Katolikus lelkiismeret, a pápa-ügy és a politika (csak beszélgettem Stoffán Györggyel…)

– Ön az utóbbi hónapokban többször írt arról a sokakat érdeklő és milliókat érintő problématömegről, amely ma egész Európát, de a világot is kizökkentette megszokott életéből. Gondolok itt vallási, politikai és belpolitikai ügyekre…

– Gyermek-, és fiatalkoromat a ferenceseknél töltöttem a Margit körúti kolostorudvarban. Ez természetes életvitelünkhöz tartozott, hiszen abban az időben, a kommunista diktatúrában is volt egy budai társadalmi réteg, amely igyekezett megőrizni és továbbadni azt az erkölcsi és hitbéli elkötelezettséget, szemléletet, világlátást, amely a hitnélküli kommunista diktatúrát megelőzően ezer esztendőn át éltette és megtartotta a magyar nemzetet és a vele élő nemzetiségeket. Az én családom is az ilyen értékmegtartó, értékőrző budai sváb-magyar családok közé tartozott. A ferences atyáktól, ezektől az Andrássy utat megjárt, nyomorékká vert, megkínzott, de hitükben kitartott öreg szerzetesektől tanultam meg, hogy az élet minden területén a tiszta lelkiismeret az, ami irányíthatja az embert. Ha a lelkiismeretem szerint rossz az, ami körülöttem folyik, annak hangot kell adni, azt bírálni kell, és ha lehet, utat mutatva el kell utasítani a rosszat, de úgy, hogy az elutasítás minél több emberhez eljusson. Ez az a szemlélet, amelyet ma is követek, s ezért vállaltam életemben olyan sokszor a faltörő-kos szerepét is, amiért sokan hülyének néztek. Igaz persze, hogy egzisztenciálisan nem használ ez az „elvhűség” – ami voltaképpen nem is az, hiszen az ember másképpen nem tud élni… ha megpróbálja, az olyan, mintha nem venne levegőt… abba belehal –, hiszen az igazságot kevesen tudják és akarják elismerni, elfogadni, kivált, ha kenyéradó gazdájukat bírálja valaki. Nos, röviden ez az, ami miatt ma egyre többször igyekszem alapvető erkölcsi, hitbéli és politikai témákkal foglalkozni.

– Mi az, ami a legnagyobb és legégetőbb ezek közül az Ön számára?

– Természetesen az, ami mindennek alfája és omegája. Az emberi tisztesség, a hit és a hazaszeretet ügye. Katolikusként súlyos felelősség hárul az íróemberre, mert olyan az írás és a cikk megjelentetés, mint a katedra. Illetve annál több, mert egy-egy cikkemet, tanulmányomat 60-70 ezre olvassák – ez nem önfényezés, csak tény! –, és ez hatalmas felelősség. Emellett figyelni kell másokra is, akik hasonlóképpen vélekednek, hasonlóképpen védenek értékeket, óvják a jövőt…

– Akkor meg merem kérdezni, hogy mi a véleménye arról a nagy port felvert ügyről, amely Bayer Zsolt megnyilvánulása okozott, és amelyet katolikus egyházi részről több válasz is negatívan ítélt meg?

– Katolikus egyházi részről nem követte Bayer kollégám megnyilvánulását semmilyen katolikus egyházi hivatalos válasz. Ha a Magyar Katolikus Egyház válaszolt volna, vagy tiltakoznék, akkor azt a választ Esztergom érseke, Erdő Péter fogalmazta volna meg, nem önjelölt fél-jezsuita pápafanok, akik elvtelenül és minden erkölcsi felelősségvállalás nélkül állnak ki olyan dolgok mellett, amelyek romba döntik Európát, az egyházat és a világot! Egy emberen igyekeztek ezek a felháborodottak kenetteljesen, de elég átlátszó és – kimondom – bizarr módon leverni a pápa iránt ma az egész világon és a bíborosi karban is megjelenő elégedetlenséget, negatív véleményt, bírálatot. Hiszen belekeverték a valóban rossz irányú és ostoba „Nagy figyelmeztetés” ügyét, és elkenegették megszólalásukban a tényeket, amelyek által ők maguk is áldozatokká fognak válni, ha nem krisztus parancsait és tanítását követik. Számomra nem érthetetlen, de megmagyarázhatatlan, amit e válaszok jelentenek. Mind a Katolikus Rádióban megszólaló ferences tartományfőnök, mind pedig a KÉSZ elnöke csak szította tüzet, hiszen ellenérveik nem voltak, csak bírálataik. Azt szoktam mondani azoknak, akik bírálnak, hogy „ne bírálj, cáfolj!” Nos, cáfolatot nem hallottam még azokban a dolgokban, amelyek miatt ma politikai bírálatok érik Vatikán állam fejét. Mert Bayer kollégám nem enciklikákat, és hitbéli megnyilvánulásokat bírált, hanem azt a politikai magatartást, amelyet ma jezsuita munkatársaival egyetemben folytat egy államfő Európa és az európai kereszténység, az európai értékek és ezzel az emberiség ellen. De talán lépjünk is túl ezen…

– Jó! Beszéljünk a belpolitikáról… Mi a véleménye a mai hazai belpolitikai felhozatalról, pártokról, pártvezetőkről?

– Ami a kormányt illeti, jók a benyomásaim. De hangsúlyozom, nem vagyok Fideszes. Csökönyös és tántoríthatatlan Orbánista vagyok. Egyetlen dolgot kivéve. Nem hiszek egy olyan eszmében, ami nincs és soha nem is létezett. Csak, mint utópia épült be az emberek tudatába, gondolatiságába. Ez az eszme pedig, a demokrácia. Mert amit a 20-21. században demokráciának neveztünk, az maga volt az embertelenség, a diktatúra, a hazugságvár, ami minden fals és embertelen rendszer önvédelmére szolgált, mert ezeket a rendszereket ugyanazok működtették, akik ma betelepítik Afrikát, kiirtani vágynak a kereszténységet stb… A „demokrácia” a liberalizmus kígyófészke. El kellene ettől rugaszkodni végre, és egy alkotmányos rend alapján működő nem diktatórikus, csak rend elvű rendszert kellene kiépíteni. Ma ez volna az önvédelmen kívül a legfőbb feladat. Minden más zsákutca.

– A jobbik és annak elnöke…

– Ne is folytassa… Nagyapám arra tanított, hogy vannak magatartások, amelyek megnyilvánulását követően, a továbbiakban épp olyan alacsony erkölcsi szintű az azokról folytatott vita, mint amilyenek ők maguk. Tudomást sem szabad venni róluk, nincs mit és miről beszélgetni velük és róluk összefüggésben. Nos, számomra a Jobbik és annak elnöke ez a kategória. Az ember a kanyaróról vagy a szifiliszről sem beszélget. A szellemi energiáimat inkább a pozitív, építő dolgokra, szeretetteljes gondolatokra igyekszem fordítani.

– És a többi ellenzéki párt és civilszervezet?

– Egyazon kategória a számomra. Egyetlen feladatom van velük szemben: ha támadnak, védekezni kell…

– A választások?

– Nem látok a jövőbe. Amit szeretnék, az világos. Mint katolikus ember, azonban az igyekszem elfogadtatni, feleleveníteni minden keresztény és keresztyén magyar honfitársam számára itt a Kárpát-medencében, hogy Istenhez forduljunk együtt és imádságos lélekkel az ellenség gyalázása és megvetése, a gyűlölködés helyett. Ha hitünk nincs, nem fogunk győzni. Mert maga a hit a győzelem kulcsa.

– Megírhatom azt, amiről itt beszélgettünk?

– Ha nincs jobb dolga…

Pálinkás István

Dunai Limes főszerkesztő

Forrás: Dunaújvárosi Hírlap,

Hétvége – 2017. 08. 05. 

In memoriam Szendi József érsek

Fotó: Veszprémi Érsekség - Msgr. Nagy Károly eng.

