2022. február 14., hétfő

Finn büntetőper Krisztus ellen

 


Ha ma eljönne Jézus, és példabeszédekben oktatná a népet, hamar börtönbe kerülne. S talán meg is kínoznák, mint tették akkor, ott, Jeruzsálemben… Hiszen, ismét olyan világot élünk, amelyben bárkivel, bármi megtörténhet – ha normális felfogású, van hite és ragaszkodik az isteni igazságokhoz.

Voltak már efféle sátáni korok. A Római Birodalomban oroszlánok elé vetették a keresztényeket. A későbbi korokban tűzhalál volt a jutalmuk, majd a guillotine, a kötél, a vízbefojtás, a lefejezés, és sorolhatnám a tömeges kivégzéseket, amelyek vagy politikai okokból, vagy az esztelen vallásháborúk miatt vagy a kommunizmus sátáni korszakában történtek.

A történelem legsötétebb korában, a Szovjet Birodalom kialakulásakor azonban a maihoz hasonló bolsevikok, a maihoz hasonló pert indítottak – Isten ellen. A vádlottak padjára a Bibiliát tették, majd Istent halálra is ítélték… Mi lehet ennél sötétebb, sátánibb és primitívebb cselekmény a jog és a bíróságok történelmében? Senki nem gondolt 1917 óta ilyen botor és elvadult „igazságszolgáltatásra”… és lám, a az elaljasult és istentelen 21. század mégis meghozta az egykor műveltnek és kereszténynek hitt Nyugaton, a bolsevikokhoz hasonló jogi eljárást. Csak ma még nem Isten ellen indítottak büntetőeljárást, hanem a Biblia, azaz, Pál, illetve a Pál apostolt idéző politikus ellen.  

És ez a per nem csupán az ateista, ostoba, sátánista új világ szégyene, de magában hordozza a keresztény világ megsemmisülésének, helyrehozhatatlan szégyenének és hittagadásának a tényét is. Hiszen, alig van olyan pap, lelkész, püspök, érsek, aki szót emelne, emelt volna eddig, vagy nyíltan tiltakozna ez ellen az eljárás ellen. Nem halljuk a vatikáni Úrangyala imádság után Róma püspökének erélyes tiltakozását, nem hallunk tüzes, Krisztus és a kereszténység védelmére felszólító szózatokat, nincsenek a templomokon tiltakozó molinók Európa-szerte… Krisztus népe, mint az ostoba birkanyáj, tűri, hogy a Szentírás a finn bírák elé álljon.

Milyen hitehagyott kereszténység ez? Milyen keresztény világról beszélünk? Hol van a keresztény média? Hol vannak és vannak-e még, a hitüket nem csak megvalló, de megvédő keresztények? Szégyen, hitehagyás, hazugság minden jámbor beszéd, amely nem ez ellen a bírósági ügy ellen emel szót, amely nem ennek a volt miniszter asszonynak a védelmében hangzik el napjainkban. Mert most újra Jézust állították a taláros politikai cselédek elé, ma ismét Barabást kiáltanak az emberek, s ma ismét háromszor tagadják meg az Üdvözítőt… és senki nem zokog bocsánatért, mint Péter, senki nem látja be, hogy a Sátánt szolgálja, senki nem segít vinni a keresztet, és senki nem nyújtja oda a kendőjét Jézusnak, mint Veronika tette. Ahogy a gyermekgyilkosságokért sem tiltakozott senki nagy hangon akkor, amikor még lehetett volna tenni is ellene.

Ma Pál apostol áll a finnek LMBTQ-csatlós „igazságszolgáltatása” előtt, és a keresztény világ néma maradt. Arról a néhány ezerről pedig, senki nem beszél, amely tömeg kiállt a hitéért, Krisztusért, a Bibliáért. Langyosak vagyunk és a hitünket nem követik cselekedetek! Tehát, semmit nem ér így a hitünk! Minden Krisztust követő keresztény egyháznak egyként kellene most fellépnie! Hiszen, az igazi okumené nem az álságos és parttalan teológiai vitákban kell, hogy megnyilvánuljon, hanem a Biblia, a vallásszabadság és a józan gondolkodásmód közös védelmében – Krisztusért. A csaknem hárommilliárd ember hangjának hallatszania kellene az európai és a világpolitikában, amikor Istent akarják újra bíróság elé állítani! Mert a Biblia a Teremtő Isten üzenete az emberiségnek!...

Egy szomorú vicc jut eszembe:

– Betér két géppisztolyos ember a zsúfolásig megtelt templomba, és az egyik elkiáltja magát: – aki nem akar meghalni a hitéért, az távozzon innen! Mire egymást taposva hagyják el a templomot az addig áhítatosan imádkozó, éneklő emberek.  Alig tízen maradnak a pappal együtt. Mire az egyik fegyveres a pap felé fordulva ismét megszólal, immár halkan: Na, most kezdje el atyám, nekik érdemes bemutatni a szent áldozatot… – és a két géppisztolyos elhagyja a templomot…   

Ilyen a mai európai kereszténység! Keresztény hitükért másutt megölik az embereket, az arab világban élve elégetik a keresztényeket… de itt, Európában állami, jogi szintre emelkedett a keresztényüldözés… és a keresztény világ, az európai keresztények hallgatnak… papostul, pápástul, mindenestül.

Közeleg a Nagyböjt, a krisztusi szenvedés szent három napja… és a Feltámadás. És azt ünnepli a maradék európai keresztény… csak mert megszokta, de nem éli és nem képes védeni. Noha, ma a húsvéti ünnepkörnek CSAK erről az aljas, finn, bolsevista perről kéne szólnia, ez ellen kellene szót emelni, és imádságot mondanunk a Nagyböjt teljes időszakában, és ettől kellene harsognia minden keresztény-keresztyén templomnak és imaháznak, egyházi rádió és TV-csatornának, nyomtatott és internetes sajtóorgánumnak!

Mert ez a balga némaság egyenlő a töviskoronával, az ostorcsapásokkal, a nehéz kereszttel és a keresztre feszítéssel. A csenddel, a tiltakozások elmaradásával, a tiltakozó prédikációk hiányával ugyanis a keresztény világ maga feszíti meg Krisztust a 21. században, és a maga bűnével idézi elő saját büntetését. Mert mi bizonyosságot kaptunk Istentől ahhoz, hogy most, és ne csak a halála után mondjuk ki: „Ez valóban Isten Fia volt!”…

A bolsevik, Istent elítélő büntetőper után, iszonyatos szenvedés várt Oroszországra és a saját hazájukat, hitüket és történelmüket eláruló csatlósokra. Most sem lesz másképpen, ha hallgatunk, ha nem tartunk bűnbánatot, ha nem ajánljuk Isten irgalmába a hitehagyott és züllött Európát, és hazánkat, a hitében megromlott Kárpát-medencét, amelyre hasonló sors várhat… 

Könyörülj rajtunk Uram!

Stoffán György     

Ordít a csend Urak! … avagy Márki-Zay engedélyezett, szövetséges fasizmusa

 


Márki-Zay világossá tette, hogy karöltve a fasisztákkal és a kommunistákkal akarja megnyerni a választásokat. Avagy, annak a két ideológiának a képviselőivel, amely ideológiákat az egész világ megszenvedte. Mindkettőbe milliók haltak bele, és a Duna-parti vascipőktől a recski kőbányán keresztül egészen Felsőpetényig és a zsámbéki plébániáig követhetjük nyomon ennek a Márki-szövetséges söpredéknek az áldozatait, működését. És csend van… halálos csend, minden választásokra összeállt pártocska portáján, csend a keresztény-keresztyén egyházak részéről és zavaróan nagy csönd a zsidó szervezetek háza táján is.

Nem értem mi történik: Gyilkos eszmék képviselői állnak össze a magyar kormány ellenében, miniszterelnök-jelöltjük is mondja, hogy fasisztákkal és kommunistákkal szövetkezik. És mindenki hallgat, amint ama bizonyos végtermék a fűben!

