagy nyilvánosság előtt a) a magyar nemzet ellen, b) valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport ellen, vagy c) a lakosság egyes csoportjai ellen – különösen fogyatékosságra, nemi identitásra, szexuális irányultságra tekintettel – gyűlöletre uszít, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. 

 Stoffán György

Jézus karikatúra és a magyar igazságszolgáltatás…

Nagyon jól jellemzi a magyar igazságszolgáltatásnak nevezett „valamit” az a bírói megjegyzés, miszerint „jópofa” egy karikatúra, amely a keresztény egyházak alapítóját, Jézust ábrázolja a kereszten. Jellemzi, hiszen egyetlen bíró vagy ügyész sem emelt szót ellene, tehát egyetért a bírónő véleményével.

Fel sem teszem a kérdést: „mi lenne, ha egy másik vallás…” etc. Mert hiábavaló. Egy évtizede semmi sem változott e kérdésben, ha csak az nem, hogy a keresztényellenesség eddig nem volt ilyen mértékben tapasztalható egy önálló hatalmi ágban sem. Csupán Gyurcsány Ferenc keresztényellenes pártjának néhány tagja rugaszkodott el a normalitástól, s fogalmazott meg ostobaságnak gondolt, ám annál sokkal súlyosabb és veszélyesebb mondatokat a keresztény magyar emberek millióiról.

Mára odáig jutottunk, hogy egy bírónő köpte szembe a keresztények közösségét, s alázta meg a társadalom nem kis hányadát azzal, hogy Krisztus személyét, sőt az emberiségért önmagát feláldozó isteni személyt kigúnyoló rajzot nem ítélte el.

Mi jöhet még ezután? Az, ami Nyugaton már tapasztalható. Élesedő keresztényellenesség, akár gyilkosságok és templomgyújtogatás… bírói támogatással. Mert a bírónő döntése, véleménye maga a felelősség, maga a bűnpártolás és a bűnsegédlet. A kollégák, a jogászok hallgatnak, ergo egyetértenek… Ezután – joggal – felteszem a kérdést: Miért kötelező tehát egy ellenségem idézését elfogadnom, arra megjelennem? Miért kéne bíznom abban, hogy bármilyen ügyben, mert keresztény vagyok, nem ér hátrány, s mi garantálja ezek után, hogy a jog ugyanaz ma is, mint volt Csemegi uram idejében? Semmit…

Mindazonáltal kikérem magamnak – mint keresztény, magyar állampolgár –, ezt a bírói magatartást, és követelem, hogy a bírói kar, az ügyészek és az ügyvédek emeljék fel szavukat abban az esetben, ha nem értenek egyet a bírónő véleményével… Látnunk kell, kik azok, akik csatlakoznak ehhez a bírónő által is egyetértőleg elfogadott gyilkos európai keresztényellenességhez, és kik ítélik el ezt a magatartást!

Az MKPK elnöke, Veres András püspök megdöbbentőnek nevezte, hogy a keresztényellenes karikatúra „arcátlan módon” néhány hónappal ezelőtt szakmai díjat kapott. Még felháborítóbbnak tartja, hogy a bíróság első fokon keddi sajtóhírek szerint a többi között azzal utasította el a jogi keresetet, hogy a „karikatúra jópofa”.

Stoffán György 

"Besnyői didergős" - 2021.... rossz a kazán, fáznak a gyerekek!

Több szülő jelezte, hogy a leghidegebb napokra sem sikerült megjavítani a besnyői Arany János Általános Iskola kazánját. A januári hideg próbára teszi a gyermekek egészségét. A gyerekek hidegben ülik végig a tanítást, mert a KLIKK még nem adott pénzt a kazánjavításra. Több gyermek már meghűléses tünetek miatt beteget jelentett, és aki még nem beteg, nem mer otthon maradni, mert akkor a rendtartás szerint a hiányzást igazolnia kellene. Ám, ezt épp fordítva kéne ebben az esetben megítélni, hiszen az iskola fűtetlensége lenne az otthonmaradás oka. Ha a gyerek egészséges akar maradni, és nem kíván 14-16 fokban üldögélni naphosszat, akkor nem megy az iskolába, a hidegtől kínoztatni magát... és ezt az iskolának kellene igazolnia. Más megoldás is van. Amíg nem lesz pénz a kazánjavításra, addig, legalább a felső tagozatban online oktatást kellene bevezetni. A kicsiknek pedig, igazi nosztalgiából szénszünetet is elrendelhetne a KLIKK. 

Jó volna tehát, ha a kazánjavítás mielőbb megtörténne, mert a Covid19 mellé, még Besnyőn sem hiányzik  egy tüdőgyulladás, hörghurut vagy egyéb, a fűtetlen általános iskola miatt előfordulható betegség. Akkor sem lesz melegebb, ha a gyerekek mindegyike visz egy-egy hasáb tűzifát... mert ma már nincs kályha az osztályokban... csak nagyon hideg.  