Nem írok nekrológot, hiszen megtették már azok, akiknek a katolikus sajtóban és a kormány részéről ez a feladatuk. Inkább tartom fontosnak Szendi érsek úr két olyan történelmi megnyilvánulásának felidézését, amelyekről máig érdemes beszélni, amelyeket nem szabad elfelejtenünk, mert rendkívül fontosak és meghatározók voltak elhangzásuk, megjelenésük idején, s éppen ennyire fontosak ma is, amikor mind nemzetünket, mind katolikus egyházunkat fenyegeti veszély. Olyan magyar katolikus főpap távozott Isten kegyelméből az emberi élet végső határán, aki nem félt, nem rejtette véka alá véleményét és minden időben az őt pappá szentelő Zadravecz István ofm püspök harcos, de hitében és magyarságában, a legnehezebb időkben is tántoríthatatlan lelkiségét követte…

***

PÜSPÖKI LEVÉL AZ ESZTERGOMI ÉRSEKHEZ

A párthűség felszámolása

Dr. Szendi József, Veszprém püspöke levelet intézett Paskai László bíboros érsekhez. (…) A levél tartalmából adunk közre most néhány gondolatot. Tesszük azért, mert szükségét érezzük egy olyan őszinte átalakulásnak a katolikus egyházon belül is, amilyen átalakulás minden szervezetben végbemegy Magyarországon.

 „Nekem a következő javaslataim lennének: – írja Szendi püspök. – Először is, tárgyaljuk meg az ÁEH azóta már nyugdíjba vonult elnökének előterjesztés-tervezetét a lelkiismereti szabadságról, a vallás szabad gyakorlásának jogáról és az egyházügyekről szóló törvény irányelveire. Ezzel kapcsolatban két dolog lepett meg. Egyik, hogy meg sem említi a tervezet az idén januárban a magyar kormány által is aláírt bécsi utóértekezlet záródokumentumát, melynek 16-17. pontja éppen a lelkiismereti és vallásszabadságról szólnak, és amelyeket feltétlenül beépítendőnek tartok a készülő új törvénybe.”

Szerzetesrendek: „A szerzetesek ügyében Eminenciád – emlékezetem szerint – az Új Ember pünkösdi számában cikket ígért, amelyben felszólítja a működésétől eddig eltiltott rendeket, hogy lehetőségeik szerint reorganizálódjanak. A cikk nem jelent meg. Ellenben a televízióban Vitray Tamásnak adott interjújában úgy nyilatkozott, hogy a szerzetesrendek reorganizálásának problémája elintézett dolog. (…) az általam megkérdezett szerzetes vezetők nem tudnak semmiféle elintézésről.”

Magyar papi egység: „Eminenciád már korábban meghirdette a magyar papi egység helyreállításának és megszervezésének szükségességét. Ennek legfőbb akadálya, a párt által létrehívott békepapi mozgalom, mely egyrészt azt sejtette jogtalanul, hogy az a pap, aki nem tagja mozgalomnak, az nem híve a békének, másrészt megosztotta a papságot… Ez a mozgalom sem az Isten, sem a magyar Egyház, hanem csak a párt érdekeit szolgálta. Egyúttal azt is javaslom, hogy a püspöki kar is azonnal szüntesse meg Opus Pacis mozgalmának működését is, mert arra ugyanis csak látszatkeltés miatt volt szükség… Egyúttal kérném az Új Ember megfiatalítását is, hogy az minden korlátozástól mentesen, a ma valóban aktuális vallási problémákról értesítse olvasóit… Nemség jelen voltam egy beszélgetésen egyik plébániánkon. Ott hangzott el egy megjegyzés – „miért pont a mi lapunk (Új Ember) az egyetlen olyan lap, amely nem követik az eseményeket, nem mer bátran mai témákhoz nyúlni?” Félve mertem csak védeni az öreg főszerkesztőt, aki Miklós Imre utasításai nélkül egy szót sem mert leközölni.

Mindszenty-ügyről: „Eminenciád legutóbbi televíziós nyilatkozatában azt mondta Vitray Tamásnak, hogy katolikus ember nem áll ki becsületének megvédésére. Ezért Eminenciád sem áll ki Mindszenty József bíboros ügyében. Szabadjon ezzel kapcsolatban az Úr Jézus példájára hivatkoznom, hogy mikor kihallgatása alkalmával az egyik poroszló arcul ütötte, azt kikérte magának, és nem fogadta bárgyú alázattal (Ján. 18,21-24). -…A püspöki karnak igenis kérnie kéne a magyar kormánytól Mindszenty bíboros úr ártatlanságának hivatalos elismerését (…)  mert hite mellett tanúságot tevő hősies vértanúsága miatt Ő a magyar katolikus egyház büszkesége…”

(Eredeti megjelenés: TÉR-KÉP, 1989. – Stoffán György: Prímások és pápák, Trianontól napjainkig – Budapest, 1994.)

***

Szendi József érsek – szemben püspöktársaival – őszinte nyilatkozatot adott mikrofonom és kamerám előtt 1993-ban, a Panoráma című műsornak. Érseki székhelyén, Veszprémben kérdeztem a Főpásztort, a trianoni határ mentén, a Magyar Katolikus Püspöki Kar kérésére kettéhasított, Szent István alapította váradi egyházmegye ügyében. Az alábbiakban ebből idézek:

” – Trianont nem lehet jóváhagyni. Az Európának a szégyene. Nemcsak minden magyar embernek, de minden tisztességes, művelt európainak is tudnia kell, hogy az botrány, hogy egy népet úgy osztottak fel, hogy a lakosságának egyharmada a határ túlsó oldalán van. Egyöntetű, tehát nem szanaszét szóródva, kisebb diaszpórákban, hanem egy tömbben. Az egész Trianon egy hatalmas hazugságra épült. Masarykék azt beszélték, hogy az Ipoly egy hatalmas hajózható folyó, holott át lehet ugrani. A franciáknál az ateista Clemenceau gyűlölte a németeket meg a magyarokat. Az intézte el a mi dolgunkat. Az amerikaiak pedig elhitték, hogy a románok és a tótok be is tartják a nemzetiségek önrendelkezési jogairól szóló kitételeket. Én bízom abban, hogy a legutóbbi Helsinkiben aláírt megállapodások lehetőségeit egyszer használni fogja a magyar kormányok egyike. Eszerint a határok rendezése tárgyalásos úton megtörténhet. (…)

Moldovában tudatos elrománosítás folyik. Az ottani püspök (Gergely Péter  »Petru Gergel« – a szerző) elfogult nacionalista, aki tiltja a magyar nyelv használatát a szertartásokon. Ezzel szemben a csángók otthon még magyarul beszélnek, s szeretnék gyermekeiket magyar iskolában taníttatni. Meg kell nézni a néprajzi térképeket, s láthatjuk azonnal, milyen tömegben élnek azon a helyen a magyarok-csángók. Megérdemelnék, hogy magyar papok lássák el a magyar hívek lelki gondozását. Mi tudjuk, hogy mi a helyes, a tények nem engedik az ideális helyzet megvalósítását. Nekünk az a célunk, hogy ne nyugodjunk bele az igazságtalanságokba, kérjük, hangoztassuk és tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy mind Szlovákiában, mind Erdélyben rendeződjék a magyar katolikusok helyzete legalább egyházjogilag, s megkapják az őket megillető jogos vallási ellátást.”

(Ugyanezen műsor másik, általam megkérdezett riportalanya, áldott emlékű Tempfli József, várad 81. püspöke a következőket mondotta az ügyben: – “(…) Én nagyon sajnálom, hogy ezt az ősi egyházmegyét így el kellett darabolni. A Szentatyát nem hibáztatom, mert ő azt teszi, amit a tanácsadói javasolnak neki. Legfeljebb rossz tanácsadói vannak. (…) Nekem kétszer személyesen is megígérte a Szentatya, hogy Gyulafehérvár fennhatósága alá helyezi a váradi, a szatmári és a temesvári egyházmegyéket, de erről bizonyára lebeszélték. Kimaradt a bullából az erre vonatkozó rendelkezése. A Kúria bíborosainak nem tetszik, ha a magyarok ügye jóra fordul, mert a Kúria főleg szláv tanácsadókkal van tele. Én azért bízom abban, hogy előbb-utóbb megkapjuk a segítséget a Szentatyától…”)

(MTV, Panoráma című külpolitikai műsora, 1993.)

Stoffán György

A kör lassan bezárul – gondolatok 500 év után

Nem vagyok optimista, és nem hiszek senkinek, aki azt mondja, hogy a mai európai folyamatokat még vissza lehet fordítani. Egy olyan istentelen lejtmenetben vagyunk, amelynek gyorsulása így, megállíthatatlan. Egy folyamat vége ez, amely folyamat évszázadok óta tart, és a jelen idő mintegy végkifejlete mindannak, ami az 1500-as évek végén indult el. A folyamat kezdetét ma ünnepli a protestáns világ, mert a folyamatot úgy hívják, hogy reformáció, amely a romboló liberalizmus fogantatását jelentette.  Az első lépcsőfok volt ez mai világunk romlása felé az újkori történelemben. 

