Minden választás előtt frászt kap az ember, amikor megjelennek az ellenzéki, sokat ígérők, a hazájukat fillérekért elárulni hajlandók, a hataloméhesek és a papucsállakákra hasonlító gerinctelenek. A „frászolás” azért szállja meg az ember lelkét, mert a társadalomban az összes fent felsorolt várományosnak van közönsége, amely olyan, mint ezek a várományosok. Ma is ezt látjuk.
A társadalom egy része nem tudja szétválasztani az országos politikát, az egyes politikusok magatartásától, és a nemzetközi politikai események által diktált helyezet kezelésének lehetőségeitől. Csak egy példa: „A Fidesz lop” – hirdeti a milliárdossá vált kommunista liberális ellenzék. És neveket kezdenek sorolni. Ám ezek a nevek nem a Fideszről vagy Orbán Viktorról szólnak, hanem az egyéni magatartásról, amely vagy erkölcsös, vagy nem. Fideszesből is van proli, amelyik a nyári yachtos üdüléséről posztol… vagy lefényképezi, mit evett a vendéglőben… Ettől azonban még fejlődik az ország, remek beruházások jönnek létre és világszerte elismert politikus a miniszterelnök. Azt tudomásul kell venni, hogy a húsosfazék mellett lévők sokkal többet ehetnek, mint akik távol vannak tőle. Azt, hogy mennyit eszik, csak az erkölcsi normáján múlik. A prolinak pedig, akár jobboldali, akár baloldali, nincsenek erkölcsi normái. Azt kellene végre észrevennie a társadalomnak, hogy az összes párt holdudvara a haszonlesésben tökéletesen egyforma. Ahogy a képviselők is csak egyetlen kérdésben értenek egyet évek óta a Parlamentben, és ez a meg nem érdemelt fizetésük emelgetése.
A társadalom egy része tehát, hisz a hazudozó papucsállatkáknak, és „változást” akar. A fiatalság lázad, bár nem tudja mi ellen, de a világmegváltó bölcsességtudatát semmilyen érvvel nem lehet megdönteni. „Szabad ország, szabad egyetem” üvöltözésével, a „mocskos Fidesz” primitív szólamával, és a tömegbe vetett hit erejével máris győztesnek érzi magát, mi több, hősként trappol egy-egy ellenzéki gyűlésre, mert azok gyűlöletet és lázadást hirdetnek, amelyre az ifjúság minden időben vevő volt és vevő lesz.
Az különösen nagy veszélyt jelent az áprilisi választásokat illetően, hogy egyre szűkül azoknak a köre, akik a nemzeti gondolkodást, a keresztény felfogást vallják magukénak. E szűkülő kör ráadásul egy nemzetközi bűnszövetségnek, az Uniónak a nyomását is kénytelen elviselni, mert az európai vezetés – amely az Uniós választások eredményét semmibe vette és diktatórikus módon maradt a helyén –, célja, hogy kiirtsa a keresztény szellemiséget Európából. Azt a szellemiséget, amely a ma ismert Európa fennállásának záróköve volt. Nem egyszerű tehát megőrizni azokat az értékeket, amelyeket a magyarság több mint egy évezrede őriz, véd, és amelyért eleink vérüket adták. Ezek nem nagy szavak, hanem történelmi igazságok.
E pillanatban tehát, borotvaélen táncol minden. Persze, nem lehet ezt a helyzetet csak és kifejezetten az ellenzék rovására írni, hiszen mi magunk is – érthetetlen módon, de – tettünk ezért. Ha csak a kampány ellenzéki állításait, céljait tesszük górcső alá, máris számos olyan tételt látunk, amelyeket mi magunk is meg tudtunk volna valósítani, ha betartatjuk a törvényeket, ha belelátunk a hétköznapi ember, azaz a választópolgár problémáiba, s nem egy szűk elitként felülről kezelve a társadalmat, intézzük – a magunk feje szerint – az ország ügyeit. Ugyanis az ország nem egy kormányé, nem egyes minisztereké, hanem a nemzeté. A sokat emlegetett demokráciában ennek hatványozottabban kellene vagy kellett volna érvényesülnie ahhoz, hogy most ne azon a bizonyos borotvapengeélen kelljen táncolni, néhány hónappal a választások előtt.