Január végéig azonban, remény sincs arra, hogy újra meleg legyen az osztályokban. 

Érdeklődésükre, a dunaújvárosi Klikk-nél annyit mondott egy, a telefont felvevő kolléganő, hogy "kapcsolok egy kolléganőt...." majd letette a telefont... Bizonyára ő is fázott - attól, hogy válaszolnia kellett volna néhány kérdésünkre... A második próbálkozás eredményesebb volt. Ebből megtudtuk, Fejér megyében csak egyetlen fűtés-szerelő van, aki viszont csak 29-ére tudta vállalni az új kazán beszerelését.... Azt a gyerekek és a szülők döntik el Besnyőn, hogy ez a vicc vagy a siralmas kategória-e... 

N.N. 

Frissítés: A Dunaújvárosi Klikk az iskolára hárította a felelősséget annak ellenére, hogy ők írták ki a közbeszerzést a két éve rossz, de egy héttel ezelőttig még működő kazánra. Az iskola azonban nem felelős a történtekért, mert nyomon követhető az igazgatónő és a Klikk levelezése az ügyben. Az egyetlen fűtésszerelő, akivel a Klikk szerződésben van, csak január 29-én ér rá, mással pedig tilos a munkát elvégeztetni. Nyugtázhatjuk tehát, hogy az iskola ellen semmilyen feljelentés vagy panasz a Klikkhez nem érkezhetett, hiszen a Klikk vízfeje az, amely a gyermekek egészségét is veszélyeztetve a monarchiából megörökölt bürokráciát minden áron betartja a 4-es nyomtatvány kötelező és áthághatatlan szabályával... Ha a szerelő hetenként kimegy megszerelni a rossz kazánt, az hetente elszámolható bevétel... ez pedig érdekes gondolatokat szül a szülők fejében... Miért is fáznak tehát, a gyerekek?.... 

Makovecz-székesegyház vs. Erdő Péter bíboros

Csíkszereda - Makovecz-templom

Roppant érdekes a mai közélet. Valaki felvetette egy templom építésének lehetőségét, amely templomot történetesen Makovecz Imre álmodott meg, s a Makovecz név miatt általános de méltatlan templomépítő hisztéria kezdődik úgy, hogy közben a legmegátalkodottabb vádak és szidalmak zúdulnak a magyar katolikus egyház főpásztorára, Erdő Péter érsekre. Eme, aligha kereszténynek nevezhető magatartás, minden logikus megfontolást és szalonképes stílust mellőz, noha a keresztény ember kissé másképpen kellene, hogy gondolkodjék… No, de ezt hagyjuk, hiszen mindenki a maga lelkiismerete és intelligenciája szerint nyilatkozik meg.

Azonban világosan kellene látni, hogy egy templomépítés soha nem a tervező, a megálmodó szellemét kell, hogy idézze, hanem a hit hajlékaként, kell, hogy megépüljön. Épült már Makovecz templom ott, ahol erre templomként szükség volt, ahol nem a tervező neve volt a lényeg, hanem a hit és a vallásgyakorlás felvirágoztatása. Csíkszereda gyönyörű temploma hirdeti Isten parancsait, a magyarság létét, buzgalmát, a kiváló plébános, Darvas Kozma József vezetésével, és a lelkes plébániai közösséggel. A felvetett budapesti Makovecz-székesegyház felépítése azonban nem kötődik – sajnos – a hithez, hanem egyfajta hisztéria Makovecz mellett, mintha Makovecz Imre, bizonyos egyházi körökben nem volna megbecsült mestere hivatásának. Pedig ez, korántsem igaz. A mostani templomépítés fő indoka a turizmus, egy turistalátványosság felépítése. És, mert Erdő Péter bíboros-prímás és még sokak szerint lelkipásztori szempontból nincs rá szükség, ugyanis a templomba járó hívek száma nem indokolja, így kígyót-békát írnak, mondanak a magyar egyház főpásztorára, templomépítési rohamban szenvedő honfitársaink. Tudomásul kellene venni, hogy vannak szempontok, amelyek meghatározzák az egyház belső életét, a templomépítés szükségességét, amelynek elsődleges érve, ha a hívek közössége számára a meglévő templom kicsinek, elégtelennek bizonyul. Hiszen, minden templom ennek a feltételnek kellett, hogy megfeleljen évszázadok óta. És soha nem a tervező személye, hanem a hívek igénye határozta meg az új istenháza megépítését.

Hatvan székely gyermek elsőáldozása - Csíkszeredában

Ma inkább egy Szentháromság-szobrot kellene építenünk Budapest közepére, engesztelésül a járvány okán, nem pedig belelovalni magunkat egy olyan ügybe, amelynek eldöntéséhez semmi közünk mindaddig, amíg a bíboros meg nem hirdeti a templomépítésre adakozás megkezdését.

