Nagyböjti gyűlölködéseink

 

Kereszténységünk semmit nem érne, ha nem lett volna Feltámadás. De, volt! Ám, ezt az isteni tényt az emberi lét megelőzte, annak minden örömével, bánatával, gyűlölködésével, szeretetével… Jézus Krisztus mindent megtapasztalt abban a harminchárom évben, amelyben vállalta a földi életet, az emberi létet. Jött, hogy tökéletesítse a törvényt, szeretetre tanítsa az embereket és megmutassa az Isten iránti feltétlen alázatot és hűséget. Ez idő alatt az emberek is megmutatták Istennek a maguk valóját. És ebben, az Isten Fiát, Jézust is megölték, mert féltették a hatalmukat, a pénzüket, és rettegtek a krisztusi szeretettől és igazságoktól, mert azokban az emberekben sem szeretet, sem igazság nincs és nem volt. És Jézus feltámadása óta, amit szintén hazudozással akartak leplezni, mindent megpróbálnak, hogy olyanokká váljanak, mint Isten… pedig, jól tudják Mihály –  מִיכָאֵל – arkangyal kérdése – ki olyan, mint az Isten? – óta, hogy ez, lehetetlen.

Ma, a világ ennek az embertípusnak a kezére került. Mindenen keresztülgázolva, mindenkit lefizetve, kiirtva vagy lehetetlenné téve – azok közül, akik nem követik az emberi aljasságok, erkölcstelenségek általuk megkövetelt szabályait –, terveznek egy új világot. A saját bűnös, sátáni világukat.

Ilyen körülmények között köszöntött ránk idén is a Nagyböjt. És ennek a Nagyböjtnek a kezdete megmutatta, mivé alacsonyodott az ember, mivé lett a keresztény magyarság.

Dante és Madách jutnak eszembe, amikor a Nagyböjt idején sem lehet elcsendesedni, adorálni, mert a templomok zárva vannak vagy egy táblára festett nyíl mutatja, hol a kassza. Az emberek többsége, a politika általuk ismeretlen „nagy, sötétlő erdejében” barangol. Hol ezt, hol azt szidja, gyalázza keresztényként, mert azt gondolja, hogy az általa bűnnek és árulásnak vélt megnyilvánulásra csak ő adhat megfelelő magyarázatot a saját megítélése szerint. Napjainkban felpörgött a gyűlölet, mert az embereknek nincs másra gondjuk, mint arra, hogy másokat bíráljanak, és a saját képükre igyekezzenek alakítani a környezetüket, az országot. A magyar közélet diabolikus lett és most van az a pillanat, amelyben minden és mindenki megcélozza a Pokol kapuját, mert az ígéretesebb a békénél, a nyugalomnál, a szeretetnél és a türelemnél. Nem hallgatjuk meg egymás érveit, nem tudunk beszélgetni, békésen vitázni, csak hadakozunk és szétdobálni igyekszünk azt, amit nehezen, de elértünk az utóbbi másfél évtizedben. Nem a jót, az eredményt vesszük észre, hanem a hibákat lajstromozzuk, azok felelősei miatt mindenkire Barabást kiáltunk… és ezért meg is érdemeljük a közelgő Barabást… a diaboloszt, amely immár az ország politikai megosztottságában mindenhol jelen van, rombol. A felelősök hallgatnak, és akiknek a felelősségre vonás, a bűn megszüntetése volna a feladatuk, tehetetlenül állnak a káosz közepén, és hazudozásra veszik rá azokat, akik erre nagy pénzekért kaphatóak.

Itt tart, itt áll ma Magyarország, ebben a sátáni, hazug kuszaságban… és nem lát fel a Golgota meredek domboldalára, ahol egy megkínzott, ártatlan ember, véresen, töviskoszorúval a fején, vonszolja a bűneinkből, a keresztény Magyarország bűneiből is ácsolt nehéz keresztet. Nem fut oda senki, hogy segítsen, hogy bűnbánatával könnyítse az elviselhetetlen terhet… de rá hivatkozik, amikor be kellene látnia, hogy ő is odavetett jó néhány ostorcsapást a kereszt hordozójára…

Keresztény Magyarország? Mitől lenne az? A politikai hovatartozástól, az önhittségtől, a pártalapon hangoztatott hazugságoktól? Nem! Ettől ab ovo nem lehet keresztény senki!

Vajon eljutott-e az emberek agyáig, hogy hamvazószerdán elkezdődött az a negyven nap, amelyben leborulva kellene bűnbánatot tartanunk? Tudja-e a keresztény-keresztyén magyar, hogy az isteni kegyelem és a megbocsájtás nem automatizált, alapvető emberi jogunk, mint azt ma igyekszik minden keresztény felekezet elhitetni a hívekkel? Tudjuk-e hogy a Megváltás alapfeltétele a hit, a vallás gyakorlása és a bűnbánat? Ha tudnánk, akkor a templomok most nem lennének üresek, és az emberek nem egymás meg és elítélésével lennének elfoglalva, hanem saját életükkel, bűneikkel, gyarlóságukkal, és könyörögnének a megbocsájtásért.

Egy évben negyven nap… lehetőség a bűnbánatra, a hitben való megújulásra, az imádságra, az isteni szeretet megélésére, a krisztusi szenvedés átélésére. Az ártatlan ember keresztre feszítésének jelentőségére. A Feltámadás ígéretére.

Vegyük észre végre életünkben Krisztust, a Nagyböjt, a szenvedés és a Feltámadás isteni lehetőségében… mert ez a negyven nap erre van… és nem tudjuk, lesz-e még egyszer!  Jusson eszünkbe az elfelejtett krisztusi felszólítás: „Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” (Jn. 13:34-35.)  

Stoffán György    

Marionettország

Nem szokványos két hetünk volt. A nemzet ismét bizonyította, hogy mindenhez is ért, mindenben eligazodik, és a politikai sötét útvesztői sem vesznek erőt rajta. Ehhez a bizonyságtételhez remek talajt és hátteret biztosított a legismertebb, az OPNI kertjéhez hasonló közösségi felület, ahol boldog, boldogtalan, eszes és eszetlen a köz elé tárhatta véleményét, meglátását, egyedüli vallásfilozófiai, politikai, erkölcsi igazságait. Ki-ki, a számára megfelelő tudós, filozófus vagy hadvezér stb. bőrébe bújva fogalmazta meg mondandóját, s foggal-körömmel védte, ha bárki is ellenérvekkel kívánta volna cáfolni. Ebből persze, szellemi tömegverekedés támadt, ami azóta sem hagyott alább, mert a politikacirkuszi előadásba egyre több szereplő csatlakozik, így az indulatok is szerteágazóbbakká válnak. Azok a polgárok, akik együtt harcoltak, egymásnak estek, és akik addig ellenségnek gondolták a másikat, azok vállvetve küzdenek, mert személyekhez kötik a megváltoztathatatlan erkölcsi követelményeket. Az erkölcs manapság úgy változik, ahogy egy-egy politikai szereplő vagy irányelv iránti személyes szimpátia… És ez az emberi fajra, valamint megmaradt nemzetünkre végzetes, mert elporladt a kötőanyag, azaz, a keresztény hit és erkölcs, amely nélkül a magyar a művelt Nyugat szintjére süllyed(t).

Minden esetre, aki kitalálta és levezényelte ezt a két hete tartó cirkuszt, az igen jól ismeri és remekül használja a magyarokat a saját érdekében. Hiszen, valós problémák mentén terelgeti és generálja a közhangulatot egészen a lincshangulatig, így terelve el a figyelmet azokról a dolgokról, amelyek valóban fontosak lennének. Nyakunkon a választási kampány, az uniós választás, a háborúk füstje már az orrunkat marja, a nemzet pedig, még mindig azon vitatkozik, hogy melyik politikus miben hibázott, hányszor hazudik másodpercenként és milyen vagyon halmozott fel… aki viszont az igazat pedzegeti ott, ahol lehetőséget kap rá, azt a nép, árulónak és akasztásra méltónak ítéli. Ilyen a világ, ilyenek a politikusok, és ilyenek vagyunk mi, azaz, a nép.

Mert a nép nem más, mint magát kikerülhetetlennek, fontosnak, meghatározó erőnek tartó esetlen, poros marionettfigura, amit úgy mozgat a politika, ahogyan a kedve tartja. Az erkölcsi tartás csupán a zsinór, amellyel szellemi tartalom nélkül mozgásba lehet hozni a bábut, azaz, a társadalmat. A hite a másik zsinór, a véleménye egy harmadik… és így tovább.

