Nem publikus diplomáciai támadás a székelység ellen

A szászok már beolvadtak.... mint azt Nicolae Ioan vagy Klaus Johannis(?) román elnök bizonyítja...

Amikor meghallottam, hogy a bukaresti nuncius celebrálja idén a somlyói nyeregben az egyetemes magyar nemzet 450. Fogadalmi Búcsúját, eleve rosszat sejtettem. Hiszen nunciusnak (Vatikán állam képviselőjének) nem olyan embert választanak, aki az uralkodó szellemi irányvonalával nem ért egyet. Ha pedig ez esetben egyetért, akkor mi magyarok, sem ott a Somlyó hegyén, sem másutt a világban nem számíthatunk túlzott szimpátiára, hiszen a mostani vatikáni politika nem egyezik meg XII. Pius, magyarokat szerető és Európa kereszténységét óvó politikájával.  A nemzetet védő és a pogányok ellen folyó magyar harc, a Vatikánban nem számít erénynek, annál inkább a bűn kategóriájába sorolt ellenkezésként értékelik. Talán ennek is tudható, hogy nem a magyarországi magyarok, hanem általában a magyarok ellen látszik politizálni a szentszéki adminisztráció.

Sejtésem ebben az esetben sem hagyott cserben. Miguel Maury Buendía, a bukaresti pápai nuncius nem sokat teketóriázott, hanem már a fogadalmi búcsú előtt néhány nappal kimutatta foga fehérjét, de nem ám ama széles mosolya közben, amit a magyar tömegeknek Csíksomlyón színészkedett, hanem mint egy vipera, Marosvásárhelyen, nem nyilvánosan, a románok előtt. Kolléganőm és írótársam így fogalmazta meg: „(…) az idei Szentáldozatot az a Miguel Maury Buendía, a Vatikán bukaresti nagykövete, Románia apostoli nunciusa mutatta be, aki pár nappal korábban Marosvásárhelyen éppen a Romániában élő magyarok ellen beszélt – persze nem nyilvánosan és nem is akárhogyan. A nuncius úr nem érti, miért ellenkeznek a magyarok és miért nem olvadnak már végre be a románságba, hiszen száz évük volt minderre.” – írja cikkében Zana Diána, Csíksomlyói élményét vetve papírra.

Nos, a nuncius véleménye súlyos problémára enged következtetni. A mindig hűséges katolikus székely-magyar nemzet a továbbiakban nem számíthat a Vatikán támogatására, mint reményei sem lehetnek arra nézve, hogy megmaradásuk ügyét – mint XII. Pius – a pápa szolgálná. Ez pedig szomorú. Nem drámai, nem tragikus, hiszen a Szentlélek kegyelmét nem lehet felülírni holmi földi és Isten ellen való célok megvalósítása érdekében sem… Csak szomorú. Mert a Szentszék kezében vannak a püspöki kinevezések, s nincs egy székely-magyar grémium, amely saját jogon magáénak tudhatná az invesztitúra jogát. A reformátusoknál a gyülekezet választja a papot, míg a katolikus egyházban a pápa joga a püspöki kinevezés… és ez gyászos lehet Jakubinyi érsek úr 75. évének betöltése és ezzel a kötelező visszavonulás, lemondás után az erdélyi magyarságra nézve – ha a magyarsággal nem szimpatizáló, azt beolvasztani akaró vatikáni adminisztráció nem változik.

A magyar író zavarban van, hiszen katolikusként kötelessége volna a Vatikán, a pápa támogatása, s eszébe sem juthatna, hogy bírálja Péter utódát… Ám ma, a Vatikán, az idézett nunciusi vélemény szerint, a kisebbségeket beolvasztani akaró céllal politizál. Nem lehet arra hivatkozni ez esetben, hogy egyéni vélemény volt, hiszen a nuncius minden megszólalásával a Szentszéket képviseli. Magánvélemény a diplomata részéről nem megengedhető, s ez esetben elképzelhetetlen is.

Mit tehetünk?

Szent László emlékév lévén, a nagy király jó példájához fordulhatunk. Épp a mai bajokra ad megoldási lehetőséget nemzetünk számára, a magyar főpapság, a magyar állami vezetők és az erdélyi magyar pártok, civilszervezetek számára – határok nélkül! 

László királyunkkal szemben VII. Gergely pápa szerint a magyar királyság a pápától eredt, így hűbéresi fogadalmat követelt, amelyre a szent király nem volt hajlandó. Végül a Magyar Királyság és a Vatikán közötti elmérgesedett ellentétekben Szent László vívta ki a győzelmet, s ez a győzelem évszázadokra meghatározta a két állam közötti viszonyt.

Ha ma nem teszünk semmit, ha nem védjük meg a szentszéki politika tévhiteivel vagy rosszakaratú tanácsadóival szemben a Kárpát-medencei magyar katolicizmust, akkor a lehető legrosszabbat tesszük a krisztusi Egyház ellen. A nép elfordul, mert azt látja, hogy egyházi vezetői elárulták. Ez pedig nem megengedhető, s ezért világosan és nyíltan kell végre a problémákat felvetni úgy itthon, a Kárpát-medencében, mint az állami és egyházi külpolitika terén. Nem lehet azzal a botor és önérdeket szolgáló magyarázattal élni, hogy majd „odafentről” elintézik… A „segíts magadon, Isten is megsegít” elv itt is érvényes. Hiszen nem dogmatikai problémáink vannak, nem hitbéli ellentétekkel küzd a magyarság a pápai állammal, hanem éles politikai, nemzetpolitikai kérdésekben kell saját érdekeinket megvédeni egy liberális politikai szemléletű jezsuitával és tanácsadóival szemben.

