Szellemidézés Gárdonyban – a Zene Világnapján

 

Fotók: Bianchi-Tóth Éva - A képen Maestro Marco Bianchi

Talán mai világunkban az egyetlen felüdülést, feltöltődést a zene jelenti. A zene, amelyről szándékosan, kellő vagy műveltség hiányában feledkezett meg a közoktatás. Amelytől elvették az iskolai tanórákat, s amely nélkül fiatalságunk drámai lelki mélységekbe került. Hiszen népdalainkat, műdalainkat, klasszikus európai zeneszerzőinket nem tanítják, zenetörténeti oktatás silány vagy nincs, s gimnáziumok 11-12. osztályában zenéről már nem is hallanak a gyermekek. Kodály ma sírva fakadna azon, amit az elmúlt évtizedek e téren produkáltak annak a népnek az ifjúsága ellen, amely nép rendelkezik az európai népek közül a legnagyobb népzenei kinccsel, s a mely nemzet oly sok zenei zsenit, előadóművészt adott a világnak.

A közönség...

A Zene Világnapja vigíliáján azonban egy Olaszországból hazánkba települt zseniális művész, Marco Bianchi csodát tett.

Egy gárdonyi villában varázslatos szellemidézésen és zenei kísértetjáráson vehettem részt szeptember 30-án. Maestro Bianchi ugyanis hitvesével, Bianchi-Tóth Évával zongoraiskolát nyitott, ami önmagában is kilátástalan vállalkozásnak tűnhet ebben a világban. Csodák azonban vannak. Bianchi mester bízott a csodában, s ezt a valósággá lett csodát mutatta be közönségének október elseje előestéjén.

Balról középen: Duska Ibolya, Maestro Marco Bianchi és Stoffán Apor

A csendes gárdonyi hegyoldalon lévő villa megtelt zenére vágyó emberekkel, akárcsak a 18. századi szalonok, amelyekben a szeretet, a családiasság és a műélvezet uralt mindent. A félhomályos házi-koncertteremben a szerény és alázatos mester zongoráján felcsendült Csajkovszkij, Glinka, Chopin és Schumann egy-egy darabja, s mintha e darabokat maguk a szerzők játszották volna… Elmúlt évszázadok nagyjait köszönthettük – mi megajándékozott hallgatók – ebben a meghitt, örömmel teli házban Meastro Bianchi jóvoltából. Igazi zenei szellemidézés volt ez a koncert, s a zene templomává vált a villa a Velencei-tó és a lemenő napsugarak ablakon keresztül kíváncsiskodó aranybarna fényének áldott társaságában.

...Ő idézte meg ősei szellemét, a gyönyörű bajor népdallal...

A Mester előadása után tanítványai léptek fel. A 74 esztendős helybéli hölgytől, a húszas éveiben járó Duska Imolán keresztül, a 16. éves Stoffán Apor mutatta be tudását… Előadásaikban Chopin-mű, német népdal, Beatles-dallam, Bartók népdal-feldolgozás, és szalonmuzsika volt hallható…

A tanítványok előadása is szellemidézésként hatott, hiszen a bajor falu őszi mulatságai, és a liverpooli fiúk épp úgy megjelentek, mint George Sand szerelme, vagy a magyar faluvégi cigányprímás…

A koncert után a házigazda hitvese örömmel és szeretettel invitálta a süteményhegyek mellé a hallgatóságot… egy jó beszélgetésre, teára és igazi illatos olasz kávéra.

... és Aki a kellemes szalonmuzsikával ajándékozta meg hallgatóságát - a koncert utáni tere-ferét még családiasabbá téve...

Maestro Bianchi az Örök Város melletti Tivoliból nem csak a zongoráját hozta el Magyarországra, hanem a klasszikus olasz zeneművészet szellemiségét és Liszt-rajongását összekovácsolva valami olyat is, ami majd egy évszázada kihalófélben volt Magyarországon: – a szalonok és kastélyok házi muzsikájának lelket bódító és csordultig töltő örömét is…

Mille grazia Maestro!

Stoffán György

Európa sorsszerű megsemmisülése

Vannak helyzetek, amikor az ember már nem tehet semmit. Még akkor sem, ha maga idézi elő azt, amiben élni kénytelen. A sorsszerűt megváltoztatni lehetetlen. Így élünk ma itt, Európában. A hazudozás, az álszentség, a liberálisnak nevezett szabadosság, a rossz jóként való elismerése és persze a leglényegesebb: az alapvető erkölcsi normák teljes felszámolása… majd a végkifejlet, a  pusztulás. S mindez a szabadság, az alapvető emberi jogok és a „mindenki egyforma” betegesen ostoba, de valójában szándékosan félreértelmezett, erkölcs-, érték-, és Isten ellenes elvek alapján történik. 

Egy civilizáció végét látjuk magunk körül, amely civilizáció megsemmisülésével mi magunk is megsemmisülünk, mert az emberiség egyik része felépítette ezt a civilizációt, az emberiség másik része pedig lerombolja - mint a rák a testet - önmagát is elpusztítva. A jó és a rossz állandó harca ez, amelyben a jó soha nem győzhet, mert a kezét megkötik az ostoba és értelmetlen, saját maga által megalkotott törvények, s az Isten által adott, de politikai okokból - az ember által szándékosan - félreértelmezett parancsok. Noha ez volna az ember használati utasítása, a Tízparancsolat. A végeredmény pedig, így elkerülhetetlen…

