„Ezektől semmit, drágám!” – Néhány szó Fábry Sándor ügyben Bayer Zsolthoz

 

Olvastam, amit Fábry Sándorról papírra vetettél, és igazolva látom az általa mondottakat. Hiszen, az újságírói etikátlanság, a trágárság, mások „aljas szaremberezése” olyan ordenáré stílustalanság, amilyet csak a külvárosi olajpadlós kocsmák ivóiban lehet hallani, de ott is legalább két sallert érnek.

Ti megengedhetitek magatoknak, hiszen azt írod, hogy Ti kormányoztok. Ha pedig ez így van, akkor Fábrynak igaza van abban, hogy „ezektől semmit!” Hiszen, Fábry mind műveltségét, mind szakmai tudását és emberi magatartását illetően összehasonlíthatatlanul magasabb szinten áll, von aus haus. A másik észrevételem az, hogy eddig úgy tudtam, dr. Orbán Viktor kormányoz, nem ti – hála Istennek, bár a Kossuth- díj odaítélésének kritériumait igazán nem értem és kissé furcsának is tartom az utóbbi idők Kossuth-díjasainak névsorát szemezgetve. (Ha átvettétek a kormányzást a Miniszterelnök úrtól, azt illett volna a sajtóban megemlíteni…) Fábry Sándor nem a kormányt "méltatta" azzal, hogy „ezektől semmit!”, hanem azt a körülményt, azt a néhány évet, amelyről e két szó előtt beszélt. Tehát, Kedves Bayer kolléga, ti egyszerűen, ócska magyarpéteres és gyurcsányos stílustalansággal nekiugrottatok Fábrynak, karaktergyilkosként, és kórusban ugatjátok a kiragadott két szót, lejáratva egy remek szakembert, egy köztiszteletnek örvendő showmant, akinek stílusa, egyénisége egyedi, ezért eltér a mai médiadiktátorokétól, azaz, a tiétektől, de ez azért lehetséges, mert letett annyi értéket az asztalra, ami által megengedheti magának, hogy ő Fábry Sándor legyen. Nem megvett, átalakult, szellemiségét kaméleonként váltogató, fizetett untermann.

Fábry nem volt ilyen-olyan politikai körök kedvence, ő az ország kedvence, mert nem politikából akart élni, nem volt eltartottja a rendszernek, hanem abból a tudásból él, amelyet a legnagyobbaktól kapott, mint az a podcastból is kiderült. Fábry nem asszisztált az erdélyi magyar sajtó kivégzéséhez, nem váltogatta politikai hovatartozását a dotáció mentén, és nem mutogatott soha pártkönyvecskét, amely élete végéig jó megélhetést biztosítana a számára. És ha már a pénz szeretetéről is voltál kedves oly bájos sorokat papírra hányni, Fábry nemzeti média-guillotine általi kivégzésekor, kérlek, nézz magadba és nézz a mai nemzeti média szereplőinek a zsebébe. Fábry hozzátok képest szegény ember. Hiszen ti, egymásnak osztogatjátok a díjakat – ha már ti kormányoztok –, és az a nyerő, aki fényesebbre nyal bizonyos seggeket. Mint mindig… Ezt tették egykor az antifasiszták is. Egymást igazolták és egymást tüntették ki.

Jobban tetted volna, ha tanulsz a jelzett podcastból, és – ha már ti kormányoztok –, egy elnézést kérő cikkben legalább ígéretet tettél volna a Kossuth-díjra. Mert én is tudnék néhány nevet mondani az elmúlt évek díjazottjai közül, akiknek a kitüntetésekor nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Ám, ahol Győzike a nemzeti oldal új erőssége, Kisgrófó a zenei műveltség és a Megafon a következő kétharmad letéteményese, ott megértem Fábry „ezektől semmit” kijelentését, még ha nem is a kormányra értette, ahogyan, mélyen tükörbe nézve, ti értettétek (el). Talán az efféle magatartásra mondhatták jó magyar eleink, minden sértést úrimód és méltósággal kerülve: „Si tacuisses, philosophus mansisses!”

Ha ugyan volt kellő bölcsesség ennek előtte… Igaz, Fábry akkor is jobboldali lelkületű volt, amikor te a Horthy újratemetés és az Antall-kormány ellen írtál a Népszabiban. https://mandiner.hu/velemeny/2010/03/kenderestol-rozsadombig Nem helyénvaló tőled tehát, az „aljas szaremberezés”…

Stoffán György 

https://www.youtube.com/watch?v=vpWfSWCX2YA

https://hirtv.hu/ahirtvhirei/bayer-zsolt-nem-finomkodott-fabry-sandorral-2598916

Lebontották a gyászkordont!

Úgy tűnik, hogy a többi zsíros, turistákat kizsebelő, proli tarhálás védelme érdekében a legújabb lehúzásnak véget vetett az I. kerületi banda. Elbontották ugyanis a gyászkordonokat a Schulek-Mikula tervezte és építette Halászbástya elől. Igaz, a felső szintre továbbra is pénzért lehet felmenni, de legalább az alsó rész visszakerült jogos tulajdonosához, a néphez!  Persze, ezek után oda kell figyelni, mert régi igazság, hogy amit egy rabló kinéz magának, azt százszor is megpróbálja ellopni... 

Fotók: Lux László és a 444. 

A végleges, műemlékvédelemre is fordítható anyagi forrás megszerzése, a következő módon úri és méltóságteljes megoldás volna, a fekete tarha-kordon helyett:

A Budai Várba való belépés a nem magyar turisták számára legyen ötezer forint/fő. És akkor nem kellene sehol kordon, fizetőskapu és más, proli házmesteres, kéregetős, önlejárató megoldás. Magyaroknak, bárhonnan jönnek is a Kárpát-medencéből, ingyen legyen joguk élvezni minden magyar tulajdonát, a Budai Vár csodáit!

Egy gyenge számítás alapján is ez a megoldás, milliárdos bevételt jelentene az Önkormányzat számára. A kivitelezés pedig, nagyon egyszerű...

