Stoffán György: Amiben Orbán Viktor súlyosan téved...

Amikor Orbán Viktor beszél, világos, őszinte és következetes gondolatokat fogalmaz meg, és egyértelmű, cáfolhatatlan válaszokat ad újságírói kérdésekre, akkor az ember azt hiszi, minden rendben van. És ez jó érzés, hiszen a sok ellenzéki ellenséges hazudozás, a gyűlöletkeltés, a keresztényüldözés és a ránk is leselkedő erőszakos betelepítés árnyékát átragyogja a hitelesség, a nyugalom, az önbizalom és a remény sugara. Lehet e sorokra „Orbán-fanozni”, lehet, mint azt a kormányellenes, és így hárommillió magyar szavazó ellen is összeesküdt MVSZ-től sokszor megkaptam „Fidesz bértollnokozni”, és lehet bármi mást mondani… még akkor is, ha köztudottan nem vagyok Fidesz tag, nem lobogtatok pártkönyvecskét, csupán egyszerűen a józan gondolkodást, a magyar érdekeket támogatom, mint elkötelezett orbánista.

Persze vannak olyan ügyek, helyzetek, problémák, amikor az ember, az író jó szándékkal bírál, amikor felhív elfeledett tennivalókra, vagy éppen a hibás döntéseket ostromolja, mert félti az eddigi közös eredményeket, az országot, a nemzetet. A miniszterelnöki évadnyitó sajtótájékoztatót taglalnom e helyen nem kell, hiszen akit érdekelt az látta, hallotta.

E sajtótájékoztatót illetően, csupán egyetlen gondolat volt, amellyel nem értettem egyet, amelyre nem voltam büszke, amely állítás a miniszterelnök alázatát, lelkiismeretességét tükrözte ugyan, de… számomra olybá tűnt, mintha magára vállalná azt, ami nem az ő bűne és nem az ő hibája.   

Újságírói kérdésre ugyanis azt mondta a miniszterelnök, hogy mint pártelnöknek, ő a felelős az októberi kudarcért… És ezzel nem értek, és sokan nem értünk egyet!

Miért? Mert Orbán Viktor világos és egyértelmű utat mutat 2010. óta, nem csak pártjának, hanem minden normális magyar embernek, aki érti az idők figyelmeztető szavát. Tíz esztendeje olyan úton halad az ország, amely akkor biztosítaná a megmaradást és a jövőt, ha helyi kiskirályok nem akarnák saját malmukra hajtani a vizet, ha a kormánykommunikáció is szakember gárda kezében volna és egyes politikusok nem csupán önös érdekeiket szolgálnák, hanem a pártelnök-miniszterelnök bizalmából rájuk bízott feladatokat épp úgy végeznék el, ahogyan arra mindennap példát mutat a megbízó, azaz Magyarország Miniszterelnöke.

A baj ott van, ahol egy-egy polgármesteri székért a Fidesz nevében épp olyan aljasságokat követ el, egy-egy jelölt, mint az ellenzék, mert épp olyan anyagias és ócska bűnöző, mint az ellenzék egy-egy jelöltje, mint az ellenzéki, hazugságra épült és gyűlöletre uszító kampánya. A baj ott van, ahol egy-egy egészen világos kormánydöntést, újonnan bevezetendő törvényt a kormánykommunikáció nem képes úgy közreadni, mint az azt ellenző ellenséges média. A baj ott van, ahol a kormánypropaganda és a kormánysajtó kisstílű, pénzéhes, szűk látókörű, egykor más elveket valló, és a társadalom egészét már nem érzékelő ostoba schreiberek, főszerkesztők, elvtelen „seggnyalók” (bocsánat a szóhasználatért) langyos vizében lubickol csupán.

Miért tehetne arról a miniszterelnök, hogy az emberi gyengeség, a kapzsiság, a hozzá nem értés eluralkodott a párton belül, ahol a kényelmes bársonyszékekben pedig jól el lehet süppedni… miközben a miniszterelnök járja a világot és azon dolgozik éjt nappallá téve, hogy Magyarország és az elcsatolt magyar területeken élő magyarok a lehetőségekhez képest emberhez méltó módon megmaradhassanak a mai világ kihívásai és a vörös liberálisok féktelen rombolása közepette… Nem! Nem, a miniszterelnök bűne és hibája az októberi skandalum. Hiszen a pártelnök nem diktátor, nem király, hanem iránymutató, meghatározó személy, akinek az utasításait kötelező – volna – betartani, akinek az elképzeléseit feltétel nélkül kellene teljesíteni, hiszen amikor egy embert pártelnökké választanak, az a választás minden párttagra nézve kötelező erkölcsi és gyakorlati következményekkel jár. Azonban, októbert megelőzően sokan és sokszor hívtuk fel a figyelmet arra, hogy rossz irányba mennek a dolgok, sokszor szóltunk a vidék és a fiatalság semmibevétele miatt, s voltak települések, ahol nem is látták a Fidesz országgyűlési képviselőjét a választás előtt… Kié hát a felelősség? Elegendő volt-e épp olyan ostobán, de mégsem olyan ügyesen kampányolni, mint az ellenzék, amely hazugságokkal igyekezett gyűlöletet, nemtetszést kelteni egy-egy jelöltet illetően? Elegendő volt-e Karácsonyt és a többi dilettáns jelöltet folyamatosan kiröhögnie a nemzeti sajtónak, mert nem tanulták meg, hogy a magyar – ha szánalomból is, de – arra szavaz, akit a legjobban és a legtöbbet szidnak… Miért tehetne erről a kommunikációs hibáról az országért küzdő pártelnök?