Ezernyi ostoba vagy okos érv és indok hangzik el, olvasható pro és kontra a legismertebb közösségi oldalon. A mai kornak megfelelően dühöngenek az érzelmek a Makovecz-templom kérdésében ahelyett, hogy inkább Istenhez fordulnánk azzal a kéréssel, hogy döntse el Ő: kell-e nekünk, a csak szép szavakban keresztény társadalomnak egy turistalátványosság, vagy elég a számos gót, barokk, román stílusú templomunk ahhoz, hogy vasárnaponként megtöltsük az istenházát és alázattal kérjük: Da pacem Domine!

Talán egyszer eljön az idő, amikor „pénz, paripa, fegyver” rendelkezésre áll majd, a Makovecz tervek és a sok dossziéban maradt Kós Károly terv megépítésére… Amikor megtelnek a templomok és nem lesz kérdés, hogy kell-e új istenháza. Ám, addig kerülni kellene az ártó, lelket romboló, gyalázkodó és méltatlan vitákat, vagdalózásokat, amelyeknek maga a mester, Makovecz Imre sem örülne. Mert Ő, magyar keresztényeknek híveknek álmodott templomot…  

Stoffán György  

Nem tévedtem 2011-ben sem, de a baj most sokkal nagyobb!

 
Amikor 2011-ben megjelent az alábbi linken olvasható írás, többen azok közül, akik ma hatalmas vehemenciával, de joggal bírálják az EU-t, nem kisebb vehemenciával gyaláztak a sajtó hasábjain, sőt még az egyik nemzeti televíziós csatorna, valamelyik balga beszélgetős műsorában is gúnyolódva emlegették az Európai Időben megjelent vezércikkemet, ami egyébiránt a legkevésbé sem zavart, hiszen megszoktam ezt, a nemzeti oldalon sem ritka, de annál ártóbb mentalitást.

Nos, azóta sokat változott a világ. Igazolódni látszik mindaz, ami 2011-ben még, a mára már - végre - a nemzet és Orbán Viktor mellett elkötelezettek számára elképzelhetetlen volt, s amit a sepsiszentgyörgyi, azóta megszűnt lapom hasábjain tettem közzé. 

Miért beszélek erről az írásról most ismét, s miért teszem közzé újra? Mert közeledik az idő, amikor megtörténik a tetemrehívás, és hosszú időre eldől a nemzet és az ország sorsa.  Igen, 2022 áprilisára gondolok, a választásokra, amikor megmérettetik a nemzet, megmérettetik a nemzeti oldal bölcsessége, összetartása, kiállása. A harc előszelét nap mint nap megtapasztaljuk, hiszen a hazát koncként számontartó kommunista és liberális hazaárulók, akár a magyar társadalom nagyobbik részének a halála árán is  meg akarja szerezni a hatalmat, az országot, s hazug mivoltában és kapzsiságában semmi más nem érdekli, mint a még megszerezhető, ellopható uniós támogatások, és a nemzeti vagyon ismételt elkótyavetyélése. Sajnos vannak akik hisznek az "Orbán lop", jelszónak, s nem látják, hogy egy milliárdos bűnöző és egy gyilkos kommunista unokája vezeti ezt a  tatárjárásnál ezerszer aljasabb és ártóbb, vak és buta csőcseléket.  

Nos, amit 2011-ben az Unióról írtam, ma megismételhetném kiegészítve a hazai ellenzék, ellenség tetteinek felsorolásával, de nem teszem, hiszen annak tanúi vagyunk reggel, délben és este... minden nap! Mindössze felhívnám a kollégák, az Olvasók, a nemzetben gondolkodó keresztény magyar társadalom figyelmét, hogy az ország és a nemzet elvész, ha nem tartunk össze, ha nem vállvetve és együtt küzdünk, ha csak aláírásgyűjtésekkel, petíciókkal védekezünk a lavinaszerű pusztításra készülők ellen. Erőt, akaratot kell felmutatnunk végre, mert a vénasszonyos kesergés nem segít. Gajdics Ottó kollégával mondom, hogy FEL KELL LÁZADNI ezek ellen! Most! Ha nem tesszük és nem hallgattatjuk el a habzószájjal hazudozó, a magyarságot ócsároló és rágalmazó söpredéket, akkor valóban jön a kötél, a plató, a rablás és a haza átadása egy új honfoglaló és minket elsöprő népségnek. És az igazán nem vigasztalhat senkit, hogy velünk együtt ezeket az árulókat is eltakarítják, hiszen erre világos utasítást olvashatunk az egykori bölcsek által megfogalmazott jegyzőkönyvben... 

A linkre kattintva tehát olvasható a cikk, amelyet 2011-ben az EU-ról fogalmaztam meg, s amely ma sokszorosan érvényes és igaz. Ha tehát nem fogunk össze, akkor két év múlva má
r nem jelenhetnek meg efféle cikkek, de akkor már nem is lesznek akik ilyet írjanak.... és olyanok sem akiknek írni lehetne... Megkezdődött a 2022-es visszaszámlálás! 

https://internetfigyelo.wordpress.com/2011/01/11/kretenek-unioja%E2%80%A6/

Stoffán György