És ez, nem csak most, két hete van így. Mindig így volt. Utoljára talán, Székely Dózsa György vagy Rákóczi Máriás zászlaja alatt harcolt ez a nép a saját érdekében… azóta csak a máséban vagyunk kénytelenek egymásnak esni, ha erre a politika megteremti a feltételeket, és némi gyűlöletkampánnyal felcsigázza a közhangulatot. A közösségi oldalak pedig, nem kis bevételt tudhatva magukénak, teret adnak minden ostobaságnak.. mert emberi jog ma már a hülyeség is.

És közben tovább folyik az embertelenség, a háború, a gyűlölködés, a keresztényellenesség, a pedofília elfogadtatásának a folyamata, a beteges magatartások természetessé válása, a keresztényellenesség, a sátánizmus és a pénzért bármit feladó szemforgatók féktelen gazdagodása, a gyermekkereskedelem, a pénzmosás....

Újra vizsgázott tehát, a magyar társadalom és újra hagyta magát megosztani. Újra pártelkötelezettként, és nem a józanészre hallgatva vonta le saját, botor következtetéseit a történtekről, és újra besétált a politika nemtelen és aljas csapdájába.

Vannak, akik jól járnak ezzel, mert hatalmas pénzekért, megafonba ordítva hülyítik a népet, előírt, kötelező szöveggel... és van, aki elmondja az igazat, de az ő hangját elnyomja annak a bölcs nemzedéknek üvöltése, amely mindent is, mindenkinél jobban tud, a piaci beszélgetések, az SZTK-ban, injekcióra várás közben a „jól értesültek” pletykálkodásából, a templom előtti tere-fere vagy a kocsmai filozófiaórák nyomán. Majd a jelen eseményeit meglehetősen sajátos erkölcsi magaslatokból szemlélve és megítélve teszik közzé büszkén a leghülyébb és legelvetemültebb véleményeket is, ellentmondást nem tűrve. Ezen események a hátterére senki nem kíváncsi az önmagukkal elégedett "bölcsek" közül, mert nem is sejtik, hogy van olyan… hiszen, ha az újság megírja, akkor az úgy az van. Ha a kedvenc politikus mondja, akkor is úgy van. És a nép, mint a jó cirkuszi ló a produkció után, hangosan, büszkén és jóízűen elropogtatja a megérdemelt kockacukrot, és jól esik neki, ha megpacskolják a hátát - elismerésül a bűn melletti kiállásáért.  

Talán ettől az elvi, szellemi „sokszínűségtől”, ettől a tőről metszett OPNI-s hangulattól vagyunk elpusztíthatatlanok, mi magyarok. Mert bármilyen szellemiségű világ jön, ebben az országban, mindig lesz követője a legelmebetegebb vagy legembertelenebb szellemisségnek is… és ezáltal, mindig marad néhány magyar a Kárpátok gyűrűjében… Csupán csak a minőség változik.

Stoffán György    

Hazudozás, terelés, ködösítés… avagy, mi van a kegyelmi ügy mögött?

 

A magyar politikai élet, a társadalom és a pártok egyszerre állítottak ki saját magukról, nem kifejezetten hízelgő bizonyítványt a Novák Katalint tőrbe csaló, hazudozásra épülő, és Novák sajtóval szembeni cinizmusa miatt végzetessé vált ügyben és azt követően. Ez az ügy magával rántotta Varga Juditot is, aki a már említett cinizmus másik áldozataként volt kénytelen lemondani. A társadalom nagyobbik fele pedig, mintha a sokat emlegetett chipet már bele is ültették volna, kórusban gyűlölködik mind a jobb, mind a baloldalon. A botrány koronáját Magyar Péter, Varga Judit volt férje tette föl a Partizánnak adott interjúval, amelyben őszintén és igen komolyan vehetően mondta el véleményét a magyarországi politikai helyzetről és arról a közel sem etikus gazdasági és politikai elitről, amely a háttérből úgy irányítja a hazai politikát és a pártban gondolkodók agyát, mint egykor a szicíliai maffia. Magyar Péter olyan összefonódásokra és hálózatra világított rá, amelyet eddig csak suttogva emlegetett a gondolkodni képes polgár akár a jobb, akár a baloldalon. Magyar Pétert viszont, azonnal  árulónak kiáltotta ki a szemellenzős tömeg, noha ő  az egyetlen, aki ebben a kavalkádban el merte mondani a cirkusz hátterét. Miért a partizánban? Ezt nem nehéz megindokolni azután, hogy a kegyelmet kapott Kónya Endre, zabolai lakos tényfeltáró levelét a nemzeti oldal teljhatalmú cenzora levétette az általa dotált internetes oldalakról…

A történet furcsasága már a kezdetektől látható volt. Ugyanis, nem lehet tudni a mai napig, hogy kinek állt érdekében a kegyelmi döntést – számos csúsztatással – nyilvánosságra hozni. Azt sem lehet tudni, hogy miért kezdték vizsgálni már a lemondás előtt napokkal egy új, lehetséges államelnök személyének népszerűségét. Az is titok, hogy Novák Katalin miért nem indokolta meg a kegyelmi döntést, hiszen azt nem tiltja senki(?) és semmilyen törvény, hogy őszintén, a köznyugalom érdekében elmondja érveit. Kónya Endre levelében ugyan elmondja a bírósági tárgyalások történéseit, de vannak fehér foltok, amelyekről ő maga sem beszél.

A köznép a baloldalt kárhoztatja, és azt gondolja, hogy a baloldal, meg a liberálisok lassan lefejezik a kormányt… noha, ez az ügy nem a baloldal ügye, nem a baloldal kénye és kedve szerint alakul, hanem – mint Magyar Péter szavaiból kiderült –, a Fideszen belüli háborúskodás eredménye. Ennek a belső feszültségnek a jelei már egy éve is láthatóak voltak, amikor különböző intézmények vezetőit indoklás nélkül eltávolították, majd pedig, minden munkatársát szakmányban elbocsájtották, helyükre, arra alkalmatlan, de szolgalelkű és idegen érzelmű embereket ültettek. A legfelsőbb körökben is hasonló szekértáborok feszülnek egymásnak, ami azért nem jó, mert a társadalom érzi, hogy nincs rendben valami, és mert biztosat nem tud, a városi legendákkal gyengíti a kormányba vetett hitet és bizalmat, amely Novák Katalin lemond(at)ásával, végleg kritikus állapotba került.

Ha ez az anyagiakért folyó kapzsi harc tovább tart, annak súlyos következményei lesznek az egész országra, az eddig elért eredményekre és a megmaradt nemzeti függetlenségre nézve. Két rendkívül fontos választás előtt egy ilyen botrány nagymértékben árt, de az össze-visszahazudozás és a médiára nézve diktatórikus központi irányítás is – mert primitíven átlátszó –, sokat elárul a kezelhetetlen és sok korábbi jó tanáccsal ellentétben egyre cinikusabb és lekezelő magatartás központi elvárása miatt.

Ha sorba vesszük a történéseket és az erre válaszként kialakult reakciókat, akkor végig követhető, hogy megtervezett akcióról van szó, és nem a baloldalon kell keresni ennek a káosznak az elindítóit, levezénylőit…

1./ Kiderül, hogy Novák Katalin kegyelmet adott „egy pedofilnak”.

a./ Erre jogos a felháborodás és Novák lemondásának követelése, Novákban csalódnak az emberek.

2./ Novákot megkérdezik, hogy miért adott kegyelmet egy pedofilnak.

b./ Novák kitérő, cinikus, hagyományokra hivatkozó választ ad, de a kérdés megválaszolatlan marad.

3./ Megjelenik Kónya Endre kegyelemben részesített zabolai polgár levele.

c./ A nép most Novák mellé áll, és elítéli azokat, akik Novák lemondását követelték, és a nép számára már mindenki baloldali, aki nem védi az elnök asszonyt.

4./ Az egyik bulvárlap hazudik arról, hogy ki írta Kónya úr levelét.

d./ A nép most már nem tudja, mit gondoljon, de nem sokkal ezután kiderül, hogy mégis Kónya úr levelét távolíttatta el a cenzúra.

5./ Novák Katalin lemond és magával rántja Varga Juditot is.

e./ Kiderül, hogy a lemondások okafogyottak, mert a kegyelmi döntés Kónya úr levelének alapján tejesen jogos volt.