Most feladat elé állították a miniszterelnököt. Napi munkája mellett újra kellene gondolnia a Fideszes személyi politikát, a felelős vezetők személyét, hozzáértését, emberi viszonyukat a nemzethez, a hazához. És nem ugyanazon tanácsadók véleményére kellene adnia, mert 2022-ben óriási a tét. Ha akkor megismétlődik 2019 októbere, akkor nem a Fidesz veszít, és nem a kormány bukik, hanem a magyar nemzet vész el örökre!  

Tennivalónk tehát van! És jó volna, ha a kormánymédiát szemlézők odatennék a miniszterelnök úr asztalára azokat a véleményeket is, amelyeket nem a "nagymenők", nem a TV lépernyőjéről lekaparhatatlan "zseniális" megmondók vetnek papírra, hanem azokat is, amelyeket az ilyen-olyan okból pálya szélén tartott, de nemzetben és kereszténységben gondolkodó írástudók jegyeznek... egyszerűen csak a haza és a magyar miniszterelnök iránti elkötelezettségből.

Van tennivalónk és van sok követendő példaképünk is a történelemből és a jelenből egyaránt… A mai háborús világban viszont azt kell követni, amit a magyar miniszterelnök az idei első kormányinfón elmondott, és úgy kell élnünk, cselekednünk a hazáért, ahogyan azt Orbán Viktortól látjuk. Ha pedig észrevesszük, hogy valaki „Fideszes” létére nem úgy cselekszik, ahogy kell, úgy azt azonnal el kell távolítani… Mert most a haza és a nemzet léte vagy nemléte forog kockán. Aki pedig – Fideszesként – nem úgy dolgozik, ahogyan az elvárható és egyben kötelező is a számára, az épp olyan hazaáruló, mint az ellenzék idiótái…

Jó volt tehát hallani a miniszterelnököt…

A „demokrácia” vesztese: a nép

Az emberi társadalmak „gondolkodói”, politikusai, évszázadok óta igyekeznek tökéletesíteni a tökéletlent. Nem társadalmi igény a hatalmi, gazdasági és politikai előnyszerzésre használható homályos fogalom: a demokrácia. Hiszen a társadalom a vezetést igényli, nem az egyéni szabadságjogokat, a lovak közé dobott kantárt.

A demokrácia és a köztársasági államforma együtt, minden társadalomban káoszt, anarchiát és erőszakot szült. Amikor pedig csak az elnevezések játszottak szerepet, de a berendezkedés diktatórikus hatalomgyakorlás volt, akkor a demokrácia szóval leplezték az állami túlkapásokat, s igyekeztek a „népfelség elvével” hamisan alátámasztani a gyilkosságokat, a nemzeti szabadság megszüntetését, az idegen, megszálló hatalmak kiszolgálását, és a hazaárulást. Jól ismerjük ezt a társadalmi formát, hiszen a magyar nép nagyobbik hányada kivette a részét ebből a „szocialista demokráciából” amelyben a szocialista szó inkább fosztóképzőként szerepelt.

E demokráciáknak, és magának a demokrácia fogalomnak a vesztese, áldozata és kiszolgáltatottja maga a nép. Ez azt jelenti, hogy a nép önmaga ellenségévé tett eszköz, amely a ”szabad”választások útján a maga érdekében ültet bársonyszékekbe arra alkalmas, vagy – mint október 13-a óta látjuk – alkalmatlan embereket. A demokratikus berendezkedés tehát nem más, mint a nemzetek és társadalmak, az egyén és a közösség „törvényesen” és előre megszervezetten történő félrevezetése a hatalom érdekében. Ennek egyik fontos része a „demokratikus” választási kampány, ahol általában hazudozva, és ostoba ígéreteket téve veszik rá a választópolgárokat arra, hogy méltatlan, meggazdagodni, lopni, csalni akaró egyedek kerüljenek a nagy húsosfazékhoz. A választó pedig nem veszi észre, hogy korántsem a maga érdekeit, hanem egy szűk csoport, egy saját érdekét szolgáló bűnbanda kiválasztottjait segíti – az általa befizetett adóból biztosított – érdemtelenül megszerzett jövedelemhez.

Hiszen világosan látható, hogy olyan gazdasági és pénzügyi előjogokat élveznek a „demokráciát szolgáló” képviselők, amelyeket a sokszor, az általuk elátkozott „kizsákmányoló” feudalizmusban sem mertek volna vindikálni maguknak az állam, a megye vagy a város elöljárói.

A „demokrácia” minden területen rombolt, hiszen a felvilágosodás kora óta a demokrácia kézen fogva járt a liberalizmus eszméjével, s e kettő a rombolás kígyófészkévé lett az idők folyamán. Hiszen Rousseau óta az állam és a pénzemberek érdekében sokan és sokféleképpen fogalmazták meg és értelmezték (át) mind a demokrácia, mind a liberalizmus fogalmát.

Számos próbálkozás, irányított forradalom igyekezett a hagyományos társadalmi rendet, a királyságot eltörölni és helyette a köztársasági államformát bevezetni, amely kiteljesedése lett a demokrácia és liberalizmus szellemiségének, és minden hagyományt, jogi, gazdasági és kulturális értéket sutba dobott, de helyette felkínálta a káosz, a hitnélküliség, az anarchia kétes értékeit.  