Ebben pedig egységesen kell fellépnie minden magyar katolikus főpapnak, még akkor is, ha ez az egyházi „ranglétrán” elért egzisztenciájukat veszélyeztetheti. Ha nem lesz magyar nép az erdélyi magyar katolikus templomokban, az súlyos következményekkel jár az anyaország katolikus egyházra nézve is. Fel kell hát ébredni és szép szavak helyett komoly és előrelátó nemzetpolitikát kell folytatnia annak az egyháznak, amely a történelem során kereszténység-, és nemzetmegtartó erőként volt jelen, és mint ilyen szolgálja ma is Európát és Mária, az Istenanya, a magyarok Királynője országát. Mint ilyen, áll útjában a napjainkban látható liberális egyházi politikának. Ha ezzel magyar katolikus főpap egyetért, az saját egyháza halálos ítéletét írja alá.

Nagyon jó lenne tehát a Kárpát-medencei magyar főpapok közötti komoly párbeszédet megkezdeni, s nem beengedni Esztergom és Gyulafehérvár falai közé a liberalizmus nemzetpusztító ördögét. Fontos volna, az is, hogy a keresztény nép tudjon minden vatikáni politikai ellenszélről, hogy felkészülhessen, és kitartásával papjainak erőt adhasson erre az ideiglenes szellemi, és sajnos megmaradásunkat is súlyosan veszélyeztető liberális csetepatéra. Ami Casarolinak VI. Pál alatt nem sikerült, az nem sikerülhet a mai Vatikáni politikai vezetésnek sem. Igaz, abban az időben még éltek nagyjaink: Márton Áron és Mindszenty bíboros… akiknek boldoggá avatása ki tudja milyen okból… igen sokat várat magára.

A magyar írónak nem feladata, hogy bírálja a Szentszéket, a pápát… azonban Istentől rárótt szent kötelessége védeni a keresztény magyar nemzetet, annak megmaradását, s fellépni az igazságtalanságok, a vádaskodások és mindazon dolgok ellen, ami veszélyezteti magát a magyar és katolikus létet. Jöjjenek e veszélyek bármely irányból. Könnyen megkapja az író – ha szót emel –, a legsötétebb vádakat… még azoktól is olykor, akiket véd, akik érdekében szól, vagy akiket felszólít a politikai, nemzetmentő, nemzeti érdekeinket megvédő cselekvésre. Ám, ahogy Angelo Rotta és XII. Pius védte az üldözötteket, ma az egyházi vezetésnek épp olyan erővel és energiával, bölcsességgel és határozottsággal kell megvédenie a 100. esztendeje folyamatosan üldözött, megkínzott, megtizedelt s máig megalázott, szétszabdalt magyar nemzetet. Azaz, önmagát!

Bízom abban, hogy a jelen helyzetben, és a tények alapján minden értelmes ember, hívő, pap, püspök és szerzetes megérti és átéli azt a veszélyt, amit Miguel Maury Buendía nuncius úrnak, a Vatikán véleményét sugalló, a Vatikán képviseletében kimondott megállapítása rejt. Mert amikor arra hivatkoznak, hogy majd a +Szentlélek+ elrendezi a dolgokat, akkor az is elképzelhető, hogy épp rajtuk keresztül akarja rendezni nemzetünk és a Szentszék ügyét… Éppen úgy, ahogy Szent II. János Pál által tette még ismertebbé Fatimát…

Azonban, bízom valami másban is: – Talán a félretájékoztatott spanyol diplomata belátja, hogy nem csak egy marosvásárhelyi magyar katolikus iskola tanárai, diákjai és a magyar szülők nem akartak beolvadni úgy kétszázan a múlt évszázad alatt, hanem az a félmilliós tömeg is ragaszkodik magyar és katolikus létéhez, aki a somlyói nyeregben a Fogadalmi Búcsún megjelent… Beolvadni pedig? Majd ha a baszkok, a dél-tiroliak vagy a Provance-i occitánok… – engedelmével Monsignore Buendía…

Stoffán György 

P.s.: A cikk megjelenését követő napon a következő levélváltás voltam kénytelen folytatni főtosztelendő Dravas Kozma Józseffel, Csíkszereda plbánosával a Facebook idővonalamon: 

József Darvas-Kozma Kedves György! Írása félretájékoztatás. A székelység ellen nincs Vatikáni támadás. Sőt a nuncius, akivel volt szerencsém találkozni a somlyói búcsún, ismeri a székelyeket. Kiáll mellettünk. M-ország első számú embere, a nagykövet úr, N. Zs., és másokat megkérdezheti.