Miért? Mert vannak bűnösnek kikiáltott nemzetek, amelyeknek a bűneit naponta halljuk. Vannak kötelező szánakozások, mea culpák,  bocsánatkérések. Vannak bűnös népek, amelyeknek a bűneit nem szabad említeni, mert az sértő lehet és "izmusokat" szülhet. Vannak törvények, amelyeket a történelem során – olykor hazug látszatként de –, betartottak és betartanak, és vannak kiváltságosok, akikre nem érvényes a pórnépre szabható büntetés, ha e törvények ellen súlyosan vétenek. Vannak, akik hatalmukkal visszaélve kiraboltak országokat büntetlenül, s vannak, akik nem rabolnak, mégis ezt harsogja róluk a rablók pénzelte média. Vannak kifejezések, amelyeket nem szabad használni, mert a liberális füleket zavarják, de  ugyanazokat a kifejezéseket a liberális lapok "jogos felháborodással" közölik. Vannak bíróságok Európa szerte, amelyeket kötelező „tisztelni”, de amelyek nem tisztelnek sem törvényt, sem embert, sem nemzetet, sem békét, sem biztonságot, de amely bíróságok a társadalmak erkölcsi normáit megsemmisítik, egy-egy ítéletben világosan felismerhető elfogultsággal, részrehajlással, a politikai megrendeltséggel, vagy politikai elkötelezettséggel. Vannak kémek, akik kiszolgáltatnak hazát, nemzetet, s vannak, akiket ezért felmentenek, vannak csalók, akik kicsiny dobozkákban kapták a néptől elrabolt pénzt, amit magukra költöttek törvénytelenül… ám ezeket tétován „megejnyebejnyézik” a pulpitusról, míg a tyúktolvaj éveket ül. S vannak törvénytelenül lázítók, akik miatt a rendőrség fizet büntetést, mert megtiltotta a nyilvános és aljas hazudozással alátámasztott lázítást. És mindez csupán a jéghegy csúcsa, csak egy a parányi részecske abból az embertelenségtömegből, amely miatt elveszünk, amely miatt minden megsemmisül, amit ma ismerünk, látunk, és amiben élünk. 

Illiberálisnak mondjuk magunkat, de a liberalizmushoz alkalmazkodunk, mert mit mond majd a világsajtó, ha másképpen teszünk, ha kiosztunk néhány pofont a hazaáruló lázítóknak… ellenségeinket pénzeljük, s akitől a pofont mi kapjuk, azt segítjük a legjobban. Két lovat akarunk megülni egy fenékkel, s olyan unióhoz ragaszkodunk, amelyet megváltoztatni nem tudunk, mert a világhatalom már megírta Európa és a világ pusztulásának forgatókönyvét… amelyben persze, minden bizonnyal ők maguk is elpusztulnak. 

Vak és sátáni, megsemmisülést kívánó korszak ez, telis-tele értékeket nem ismerő gazemberekkel, fizetett hazaárulókkal, az európai nemzetek megsemmisítőivel, a kereszténységet lépésről lépésre kiirtó kereszténynek mondott egyházi vezetőkkel és őket követő helytartókkal, akik imamalomként ismételgetik a keresztény tanítás ellenkezőjét, s védik a védhetetlent, lenézve azokat, akik hitükhöz hűen élnek és mernek ellenkezni a gonosszal.

A társadalom kihal, mert a magzatgyilkosság, azaz a gyilkosság a nők alapjoga lett… de már Európa egyes részein nem beszélhetünk nőről és férfiról sem, mert egy pokoli elmélet az isteni elrendeltetéssel is ellenkezve – esztelenül és lehetetlenül – „megszüntette a nemeket”, őrült eszmeként felszámolni készül a család, a gyermek, a szeretet szentségét. Az őrjöngő szexualitás, mint egy erkölcstelenség-cunami minden érzelmet és érzést elsöpör, mert már nem elég az, aminél nincs több. Állatkuplerájok nyílnak, s a gyermekek elleni aberrációk is hamarosan megengedetté válnak. Kivált, hogy ezt még a megszállók is megengedett vallási törvényeik közé sorolják. A homoszexualitással pedig immár láthatóan megfertőzték a fiatalságot. Divat lett az azonos nemű fiatalok szexuális kapcsolata…

Feltehetném a kérdést: mit tehetünk mindezen ördögi világ megállítására, mit tehetnénk az ellen, hogy minket kikerüljön a vég? Ám, a globális megsemmisülés ellen nem tehetünk semmit. Ahogy nem tehettek semmit Sodoma, Gomora és a környékbeli városok sem. Persze nem lehet széttárt karokkal megállni és semmit sem tenni. Küzdeni, harcolni, az élni akarás ösztönével a fennmaradás reményében kapálódzni kötelező. Nemzeti érdekeinkért ugyancsak kötelező kiállni, de megfékezni is kötelező az árulókat. A törvények betartása is kötelező, s a bíróságok becsületének visszaállítása is az volna. Ám mindez nem mentesít attól a végső megsemmisüléstől, amely Európára és a világra vár. Mert Európát és a világot nem tudjuk megmenteni. Civilizációk jönnek-mennek… és a mi keresztény európai civilizációnk most épp menőfélben van. Akár belátjuk, akár nem. 

Kár hazudozni önmagunknak és kár áltatni magunkat azzal a sok ostoba politikai állítással, amelyek szerint reformálható még Európa, megszüntethető a migráció, visszaállíthatók az erkölcsi normák... A sorsszerűséggel nem tudunk, mert nem lehet szembemenni. Ezt önmagának készítette elő az emberiség, önmagán hajtja végre. Isten nélkül, hit nélkül, embertelenségben, árulásban tobzódva. 

Ha nem alakul ki egy egész földünkre kiterjedő forradalom a liberális megsemmisítők ellen, és az emberiség nem írtja ki ezt a nyomorult, értékromboló és pusztító sátáni eszmét akkor minden a fentiek szerint történik majd. Ám, egy efféle forradalom szinte elképzelhetetlen. Hiszen a jólét, a kényelem, az hazug ígéretek hitele, az egzisztencia, a pénzhajhászás és a szabadosság gyönyöre mindet felülír.

Egyetlen forradalom persze még segíthetne. A hit, az Isten felé fordulás, a bűnbánat forradalma. Mert nem Isten fordult el az emberiségtől, hanem az ember fordított hátat Istennek, visszautasítva az isteni szeretetet, az atyai jóságot, amely kiáradt az emberiségre… Megmaradásunk egyetlen lehetősége az önmagunkkal való szembenézés, az önvizsgálat, a bűnbánat és a könyörgés Máriához, a Magyarok Királynőjéhez.