Hallgat a fasiszták és a kommunisták által is letartóztatott Mindszenty József egyháza, Ravasz Lászlóé, Ordass Lajosé, hallgat a folyamatosan magyarországi antiszemitizmustól rettegő Mazsihisz, hallgat a zsidó tulajdonú, de a kommunisták által elrabolt házban élő européer bolgár politikusnő, és lapít minden hozzájuk csapódott kisebb-nagyobb, liberális-bolsevik pártocska is. Pofátlanul, aljasul, gerinctelenül hallgat mindenki! Pedig, ma nem lehet elbagatellizálni az efféle kijelentéseket, mert ma ismét súlyuk van! Ma, csak kollaborálni lehet a gyalázatos, e két gyilkos eszme söpredék követői által kivégzett halottainkat megalázó, ocsmány, és üvöltő, gyalázatos hallgatással.

Egy normális világban Márki-Zay már az utcára sem mehetne ki… efféle kijelentések után. Magyarországon azonban megteheti ez a gerinchiányos elmebeteg! Mert nincs egy becsületes zsidó, egy becsületes magyar, egy becsületes keresztény, aki ennyi sértegetés után beküldené a balesetibe. És nincs egy becsületes ügyész, aki hivatalból eljárást indítana Márki-Zay ellen. Pedig, már a rendszerváltás után is volt, amikor Mazsihiszes kérésre (parancsára) politikai pert indított az ügyészség ártatlan, de antiszemitizmussal hamisan megvádolt magyar emberek ellen!

Ma viszont, mindenki várja a vagonokat, olvasgatja az emléktáblákat a kolostorok, és a püspöki paloták oldalán, és ostoba tekintettel nézi a Duna-parti cipőket. A magyar közélet és közerkölcs tehát – pestiesen szólva – a bányászbéka ülepe alatt van. Mazshiszestül, keresztény egyházak összességével és a politikai pártokkal egyetemben.

Mostantól kezdve a Mazsihisznek nincs joga antiszemitázni bármilyen kijelentést és tettet, a keresztény egyházaknak nincs joguk tiltakozni az egyházüldözés ellen, a törvényeknek pedig nincs joguk többé jelképeket tiltani vagy büntetni a fasiszta eszmék jelképek terjesztéséért. Mert ma mindenki hallgat… zsidók, keresztények, politikai pártok. Felhívnám a néma jellemtelenek figyelmét: Ma is vannak tudatlan, befolyásolható, mindenre képes nyilas-ÁVH-s DK-s és Jobbikos prolik, van Duna-part, vannak marhavagonok… és élnek, erősödnek azok az eszmék, amelyek a fentieket használni is tudják. És ha minden felelős politikus, pap és hatóság gerinctelenül hallgat, akkor hamarosan használják is. És a hallgatás után senkinek nincs, nem lesz joga panaszkodni…

Stoffán György  

2022. február 12., szombat

Orbán Viktor „embertelen diktatúrája”, avagy Dobreva ismét hazudik...


A bolgár nőszemély kijelentette, hogy Orbán Viktor Miniszterelnök úr csak és kizárólag diktatórikus úton tudja megtartani a hatalmát. És a bolgár nőszemély, a szocialista és liberális európai értékek szerint mondott "igazat". Mert Magyarországon talán soha nem volt efféle diktatúra, mint manapság. Hiszen a  bolgár nőszemély rokonainak kommunista világa szocialista módon volt emberséges. Férje elei is szocialista erkölcsösek, és szocialista módon tiszta kezűek voltak (biciklitolvaj), de a Blikkes rossz nyelvek szerint, állítólag a gyerek is lopott már csokoládét 550 forint értékben, tehát van szocialista erkölcsi alapja a bolgár nőszemélynek arra, hogy ítéletet mondjon három-négymillió magyar választópolgárról, akik a diktátort támogatják, és így persze, magáról a diktátorról is. Igaz, körülbelül annyira igaz minden szava, mint az uniós bérről, európai nyugdíjról mondott szocialista ígéretei. 

Hiszen, a nagypapa idején olyan humanitárius cselekedeteket folytattak, mint az akasztás, a nyomorékká verés, börtön, a padlások lesöprése vagy a nemzetiségek megkínzása anyanyelvük használata miatt, deportálása, később pedig, a II. János Pál elleni merénylet megszervezésében való részvétel. Igen, Hölgyeim és Uraim, Elvtársak, valóban a demokrácia, az emberség, és a szocialista köztársaság szelleme belengte az egész Apró-Dobrev famíliát, így, Dobreva jogosan mond véleményt és ítéletet Orbán Viktor és követői fölött. Férje példás miniszterelnök volt. Igaz, eladta a magyar aranytartalékot és mindent, ami mozdítható volt, a nyugatinál láthatjuk a milliárdokért épített kormánynegyedet, és az autópályákért még évtizedekig fizetünk… nem beszélve azokról az ügyekről, amelyeket  -Isten tudja miért, de - senki nem igyekszik felderíteni. Megvárják az elévülést, mint ez már Dobreva asszonyság, alias Gyurcsányné naccsosasszony hites ura esetében megtörtént...  A szocialista erkölcs és a proletárdiktatúra – mint nem mondok! – proletár szocialista demokrácia! – egyesül Dobreva és az egyetemre is tíz évig járó, zseniális ura személyében, így nem lehet elvitatni tőle/tőlük a  szocialista erkölcsi alapokon nyugvó jogot arra nézvést, hogy ítélkezzenek azok felett, akik nem értenek egyet a magyar "Elena" megváltó gondolataival. 

A diktátor embertelen uralma már az utcán is látható, a személygépkocsik megsokasodásából, amit azért talált ki, hogy elvegye a benzinkutak hasznát. A Budai Várat is azért szépítgeti, hogy a turistáktól beszedje a pénzt a saját zsebére. Ez az embertelen diktátor lehetőséget ad a családoknak arra, hogy építhessenek, hogy a természetet megkárosító kölköket szüljenek, ezzel is terrorban tartva a nőket egy olyan világban, amikor az Egyesült Európában már a férfiak is szülhetnek. Na, persze ezek a galád megnevezések, mint férfi meg nő, anya és apa is csak ennek a gaz diktátornak jutnak az eszébe, az európai értékekkel szemben. És még arra is volt mersze, hogy meghatározza egy illegitim Alaptörvényben, hogy szülő 1. és szülő 2. helyett mindenféle ostoba, ósdi elnevezéseket használjanak a családokban. Ez a diktátor, képes volt a nemzet vagyonát elherdálni és a gyerekes családoknak visszaadni az elmúlt évben befizetett adójukat. Ez pedig, tűrhetetlen. Mi rtöbb! Még a gáz és a villany árát sem hagyja növekedni. Pedig, ez a szocialista demokrácia egyik alapelve - volna… Ám, diktatúra van, ahol a diktátor a plebsz kedvébe jár, hogy hatalmon maradhasson – hirdeti a bolgár nőszemély. Az, hogy nép elégedett és ez összefügghet a választások eredményével, Dobrevának eszébe sem jut. Komplikált lehet a bolgár szellemi és nyelvi értelmezés…  

A szegény DK-s és LMP-s pedagógus-üzletemberek, akik a diktátor teremtette lehetőség alapján nagyobb autót tudtak vásárolni, és felvették az ilyen-olyan családtámogatási összegeket, hiába mennek ki cirkuszolni és hazugságokat ordibálni új autójukkal és a 13. havi nyugdíjat átvevő, idős kommunistákkal tüntetni Orbán diktátor ellen, semmi nem történik. Pedig, hetente rendeznek ellene kormányváltó dzsemborikat is. A diktátor azzal fenyegetőzik, hogy 2030-ig marad. Dobreva attól retteg, hogy elszánt egykori ÁVH-s hívei ezt az időt a biológiai óra ketyegése okán nem élik meg. Diktatúra van Magyarországon! – zengi varjúkárogásra emlékeztető hangján. Olyan, diktatúra van, amit a kommunista-liberális kormányok soha nem lennének képesek bevezetni. Mert az elégedetlenkedőket ők inkább elhallgattatják. Minden eszközzel, régi kommunista hagyomány szerint.

A jólét – Dobreva szerint – nem jár a népnek, csak ígéret szinten. Mert, ha a diktátort támogató nép jól él, akkor kevesebb jut a rabló kommunistáknak – azaz, nekik. És aki ezt nem érti meg, az diktátor. Orbán tehát, az. És a magister equitum is az, aki ráadásul még keresztény is! Ez pedig, az európai értékekkel végképp összeegyeztethetetlen.