Tetszik

· Válasz ·

1

· 2 órája

Stoffán György Főtisztelendő Atya! A kijelentés, amely számunkra nem lehet közömbös, elhangzott. Akitől pedig az értesülés származik, nem venném a bátorságot, hogy őt hazugnak tituláljam. Az én feladatom az, hogy ha a nemzetemet és a magyar katolikusságot a Kárpát-medencében bármely hatalom vagy egyházi, politikai erő veszélyezteti, azt megírjam, s teszem ezt immár 35 esztendeje egzisztenciámat is feláldozva, de azt nem megbánva, többek között a székely nemzet megmaradásért.... A nemzetet veszélyzetető kategóriába tartozik, ha egy pápai nuncius a román tárgyalófélnek Marosvásárhelyen arról beszél, hogy nem érti, hogy a magyarok miért nem olvadtak már be, hiszen volt rá száz évük... Ugyanis a nunciusnak nem lehet magánvéleménye egy efféle komoly tárgyalás során, kivált, ha állítólag a magyarok érdekeit védte... bár semmit nem tudott az ügyben lépni. Tehát: - az én feladatom, hogy felhívjam a figyelmet miután meggyőződtem az elhangzottak valósságáról. És ez esteben is meggyőződtem! A nuncius dolga pedig az, hogy ne beszéljen sem előttünk, sem a hátunk mögött nem félreérthető, de egyértelmű dolgokat, amelyek ártanak a biztonságérzetünknek, és a magyarság - a székelység Vatikánba vetett bizalmának! Tudom, hogy a mundér becsülete Önnek szent, a nemzettel azonban senki, még a pápai nuncius sem játszhat, s nem mondhat ilyen botorságot, mert az sértő, bosszantó és mert nem nyilvánosan, és a román tárgylófélnek mondta, akár titkolt politikai irány is lehet. Az pedig megengedhetetlen egy dipolomata részéről, ha egyéni vélemény! Ha a küldő ország véleménye, akkor annál drámaibb! Tessék tisztázni a nunciussal ezt a kijelentését, nem pedig az írót felelősségre vonni,nyilvánosan - s pap létére - rágalmazni valakit félretájékoztatással! Mert az író a ténynek megfeleően az igazságot írta le, bármilyen kellemetlen az egyeseknek! Reverendában is ki kell állni  a nemzetért, amely kiállásra Ön ékes példa volt eddig is! Kérem legyen ezután is az, mégha olykor kényes ügyben kell is annak lennie!

 

„Átkozott Trianon” – 2017

Nem jól éljük meg a magyarságunkat. Minket mindig valamelyik „jól kiválasztott” szövetségesünk a sárba tapos, parancsokat osztogat, feldarabolja az országot, majd sorsunkra hagy, később újból szövetségesként, ismét eltaposni vágyik bennünket… Ha pedig nincs, vagy csak kevés külső ellenségünk van, akkor bőven el vagyunk látva egy olyan primitív társadalmi réteggel, amely egész történelmünk során az árulás, a békétlenség és a gyűlölet specialistái voltak. Hol így, hol úgy nevezték őket az évszázadok során, de mindig volt belőlük cca. kétmillió. Ezek irigyek, kétszínűek, kapzsik és saját magyar nemzetüket undorodva szemlélők voltak. Ma is azok. Mert ma is vannak épp elegen ahhoz, hogy nemzeti ünnepeinket kigúnyolják, megzavarják, nemzeti gyászunkat örömmel, tenyerüket dörzsölgetve figyeljék, s idegen hatalmaknak igyekezzenek kiszolgáltatni mindent, ami magyar, keresztény, évezredes érték… mindent, ami a nemzeté!  

Nem jól éljük meg, és nem jól értelmezzük a magyarságunkat. Mert állandóan és kényszeresen azt érezzük, hogy valakiknek meg kell felelnünk, valakiknek az elvárásait be kell teljesítenünk, valakiket ki kell szolgálnunk, s önmagunkért semmit nem teszünk, mert úgy érezzük, hogy akkor másokat sértünk. És ez egy beteges nemzeti tulajdonsággá vált. Félelemből? Rossz beidegződésből? Meghasonlottságból? Ki tudja… de nem merünk az asztalra csapni, nem merjük saját törvényeinket alkalmazni saját ellenségeinkkel szemben, nem merjük vagy csak éppen szőrmentén merjük a nemzeti érdekek szolgálatát megkövetelni mind önmagunktól, mind azoktól, akik ellenünk vannak, akik belülről szaggatják a nemzet lelkét…

Nem jól éljük meg a magyarságunkat, hiszen nekünk önbizalommal, büszkén, tiszteletet követelve és keresztényként kellene élnünk, rendet tartva az országban, és önfegyelmet mutatva, de kellő határozottságot is, ha nemzetünkről, annak érdekeiről van szó. És ez így megy évszázadok óta. Kiszolgáltatottan, megalázottan, megrabolva, országunkat szétszakítva élünk, és mindig ragaszkodunk valamihez, ami rossz, ami öl, de mindig találunk egy-egy ostoba érvet és indokot, hogy ne léphessünk tovább, ne javítsunk a sorsunkon. Ma is így van ez, noha ma, legalább az akarat megvan az ország vezetőiben, hogy a fentieken változtasson. Ám, ma sem megy minden úgy, ahogyan kellene, mert ma is van érv és indok, ma is van félelem és ma is van olyan szövetségesünk, hogy ellenségre már nincs is szükség… A régi elv és igazság ismét köddé válik, pedig ma sem lehet két lovat egy fenékkel megülni…

Trianon emléknapja van. Lassan 100 éve, hogy a nagyhatalmak és a szabadkőművesség Európa egyetlen keresztény birodalmát, a magyar birodalmat szétszaggatta. S persze ez sem volt magyar politikai (csapnivaló politikai) részvétel nélkül, hiszen 1848-ban elkezdődött a magyar felsőbbrendűségi érzésben bővelkedő politika miatt az a folyamat, amely elvezetett az 1920-as gyalázatos diktátumhoz. Hazudozások és megtévesztések, árulások és félelem, határozatlanság és az úri becsületszó ostoba alkalmazása vezette nemzetünket oda, hogy ma ugyan egy országban, de idegen főhatalmak ilyen-olyan uralma alatt kell élnünk.