Ha a svájci-frankhitelesek problémáját megoldottuk volna, ha a kilakoltatásokat tiltanánk, ha a bűncselekményeket minden esetben azonos mércével mértük volna, s ha nem tettünk volna különbséget a barátbűnöző és a nem barátbűnöző között, és ha az erkölcsi normákat nem a fehér asztal válogatott társasága határozta volna meg, akkor ma nem kapna frászt két-hárommillió magyar attól, hogy vajon mit hoz az április.
Mert az április egyelőre ködös. Hiába a nagy felhajtás, a biztos 4/5-öd hangoztatása, a harcosok és a digitálisok posztjai. A levegőben más van. Egyfajta ideges drukk, bizonytalanság, csalódás, és bizakodás egyszerre. Amolyan skizofrén állapotban van a társadalom. Akik kitartanak – és hála Istennek sokan kitartanak – , nap-nap után tapasztalják a proli, tudatlanság szülte megjegyzéseket, vádakat és fenyegetéseket. Van politikus, aki az Unió elé viszi belső dolgainkat és örvendezik, ha intézkedésével újabb és újabb Uniós támadást indítanak Magyarország ellen, de van olyan is, akit Brüsszelből irányítanak a magyar társadalom elleni lépéseiben. Hiszen, az egész történelem abból áll, hogy ki, mikor és hogyan árulta el szegény magyar nemzetét, hazáját. Megjegyzem: az is árulás, ha a hivatalban lévő politikai többség a társadalmi megítéléssel szemben támogatja az erkölcstelenséget, és a munkaalapú társadalomban, érdemtelenül, munka nélkül gazdagodik, mert egy bizonyos felső körben ez nem csak megengedett, de követelmény is.
Azonban, minden negatív tény és/vagy híresztelés ellenére nem engedhető meg az, hogy hazaárulók, kultúránkat és hagyományinkat eltörölni akarók, a keresztényellenesek, az értékrombolók kerüljenek hatalomra. Ha ők lesznek a nyertesek, és mi a jövőbe látnánk, látnunk kellene a gazdasági csődöt, amelyet meg is ígértek. Látni kell a katonaruhába öltözött, és a halálba küldött magyar fiatalokat, a mai Budapesthez hasonlóan lezüllött, koszos, szürke országot, a tönkretett családokat, a félbehagyott beruházásokat és a meglopott aranytartalékot etc… Ha nem ismeri föl a társadalom félrevezetett része a realitásokat, a gerinctelen ígérgetőket és a jövőt veszélyeztető áruló politikusokat, akkor keserves és gyilkos világ köszönthet ránk áprilistól. Mert milliárdos várományosok ígérgetnek, s beszélnek a NER-ről, mint gonoszról, a nép pénzén megtollasodottról, a rossz szellemről, miközben több pénzük, befektetésük és vagyonuk van, mint azoknak, akiket kritizálnak, de sokkal többet is loptak korábbi kormányzásuk alatt, mint amennyit ma a Fidesz számlájára írnak.
Pengeélen táncol tehát ma, az egész magyar belpolitika. Ez a pengeél pedig, a magyar társadalom és a magyar nemzet főütőerén van. A rossz döntés iszonyú jövőt, míg a jó döntés a túlélést jelenti. Békét, rendet, törvényességet és összetartást még a győzelem után sem remélhetünk, ahogy évszázadok óta nem remélhetett effélét a magyar, hiszen az ország nagyságától függetlenül, mindig volt kétmillió árulónk. Ma is van!
Áprilisban viszont eldől, hogy a hitünkkel, és az erkölcsi tartásunkkal együtt elveszett-e – nyolcvan év alatt – a józan eszünk és az ítélőképességünk is…
Bárki győz áprilisban, a győzelem csak névleges és idei-óráig tarthat csupán. Mert a magyar nemzet az egyetlen biztosítékát semmibe veszi az összes várományos, hazudozó. A keresztény hitet, az Istenhez segítségért fordulás megkerülhetetlenségét. Ugyanis, a magyar ember, a magyar társadalom akkor is igényli a hitet, az igazságot, ha önmaga sem tudja. Mert a magyar emberbe belekódolták az Isten utáni vágyat, az vallás iránti igényt. És ezt vagy belátják a politikai várományosok, vagy nem. Az ő dolguk. Ám ez akkor is világos és történelmileg sokszor bebizonyosodott tény. Istennel minden, Isten nélkül semmi nem valósítható meg.
Stoffán
György