6./ A nemzeti oldal médiája ragaszkodik a központi utasításhoz miszerint Novákot a lemondásért dicsérve, azzal vádolják, hogy „pedofil ügyben” adott kegyelmet…

f./ A jobboldali sajtó sunyi és irányított magatartását az bizonyítja, hogy a botrány kezdetén nem állt ki Novák Katalin mellett! Csak utólag, a parancsolt lózungokkal… szemrebbenés nélkül dicsérve, ugyanakkor továbbra is hazugsággal vádolva a volt államfőt! A jobboldali média – belső információk alapján tudjuk –, legfelsőbb parancsra cselekedett, cselekszik.  

A kör bezárult, hiszen az ab ovo alkalmatlan Novák Katalin és a lemondásával nagy veszteséget jelentő, kiváló politikus, Varga Judit lemondott. A hírek szerint pedig, alkalmatlannál alkalmatlanabb emberek nevei kerülnek a köztudatba, mint lehetséges elnök-utódok… Olyanná vált minden, mint az orosz rulett... A belpolitikai káosz tovább növekszik. A választások vészesen közelednek, így, ez a mostani ribillió – ha nem rendeződik napokon belül –, végzetes lehet az egész ország számára. És ha tetszik, ha nem, az ostobák által árulónak kikiáltott, egyetlen tisztességes szereplő, Magyar Péter figyelmeztetése nem hiábavaló és nem légből kapott. Ha a miniszterelnök napokon belül nem tesz rendet, akkor néhány hónapon belül zátonyra futhat az ország is… ez pedig, egyenlő lenne a hazaárulással, mert a Fideszen kívül ennek az országnak nincs választási alternatívája… nincs lehetősége a túlélésre. Azonban, ezzel visszaélni égbekiáltó bűn!

Az eddig emlegetett elnöki várományosok neveit pedig, legjobb lenne, alkalmatlanságuk és pártelkötelezettségük miatt és okán elfelejteni! A nemzet egységét ma, leginkább Tőkés László személyesíthetné meg… 

Stoffán György

Az európai traktorok kétes forradalma

Kép: Mandiner

Furcsa, deja vu érzésem van, amikor látom a rengeteg traktort Európa szerte. Mindig így kezdődött… valahol kitört egy forradalom, amely később végigsöpört a jó öreg földrészen, és minden rosszabb lett utána. Érdekes módon azonban, mindegyik efféle Európán végig gyalogló forradalom ugyanazt a célt és eszmét szolgálta. A franciák tömeggyilkos forradalma az egyházat tizedelte meg, a ’48-as forradalom pedig, szintén a kereszténység és a királyságok ellen irányult. Minden alkalommal a nép javára, a nép szolgálatában és a népuralom hangsúlyozásával, a demokrácia hazug ígéretével történtek az események. A végén akasztások, hazudozás, gyilkosságsorozat, és a nép gyötrelme lett a forradalom eredménye. Az összes, Európára kiterjesztett anarchikus megmozdulást (forradalmat) ugyanazok szervezték, saját pénzügyi és hatalmi céljaik elérése érdekében.

Ma is ezt látjuk. A láthatatlan és nem létező világhatalom új világendet akar. Ebbe belevonták az egyházakat a gazdasági és politikai szereplőket, látszatháborút generáltak, amelyből hatalmas profitot termeltek ki maguknak, majd amikor elpuffogtatták a fölösleges fegyvereket, kilőtték a selejtes tankokat, befagyasztották az amerikai támogatást, akkor kell szervezni egy európai forradalmat, hogy gazdaságilag is magára lehessen hagyni azt az országot, amelyet a láthatatlan és nem létező hatalom kirabolt. Ezekben a háborúkban és forradalmakban nem számít a plebsz, nem számít az emberi élet, ilyenkor még alapvető emberi jogok sincsenek. Csak az igazságosnak hirdetett, emberiség elleni bűncselekmények jogosak, a jog pedig ennek a szemléletnek vettetik alá. A demokrácia szellemében gyilkolnak, a jogos önvédelem szellemében támadnak meg országokat és ártatlan polgári lakosságot, ölik meg gyermekek ezreit, kínoznak embereket csak azért, mert ilyen vagy olyan származásúak. Az elvetemült gonoszság irányítja ma a világot, és minden eddigi érték és parancs megszűnt létezni. Mind az egyház, mind a civil politika az embertelenséget, az Isten nélküli, hitetlen világ megteremtését szolgálja, szembe megy a Teremtés logikájával és kiszolgáltatja a gyermekeket is a bűnös élvezetekért rajongó sátáni szellemiségnek. A pedofília lassan már nem büntethető, s a beteges világban a jog odáig süllyedt, hogy az Unió 50 milliárd euróval támogat egy náci, korrupt és embertelen országot, amelyben természetes a náci jelképek használata is, de Magyarországon egy Hakenkreutz-os zászlóért pénzbüntetés jár…

Azonban, maradjunk a traktoros „forradalomnál”.

Egyszerű volt a jóléthez szokott nyugati parasztot utcára csalni, hiszen ők nem a tényleges romlást érzékelik, hanem a zsebükben való hatalmi turkálásra kényesek. Nem a hitük elvétele miatt aggódnak, nem az erkölcsi megsemmisülés miatt tüntetnek, nem zavarja őket a világ szexuális aberráltság erőszakos terjesztése, a pedofília egyre közelebbi elismerése és kötelezővé tétele etc. Csupán azért mentek ki az utcára, mert kicsalták őket azzal, hogy az ukrán termékek miatt kevesebb lesz a bevételük, nem tudják majd eladni, amit megtermelnek. A láthatatlan és nem létező világhatalom ismét zsákutcába terelte a népeket, nemzeteket, a parasztokat, a polgárságot. Ugyanis, ha a traktorok sokáig lesznek kint, utakat lezárva, az import árukat megsemmisítve, akkor a jólét megszűnik, az addig csillogó áruval teli boltok üressé válnak, így az önző, jóléthez szokott, buta tömeg a traktorosok ellen fordulva, rendet követel majd. A rendet viszont azok „állítják helyre” majd, akik kicsalták a parasztokat az utcára ezzel az előre megtervezett szándékkal. A rohamsisakos, viperás, éles lőszerrel lövöldöző rendőrök minden helyzetben és minden politikai hatalom kiszolgálásában egyformán használhatók, épp úgy mint az igazságszolgáltatásnak nevezett szektorban dolgozó taláros végrehajtók. És a rendcsinálás után, megszűnik a káosz. Az ideiglenes áruhiányra hivatkozva, be lehet vezetni a bankkártyás fizetést, engedményként mégsem hozzák be Európába az ukrán mezőgazdasági termékeket, Ukrajnát szépen felosztják, hogy többé ne jelentsen veszélyt és kiaknázhassák a természeti kincseit a nem létező és láthatatlan világhatalom javára… Megszületik az Új Világrend. A bábák pedig a mai autópályákat lezáró traktoros parasztok, akiknek fogalmuk sincs arról, hogyan vették őket „palira” ugyanazok, akik őseiket és azok őseit is megtáncoltatták… Hiszen megvehető, árulásra kész gazemberek a világon mindenütt vannak!

A világ lassan, de átalakul egy hatalmas kényszer-munkatáborrá. Egyetlen egyház lesz, amelyben a régi, „elavult” Bibliát kidobhatjuk, mert Jézust átminősítik, Máriáról pedig, szót sem ejtenek, hiszen, ha, Jézus nincs akkor az Édesanyja sem lényeges többé. Homoszexuális bíborosok és nők választják majd a pápát, mise helyett pedig rúdtáncosok szórakoztatják a templomba betérőket, akik a földanya szobrocskáját imádják… Az emberek „szabadok” lesznek, és azt tehetik, amit a nem létező hatalom a nép saját érdekében megenged.

Mindennek a koronája az ostoba amerikai mese, amelynek két főhőse, két demens vénember. A forgatókönyv szerint az egyik a rossz a másik a jó. A rossz megbukik, a jó pedig elnyeri az elnöki széket, és megmenti a világot, Amerikával együtt. Kibékül az orosz népmesék mai hősével, aki egyébként éppen olyan beépített főszereplője a világ átalakításáról a nem létezők által írott horrorisztikus forgatókönyvnek, mint az összes többi állam és kormányfő. Mindössze ennyiről van szó, amikor a vak világ e pillanatban még a traktoristáknak drukkol.