A legfőbb cél az állam és az egyház szétválasztása volt, mert az erkölcsi értékek átformálása, csonkítása nélkül a nagy átalakítás lehetetlennek látszik. Az isteni parancsok, Krisztus tanítása, a lelki értékek művelése lehetetlenné tették és teszik a társadalom teljes érzelmi, hitbéli és erkölcsi kiüresítését, ami azonban alapja a liberális demokráciák életképességének. Ugyanis, amikor a klasszikus erkölcsi normákat nem megköveteli, csak hagyja, megtűri az állam, mint lehetőséget, akkor a társadalom nyilván a könnyebbik, a szabadosabb, az erkölcsi feltételek nélküli létformát választja. Nem lehet az erkölcsi normákat liberalizálni, relativizálni, lehazudni, mert az kihat az élet minden szegmensére.

Az egyház állam feletti kontrolljának, az államgépezetben való részvételének megszüntetése, megszüntette a társadalom erkölcsi, hitbéli, gazdasági és kulturális stabilitását, de még csak hasonló biztonságot és erkölcsi feltételeket sem volt képes adni helyette. Ha pedig egy társadalomban megbomlik az erkölcsi és gyakorlati rend, és a társadalom tagjait az egyéni érdekre nevelik, akkor megszűnik a haza, az Isten, és a család iránti elkötelezettség is. Tehát, megszűnik maga a társadalom és felváltja az a liberális, demokráciát emlegető skizofrénia, amelyet ma minden európai társadalomban, de mára az egyházakban is tapasztalhatunk.  Hiszen amikor az egyéni érdekek határozzák meg a politikusok tevékenységét, amikor az extraprofit minden áron való megszerzése határozza meg a piacot és gazdaságot, amikor politikai befolyás érdekében pénzre váltják a kultúrát, és amikor mindezt maguk az egyházak is szolgálják és elismerik, akkor a világ már nem ugyanaz… mert voltaképpen a hét főbűn és a tízparancsolat törvényen kívül helyezése valamint a Biblia tiltása az irányadó.

Itt tartunk ma. Ebben a hisztériás, liberális, kommunista és istentelen káoszban kell ma a Kárpát-haza magyarságának valahogy megőriznie szabadságát, hitét, hazaszeretetét, erejét és kitartását úgy, hogy itt is fel-felsajdul a demokrácia szólama, láthatóvá válik olykor a liberalizmus kiütése, hiszen nem a történelmi folytonosságban élünk, hanem mint a rossz külvárosi szabó, hozott anyagból dolgozunk…

S, hogy milyen lesz a jövő? Lesz-e jövő? 

Az e pillanatban három tényezőn múlik: 1./ Felismeri-e a társadalom a rá leselkedő veszélyeket és ezeknek megfelelően rendezkedik-e be az önvédelemre és a 2022-es józan választás lehetőségére? 2./ Felismeri-e a kormány és a kormánymédia azokat a mulasztásokat és hibákat, amelyeket vétett, és tudja-e, akarja-e korrigálni azokat, annak érdekében, hogy a társadalom 2022-ben jól válasszon? 3./ Kiállnak-e az egyházak Krisztus igéje és a magyar keresztény társadalom mellett, vagy csatlakoznak a liberális világvallás Krisztust és a nemzeti identitásokat tagadó irányvonalához?

Bízom abban, hogy 2020 szeptemberében, az Eucharisztikus Kongresszus nem csak egy belterjes egyházi rendezvény lesz, hanem a keresztény magyarságnak, a kormány tagjainak, és – talán valami isteni csoda folytán, a magyarellenes, internacionalista ellenzéknek is – lelki, szellemi megújulását fogja szolgálni.  

Stoffán György

Óév búcsúztató - Hazugságok, ígéretek, rombolások…

Minden év végén visszatekintünk az elmúlt 12 hónapra. És minden év végén egyre sötétebb ez a visszatekintés… Egy hazug népszavazás 2003-ban, majd az Unióba való belépés 2004-ben, ugyanezen esztendő decemberi népszavazása a magyarság máig tartó megosztását jelentette. E két népszavazás minden jogi normát sárba taposott, hiszen világos és egyértelmű, hogy a nemzetközi parancsra megtartott Uniós népszavazás éppen olyan érvénytelen volt, mint a kettős állampolgárságra vonatkozó. S míg ez utóbbit nem, az előbbit érvényesként elfogadta az Országos Választási Bizottság. (Táblázatok alább!)

Kettős állampolgárságról szóló népszavazás eredményei (2004. december 5.)
A szavazásra jogosultak száma	8 048 739 fő	100%
A megjelentek száma	3 017 739 fő	37,49%
·         Ebből érvénytelen szavazat	61 168	a megjelentek 2,03%-a
·         Ebből érvényes szavazat                  2 956 571
Válaszok	száma	százalék
Igen	1 521 271	51,57
Nem	1 428 578	48,43
Összesen	2 949 849	100

Kezdeményező	Magyar Köztársaság
Dátum	2003. április 12.
Helyszín	Magyarország
Egyetért-e azzal, hogy a Magyar Köztársaság az Európai Unió tagjává váljon?
Eredmények
Választójogosult	8 042 272 fő
Szavazatok	3 669 252 db
érvényes szavazat	3 648 717 db
érvénytelen szavazat	17 998 db
Távol maradottak	4 373 020 fő
Igen szavazat	3 056 027 db
Nem szavazat	592 690 db

Ettől kezdve bizonyossá is vált a gondolkodó ember számára az, ami addig is világos volt: Újra egy magyar-, és keresztényellenes nagy konglomerátumba kell kötelezően belépnünk, újra fel kell adnunk a szabadságunkat, s egy jottányit sem jutottunk annál előbbre sorsunkat illetően, mint ahol voltunk II. József korában.