Stoffán György

Vidékfejlesztés -, felkapjuk a fővárosi módit

Képünk illusztráció

Lerágott csonttá vált, hogy a vidék mennyire elmaradott a fővároshoz képest. Egyesek szerint ez a lemaradás behozhatatlan, de most, a Halász-bástya gyászkordonjának apropóján eljátszottam a gondolattal, hogyan is lehetne felzárkózni e csodás világvároshoz. Jobbnál-jobb ötletek kavarognak a fejemben, hogyan lehetne megreformálni kicsiny zsákfalunkat és fellendíteni a faluturizmust.

Lássunk hát tüstént neki, tervezzünk és ötleteljünk! Kezdjük rögtön az elején! Első a megközelíthetőség…

A bevezető útszakasz állapota éppen megfelel, hiszen a kátyú-folt arány a Közutasoknak köszönhetően éppen olyan, mintha Budapestre autóznánk. Ez roppant hasznos, hiszen biztosítja, hogy az autósok ne lépjék túl a megengedett sebességet. Amennyiben mégis megteszik, a környék vállalkozóinak biztosítanak megélhetést és értékes adóforintokat a helyi önkormányzatnak. Azoknak, akik megszokták a dugókat, ideális útvonal, hiszen toporoghatnak az utánfutós traktor mögött, lehajthatnak az útról a szemből közlekedő kombájn miatt és kerülgethetik az enyhén imbolygó biciklistát.

Aki inkább a tömegközlekedést választaná, annak angol-, koreai-, mandarinnyelvű prospektusokon népszerűsítjük a MÁV helyi, speciális ajánlatát. Óránként egy vonat és a vasútállomástól busz vagy egy kis séta. A turisták választhatnak a kardio-edzés és a látványséta között. Ez utóbbi többe kerül, mert a sportra kérhetünk állami támogatást. A látványséta látványösvényen történik, amely rögtön az út mellett található, és három kilométer hosszúságú szakaszon csodálhatják a résztvevők a helyi növény- és állatvilágot. Érdekességképpen megemlíteném különleges akácainkat, csodálatos nyárfáinkat és az árok partján egerésző Cirmit, a faluszéli, tarka macskát. A látványösvény igénybevételéért potom összeget kérnénk, csupán ezerötszáz forintot, ami lássuk be, igazán baráti ár. A buszon való közlekedés kicsit többe kerülne, ám, cserébe mindenkit kísérhet egy állat ingyen és a biciklit is ingyen szállítanánk, ami igen hasznos volna, hiszen Józsi bácsi biciklijét ingyen elhoznánk a biciklitárolóból. Aki nem hajlandó igénybe venni a helyi tömegközlekedés járatait és a látványösvényt sem, menekülési útvonalat választhat a traktorok, esetleg a kombájnok között.

Közlekedésfejlesztés megoldva, lássuk hát, hogyan tovább…

A falu szélén állandó és időszakos kiállítás is látható. Az állandó kiállítás – a falutábla – ismeretlen művész alkotása. Az időszakos kiállítás – szalmabála, színezett farostlemez nyúl, rénszarvasok, szán, tök, mosolygó rémkereszt és egyéb, neoprimitív alkotások, a helyi művészeti kör sufniművei – ugyancsak ezerötszázért megtekinthetők. Fotó, szelfi ára további ezer forint. Hogy az esti látogatók is megcsodálhassák a kiállítást, napelemes lámpa biztosítja a díszkivilágítást. A díszkivilágítás ára ötszáz forint és ugyancsak ötszáz forint a napenergia hozzájárulás. Családok kedvezményes áron, potom nyolcezer forintért vehetik igénybe a látványösvényt és tekinthetik meg az állandó kiállítást. Az időszakos kiállítás is megtekinthető családi jeggyel, további háromezer forinttért.

A helyi, egyetlen vendéglátó egységbe (kocsma - a szerk.) betérve választhatnak falmelléki bubimentest ötezerért, bubis vizet nyolcezerért, de mindenképpen meg kell kóstolniuk a híres specialitásunkat, a kannást is, amely segít ráérezni a hely szellemére. A családi fogyasztás jobb esetben hetvenezerből megúszható. Utána, kis levezetésként választható a bokorugrás, árokmászás és egyéb könnyed testmozgások.

Történelmi nevezetességként megtekinthető a helyi TSZ maradványa, a lebontott műemlékek hűlt helye és Mariska néni, aki fiatalkorában…, no, de gyerekek előtt inkább hagyjuk…, kitesszük majd a 18-as karikát.

A családoknak ajánlhatjuk a pikniket is. A helyi boltban megvett kiflit és felvágottat egy padon ülve, helyfoglalás ellenében, a nagybót mellett elfogyaszthatják. Természetesen, a panorámáért külön kell fizetni, ezerötszázat. Aki nem fizet, az bizony, csak a bokrok között kaphat helyet, megfosztva így, a helyi nevezetességek, mint az egészségház, a sohasem működő mini-szökőkút és a nyíló virágok látványától. Külön program a hétközi kisebbségi vásár, ahol bármi kapható, a laposelemtől a meisseni porcelánig. Ennek megtekintése csak kétezer forint fejenként. A helyi önkormányzat feljelentési versenyt is hirdet azok számára, akik legalább két napot töltenek el a faluban. Bárkit feljelenthetnek ötezer forintért, akinek fű nő a járdáján vagy csúnyán néz a szomszédjára. A feljelentgetés, mint népi hagyomány a helyi folklor része.

Ebéd utáni program a falu másik végének bejárása, a kukoricatábla megtekintése, a disznónevelde megszaglászása. Külön felárat kérünk a friss, harapnivaló, falusi levegőért és a naplemente látványáért. Kis üvegcsében helyi, valódi útszéli por is vásárolható.

Helyi extrákért, mint a harangszó, a kakaskukorékolás és Pista bácsi, amint a kocsmából hazafelé tántorog, a speciális csomagban fizethetnek.