Alapja az emberi kapzsiság, az esküszegés. Célja a rend és a törvény megváltoztatásának erőszakos és alattomos, gyilkos és embertelen módja, szellemiségében pedig mérgező kevercse az ószövetségi szemet-szemért, és az újszövetségi szeretet alapú logika összességének.  Lelki, hitbéli és szellemi káosz, amely a politikai és egyházi hatalom, a kiforgatott és megsemmisített jog, a nemzetárulások és az erkölcstelen üzleti világ házasságából született.

Amikor a Krisztus alapította Egyházat az új eszme megpróbálta tűzzel-vassal „modernizálni”, akkor a katolikus szellemiség a maga eszközeit használva tehetetlennek bizonyult, s hasonlóan ellenfeleihez, fegyverhez volt kénytelen nyúlni, de ezzel elkezdett maga is torzulni, hiszen a háborúban nem lehetett többé a szeretet, az alázat és a tízparancsolat eszméjének mezsgyéjén járni. Igaz, nem ölt csupán kedvtelésből, de ölt önvédelemből, ölt önérdekből, ölt értékeinek védelmében, a hit védelmében… s ezzel éppen arra a szintre süllyedt, amelyen ellenfelei, ellenségei voltak.

Könnyű ma a katolikusok szemébe vágni, hogy az Egyház is milliónyi emberhalál okozója volt, amikor pont azok kényszerítették erre, akik ma vádaskodnak és gyalázkodnak. Az a szellemiség és annak a szellemiségnek a torzulásaként fejlődött (züllött) azzá a világ, amelyet ma reformációnak nevezünk, s amelyből a liberalizmus átkozott mérge szétterjedt először Európában, s a felfedezésekkel az egész világot megfertőzte… Egy idő után pedig már mindegy volt, hogy protestáns vagy katolikus-e az elkövető, mert eltorzult a világ. Emberi lett, az üdvözülni vágyás iránti törekvés nélkül… A gonosz bekebelezte a lelkeket, szolgává tette az embert.


A protestánsok sok évtizedes háborúskodása megkeményítette a lelkeket, hiszen az ember önmagáért, vélt vagy valós igazságának harcai közepette megfeledkezik a szeretet parancsáról, Jézusról, az Ő kínszenvedéseiről és áldozatáról. Ma már – mindezen történelmi hitehagyások okán – csupán nyomokban él a hit, Európa levetette magáról a mentőövet, a lelki, szellemi és ideológiai káosz nem kíméli a katolikus egyházat sem. A Jézust követőnek hitt vagy hirdetett egyházak egymás ellen acsarkodnak, hiszen a román ortodox templom csendjében is ott búvik a magyarellenesség, s nem is a híveknek építenek templomot, csak maguknak, bizonyítva Erdély ortodox-dák kontinuitását, ami szánalmas és Krisztus ellenes és sátáni.

A ma mészárlásra ítélt kopt és más keresztény felekezetek magukra hagyva várják a halált, a protestáns egyházak pedig a hatalmas – nem valós és őszinte – ökumenikus összetartásban is azt várják el, hogy a római katolikusok adják fel hitelveiket… amire sajnos a mai egyházvezetés hajlik is.

Reformátusaink, akik magukat nemzetmegtartóknak igyekeznek beállítani, még ünnepi (Szent László megemlékezés) egyházi kórustalálkozón sem hajlandók magyar szentekről, a reformáció előtt írt himnuszt elénekelni katolikus énekkarokkal együtt. Ha pedig egy-egy, egykori katolikus templomnál – amely 500 éve reformátussá lett a hírhedt vallási türelem jegyében –, folyó feltárás alkalmával a régészek katolikus emlékeket találnak (ferences csuhát, rózsafüzért vagy könyvlapokat, szobrokat), azokat szó nélkül visszatemetik…

Közben a muszlim pogányság ismét lendületbe jött, s az eddig – 1400 év alatt – kiirtott kettőszázhetven-millió keresztény áldozat mellé, ma Európa kereszténységét is igyekeznek –keresztény támogatással – megsemmisíteni. És ez, látva az ostoba keresztény világ vezetőinek hozzáállását, menni is fog!

Mert ma mindenki-mindenki ellen harcol, mindenki okosabb mindenkinél, és Jézus tanításait kiforgatva, de Jézusról ab ovo megfeledkezve igyekeznek alapigazságokat felállítani a helyzet megoldásának érdekében. Ez azonban olyan próbálkozás, aminek nincs semmi értelme, mert 500 év torzulásait nem lehet kikovácsolni, nem lehet meg nem történtté tenni. 

Nem lehet a torz szellemiségből lett háborúk áldozatait feltámasztani, nem lehet a gyűlölködéseket, az üzleti haszon miatti öldökléseket és a nemzetek és vallások elleni embertelenségeket visszafordítani… A bűn és az árulás súlyos és fájdalmas hegei most sem gyógyulnak, hanem eszmék és szellemi torzulatok alapján tépkedik fel a sebeket egymáson a világ nemzetei.

Zsidó, keresztény, muszlim és ki tudja hányféle vallás feszül egymásnak zsigeri gyűlölettel, de mindnyájukat a pénz és az emberi hataloméhség, az uralkodás vágya igyekszik megsemmisíteni a háttérből, idegen nemzeteket és emberi fajtákat eresztve egy-egy kultúrára, tetézve ezzel azt a káoszt és anarchiát, amelyet maga a ma veszélyeztetett kultúra társadalmai is tudatlanul megsemmisítésre ítéltek. Szabadkőművesek mesébe illő hatalmáról szóló mendemondák járják be a Földet, s ma már a földönkívüliek vatikáni elismerését is latba vetik egy ismeretlen liberális cezaromániás szervezet érdekében, amely mint a rák, a Földdel együtt önmagát is elpusztítja hamarosan. Európai, Kárpát-medencei bányák és pénzverdék, uzsorák hasznából világurakká avanzsált lélektelen senkik lázítanak, ostoba liberális ifjakat saját hazájuk és nemzeteik ellen, s ostoba, írni és olvasni nem tudó tömegeket hajtanak hazug ígéretekkel bosszút állni mindenütt, ahol a társadalom nem hajlik meg önmagától e világurak aljas és értékromboló szellemisége előtt. 

A kereszténység gyilkosai kérik számon a keresztényi szeretetet, s a kereszténység torz gondolkodású vezetői engednék rá Európára a keresztények történelmi ellenségeit, mert azt szajkózzák öngyilkos módjára, hogy e gyilkosok rászorult menekültek… s nem hallják a megerőszakolt fiúk és lányok, a megölt európai keresztények végső sikolyát…

Anarchia és káosz jellemzi ma a Földet, bombák és rakéták állnak készenlétben, hogy az emberiséget megsemmisítsék, hogy a kapzsi, ostoba világurak liberális és Isten ellen való sátáni elveiket megvalósítsák. A társadalmak pedig vagy nem, vagy csak lassan – és későn – eszmélnek, csak lassan – és későn – indul el bennük az önvédelem ösztöne. 
A keresztény hit megtagadásával, elvesztésével az önvédelem és a nemzet iránti elkötelezettség érzése is csak szunnyad – vagy kiveszett –  az európai emberben, emberből, mert a kontinens egyik felén a kommunizmus sötét diktatúrája irtotta generációkon keresztül a keresztény elkötelezettséget, a másik felén pedig a jólét édes érzése hamvasztotta el még a papságban is a kötelességtudatot és a hit gyönyörűségének érzését… de mindkét oldalon ugyanazok vezényeltek.

A kör bezáródni látszik, s ma már nem a református vagy a katolikus egyházat terheli a felelősség, hanem Európa minden társadalmáénak minden egyes tagját. Hiszen Luther szellemi és lelki rombolásáért, s az erre adott, Jézus tanításait nélkülöző katolikus válaszért, a gyilkosságokért és a liberalizmus ebből való megszületéséért nem lehet a mai egyházakat, vallásokat és azok híveit felelőssé tenni. E vallások tanult vezetőit azonban igen! Azokat, akik védik a bűnt, hazudozva és a hívek kárára büszkén védik a mundér becsületét, intézményeket állítottak és tartanak fenn, hogy megmagyarázzák mit is akart mondani Jézus, és mi igaz s mi nem a Bibliából, de úgy forgatják az Evangéliumok mondanivalóját, ahogy akarják. És persze mindenki ostoba és botor, aki nem fogadja el az ő igazságaikat, csak – mint abban az időben a halászok – Jézust akarja követni.