Mert ma már sem a politika, sem a gazdaság nem menti meg a világot a pusztulástól! Október hatodika közeledtével pedig keserű érzéseim támadnak, a Parlamenthez közeli Neudegebäude udvarára gondolva… de ez már egy másik gondolatsor…

Stoffán György

Ha szólhatnék a Nemzethez…

Írásom egy esztendeje jelent meg. Azonban ma sem tudnék jobban és többet mondani ... ezért ma is aktuálisnak tartom, hiszen behelyettesíthető ma a nemzeti konzultációval és a tavaszi választásokkal az, amiért az írás egy éve megszületett.... 

Stoffán György / Fotó: Nyári Steindl Andrea

Magyar Testvéreim!

Tudják meg a liberális, szocialista-felforgatók, fenyegetők, hogy így érzek én, így érez egy magyar keresztény újságíró, aki ragaszkodik az európai erkölcsi értékekhez! Törhetetlen lélekkel, akár a szabadságom vagy épségem veszélyeztetésével, keresztény lelkületem minden törekvésével dolgozni akarok a romboló liberális értékpusztítás ellen, Hazámért, Istenért! Hirdetem most is, amit eddig harminckét éven keresztül hirdettem: – az Istent, a hazaszeretet, felebaráti szeretet, minden felekezeti, minden egyéni érdek és különbség nélkül. Azt hirdetem most is, amit hirdettem a kommunista diktatúrában, és a szocialista kormányok idején – a társadalmi, az isteni igazságokat és elveket. Ezek az elvek azok, melyek képesek a könnyeket letörölni és a szociális sebeket behegeszteni.

Magyar Testvéreim!

A jövő hét végén súlyos felelősséggel bíró esemény részesei leszünk. Olyan eseményben vehetünk részt kard és puska nélkül, amely nem kisebb súlyú, mint 1552-ben Eger védelme… ma nekünk a Hazát kell megvédenünk. Hogy a történelembe azt írhassuk: megnyertünk minden csatát, és megnyertük a háborút is! A Gondviselés szent titkába van írva, hogy mire volt jó az, hogy a megfáradt nemzet, roppant áldozatok és veszedelmek ellenére győzni tud a népszavazással. Igaz, nem úgy győz a magyar nemzet, ahogy győznie kellene: „nemzeti ügyben nemzeti összetartással!” Hiszen az ellenzéknek nevezett hazaárulók hazugságokkal vezetik félre a nemzet egy részét. Beleharaptak a szent földbe, már rágják a tisztesség és az erkölcs idegszálait, mint a féreg a friss növény gyökerét. Megosztanak bennünket. Távol van még a „Tedeum!” Ezért első szavam hozzátok szól – akik visszatértetek Igen-nel szavaztok magyar nemzetünk szabadságára…

Isten áldjon benneteket is, akik idegen földről is, a meghódított területekről is bágyadtan, de lelkesedésetek végső szikráját összeszedve – a nemzettel tartotok. De engedjétek meg, hogy még előbb üdvözletet, fohászt küldjek azokhoz, azokért, akik már nem szavazhatnak, de akiknek a példája révén áll fel ma a nemzet, hogy megvívja harcát a küldő és a belső ellenséggel szemben. Hányatoknak a lelkében ott van e példaképek hangja, üzenete… Száll a lelkem és megkeresem újra és újra ezeket a nagyszerű embereket, akik nélkül ma már nem volna hazánk. Örök nyugodalmat adj nekik Uram! Virrasszon felettük a mi szent hitünk és a keresztény magyar nemzet összetartása, béke és szabadságvágya, hűsége és bátorsága! …

De testvéreim, oszoljanak szét a fellegek, mert nem az Isten, nem a Gondviselő volt az, ki végiggázolt rajtunk és összesűrítette fölöttünk a napsugarat tőlünk elrabló felhőket! Százszor mondtam és írtam, majdnem börtönbe kerültem érte; hogy 10–15 embert akasszatok fel és vége lesz ennek a gyalázatos liberális hazaáruló világnak. Mert csak ennyien vannak azok, akik milliók lelkén és szívén: gyermeken, hitvesen, édesanyán és minden magvar szívén végiggázoltak…

Legyen úgy, mint régente: ne szégyelljétek édesanyátok mellé állni, vele együtt letérdelni a „Szegediek Segítő Asszonyának” oltára előtt! Ne szégyelljetek úgy tenni, mint régen, összekulcsolni a kezeteket – és könyörögni: bocsásd meg vétkeinket… legyen meg szent akaratod! … Legyen úgy, mint régen! Csak ez által lehetünk újból boldogok. E nélkül lehet talán különböző pozíciókat elérni, de nem boldogulhatunk. Nem azt mondom, hogy ne követeljetek jogokat. Van jogotok a Hazához! De ahhoz, hogy a Haza földjét élvezzem, ahhoz érdeklődés kell. Azt cammogó, lusta, beletörődő, felelősséget vállalni nem akaró lélekkel nem érjük el. Hogy ügyeinket jól végezzük, ahhoz elevenítő erő kell és az Isten! … Engedjétek meg, hogy széttárt karokkal imádkozzam az Írás szavaival: „Bocsásd beléjük a Te Szentlelkedet és újjászületnek és megújul a föld színe!..” Hogy tudjatok újból örülni, újból szeretni, újból érdeklődni és ezáltal tudjatok újból boldogok lenni. Így megújhodva lélekben, kezdjük magyar keresztény testvéreim – a múltat megátkozva – kezdjük az új Haza építését!

Új haza! Milyen haza? Ezekben látom az új hazát: 1. független önállóság, 2. a nagy békének megteremtése, 3. a nemzet és a vele együtt élő nemzetek egészséges egyensúlyának megtartása, hogy ne mondhassa meg senki, kivel éljünk együtt, s hogy határainkat ne bolygathassák hívatlan gyilkosok, értékrombolók.

Ez a magyar Szentháromság, amelyet ha iparkodik a kormányunk diadalra vinni, én minden erőmmel buzdítom magyar testvéreimet ennek a támogatására!