A pártok, mint a bolondgomba nőttek ki a politikai palettából, és mind ugyanannak a sátáni tervnek a részesei voltak, amely sátáni tervet ma beteljesedni látjuk. Mindenki reménykedett egy jobb és szebb világban, de kiderült: egy embertelen, a vallásokat és a nemzeteket felszámolni akaró terv részeseivé lettünk. Hazugságokkal és ígéretekkel kecsegtették a magyar népet, s visszatekintve, ma már látjuk, hogy minden hazugságot és hamis ígéretet kézzel fogható keserű valóságként élünk meg. Az ördögi terv mind világi, mind egyházi vonalon ránk nehezedik, s hovatovább a normalitást büntetik, az abnormális világszemlélet pedig uralkodóvá vált. Európa halálhörgése hallatszik, mi pedig lassan agóniába esünk, mert Magyarország is a hazugságok, az önfelszámolás, a törvények megsemmisülése útján van, miközben azon dolgozik a politika, hogy minél több állam hajtsa be a fejét az Unió guillotinja alá. Érthetetlen az a kettősség is, amelyben élünk, és amely a szüntelen hazudozást mesteri szintre emelte a mai Unióval ellenkező országokban, Magyarországgal együtt. Hiszen az Uniós választások előtt az Unió megreformálásáról beszélt a nemzeti kormány, de ebből a megreformálásból a 7-es cikkely lett ellenünk. Semmit nem tettünk és nem teszünk az ellen a drámai valóság ellen, amit a liberális, idegen hatalmat szolgáló civilek hatalmas pénzekért tesznek, hazudoznak Magyarország és a magyar nemzet ellen! Nem tehetünk, mert mi is abban az Unióban vagyunk, amelynek liberális vezetése és többsége a magyar keresztény nemzeti szellemet akarja megsemmisíteni. Iskoláinkban megkezdődött az LMBTQ érzékenyítés, a nemzetinek mondott tanterv csapnivaló, a gyermekek műveltségéről pedig nem beszélhetünk, mert azt nem ad számukra az oktatási intézmény. Demokráciára hivatkozunk, mint minden államforma, amely csak létezik a világon, de a demokrácia csupán addig tart, amíg a megvezetett választó beleejti a szavazólapját egy urnába… Utána a nép kiszolgáltatottá válik. A kapitalizmus szabadrablássá vált, az üzleti élet és a jog pedig csak és kifejezetten a milliárdosok és az új (rothadó erkölcsű) világ érdekeit szolgálja. Jövőkép nincs, mert a fiatalság, mint tapasztalatlan tömeg, csak a jogait és a liberális politikai erők ígérgetéseit ismeri, annak hódol, és amellett tüntet. Rablók, csalók, istentelen gazemberek szónokolhatnak a Parlament előtt, és az iskolákból odavitt gyermekek éljenzik őket.

Európai templomainkban rolleros, rockot éneklő, bevándorlást, homoszexualitást és az LMBTQ-t támogató papok bohóckodnak, és egyre sokasodik a Krisztusra hamisan hivatkozók és bálványt imádó papok száma, mert egy vén jezsuita saját hitetlensége és az Egyház ilyenné tétele jobban tetszik nekik, mint az Evangélium igazsága, Isten üzenete. A médián keresztül is futtatnak olyan celeb papokat, szerzeteseket, akik mind nemzetüket, mind a hitet gyengítik, a „befogadás fontossága” és a „mindenki egyenlő”, hamisan Krisztusra hivatkozó tézisekkel. A „minden egyház Isten akarata”, és a „ne térítsünk meg senkit”, homlokegyenest ellenkezik Jézus tanításával, tehát tagadja a kereszténység legalapvetőbb igazságait.

Azonban, mindenki hallgat, s akik mégis szólni mernek, azokat paptestvéreik járatják le, és a kitagadás Damoklész-kardja lebeg felettük. A hívő népeket igyekeznek beleerőltetni a tévtanok káoszába, hiszen a szabadosság és a liberális felfogás sokkal kellemesebb földi létet biztosít, mint a parancsolatok egyértelmű és örök életet biztosító kötelmei.

Keresztények tízezreit mészárolják le, de ez nem kelt ma a világban megütközést, s az egyházi vezetők is csak üresen ismételgetik, hogy "a vértanúk vére erősíti az egyházat"…noha a vértanúk sokasodnak az egyház és a hit pedig erőtlenedik... 

Év vége van. Egy véres, hazugságoktól bűzölgő, a félrevezetésekben gazdag óévtől búcsúzunk, s nincs kilátás egy békésebb, nyugalmasabb újévre, mert a sátáni terv megvalósításának beteljesedése egyre közelebb van.

A félelmekkel teli, hazugságokból felépült, vesztébe rohanó, és tragikus valóságban élő Európa néz egy még drámaibb év elé. Mert háború van, és a háborúban elszabadul az embertelenség, és a fizetett árulók még nagyobb pénzt kapnak a még nagyobb árulásokért. A népek pedig hallgatnak, mint a juh, amely akkor is hallgat, amikor a nyakát vágják. Mert a nép nem lát, nem mer szólni, nem meri ma már saját érdekét megvédeni, mert nem is tudja, mi az ő érdeke… hiszen a hazugság mindent eláraszt. A hazugság lett az élettér, s már-már senki nem tudja mi volna az igazság, és miért is kellene harcolnia.

Szomorú év vége ez, s alig maradtunk néhány millióan - civilek, papok, püspökök és bíborosok -, akik nem fordultunk el az igazságtól, akik nem fogadjuk el a hazug ideológiákat, a Teremtő és a teremtés elleni támadásokat. Alig vagyunk, akik látjuk, hogy ma Krisztus követése azt egyetlen összetartó erő, hiszen még az egyházak vezetői sem látják a menekülő útvonalat.