Igen, mindezt megállapítani könnyű, de az okokat… az okot megkeresni, kimondani már sokkal nehezebb – gondolnánk. Pedig az is végtelenül egyszerű. Egyszerű, csak éppen ma már sokak számára nem is érthető, noha csak olyan megoldás van ma már Trianonra, amely ebben az okban gyökerezik, ezen ok megszüntetésével lehet újrakezdeni és építkezni. S ezen ok megsemmisítésével lehet és kell a magyarságnak újra – mint az ma már körvonalazódik is – erkölcsi, politikai és gazdasági vezető európai hatalommá válni. Nem a múlton kell meditálni, mert a múlt keservei nélkül is van éppen elég keservünk. Nem Csíksomlyón kell ostoba civil politikai elképzeléseket meghirdetni, s nem kell ma már üvöltözni a „vesszen Trianon”-t a mise alatt a pünkösdi fogadalmi búcsún. Mert ezek a megnyilvánulások sehova sem vezetnek. Sokkal komolyabb feladatunk van, ha azt akarjuk, hogy ebből a mára végleg elveszni látszó Európából valami átmenthető legyen a jövő számára. Sokkal komolyabb feladatunk van annál, mint mindenkit, aki él és mozog körülöttünk, szidjunk és mocskoljunk. Ma ismét mi magyarok lettünk a felelősek azért, hogy ez az Istentől kapott Kárpát-haza, a maga minden lakójával biztonságban, egyetértésben és szeretetben éljen. Mi vagyunk a zászlóvivői Mária országa egységének, amely nem biztos, hogy a határok megváltoztatásával jön létre ismét. Inkább a hitben, a kereszténységben való emberi egység fogja ezt a csodálatos örökséget újrateremteni. Mert mi vagyunk a felelősek ma a Kárpát-medencéért akkor is, ha ez hivatalosan és határmozgatások nélkül történik is.

Természetesen kell azonban ehhez megélnünk a magyarságunkat. Nem kell bizonygatnunk semmit. Nem kell más itt élő népeket és nemzeteket többre – de kevesebbre sem - becsülni önmagunknál. Nem kell állandóan másokra figyelnünk, mert Hunyadi Mátyás óta megérdemeljük, hogy végre ismét magunkra, hazánkra, nemzetünkre koncentráljunk úgy, hogy az minden velünk élőnek jó és emberi legyen. Természetes kell, hogy legyen a kereszténységünk is. Természetellenessé kell tenni ismét azt, ha egy anya megöli a magzatát. A léleknek, az erkölcsnek kell megújulnia, felépülnie ahhoz, hogy hazát és országot építsünk, példát mutatva a hazánkban garázdálkodó idegen főhatalmaknak, és nemzeteiknek is. Mert Mária országa nem a határok szerint az Övé. Az ország az Övé, amelyben nincsenek határok, s minden nemzetnek megvan a helye. A földrajzi egységet, a lelki egységet, a természet szabta természetességet nem lehet politikai határokkal elválasztani, de lehetne békében és szeretetben élni. Persze ehhez megfelelő intelligencia, műveltség és hit szükséges. Mert hit nélkül, Istennel való kapcsolat nélkül, látjuk mivé vált Európa. A Kárpát-hazában azonban ott pislákol a lángocska, a hit lángocskája, hiszen keresztény egység volt itt mindaddig, amíg a liberalizmus előhírnökei el nem kezdték rombolásukat az 1700-as évek végén. S ahol kis lángocska ég, ott sok-sok gyertyát lehet gyújtani, fényt és világosságot lehet teremteni. Hihetetlen munkával és hihetetlen energiákkal, de nem lehetetlen a béke megteremtése.

Még mindig hitetlenkedve állunk Európa romlása láttán. Annak az Európának a teljes megsemmisülését éljük, amely elindította a liberalizmus mételyét, amely megcsonkította hazánkat, amely a szabadsága ellenére – vagy tán pont amiatt – előbb elvesztette, elhagyta a jólét és a kollektív és kötelező önmarcangolás miatt a hitét, mint a kommunista diktatúrában élő nemzetek. Európát látjuk megsemmisülni és nekünk ebből tanulnunk kell. Hiszen Európa önmagát pusztítja, amikor gyilkosait saját nemzetivel szemben részesíti előnyökben a liberális, istentelen öngyilkosság eszmerendszere alapján és okán.

Trianon fáj. Ám, Trianon fájdalma nem fájdalom kell, hogy legyen ma, hanem feladat. És nem csupán saját nemzetünk és hazánk iránti kötelező feladat, hanem hitünk és kereszténységünk okán, az itt élő és minket nem egyszer bántó nemzetekért való felelősség is a miénk. Mert Mária országa határokkal vagy határok nélkül a miénk. S bár a közigazgatás másoké is, a lélek, az erkölcs és a hit felvirágoztatása, a példamutatás és a túlélés küzdelme jórészt a miénk, mert, ahogy István Úr Máriára bízta a nemzetet, úgy Mária is elvárja a nemzettől a történelemtől és a határoktól független felelősségvállalást, a hitet, s azt, hogy a keresztény értékekről ne csak beszéljünk, hanem mindennapjainkat is ezzel átitatva éljük meg. „A kereszténység és a magyarság egy. Ha elszakítjuk, az olyan, mint amikor a lélek elhagyja a testet: az a halál” – idézem újra néhai nagyméltóságú Jakab Antal erdélyi püspököt.