Mivel zsákfaluban járunk, az út kifelé ugyanott vezet, ezért a költségek is ugyanazok. Aki nem akar fizetni, azt megbírságoljuk, majd a NAV behajtja, vagy kutyákat uszítunk rá.

Még egy fontos részlet…, ejnye, de figyelmetlen vagyok! A parkolást zónákra osztva oldjuk meg. A szántóföld szélső kátyúja a C zóna, ez a legolcsóbb. Itt csupán ötszáz forintot kell fizetni percenként. Aki elakad, azt hatezerért egy traktor kihúzza. Az út széle, félig padka, félig árok a B zóna. Itt ezer forintot kell fizetniük percenként. Persze, a vészvillogó működtetése itt kötelező. Az A zóna a bolt, a posta, az egészségház környéke. A legjobb helyek, így az ezerötszáz forint percenként, igazán baráti ár.

Nagyjából ennyi volna a felzárkózás tervezete. Akinek vannak egyéb ötletei is, azt repesve várom, benyújthatja pályázatként. Ötletenként ezerötszázat kérek csupán, és ha bejön, majd osztozunk.

Addig is, azt üzenem a leendő látogatóknak, hogy gyűjtögessenek lelkesen és idén nyáron akár megengedhetik maguknak ezt a fantasztikus élményt, amit fentebb ecseteltem.

Czeglédi Andrea

Halászbástya – ócska szatócsok kezén

 

A kapitalizmus émelyítő dögszaga elérte a Halászbástyát is. Ugyanis, mindenért pénzt kérni, mindent pénzért mutogatni a legprimitívebb, ocsmány bunkóság. Most az I. kerületi „néptanács” döntött úgy, hogy már nem elég a Halászbástya lépcsőjének alján pénzt darizni a látogatóktól, hogy azok öt méterrel magasabbról nézzék a dunai panorámát, de már azok is fizessenek, akik a Szent István szoborral egy szintről néznének le a Parlamentre. A hír hallatán összerezzentem, hiszen a hülyeség és az aljas, pimasz kerületi vezetés túl tesz Kun Béláék mindent vörösbe csomagoló ünnepi elmebetegségén. Igaz, ők nem kértek pénzt azért, hogy Budapest láthassa a moszkvaista dekorációt. Ezek a mai I. kerületi bunkók azonban, fekete kordont húznak a Halászbástya elé, hogy meg se lehessen közelíteni a látványt, a várból csodálatos panorámát nyújtó Budapestet. Igaz, már az sem volt normális dolog, hogy a felső szintre lépésért pénzt kértek, de az ember azt gondolta, hogy ha jön egy tisztességes várkerületi vezetés, akkor az efféle proli huncutságok megszűnnek, és a Budai Vár visszakerül a magyar polgárok, valamint a fővárosunkban gyönyörködni akaró külföldiek tulajdonába, ahogyan azt megépítésekor tervezték. Hiszen, a Mikula Ferenc-Schulek Frigyes kettős remek alkotása nem a pénzéhes söpredéknek, hanem a magyar népnek épült, s maga Ferencz József sem fizetett akkor, amikor a Halászbástya átadására eljött a magyar fővárosba, pedig minden bizonnyal Őfelsége maga is lenézett a „Blaue Donau”-ra, amelyet Johann Strauss oly szép keringővel tüntetett ki valamikor a békeidőkben.

Mikula, Bécset hagyta ott, hogy fővárosunkat egyedi remekeivel szépítse, így a Szent István szobor reliefjei, a Halászbástya kövei és szobrai, a Koronázó Főtemplom szent-szobrai, és sok más, a Logodi utcai alkotótelepen készült szobor és épületdísz őrzi keze nyomát.

A Koronázó Főtemplomba sem juthatunk be kellő díjfizetés nélkül, ami szintén nem kifejezetten keresztényi megoldás, hiszen, maga Jézus, kötélből font korbáccsal űzte ki az árusokat egykor a templomból. Ám, vajon ki fogja kiűzni a Budai Vár vámszedőit, az I. kerületi, MINDEN MAGYART LEJÁRATÓ ÉS MINDEN MAGYART A KILTÁSTÓL MEGFOSZTÓ GAZEMBEREKET?  Bizonyára eljön az idő, amikor valakik, valahogyan megteszik, hiszen aki kordont von fővárosunk látványát biztosító – valamennyiünk öröksége – elé, azt ki kell verni a bársonyszékéből és kikötni a főlépcső két kapujának két oldalára, a Mikula Ferenc alkotta Hét vezér mellé. Igaz Mikula nevét már lecsiszolták a talapzatról

Summa summarum: az I. kerületi vezetés nem méltó arra, hogy ezt a kerületet vezesse, hogy a magyar politikában részt vegyen, és méltó módon megőrizze nemzeti értékeinket. Ócska aljasság az, amit tesznek, s őket jellemzi ez a pénzéhes, lélektelen magatartás. Már várom, hogy egy hatalmas nejlonnal letakarják a Pénzügy Minisztérium épületét, a Koronázó Főtemplomot, a Bécsi Kaput, a Királyi Palotát stb… és aki kíváncsi, az bizonyos összegért fényképen megnézheti, mi van a nejlon alatt. Remélem azonban, hogy más önkormányzat nem veszi át ennek a társaságnak a szarevését, és nem kérnek pénzt a Vajdahunyad-vár, a Jáki kápolna meglátogatásáért, vagy a hortobágyi délibábért, esetleg a déli harangszó meghallgatásáért… szerintük „ezeöccász” nem összeg, „kicipénc”…

A magyar ember nem ilyen! A magyar ember büszke az elődei által épített emlékeire, a magyar ember vendégszerető, hiszen a legszegényebb háznál is kikerült a kenyér és a só… ha betoppant egy vendég. Ma, az I. kerületi önkormányzat a legszegényebb ház, a legbutább, ostoba fejekkel, hiszen a lelkük szegény, érzelmeik pedig nincsenek. A szegénységi bizonyítványukat maguk állították ki, mint hatóság… Pedig, én azt hittem, hogy V. Naszályi Mártánál nincs lejjebb. És rá kellett jönnöm, hogy van…  