Orbán Miniszterelnök úr tehát, diktátor, a magyar nép bűnpártoló és bűnsegéd, míg a zseniális Dobreva, zseniális követőivel együtt a tökéletesség és a tolerancia, valamint az európai értékek és a szocialista demokrácia megtestesítői… 

Vannak még hasonló – finoman szólva –, érdekes gondolkodású politikai niemandok Dobreván kívül is… akik az Alaptörvényt akarják megváltoztatni az 1949-esre, vagy igyekeznek megosztani a határon túli magyarokat, és összeugrasztani az utódállamok magyarellenes politikája szerint az anyaországiakkal, akik az oltás ellen hőbörögnek, noha nincs kötelező oltás – amíg a diktátor van hatalom –, más szervezetek úgy adják elő magukat, mintha minden pozitív intézkedést tőlük lopott volna a diktátor. És ezek mind egy irányból kapják a parancsokat, és egy irányba terelnék az országot, ha módjuk lenne rá. Remélhetőleg nem lesz.

Ezért, bár nem volt az elmúlt 12 évben tömegbelövetés, 167 milliárdos metrós lopás, a családomból senki nem akarta lelőni Bergogliot, és félholtra sem verettett senkit a diktátor az Andrássy úton, nem volt vérbíró nagypapája, de a székelyeket sem lázította a magyarországiak ellen etc.

Ennek ellenére, én a mai „diktátorra” szavazok április 3-án! És nagyon remélem, hogy ez az általánossá vált hazaárulás, a választási vagy idegen titkosszolgálatok parancsára tapasztalható elmebeteg hisztéria végre megszűnik a választások után. És eltűnik az ezernyi gyilkos, vörös, szocialista demokratikus hazaáruló utód, a liberális „mindent is jobban tudók”, a bukott és kellően erkölcstelen Tv-műsorvezetők, a sok nemzetáruló, az ócska, jellemtelen, hazug, politikai senkiházi. És a magyar nemzet békében folytathatja majd ezt a kegyetlen, 12 éve tartó Orbán-diktatúrát, amelyben a mai trágárok és párizsit zabálók, a földön fetrengő buta varjak, az ajtónak rohanó primitívek, a lyukas zoknis korlátmászók, és a „kurvaerős képet” rendező és a magyar helyesírással komolyan birkózók, valamint a román állampolgárságú, nemzetellenes, de magyar civilszervezetet vezető cezaromániások, és a hazug bolgár nőszemély már nem vesznek részt többé!

Stoffán György

(A cikkben a szocialista szó, mindenütt  fosztóképzőként szerepel.)

2022. február 9., szerda

Terv, a Katolikus Egyház tönkretételére!

 


Amikor mai korunk történésein, változásain végigtekintünk, akkor világos és egyértelmű annak az alább közölt, pontokba szedett utasításhalmaznak a valóra váltása, amely amely a II. Vatikáni Zsinattal egy időben 1962-ben kelt, majd 1993-ban újrafogalmazták., hogy az egyházak lerombolásának az ütemét meggyorsítsák. Az irat minden pontjából süt, hogy ma valóban olyan úton haladunk, amilyen utat kijelölt az egyház(ak) számára. A templomok belső tereinek átalakítása, a liturgikus terek megcsonkítása, a szerzetesrendek elvilágiasodása, a liturgikus zene elértéktelenedése… etc… egyre inkább erősödik, és visszafordíthatatlannak tűnő változásokat eredményez, úgy a vallásgyakorlásban, mint lelkiekben. A keresztény-keresztyén élet minden területén rombol.

Magyarországon egyelőre csak itt-ott elvétve tapasztalunk olyan egyházi vagy teológusi megnyilvánulásokat, amelyek ezt az irányvonalat követik (P. Rita, H. András, L. Katalin, U. György…), ám, Erdély egyes területein sajnos erősödő tendenciát mutat az alábbiakban leírtakhoz nagyon hasonlító irányvonal követése, amelyhez kapcsolódóan a katolikus egyház több helyütt elvesztette már nemzetmegtartó erejét, ebbéli hivatását. Istennek hála –, ez a Székelyföldön nem, vagy csak elszigetelt esetekben tapasztalható – egyelőre. Ezért rendkívül fontos napjainkban kellő figyelmet fordítanunk a megtévesztés gyanús esetekre, beszédekre, templomfelújításba bújtatott liturgikus tér átalakításokra, és kérni kell józan papjainkat és a híveket, hogy minden, az alábbiakban leírtakra utaló változást azonnal hozzanak nyilvánosságra, akár névvel, akár név nélkül, de a helyszínt megjelölve! Lapunk közli ezeket!

A református egyházban is – sokak szerint –, észrevehetőek hasonló fájdalmas változások. Az alább közölt anyagot azért is érdemes átolvasniuk – nem csak a katolikusoknak –, mert ebből beazonosíthatók azok jelek, amelyek végveszélybe sodorhatják, sodorják, az európai a keresztény-keresztyén világot. Papjaink egy kis hányada beállt ugyan a sorba, de számos olyan lelkészünk és papunk van, akik ha nem is feltűnően, de igazán bölcsen tartják tradícióinkat, és igyekeznek a hitoktatásban, a család-pasztorációban, és hagyományos ünnepeinket megtartva, Krisztushoz hűek maradni. Az alábbiakban világos képet kapunk napjaink egyházellenes célkitűzéseiről, amelyeket immár nem lehet jámbornak tűnő hazudozással elkendőzni. Mindannyiunk Krisztustól kapott feladata, minden erőnkkel és lehetőségünkkel megakadályozni ezt a sátáni tendenciát, az keresztény-keresztyén egyházak megsemmisítését és egy új, Krisztus nélküli vagy relativizált Krisztus-képű világvallás megteremtését. 

Stoffán György

***

A szabadkőműves nagymester irányelvei a szabadkőműves katolikus püspökök számára, 1962 márciusában

– Valamennyi szabadkőműves testvér küldjön jelentést ezen döntő fontosságú utasítások megvalósulásának előrehaladását illetően;

– Átdolgozva 1993 októberében a végső stádium számára;

– Valamennyi, a katolikus Egyházban tevékenykedő szabadkőművesnek a következőket kell kézbe vennie és keresztülvinnie.

***

1./ Távolítsák el Szent Mihályt, a katolikus Egyház védelmezőjét minden imából a szentmisén belül és azon kívül egyszer s mindenkorra. Távolítsák el szobrait, mondjátok, hogy elterelik a figyelmet Krisztusról.

2./ Szüntessétek meg a bűnbánati gyakorlatokat a nagyböjti időben, mint pl. a pénteki hústilalmat, vagy a böjtölést. Akadályozzátok meg az önmegtagadás minden aktusát, helyükbe az öröm, a boldogság és a testi szeretet aktusai lépjenek. Mondjátok, hogy „Krisztus már kiérdemelte számunkra a mennyországot”, és hogy „minden emberi erőlködés hiábavaló”. Mondjátok az embereknek, hogy „vegyék komolyan az egészségükkel való törődést”. Bátorítsátok őket a húsevésre, főleg a disznóhúséra.

3./ Jelöljetek ki protestáns lelkipásztorokat, hogy vizsgálják felül és deszakralizálják a szentmisét. Hintsétek el a kételkedés magvait az Oltáriszentségben való valóságos jelenléttel kapcsolatban, és bizonygassátok, hogy az Eucharisztia – a protestánsok hitéhez közelebb állóan – csak kenyér és bor, és csupán jelképesen értendő. Alkalmazzatok protestánsokat az iskolákban és a szemináriumokban. Bátorítsátok az ökumenét, mint az egységhez vezető utat. Vádoljatok meg mindenkit az Egyház iránti engedetlenséggel, aki a valóságos jelenlétben hisz.

4./ Tiltsátok meg a latin miseliturgiát, a szentségimádást és az énekeket, mert ezek a titok iránti tisztelet érzését hozzák létre. Állítsátok be ezeket jósok „hókuszpókuszaiként”. Az emberek így már nem fognak a papokra, mint nagy intelligenciájú és tiszteletreméltó, titokzatos személyekre fölnézni.