Várunk, és látjuk a következő esztendő… esztendők további rombolását, amíg fel nem tűnik Valaki, aki rendet tesz a világban – ígérete szerint…

Hogyan lehetne tehát, ma „Boldog Új Évet” kívánni? Sehogy! Az is hazugság volna… Inkább csak némán remélem, hogy 2020-ban is lesz még egymillió imádkozó magyar... 

Stoffán György

A csángók fájdalmas és megalázott karácsonya – 2019-ben is…

A pusztinai Szent István templom szentélye

Nem hozott semmilyen kedvező változást az a látogatás, amely június 1-jén volt Csíksomlyón. A látogatás előtt Gergely Péter (alias: Petru Gherghel), Jászvásár érseke nagykegyesen engedélyezett havonta egyetlen magyar nyelvű misét a csángók számára, de azt sem saját faluikban, hanem Bákóban. És persze azt is csak akkor, ha megfelelő számú csángó-magyar jelenik meg a templomban e miséken. A havi egy misét az ostoba erdélyi klérus és a politika is kitörő örömmel fogadta, s csak néhányan – köztük Nyisztor Tinka néprajzkutató, a csángók tudós védangyala – merték leírni azt, hogy voltaképpen inkább egy gúnyos és megalázó intézkedés volt ez az engedély, semmint jó szándékú, a pasztorációs lehetőségek kiszélesítésére szolgáló lépés, a magyar anyanyelvű moldvaiak számára.

Böjte Csaba ofm, és a többi, Bergogliot ujjongva fogadó egyháziak nagyhangon hirdették, hogy lám, milyen kegyes volt Gergely Péter, és maga a pápalátogatás is nagy áldás a megszállt országrész lakóinak, és a határon túl élő csángók számára. Ez utóbbiakat kötelezték Jászvásár egyházi elöljárói, hogy ne Somlyóra menjenek „pápalátni”, hanem Jászvásáron róják le hódolatukat románul, románként, a románok között – igaz, amint kiderült, le is tagadták ezt az arcátlan és keresztényietlen tiltást!  Nos, a lelkesedés nem hagyott alább a vak és süket erdélyi klérus részéről, de a helyzet sötétebb, mint valaha. Hiszen a somlyói ferencesek weboldalán megjelentek román bejegyzések is, és a romániai magyar katolikus egyházban elkezdődött az – egyelőre csak bújtatott – románosítás, hiszen maga a nagy látogató is erre hívta fel a figyelmet.

Augustin Benchea
pusztinai plébános

Karácsony sem volt kivétel ebben a nagy „egységesítési” folyamatban. A csángók szerettek volna Pusztinán, saját falujukban magyar betlehemes játékot bemutatni és magyar karácsonyi énekeket énekelni az éjféli misén, ám Augustin Benchea plébános, ezt mereven, hamis indokokkal elutasította, kolindálásnak nevezve a magyar énekeket, s mint ilyet a templomból kitiltotta. (A kolindálás: oláh népszokás, amely Újévkor, világi, olykor pikáns szövegű, jókívánságokat tartalmazó dalokból áll… de egyes vidékeken a karácsonyi kántálást is így nevezik.) Intézkedése - minden bizonnyal - a jászvásári, bukaresti vagy vatikáni magyargyűlölő feletteseinek parancsára történt... 

Igaz tehát, a Vatikán hivatalos, de nem publikus álláspontja a „romániai” magyarokat, székelyeket, csángókat illetően. Ez akkor kapott nyilvánosságot, amikor a marosvásárhelyi katolikus iskola ügyében a városban járt és tárgyalt a bukaresti nuncius, és e tárgyalást követően, halk beszélgetést folytatott a román tárgyalóféllel. A beszélgetés közben hangzott el a következő mondat Miguel Maury Buendí nuncius szájából: – „Nem értem a magyarokat, miért nem olvadtak már be, hiszen volt rá száz évük”…  

A júniusi látogatás óta tehát semmi kedvező változás nem történt az erdélyi, partiumi és moldvai magyarok, székelyek és csángók ügyében. Csak a teher lett elviselhetetlenebb, amelyen földi hatalom aligha akar és fog változtatni a belátható jövőben… Bukaresttől – Rómáig… Itt jegyezzük meg, hogy a Vatikánban december 15-én karácsonyi kolinda koncert volt, román nyelven.... 

Egy másik érdekesség: a pusztinai plébános bátyja, Celestin Benchea egy magyarországi sváb faluban, Lippón teljesít szolgálatot, és nincs kifogása az ellen, hogy német énekeket énekeljenek a sváb hívek, és német Te Deum hangozzék el az év végi hálaadáskor. Ez azt jelenti, hogy a pusztinai plébános felsőbb utasításra, és félelemből harcolta ki magának a "magyargyűlölő" jelzőt... csángó létére! Azt, hogy a felsőbb utasítás Jászvásárról, Bukarestből vagy a Vatikánból származik-e, nem tudjuk: Egyetlen dolog biztos: Nem Krisztust követő magatartásra kötelezi a csángó közösség papját... 

Azonban van remény! Hiszen, ha száz év, és a csángók esetében ennél jóval több "üdő" nem tudta kiirtani a magyar nyelvet, és az Isten iránti magyar hűséget, akkor az erdélyi magyar klérusnak, a pusztinai plébánosnak és a bukaresti nunciusnak sem fog sikerülni.