S most áttérek a legégetőbb kérdéseire. Úgy-e van jogom ehhez, mert „én” vagyok, van jogom, mert „magyar” honpolgár vagyok, van jogom, mert „íróember” vagyok. – Tehát ha úgy tetszik – mint magyar írónak jogom van hozzá, hogy mindazon dolgokat, melyek a társadalomban szóba kerültek – itt, írásban, maradandóképpen szóvá tegyem. Mit szólok hát a most röpködő jelszavakhoz: emberi méltóság, liberalizmus, migránsbefogadás, testvériség, szakszervezet, köztársaság, internacionalizmus?

Mi a szabadság? A szabadságnak rajongói vagyunk! Azért ráztam le magamról mindazt, ami lenyűgözött; azért vettem magamra az írás, a tanítás keresztjét. Szeretem a szabadságot. A szabadságot! Nem a szabadosságot! A durva lélek azt gondolja, hogy a szabadság az, ha foghatja botját és ablakokat beverhet.

A szabadság az, ha követelem az életet önön magam számára és – megadom másoknak is! – Jézus mondotta, hogy az a szabadság, melyet Ő hirdetett, tettekben nyilvánul. Tehát már két évezred előtt megmondta Jézus, mi a szabadság. Ez: „Amit nem akartok, hogy nektek tegyenek, ti se tegyétek másoknak!” – Ha nekem nemes valami, ne bántsa senki; ha nemes, amiben a másik jár, nincs jogom, hogy én őt abban a meggyőződésben bármiképpen megakadályozzam. Azonban ha erkölcstelen és ártó, megbotránkoztató és hazaellenes, akkor büntethessem akár magam is. Akkor meg kell akadályozni, mert a szabadságot védeni kell mindazoktól, akik más értékrendjük alapján a miénket el akarják pusztítani.

Ne legyen hát szabadosság Magyarországon és ne legyen pusztító gyilkos erő sem! Ne legyen egyneműek között házasság, ne nevelhessen gyermeket a szodomista, a beteges hajlamú, s ne lehessen irányadó a liberális értékrombolás jelszótömege és politikai korrektségnek nevezett értékrombolása. Szabadon, a keresztény erkölcsi normák és Jézus szabadsága alapján akarjunk élni. Erről is szavazunk október 2-án.

A testvériséget is emlegetik manapság azok, akik gyilkos szellemi eleik ostoba szlogenjeit összekeverik a keresztény értékrenddel s minket, keresztényeket akarnak a szeretetre, egymás megbecsülése tanítani.. Tehát, félre a békétlenséggel! Én is hirdetem, hogy ne legyen széthúzás köztünk. Legalább tűrjük meg, ha már nem is szeretjük egymást.

Évtizedek óta, mint író, újságíró igyekszem védője lenni a liberális és szocialista szennyáradattal szemben hazámnak és egyházamnak. Hiszen nehélz elmagyarázni a magyar- és keresztényelleneseknek, hogy mi magyarok egy édesanya gyermekei – testvérek vagyunk! Mi sem Galíciából, sem Romániából nem jöttünk! Édestestvérek vagyunk! Nem vagyunk hazátlan bitangok a Kárpát-medence egyetlen táján sem! Mi megvédtük azokat, akiket üldöztek más országokban, mi iskolát adtunk a velünk élő nemzetiségeknek, befogadtuk a zsidókat, a lengyeleket és mindenki mást, akinek az élte veszélyben volt. Bújtattuk azokat, akik egy-egy háború alkalmával vallásuk vagy nemzetiségük miatt kiszolgáltatottakká váltak. Cserébe ország-rablást, halált, hazugságot, vádaskodást, kitelepítést, börtönt és rágalmakat kapunk és kapunk immár 96 éve egyfolytában.

Ma a piszok és a gyűlölet ömlik ránk, mert a liberális és szocialista csőcselék fellázadt és újra végiggázolna rajtunk más nemzetek segítségével – de igazság mégis győzni fog! Javunkra tanúskodnak a fájó nyugat-európai terrorcselekmények, az erőszak, tömegek fenyegetése városok és országok elvesztése. Arat a megszállók kaszája…

Hivatásom és felelősségem teljes tudatában mondtam ezeket, és figyelmeztetek mindenkit: ne csűrje-csavarja, magyarázgassa rosszakaratúan szavaimat, mert le van írva minden, szóról-szóra. A szennymédia, a testvériség helyett a gyűlöletet hirdeti, – de ez is pusztítja majd el őket, hiszen gyűlöletből nem lehet végtelenségig erőt kovácsolni. Az emberek megunják, elegük lesz a lázítókból és elkezdenek világosan látni. Mi békére szomjasak pedig megkapjuk a békét! Ha nem tudjuk egymást szeretni, legalább tűrjük meg egymást. Ennyit kívánok, ennyit követelek a nagy Szeretet – Jézus nevében. Nálunk nem tudják felforgatni az igazi szabadság, testvériesség eszméjét ezek a szeretetre képtelen szocialista és liberális erők. Visszahat rájuk az emberek felháborodása, amikor a nép nagyobbik része így vélekedik: – Ti magatok, – akik a békétlenséget szítjátok –, ti magatok tüntetitek el magatokat és embertelen, ostoba, gyilkos eszméiteket a társadalomból, a politikából, a világból…

Néhány szóval megvilágítom még a köztársaság fogalmát, mert ez a szó a hazafiasságunk sírja újra és újra, pedig értéktelen rossz szlogen csupán, mint a nem létező demokrácia hajtogatása. !