Valami hatalmas katedrálisajtót kellene keresni, s 500  esztendő után ismét ki kellene szegelni egy listát… az Evangélium verseinek a listáját… és a Miatyánkot, hogy Krisztusba vetett őszinte, politikamentes és az Ige szerinti közös hitünk, lelket felrázó bűnbánatunk, mint egy ék, ne engedje bezáródni a kört és megsemmisülni a keresztény Európát és a világot…


Stoffán György 

Ps.; Nem szoktam megmagyarázni amit leírok, de a protestáns testvérek nem akarják megérteni amit papírra vetettem, ezért egy kis segítséget szeretnék nyújtani a cikket illetően: - Érdekes, hogy nem a cikk mondanivalóján, lényegén vitázik a Kedves Protestáns Olvasó, hanem keresi a vádakat - amelyek hiányoznak a cikkből -, és igazolni próbálja saját hitét, amelyet e cikk nem szid, nem ócsárol, s nem is óhajt cáfolni. Az esküszegés és a kapzsiság, az emberi gyengeség által elindult régi bűnöket, félresiklásokat, háborúskodásokat említek, amelyek éppen úgy hozzátartoznak az 500 éves évfordulóhoz, mint azok a pozitívumok, amelyekről szintén nem írok, hiszen azokat az ünneplők vastagon emlegetik ebben az évben. S bár csak a jéghegy csúcsút említem, mégis hatalmas a nemtetszés-nyilvánítás. Ugyanakkor az sem tűnik fel protestáns olvasó-testvéreinknek, hogy nem mentem fel saját egyházamat sem, hiszen a torzulások és azok következményei minden keresztény-keresztyén vagy annak nevezett egyházra, felekezetre rávetülnek. Világossá kívántam tenni, hogy amit ma kereszténynek és keresztyénnek nevezünk, az nem az! Ma, mind a protestáns egyházaknak, mind nekünk, katolikusoknak újra kellene értékelnünk az elmúlt 500 évet, és bűnbánatot kellene tartanunk közösen. Nem kéne erőltetni a soha meg nem valósítható "ökumenét", hanem egymás hitét és történelmét tiszteletben tartva, saját hitünkben megerősödve és alázattal, de kellő határozottsággal és hitvédelemmel kéne keresztényként élnünk. Ugyanis a hazug, álságos, és ebben sajnálatos módon Krisztusra hivatkozó "egymáshoz közeledés" nem vezet sehová. Mint a régészeti feltárások visszatemetése, vagy a magyar szentek és a Magyarok Nagyasszonyának tagadása. Tanulni a múltból, tisztelni egymást és szeretni a hozzánk tartozókat és az ellenségeket... és megvédeni közös értékeinket. Azokat is, amelyek a reformáció előtt születtek. Ez lenne az igazi egyesülés. Mert Krisztus keresztje egyesít, nem a különböző teológiai és ideológiai magyarázatok, engedmények. A cikk lényege tehát az önvizsgálatra, a bűnbánatra és a megbékélésre való figyelemfelhívás. Ezt azonban tényleg kellemetlen lehet megérteni és megtenni.... ha mégoly hithű kereszténynek, keresztyénnek tartjuk is magunkat mindkét oldalon...

Stoffán György: Eucharisztikus Kongresszus – 2020.

Talán sokak számára érthetetlen és meseszerű, amikor azt mondjuk: – 2020-ban, maga Jézus lesz Magyarország „vendége”. Vannak, akik ab ovo nem hisznek létezésében sem, mások hiszik, hogy van, de vallásuk tanítása szerint nincs jelen a darabka Kenyérben és a Borban… Megint mások még mindig várják a Megváltó eljövetelét.  Mi, katolikusok azonban hisszük és tudjuk, hogy az Oltáriszentségben maga a Megváltó Jézus van jelen, az utolsó vacsorán elhangzott szavak szerint: „Ez az én testem, ez az én vérem.” Ám, most nem teológiai megközelítésekről szeretnék írni, nem bibliai igazságokat akarok felsorolni, hiszen aki ismeri és hiszi, az boldog ember… de a Világkongresszus hatalmas lehetősége mellett, minden idők egyik legnehezebb feladatát kell végrehajtania 2020-ig. Vizsgafeladat. Ugyanis ez a kongresszus nem kifejezetten egyházi rendezvénysorozat, egyházi ünnepség lesz. Minden katolikus magyar ember ünnepe, minden a Kárpát-medencében élő katolikus magyar ember feladata is egyben.

„Letenni a hálót” és követni Jézust. Ez a legfőbb feladat. Hiszen mai világunkban megfordult az értékrend, az értékítélet. Ami eddig erkölcstelennek ítéltetett, az ma „normálisnak” neveztetik, s ami erkölcsös és helyes volt két évezredig, az ma nevetségesnek és „törvények” által itt-ott Európában már tilos. Tudjuk, látjuk, mi folyik a világban körülöttünk, s szajkózzuk is rendesen a keresztény értékek megtartásának fontosságát, féltjük ezen értékeinket. A 2020-as év hatalmas ünnepe, amikor magát Jézust ünnepeljük, megmutatja majd, hogy csak a szájunk jár-e, vagy valóban meg merjük-e vallani hitünket, merünk és karunk-e tenni érte, tudunk-e, és merünk-e ebben a feje tetejére állt világban még imádkozni és példát mutatni, vagy csupán politikai szlogenként hajtogatjuk a keresztény értékek védelmét, azok iránti aggodalmunkat.

Nem prédikációt akarok papírra vetni, hanem csupán egy jó előre szóló figyelmeztetést, gondolatébresztőt. Mert azt hiszem, hogy ez a Kongresszus minden keresztény magyar ember számára szent időszak lesz, amelyben hite szerint Jézus közelségében „átvilágíthatja” önmagát, s a legszebb ökumenikus lehetőség ebben az évezredben a magyar keresztény-keresztyén nemzet számára. Hiszen Jézus jelenléte tagadhatatlan, ha ketten-hárman együtt vannak az Ő nevében… s ebben a jelenlétben és e krisztusi jelenlét szeretetében kell közösen adorálnunk, mert Krisztus ezt várja el tőlünk.

Tehát, amikor a "katolikus kongresszusról" beszélünk, akkor egy olyan lehetőségről beszélünk, amely 2020-ban minden Krisztust követő, Krisztus útját járó magyar ember számára adott, üzenetet hordoz és lélekben felfegyverez. Fontos, hogy így legyen, hogy megértsük, megéljük, és Krisztusban egyesüljünk…Olyan lehetőség ez ma Európában, Magyarországon, a Kárpát-hazában, mint a sivatagban az oázis, a víz... az életet biztosítja. Ha hisszük, ha nem! 

A jézusi szeretet és az Oltáriszentség előtti közös hódolat mérhetetlen erőt és isteni kegyelmet ad. Mert itt nem az emberfogalmazta dogmák és hitigazságok szólnak egy-egy keresztény vallási közösséghez, hanem az Oltáriszentségben maga az Úr! Ahogy szenvedése és kereszthalála előtti estén szólt a vacsorateremben, úgy szól a mai emberhez is, hiszen a tanítás örök.

A nem keresztény vallásúak büszkén hordják magukon vallási meggyőződésüket tükröző jelképeiket. Mi, katolikusok, mi keresztények pedig mintha titkolnánk hovatartozásunkat. Nem vetünk keresztet a templom előtt elhaladva, nem emeljük kalapunkat, nyakunkban a keresztet betesszük a pulóver vagy a póló alá. Pedig a hitvallás nem a templomban elmondott „Hiszekegy” csupán, hanem életünk minden lélegzetvétele. Papjaink lazán, civilben járnak, s öröm néha látni egy-egy kis szent nővért, aki nem restelli hordani rendi habitusát. A ferencesek – érthetetlen okból – csuhájuk derekáról levették a Rózsafüzért, s a rendi ruhát is csak, mint jelmezt, a templom falai között hordják… Ezeken az apróságoknak tűnő, de mégis a mindennapi ember számára fontos és igen jelentős dolgokon kellene változtatni…  

Készüljünk tehát 2020-ra mi, a Kárpát-haza magyar keresztények, mi magyar katolikusok, reformátusok, evangélikusok. Ne zavarjon senkit, hogy „pápista” kezdeményezés ez a szent kongresszus. Lássuk meg benne az túlélés és a Kárpát-medencei keresztény közösség megerősödése – talán soha vissza nem térő – lehetőségét.