5./ Bátorítsátok a nőket, hogy a templomban ne hordjanak kalapot. Követeljétek, hogy a nők előimádkozók, áldoztatásnál kisegítők, diakonisszák és később papok lehessenek. Ezt demokratikus eszmeként állítsátok be. Alapítsatok női szabadságmozgalmat. A templomba járók öltözzenek slamposan, hogy a szentmise jelentőségét ezzel is is csökkentsék.

6./ Ne engedjétek, hogy az áldozók a szentostyát térdelve vegyék magukhoz. Mondjátok meg a szülőknek és a nevelőknek, hogy tartsák vissza a gyerekeket attól, hogy áldozás előtt és után a kezüket összekulcsolják. Mondjátok nekik, hogy Isten úgy szereti őket, ahogy vannak, és azt akarja, hogy teljesen fesztelenül érezzék magukat. Szüntessetek meg a templomban minden térdelést és térdhajtást. Távolítsátok el a térdeplőket. Mondjátok az embereknek, hogy a szentmise alatt állva tegyenek tanúbizonyságot.

7./ Szüntessétek meg a szakrális orgonazenét. Vigyétek be a templomokba a gitárokat, a zsidó hárfákat, dobokat, a „lábdobogást”, és a „szent nevetést”. Ez megakadályozza az embereket a személyes imában és a Jézussal való társalgásban. Ne adjatok időt Jézusnak, hogy a gyerekeket vallásos életre hívja meg. Adjatok elő az oltárnál liturgikus táncokat izgató hatású ruhákban, színdarabokat és koncerteket.

8./ Vegyétek el az Istenanyához és Szent Józsefhez szóló énekek szakrális jellegét. Mondjátok, hogy tiszteletük bálványimádás. Tegyétek nevetségessé azokat, akik ragaszkodnak tiszteletükhöz. Vezessetek be protestáns énekeket. Ez azt a látszatot fogja kelteni, hogy a katolikus Egyház végre elismeri, hogy a protestáns az igazi vallás, vagy legalábbis egyenrangú a katolikussal.

9./ Minden himnuszt szüntessetek meg, a Jézushoz szólókat is, mert ezek az embereket boldog gyerekkorukra emlékeztetik, ami viszont arra a békére emlékezteti őket, melynek gyökere az Istenért való önmegtagadás és vezeklés szigorú élete. Vezessetek be új énekeket, meggyőzve így az embereket, hogy a régebbi rítusok valahogy helytelenek voltak. Bizonyosodjatok meg róla, hogy minden szentmisében legalább egy olyan ének van, amely nem említi Jézust, hanem csak az emberek iránti szeretetről szól. A fiatalságot lelkesíteni fogja, ha a testvéri szeretetről hall. Prédikáljatok a szeretetről, toleranciáról és egységről. Jézust ne említsétek. Tiltsátok meg az Eucharisztia bármilyen formában való hirdetését.

10./ Távolítsátok el az oltárról a szentek ereklyéit, és aztán magát az oltárt is. Helyettesítsétek pogány, megáldatlan asztalokkal, amelyek alkalmasak élő áldozatok bemutatására a sátáni miséken. Töröljétek el azt az egyházi törvényt, amely kimondja, hogy szentmisét csak ereklyét tartalmazó oltáron lehet bemutatni.

11./ Hagyjatok fel azzal a gyakorlattal, hogy a szentmisét a tabernákulumban lévő Oltáriszentség előtt mondjátok. Ne engedjétek, hogy a misézésre használt oltárokon tabernákulum legyen. Az asztal úgy nézzen ki, mint egy ebédlőasztal. Hordozható legyen, hogy jelezze: ez nem egy szent dolog, hanem valami, ami kettő célt szolgál, pl. konferencia-asztalként, vagy kártyaasztalként. Később legalább egy széket állítsatok az asztalhoz. A pap üljön ezen, jelezve, hogy áldozás után – az étkezés után – kipiheni magát. A szentmise alatt a pap soha ne térdeljen, vagy hajtson térdet. Étkezéseknél nem szoktunk térdelni. A pap széke álljon a tabernákulum helyén. Bátorítsátok az embereket, hogy a papot tiszteljék és ne az Eucharisztiát, neki engedelmeskedjenek és ne az Eucharisztiának. Mondjátok nekik, hogy a pap a Krisztus, ő a Fő. A tabernákulumot helyezzétek egy másik helyiségbe, látókörön kívül.

12./ Tüntessétek el az egyházi naptárból a szenteket, bizonyos időben mindig néhányat. Tiltsátok meg a papoknak, hogy a szentekről prédikáljanak, kivéve, ha azok az evangéliumban szerepelnek. Mondjátok, hogy a templomban esetleg jelenlévő protestánsok megütköznének rajta. Kerüljetek mindent, ami a protestánsokat zavarná.

13./ Az evangélium olvasásakor hagyjátok ki a „szent” szót, pl. „Evangélium szent János szerint” helyett mondjátok egyszerűen „Evangélium János szerint”. Ez azt jelzi majd az embereknek, hogy már nem kell őket tisztelni. Írjatok folyamatosan új bibliákat, amelyek azonosak a protestáns bibliákkal. Hagyjátok el a Szentlélekkel kapcsolatban a „szent” szót. Ez megnyitja majd az utat. Hangsúlyozzátok Isten női jellegét, mint szerető anyáét. Ne engedjétek az „Atya” szó használatát.

14./ Minden egyéni imakönyvet tüntessetek el és semmisítsetek meg. Akkor elmaradnak a Jézus Szívéhez, Szűz Máriához, Szent Józsefhez szóló litániák, valamint az áldozásra előkészítő imák. Akkor az áldozás utáni hálaadás is fölöslegessé válik.

15./ Minden angyalszobrot és – képet is tüntessetek el. Ellenségeink szobrai miért álljanak ott? Nevezzétek őket mítosznak, vagy esti mesének. Ne engedjétek, hogy az angyalokról beszéljenek, mert az protestáns tagjainkat elriasztaná.

16./ Töröljétek el az ördögűzésre használt kis exorcizmust, munkálkodjatok azon, és hirdessétek, hogy elhitessétek az emberekkel, ördögök nincsenek. Mondjátok, hogy a Bibliának ez a kifejezésmódja a gonoszság megjelölésére szolgál, és nincs jó sztori gazember nélkül. Akkor majd a pokolban sem hisznek, és nem is félnek attól, hogy odakerülnek. Mondjátok, hogy a pokol csupán Isten jelenlétének a hiánya, és ez nem is olyan borzasztó, hiszen az élet ott ugyanolyan, mint itt a földön.

17./ Tanítsátok, hogy Jézus csupán ember volt, akinek fivérei és nővérei voltak, és hogy ő gyűlölt mindenfajta intézményt. Mondjátok, hogy szerette a prostituáltak társaságát, különösen Mária Magdolnáét. Mondjátok, hogy a templomokat és zsinagógákat nem használta, és azt tanácsolta, hogy ne engedelmeskedjenek az egyházi elöljáróknak. Mondjátok, hogy nagy tanító volt, aki azonban tévútra jutott, amikor az egyháztanítóknak nem engedelmeskedett. A keresztről nem mint győzelemről, hanem mint vereségről beszéljetek.

18./ Emlékezzetek rá, hogy apácákat rávehettek hivatásuk feladására, ha hiúságukra, kedvességükre és szépségükre apelláltok. Engedjétek, hogy megváltoztassák szerzetesi ruhájukat, ez automatikusan oda fog vezetni, hogy eldobják a rózsafüzért is. Mutassátok meg a világnak, hogy a zárdákban nézetkülönbségek vannak. Ezzel a hivatásokat kiszáríthatjátok. Mondjátok nekik, hogy a habitusban nem akceptálják őket, és ez az emberek előtt is rontja hitelüket.

19./ Égessetek el minden katekizmust. Mondjátok a hittantanároknak, hogy Isten szeretete helyett tanítsák a gyerekeket Isten embereinek a szeretetére. Az érettség jele, ha valaki nyíltan szeret. Legyen a „szex” szó használata mindennapos a hittanórákon. Csináljatok új vallást a szex”-ből. Vigyetek „szex-képeket” a hittanórákra, hogy a gyerekeket a tényekkel megismertessétek. Győződjetek meg róla, hogy a képek jól érthetőek legyenek. Bátorítsátok az iskolákat, hogy a szexre való nevelésben haladó gondolkodásúak legyenek. A szexre való nevelést a püspökségeken keresztül vezessétek be, így a szülők nem fogják kifogásolni.