Visszacseng és vigasztal Szenteste is – Váradtól-Pusztináig – Szent István néhány utolsó, feljegyzett szava: – „A magyar nép az én népem, és az én népem nem vész el a történelem viharaiban…„

Stoffán György

Jogtiprások százada - szomorú ismétlés 25 év után

Valami megfoghatatlan, de nem érthetetlen félelem uralkodhat el rajtunk, amikor hazánkban egyre többen sürgetik az Egyesült Európába való fölvételünket. Hiszen a legtöbbet szenvedett nemzetrész, a határokon túlra került magyarok problémája, tragédiája fölött lép át nagyvonalúan ez a kétes politikai kívánság. Az 1920-as döntést, amely nemzetünket és a velünk – évezredek óta – együtt élő nemzeteket sújtotta, a nagyhatalmak ez idáig nem tették jóvá, nem módosították, nem tárgyalták meg ismételten. Mert hiszen erre egyetlen európai kormány sem kérte őket. 

Az európai egyesülés viszont egyszer és mindenkorra elveszi tőlünk az újratárgyalás nemzetközi jog által – is – biztosította lehetőségét. Az Európai Unió elsősorban gazdasági érdekeket szolgál. De kiét? Korántsem a magyarságét. Éppen így nem használ a határon túli magyaroknak sem. Az amerikai irányítású közös Európa tehát "kivetkőzteti" az európai nemzeteket évszázados,­ évezredes hagyományaiból, kultúrájából s talán még nyelvükből is. Az erdélyi magyarság negatív változáson ment át az 1989-es események után. Amint lehetőség nyílt az ország határainak átlépésére, abban a pillanatban levetették a századokon át viselt népi öltözéket, az addig gyönyörűen beszélt nyelvet fölcserélték a pesti zsargonra. 

Az „Unió” ennél sokkal nagyobb veszé­lyeket rejt. Az a liberális eszmerendszer is kártékony, amely Soros György szponzorsága révén megfertőzte immár a kolozsvári egyetemeket, az erdélyi középiskolákat. Európa megfeledkezett arról, s bizonyára mi is, hogy Magyarország, a magyar nép mindig Európa szolgálatában állt, védte annak népeit, és vérzett érte századokon keresztül. 

A 20. század azonban megtorolta ezt a nagylelkűséget, jogtalanul elvéve az ország kétharmadát, s e kétharmad sokszínű lakosságát. A bolsevizmus pedig kiirtotta a magyarországi nemzetrész identitástudatát, a határon túl élők iránt érzett felelősségtudatát, s valamiféle internacionalista tudathasadást idézett elő. A mai fiatalság nagy része ezért szinte föl sem fogja mindazt a történelmi tragédiasorozatot, amelyet népünk e század során volt kénytelen elszenvedni, s szenvedi ma is, a nagyhatalmak döntései révén. 

A rendszerváltás után viszont megindult az a folyamat, amely az európai egyesülést erőltetve, a kommunista frazeológiával azonos stílusban magyarázza a nemzetköziséget, az egyesülés szüksé­gességét. Történelmi drámákat elevenítenek föl, embertelen idő­szakokat tárgyalnak mintegy az egyesülés indokaiként, mondván: - „nehogy megismétlődhessék a múlt”. Csupán egyet felejtett el a „mű­velt” Nyugat. A magyarság holocaustját, a magyar nemzet tragédiáját. 

Szükséges volna – s ez Európa érdeke is –, helyre tenni a magyar nemzet jogsérelmét, orvosolni a trianoni és a Párizs környéki „békék” tragédiáját, s tárgyalásos alapon helyreállítani a Kárpát-medence valamennyi népét egyaránt szolgáló etnikai határokat, amelyek megakadályozhatnák az egykori Jugoszlávia területén dúló háborúhoz hasonló, akár fegyveres konfliktusok kialakulását. Hiszen a déli részeken csörtető etnikai harcokat – ha közvetve is, de –Trianon eredményezte, akár kimondják ezt, akár nem. 

Az európaiság azonban nem az egyesülésnél, hanem a kulturált diplomáciánál, a tárgyalóképességnél, és az elfogultság nélküli, tényeken nyugvó politizálásnál kezdődik. S bizonyára az Európai Unió sem tudja szolgálni e földrész nyugalmát, biztonságát és stabilitását mindaddig, amíg akár egyetlen nép is az őt ért sérelmek orvoslása nélkül és folytonos rágalmak kereszttüzében kell éljen, szenvedjen. Magyarország csak akkor léphet be az Európai Közösségbe, ha Európa méltóvá teszi magát Magyarország befogadására. Ám Trianon és a párizsi békeszerződések diplomáciai rendezése előtt, Magyarország egyetlen kormánya sem kérheti népszavazás kiírása nélkül a belépést. S ez esetben biztosítani kellene a határokon túli magyarok szavazati jogát is, hiszen legfőképpen ők az érintettek.

STOFFÁN GYÖRGY

Erdélyi  Magyarság,

V. évf. 1994. augusztus

"December végén mindig van egy nap... " Karácsonyi gondolatok

Kedves Olvasóim, Barátaim, Ismerőseim!

Nehéz szívvel szólok ma Önökhöz, Hozzátok. Nehéz szívvel, mert bár lelkem a Kis Jézus születésének gyermeki örömét éli át, s éppen úgy várom a Szentestét, az éjféli misét, a családi összejöveteleket és baráti látogatásokat, mint az elmúlt hosszú évtizedek alatt, mégis ott munkál bennem az aggódás, a féltés, a mai világunk minden sötétsége.