Kérdezhetné a Kedves Olvasó, hogy e fenti sorokat miért nem valamelyik egyházi lapban jelentettem meg… Nos, a válasz egészen egyszerű: – Mert a 2020-as, LII. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus nem csak egy katolikus kongresszus. Olyan jelentőségű ünnepre készülünk (kell készülnünk!), amely a mai Európára is hatással kell, hogy legyen, példát kell, hogy mutasson, meg kell, hogy erősítse a hitvesztett európai nemzeteket.

Az 1938-as Eucharisztikus Kongresszus himnuszának (amely ma még aktuálisabb, mint a maga idejében volt!) soraival zárom gondolataimat, s vissza-visszatérek majd a Kongresszus témájához az elkövetkezendő időszakban…  

4. versszak

„István király árva népe,
Te is hajtsd meg homlokod,
Borulj térdre, szórd elébe
Minden gondod, bánatod!
A kereszt volt ezer éven
Reménységed oszlopa:
Most is Krisztus jele légyen
Jobb jövendőnek záloga:

Krisztus, kenyér s bor színében,
Úr s Király a Föld felett :
Forrassz eggyé Békességben
Minden Népet s Nemzetet!”

„Mazsihisz-érzés” és a katolikus sajtó…

Bergoglio, az abortusz nagyasszonyával... 

Régi vicc: Három dolog van a világon, amit még Isten sem tud: – Mennyi pénze van a ferenceseknek, Hány női szerzetesrend van a világon, és miben hisz a jezsuita… Ez jutott eszembe annak a cikknek az apropóján, amelyet állítólag Bayer Zsolt „mocsárból felbugyogó”szóhasználata váltott ki a katolikus hírügynökség főszerkesztője tollából. A főszerkesztő cikke is érdekes stílusú volt, hiszen nem a pápa megnyilatkozásai, intézkedései alapján cáfolta a világegyház tömegeinek (nem a református Bayernak) állításait, csak úgy lazán… igyekezett Bayeron lehúzni, hiteltelenné tenni. Mert neki nem tetszik az, amit és ahogyan Bayer írt. S nem csupán Bayer volt e főszerkesztői semmit mondás célpontja, hanem mindazon újságírók, akik netán nemtetszésüket fejezik ki egy-egy pápai kijelentés vagy intézkedés miatt.

A szerző így töprenkedik: „(…) Mert itt nem nemes vitáról van szó, nem is tudatlanságból fakadó téves véleménnyel állunk szemben, hanem egyfajta profán „kinyilatkoztatással”, szándékos és célirányos hangulatkeltéssel.” Majd a cikk ekként fejeződik be: „Felelősségünk adott. Ne engedjük, hogy a tollforgatók által patikamérlegen kimért gyűlöletcseppek a szívünkig érjenek, mert észre sem vesszük, s minket is megfertőznek.”

A cikket örömmel konstatálta a liberális és baloldali sajtó, amely egyébiránt, mint paralel kiderült, mindenkit hülyének tart, aki a Szentírás szerint él… Némely egyháziak örültek a főszerkesztői semmit mondásnak, s ilyen-olyan részleteket kiemelve megosztották a cikket a közösségi oldalon. Igaz, meglehetősen radikális módon, ugyanis, aki finoman, kulturáltan vitába óhajtott volna szállni, annak a hozzászólását a szintén Bergoglio szerzetéből való megosztó egyszerűen és ellentmondást nem tűrve törölte. A másik, megosztó, egy ferences, akinek rendje épp most „szaggatta le” a rendi ruháról a Rózsafüzért, az újságírókat úgy általában csepülő részt osztotta meg…

Furcsa, „Mazsihisz-érzésem” támadt. Hiszen e szervezet számára, ha Sorost bárki szidja, az veszedelmes antiszemita, annak ellenére is, hogy tudják: maga Soros vallotta be egy interjúban, hogy a halálba menő zsidók vagyonát segített elrabolni, s a Gestapoval működött együtt… s mindezt a kései megbánás legapróbb jele nélkül közölte. Még Netanjahu izraeli elnök is antiszemita, ha nem fordul a magyar kormány ellen Soros ügyben… Meg úgy általában. A liberális-kommuista magyarellenesség is szorosan odaállt e zsidó szervezet mellé, kórusban kérve számon Netanjahut azért, mert szóba áll egy olyan kormánnyal, amely Európában egyedül példát mutatva, zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben.  Hellernek és bűntársainak ez nem elég… Hagyjuk is hát, mert normális ember ezt bárhogyan is erőlködik, nem érti meg.

Magyarul: úgy tűnik, mindenki meghülyült, vagy a teljes szellemi torzulás útján van mind a Mazsihiszben, mind a katolikus sajtó bizonyos területein.

Mert mi is a hiba – pro és kontra – a katolikus sajtó eme ostoba cikkével, és az azt kiváltó bayeri megszólalással kapcsolatban? Stílusában mindkettő eltér a kulturált írói, újságírói, felelős publicistákra kötelező etikától. Nem észérvekkel áll elő, hanem vagdalózik. A főszerkesztői „jólmegmondás” éppen úgy nem úriemberhez méltó, kivált, ha Bergoglio uralkodásának eltelt éveit és megnyilatkozásait vesszük górcső alá, mint a bayeri tiszteletlenség. Ha azokat a tetteket és „tanácsokat”, a jelen európai helyzet szándékos fel nem ismerését elemezzük, amelyek néhány bíboros szerint is egyházszakadás-közeli állapotba sodorták a római egyházat, akkor jogos az ellenkezés. Ha azt a politikai nemtörődömséget látjuk, amely a keresztényüldözést és a keresztények európai megaláztatásának állandósult és hovatovább vissza nem fordítható folyamatát, a menekültnek álcázott szervezett hadsereg megszállását támogatja… akkor nem csak lehetőség, de kötelesség is felemelni a hangunkat. Ugyanis Bayer nem a pápát, hanem a politikust, egy állam fejét bírálta szíve szerint. Ha Bayer Zsolt református létére az Amoris laetitia-t elemezve bírálta volna a Szentatyát, magam is rossznéven vettem volna, hiszen az nem tartozik rá, ahogy a református hitelvek sem a katolikus közösségekben dőlnek és dőltek el. Azonban, Európa és benne hazánk migránsokkal való elárasztásának Vatikán állam feje által való követelése, a jézusi parancsok átértelmezése e tekintetben, s mindezek súlyos, végzetes veszélye feljogosítja az embereket saját biztonságuk, kultúrájuk és jövőjük érdekében a szólásra, amely min t említettem nem lehetőség ez esetben, hanem kötelesség. Az alábbi linken pedig szintén nem cáfolható az az erkölcsi kibicsaklás, amely szintén friss, és ugyancsak Bergogliohoz kötődő negatívum.

Idézet a hírből: Emma Bonino korábbi abortuszpárti aktivistát Ferenc pápa „nagy olasznak” nevezte és ő fog beszélni a Ronco di Cassatoban lévő katolikus templomban, hogy bemutassa „Ero straniero: La humanita che fa bene” (idegen voltam: az emberség tett jóvá) nevű migránsbarát programját. Bonino közvetve vagy közvetlenül felelős mintegy hat millió olasz kisbaba haláláért 1968 és ma között.

https://www.lifesitenews.com/news/notorious-abortionist-lauded-by-pope-francis-to-speak-at-catholic-church-in

http://lovasistvan.hu/2017/07/20/ferenc-papa-hirhedt-abortuszparti-aktivistat-kert-fel-hogy-szoljon-az-egyhazhoz/

Ez utóbbi hír mélyen felháborítja mind a hívő katolikusokat, mind azokat, akik abortuszellenesek, még akkor is, ha néhány pápát védő pap, vagy főszerkesztő, vagy civil nagyhangon és ostobán védi Bergoglio működését, és nem vesz tudomást arról az erkölcsi és gyakorlati válságról, arról a minden felégető tűzről, amelyet évszázadok óta egyedül ennek az argentin jezsuitának sikerült lángra lobbantania. Olyasmi zajlik ma az egyházban, ami senkinek nem kedvez. Vannak tévhitekben élők, akik a végidőket igyekeznek belelátni a mai eseményekbe, mások az egyház elleni lázításra használják a mai korunk szellemi káoszát, megint mások saját vallásuk hitelességét akarják a katolikus vallás e Bergoglio által előidézett állapotával bizonygatni.