Mert a mese csak egy kitalált, szórakoztató dolog… ez a forgatókönyv viszont úgy tűnik, valósággá válik – hamarosan. Ezért nem is mesének nevezzük, hanem egy aljas, hazug és embertelen világnak, amely végül – Istent kizárva –, önmagát is felemészti… a nem létező és láthatatlan világhatalommal egyetemben. 

Stoffán György    

Még egy gondolat, a Bayer Zsolt elleni támadássorozat okán…

Elképesztő és egyre felháborítóbb az az aljas, nem csituló, gyűlöletet gerjesztő támadássorozat, amelyet Bayer Zsolt ellen indított a balliberális csürhe. Mind emberileg, mind erkölcsileg elfogadhatatlan, hogy egy ember ellen ekkora és ilyen mérvű, ráadásul teljesen igazságtalan és indokolatlan rágalomhadjáratot folytasson bárki!

Azok vádolják nagyapja miatt Bayert, akiknek a szellemi elődei mintegy százmillió ember halálát okozták, s akiknek ma, Magyarországon is volna mit sepregetniük saját házuk táján, hiszen a legnagyobb ellenzéki párt árnyék-miniszterelnökének a családja sem tudja a nagypapa által kiontott vért lemosni magáról. Ami még nagyobb bűnük, hogy ma is pont azt a kommunista gyűlölködést folytatják, ami a nagypapa életét kitöltötte, s ma sem volna más következménye egy hatalomátvételnek, mint Apró Antal idején. Hiszen tudjuk, hogy a főpróba már megvolt 2006. október 23-án.

Bayer Zsolt nemzeti elkötelezettségéhez nem fér kétség, és ha a mai munkásságát tekintjük, akkor megállapítható, hogy a szépirodalomban jeleskedik, de minden adott lehetőséget felhasznál arra, hogy az őt rágalmazó és aljasul támadó kommunista-liberális söpredék viselt dolgait feltárja. Emellett olyan értékeket teremt, amelyek nemzetünk múltját ismertetik meg az olvasóval és a nézővel. Stílusa egyéni, mint mindenkinek. Lehet ezért szeretni vagy nem szeretni…

Viszont, emberileg mindenképpen ki kell állni Bayer mellett, és közösen kell visszautasítani a gyilkosok leszármazottainak, a jelenleg is gyilkos indulatokat gerjesztő vádaskodását, mert Bayer nem volt sem nyilas, sem ÁVH-s besúgó, sem pufajkás gyilkos. Bayer író, aki egyetlen novellájával, filmjével is többet tesz le az asztalra, mint az egész kommunista-liberális csürhe az elmúlt száz esztendő alatt.

Lehet szeretni vagy nem szeretni Bayert, azonban az embert, akinek a családját is aljasul támadják, kötelező megvédeni, mert ezt követeli a magyar becsület, a nemzeti méltóság, a keresztényi elkötelezettség és az, hogy a barikádnak azonos oldalán harcolunk. Ki-ki a maga fegyverével. Akár zsoldosként, akár önkéntesként… de, egyazon ügyért…

Stoffán György 

A keresztény egyházak egyetértése a homoszexualitás elfogadása ügyében

 

Bartholomaiosz pátriárka, Vízkeresztkor a szertartáson a szentélyben díszhelyre állított maga mellé egy meleg politikust, Kréta püspöke pedig, azt mondta, hogy az egyház kitárta karjait az LMBTQ számára. Felvetődik a kérdés: mi történik a Görög Ortodox Egyházban (is)?

2023. december 18-án a Hittani Kongregáció közzétett egy Bergoglio által aláírt dokumentumot, amely lehetővé teszi a katolikus papok számára, hogy megáldják a meleg párokat. Ez a nyilatkozat – a Fiducia Supplicans – nagy felháborodást váltott ki a katolikusok és a protestánsok körében világszerte, és ennek eredményeként sok római katolikus püspök megtagadta ezt, sőt néhányan a pápát a Sátán szolgájának nevezték. A legtöbb keresztény rendkívüli negatív, Bergogliot elítélő reakciója ellenére a Vatikán nem hátrált meg, hanem diktatórikus magyarázkodásba, fenyegetőzésbe kezdett.

Talán, ennél is nagyobb felháborodást keltene a Hittani Kongregáció egy másik, valamivel korábban elfogadott dokumentuma, amelyben a meleg pároknak engedélyezik a szentségekben való részvételt. Ezt vagy titokban akarják tartani valamiért vagy a Vatikán ismert bosszúállása miatt nem kaphatott semmilyen nyilvánosságot, noha az L’ Osservatore Romano teljes terjedelmében közölte a gyalázatos, a krisztusi parancsokkal ellenkező, angol nyelvű dokumentumot. https://www.osservatoreromano.va/en/news/2023-11/ing-045/transsexual-and-homosexual-persons-and-the-sacraments.html

Sőt, a római Szent Péter-bazilika plébánosának új irányelve lehetővé tette a homoszexuálisok számára, hogy a katolikus világ központjának tekintett bazilikában áldást kérjenek. A döntés botrányos jellegétől és a keresztények elsöprő többségének negatív reakcióitól függetlenül megszokhattuk, hogy a katolikusok – Bergoglio vezetésével – fokozatosan, a melegházasság legalizálása felé haladnak. Ami még inkább meglepőbb, hogy a vatikáni vezetés, homoszexuálisok megáldásának engedélyével szinte egy időben, a görög ortodox elöljárók internetes kiadványainak oldalain is elhangzottak a homoszexuális házasságot támogató szavak. Az ilyen egybeesések nem puszta véletlenek.

2024. január 11-én, a Konstantinápolyi Patriarchátuson belüli félautonóm krétai egyház vezetője, Evgenios érsek kijelentette, hogy – Jézussal ellentétben – nem tekinti bűnnek a nemek közötti sokszínűséget. A homoszexuálisok „sajátosságaira” gondolva megjegyezte, hogy „nincs semmilyen aggodalma a homoszexuálisokkal kapcsolatban”, és hangsúlyozta, hogy „tárt karokkal várjuk ezeket az embereket is”, mert „ők a testvéreink, olyan emberek, akiknek csupán más a szexuális irányultságuk”… és ez minden. Evgenios érsek azt nyilatkozta, hogy ő „nem méltó arra, hogy elítélje egyiküket sem”.

Furcsa módon pontosan ezeket a szavakat hangoztatta Bergoglio a homoszexuálisokról szóló beszélgetés keretében: „Ki vagyok én, hogy ítélkezzem egy homoszexuális felett?”.

Ez egyáltalán nem meglepő, hiszen, úgy tűnik, hogy a két egyházi vezető egy csapatban „játszik”. Evgenios érseknek van kit követnie.

Ugyanis, egy héttel az interjú előtt a Görög Ortodox Egyház vezetője, Bartholomaiosz pátriárka az Úr megkeresztelkedésének új stílusú megünneplésének napján, közvetlenül a liturgia és a vízszentelés után, zártkörű audienciát tartott, ahol fogadta a magát nyíltan melegnek valló görög politikust, a „SYRIZA – Progresszív Szövetség” párt vezetőjét, Stefanos Kasselakist. A magát nyíltan melegnek valló személy meghívása a görög ortodox ünnepi istentiszteleten való részvételre, a pátriárka mellett helyet foglalva a vízszentelés közben és a vele való bensőséges beszélgetés a liturgia után, finoman szólva is rendkívül bizarrnak tűnik. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy Kasselakis a görög ortodox vezetővel való találkozó előtt már több ízben szorgalmazta az azonos neműek házasságát legalizáló törvény bevezetését Görögországban.

Bartholomaiosz pátriárka talán, azért hívta meg, hogy belátásra és bűnbánatra sarkallja, gondolhatnánk, de ez nem valószínű, ugyanis nem ez volt az első találkozásuk – tavaly októberben már járt nála ez a meleg, baloldali, liberális politikus. A Bartholomaiosz pátriárkánál tartott audiencia után Kasselakis a következőket mondta: „A találkozón Őszentsége ökumenikus pátriárkával beszéltem neki a páromról, és normálisan reagált, nem volt semmilyen előítélete.”