20./ Zárjátok be az összes katolikus iskolákat azáltal, hogy csökkentitek a szerzetesi hivatásokat. Mondjátok a nővéreknek, hogy ők fizetés nélküli szociális munkások, s az Egyház meg akar szabadulni tőlük. Ragaszkodjatok hozzá, hogy a katolikus világi tanítók ugyanolyan fizetést kapjanak, mint az állami iskolákban. Alkalmazzatok nem-katolikus tanerőket. A papok ugyanolyan fizetést kapjanak, mint a hasonló világi tisztviselők. Minden papnak le kell vennie a reverendát és a keresztet, hogy így mindenki számára elfogadható legyen. Tegyétek nevetségessé azokat, akik nem tartják ehhez magukat.

21./ Semmisítsétek meg a pápát azáltal, hogy egyetemeit megsemmisítitek. Válasszátok le az egyetemeket a pápától. Mondjátok neki, hogy akkor a kormány támogatja őket. Változtassátok meg a vallásos intézmények nevét és adjatok nekik porfán nevet. Mondjátok, hogy ez ökumenikus. Létesítsetek ökumenikus tagozatokat minden egyházmegyében. Gondoskodjatok róla, hogy ezek protestáns ellenőrzés alatt legyenek. Ne engedélyezzetek imádságokat a pápáért vagy Máriához, mert ez az ökumenét elbátortalanítaná. Hirdessétek, hogy a megyéspüspökök tekintendők az illetékes tekintélynek, a pápa csupán egy reprezentációs figura. Mondjátok az embereknek, hogy a pápa tanítása csak szórakoztatásra szolgál, de különben nincs jelentősége.

22./ Támadjátok meg a pápa tekintélyét azzal, hogy életkor-határt szabtok hivatalának. Ezt mindenáron vigyétek keresztül.

23./ Legyetek merészek. Gyengítsétek a pápát püspöki szinódusok rendszeresítése által. A pápa akkor csak egy reprezentációs figura lesz, mint Angliában, ahol felső- és alsóház uralkodik és a királynő onnan kapja parancsait. Aztán gyengítsétek a püspökök tekintélyét, egy ellen-intézményt hozva létre papi szinten. Mondjátok, hogy a papok így kapják meg a megérdemelt elismerést. Ezután gyengítsétek a papok tekintélyét laikus csoportok létesítésével, amelyek uralkodnak fölöttük. Ezáltal annyi gyűlöletet lehet kelteni, hogy még a bíborosok is el fogják hagyni az Egyházat, és az Egyház immár demokratikus lesz.

24./ Csökkentsétek a papi hivatásokat úgy, hogy a laikusok elveszítsék az irántuk való tiszteletet. Egy nyilvánosságra hozott papi botrány hivatások ezreit fogja megsemmisíteni. Dicsérjétek az elbukott papokat, akik egy nő iránti szerelemből mindent feladtak. Nevezzétek őket hősöknek, heroikusoknak. Mártírként tiszteljétek a laicizált papokat, akik úgy el voltak nyomva, hogy nem tudták tovább elviselni. Ítéljétek el és mondjátok botrányosnak, hogy papi hivatást gyakorló szabadkőműves testvéreink nevét nyilvánosságra hozzák. Legyetek toleránsok a homoszexualitással szemben a papok esetében. Mondjátok az embereknek, hogy a papok magányosak.

25./ Kezdjétek azzal, hogy templomokat zártok be paphiány miatt. Nevezzétek ezt gazdaságos és jó üzleti gyakorlatnak. Mondjátok, hogy Isten mindenütt meghallgatja az imát. Így a templomok extravagáns pénzpazarlást jelentenek. Először azokat a templomokat zárjátok be, ahol régimódi hagyományokat ápolnak.

26./ Használjatok fel gyenge hitű laikus bizottságokat és papokat, akik minden Mária-jelenést és minden állítólagos csodát, különösen a Szent Mihály arkangyallal kapcsolatosakat, gyorsan elvetnek és elítélnek. Biztosítsátok, hogy a II. Vatikáni Zsinat után semmi ilyesmit ne ismerjenek el. Mondjátok, hogy a tekintéllyel szembeni engedetlenség, ha valaki követi az üzeneteket, vagy gondolkozik róluk. A látnokokról mondjátok, hogy engedetlenek az egyházi tekintéllyel szemben. Hozzátok őket rossz hírbe, és akkor senkinek sem fog eszébe jutni, hogy figyelemre méltassák az üzeneteket.

27./ Válasszatok egy ellenpápát. Mondjátok, hogy ő visszahozza a protestánsokat az Egyházba, és talán még a zsidókat is. Ellenpápát úgy lehet választani, ha a választási jogot a püspökök kapják meg. Akkor majd annyi pápát választanak, hogy az ellenpápát kompromisszumként lehet kinevezni. Mondjátok, hogy az igazi pápa meghalt.

28./ Szüntessétek meg a szentáldozás előtti gyónást a II. és a III. osztályos gyerekeknél, hogy ne legyen már nekik fontos a gyónás, a mikor a IV., V. vagy felsőbb osztályba kerülnek. Akkor a gyónás el fog tűnni. Vezessétek be a csoportos gyónásokat (csendben) és a csoportos feloldozásokat. Mondjátok az embereknek, hogy ez a paphiány miatt van így.

29./ Engedjétek a nőket és laikusokat áldoztatni. Mondjátok, hogy ez a világiak ideje. Kezdjétek azzal, hogy a szentostyát kézbe adjátok, mint a protestánsok. Mondjátok, hogy Krisztus is hasonlóan cselekedett. Gyűjtsetek néhány ostyát templomainkban a „fekete-misékhez”. Aztán adjatok a személyes áldozás helyett egy edénybe ostyákat, amelyeket haza lehet vinni. Mondjátok, hogy Isten ajándékát így lehet a napi életbe belevinni. Alkalmazzatok áldoztató automatákat és nevezzétek azokat tabernákulumoknak. Mondjátok, hogy a béke jelét át kell adni egymásnak. Bíztassátok az embereket, hogy járjanak körbe, hogy így az áhítat és az imádság meg legyen szakítva. Ne vessetek keresztet, hanem helyette a béke jelét alkalmazzátok. Mondjátok, hogy Krisztus is kiment, hogy tanítványait üdvözölje. Ne engedjetek semmilyen ájtatosságot ebben az időben. A papok fordítsanak hátat az Eucharisztiának, és a népnek adjanak tiszteletet.

30./ Az ellenpápa megválasztása után oszlassátok fel a püspöki zsinatokat, papi egyesületeket és plébániákat. Tiltsátok meg a papoknak, hogy megkérdőjelezzék az új irányelveket. Mondjátok, hogy Isten az alázat kedvelője, és gyűlöli azokat, akik tiszteletet keresnek. Vádoljátok mindazokat, akik megkérdőjelezik az egyházi tekintéllyel szembeni engedetlenséget. Bátortalanítsátok el az Isten iránti engedelmességet. Mondjátok az embereknek, hogy ezeknek az egyházi vezetőknek kell engedelmeskedni.

31./ Adjátok meg az ellenpápának a legfőbb hatalmat, hogy követőit kiválaszthassa. Kiközösítés terhe alatt parancsoljátok meg mindenkinek, aki Istent szereti, viselje a vadállat jelét. Ne nevezzétek azt a „vadállat jelének”. Keresztet ne vessetek az emberekre és ők sem magukra. (Ne is áldjanak.) A keresztvetést bálványimádásnak és engedetlenségnek kell nevezni.

32./ Nyilvánítsátok a régi dogmákat hamisaknak, kivéve a pápa tévedhetetlenségéről szólót. Mondjátok, hogy Jézus Krisztus forradalmár volt, de sikertelen. Mondjátok, hogy az igazi Krisztus hamarosan eljön.

33./  Parancsoljátok meg a pápa minden alattvalójának, hogy a „szent keresztes háborúban” harcoljanak az egyetlen „világvallás” elterjesztése érdekében. Csak a megválasztott ellenpápának kell engedelmeskedni. Mondjátok az embereknek, hogy meg kell hajolniuk, ha a nevét kimondják. A sátán tudja, hogy hol van az összes elveszett arany. Hódítsátok meg könyörtelenül a világot.