Sokan hivatkoznak a Szentlélekre, amikor védelmükbe veszik a jelenlegi pápát és annak intézkedéseit, szavait. A Szentlélek valóban az Egyház irányítója, ez hitünk szerint tény és cáfolhatatlan. Ám, a Szentlélek nem az egyes személyt, hanem a hívő népet, azaz a de facto Egyházat irányítja. Hiszen ki merné állítani, hogy VI. Sándor pápát Ő irányította?

Az Egyház azonban Krisztus ígérete és a Szentléke irányítása által megmaradt és megmarad a világ végezetéig. Rossz vagy jó pápák működése, politikai árulása és uralkodás ellenére.

Amikor pedig egy-egy felröppenő hírre kommenteket írnánk vagy felháborodásunkban nem szalonképesen vagdaljuk egymáshoz a jelzőket és az ostoba állításokat, el kellene gondolkodnunk azon, hogy egy-egy ima sokkal többet érne az ordenáré vagy átgondolatlan, cinikus hozzászólásoknál. Mert az Egyház nem a pápa, nem a bíborosi kar vagy a klérus. Az Egyház a hívő katolikusok összessége, akiket a Szentlélek irányít, hív és tart meg a krisztusi tanításokban. A hangulatkeltések, szidalmak, a gyalázkodások és a cinikus felsőbbrendűséggel való kioktatás nem gyógyír egyetlen problémára sem. Pro és kontra.

Voltak is, és lesznek is nehéz idők, végső napoknak gondolt korszakok, jó, szent vagy csapnivalóan ostoba, rosszul politizáló pápák. Ám mindez véges.

Az Egyházon viszont a pokol kapui sem vesznek erőt…

A pápát, mint minden politikust van joga bírálni bárkinek. Csak fölösleges. A pápai tévedhetetlenség dogmája csak hitbeli vagy erkölcsi tanításra vonatkozik. Ezért volt felesleges olyan nagy elánnal, liberálisaink sátáni örömére nekimenni Bayer Zsoltnak. Mert Bayer a politikust bírálta – joggal, ha nem is túl szalonképesen, féltve nemzetét, családját, s a keresztény kultúrát. S tán ezért nem is annyira „mocsárból felbugyogó” volt az, amit mondott. S ki áll ki egy egészséges vitára e felsőbbrendűségben szenvedő cinikus főszerkesztők közül? Vagy a kommentelőket lazán kirúgó jezsuiták sorából?   

Mint már több alkalommal megtettem, mondom újra a pápa személyét az Egyházzal összetévesztő világi-, és szerzetespapoknak, akik körömszakadtig védik a sok esetben drámaian rossz politikust, akit semmi nem köt az általa is halálra szánt Európához: – Gondolkodás nélkül védeni a bűnt nagyobb bűn, mint elkövetni a bűnt, amelyet védünk. Papjaink súlyos terhet vesznek magukra, ha cinikusan, nagyképűen és ellenkezést nem tűrve, olykor láthatóan Krisztus ellen fordulva védik a védhetetlent! S ha egy következő pápa visszatér majd Krisztus követésére, a kereszténység védelmére, akkor mit mondanak majd a híveknek? Mert az Egyház a hívők összessége… és a papság ezért a hívő közösségért viseli a felelősséget… nem pedig a vatikáni vezetésért.

„Bizony mondom nektek, míg ég és föld el nem múlik, egy i betű vagy egy vesszőcske sem vész el a törvényből, hanem minden beteljesedik.” (Mt. 5.,18.)

Stoffán György

Pride, erkölcs és politika

Jeruzsálemi köcsögmenet

Mindig, mindent összekeverünk. Most például a tisztességes, nem hivalkodó homoszexuálisokat (nem írok meleget, mert annak a magyar nyelvben semmi köze a beteges hajlamhoz!), és ezeket a gusztustalan politikai köcsögöket, akik kicsit keveredve a „genderséggel” és a liberális nihilizmussal mindnyájunkat idegesítenek. Az, az ő dolguk, hogy hányingert keltve a normális többségben vonulnak vagy sem. Hiszen, ha nem akarom látni, nem megyek az Andrássy út felé... Amikor viszont ezt a nyomorult köcsög-mozgalmukat és a pedofiliát is ki akarják terjeszteni gyermekeinket veszélyeztetve az egész társadalomra, akkor az embernek kinyílik a bicska a zsebében.

Vannak csendben, hétköznapi életet élő, érdekes vonzalmukba burkolódzó ismerőseim, akik nem himbálják a himbálni valójukat, nem rázzák a seggüket az Andrássy úton, nem vonaglanak teherautók tetején a maguk teljesen értéktelen valójában, s nem csókolóznak alig takart testtel és hajóskapitány sapkában fényes nappal, egy szodomita felvonuláson. Ezek az ismerőseim jó szándékú, jó indulatú, segítőkész kedves és szeretni való emberek. Tudják magukról, hogy elütnek a Tórában és a Szentírásban Mózes és Jézus által is meghatározott és normálisnak tartott párkapcsolattól, de mert ez életre szóló betegség nem hivalkodnak vele, hanem alázattal élik és viselik a terhet. És, mert tudják, hogy szeretetre méltók, őszintén beszélnek is minderről azokkal, akik őket elfogadják és megértik. S ebben az őszinteségben benne van a megvetés és az undor azokkal szemben, akik világméretű változást akarnak, akik fertőzik a gyermekeket, a fiatalokat, akik saját szüleik emlékét is leköpködve, saját eltérő hajlamaikat próbálják rákényszeríteni a többségre.

A liberális világ saját sírját ássa ezekkel a felvonaglásokkal, hiszen sem a gomorai korban, sem a Római Birodalom idején nem maradt el a gusztustalan és a világra erőltetett erkölcstelenség súlyos büntetése. Nem maradt el azoknak a megsemmisítése, akik azokban az időkben is azt gondolták és hitték, hogy az ő erkölcstelenségük a normális, a követendő, s az ő erőszakuk törvényes és megkérdőjelezhetetlen. Hiszen amíg egyes homoszexuális párok csendben, sőt – s mint írtam, szeretetre méltó emberekként – élik kívülről láthatatlan homoszexuális életüket, addig ezek az emberi mivoltukból kivetkőzött ocsmány férgek, őket is az utálat mezsgyéjére szorítják, hiszen a társadalom nehezen tud elvonatkoztatni. Persze mindezt sátáni dolognak tartom, mint mindent, ami a liberális eszementek világmegváltónak hitt, de világ-, és önromboló ötleteiből fakad, s válik lassacskán a nyugati tobzódók törvényévé. Ám, ennek a tobzódó erkölcstelenségnek a büntetése már kirajzolódni látszik úgy, hogy azt a liberálisok – tehát ugyanezek a fertőben élő férgek – rántják magukra. Hiszen ők invitálják és hozzák be azt a pogány hadat, amely a homoszexualitást nem tűri meg és halállal bünteti. Amit ma látunk még csak a kezdet. A megállíthatatlan kezdete… a gyilkosság és erőszakhullám kezdete, egy európát szétziláló, megsemmisítő iszonyatos vihar lenge szellője csupán. Ami viszont ezután következik, az irgalom nélküli és pusztító lesz. Mert nem csak a liberális őrület sátáni, de a pusztítás is az lesz. Hiszen a Sátán sokat ígér, mindent visz, de semmit sem ad… csak halált és pusztulást, s azt is leginkább azoknak, akik hittek benne és követték. Mert akik nem követik, és megtartják hitüket, azoknak a legkisebbnek hitt fegyver, az imádság a legnagyobb védelmük. 

Európa pusztulása tehát nem más, mint ennek a liberális, Istentől elrugaszkodott fertőnek a teljesen egyenes következménye, amelyen a pokol erői mindig is dolgoztak, de egyszer sem nyertek háborút. Mert aki Isten ellen kezd háborúzni, az ab ovo vesztes. A Teremtő Istent legyőzni lehetetlen… a parancsokat lehet semmibe venni, azonban ezzel csupán magának árt, aki megteszi.