Valóban, nem lehetett kétséges, mert Bartholomaiosz pátriárka nem büntette meg beosztottját, a Görög Ortodox Egyház vezetői posztjának egyik jelöltjét, Epidofor érseket, amiért megkeresztelte egy meleg pár gyermekeit az Egyesült Államokban. Sőt, még akkor sem, amikor az egyházmegyében, ahol ez a keresztség történt, a görög egyház nyilvánosan kinyilvánította, hogy nem ért egyet ezzel. Bartholomaiosz még csak nem is reagált. Ehelyett az egyházi vezető egyik legközelebbi konstantinápolyi segítője és tanácsadója, John Chryssavgis teológus azt mondta, hogy azok, akik Epidofort kritizálják, „elszakadtak a valóságtól és a világtól”, és már régóta esedékes, hogy az egyházban vitát indítsanak „a szexről és a nemekről”. Holott, miről kellene beszélnie a Szentírás nagyon világos szavai szerint? Arról, hogy „a szodómia utálatos Isten előtt”. „Mert utálatos az ÚR előtt mindaz, aki ilyet cselekszik: éppen ezek miatt az utálatos dolgok miatt űzi ki előled ezeket a népeket Istened, az ÚR.” (Móz. V. 18.) De úgy tűnik, hogy nem mindenki ért egyet ezekkel a bibliai szavakkal, azok közül, akik ortodox kereszténynek tartják magukat. Így, egy görög ortodox kiadvány arról számolt be, hogy Franciaország új miniszterelnöke, Gabriel Attal „görög gyökerekkel rendelkező ortodox keresztény”.

A görög ortodoxokkal szinte egyidőben az ukrán ortodox egyház egyik forrása is boldogan közölte ezt a hírt. Azonban sem egyik, sem másik nem említette valamiért, hogy Attal, hasonlóan a görög Kasselakis-hoz, nyíltan homoszexuális életmódot folytat. .

Ez szándékos elhallgatás. Mert a görög ortodoxoknak nyilvánvalóan el kell érniük az ortodox világban a homoszexuálisokkal kapcsolatos céljukat, ugyanazt, amit a Vatikánnak sikerült elérnie a katolikus világban.

Érdemes megjegyezni, hogy a krétai érsek nyilatkozatai, a meleg politikussal, a legnagyobb görög ellenzéki párt vezetőjével való találkozás, valamint Attal ortodox mivoltának nyilvánosságra hozatala arra utal, hogy egy homoszexuális vezetheti az országot – ezek egyetlen lánc szemei, amelyek cinikusan bontakoznak ki a görög társadalomban, a melegházasság legalizálásának lehetőségéről folyó viták hátterében. A görög hatóságok bejelentették, hogy olyan törvényt kívánnak elfogadni, amely nemcsak az azonos neműek együttélését legalizálja, hanem lehetőséget ad a homoszexuálisoknak arra is, hogy gyermekeket fogadjanak örökbe. A Görög Egyház Szent Szinódusa ellenezte ezt a törvényt, akárcsak a görög főpapok túlnyomó többsége. Néhányan közülük, mint például Szerafim Pireusz metropolita, nagyon keményen fejtik ki véleményüket a jövőbeli törvényről, és nevükön nevezik a dolgokat. Rámutatnak, hogy a homoszexualitás a gonoszság csúcsa, amely elidegeníti az embert Istentől, rákot és halált okoz, Isten haragjának, katasztrófának okozója lesz Görögországban is. Más főpapok arra buzdítják az embereket, hogy küzdjenek a melegházasság legalizálása ellen, és figyelmeztetik a hatóságokat, hogy "a görög tudja, hogyan kell harcolni hazája erkölcséért, Jézus Krisztusért és a mi ortodox hitünkért”. Az Athos-hegyi szerzetesi testvériség sem hagyta ezt szó nélkül. Kezdettől nem értettek egyet a melegházasságok esetleges legalizálásával, majd ellenezték Epidoforus érsek Athos-hegyi látogatását, a már említett keresztelő miatt.

Tehát, amint látjuk, a görög ortodoxok, a szerzetesek, a hívek helyzetértékelése világos és egyértelmű. Evgenios érsek szavai ennek fényében egy olyan egyén kifejezésének tűnhetnek, aki nem befolyásolja a helyzetet (főleg, hogy a Krétai Egyház szinódusa kijelentette, csak férfi és nő házasságát ismeri el). Ám, mindez nem ilyen egyszerű. Evgenios érsek görög állampolgár és az általa vezetett egyház Görögország területén található, miközben a Konstantinápolyi Patriarchátus tagja. Ez azt jelenti, hogy nemcsak véleményt nyilvánít, hanem szembe megy főpaptársaival, hittársai többségének véleményével. Megtörténhet, miszerint a görög kormány kijelenti, hogy a melegházasságról szóló törvényt elfogadják, és később – feltehetően –, Evgenios érsek szavaival indokolja döntését, azzal érvelve, hogy az egyházban nem mindenki ért egyet a melegházasságot ellenzőkkel. Számunkra azonban úgy tűnik, hogy a krétai egyház vezetőjének pozíciója mögött több van, mint az alternatív vélemény kifejezésének vágya. Nagyon valószínű, hogy a Konstantinápolyi Patriarchátus támogatja. Ez azt jelenti, hogy Evgenios érsek nemcsak saját, hanem a vezetői álláspontját is képviseli. És ez súlyos probléma. Mert az utóbbi időben a Görög Ortodox Egyház túlságosan nyíltan egyetért a Vatikánnal abban, ami nemcsak az „eucharisztikus egységre”, hanem az „egységre” is utal azokban a kérdésekben, amelyek jelenleg „e világ hatalmainak” napirendjén vannak, de sátániak.

Bizonyítható, hogy Elpidoforus érseken, Evgenios érseken és hasonlókon keresztül a Törökországban (egy iszlám államban!) tartózkodó Bartolomaiosz pátriárka megpróbálja kiterjeszteni és ráerőltetni az ortodoxiára mindazt, ami szó szerint elválaszt minket atyáink hitétől, a Szent Hagyománytól, az Egyház legfontosabb és üdvözítő küldetésétől – a Krisztussal való egységtől. Akárhogyan is, a görög ortodox nyilatkozatok az azonos neműek házasságáról nem csak üres beszéd, hanem a Pokol felé vezető út megnyitása, amellyel azt is megtanítják az ortodox híveknek, hogy amit ma „istentelennek” tartanak – Kasselakis szerint – az holnap természetessé váljék.  Ma az Uniós országok megváltoztatják elveiket, hagyományaikat és szokásaikat és ezzel előkészítik egy sátáni kor eljövetelét, amely azonban önmagát is elpusztítja a föld lakosságával együtt. Ennek a folyamatnak a legjobb bizonyossága a Vatikán és egyes görög ortodox főpapok azonos szellemisége és intézkedéseik, amelyek a világkormány Isten nélküli irányvonalát tükrözik és erőltetik a keresztény világban. Ez az irány azonban – hitünk szerint –, bukásra ítéltetett…

Czeglédi Andrea

Shvoy Lajos püspök emlékezete

Ötvenhat esztendeje, január 21-én halt meg a székesfehérvári egyházmegyét, a magyar történelem legsötétebb korszakában és a leghosszabb ideig irányító főpásztor.

Shvoy Lajos, Prohászka Ottokár tanítványa és utódja, Zadravecz István ferences püspök mellett, az egyik legnagyobb szálka volt a kommunista vezetők szemében.

Isten, hosszú élettel jutalmazta Shvoy Lajost, és általa a Magyar Katolikus Egyházat is. A néhai székesfehérvári püspököt „megingathatatlan főpásztorként” emlegetik. Közvetlen stílusa, karakán jelleme, színes egyénisége, gazdag főpásztori szolgálata és haladó gondolkodása tette népszerűvé az embertelen időszakokban, azaz, a nyilas és a kommunista diktatúrában.

A székesfehérvári püspökségben Prohászka Ottokár utódja Budapesten született, 1879. március 9-én. Tanulmányait Budán, majd Esztergomban folytatta, Prohászka Ottokár növendékeként. 22 évesen szentelték pappá, 1901. július 13-án.

Rövid ideig hittant tanított, majd a Regnum Marianum világi papi közösség bentlakásos diákotthonában lett tanulmányi felügyelő. Időközben kiváló ifjúsági lelkipásztorrá vált, és ő honosította meg Magyarországon a cserkészetet is, amelynek lényege akkor az volt, hogy támogassa a fiatalokat képességeik, hitük és magyarságtudatuk teljes kifejlesztésében.

Shvoy Lajos 1919-ben a Regnum Marianum első, templomépítő plébánosa lett. A templom alapkövét 1925-ben rakták le, a tényleges munkálatok 1926 nyarán kezdődtek meg. Az első plébános, a Regnum Marianum Közösség házfőnöke, Shvoy lett 1927-től 1928-ig. A templomot, amely az 1919-es, kommunista népirtás leverésének emlékére épült, 1951-ben felrobbantották.