Stoffán György

Az esztelneki Szilveszeter

Gyönyörű délelőtt volt. A Kaufland hömpölygő embertömege Karácsony után már eltűnt, így élmény volt ténferegni a hatalmas áruházban. Nem volt különösebb készülődés, de néhány dolog még hiányzott a csendes, baráti szilveszterezés kellékei közül. Alkoholt nemigen kellett venni, mert a társaságból voltaképpen senki nem volt oda a mindenféle, méregdrága bolti kutyulékért. Persze, egy-egy pohárka igazi, házi szilvórium erejéig mindenki felfüggesztette antialkohlista voltát. Hiszen az gyógyszer, s szilveszterkor pedig, kötelező az effajta gyógykezelés. Csak módjával…

A Kaufland után, a Törvényszékkel szembeni kis hentesüzletbe látogattunk el, ahol a fokhagymával spékelt köményes disznócomb alapanyaga várt ránk epedezve. A franciasaláta kellékeit is megvettük, s ki tudja, még mi került az autóba, hazafelé. A városban már itt-ott durrogtattak, mert nem lehet elég korán kezdeni a bolondságot, az ivászatot és az ünneplést. Hazafelé még a Szentkereszty-káponánál felvettünk egy torjai, s igyekeztünk, mert az idő szalad, s a vendégek – ha ígérték –, azok bizony jönnek is. Persze, barátokról lévén szó, akár besegítettek volna, ha mi nem lettünk volna készen időben a sütés-főzés élvezetes művészetével. A ház asszonya már korábban megsütötte a tésztákat, én pedig a húsnak láttam neki. Nem ronthattam el, hiszen vállaltam érte a felelősséget. A majonézes saláta is elkészült, a hús sült, az ínycsiklandozó illatoktól az ember nyála összeszaladt a szájában. Az asztal megtelt a finomabbnál finomabb tésztákkal, a Kati-tésztától a sós süteményig.

A vendégek is megjöttek, s jókedvű beszélgetéssel múlattuk az időt. A társaság összeszokott, csaknem családias hangulatban ezernyi témáról ejtett szót, s kis csalódás látszott az arcokon, amikor a ház asszonya bejelentette, hogy bizony kis időre, amíg átlépünk egyik évből a másikba, magára hagyjuk a vendégeket. Dolgunk volt pár faluval arrébb. Egy másik társasággal búcsúztattuk az Óévet. S persze nem azért, hogy felköszöntsük a Szilveszter névre hallgató házigazdát, hanem hogy vele együtt köszönjük meg a búcsúzó esztendőt.

A falukon végighaladva mesebeli látványban volt részünk. Hóval borított, kivilágított, csendes falucskákon mentünk keresztül. Esztelnekre érve, a falu templomából fény szűrődött ki, s messze a faluvégről emberek igyekeztek az Isten házába Szilveszter éjjelén, hogy időben odaérjenek az Óév búcsúztatására. A hegyek őrizte falucska temploma megtelt székely emberekkel, s az égi otthon az ő imáikkal. Szilveszter testvér, a ferencrendi plébános csengetett, s az orgona hangja felcsendült a kicsiny falu csendjét, Isten-dicsérettel megtörve.

Szilveszter testvér kihelyezte az oltárra az Oltáriszentséget, s közös, lelket gyógyító imával vártuk, hogy a nagymutató is elérje a tizenkettes számot, ahol a kismutató már várt rá. Megállítani nem lehet ezt a két, állandó rohanásban, egymás kergetésében lévő, időmérő mutatócskát, de ez így van szomorú rendjén. Éjfélkor megszólalt a harang, Szilveszter testvér áldást mondott és adott. A monstrancia úgy ragyogott, mint a nap, hiszen magával, a mi Urunk Jézus Krisztussal lehettünk együtt azon az éjjelen, amikor a világ nagy része megfeledkezve a hitéről, Istenről, erkölcsről és mindenről, amit be kellene tartani, bolond vigassággal, italok bódulatában töltötte, s tölti ezeket a perceket. Krisztussal, a franciskánus Szilveszter testvérrel, az imádkozó, éneklő székelyekkel és a torjai ház nemes lelkű asszonyával együtt ünnepelni, maga volt a csoda. Maga volt a melegség, a szeretet, az összetartozás, a Mennyország egy kicsiny darabja… ott, Háromszék vármegye hol szomorú, hol dicső történelemmel bíró falujának, ferences templomában. Esztelneken.

Még ma is hallom a lábunk alatt recsegő havat, a templomból távozó, mosolygó, nyugodt lelket sugárzó székely arcokat, az „Áldott Új Esztendőt” kívánó falustársakat. Erdélyország szeretetét, amiért máig hálás vagyok a ház asszonyának, aki még nekem is meglepetésnek szánta, életre szóló ajándékba adta ezt a csodás Óév búcsúztatót.  

Mert aki egyszer megérezte Erdély szilveszter éji csendjét, az erdélyi tél csábító illatát, a holdvilágban elő-előtűnő hatalmas hegyeket, a vendéglátó szeretetét, a székely szót, az soha nem tudja elfelejteni. S minél távolabbi emlékké nemesül az érzés, annál inkább vágyódunk, újra és újra. Ahol az Oltáriszentséget magyarul fogadja a nép, s magyarul kapja az áldást, az a hely örökké magyar marad… mert Jézus, a magyar kereszténység és Erdély örök!

Az egykor élt esztelneki barát, Nagy Mózes, évszázadok óta halott, de nevét a kézdivásárhelyi oskola máig őrzi, ahogyan Esztelneken járva megérzi az ember a ferences barátok kényszerlakhelyét egykor meglátogató, Márton Áron püspök példamutató hűségét, nemzete melletti kitartását, szeretetét is. Amikor pedig megszólal a ferences templom harangja, azzal együtt halljuk lelkünkben, az 1921-ben leégett régi ferences templom, a tűztől olvadtan lefolyó nagyharangjának kongását is… A Kárpátok gyűrűjének minden emléke ott ég, ott lángol a magyar lélekben kiolthatatlanul.  