De térjünk vissza profán világhoz 

A baloldali és liberális politikusok világához, ahol sem a nép, sem a választók akarata, sem az erkölcs, sem a józanész nem számít. Számukra a hatalom és a pénz, a beteges eszmerendszer terjesztése a lényeg és a cél. Az a szemlélet, hogy minden igaz és annak az ellenkezője is… – ha ők mondják. Ennek része az is, hogy a mai nagyhangú liberálisok, akiknek szülei, nagyszülei hatalma idején (mert náluk a párt és a szemlélet apáról fiúra szállt – lásd; szinte az össze liberális vezető felmenője a kommunista mozgalomban elévülhetetlen – hírhedt – érdemtelenségeket szerzett, mint például a „körmös Beuer”) 50 Ft-ot kapott a polgár, ha bevitt egy „buzit” a rendőrségre, azok ma a legnagyobb hangú köcsög-pride pártolók. Hasonló eszement párhuzam, hogy akik tegnap fasisztázzák Orbán Viktort, azok annak a gazembernek a pénzéből tehetik, aki kora ifjúságában saját bevallása alapján feltételezhetően számos zsidót juttatott gázkamrába, és nem csupán szemlélője volt az eseményeknek, hanem aktív és önkéntes résztvevője is. Ezek a liberálisok és szocialisták ítélik el szintén ennek a feltehetően zsidó-gyilkosságok sorozatában közvetve részes gazembernek a pénzén a nácizmust, emlékeznek a holocaust borzalmaira nap, mint nap. A sátáni aljasság minden mozdulatukban ott rejlik, minden megszólalásuk ezt igazolja. Szembe hazudnak, és érdekeiknek megfelelően minden erkölcsi normát sutba dobnak. Persze ez nem csak a magyarországi liberális szellemiségre vonatkozik - bár nekünk jutott ebből is a legalja - ez a liberális szemlélet. A világon mindenütt elburjánzik, mint a rák, … még egy rövid ideig.

Ami a liberális-bolsevik politikusokat, ezt a világ söpredékét illeti, félő, hogy folytatván évszázados gerinchiányos magatartásukat, egy pogánymegszállás esetén pillanatok alatt azt a vallást is felveszik, amit a pogány megkövetel tőlük. S teszik ezt majd azért, hogy ellenségeiket, mint 1919-ban és 1945-ben egy idegen hatalom fennhatósága alatt megsemmisíthessék. Ha nem liberálisok vagy kommunisták lesznek, akkor muszlimok… nekik mindegy! Csak a gyilkosságok és a hazaárulás lehessen tökéletes és jól megfizetett…

Igaz, akkor a mai praidos köcsögtársadalom is meghal, mert ez a liberális és bolsevik söpredék nem fogja megvédeni, de annál inkább, eszközül használva, őket is elárulja. És a kör ismét bezárul. Mi pedig ostobán, az ő kitalációjukat, a botor és nem létező demokráciát szajkózva nem teszünk ellenük semmit. Két ló közül lévén egy fenekünk, a földre huppanunk, mert mi az ő korábbi, embertelenségüket védő pajzsukat, demokráciájukat gyakoroljuk, amibe a praid éppen úgy belefér, mint a hazaárulás, a fasisztázás, a kormány és alkotmányellenesség, a bírók liberális „képzése”, és a teljes igazságszolgáltatás eszerint való átvétele.

Igen az egész világon eluralkodott a posvány. A normalitást, az erkölcsöket, az isteni parancsok helyét átvette a sátáni liberális-bolsevik nihilizmus, a demokráciának nevezett anarchia, a keresztényüldözés, a pedofília és a teljes erkölcsi züllés. 

S mint már megfogalmaztam, ennek egyetlen, de mindent elpusztító vége lesz. S aki marad, majd újra értékelheti az emberi faj végtelen ostobaságát… s megértheti az Isten által kapott parancsok lényegét… az emberiség használati utasítását, amit az emberiség soha nem tartott be… és mindannyiszor belepusztult. S nem lesz ez másképp, a ma élő európaiakkal sem. 

Stoffán György

Néhány szó a zsidókhoz

Nem tudom, hogyan szólítsam zsidó honfitársaimat, akiknek ősei együtt építették, együtt fejlesztették hazánkat. Akiknek ősei egy olyan társadalmat alakítottak ki maguk között Magyarországon, amely a többségi társadalom számára felüdülés, mert szerethető, jó kedvű, humorában és emberségében utolérhetetlen volt, s kiknek őseitől megtanulhattuk az összetartás és az egymást segítés csodaszép tulajdonságait. (Vagy megtanulhattuk volna…) Nem tudom, mert mára minden szétesett. A zsidó társadalom épp úgy, mint a többségi, befogadó keresztény-magyar társadalom. Kinek a bűne? Ki tudja immár. Talán igaz lehet az állítás miszerint sem a zsidók, sem magyarok nem tartották meg hitüket, elfordultak a Teremtőtől s csupán fájdalmaikat, a sérelmeket említve a politikai érvényesülés szakadékba vezető útjára léptek…

Keresgélvén az okokat, messze, a múlt sötétségébe kell visszalapoznunk. Egészen – Magyarországot tekintve – 1919-ig. Vagy egy kicsit még hátrább. Abba az időbe, amikor a zsidó társadalom „hárompólusúvá” vált. Amikor a kapitalista kizsákmányolás – akárcsak ma is – olyan mélységekbe süllyesztette a gazdag zsidók társadalmát, amilyen mélységekben addig ember aligha volt. Még a hadba indulók is papírbakancsot kaptak…

Nem, nem beszélünk erről, mert a politikai korrektség 1945. után ezt megtiltotta. Mint azt is, hogy az 1919-es kommunista vérfürdők vezetőiről, azok nemzetiségi, illetve vallási hovatartozásáról beszéljünk. Rosenfeld Rákosi Mátyás, Eisenberger Péter Gábor, Singer Gerő Ernő és a többi tettestárs embertelenségéről sem eshetik szó, hiszen az már antiszemitizmus volna… – tartják sokan. Mert, aki antiszemita, az bűnt követ el… s ezzel minden bűnt el lehet palástolni. A magyargyűlölet más lapra tartozik…

Azonban egy mélyebb értékelés érdekében fontos különválasztani a három zsidó társadalmi réteget… Ugyanis, nem lehet egy lapon emlegetni a haszonleső, kapzsi és minden területen kizsákmányoló gazdag zsidóságot, a magyarokkal együtt élő és érző, a szegény réteget támogató úgynevezett kis-zsidókat, akik boltjaikban, péküzemeikben éjt nappallá téve dolgoztak, tisztességesen adóztak, és a magyar társadalom megbecsült, szeretett és intelligens tagjai voltak, főként ők váltak a vészkorszak áldozataivá.  S merőben más volt az a proli réteg, amely sem dolgozni nem szeretett, sem vallását nem gyakorolta. Csupán volt… létezett, s amikor lehetett odaállt ahol valamiért pénzt kapott, ahol némi hatalomra tehetett szert, s emellett butasága és erkölcstelensége a két legjellemzőbb tulajdonságának számított. Ezek voltak a 19-es Lenin-fiúk, ezek voltak megvehetők a gyűlölködésre, s ha kellett, ezek még egymást is elárulták.

Persze minden társadalomnak megvannak azon rétegei, amelyekről az imént szóltam. Ám, amikor egy kisebbségi társadalomról beszélünk, akkor sokkal sarkosabbak a különbségek. Egy-egy kisebbség társadalmi rétegei a többségben vagy szimpátiát, vagy ambivalenciát, legrosszabb esetben pedig antipátiát ébresztenek. 1919. eseményei ez utóbbit generálták a magyar keresztény többségben.  A történelem pedig arról tanúskodik, hogy ez nem volt alaptalan és ok nélküli.

A vészkorszakban azonban a józan keresztény-magyar emberség kerekedett felül, s ennek köszönhetően Magyarország az utolsó mentsvára volt mind a zsidóságnak, mind a hozzánk menekült más nemzetek tagjainak. Horthy Miklós megítélésében – aminek okán soraimat papírra vetem – mind államférfiúi, mind emberi, mind keresztényi magatartását is górcső alá kell vennünk. Így hamar megállapítható, hogy egyik szegmens sem ellenkezik a józan megfontolt és emberi magatartások követelményeivel.Politikusként, az első világháború utáni, csonkolt országrész talpra állítása volt a feladata, amit mesteri pontossággal vitt véghez. Az utána következő években, évtizedben a szélsőségeket igyekezett visszaszorítani, aminek ékes példája, hogy Rosenfeld és Szálasi is börtönbe került. No, de lépjünk tovább, hiszen nem Rákosiról akartam írni, hanem a magyar nemzet fájdalmairól.