Shvoy Lajost, XI. Piusz pápa nevezte ki 1927. június 20-án székesfehérvári megyéspüspökké.

A Székesfehérvári Egyházmegye oldalán olvasható róla, hogy püspökként is plébánosi egyszerűséggel fordult híveihez, egyházmegyéjében a legeldugottabb falvakba is ellátogatott.

Mindezek mellett püspöki kormányzása alatt mintegy másfélszeresére nőtt a plébániák és lelkészségek, megduplázódott az esperesi kerületek száma. A kultúrára is sokat áldozott. A Székesfehérvári Püspöki Könyvtár és levéltár rendezése a 30-as években zajlott, ekkor szervezték meg az Egyházmegyei Múzeumot is. 1937-ben, Missziós útra ment Amerikába, ahol a magyar lelkészségeket látogatta, és a budapesti Eucharisztikus Világkongresszust népszerűsítette a Szent László Társulat elnökeként.

Ezek után, 1947-ben XI. Piusz pápa pápai trónállóvá nevezte ki, ami azt jelentette, hogy a pápai szertartásokon rögtön a bíborosok után következtek azok, akiket ezzel a címmel tüntetett ki a pápa.

Mindszenty József, akkori veszprémi püspökkel együtt memorandumban kérte 1944 őszén Szálasi Ferencet, hogy ne vesse oda a Dunántúlt a háború pusztításainak. Ekkor már Észak-Erdély és a Tiszántúl már orosz kézen volt. Kérésük azonban, süket fülekre talált. Az orosz katonák 1945-ben betörtek a püspöki palotába, és a folyosón agyonlőtték Bergendy János irodaigazgatót. Amikor Székesfehérvár több hónapra frontterületté vált, Shvoy Lajos megnyitotta a menekülő családok előtt a püspöki palota pincéjét és az első halottakat is ő temette el.

A háború után sem lett könnyebb a helyzete. A kiépülő diktatúrában nem asszisztált az ateista világ kiépítésében, hanem látva a politikai veszélyt, egyházmegyéjének gyors újjáépítésén munkálkodott. Ezért nemkívánatos személynek számított. Püspöki munkáját többféleképpen is megpróbálták ellehetetleníteni. Többek között munkatársainak száműzésével, levélcenzúrával és az ÁEH által mellé rendelt, kollaboráns püspöki titkár, ellene irányuló működésével.

1945-ben a nyilasok hurcolták el (Veszprémben, Szombathelyen, Sopronban és Sopronkőhidán is raboskodott), 1951-ben, a kommunista hatalom a házi őrizetbe helyezte.

Shvoy Lajos 1964-ben fejezte be memoárját (http://www.ppek.hu/k317.htm), amelynek publikálása a Kádár-korszakban elképzelhetetlen volt. Írásaiban visszaemlékezett többek között a Regnum Marianum-templom megépítéséről, majd az azért folytatott küzdelemről, a regnumi atyák missziós munkáiról, és részletesen ismerteti letartóztatása körülményeit is.

Papjai feltétel nélkül megbíztak benne, mert érezték és tudták védelmező szeretetét. A kommunista diktatúra idején számos alkalommal, személyesen ment el egy-egy plébániára, hogy figyelmeztesse az ott szolgáló papokat arra, hogy kivel szakítsák meg a kapcsolataikat, kivel ne álljanak szóba saját érdekükben, és feltárta előttük, kik azok a papok az egyházmegyében, akik kollaborálnak az egyházellenes, kommunista hatalommal paptestvéreik kárára. (– a szerk.)

Ő volt az egyetlen magyarországi püspök, aki működési engedéllyel rendelkezett, de mégsem vehetett részt a II. Vatikáni Zsinat ülésszakain. Ennek ellenére egyedül az ő javaslatai jutottak el a zsinatra, mivel azokat a hivatalos utat és a cenzúrát megkerülve, németországi kapcsolatain keresztül juttatta ki a zsinatot előkészítő bizottságokhoz. A zsinatnak a materializmus és az ateizmus elítélését javasolta.

Shvoy Lajost, az egyházmegye leghosszabb ideig szolgáló (41 év) püspökét 1968. január 21-én, 88 éves korában érte a halál. A székesfehérvári székesegyház altemplomában temették el.

(forrás: Székesfehérvár.hu, Székesfehérvári Egyházmegye – fotók: Nemzeti Napló archívum)

A „náci” Bayer Zsolt…

Úgy tűnik Bayer kolléga nem csak az ukrán halállista aktív szereplője, de az itthoni liberális elmebetegeknek is rendesen szúrja a szemét. Azoknak a rohadékoknak, hogy tanult kollégám stílusából merítsek, akik bizonyos esetekben azzal védekeznek, hogy sem a körmös Bájer, sem a Bulgarica Bovis nem felelős a felmenők bűneiért. Igaz, ezt az állításukat a vaskoronás pufajkatulajdonos azzal volt szíves cáfolni, hogy egy alkalommal a felmenők és a még meg sem született gyermekek nevében is bocsánatot kért ki tudja már, hogy kiktől.  

Szóval a zavaros agyú liberális-kommunista bagázs, most egy botcsinálta történészt bízhatott meg, hogy Bayer Zsoltot jó alaposan megszégyenítse, mert a nagypapa, mint annyi más nagypapa ebben az országban, a nyilasokkal tartott, majd később, ÁVH-s besúgó lett, állítólag önként és dalolva, majd pedig, ez a szörnyű gyilkos bácsi kétszeres magzatelhajtást végzett. Mindezért persze, ez a történésznek tartott kötekedő, aki nem tudja, hogy a történelmi korokat nem lehet a mai szemmel vizsgálni, Bayer Zsoltot tette felelőssé, mert hát, amíg a kommunista söpredék leszármazottai, a mai kommunista-liberális söpredék nem tehető felelőssé az ősök bűnei miatt, addig Bayer kolléga igen, mert hát ő a nagypapája mellett szocializálódott a „nyilas-házban”. Ocsmány ez a mocskolódás, amit a kommunisták megengednek maguknak, ha a vesztüket érzik, és ki akarják csinálni azokat, akiktől a legjobban félnek. Sarokba szorított patkány effektus ez, nem más.  

Én számos alkalommal bíráltam Bayer kollégát, mert abban nem értek egyet Vele, hogy újságíróként, olykor el-elszólja magát amolyan kifütyülendő stílusban… de ez ma már talán bocsánatos bűn, ha a libsi történész, aljaskodó támadását vesszük alapul. Az ember nem lehet ebben az esetben már úriember és nem mondhatja azt erre, hogy: drága uram, kérem, legyen olyan kedves távozni az k… édesanyja p…ba. És ezért senki nem vonhatja felelősségre a megtámadottat, hiszen az tömény aljasság, amit Bayer nyakába öntött nyájas történészünk a nagypapával kapcsolatban. És egyébként is: Ha én a nemtetszésemet fejezem ki a sajtóval, egyes munkatársakkal kapcsolatban, az nem azért van, mert ő jobboldali én meg nem az lennék. Csupán mások a nézeteink bizonyos ügyeket illetően.  

Ha egy édesapa a saját gyermekét felpofozza, mert az hülye volt, akkor ő a saját gyerekemet pofozza fel, mert joga van a gyereke neveléséhez.  Ha azonban valaki idegen megpofozná a gyereket, annak bizonyára sebészi beavatkozás lenne a következménye… netán túlóra a műtőben.

Ugyanez a helyzet áll fenn akkor is, ha egy olyan harcostársat igyekszik az ellenség pofozgatni, aki – ha más-más elképzelés alapján is –, de ugyanazon a harctéren kénytelen háborúzni, ahol én… Nem békülök meg Zsoca olykor arrogáns és alpári kifejezésmódjával, ha az nem egy csendes sörözőben, beszélgetés közben hangzik el, hanem a sajtóban, mert az nem oda való. Azonban bántani sem hagyom egy aljadék liberális senki által… mert az mindnyájunkat ócsárolja, amikor a kollégánkat csepüli. Hát ennyit a „náci” Bayer nagypapájának az ügyéről – az én olvasatomban!  