És valóban, de nem csak a magyarságra értendő… Európára tekintve, a bizonyítékot látjuk. Trianon emléknapján tehát ne a sérelmeinkre, az országvesztésre, hanem a feladatokra összpontosítsunk, s ne a politikai és egyéb sérelmeket vagdossuk egymásnak a Kárpát-medencében, hanem Istenben, a kereszténységben igyekezzünk békévé oldani az elmúlt száz év tragédiáit. Nehéz lesz ezt megértetni a főhatalmakkal, de nem lehetetlen!

Az igazi Trianon viszont, nem a Kis-Trianon palotában történt, hanem a kommunista diktatúra idején, amikor hitevesztetté, és nyolcmillió magyar magzat gyilkosává váltunk. S ezt a mi igazi Trianonunkat csak Isten tudja megbocsájtani, ha kérjük. S milyen jó volna, ha nem az élet, az újabb tragédiák hajtanák meg a térdünket és a derekunkat Isten előtt, hanem magunk ismernénk fel az egyetlen lehetőséget, amely a megmaradást a fejlődést biztosítja. A hit erejét és legyőzhetetlenségét… Mária országában, Szent László király emlékévében. Mert ha mi erkölcsökben, hazaszeretetben és hitben növekedünk, ellenségeink ugyanazon mértékben sorvadnak el...  

Stoffán György

Megjelent !!! 

 

Háromszáz év erdélyi ferences kolostor-gasztronómiáját 320 recept alapján és egy kis tanulmány keretében 200 oldalon mutatja be a szerző... Az erdélyi ferencesek konyhájának minden íze és zamata benne van e könyvben, amelyből ma is remek ételek készíthetők a legegyszerűbb módon... a levestől a vadételeken keresztül desszertekig...

 

A könyv a székely-magyar gasztronómia, eddig a nagyközönség előtt ismeretlen és nem kutatott szegmensét tárja az érdeklődő és főzni szerető Olvasó elé.  

 

Kapható a Csíksomlyói Ferences Kolostor Kegytárgyboltjában, vagy megrendelhető a szerzőnél magánközleményben a Messengeren. Ára, postaköltséggel együtt: 3000.- Ft. 

A kitilthatatlan tetű…

Amíg minden nap arra ébredünk, hogy a NAV, a rendőrség, a gáz, a víz, a villany, a szemétszállító, a közlekedésrendészet és ki tudja még hány szervezet és szolgáltató újabb és újabb fenyegetésekkel, büntetésekkel, törvénnyel és belső utasítással lepi meg a jó magyar polgárt, valamint a szolgáltatók csalnak, lopnak és hauzudoznak is szabadon, addig a valódi bűnöket sem torolja meg az állam.Valami nem stimmel ott, ahol a kisembereken csattog az ostor, a fenyegetés, még a klozettrajárás bejelentésének a kötelezettsége is, de az igazi ócska bűnözőket, a nagyhalakat mosolyogva engedi ki a kezéből a bíróság, az ügyészek, de sok közülük feljelentés nélkül röhög a pofánkba... s képzeletben középső ujjával integet felénk... mint a nemzet tetűje is, akit állandóan magyar származásúnak emlegetnek... de a magyar törvények ereje nem éri...

Lehet itt 167 milliárdot lopni a metróépítkezésből, és lehet hamis vagyonbevallást leadni, vádaskodni és rágalmazni alaptalanul. S teszik ezt azok, akik ma ellenzékben, de Magyarország vérgőzös ellenségeként ücsörögnek a magyar nép által befizetett adóból kapott díj ellenében az ország házában… és nagy pénzekért idegen érdekeket szolgálnak, a magyar nemzet és a magyar állam megszüntetésének érdekében. A magyarok meggyilkolásának, kiirtásának érdekében, a keresztények tömeges leölésén röhögve... Mert nekik szabad. Ilyen a magyar bíróság, ahol az sem bűn, ha a szabadságharcot egy gyilkos párt volt tagja ócsárolja külföldön, hazudozva... nem is tudom miért van hányingerem....

A magyar büntető törvénykönyv bár rendelkezik az efféle magatartásokról, de nincs taláros, aki merné is alkalmazni ezeket az amúgy jól érthető passzusokat. A jogi útvesztők és ez a jogrendszer, amely nálunk divatos, mindenre jó, csak az igazságszolgáltatásra nem. Inkább arra használják manapság, hogy annak alapján a legnagyobb gazemberre is kimondja a bíróság, hogy ártatlan és, hogy megsértették az emberi jogait… (mert elmondták róla azt, amit a törvény ellenében tett). De inkább hagyjuk is ezt, mert a maga egyszerűségében olyan bonyolult, hogy már beszélni is veszélyes lehet róla. Hiszen jogállamban élünk… 

...Olyanban, ahol a liberálisnak igaza van, s nem liberálisnak nincs igaza, mert ha a liberális újságíró hazudik, akkor a bíróság azt mondja, hogy aznap úgy tűnt, ahogy a liberális újságíró leírta… ergo nincs rágalmazás, jó hírnév megsértése… Na, de ezt is hagyjuk.