Az idő múlik, s nem lehetünk mindig ott, ahol lenni óhajtanánk. Ám, nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy minél többen és minél többször éljék meg az emberek Krisztus valósága, az erdélyi ferences buzgóság, a székely nép hite, az embertársak önzetlen szeretete élményét, amely gazdaggá és lélekben erőssé, hűségessé tesz. Amint én magam is erősödtem lélekben, hitben és szeretetben ott, Esztelneken, a Kárpát-haza kis falucskájában, azon a csodálatos szilveszteréjen, ahol Jézussal, Szilveszter testvérrel, a székely néppel és Izukával, a ház asszonyával együtt búcsúztathattam az Óévet. Esztelnekről Torjára visszaérve, tovább folyt a vendégek traktálása és a jókedvű szilveszterezés, hajnalig. Örvendtem, hogy a pecsenyehúst és a salátát sem sikerült elrontanom…  

A ház nagyszerű asszonyával másnap, egy Esztelnekhez kötődő kis túrát is tettünk… meglátogattuk Futásfalván azt az esztelneki Madonna-szobrot, amelyet az 1920-as szörnyű és máig tartó veszedelem miatt, Esztelnekről Futásfalvára, az eldugott, kis háromszéki, hegyi faluba menekítettek vigyázó, féltő kezek… de ez már egy másik emlék… egy másik történet.

Stoffán György      

Újévi köszöntő – 2025.

 

Hölgyeim és Uraim, Honfitársaim a Kárpátok gyűrűjében!

A magunk mögött hagyott esztendőre sem mondhatjuk, hogy nyugalmas, békés és kiegyensúlyozott év lett volna. A nemzetközi politika és a hazai belpolitikai viszonyok idegesítőek, olykor elkeserítőek, és kiábrándítók. Örömre, nyugalomra és megelégedettségre okot adó történés, politikai intézkedés, közös nemzeti ünneplés alig említhető a 2024-es évet illetően.

Sajnos valamilyen ősi, lelki indíttatás okán, mi magyarok, hajlamosak vagyunk arra, hogy nap, mint nap találjunk magunknak valamit, amivel nem vagyunk megelégedve, ami elkeserít minket, amivel nem értünk egyet. Emellett a feledékenység is gyötör minket, hiszen gyorsan kiment a fejünkből, hogy alig harminc esztendeje hogyan és miben éltünk. Persze, ma sem egy magyar Kánaán az, amiben vagyunk, de a harminc-egynéhány évvel ezelőtti helyzethez képest felmérhetetlen a fejlődés, az előrelépés az egész Kárpát-hazában. Bárhol is élünk, Mária országának bármely szegletén tengetjük mindennapjainkat, egyetlen dolog mindnyájunkra vonatkozik és egyhamar nem is változik: Mindannyian egy nem magyar főhatalom alatt létezünk. A csonka országban is! Mindnyájunk érdekei ellen dolgozik egy ismeretlennek nevezett, de annál jobban ismert hatalom, s a főhatalmakkal együtt, mindannyian parancsot teljesítünk, hiszen a felettünk uralkodó főhatalom által meghatározott „rendben” vagyunk kénytelenek élni, nyelvüket kénytelenek vagyunk beszélni, s ezt a rendet is az ismeretlennek-ismert világkormány parancsa alapján határozzák meg a számunkra azok, akik a mi magyar szülőföldünket a saját országuknak tekintik. Sorsközösségben élünk tehát, s ezt a sorsközösséget vállalnunk kell, bármilyen kormány, hatalom irányítja is szülőföldünket.

Nekünk, magyaroknak azonos a hitünk, hiszen mindannyian Krisztust követők vagyunk. Ezen belül, tudjuk, hogy országunkat, a Kárpát-medencét, első nagy királyunk Szent István, felajánlotta Krisztus anyjának, a Magyarok Nagyasszonyának. Azzal is tisztában vagyunk, hogy Szent László a keresztény hitet, magyar keresztény hitté kovácsolta a magyar lélekben, s mint ilyet megerősítette, kitörölhetetlenné tette. Sorsközösségben éltük meg Mátyás uralmát, majd a török igát, a Habsburg elnyomást, Aradot, Trianont, a nyilas korszakot, majd a kommunista ámokfutás negyven évét. A helyzetünk ma sem sokkal jobb, mint az elmúlt században, ám az irántunk ma is tapasztalható európai gyűlölködés ellenére is sokkal kedvezőbb, mint a vörös uralom alatt volt!

A múlt felidézéséhez az is hozzátartozik, hogy hitünk által mindig igyekeztünk megmaradni, bízni az isteni Gondviselésben, s ha baj volt, akkor összetartott a nemzet. Kevés európai nép mondhatja el, hogy olyan sok példaképet és ezzel útmutatást kapott a Fennvalótól, mint mi, magyarok. Példaképeink, akik velünk együtt megszenvedték az utóbbi századot, kitartottak népük, a magyar nemzet mellett, hitük mellett, az emberiesség, a szeretet krisztusi parancsát betartva. Szenvedéseiket jól ismerjük. Márton Áron, Mindszenty József, Scheffler János, Zadravecz István, Réthy Mihály, Csiha Kálmán, Boros Fortunát és sokan mások szenvedésükkel, meghurcoltatásukkal biztosították számunkra, hogy még ma is vagyunk, van hitünk és bár néha csüggedten, de mégis érezzük, tudjuk, hogy magyarok, keresztények vagyunk, s hajlandók mindezért áldozatokat is hozni.

Ma is erre az áldozathozatalra vagyunk ítélve, hiszen nap-nap után arra kell törekednünk, hogy gyermekeink, unokáink is olyan magyarokká nőjenek, akik hűek a hazához, a nemzethez és keresztény hitükhöz. Ez a mi felelősségünk! Mert külföldön, könnyű – könnyek között – trianoni emlékhelyeket koszorúzni… Vállalt és megélt sorsközösség nélkül mit sem ér ez. Ahogy semmit nem ér az anyagi támogatás sem, az üres templomok felújítása, óvodák építése, a segítésből eredő pénzcsinálás különböző bűnös machinációi… Ha nincs mögötte elszántság, nemzeti egység, az összetartozás tudata, akkor mindez csupán önös érdek, amely a legnagyobb bűn, amit egy nemzet és egy nemzet vezető rétege elkövethet önmaga ellen.