Amikor tehát állandó támadás alatt vagyunk a „fasiszta múlt” és az „antiszemita jelen” miatt, azt is meg kell állapítanunk, hogy ezek a többnyire vádak alaptalanok és ostobák, hiszen e vádaskodás és a magyar keresztény szellemiség elleni folyamatos zsidó hadviselés a magyar nemzet többségében újra és újra generálja az ellenszenvet, az ellentéteket. Ki, miért és mennyire utálja a másikat? Hol kezdődött a zsidómentő, olykor az üldözöttek érdekében saját életét sem kímélő magyarságban ez az ellenérzés a második világháborút követően? – Nem beszélünk róla, nehogy vád érjen… Pedig beszélni kell a történelemről. – Nyilván Rákosi és kommunista – többségében zsidó – diktatúrája idején, amikor magyarok százezreit tette tönkre a diktatúra, amelynek vezetői egytől-egyig zsidók voltak. Bosszú, primitívség? Mindkettő? Talán fölösleges már ezen meditálni. Azonban a kommunista történelemhamisítás, a győztesek történelemkönyve alapján olyan mély és ostoba gyűlölködés kezdődött, ami máig tart és máig mérgezi a közhangulatot, nem törődve a világ mai helyzetével, amelyben ez az országon belüli ellentét, csak még mélyebbre ássa a már lassan egy évszázada tátongó szakadékot. Kornis Mihály író e sehová sem vezető keresztén-, és magyargyűlöletben tobzódva odáig ment, hogy a következőket rótta papírra: “Mi sokkal jobban gyűlölünk titeket, mint ti minket.” Ez a mondat mindent elárul. Ám, téves és hamis kijelentés csupán, hiszen „mi” nem gyűlöljük a zsidóságot, ám a zsidók, vagy magukat zsidónak vallók egy része ez ellen hangos szóval tiltakozik, hiszen, ha őket nem gyűlölik, akkor a viszont-gyűlölet alaptalan. Ez pedig igen rosszul venné ki magát. Tehát, folyamatosan hangoztatni kell, hogy a keresztény magyarság gyűlöli a zsidókat és minden magyar antiszemita.

Most éppen Horthy Miklós miatt éleződik a hangulat, korábban Teleki Pál szobrát, majd Hóman Bálintét vétózta meg a zsidó közösség vezetése, ám ma egy másik ország nagykövete kéri számon Magyarországot, mert végre kimondta a magyar miniszterelnök, hogy Horthynak voltak elévülhetetlen érdemei is… Igen, voltak. Többek között a zsidómentés támogatása a háborús Magyarországon. Ám, ha ezt elismerik a zsidóság mai vezetői, akkor el kellene ismerniük azt az emberfeletti áldozatot is, amelyet a magyar társadalom hozott a zsidóság védelmében, amikor arra szükség volt. Fölösleges azonban ismételnem magam, hiszen sokszor leírtam ezeket a gondolatokat. A gyűlölet és a vádaskodás nem a mi kenyerünk. Mi nem szajkózzuk azokat a mérhetetlen bűnöket, amelyeket zsidóként követtek el ellenünk. Noha, volna miről beszélni, de a politikai korrektség ezt is megtiltotta.

A józanész merőben mást követelne, mint ami történik. Át kellene értékelni a történelmet, be kellene fejezni a vádló és sértő hazug kijelentéseket, s nem kellene jobb és baloldalon folyton ördögöt látni. Mert az ördög ma nem a zsidó a keresztény számára, és nem a keresztény magyar a zsidó számára. Az ördög ma egészen máshol leselkedik mindnyájunkra.

Ma már elveszett a jogunk arra, hogy egymásnak szemrehányást tegyünk, hiszen épp annyi rosszat tett mindkét fél a másiknak… de nem úgy és nem akkor…

Föl kellene fogni mindenkinek, mindkét oldalon: Amikor 1919 ordas bűnökkel teli napjairól beszélünk és azt mondjuk, hogy zsidók, akkor nem a tudós Löw Immanulre gondolunk, aki szót emelt a vérengzések és maga a Tanácsköztársaság diktatúrája ellen, hanem Khon Kun Bélára és Szamuely Tiborra, akik tagadhatatlanul zsidók voltak. Így, amikor a zsidó közbeszédben a holocaustról esik szó, jó volna az igazi felelősökről beszélni. Ugyanis Horthy soha nem adott ki parancsot a zsidók deportálására!Ellentétben Szálasival… aki saját hazáját épp úgy eladta, mint teszik ma azok, akik migránsokat óhajtanak betelepíteni, s ezzel mindnyájunkat halálos veszélybe sodornának.

Egy adott politikai helyzetben nem lehet egyetlen politikus – főként nem hazugságok állításával – felelőssé tenni, ahogyan ma is sokan teszik Orbán Viktor Miniszterelnök személyével. Ha egy kórházban rossz az ellátás, azonnal Orbánt kiáltanak, s teszik ezt hazug állításokkal akkor is, amikor a gyermekek éhezéséről vagy – legutóbb – az időjárás okozta károkról szólnak. Egy adott politikai kort nem lehet a mai szemmel és a mai értelemben elemezni, de annál inkább szükséges annak a kornak a korlátait, kötelezettségeit és szorítását elemezni. Pro és kontra önvizsgálatot kell tartani, hiszen a zsidómentő Zadravecz püspököt ma épp úgy gyalázzák, mint a zsidókat – sokak szerint eláruló – Stern Samut, de Schwartz Sörös György, aki a Gestapónak adta ki a magyar zsidókat szintén nagy tiszteletben tartatik a filoszemita civilszervezetek részéről. Mintha teljes tudatzavarban élnénk.

Ennek a folyamatos háborúságnak a legfőbb oka az, hogy a második világháborút követően megváltozott a zsidóság magyarországi társadalmi és politikai összetétele. A fősodorba az a proli tömeg került, amely állandó gyűlölködésében megérezte a kommunista hatalmi előnyt, azonnal beállt a pártba, vezető szerepet kapott és minden pártutasítást híven követve végezte munkáját, a magyargyűlölet folyamatos fenntartását. A mágnások és pénzemberek nagyrészt már a háború alatt, német repülőgépeken elhagyták az országot, s csak néhány lelkes magyar zsidó maradt itthon, akiktől viszont minden értéket a Rosenfeld Rákosi Mátyás féle diktatúra vett el az államosításkor. Voltak persze olyanok, akik hazatérve a koncentrációs táborok borzalmából, vissza akartam menni kényszerűen elhagyott boltocskájukba, de mert azt már egy kommunista párttag családtagja kinézte magának, az eredeti zsidó tulajdonost vagy a szovjet Gulágra, vagy az Andrássy út 60-ba vitték. Az iparos és kereskedő „kis-zsidók” nagyobbik része odaveszett a német haláltáborok valamelyikében. Az a kevés túlélő pedig, aki hazatért, vallását gyakorolva, a politikától távol, gyűlölet nélkül élt a teremtőnek hálát adva életéért. A másik hazatérő réteg bosszúért kiáltva Rákosi ÁVH-jának leghűségesebb verőlegényei lettek, akik élvezettel kínozták mindazokat, akiket a hatalom a kezükre adott.  (Lásd: Stoffán György Védőbeszéd – Budapest, 1994.)

A mai ellentéteket nem a zsidó nép, a zsidó lakosság generálja, hanem a politikai felsőbbrendűségi érzéssel bíró, önvizsgálatra képtelen zsidó vezetők, és a politikába feltörekvők, akik még mindig azt gondolják a magyarságról, amit a kommunista történelemhamisítók a fejükbe vertek a múlt rendszer idején. A szocialista magyar-és kereszténygyűlölet máig mérgez, és máig élteti a történelmi hazudozást.

Nagyon jó volna tehát újragondolni a zsidóság és a (keresztény) magyarság helyzetét és kapcsolatát, amelyben egyfelől a magyarságra kellene bízni, kit tisztel és kit nem, saját történelmének személyiségei közül, másfelől levetni az előítéleteket azzal a néppel, vallási közösséggel kapcsolatban, amely nép szenvedései épp olyan leírhatatlanok, mint a magyar nemzetéi.

Ne keressük a gyűlölködés okait tovább, hanem fejezzük be azt, hiszen Magyarország ma is menedék minden benne lakónak, és ezt a menedéket csak közösen, egymást elfogadva és sérelmeinket végre háttérbe szorítva tudjuk megvédeni a jelen kor szörnyű kihívásaival szemben. Ha nem vagyunk képesek az általunk már meg sem élt sérelmektől végre pro és kontra elvonatkoztatni, politikai ellentétek generálása nélkül, egymással békében élni ebben az országban, akkor mind elveszünk. S ezért csak saját, mérhetetlen és érthetetlen, cél nélküli ostobaságunkat okolhatjuk…

Stoffán György