Egy tetűről akarok írni, mert tűrhetetlen az is, ami vele kapcsolatban folyik. Hazaárulást finanszíroz, demokratikusan megválasztott kormány ellen lázít, zendülést vagy forradalmat szít, erőszakra ösztönöz… és mi balfékek, csendes többség hagyjuk, nehogy baj legyen belőle… És nem tiltjuk ki ezt a szarzsákot, ezt a háborús bűnöst, mert magyar állampolgár. No, de kedveseim… Minden magyar állampolgár elkövethet a Btk. ellen mindent, vagy csak ez a tetű? Mindenki lázíthat, erőszakra szólíthat, vagy csak ez a tetű? Minden magyar állampolgár veszélyeztetheti büntetlenül gyermekeink, unokáink épségét, vagy csak ez a tetű? Mindenkire egyaránt vonatkozik a Btk. vagy csak erre a tetűre nem? Megint ideidézem a Btk. vonatkozó részét, mint már tettem nem egyszer… Abból látszik, hogy Magyarországon valamiféle tragédia zajlik, mert vannak egyenlők és egyenlőbbek.

A 2012. évi C. törvény a hazaárulásról a 258. §-ban, a következőket rendeli:

• Az a magyar állampolgár, aki Magyarország függetlenségének, területi épségének vagy alkotmányos rendjének megsértése céljából külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, bűntett miatt öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
• A büntetés tíz évtől tizenöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztésha a hazaárulást
• a) súlyos hátrányt okozva
• b) állami szolgálat vagy hivatalos megbízatás felhasználásával
• c) háború idején vagy
• d) külföldi fegyveres erőnek behívásával vagy igénybevételével követik el.
• Aki hazaárulásra irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt egy évtől öt évig, háború idején két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Jogi tárgy

A bűncselekmény jogi tárgya a Magyar Köztársaság alkotmányos rendje, függetlensége, területi épsége. Alkotmányos rend alatt értjük az alkotmányt, az alkotmányban foglalt elveket és intézményeket, valamint az azok zavartalan működéséhez fűződő érdeket.

Elkövetési tárgy

Elkövetési tárgya kettős: egyrészt kapcsolat felvétele, másrészt kapcsolat fenntartása külföldi kormánnyal vagy szervezettel. A kapcsolat felvétele feltételezi, hogy az elkövető a fent nevezett szervvel ténylegesen érintkezésbe kerül. A cselekmény ebben az esetben akkor befejezett, ha a másik fél a közeledést elfogadja. Ez történhet bármilyen módon. Kapcsolat fenntartása esetében már a két fél közti együttműködés a lényeg. A bűncselekmény elkövetéséhez külföldi kormány vagy szervezet megléte szükségeltetik.

Befejezettség

Akkor tekinthető a bűncselekmény befejezettnek, amint az elkövető a külföldi kormány megbízottjával vagy a külföldi szervezet képviselőjével kapcsolatba kerül. Kísérlete elképzelhető.

Alanya

A bűncselekmény alanya tettesként csak magyar állampolgár lehet, vagy kettős állampolgár. Hontalan állampolgár egyáltalán nem követheti el. Felbujtó vagy bűnsegéd azonban bárki lehet.

Szándékosság, gondatlanság

Fontos a célzat fennállása. Az elkövető azért kell, hogy létesítsen vagy tartson fenn kapcsolatot, hogy ezzel sértse a Magyar Köztársaság függetlenségét, alkotmányos rendjét vagy területi épségét. Ily módon csak egyenes szándékkal követhető el: az elkövetőnek tisztában kell lennie tettével, és annak eredményét kívánja. Motívuma sokféle lehet: bosszúvágy, sértettség, netalán a fennálló rendszerrel szembeni ellenérzet.

Minősítő körülmények

• Súlyos hátrányt okozva:itt a nemzetnek okozott súlyos hátrányt kell érteni.
• Állami szolgálat vagy hivatalos megbízatás felhasználásával:ez lehet saját vagy más személy szolgálatának a felhasználása.
• Háború idején:rendkívüli állapot, valamint az alkotmányos rend megdöntésére vagy a hatalom kizárólagos megszerzésére irányuló fegyveres cselekmények, továbbá az élet- és vagyonbiztonságot tömeges méretekben veszélyeztető, fegyveresen vagy felfegyverkezve elkövetett súlyos erőszakos cselekmények miatt elrendelt szükségállapot.
• Külföldi fegyveres erő:külföldi kormány fegyveres testülete, zsoldosok stb. és fizetett civilek....

Ennyit a hazaárulásról… de emlegettem az egyenlősdit, amely állítólag a demokrácia alapja. Ám, ahogy demokrácia sem létezik, úgy egyenlőség sincs. Hiszen politikusoknak hitt, vagy mondott agyalágyult árulók, fizetett gyilkosjelöltek kerítést akarnak bontani, fel akarják számolni a magyar nemzet biztonságát, ráengedni a négert, a pogányt, megszüntetni az országot. És mi hagyjuk... Tessék mondani: miért hagyjuk? Hogy ne legyen baj belőle?

Nem értem tehát, hogy ma Magyarországon miért nincs rend, miért állunk sorba pofonért az Unió ócska söpredék vezéreinél, és miért hagyjuk, hogy "majd ők mondják meg", mit tehetünk és mit nem… Egyetlen seggel akarunk számtalan lovat megülni, de ez nem megy. Már próbáltuk többször a történelem folyamán. 1920. lett belőle...