Az a személyeskedés viszont, hogy Bayer kolléga mikor, kinek és mit mondott, hányas számú pártkönyve van, szereti-e a szerencsejátékot vagy nem, és ki vállal vele közösséget, egyáltalán nem érdekel. Számomra a társadalom elproliasításában és a nemzeti médiában, a bayeri trágárizmus elfogadtatása kifogásolandó. Semmi más! 

Stoffán György

Miért kell kötelezően emlékeznünk a holokausztra?

 

Minden évben szomorúság tölt el a holokauszt emléknapján. Számomra ugyanis, ez a nap az emberi aljasság, a nemzetek szenvedésének a napját jelenti, a mai napig tartó szörnyűségekkel együtt. Nem tudom különválasztani egy-egy nép szenvedését, mert a szenvedés, a megaláztatás nem nemzet és vallásfüggő, hanem emberfüggő, a teremtett lélek szenvedése, amelyet az emberi aljasság és a határtalan gyűlölet, a pénz imádata generál. Azt, hogy mikor és miért gyűlölnek az emberek, hogy kiket és hogyan taszítanak szenvedésbe, azt mindig a kor sátáni ideológiái határozzák meg.

Ha egy-egy nemzet szenvedésére gondolunk ezen a napon, akkor az, a holokauszt, a szenvedés, az emberi aljasság relativizálása, hiszen nemzetek és vallási csoportok, egyházak fájdalmát és pusztítását vesszük semmibe. A holokauszt emléknapja tehát, az egész emberiség, történelmen átívelő szenvedéseinek emléknapjára gyújtott gyertyaként világít, s ezen a napon nem csak emlékezni fontos, hanem önvizsgálatot is tartanunk kell. Mert az emberi gyűlölség, a harag, az indulat, a hatalomvágy, és a kapzsiság, minden esetben az egyén sérelmeiben, az egyén világlátásában gyökeredzik. Ebből fakad azután a társadalmat elárasztó pro és kontra ellenségeskedés, ami később a világégésekhez vezet, hiszen az egyén az, aki felsorakozik egy-egy gyilkos eszmeiség mögé, s az egyének sokaságából lesz párt, hadsereg, háborúság.

Ha minden ember magába nézne ezen a napon, s meg is látná a rosszat, amelyet ki kell metszenie a lelkéből, a világ megváltozna. Ha az emberiség belátná, hogy sem vallási alapon, sem erkölcsileg nem magyarázható a gyűlölet és a szenvedés, akkor talán kevesebb háborúskodás volna. Ez azonban, rend és vasszigorral betartatott törvények nélkül nem megy. Az pedig, e hazug világban nincs. A hit, a krisztusi tanítás, az isteni parancsok elhagyása minden esetben háborúhoz, gyilkosságsorozatokhoz, törvénytelenségekhez és pusztuláshoz vezet. Ma is ezen az úton jár az emberiség, mert a Sátán szolgái szabadon garázdálkodhatnak ma már az emberi gondolkodásban, és már nem csupán a test megsemmisítésén, a keresztény nemzetek elpusztításán, hanem az egyén lelkének megölésén dolgoznak. A felszínes jólét, a hit nélküliség, a nap, mint nap megtapasztalható és látható háborúk, gyilkosságok látványa elsorvasztja a lelket, az érzelmeket, és hovatovább természetes lesz a sátáni szellemiség, amely nagy léptekben közelít egy újabb világégéshez, folytatva a történelem holokausztját, amelyben népek és nemzetek tűnnek el, de a gonoszság – Isten nélkül –, az embernek adott szabad akarat által megmarad.

A holokauszt emléknapja tehát, számomra ezt jelenti. Mint magyar, keresztény ember számára pedig, a Trianon után történteket… a tehenet fejő várandós anya lelövését, a magyarul beszélő család kiirtását, a felgyújtott falvakat, az anyanyelv tiltását, a magyar emberek idegen háborúba hurcolását, az otthonában, ebédjétől és családja köréből elhurcolt öreg zsidó zöldséges halálát, a rabbi táborba kényszerítését, a katolikus papok és szerzetesek százainak lemészárlását, az ártatlan, megemlékező magyar emberek közé eresztett lovasrohamot… és minden szenvedést, amely csak azért éri az egyént, a nemzetet, mert egy nemzet, egy vallási közösség tagja.

Számomra az is mindegy, melyik évben és kik által, mely gyilkos és kapzsi sátánisták parancsára történik a holokauszt, amely ma is folyik, ma is öl és világégéssel fenyeget. Mert szenved az az egyén is, akinek a hozzátartozóját Ukrajnában, Izraelben vagy a Gázai övezetben kínozták, gyilkolták meg…

Ez a nap, annak a napja kellene, hogy legyen, amely napon nem a bosszúra esküszik a megalázott és megkínzott egyén, nemzet, vallási közösség, hanem azért fordul a Teremtőhöz, Adonájhoz, a Mindenség Urához, hogy fordítsa maga felé az emberiség aljas és a sátáni filozófiát gyakorlatba ültető, gyilkos világvezetőket… Azért is imádkoznunk kell a holokauszt emléknapján, hogy a korábbi áldozatoknak adjon a Fennvaló örök nyugodalmat. Nekünk pedig, adjon segítséget ahhoz, hogy mindezek ellenére, megmaradjunk az Örök Törvény, azaz, a Szeretet isteni gazdagságában és örömében!

Stoffán György  

A magyar sajtó erkölcsi züllése – parancsra és/vagy jó pénzért?

 

Nem politikai, hanem erkölcsi szempontok alapján gondolkodtam el a mai magyar sajtót illetően. És súlyosnak vélem azokat a hibákat, amelyek komoly negatív befolyással bírnak az olvasókra. Mondhatnánk, hogy a mai magyar sajtóból a két legfontosabb dolog hiányzik: az objektivitás és az erkölcsi normák, azaz, a pártatlanság. Ugyanis, az igazság nem mindig azonos az elvárásokkal, a politikai és az egyházi fősodorral. Így a krisztusi parancs is relatívvá vált, miszerint a mi igenünk legyen igen, a nem pedig legyen nem. Nincs szemellenzős elköteleződés, nincs hazudozás, mellébeszélés. Igaz, sokan állítják, hogy ilyen sajtó nincs, mert nem lehetséges. Ha az újságírás alapvető kötelességéről, az objektív tény -, és hírközlésről beszélünk, akkor bizony van, azaz, lennie kéne. A véleménycikkek, a nyílt levelek, a karcolatok, jegyzetek, a tárcák más-más műfaji szabályoknak kell, hogy megfeleljenek, és ezekben az írói szabadság is teret kap, amivel semmi baj sincs. Alapvetően, a hírközlés befolyásoltsága, az egyoldalúság és a pártelkötelezettség az, ami a stíluson vagy éppen stílustalanságon kívül bírálható.

Az újságíró legfőbb feladata az olvasó tájékoztatása, ezen belül pedig, a tanítás, a nevelés, a társadalom felé irányuló példamutatás, amely nem azonos a véleményformálással. Ugyanis, a véleményformálás szándéka már felemészti az objektivitást.

Mindez, bizonyos erkölcsi normák megtartásán és az újságíró széles látókörűségén múlik.

A mai európai és sajnos a magyar média is természetesnek tartja és ismeri el a káromkodást, a szalonképtelen stílusjegyeket, a durvaságot és nem kis mértékben a gyűlölködést. Odáig süllyedt a magyar sajtó is, hogy megkülönböztethetetlenné vált a jobboldali és a baloldali újságírás. A nemzeti sajtónak – ahogyan ezt a rendszerváltáskor még alapvető elvárásnak tartottuk –, abban volt az ereje, hogy volt méltósága. A nemzeti újságíró nem káromkodott és nem gyűlölködött, hanem gazdag nyelvünk lehetőségeit használva fejezte ki mondanivalóját, lehetőleg úgy, hogy az ne sértő és vagdalódzó, hanem szalonképes, egyben érthető is legyen. Ez harmincegynehány éve még alapkövetelmény volt, és aki nem tudott ennek eleget tenni, az előbb-utóbb kizárta magát a sajtó világából.

A mostani újságírói erkölcsi válság akkor kezdődött el, amikor a nemzeti sajtó egyes munkatársai felhatalmazva érezték magukat arra, hogy ugyanabban a stílustalanságban nyilvánuljanak meg, amilyenben a másik politikai oldal támad. Ez a tendencia már odáig fajult, hogy a hírközlés maga is véleményekkel tűzdelt, trágár és tiszteletlen stílusban fogalmazódik meg, ami a már említett, jobboldali sajtóméltóságot semmisítette meg. Hiszen az ember, a világnézetével ellenkező véleményeket újságíróként sem köteles helyeselni és elfogadni, de ez nem lehet azonos a gyűlölködés és a proli vagdalódzás terjesztésével. Mint azzal sem, hogy meggyőződéséhez közelálló politikai irányokat bírálat és ellenvetés nélkül, így tehát, elvtelenül elfogad. Vagy, mert megfizetik érte, vagy, mert nem mer ellenkezni.