Külön-külön semmik vagyunk. Magyarságunkat és hitünket élesen el kell választani a napi politikától. Hiszen láthatjuk, hogy a politika a hazugság művészetévé, a társadalom megtévesztésének boszorkánykonyhájává lett. Olyasmi, mint egy bűvészmutatvány, amelyről tudjuk, hogy csalafinta átverés, de mégis valahol hinni akarunk benne. Ne higgyünk tehát a politikának, bármilyen szép, szabadságot ígérő szirén-hangok érnek is el bennünket Budapestről vagy Pozsonyból, Bukarestből vagy Kijevből, Bécsből vagy Brüsszelből. A hazudozásnak ma nincsenek határai…  

2025-ben, levonva az eddigi tapasztalatok konzekvenciáit, mi, magyarok egyenként, családonként, egyházi közösségenként, szülőkként és nagyszülőkként politikamentesen igyekezzünk emberi erkölcsi normák szerint élni. Aki teheti, legyen önellátó, s őrizze meg a hitét minden egyes magyar úgy, ahogyan gyermekként megismerte, megtanulta. Senki ne engedje a lelkét mások kezére, hitét új erkölcsi normák süllyesztőjébe hajtani! A magyar kereszténység legyen mindannyiunk útmutatója ezekben a válságos időkben is, amikor őrült politikai erők egymásnak feszülve, de egy forgatókönyv szerint igyekeznek minden értéket megsemmisíteni, amikor az emberi lét, az Istentől kapott élet sem számít a pénzvilág korifeusainak. Maradjunk emberek, maradjunk Krisztust követők, s ne adjuk fel emberi önzés és kapzsiság bűvöletében azokat a krisztusi parancsokat, amelyek végigkísérték nemzetünk vérrel és szenvedéssel teli történelmét úgy, hogy mégis itt vagyunk általuk. Itt a Kárpát-hazában, itt a szülőföldön. Hiszen Isten előtt száznégy év, egy pillanatnyi idő. Éljünk úgy, hogy az őseink által reánk hagyott szülőföld, a hazánk egyszer megkapja az igazságszolgáltatást, amelyet nem ezen a földön gondoltak ki a számunkra. És amikor ez megtörténik majd, az utódok közül senki ne gondoljon szemrehányóan ránk – az ősökre. Legyünk készen lélekben arra, hogy továbbadjuk, amit örökül kaptunk.  

2025. is a megpróbáltatások ideje lesz. Azt kívánom mindannyiunknak, hogy minden próba ellenére emelt fővel, bátran helytállva, keresztény magyarok maradjunk, bízva Jézus Krisztusban, s általa a megmaradásunkban. Legyen számunkra Ő az iránytű, örömeinkben és megpróbáltatásainkban. S aki elkötelezi magát abban, hogy saját életében, családjában, környezetében keresztény magyar ember marad, az olyan fundamentumot épít, amelyet senki nem tud felbontani, hiszen Isten-hitünk benne a kötőanyag.

Áldott, békés, szeretetben és egészségben gazdag 2025. évet kívánok minden magyarnak széles e Kárpáthazában és Istentől kapott határainkon kívül, bárhol élnek is a világban.

Stoffán György, főszerkesztő - Nemzeti Napló

***

Te Deum laudamus... 

1. Téged Isten dicsérünk, – Téged Úrnak ismerünk.
2. Téged, örök Atyaisten, – Mind egész föld áld és tisztel.
3. Téged minden szép angyalok, – Kerubok és szeráfkarok,
4. Egek és minden hatalmak, – Szüntelenül magasztalnak.
5. Szent vagy, szent vagy, – Erősséges szent Isten vagy!
6. Nagyságoddal telve ég, föld, – Dicsőséged mindent bétölt.
7. Téged dicsér, egek Ura, – Apostolok boldog kara.
8. Dicséretes nagy próféták – Súlyos ajka hirdet és áld.
9. Jeles mártír seregek – Magasztalnak Tégedet.
10. Vall tégedet világszerte – Szentegyházad ezerszerte,
11. Ó Atyánk, Téged – S mérhetetlen nagy fölséged,
12. S azt ki hozzánk tőled jött le, – Atya igaz Egyszülöttje,
13. És áldjuk Veled – Vigasztaló Szentlelkedet.
14. Krisztus, Isten Egyszülöttje, – Király vagy te mindörökre.
15. Mentésünkre közénk szálltál, – Szűzi méhet nem utáltál.
16. Halál mérgét megtiportad, – Mennyországot megnyitottad,
17. Isten jobbján ülsz most széket, – Atyádéval egy fölséged,
18. Onnan leszel eljövendő, – Mindeneket ítélendő.
(letérdelni)
19. Téged azért, Uram, kérünk, – Mi megváltónk, maradj vélünk,
20. Szenteidhez végy fel égbe, – Az örökös dicsőségbe.
21. Szabadítsd meg, Uram, néped, – Áldd meg a te örökséged.
22. Te kormányozd, te vigasztald, – Mindörökké felmagasztald.
(felállni)
23. Mindennap dicsérünk téged, – Szent nevedet áldja néped.
24. Bűntől e nap őrizz minket – És bocsásd meg vétkeinket.
25. Irgalmazz Uram, irgalmazz, – Híveidhez légy irgalmas,
26. Kegyes szemed legyen rajtunk; – Tebenned van bizodalmunk.
27. Te vagy, Uram, én reményem, – Ne hagyj soha szégyent érnem!

Jézus Krisztus áldotta békés, boldog, sikerekben gazdag Új esztendőt kíván, a Nemzeti Napló szerkesztősége!

 

Carter elnök halálára...