Mi tehát a teendőnk? Megmondom: Engedjük be azt a tetű magyar állampolgárt, és tartóztassuk le. Induljon ellene vizsgálat, és kapja meg azt, amit amúgy háborús bűnösként és a jelenlegi magyar törvények megszegéséért kaphat. Hiszen magyar állampolgár és ezért kitiltani nem lehet! Ha ez érvényey rá, akkor legyen érvényes minden más törvény is! Ha Wiesenthalék kergetik a háborús bűnösöket, hát segítsünk nekik is… Hiszen ez a tetű, akiről szó van, a zsidókat adta ki a Gestaponak… ha jól értettem, amit egy interjúban mondott önmagáról… és nem is bánja…  – ezt is mondta…

Tegyünk hát rendet, s ne jussunk el odáig, ahol ma a Nyugat áll, s ahol ma már nem lehet visszafordítani semmit. S ahol csak a pusztulás jelent majd megoldást… Nekünk, magyaroknak meg kell maradnunk! Belső ellenségek nélkül és békességben! Erre van a Btk, a rendőrség, a gumibot és a vízágyú…. (is).

Stoffán György

Levél a Kormányzónak

Őfőméltósága

vitéz nagybányai Nagybányai

Horthy Miklós részére

KENDERES

Főméltóságú Uram!

„A szégyen öl meg” – mondanák Erdélyi magyarjaink, székelyeink arra az érzésre, amely ma lelkemet marcangolja.  Talán így fejezné ki magát Nyirő József, akit a románok nem engedtek utolsó kívánságnak megfelelően, szülőföldjén eltemetni, s akiről a magyar irodalmi műveltség tekintetében csekély ismereteket magukénak tudó hazai bajkeverőink is lázadtak. S székely főrend volta okán, így fejezné ki magát széki dr. Gróf Teleki Pál is, akit hazánkért való kiállás miatt öltek meg, az akkorra már ellenséggé vált egykori fegyvertársaink. Hóman Bálint is elkönnyezné magát látva a mai Magyarország erkölcsiben megsemmisült valóságát. Márton Áron sem sóhajtana másképp... - A szégyen öl meg fiam... 

Miért marcangolja a lelkemet ez a szégyen? Mert ma ismét, Isten tudja hányadszor életem eltelt hatvan esztendeje alatt, tanúja vagyok annak a hazaárulásnak, hazudozásnak, elvtelen és hazátlan vádaskodásnak, amelyet 1919-ben Főméltóságod is megtapasztalni volt kénytelen, s amely ellen Főméltóságod vívott – sajnos nem megsemmisítő, csak huszonöt évre elhallgattató – győzelmet.

Ma ismét megtapasztalhatta Hazánkat, a Kárpát-medencét lakó keresztény magyar nemzet, hogy van egy, a hazaárulást és a történelmi vádaskodást privilégiumként magáénak tartó ócska söpredék, akik mögött a pénzvilág nagyságai állnak, s akik mindig a nemzet és az ország ellen acsarkodva igyekeznek hatalmat szerezni, a nemzet vagyonát ellopni és meggyilkolni mindazokat, akik nem értenek egyet bárdolatlan, s az úri kaszinókban meg nem tűrt elveikkel, stílusukkal. Kun Béla, Rákosi Mátyás, Kádár János szelleme járja át ma az országot ismét, amikor Főméltóságod Perkátára tervezett szobra ellen tiltakoznak. 

Kik tiltakoznak? Milyen történelmi, egyéni és pártpolitikai múlttal tiltakoznak? Mit nem ismernek Magyarország történelméből? Nos, a választ bár Ön jól ismeri, mégis lelkem megnyugtatása okán felemlíteném, kik ők.

Azok tiltakoznak, akiknek történelmi múltja százmillió ember kegyetlen halálát idézi. Akik hatalmaskodásuk idején magyarok százezreit végezték vagy végeztették ki, akik szétlopták az ország vagyonát, nagyobb kárt okozva, mint 1919-ben a románok, akik leszerelve a magyar gyárakat, ki tudja hány ezer vagonnyi értéket loptak ki Hazánkból. Akik pártpolitikájának alapja, hogy mindig idegen hatalom kiszolgálójaként jutottak vezető pozícióhoz, mindig idegen pénzen árulták el a magyar nemzetet, s igazat soha nem szóltak. A társadalom alja ez, amelyből valami átok révén sokkal több van Magyarországon, mint Európában összesen. A társadalom alja lehet csak az a csőcselék, amely ma egyetértve Európa kereszténységének megsemmisítésével, Magyarországot is el akarja árasztani az Afrikából és a világ más tájairól betörő idegenekkel, pogányokkal, vademberekkel, akik mint ez ma látható, minden értéket, kultúrát, hagyományt lerombolni akarnak – olyanok pénzén és parancsára, akik magukénak vélik tudni a világot, de nem vesznek tudomást Istenről, és arról a tényről, hogy aki Istennel hadakozik, az ab ovo  háborút veszt, magával sodorva mindazon nemzeteket és népeket, amelyek egyetértőleg, támogatólag részt vállalnak e gyalázatos megszállás előészítésében. Mi magyarok ezt nem akarjuk, és nem is tűrjük, de erőnk véges és küzdelmünk emberfeletti.

A Főméltóságodnak szobrot állítani akarók elnyerték Perkáta község önkormányzatának engedélyét, de az az önkormányzat is gerinctelennek és hiteltelennek tűnik, hiszen látva ezt az eszeveszett söpredéket, az engedélyt visszavonta.