A köztársaság mindenekelőtt gúnytárgyává tette a régi mondást: „Isten kegyelméből!” Uralkodni, országot vezetni nem lehet mással, mint erővel. Ezt az erőt nem a test adja! – Amint az édesapáknak, édesanyáknak, hogy a családban mind legyen, kell, hogy bennük legyen a tekintély – éppúgy, aki országot ural, abban is kell, hogy tekintély és erő legyen. Nem erő ez, nem szuronyerő, nem ágyúerő, nem is a nép adta erő! –, hanem valami más erő. Ez erőt jellemezzük e mondással:„Isten kegyelméből”. Hiába valaki akár köztársasági elnök, ha nincs ez benne! Enélkül csőd felé indul az ország! Valami szellemi fölény ez, amely megtisztelteti a személyt és szentesíti a törvényt! – Ez a valami maga az Isten! Ha kidobjuk a kormányzó hatalomból, összeomlik minden… Összeomlik ezért Európa is…

A köztársaság hazafiatlanságba, internacionalizmusba vezetett. Mert nem vigyáztunk, hogy ez a forrongás, amely máig tart, amely  kivetkőztette a társadalmat magyar érzelméből és az internacionalizmus karjaiba dobta a társadalom egy részét! Mindegy ma már a szocialista és a liberális rétegnek, hogy kit szolgálnak, csak az ne magyar és ne keresztény legyen. Legyen magyarellenes, gyűlölködő, köztársaságpárti és demokrata!

Az internacionalizmus az, hogy egyenrangúsították, egyetlen lélektelen pénzimádó kapitalista, embertelen uralom alá vonva az egész világot!

Magyar Testvéreim!

Az igazságok, melyek akár társadalmi, akár természettudományi igazságok, azok igenis internacionálisak. Azok mindenkié, töröké, magyaré, franciáé, angolé. Így vallás, szellem, tudomány szempontjából „internacionalista” vagyok. De dacára, hogy a nagy igazságok lehetnek mindenkié – a nemzeti, a magyar érdekek – nem lehetnek mindenkié! Lehetek internacionalista tudásommal, vallásommal, de nem lehetek magyar meggyőződésemmel. Ez az én földi, nemzeti és hazafias érdekem! E magyar érdeket ápolom a milliók lelkében! Milliók! Ne zavarodjunk hát bele az internacionalizmusba! Ez – mint látjuk a baloldal magatartásán és a liberálisok nemzetgyalázó viselkedésén –, hazánk feladása! Azt látjuk, hogy azok, akik kínálgatják nekünk az internacionalizmust, az angolok, a németek, franciák, a belgák – elvesztették hazájukat? A legnagyobb fokban nacionalisták voltak, de feladták önmagukat, feladták hitüket, és történelmüket! Mára elveszni látszanak a muszlim megszállásban… Bennünket; szegény kis nyomorgatott országot, is erre akartak rávenni, azokkal a hazaáruló senkiháziakkal, akik azt hazudják, hogy csupán 1000 embert kellene befogadnunk… a muszlim világ, a gyilkos terror karjaiba akarnak dobni bennünket is, hogy megszűnjék a keresztény ország, megszűnjék a magyarság a Kárpát-medencében. Ehhez találtak minden társadalmi rétegben árulókat. Már pedig a mi, magyar Hazánkat nem adhatjuk fel! Ezért kérem az ország lakosságát, kérem nemzetünk minden tagját bárhol éljenek is a világban, hogy egy hét múlva szavazzunk, védjük meg Magyarországot, legyünk Nándorfehérvár, Mohács, Eger, Temesvár, Szigetvár hőseinek méltó utódai, s mutassuk meg a világnak, hogy még mindig „él nemzet e hazán!” Mutassuk meg a világnak, hogy van egy nemzet, amely akkor is egységes tud maradni, ha országát feldarabolják, ha a szocialista söpredék nemzetünket szétzavarta a világ minden tájára… A haza védelme ma egy NEM-szavazattal megoldható… nem kell kard és kasza… nem kell életet áldoznunk, csak el kell mennünk szavazni arra, hogy idegenek, idegeneket ne tudhassanak idetelepíteni, hogy ne ismétlődhessék meg Trianon. Ha nem teljesítjük október 2-án kötelességünket a haza és utódaink érdekében, méltatlanok vagyunk arra, hogy hazánk legyen, s elmondhatja rólunk az utókor, hogy ennél a nemzedéknél aljasabb és ócskább nemzedéke nem volt a magyarnak, mint ez, az utolsó… Nem válhatunk olyan értéktelen és aljas férgekké, mint az ellenzéknek nevezett árulók, akiknek se istenük, se hazájuk, se lelkük, se világos értelmük nincs.

Isten legyen irgalmas és kegyelmes hozzánk, fordítsa felén arcát, s világosítsa meg értelmünket, hogy a Tőle kapott országot megvédjük és így adhassuk át az utánunk jövő magyaroknak… Ámen!

A felhívás megírásához segítségül hívtam P. Zadravecz István ferences püspök Szegeden, az Alsóvárosi Ferences templomban 1918. december 1-jén elmondott beszédét…)

Stoffán György

„Göttinga” pusztulása (novella)

Göttingeni muszlim imaház

A professzor épp arról tartott kiselőadást a vendéglő felé tartva, hogy a magyarok milyen értékekkel halmozták el a göttingai egyetemet, már évszázadokkal ezelőtt… – Tudják, olyan ősnyomtatványokat őrzünk itt, amelyekből egy-kettő van, vagy egy sincs az Önök Széchenyi könyvtárában. Az Erdélyből és a Felvidékről nálunk tanult deákok ajándékba hagyták az egyetemnek a magukkal hozott könyveket, s ma, a magyar emlékek tárháza páratlan az Önök elődeinek jóvoltából. Olykor kiállításokat is rendezünk ezekből a felbecsülhetetlen értékekből. – Ennél mondatnál a professzor egészen váratlanul valami után szaladt… lehajolt, felvette és egy még távolabbi szemetes edényhez ment, a felvett valamit beledobta, s fejcsóválva érkezett vissza a magyar látogatók körébe. – Bocsánat, de egy villamosjegy volt a földön… milyen emberek vannak… eldobálják a szemetet… – mondta a prof, és folytatta a kiselőadást, amelyet a jelenlévők jóleső érzéssel hallgattak.