"Bécs, 1973. február 28. Uram: az Amerikai Egyesült Államok és Magyarország között tárgyalások kezdődtek Washingtonban, a két ország kereskedelmi kapcsolatának normalizálása érdekében. Félő, hogy a Szent Korona ezen alku tárgyát képezi. Uram, ön korábbi üzenetében biztosított engem afelől, hogy az Amerikai Egyesült Államokban marad. Könyörgöm, hogy álljon ki a szerencsétlen magyar nemzet mellett, és mondjon nemet erre a megszállt országba való esetleges visszaadásra. A nemzet idegen megszállás alatt van és nem szuverén. Őszintén bízva önben: Mindszenty József Esztergom érseke Magyarország Prímása"

***

Carter meghalt, és néhány történelmi tévedésben élő honfitársunk azért érez különösen mély fájdalmat, mert az az amerikai elnök halt meg, aki Magyarország Prímásának jogos kérését megtagadva visszaadta a Szent Koronát a kommunista diktatúrának, noha Nixon elnök megegyezett Mindszenty Józseffel abban, hogy amíg szovjet megszállás alatt áll Magyarország, addig a Szent Korona további őrzésre az USA-ban marad. Nixon megbukott, így az egyezség érvénytelenné vált. Carter pedig, kiegyezett a kommunista hatalommal... A történelmi kérést magában foglaló, Mindszenty József esztergomi érsek, első zászlós úr, a Magyar Királyság utolsó, jogszerinti képviselője által írt, Nixon elnöknek címzett levelét közlöm. Carter tehát nem a magyar népnek adta vissza a Szent Koronát, hanem e visszaadással elárulta a magyar népet és annak prímását. Semmibe vette az esztergomi érsek jogos kérését!

Stoffán György

Nyílt levél (karcolat) az MTV1 főszerkesztőjének – Bejelentkezés, a szilveszteri köszöntő elmondására

Tisztelt Főszerkesztő Úr!

Minthogy az Elnök úrnak sikerült felrugdosnia az éjfél utáni elnöki köszöntő kedvelt hagyományát, és ezzel egyidejűleg – feltehetőleg politikai megállapodás szerint –, bejelentkezett egy félnótás bohóc ennek pótlására, engedtessék meg jelentkeznem, egy Önöknek is megfelelő időpontban, a nemzethez szóló szilveszteri köszöntőm elmondására. Harmadika vagy negyedike is jó, hiszen az Elnök úr is Karácsony második napján ugrott be – láthatóan számára is váratlanul –, hogy megossza velünk a semmit, és felsorolja az eddig évszázadok óta ezerszer, fölöslegesen ismételt mantrát az összefogásról és megmaradásunk alapvető követelményeiről. Így tehát, nekem is mindegy, mikor mondhatom el az újévi köszöntőmet a Magyar Televízió kamerái előtt. Bár, én fontosabb dolgokról beszélnék, mint az Elnök úr, de a mondanivalómmal mindenképpen megvárnám azt, hogy a cezaromániás bohóc, az Elnök úr helyett, éjfél után mit hord össze…

Mivel én, egy egyszerű magyar állampolgár vagyok, aki sok hasonló állampolgár nevében kívánnék beszélni, úgy gondolom, tíz perc megillet engem is. Igen, tíz percet kérnék, mert a 15 perc, már túl sok lenne harmadik köszöntőnek. Ám, ha esetleg a Nagyhéten vagy Pünkösdkor kerülne rám a sor a túljelentkezés miatt, akkor én is ragaszkodnék a tizenöt perchez, hiszen abban az esetben az ünnepről is kellene szólnom. Ez egy újítás volna a részemről, mert az előttem szólók, ünnepi beszédeikben nemigen szokták emlegetni a kereszténység jelentőségét a magyarság történelmében, a Karácsony jelentőségét, Mária országát vagy éppen magát Jézus Krisztust. Engedelmével, én ezekre az "apróságokra" térnék ki a plusz öt percben, mert hátha van még magyar, akit ez is érdekelhet.   

Ha tehát, volna mód arra, hogy egyszer, végre egy párt-független, nemzeti érzelmű, magyar, keresztény polgár is megszólalhatna ebben az országban, a köztelevízióban, egy ünnep alkalmával, akkor erre a feladatra örömmel vállalkoznék. Biztosíthatom Önt, hogy tudnék újat és hasznosat mondani… családtámogatásról, rendről, példátlan gazdagodásról, általános hivatali fejetlenségről, hozzá nem értésről, biztonságról, őszinteségről, etikáról, médiáról, magyarságtudatról, hitről, vallásról, valódi szuverenitásról és gyermekvédelemről.

Mert lehet itt összetartozásról, összefogásról, nemzettudatról, politikai hatalomról beszélni üzleti alapon, sokszor mellébeszélve, csak úgy nincs értelme… bármelyik oldalról hallatszanak is a szirén-hangok. Karácsony második napján, vagy Szilveszter éjjelén is lehet színészkedni, újítani, mellébeszélni, de annak sincsen értelme.

Értelme annak volna, ha végre valaki meghallaná, meglátná, megérezné a magyar néplélek őszinte óhaját, amelyhez nem kellenek milliárdok, nem kell hitel és nem kell hatalom. Csak szeretet és tisztelet kellene azok iránt, akik bizalmat szavaztak a döntéshozóknak, a politikusoknak, azoknak, akik be-bemennek a TV-be, és mintha igazi bölcsek lennének, elmondják a „cáfolhatatlan igazságot, a megfogadandót”, saját agyszüleményeiket – amelyek a világon senkit nem érdekelnek, ám mégis meghallgatja őket a plebsz, mert… hát… a saját választottai mondják. Jó volna, ha végre hagynák ezek a politikus „bölcsek” a népet, hazug vagy álságos befolyásuk nélkül önállóan gondolkodni… Karácsony második ünnepén épp úgy, mint Szilveszterkor.  