Szégyenkezem Főméltóságú Uram, mert Önt nevezik fasisztának, antiszemitának, Önt, aki megmentette a budapesti zsidóság legnagyobb részét, aki engedte, sőt elősegítette és támogatta, hogy Angelo Rotta pápai nuncius és milliónyi magyar keresztény segítője saját életét is kockáztatva védje meg a nagyhatalmi gyilkos őrülettől a zsidó lakosságot, s Ön tiltotta meg – megtudván az igazságot – a vidéki zsidóság deportálását. Önt kiáltották ki bűnösnek azok, akiknek egykori vezetője, Stern Samu személyesen megköszönte  a katolikus egyház és a magyar keresztény-keresztyén emberek embermentő segítését az akkori esztergomi érseknek, Mindszenty József prímásnak, akinek elődje, Serédi Jusztinián is az embermentést tartotta legfőbb céljának… 

Önt nevezik fasisztának azok, akik a magyarok és a német lakosság százezreit adták ki a szovjet birodalomnak. Akik zsidók százait juttatták ezekkel együtt a Gulágra, mert Auschwitzból hazatérve ragaszkodtak – volna – itt hagyott értékeikhez, de azokra az értékekre szemet vetett ennek a vörös és liberális csürhének valamelyik szellemi elődje. Pékségek, cukrászdák, éttermek, villák cseréltek úgy gazdát, hogy a náci táborokból élve hazakerülteket szinte azonnal továbbszállították a szovjet haláltáborokba...  azoknak a vállalt szellemi útmutatói, akik ma Főméltóságod szobra ellen tiltakoznak. 

Szégyenkezem azért is Főméltóságú Uram, mert sem a református egyház, sem a katolikus egyház, sem a kormány nem emel szót – bár a fennálló bizonyítékok alapján megtehetné – Önért, Teleki Pálért, Hóman Bálintért, Nyirő Józsefért… és sorolhatnók napestig a nagy történelmi neveket, akiket nem lehet mai szemmel megítélni, mert a mai világban ezeket az embereket Önnel egyetemben inkább szentté lehetne avatni, semmint bármilyen megalázó és hazug jelzővel illetni. Hiszen Főméltóságú Uram, a mai kornál aljasabb és erkölcsileg romlottabb kor talán csak Szodoma és Gomora idején volt. Mind tudásban, mind műveltségében, mind erkölcsi tartásában, mind hitében csonkolt és mélyre süllyedt nemzet lettünk, s azzá lett Európa is, de ebben az Európában még mi magyarok tartjuk az utolsó bástyákat, ám bástyáink fundamentumában ott foszladozik nyolcmillió magyar magzat anyja-ölte hullája is, amely tragédia szintén azoknak a bűne, akik 1945-től napjainkig vezették vagy ellenzékben ócsárolták szegény, szerencsétlen, kifosztott, hitevesztett és megcsonkított hazánkat, aljasul elfogadtatván a nőkkel, hogy jogukká vált saját magzatuk - édes gyermekük -  meggyilkolása... 

Főméltóságod akkor is ellenkezett, amikor életében akartak szobrot állítani, vagy amikor nevével fémjeleztek utakat, intézményeket. Ma is ezt tenné, s bizonyára leintené már a szándékot is. Mert Ön tudta, hogy késélen táncol a magyar nemzet léte mindenkor, ha szövetséget köt valamely nagyhatalommal. A szövetséget azonban kénytelen volt megkötni, mert 1920. óta nem vagyunk, nem lehetünk a magunk urai a Kárpát-medencében, azaz hazánkban, amelynek kétharmadában ma idegen főhatalom uralkodik. Ma is ennek a kényszerű szövetségnek a hálójában vergődünk, s nincs ma hatalom Európában, amely támogatná elveinket, hitünket, kiállásunkat a keresztény értékek mellett, s szuverenitásunkat a’ tekintetben is, hogy mi válasszuk meg, kiket fogadunk be s kiket nem. Vergődünk egy erkölcstelen, hitetlen, Isten ellenes világ tengerén, s nem kívülről, hanem belülről fúrják a hajóinkat, amelyen át-átcsapnak a hullámok.

Szégyenkezem Főméltóságú Kormányzó Úr, de reménykedem is, hiszen Ön és elődei, akik az országot ezer éven át irányították, védték és vérüket is képesek voltak gondolkodás nélkül a magyar nemzetért kiontani, ma is odafigyelnek e nép, e nemzet súlyos bajokkal küzdő mindennapjaira. Ön és Hitvese, Magdolna asszony szeretettel látogatták meg a csíksomlyói ferences atyákat, amikor erre Isten akaratából sor kerülhetett. Ön is ott imádkozott – reformátusként – a Segítő Szűz Mária Kegyszobránál…

Kérem Önt, imádkozzék továbbra is ezért a sanyargatott, és belső ellenségei által is veszélyeztetett nemzetért, s elődeivel, a mi nagyjainkkal, Mindszenty Józseffel és Márton Áronnal együtt jöjjön el Főméltóságod ezen a Pünkösdön Somlyóra, s imádkozzék velünk, s az identitásukat minden nehézség ellenére példásan megtartó csángó és székely testvéreinkkel a Kegyszobornál.  Mert ott, Erdélyben nincs olyan magyar, aki ne szeretettel gondolna Főméltóságodra. Onnan Somlyóról a nemzet harmóniája és együttkönyörgése Mária országából felhallik majd a Magyarok Nagyasszonyához.

Bízva abban, hogy nem Perkátán, de Budapesten lesz majd Főméltóságú Kormányzó Urat megillető szobor, most búcsúzom, és kérem, ne vesse meg maradék nemzetünket, hanem álljon a keresztény-keresztyén magyarság élére a Máriás-zászló alá… mert hadban állunk Főméltóságú Uram… úgy a világgal, mint önmagunkkal is. Most Pünkösdkor azonban Teremtő Istennel kell, és akarunk békét kötni!

Stoffán György