A sétáló utca valóban olyan tiszta volt, hogy – mint mondani szokás –, a földről lehetett volna enni. A régi épületek ablakaiban virágok, az utcasarkon egy verklis ember szórakoztatta a népen, s a kicsiny boltocskák előtt olyan emléktárgy-, és egyéb áru-kavalkád volt, hogy az ember, ha akart, ha nem vásárolt valami kis apróságot. Széles mosolyú eladók invitálták a népet a kávéházba, a vendéglőbe, a boltocskába… Igazi európai – de tagadhatatlanul csodálandó – német kép… Göttingenről… Aki valamelyik – még békés – nyáron itt járt, soha nem felejti el az ízléses cégéreket, a jókedvű és mosolygó emberek tömegét, a vendéglőből áradó ínycsiklandozó illatokat, az utcazenészek dalait, s az elmaradhatatlan német népdalokat, amelyek a vendéglők kerthelyiségébe felszerelt hangszórókból, pont elegendő hangerővel gyönyörködtették a vendégeket.  Amolyan mesés, álomszerű volt ebben a városban járni. Hiszen ez a városka az európai kultúra egyik védőbástyájának számított…

***

Csenge nagy reményekkel készült ismét Göttingába. A régi emlékektől már a csomagolás közben el-elmosolyodott, s alig várta, hogy kedvenc kicsiny vendéglőjükben férjével elkölthesse a soha ki nem hagyott gyertyafényes vacsorát… a sült csülköt dinsztelt sauerkraut-tal és mellé a knödel… amelynek ízharmóniája mennyei volt… S persze mellé a Paulaner, amit egy néhány korty kellemesen szilvazamatú snapsz előzött meg, abból a fajtából, amelyet az ausztriai Stams környékén termelnek a ciszterek, ebből tartva fenn évszázados iskolájukat és az internátust. A kocsmáros is ennek az iskolának volt diákja, s azzal, hogy a ciszterek szilvóriumát árulja, segíti is volt alma materét. Pedig sokat kell utaznia egy-egy szállítmány beszerzése miatt… Igaz, majdnem arany-árban van a nemes nedű… de megéri.

Göttingeni egyetemi könyvtár (részlet)

Hamarosan megérkezett Béla is, s kedvesen sürgette nejét, mert még ki kell érni a pályaudvarra… – de holnap már A Ferstl-nél eszünk… – mintha tudta volna Csenge gondolatait. Tudta… hiszen az emlékekben pont az a csodálatos, hogy közösek… összekötnek, és sokszor még a hétköznapok taposómalmának a fáradságából is úgy emelnek ki, mintha ott volna az ember, ahol éppen emlékeiben jár.

***

A vonat beért a göttingeni pályaudvarra. Csenge és Béla elindultak a taxiállomás felé, s kicsit furcsa volt valami… valami, amit egy darabig fel sem fogtak. Más volt most a zsivaj, mások az emberek, s az elfogott beszédet sem értették… nem német szó töltötte meg a pályaudvar hatalmas terét. Gyorsan beszálltak a taxiba, amely elindult velük az egyetem felé. Közben a szállodában hagyták a csomagokat.

Csenge elköszönni jött Göttingenbe, mert nyugdíjba vonul, s a régi, egyetemi könyvész kollégákkal ezt személyesen akarta közölni, hiszen harminc-harmincöt esztendő közös munkáját így illik befejezni…

***

A hosszúra nyúlt beszélgetések, adomázások, emlékek felidézése és a szívfájdító búcsú utánra egy jó sétát és azt az áhított vacsorát tervezték. Elindultak hát az egyetemről gyalog, mint annyi éven át mindig, amikor a munka kiszólította Csengét e csodálatos városba.

Fokozódott a rossz érzés, amikor elindultak. Ugyanazt látták mindenütt, mint amit a pályaudvaron. Arab viseletű nők és férfiak… zsibvásári hangoskodás,… s amikor Bélát majd fellökte egy ilyen „menekült”, Csengébe, mint a villám csapott a drámai felismerés. Az arab férfi ugyanis nem volt hajlandó kitérni az épp kirakatot néző férje elől, hanem kézzel lökte el úgy, hogy Béla kis híján befejelte a kirakatot. S mert meglehetősen hirtelen haragú, németül szólt e „menekült” után… mire az visszafordult és azt sziszegte Béla arcába: – Ez az én országom már, és ha akarom, a nyakadat is elvághatom büntetlenül… – majd továbbsietett az iker-babakocsit toló, csadort viselő asszonya után… néhány arab férfi pedig ott röhögött Bélán, egy padon ücsörögve.

Díszkút

Csenge nem hallotta mit mondott az idegen, de látva Béla elrettent arckifejezését, sírni kezdett… Az őszi szél meg-megmutatta, hogy immár elmúlt a nyár, s a magasba emelte a szemetet, amellyel tele volt az utca. Újságlapokat, mindenféle csomagolópapírt, papír zsebkendőt és ki tudja még mit kavart a szél hosszan Göttingen sétálóutcájában… Hol van már az az egyetlen villamosjegy, amit egy illetlen turista eldobott… s amelyet a professzor oly nagy igyekezettel vett föl a földről, hogy a szemetes kosárba tegye, otthagyva ez időre még a hallgatóságot is…

Miközben Csenge könnyeit törölgette, s Béla remegett a tehetetlen dühtől, befordultak a mellékutcába, ahol kedvenc kisvendéglőjük volt. Az utcán nem járt senki, s messziről nem lehetett látni a napernyőket, amelyek a vendéglő előtt megszokott látványt, mintegy csalogató reklámot is jelentettek. Amikor odaértek olyan érzés nyilat beléjük, amelyet soha addig nem érzett egyikük sem. A vendéglő ajtaja bedeszkázva, a nagy üvegportál szintén szálkás deszkákkal beszögelve… A betört portálüveg szilánkjai még ott hevertek a földön…

Nem szóltak egymáshoz egészen a szálloda bejáratáig… Csenge a recepcióst megkérdezte, mikor megy a legközelebbi vonat… el innen… haza… a békébe... Budapestre…

Stoffán György

Betegen, megalázva… avagy stomával nincs fürdés?