Ez okból tehát – jóindulatát megköszönve –, mégsem mennék a TV-be újévi köszöntőt mondani. Inkább hagyom elgondolkodni a népet. Hátha ráeszmél a társadalom megmaradt – gondolkodásra még képes – része, hogy egyedül Istennek kellene hálát adnia az elmúlt évért és kérnie, hogy túléljük a következőt is…    

Stoffán György   

Magyar karácsonyi keresztényellenesség - állami támogatással

Lassan ténnyé érik az a veszély, amelyről mintegy harminc esztendeje írtam először és írok azóta is. A rendszerváltásnak nevezett népátverés korában megjelentek az önjelölt magyarságkutatók, az ősmagyarvallás sámándobos hirdetői, akiket sokan kezdtek el követni akkoriban, hiszen a szabadságnak hitt eszmék szellője simogatta a negyvenéves kommunizmus után a rendszerváltott ország lakosságát. A keresztény szellemiség nem érvényesülhetett akkoriban, mert a liberálisok, azaz, az SZDSZ aljas kérdést tett fel: Ki a magyar és miért kell nekünk a keresztény kurzus? Azonban, a népmesék sajátos hangulatát idéző, ostoba kitalációkkal nem volt baja senkinek, hiszen egy tudománytalan, Krisztus nélküli világot akart és tudott megjeleníteni az ősvallást kitalálók botor hada. Még Csíksomlyóra is felengedték e fehérruhás, sámándobos „brigádot”, akik az Úrfelmutatás alatt, „ősi isteneiknek” adózva verték dobjaikat, amolyan jó pogány módra.

Ezt a szellemiséget támogatva, Göncz Árpád meglátogatta az Uralon túli testvérnépeket, ahol a tiszteletére sámánok ugráltak és hasonlóképpen verték a dobokat, mint a Somlyóra felengedett „pünkösdi boszorkányok”. A látogatásról hetekig ment a híradás. A koncepció tehát, világos és egyértelmű. A kereszténység helyett valamit ki kellett találni ahhoz, hogy a magyar nemzet teljesen elszakadjon keresztény gyökereitől, és mégis valamiféle transzcendenst találjon magának, hiszen az istenhit minden emberben ott rejtőzik, mélyen kódolva. A magyar katolikus egyház akkoriban igyekezett mindent megtenni annak érdekében, hogy újra elvesse a hit magvait, mert a kommunizmus lánctalpai negyven év alatt kitaposták a korábbi vetést, bár ennek ellenére, akkoriban még megteltek a templomok és seregnyi gyermek tanult hittant, vállalt oltárszolgálatot.

Nagy nevek voltak a garanciái annak a reménynek, amelyet később sikerült teljesen megszüntetni. Szendi József érsek, dr. Szántó Konrád, Faddy Othmár, Tornyos Kálmán, Gyulay Endre, Oloffson Placid, Márk József, Bodó Imre, Tempfli József, Pacsay Fidél és sokan mások, idős koruk ellenére, fiatalos hévvel szervezték újjá a keresztény életet, a történelmi Magyarországon. E törekvéseiket a mindenkori politikai vezetés minden eszközzel akadályozta… A pápalátogatások is erősítették ezt az elhatározást, bár volt olyan látogatás, amely mély sebet hagyott az erdélyi katolikusságban, hiszen kérések ellenére – politikai meggondolásból – Gyulafehérvár kimaradt a pápai programból.

Az újpogányság azonban minden erőfeszítéssel szemben gyökeret eresztett – mert az a kezdetektől fogva, minden eszközzel támogatták –, s ez megfertőzte áltudományosságával a Kárpát-medencét. Budapesti hazudozók járták a megszállt területeket és hirdették a saját fejükben talán parancsra megfogant őstörténetet, ősvallást, s odáig merészkedtek, hogy magát Jézus Krisztust is belekeverték ebbe a mesesorozatba.

Az idő nem nyomta el ezt a keresztény-, és magyarellenes, előre tervezett folyamatot, hanem államilag is támogatták. Ma is támogatják a már szerevezetté vált és ki tudja miért elfogadott ősmagyar, szkíta, hun, „ősi”, igazolatlan és tudománytalan irányzatot. Akiknek hivatalosan ezzel kellene foglalkozniuk, azok pedig, hatalmas összegeket emésztenek föl úgy, hogy semmilyen idevágó tudományos eredményt nem tudnak felmutatni.

Harminc esztendeje az volt a meglátásom, hogy a keresztény magyar államot kell megerősíteni, majd pedig szigorúan tudományos alapon el lehet kezdeni a magyarságunk ősiségének kutatását. Nem így lett.

Ma már milliárdos állami támogatással megy a keresztényellenes programok szervezése, és amíg a keresztény imahelyek lassan kiürülnek, addig az újpogányság erőre kapott, hiszen az Kulturális és Innovációs Minisztérium, Lezsák Sándor, az egykori vidéki tanító úr, és ki tudja, hogy mely állami apparátusok bőkezűen szórják a pénzt Mária országában, a kereszténység előtti időkre hajazó és emberek tömegeit, tudománytalanul félrevezető szervezetek számára.

Nem az a baj, hogy létezik egy hagyományokat kereső szervezet, hanem az a baj, hogy gazdasági alapon, üzleti szellemben és kapitalista, piacszerző tervek mentén ölik ki a keresztény eszmét és szellemiséget ahelyett, hogy az ősiséget emlegetve vezetnék vissza a magyar nemzetet Krisztushoz. Aki pedig ezt a keresztényellenes folyamatot milliárdokkal támogatja, az vagy nem érti, nem tudja, mit támogat, vagy ami még rosszabb – tudja! A kommunizmusból rájuk maradt megnevezéssel, idén, karácsony előtt, „központi ünnepséget” tartottak Szabolcs község Földvárában…

Ott, ahol Szent László 1092-ben a magyar kereszténységet megzabolázta és megerősítette, tudatva a pápával is szigorú, kereszténységet védő intézkedéseit…

Számomra, a helyszín megválasztása is előre megfontolt megszentségtelenítésnek tűnik, amit a résztvevők bizonyára fel sem fogtak, nem tudhatták, és nem is érdekelte őket. Szemben az állami támogatókkal és a jól fizetett, precíz szervezőkkel…

Stoffán György