Hiszen, a mi keresztény Európánk megszűnt. A régi tiroli, bajorországi vagy bécsi karácsonyi vásárok békés, illatos, „O Du Fröhliche, O Du Selige”-s hangulata ma már csak emlék. Templomaink szeretet, békét, erőt sugárzó, hitben erősítő és hagyományainkban élő nyugtató valósága is a múlté. Bármerre nézünk a világban, hitetlenséget, hitetleneket, keresztényellenességet, gyűlölködést, háborút és elnyomást látunk, a szabadság és a demokrácia hazug hangoztatása mellett. Felborultak az erkölcsi értékrendszerek, megszűnt a jog, az emberi élet értéktelenné vált, s kialakulóban van egy Krisztus nélküli világvallás, amely felszámolja és semmissé próbálja tenni a tényt, a valóságot, az isteni akaratot és parancsokat, a betlehemi születést és a Feltámadást…

S amikor a környezet változik, amikor a lehetőségek kényszerűvé válnak, akkor maga az ember is hajlamos megváltozni. Hozzáidomul az újhoz, az élni akarás, a megélni-, és jól élni akarás ösztöne legyőzheti az emberi tartást, a hitet, az erkölcsöt, a hagyományt, az emberi méltóságot és az akaratot. Az emberiség nagyobbik része ma bódult csordaként követi az új világ üres szellemiségét és annak lélektelen, megvásárolt, jellemükben és emberi létükben torz vezéreit. Az érzelmek, a szeretet, az emberség legkisebb szikrája is kihunyóban van Európában, s egy másik, egy eddig elképzelhetetlen létforma támadja, támadta meg az ifjúságot, azaz magát a jövőt. És ez, ma már Magyarországon is felismerhető testet öltött…

Mi pedig itt állunk – mert ma még állhatunk! –, és örömünnepet ülve Jézus születésére emlékezve. Az angyalok köszöntését fogadva: „Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön, a jóakaratú embereknek!”  Magyarország ma még ünnepelhet, ma még olyan kormányunk van, amelynek köszöntőjét a „Mennyből az angyal” dallamával halljuk, és Szenteste félelem nélkül énekelhetjük a templomban a „Fel nagy örömre, ma született” című öröméneket, amelyet Gárdonyi Géza vetett papírra, s amely számunkra olyan kedves és olyan csodálatosan karácsonyi, mint Mohr Stille nacht-ja.

Bár a 2019-es és Adventje véget ért, s a Karácsony örömét élhetjük, de kérem Önöket, kérlek Benneteket: A készülődést ne adják, ne adjátok fel. Nem tudjuk mi vár ránk és mikor változik a mi sorsunk is, egy eddig elképzelhetetlen és nyomorúságos, Unió diktálta embertelen állapottá. Nem tudhatjuk, mikor önti el a nemzetközi szocializmus és liberalizmus szennye, a hazátlanok által vezetett Uniós erőszak a Szent Korona országát, a mi hazánkat is. Nem tudjuk a jövőt, de készülnünk kell akár a legrosszabbra is. Testbe és lélekben! Készülnünk kell az önellátásra, és lélekben készülnünk kell arra, hogy megőrizve hitünket fel tudjuk majd építeni újra a valóban keresztény-keresztyén Európát. Mi, magyar keresztények ne idomuljunk a mai kor elnemzetietlenített nihilizmusához, s ne adjuk fel hitünket egy bálványimádó, istentelen parancsnak engedelmeskedve, bárhonnan is jönne ez a parancs. Maradjunk mindig őrzői a betlehemi jászolnak, s ujjongjunk együtt a Feltámadásban, az ígéretben, miszerint a most született, a betlehemi jászol kicsiny lakója, a mi + Urunk Jézus Krisztus + velünk marad a világ végezetéig!

Mert csak a keresztény-keresztyén hitben, Krisztus követésében tudunk megmaradni magyarnak, kereszténynek, embernek, és hazánkhoz - minden körülmények között - hű polgárnak, itt a Kárpátok gyűrűjében, Mária és a Szent Korona országában.

Krisztus születésének örömében, hitünk és magyarságunk minden áron és minden körülmények között való megtartása reményében kívánok áldott Karácsonyt minden Olvasómnak, Barátomnak, Ismerősömnek.

„Adeste fideles læti triumphantes,
Venite, venite in Bethlehem.
Natum videte Regem angelorum.
Venite adoremus, venite adoremus,
Venite adoremus Dominum.”

Stoffán György

Gréczy… a társadalmi tükör

Az ember már azt gondolja, hogy vége a DK-s aberrált, gusztustalan históriájának, a zaklatott feljelentést tesz, a zaklató megbűnhődik, és a köz belemerülhet a várakozás utolsó hetében a szent készülődésébe. Ám, nem úgy van az Magyarországon. Újabb és újabb ocsmányságok derülnek ki, újabb és újabb képek látnak napvilágot, és újabbnál újabb hazugságokkal igyekszik menteni a menthetetlent az a párt, amelynek bukott miniszterelnök-elnöke, és hazaáruló, keresztényellenes felesége adja a parancsokat a mai ellenzéki pártoknak. A szocialista erkölcs mintaképei ezek a politikai niemandok, hiszen a szocialista szó, mint fosztóképző szerepel ebben az esetben.

Meddig lehet elmenni ebben az országban? Mit tehet meg egy politikus, és mit tehet meg egy polgár, aki választja ezeket a politikusnak nevezett senkiháziakat? Nagy a különbség.