Ez hozza meg az embereknek azt, ami után mindig vágyódtak:

„A béke aranykorát”.

Forrás: Magnificat Meal. Movement International, P. O. boksz 353, Toowoonba, Australia 4350

Közreadja: a Nemzeti Napló

2022. február 8., kedd

Eugen rosszul érzi magát… Wirklich Ungarisch?

 

Hidegpataki Eugen a minap kijelentette, hogy rosszul érzi magát Magyarországon. Ő, a „politikus”, megmondta azt is, hogy miért, de ez most nem is érdekes. Hiszen nem csak Hidegpataki Eugen érzi magát rosszul Magyarországon, hanem sok hozzá hasonló innen-onnan idejött, ilyen-olyan nemzetiségbeli honpolgárunk is hasonlóképpen érez, de ezt a negatív érzésüket nem a legegyszerűbb módon szüntetik meg. Pedig, Faddy Othmár ferences szerzetes egy kisgazdapárti nagygyűlésen, a kilencvenes években röviden felvázolta, hogy mit tegyenek azok, akiknek nem itt van a hazájuk, mégis itt szenvednek a honvágytól vagy csak egyszerűen utálják a magyarokat: „Nyitva vannak a határok! Menjenek haza. Költözzenek el innen!” Igaz kapott is hideget-meleget a szegény öreg szerzetes, és még rendfőnöke is eltiltotta a politikai pártok melletti közszerepléstől. Noha, Othmár atya alaposan kiokosodott a kommunista börtönökben, az idegen lelkületű emberek önsanyargató magyar gyűlöletét illetően.

Magam is – nagy felháborodást okozva –, nemrégiben azt javasoltam néhány önjelölt torzlelkű politikusnak és újságírónak, hogy amennyiben nem tetszik nekik az a kormány, amely háromszor kétharmados többséget kapott a magyar nemzettől, úgy szedjék a sátorfájukat és menjenek haza. Ne itt keverjék a fekáliát. Tegyék ezt saját szülőföldjükön… persze teszik is – innen. Hidegpatakinak persze könnyű volna a hazatelepülés, hiszen pont a mai korszellem tetszik neki. Olyan pártban politizálgat, amely az LMBTQ-t, a pedofiliát, a nemváltást, a keresztényellenességet és a migrációt támogatja… tehát tárt karokkal várnák az egykorvolt Németországában. Ám, Hidegpataki és sok felforgató társa, "önsanyargatólag", de remek juttatások fejében inkább itt marad, amivel minket, a Magyarországot szerető, a jelenlegi kormánnyal elégedett polgárokat is éppen úgy sanyargat, mint önmagát. Pedig, mi nem vagyunk mazochisták, mint ő. De mégis… Eugenius nem veszi a batyuját, nem száll vonatra, repülőre, és nem könnyít magán egy laza repatriálással... ahogy a többi hőzöngő, aki magyarellenes, magyar gyűlölő, idegen országok és utódállamok kormányainak céljait olykor nemzeti színű zászlóba csavarva vagy ellenzéki pénzosztó helyeken sorban állva  szolgálja.

Eugen és társai ragaszkodnak a magyarországi bajkeverés jól fizető lehetőségéhez, amelyben ugyan nem érzik jól magukat – mint mondják, írják és tüntetnek is Magyarország ellen –, de mégis maradnak. És ez a józanésszel ellenkező magatartás. Hiszen, ha egy társasházban élek, és a többi lakóval ellentétben nem érzem ott jól magam, akkor nem a többi lakótól követelem, hogy ők is úgy éljenek, ahogy én az elvárom tőlük, hanem eladom a lakást és lelépek onnan. Nem hívok más házakból lakókat, hogy megrendszabályozzák a ház nekem nem tetsző tulajdonosát és lakóit… Mert ha a lakók felháborodnak, akkor én nem járok jól…

Akik tehát másutt születtek vagy más nemzetiségű magyar állampolgárok, de Magyarországon politizálnak Magyarország ellen, mert nem tetszik nekik az, ami itt van, azok valóban foghatnák a cókmókjukat és távozhatnának innen, ahogy azt Othmár atya, a kisgazdapárti gyűlésen javasolta már a 90-es években.

Sokan vagyunk, akik szívesen támogatnánk egy-egy ilyen esetben vonatjegyet… csak oda. Mert nem kell ahhoz „Fidesz-csicskának, bértollnoknak, Orbán talpnyalónak” etc… – az általam korábban hazairányított, nemzetieknek látszóktól származó, nekem címzett levelekben olvasható jelzők – lenni ahhoz, hogy békét és nyugalmat teremtsünk, békés Magyarországon éljünk. Elég, ha valaki magyar vagy magyar érzelmű.   

S írom mindezt azon a jogon, hogy, a kitelepítéskor dédnagyanyám, az őt, nemzetiségi hovatartozásáról kérdező kommunista pribéknek – a budai Alkotás utca 1/a-ban – így válaszolt: „Wir sind Ungarisch”…    

Stoffán György

Dekrétum a kommunizmusról (Nota bene!)


XII. Piusz pápa, ma is érvényben lévő, 1949. július 1-jén kelt határozata (DH 3865), amelyet XXIII. János pápa megerősített (DH 3930).

"Azok a hívő keresztények, akik a kommunisták materialista vagy keresztényellenes tanítását vallják, főleg, ha védelmezik és propagálják, ezen tény alapján a katolikus hit aposztatáinak minősülnek, az Apostoli Szentszék hatályába tartozó kiközösítés alá esnek, és nem járulhatnak a szentségekhez (DH 3865).

Amikor a nép képviselőit választják, katolikus polgároknak NEM MEGENGEDETT olyan pártokra vagy jelöltekre adni a szavazatukat, akik még ha nem is hangoztatnak a katolikus tanítással ellentétes elveket, (…), de mégis társulnak a kommunistákkal és támogatják őket cselekedeteikkel (DH 3930)."

2022. február 7., hétfő

Nemzeti értékrend… Interjú Izsák Balázzsal, a Székely Nemzeti Tanács elnökével

A minap, egy meglehetősen káros, durva, és gyűlölködő, mondhatni a nemzeti értékrend ellenes "proklamáció" jelent meg, néhány ismert bajkeverő aláírásával, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Izsák Balázs lemondását követelve, őt gyalázva. A "proklamáció" stílusa minősíti is egyben a jelentéktelen társulatot. A durva, támadó kiáltvány aláírói között szerepel egy Budapesten élő kolozsvári, román állampolgárságú is, aki ez esetben csíki székelyként tüntette fel magát, noha valójában medgyesi születésű örmény…aki súlyos károkat okozott már eddig is a magyar-székely nemzeti érdekeket illetően, el egészen az erdélyi lázításokig, amelyek során a magyar kormányt és Orbán Viktort gyalázta szervezete, szerte a Székelyföldön. Jogosnak tűnik tehát, amit Kövér László Házelnökünk korábban többször is megfogalmazott: „az érem egyik oldala Gyurcsány a másik az MVSZ elnöke.”  

Azonban, ez a mostani romániai népszámlálási ügy sokkal fontosabb, mint az, hogy holmi jelentéktelen bajkeverők és semmitmondó szervezetecskékké torzult politikai szűk csoportok miatt személyeskedésbe torkolljon egy nemzeti ügy. Telefonon kerestük fel Izsák Balázs elnök urat, hogy megtudjuk minderről a véleményét…


    Akik aláírták ezt, az egy jelentéktelen, szűk csoport, tehát nem érdemes foglalkozni az üggyel. Megszoktam. Mindig voltak és lesznek ilyenek. Az a céljuk, hogy minél több magyart szembeállítsanak egymással, és ezzel a magyar közösséget, a magyar egységet felőröljék. Inkább azt kell megértetni ma, hogy miért fontos a népszámláláskor magyarnak vallanunk magukat, s miért veszélyes belemenni az alpontokba.

     Kérem, fejtse ki Elnök Úr!