Marák István... az emberi butaságból megalázott embertársunk... 

Az embertelenségnek vannak fokozatai. Az olvasóra bízom, e fokozatok közül hová sorolja barátom megaláztatását.

Történt pedig, hogy az esős őszi napot az AGÁRDI GYÓGY- ÉS TERMÁLFÜRDŐ-ben tervezte eltölteni az életnek különösen örvendő barátom, Marák István, besnyői lakos. Öt éve gyógyultan, de stomával él, s ennek a betegségmaradványnak a kellékeit jól ismeri, mint azt is, hová mehet és hová nem – egészségügyi szempontok alapján. A nevezett fürdő nincs a tiltólistán, hiszen húsz éve idejárnak feleségével.

2017. szeptember 17-én is ellátogattak kedvenc fürdőjükbe, ahol mintegy tíz perces ázalgás után a fürdő egyik alkalmazottja nagy bocsánatkérések közepette közölte, hogy stomával nem veheti igénybe a szolgáltatásokat, és a belépőjegy árának visszavétele után távozzon… az utasítást a fürdő ügyeletes vezetője, Szigetvári Orsolya adta, ám a törzsvendég ekként való megaláztatásáért az utasítást betartani kénytelen alkalmazott sem értett egyet, hiszen ilyen, itt eddig soha nem fordult elő.

Eddig a történet, amelynek minden bizonnyal folytatása is lesz, hiszen végzetes tudatlansága nem mentesíti az ügyeletes vezetőt, aki emberi méltóságában, szabadságában alázta meg a vendéget… az embert. A beteget, akinek felsége zokogva hallgatta végig István elbeszélését. Zokogva, mert azt a kínt, amit a betegség alatt a család végigélt, csak ő ismeri… Az üggyel a dunaújvárosi ILCO Egyesület is foglalkozik.

Jobb volna szeretettel és megértőn viselkedni azokkal, akik betartva a szabályokat, vissza akarnak illeszkedni az egészséges társadalomba. Ez esetben nem tapasztaltunk az emberséget…

Stoffán György

Migráns-ügy, keresztény szemmel

Forrás: CTV – Vatican

Nem mindennapos helyzet alakult ki Európában, amikor a migránsáradattal szemben nem a klasszikus határvédelmi és törvényeket betartató szellemben jártak el, hanem a liberális árulás szemlélete alapján a „befogadás”-t hirdették meg mind világi, mind egyházi részről, s ezt az elmeháborodott elképzelést megfűszerezték evangéliumi idézetekkel. Ebből egy teljesen elmebeteg és meghasonlott helyzet alakult ki, amelyből egyre nehezebb kikászálódni, mert hazugságokra és félretájékoztatásra épült az egész mai európai rendszer.

Hiába volt Köln, Párizs, Nizza, Brüsszel, hiába ölték meg Jacques Hamel atyát, hiába erőszakoltak meg fiatal fiúkat, védtelen lányokat és asszonyokat, épp temetőt látogató matrónákat, a beteges migráns-simogatás nem maradt abba sem egyházi, sem világi részről, hanem újra és újra egy hazug magyarázkodás, indok kap lábra…

A baj az, hogy miközben ez a liberális, és Krisztus tanításával hamisan „takarózó” szemlélet lassan Európa végét hozza el, senki egyetlen szóval sem próbálja védeni egyházi vagy világi oldalról az európai embert, az európai nők méltóságát, az anyaságot, a gyermek szentségét, a keresztény értékrendet.

Ma a félelem, a hazudozás, a liberális világhatalmi elképzelések jól fizetett követése vezérel mindenkit. Ám, sem az igazi okokat, sem az Európai ember védelmét, sem az valódi keresztény szemléletet nem képviseli senki. Európa ma egy hatalmas ön- és közveszélyes betegek, ápoló nélküli bolondháza. A visegrádi négyeken kívül még a védekezés sem merül föl egyik állam vagy az Unió a vezetőinek aberrált, beteges agyában. Csak a migránsok emberi jogait, a letelepítésük, elosztásuk forgatókönyvét próbálják az európai lakosság érdekeivel ellentétben Európára erőltetni. A keresztény egyházak pedig asszisztálnak ehhez a gyilkos és öngyilkos folyamathoz.

MI is a hiba voltaképpen?

A hazudozás elsősorban. Hiszen a tömeges európai megszállás, amit a zöldhatáron, papírok nélkül beözönlő emberek milliói követnek el semmiképpen nem nevezhető menekülésnek. Az sem igaz, hogy a világ 128 országából egyszerre volt „kénytelen” elindulni minden muszlim Európa felé, miközben az imámok Európa elpusztításáról prédikálnak a mecsetekben.

A menekült az, aki az első olyan országban menedéket kér, ahol nincs háború és életét nem fenyegetik. A menedékkérés persze papírokkal, és a kijelölt határátkelőknél kell, hogy történjék. Mivel pedig az európai kultúrát, az európai embert meg kell védeni, minden más határátlépést meg kell akadályozni. Az eszközök adottak, csak használni kell, mint ahogy évszázadokon keresztül használta is minden nemzete védelmére felesküdött hatalom. Azonban ilyen menekült alig van a beáramlott embertömegben.

A másik axióma, hogy a hazáját legtöbbnyire csak az hagyja el, akiben nincs kellő hazaszeretet, aki gyáva szembeszállni az ellenséggel, aki gyáva harcolni nemzetéért, a békéért. Hiszen látjuk, százezer számra jönnek hódítani a muszlim fiatal férfiak Európába, miközben lányok és asszonyok fognak fegyvert Szíriában is, a haza védelmében, a béke megteremtése érdekében. Nem jöttek el azok sem, akik vértanúhalált szenvedtek keresztényként szülőhelyükön. Eljönni tehát, csak azok tudtak, akik dollár vagy euró tízezreket kaptak azoktól, akik rávették őket Európa megszállására – saját érdekükben.