A kétpólusúvá vált magyar sajtó nagy bűne, hogy magát a lakosságot, a társadalmat is súlyosan érintő megosztottságba sodorta. Nem tudott elkülönülni a politikai pártok irányvonalaitól, és „csak” objektív, magyar médiává válni. A társadalom követte ezt az irányt, így megszűnt a józan vita, a logikus érvelés, de felerősödött a baloldalra jellemző gyűlölködés, meggyőzhetetlen és elvtelen magatartás. Mindkét oldal a maga sajtójával együtt és által, megfontolás nélkül bármit elfogad és magáénak tart, amit vezérei kinyilatkoztatnak, így még a jó szándékú és építő kritikát sem fogadják el. A társadalom odáig süllyedt ennek tudhatóan, hogy a trágár jobboldali újságírást is sajátjának tekinti, ha a trágárság közismert tollnokoktól származik. Magyarán, a társadalmi erkölcsöt és a nemzeti oldal méltóságának megsemmisítését pont a nemzeti sajtónak nevezett, de az idők folyamán elproliasodott média okozta. Ennek több oka van. Elsődlegesen az emberi tényező, hiszen ma már a nemzeti oldal vezéralakjai is alacsonyra tették a lécet. Celebeket művészuraznak, jelentéktelen senkikkel fényképezkednek és a kultúrát, a nemzeti összetartozást egyedül a futball jelenti a számukra. Elértük tehát, Magyarországon a kádári szintet, amikor mindenki – minden proli – egyenlő volt, de azért voltak egyenlőbbek is. Ez az egyenlőség csupán abban különbözik, hogy a társadalom elproliasodása is kétpólusú lett, többek között a médiának köszönhetően. Van nemzeti proli és van kommunista-liberális proli újságírásunk. Amíg a baloldali proli sajtó nem áll szóba a jobboldaliakkal, addig a jobboldal nyálas TV-műsoraiban felsorakoztatja a legjobban gyűlölködő liberális és kommunista szószólókat… Mindez, a képzelt és skizofrén „demokrácia”, csaknem 80 éve érő, keserű gyümölcse, amelyből nagyokat harap, a ma képzés alá vont fiatalság.  

A magyar szellemi életet, a nemzeti tudatot, és a keresztény, magyar értelmiséget semmilyen fórumon, senki nem képviseli, mert az, a jelenlegi szellemi és lelki szinten és helyzetben, szemben áll mind a nemzeti proli, mind a kommunista, hazaáruló proli táborral. Ugyanis, csak a magyar, keresztény nemzeti érdekeket tarja szem előtt pártokon kívül és felül. Van néhány önerőből fenntartott médium, amely próbál menteni valamit a még menthetőből, ám azok támogatás nélkül, olyakor a hivatalos jobboldal által leszólva működnek, vagy kénytelenek eladni, sok nehézséggel felépített művüket, közösségi oldalaikat… Akik megmaradnak, azoknak egyetlen előnyük van: ez az erkölcsi irányadás és a valós objektív újságírás lehetősége.

Hasonlóan rossz a helyzet az egyházi, azaz a keresztény sajtóorgánumok terén is. A negédes, csak a jót és a szépet terjesztő, így a híveiket, az olvasókat súlyosan félrevezető sajtó a valóságot, a megoldandó bajokat és problémákat elkendőzi és csak jámbor, kenetteljes és belterjes írásokat közöl. Ma is gyakorlat az elhallgatás politikája, ami már azért is idejétmúlt, mert a társadalom hitehagyása okán meglehetősen nagy az ellenséges hangulat. Ez ellen pedig, főként a keresztény sajtónak kellene tennie. Ám, nem tud, mert az ellenérzést, a már templomba sem járó, de valamilyen szinten az egyházhoz még kötődő emberekben, az egyház jelenlegi belső szenvedése is fokozza. Ezekről a bajokról viszont csak a világi sajtóból és szóbeszéd útján szerez tudomást, mert az egyházi sajtó mindent úgy tálal, mintha a világegyház helyzete a legzökkenőmentesebb volna. Ezzel szemben mindenkiben ott él az egyházszakadástól való félelem, az egyházon belüli káosz, amely a legfelsőbb szintről eredeztethető. A magyar katolikus egyház médiájának azonban fel kellene készítenie a társadalmat a ránk váró veszélyekre és el kellene mélyíteni azt a krisztusi hitet, amely ezer éven át megtartotta a magyarságot. Ugyanez vonatkozik a többi keresztény felekezetre is, amelyek a hamis ökumené szellemében egyre több hagyományt számolnak fel, és éppen úgy megszűnni látszik a népénekek közös éneklése, például az új énekeskönyv bevezetésével, ahogyan a katolikus egyházban, a kántorok magánszámaként hallható introitusok erőltetésével. A kereszténység ma, kívülről és belülről egyaránt támadás alatt van, de erről és a fennálló, ránk leselkedő veszélyekről az egyházi sajtó nem tájékoztat a Vatikánhoz való hűség szellemében és nem követi a nemzetmegtartó hivatását, a Szent László-i magyar kereszténység hagyományait. A Trianon óta megszállt magyar területek magyar kereszténysége is óriási veszélyben van, mert Bergoglio romániai látogatása óta erőteljes a románosítás Erdélyben, Észak-Magyarországról (Felvidék) pedig, a ferencesek tiltották ki a magyaroknak hetente egy alkalommal, magyarul miséző ferences rendtársukat. A vatikáni botrányokat, Bergoglio eszement döntéseit sem ismerheti meg az egyházi sajtóból az olvasó. A politika befurakodott tehát, abba a közegbe is, amelyben egy cél, az Evangélium hirdetése és terjesztése, a keresztény nemzet és e nemzet igaz, tiszta, hagyományokhoz hű hitének a megtartása volna a legfőbb feladata. Ehelyett a mindenbe beletörődés, a bűn, a jézusi tanítás relativizálása és Bergoglio dicsőítése tölti meg mind a nyomtatott, mint az elektronikus egyházi sajtóorgánumokat.

Összegezve tehát, a magyar sajtószabadság az erkölcsnélküliségnek, az objektivitás elvetésének, a hamis hírközlésnek és a politikai befolyásoltságnak a szabadsága minden politikai oldalon, az egyházi médiumokban is. Az egységet sajnos, egyetlen tény mutatja: mind a bal, mind a jobboldal, mind pedig a vallási média egyfelé tart. És ez a megsemmisülés… önfelszámolás.

Miért is vettem a bátorságot arra, hogy kicsit sarkosan fogalmazzak a magyar sajtó ügyében? Mert 34 évvel ezelőtt, amikor komoly veszélyekkel szemben, újraszerveztük a nemzeti keresztény sajtót, akkor nem ezt alapoztuk meg, ilyen züllésre nem számítottunk. Ám, azóta megváltozott a világ. Akik akkor még jól fizetett liberális és kommunista „schreiberek”-ként írtak, különböző kommunista médiumokban, vagy éppen vezető ifjúgárdisták, kisztitkárok voltak, ma jól fizetett, lángszavú, melldöngető magyarok lettek, ha kellett, akár vallást is változtattak és pártkatonákként ők vették át a jobboldali, keresztény sajtót. Igaz, a kereszténységhez csupán politikai szlogenekkel kötődnek. Akik azonban, komolyan gondolták/tuk 34 éve a rendszerváltást, a nemzeti sajtó újraindítását, mára vagy meghaltak, vagy megöregedtek, vagy a pálya szélére szorítva, belebetegedtek abba a csalódásba, amit e 34 év alatt kénytelenek voltak/tunk megélni… Ám, ez nem személyes ügy, hanem közügy! Mert a társadalmat három „szervezet” züllesztheti le, vagy teheti erkölcsössé, nemesebbé: a sajtó, a keresztény egyházak és az igazságszolgáltatás. Ma, e három „szervezet” súlyos válságokkal küzd… és ez magával ránthatja a társadalom minden szegmensét… Persze, változtatni soha nem késő… most még nem késő!     

Stoffán György