    Ez a különválasztás Nicolae Ceausescu idején, 1977-ben került napirendre, amikor a kisebbségben élő magyarság miatt megromlott a viszony Magyarország és Románia között. Azóta is román cél, hogy a székelységet és Erdélyt leválasszák a magyarokról és Magyarországról. Ez egy jól megfontolt asszimilációs terv. Tehát, 1977-ben találta ki Ceausescu a székelyek különválasztását. Ma is ez folytatódik. Ha megnézi, akkor világossá válik, hogy a románok csak azokat a nemzetiségeket írják fel alpontozva, amely nemzetiségeket nem akarják elfogadni. Ők saját maguknak nem alpontozzák. A mócokat, az oltyánokat, a moldovánokat vagy a dobrudzsaiakat nem írják a román nemzetiség alá. Az arománokat nem ismerik el, azok ott vannak pedig már az Unióban is foglalkoznak az ügyükkel. A románok nem szabdalják szép a román egységet. Viszont ott vannak a Gáborok, akik nem ismerik el, hogy ők cigányok. A legtöbbjük magyarnak vallja magát. vagy említhetném a svábokat. Ha a német nemzetiség alá nem írnák oda, hogy sváb, akkor a szatmári és máramarosi svábok magyarnak vallanák magukat…

    Mi az oka tehát, hogy a székelyek ennyire ragaszkodnak az alponthoz?

  Az én őseim, mind magyarnak vallották magukat, és én erről, semmiképpen sem mondok le! Emellett persze, azt is tudjuk, hogy székelyek vagyunk, és erről sem akar senki lemondani, és nem is mond le. A népszámlálás nem erről szól. A székely nép, a magyarságának a magyar identitásának, magyar nyelvének és kultúrájának köszönhetően élte túl az elmúlt száz évet. Miért kellene egy népszámláláskor külön intézményesíteni a székelységet. Ha ismét 4-5000-en vallják magukat székelynek, akkor megint azt fogják mondani, a román mély állam vezetői, hogy a székely nem magyar és nem magyar kultúrájú. Minek neki akkor magyar iskola, minek a templom, az egyéb intézmények? Nagy hiba volt az RMDSZ részéről ezt a kérdést, ilyen érzelmeket felkorbácsoló módon kezelni. Úgy kellett volna maradjon, ahogy tíz éve volt, s akkor senkinek nem tűnik fel. Ám, ismételten mondom, nem kell és nem is akarunk vitába keveredni senkivel. Tesszük a dolgunkat a nemzet érdekében, a nemzeti értékrend szerint. Sikeres volt a nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezés, és hasonlóan sikeres a székely igazolvány is, de ezt ebben a mostani kérdéskörben ne beszéljük meg…

     Kik azok, akik a népszámlálás ügyében ezt a hatalmas hullámokat verő ellenségeskedést keltették?

  Azok, akik korábban Magyarországon is külön nemzetiségként akarták megjelölni az ott élő székelységet. A román mélyállamnak vannak elképzelései, de a magyar törvény egészen világosan fogalmaz a nemzetiségeket tekintve: Más nemzetiségű az, aki nem magyar és nem magyar kultúrájú… ez nem áll a magyar és magyar kultúrájú székelyekre. Minden más elképzelés a réges-régi román asszimilációs törekvéseket szolgálja. És ezt nem nehéz megérteni…

    Ki tudna még segíteni ennek a megértésében, hogyan lehet visszaállítani a békét?

 Az egyházak kicsit késnek. Sokkal jobban kellene hangoztatni, körlevélben megfogalmazni a jelen problémát… igaz, már néhányan a papok és lelkészek közül felhívták a figyelmet ennek az alpontozásnak a veszélyeire, ami hangsúlyozom, nem más, mint a román asszimilációs politika egyik tőről metszett megnyilvánulása… Tehát, mindenki, aki megértette mekkora veszélybe sodorja népünket az alpontozás, vallja magát magyarnak! 

    Köszönöm a beszélgetést…    

Stoffán György

2022. február 5., szombat

Az ostoba messiások és a politikai szerencselovagok kora – heti krónika


Az emberi értetlenség, butaság és gonoszság határtalan. Ezt már évekkel ezelőtt is  láthattuk, amikor a közösségi oldalakon mindenkinek lehetősége nyílt saját ostobaságát hangoztatni. Ehhez partnerek is gyorsan akadtak azonnal, hiszen a butaság nem jár egyedül...

Napjainkban, a választási kampány és az erdélyi népszámlálás ügye azonban, minden várakozást felülmúló csetepatét idézett elő a neten. Erkölcsileg és gondolkodásában egyre mélyebbre akarják süllyeszteni nemzetünket azok, akik politikai, pénzügyi számításaikként értékelik a választásokat és a népszámlálást. A céljuk nem a magyarság megmentése, a magyar nemzet túlélésének biztosítása, hanem saját beteges és erkölcstelen vágyaik beteljesítése, a világ értékeit lerombolni vágyó szellemiség kiszolgálásával. A mostani választási kampány és az erdélyi népszámlálás kikristályosította mindazt a rosszat, ami eddig lappangó féregként rágta a nemzetet. A hatalomvágy, a pénzéhesség, az értetlenség, a túlzott önbecsülés, és a nemzeti érzések olyképpen való túlburjánzása, hogy mára néhány önjelölt politikus hergelésének köszönhetően sok székely a magyarságát is képes megtagadni, mert nem érti meg, hogy törpeminoritásként, mindössze saját népének teljes eltörlését szolgálja. „Miért kéne én magyar legyek, amikor székelynek születtem?” – tette föl a kérdést a facebookon egy elvakult ember… és erre nincs mit válaszolni. Mert nem érti meg a szerencsétlenje, hogy a tömb-magyarság 1,3 milliós tömege indokolttá teszi a magyarok nemzetiségi jogainak a biztosítását, míg az alpontot kivonva a tömbből, ugyanez kétségessé válik. Akik ezt a parttalan és ostoba vitát generálták, azok egytől egyig Bukarest érdekeit szolgálják. Még az is lehet, hogy megrendelésre… Amikor pedig ilyen kérdések egyáltalán felmerülhetnek, akkor sajnálva ugyan a józan gondolkodású székelyeket, de a magyarországiakban is felmerül néhány kérdés, mint ezt az elmúlt héten sok helyütt hallottam: „Ha nem magyarok, hanem székelyek, akkor miért fogadják el a magyarországi adókból nekik nyújtott támogatást? Hiszen románul is vallhatják magukat annak, aminek akarják.” Vagy: „a magyar gyerekpénz jól jön, de magyarnak nem akarják vallani magukat, sőt még gúnyolódnak is a magyarsággal…”  

Kövér László, a felbujtóról, 27. perctől!

De nem is folytatom az ilyen és ehhez hasonló, a magyarországi magyarokat bizony bántó véleményeket. Csupán a felbujtókat ítélem el. A megosztókat, akik sportot űznek a magyar és az erdélyi magyarság közötti békétlenség szításából. Mélyen elítélem azt a román állampolgárságú Nicolae Patrubanit, aki a politikai párttá süllyedt Magyarok Világszövetségének – feltehetően törvénytelen – közszereplő elnökeként bujtogatja a székelyeket, miközben magáról, a valóságtól eltérő származást hazudik, csíki székelynek írva magát pont e népszámlálási ügyben kiadott petíción, amely Izsák Balázs sepsiszentgyörgyi politikus ellen szólt… Mert Izsák azt javasolta, hogy mindenki magyarnak vallja magát a népszámláláskor… Bukarestnek azonban, ez nem tetszhetett…

https://bendeguz.info/news.php?extend.266

No, de ez csak az egyik történés volt az elmúlt héten. A másik, ami az emberi képtelenségek megtestesítője, Márki-Zay a nemzet-, és a nemzetietlen politikai oldal kettesszámú bohócának (az egyes, Jakab Parizier Péter) néhány nevettető gondolata volt. Kijelentette John Lennon után szabadon, hogy ő voltaképpen a messiás… csak nem gondolt arra, hogy Lennon, a végét tekintve óriásit tévedett. A templomi énekek is neki szólnak – mondta állítólag a mindenkivel vitázni akaró porszívóügynök, ami igaz is lehet, ha Lennonra, és „messisási” kijelentése utáni eseményekre gondolunk. Van ugyanis egy templomi ének, ami neki szólhat: Örök nyugodalmat adj ó Uram neki… örök világosság fényeskedjék neki…” Ezt „Vitázóspeti” esetében senki nem sürgeti, hiszen jól szórakozunk magánszámain, kivált akkor, ha a két, mellérendelt médiás ápolója nincs jelen.