Mindez persze az USA demokráciaexportjának, és Sorosék aljas, Európát megsemmisíteni akaró mesterkedésének a következménye. Döbbenet viszont, hogy 500 millió európai ember sem képes ennek a helyzetnek a megszüntetésére. A nemzetállamok vezetői saját lakosságukat terrorizálják, s a muszlim fasizmust szabadjára engedve minden állampolgárt halálos veszélybe sodornak. Miért is van ez így? Mert a második világháború lezárása óta az európai embereket megfosztotta a liberális szemlélet a nemzettudattól, a hazaszeretettől, az erkölcstől, a szabadság megvédésének belső indíttatásától, a hittől, és mindentől, ami nemzethez tartozó, hazaszerető, hitben gazdag emberré tette az embert. A német nemzetet ezen felül a kollektív bűnösség aljas elve alapján szellemileg és lelkileg roncsolták össze azzal, hogy nácinak, antiszemitának stb… titulálták őket, beléjük oltva egyfajta kollektív lelkiismeret furdalást, amely az összes önvédelmi reflexüket lebénította… (Ezt próbálta eljátszani velünk, magyarokkal is néhány liberális szervezet, amikor előírták, hogy kinek állíthatunk szobrot, kit szerethetünk múltunk nagyjai közül, s akire azt mondják, hogy antiszemita volt, azt azonnal törölhettük „szoborlehetőségből”… Csakhogy… velünk, sokkal nehezebb volt elbánni és nem is sikerült egészen. Hiszen mi tudjuk, hogy sem a múltban, sem ma nem volna képes a magyarság olyan aljas tettekre, amilyenekkel megvádolták sokan és sokszor. Az egyes ember cselekedeteit pedig, nem lehet rávetíteni a nemzetre. Aki vádaskodik, az saját magán kívül senkit nem képvisel. Hiszen a történelmi mérce egészen mást mutat, mint amit szeretnek hangoztatni a magyarsággal kapcsolatban egyes szervezetek, személyek. Viták és parttalan vádaskodások helyett inkább azt tartom egészségesnek, amit magam is tapasztalatból leírhatok. Együtt „harcolunk” a mindnyájunkat halálosan veszélyeztető muszlim megszállás ellen azoknak a leszármazottaival, akiket szüleink, nagyszüleink mentettek meg a vészkorszak embertelen és aljas cselekedeteitől, a haláltól úgy, hogy saját életüket is kockára tették zsidó testvéreik érdekében.)

Vatikáni hozzáállás

Sajnos az európai muszlim megszálláshoz asszisztál a Vatikán is, amikor csatlakozik az „menekült” hazugsághoz ahelyett, hogy a határok védelmét és csak a kijelölt határátkelőkön érkező, üldözött keresztények emberséges ellátási rendszerének megszervezését sürgetné, valamint kiállna az európai kereszténység, a keresztény értékek, és a hívő európai nép érdekében. Ma ugyanis súlyos probléma, hogy a katolikus közösségek nem látnak egyértelmű iránymutatást egyházuk részéről migrációs ügyben. Ahány ország, ahány püspöki kar, ahány plébános, ahány segédlelkész, mind mást és mást mond, de legtöbbnyire homlokegyenest ellenkezően vélekednek az ismert és alapjaiban is téves vatikáni véleménnyel szemben. Az világos és egyértelmű, hogy ezt a problémát és az európai történelmet jól ismerő papság félelmei és véleménye tükrözi a realitásokat, nem pedig a törvénytelenül Európára rátörőket védelmező, a szeretetre és az irgalmasságra balgán hivatkozó pápai megnyilvánulások. Ugyanis a tények, az eddig elkövetett terrorcselekmények, és a megszállók ideérkezésének körülményei cáfolják annak a jó szándékú pápai megközelítésnek az alapjait is, miszerint ezek menekültek, rászorulók és nekünk kötelező támogatni őket.

Vannak persze egyes papi körök, amelyek magasabbra helyezik a pápa személyét, mint Jézus tanításait, mint a hívő európai nemzetek érdekeit, hiszen magam tapasztaltam, hogy amikor az egyház és a hívő nép érdekében, nem durván, de igazságérzetemnek világosan hangot adva bíráltam az argentin Bergogliót, néhány - barátomnak hitt - pap-ismerősöm nemtetszését fejezte ki. Pedig az egyházamhoz, katolikus vallásomhoz és Jézushoz hűen, az életemben pápai trónra került hét pápa közül csak egyet mertem bírálni egy olyan ügyben, amely nem egyházi, hanem politikai, és mind az egyház, mind a civilizált Európa végét jelentheti.

E jellemtelen támadások egyes papoktól bár csalódást okoznak, de nem tartom tragédiának, mert majd egy másik pápa másik véleményével is egyet fognak érteni és akkor részükről minden rendben lesz… hisz ők, mint a katonák, csak parancsot teljesítettek… ám ők, Krisztussal és az európai emberekkel szemben… ellenük…

Mi is lenne tehát a keresztény ember, a keresztény egyházak helyes magatartása?

Krisztus tanításának betartása. Befogadni, segíteni a keresztény üldözötteket, ha ezt ők kérik és a törvényeknek megfelelően járnak el. Imádkozni a megszállókért, hogy megvilágosodván ne azoknak a háborús elképzeléseit szolgálják, akik ideküldték őket, hanem a Szentlélek világosítsa meg elméjüket és akarjanak hazatérni békében. Imádkozni Európáért, hogy annak vezetői végre a helyzetnek megfelelően kezeljék ezt a problémát és elkerülhessük a vérfürdőt, amely ránk vár, s ne kelljen ölnünk, hogy megvédjük értékeinket, keresztény és nem keresztény embertársainkat, családjainkat, egyházunkat. Hogy ne a rettegés, a félelem és a gyűlölet uralkodjék el bennünk, hanem a józanság és a hit, az Isten iránti töretlen bizalom és hűség. Mentsük meg magunkat a népszavazással, de merjük és tudjuk azt mondani, hogy: „Uram bocsásd meg bűneimet, kezedbe ajánlom hazámat, népemet, Európát… hogy Te segíts elhárítani ezt a borzalmat. Ámen”

Stoffán György