Végül a zseniális főpolgármester se maradjon ki a hét értékeléséből. Ő állítólag mutyiban Pasarétre költözött. Bizonyára nem azért, hogy közelebb legyen a ferencesekhez… E költözésről eszembe jutott, hogy hány igaz, jó magyar ember pasaréti házát rabolta el a kommunista csürhe 1947-től… s adta oda a gyilkosoknak, magyar gyűlölőknek. Így például Décsi Gyula, aki Mindszenty hercegprímást, letartóztatása után az Andrássy út 60-ban kegyetlenül megverte és megrugdosta, szintén Pasaréten lakott, a Riadó utca 6-ban… Azt, hogy „Leszaromgeri” odaköltözött-e valójában, vagy csak munkalakást tart fenn, nem tudjuk pontosan és hitelesen. Az viszont tény, hogy vagyonnyilatkozatában nem szerepel II. kerületi lakásvásárlás… Várjuk a fejleményeket.

A következő hét is izgalmas lehet, hiszen közeledik minden… a választás, a népszámlálás és a háború… de ez utóbbiról később.

Stoffán György

2022. január 31., hétfő

Orbán Viktor a cukrászdában… maszk nélkül! - avagy egy újabb proli, ellenzéki észrevétel

 


Ha mást nem is, csak a címet olvasnám, miszerint „Orbán maszk nélkül vásárolt a cukrászdában” már felfordulna a gyomrom. Ám, amikor a jobboldalinak tartott újságíró még el is magyarázza, hogy ez miért halálos bűn Orbán Viktor részéről, na, akkor végképp hányingerem lesz. Ennél az aljas ceausescui kötekedésnél valóban nincs lejjebb. Olyasmi ez, mint amikor bárkit, bármivel meg lehetett vádolni, ha a az ÁVH vagy a Seciritate úgy kívánta. A proli, a fizetett ellenség mindenre képes, mindent kiszúr, amibe bele lehet kötni, amivel valakinek a rossz hírét lehet kelteni. Kommunista módi, amit gerinces magyar ember nem tud elfogadni, ami az ország jövőjét veszélyeztetni ez esetben, lévén áprilisban parlamenti választás…

És ezek jobboldalinak, magyarnak, hazafinak tartják magukat? A sok civilszervezet, amely összeállva sem látja, hogy ha a Fidesz bukik, akkor az ország bukik. Nem visszarendeződés lesz akkor, hanem egy olyan új világ, amit még a jelzett kötekedő és liberális, de nemzeti színekbe csomagolt párttársai sem látnak, nem tapasztaltak még. Ér ennyit a nagyképű sértettség?

És van még egy kérdésem: – Ha már ennyire nem tetszik nekik ez a mai magyar kormány, a 12 évnyi fejlődés, a családvédelem, a migránspolitika, akkor miért nem húz vissza Romániába, Szlovákiában etc… Patrubanival és a többi határon túlról idetántorgó, ellenőrizhetetlen múlttal rendelkező, magyarellenes politikai lázító?

Igen, Orbán Viktor maszk nélkül vásárolt cukrászsüteményt. Bűntársa Menczer Tamás volt, aki szintén elkövette a legnagyobb bűnt: Ő sem viselt maszkot. Hogy klasszikust idézzek: „…És?... „

Ám nem csak ez róható fel ennek a – hogy stílusos legyek –, gyári szégyenfalra való társaságnak és a jelzett schreibernek, hanem a stílus is, amellyel a magyar miniszterelnökről írnak, beszélnek. Per Orbán, per Viktor… Ez a végtelenül pimasz, kommunista, proli magatartás alátámasztja annak a súlyos mentális hiányosságnak a tényét, amely jellemző a határon túlról érkezettek egy részére, azokra, akik nem véletlenül váltak kegyvesztetté: – „Nem kapok pénzt, akkor ellenség leszek”.  Csakhogy: Nem Orbán Viktor ellenségei lesznek így, hanem az otthagyott sorstársakéi, a mai magyarországi polgárokéi is, hiszen magatartásukkal, jellemtelenségükkel, proli viselkedésükkel és lázításaikkal hárommillió magyar választót, és a sokszor hárommilliós magyarságot alázzák meg, s fordulnak a magyarság jövője ellen, mert ebből is hasznot remélnek vagy épp a haszonért teszik, amit tesznek. Vajon felforgató munkát végeznek megrendelésre? Kinek a megrendelésére végezhetik? Vagy csak saját torz látásmódjukat, politikai szélkakasságukat, netán a megszállt területeken, gyermekkorukban szerzett frusztráltságukat fejezik ki ezzel a nemzetellenességgel? Ki tudja! Egy bizonyos: nem kultúremberek, nem műveltek és nem engednék be őket egyetlen úri kaszinóba sem, mint ez már korábban, magasabb szintű egyénekkel is megtörtént a magyar történelem során (lásd: a gróf Károlyi-család néhány tagja).

Javaslatom tehát, a határon túlról érkezett, és ma elégedetlenkedő, felforgató és lázító román, magyar, székely, tót, de Magyarországon jól és szabadon élő polgároknak: Menjetek szépen haza! MOST! Szolgáljátok ott a magyarságot vagy éppen azt, aki jobban megfizet benneteket. A magyar miniszterelnököt és a magyar kormányt hagyjátok békén. Majd mi elintézzük a saját dolgainkat azokkal a határokon túli nemzettestvéreinkkel, akik otthon maradtak, ott szolgálnak, akik érzik hová tartoznak, akik onnan is látják, tudják, mi a jó a nemzetnek és mi jelenti számunkra a biztos jövőt. Ti nem! Mert ti ezer idegenek lettetek, megfertőződtetek a liberális szemlélettel, elvesztettétek az identitásotokat, már eleve azzal, hogy elhagytátok a szülőföldeteket, tieiteket, akikért otthon is tudnátok mit tenni. Mi nem vagyunk rászorulva a ti segítségetekre! Jöttetek, keresve a jobb élet lehetőségét. S nem köszönetet mondva a befogadásért, hanem nagyhangon gyűlölködve és lázadozva Magyarország és a magyar nemzet ellen, feljelentgetve azokat, akik itt, már a rendszerváltás ideje előtt is a nemzetért, a határon túli magyarságért munkálkodtak, és megszólva a miniszterelnököt, mert nem volt rajta maszk… – teszitek mindezt itt, az anyaországban. Menjetek haza. Hiszen, amikor otthagytátok a szülőföldet és itt énekelgetitek könnyes szemmel a Székely Himnuszt, akkor váltok gyalázatos módon hiteltelenné, a nemzet legaljává. Ami még Gyurcsánynál, és az egész DK-nál is alávalóbb dolog. Mert lejáratjátok azokat is, akik tisztességes szándékkal jöttek az anyaországba és becsülettel, példát mutatva az ittenieknek is, megállják a helyüket... Ők a közös és határok nélküli nemzetet szolgálják. Mégis, miattatok sok  kellemetlenséggel néznek szembe.Menjetek hát haza mihamarabb!Csináljatok Kolozsváron saját vállalkozásban magyarok világszövetségét, adjatok ki otthon könyveket, lázítsatok Bukarest ellen - ameddig hagyják, Gyűjtsetek aláírásokat az oltás ellen... vonuljatok utcára a román alkotmány eltörlése érdekében és imádkozzátok vissza nagy jótevőtöket, és példaképeteket, Ceausescut... tudjátok, amit itt csináltok most. Itt nincs rátok szükség! Árulóink nélkületek is vannak... bőven! 

Ja, és én is vettem már maszk nélkül cukrászsüteményt… mint – szerintetek – Fidesz-bérenc, bértollnok, zsidóbérenc etc… Szerintem vegyetek ti is, maszk nélkül cukrászsüteményt – de ne itt. Otthon, a kolozsvári vagy a tárkányi cukrászdában!

Stoffán György   


Kiken nincs még maszk a miniszterelnökön kívül?


 Klara Petrova Dobvreva és sleppje



EU-s dzsemborik és azok résztvevői

  • Nicolae Stefan Patrubani román állampolgár, 
  • a volt Magyarok Világszövetsége vezére, 
  • vírus-, és Alaptörvény tagadó valamint magyarellenes felbujtó

Pszichopata amerikai porszívóügynök és Kamugeri 
(alias hazudós Pumukli)