Korábban leírtam, hogy a magyar igazságszolgáltatás egyfajta tükre és meghatározója a magyar közerkölcsnek. Most megmutatkozott a tükör és a tükörkép. Amikor a szegedi bíróság felmentette a szocialista SZEVIÉPET, még nem tudtuk, hogy mi van a háttérben. Visszaélés a bírói hatalommal, megvesztegetettség, érintettség… etc. Ezzel egy időben megjelentek a fotók, amelyeket a szocialista, ma már DK-s „politikus” küldözget ifjú hölgyeknek önmagáról és pártelnökére szakasztottan hasonlító szervéről. Ez, Magyarország baloldala. Jogszolgáltatásával, erkölcstelenségével, aljasságával és degeneráltságával együtt. Gréczy új képei voltaképpen nem új képek. Hiszen a magyar igazságszolgáltatás képei ezek… a tükörképek, amelyek a kötelezően „tiszteltnek” szólítandó, de mára igazából megvetettnek tartott taláros társadalom képei. A társadalmi erkölcs képei ezek, amely képek a politikává silányult bírói függetlenségről, az igazságszolgáltatásról, a méltóság elvesztéséről is szólnak.  A nemzet méltóságának lassú elvesztése is itt keresendő, hiszen az Unió parlamentjében még a magyar hazaáruló képviselőket is utálják, mert nincs még egy olyan ország, amelynek képviselői saját hazájuk ellen szavaznának Brüsszelben. Erre csak a magyar képviselők képesek. És ez is a társadalmi erkölcsöt jeleníti meg, hiszen a társadalom egy bizonyos köre, rétege juttatta ki ezeket a hazaárulókat az Unió parlamentjébe. Ám, hiába juttatta ki őket, hiába volt a nagy örömködés. Az EP-ben undorodva legyintenek akkor is, ha a liberális, szocialista magyar képviselőkről van szó. Mert a hazaárulókat ugyanúgy gyűlölik azok is, akiknek dolgoznak. Miért? Mert tudják, hogy aki a nemzetét, a hazáját elárulja, az bármikor képes több pénzért és több hatalomért őt, a megbízót is elárulni…

Gréczy képei kellettek… mert gondolatébresztők. Undorítóak, mint a magyar közélet, mint a magyar igazságszolgáltatás, mint a társadalmi erkölcs, amelynek talpköve, a bírói hatalom is a politikai jól fizetett, de repedtsarkú ócska kurvájává lett.

Persze kérdés, hogy a jobboldal mennyiben felelős ezért a helyzetért. Nagyon is felelős! Mert egy hazugságra, nevezetesen a demokráciára hivatkozva, mint egy palántát, nevelgette, dédelgette és fizeti a mai ellenzéket, rend és fegyelem, alkotmányosság és jog nélkül. Megtűrte és megtűri mindazt, amiben élünk, szemet huny az iskolai „elgenderedés”, a jogászok érzékenyítése, a független bírók elpolitizálódása felett, és minden felett, ami a normalitás ellen támad Magyarországon.

A helyzet egyre rosszabb, egyre kilátástalanabb, mert egyre mélyebbre süllyed a társadalom az elkeseredettségben, a jog feletti csalódásában, és látja a reménytelenséget, amelyet a hatalom tehetetlensége láttat vele. És ez nem jó így! Gréczy fotói nem lehetnek tükre a magyar létnek, a magyar jognak, s így hovatovább a magyar kormánynak és az ellenzéknek. Ha a társadalom és a politikai elit beteg és meghasonlott, azt gyógyítani kell. Kötelező. A lehetőség megvan, és élni kell vele. Ha nem gyógyítjuk, akkor elhatalmasodik, és mint a rák, csak akkor pusztul el, ha mind belepusztulunk.

Reménykedjünk tehát, hogy a kormány végre megtalálja annak a módját és lehetőségét, kommunikációját és a médiafelületeit, amelyek által a társadalom megvilágosodik és reményteli lesz. Mert ma nem az! A társadalom elégedetlen mindkét oldallal, mert átverve érzi magát innen is, onnan is… Petőfi jut eszembe: (…) „Azért a víz az úr!” És a víz egyre jobban háborog…

Stoffán György

A DK-s Don Giovanni - Főszerepben Zsolti, a szépfiú

Ha Mozart élne, akkor olyan operát tudna írni, amilyet saját korában aligha. Hiszen nem volt DK, nem volt egy ilyen fess vigéc, aki formás seggének fotóival elkápráztatja az egész magyar társadalmat – így Adventben. Igaz, a mai kor elvárásainak nem felel meg, mert csak fiatal nőket igyekszik megnyerő pucérságával elcsábítani, és ez a Momentumnál és egyéb CEU-s civil szervezeteknél egészségtelennek és undorítónak hat… Ha lenne, mondjuk egy kiskorú fiú vagy egy meglett férfi… na, az más. Milyen szép volna, ha ez a DK-s Don Giovanni például fideszes képviselőknek küldözgetné a képeit, vagy egyenesen a KDNP elnökének. Akkor a sztori sokkal zaftosabb lehetne. De így? Avitt, beteges nőcsábász hajlamról, tanúskodik, és nem a haladó új világ része.

Belegondolok egy mai opera forgatókönyv-vázlatába…

Nyitány… I. tétel: Öszödi beszéd megzenésítve – II. tétel: Mikor döglik a disznó című dal pizzicato változata… – Coda: Internacionálé rock változatban

Függöny: – A DK-s szépfiú konzervatív, ósdi, ezért nem való Dobrevné Gyurcsány Klári szellemi nagyságai közé és a DK-ba. Ki kell rúgni… Don Giovanni védekezik, de nem fogadják el a jajveszékelését, mert csak szellemileg elégíti ki pártelnökét (legalábbis a manuális és orális beavatkozásról nincs szó), miközben „nacionalista, fasiszta” parlamenti képviselőnőnek ajánlgatja csodás alakját, szerelmét és apró himbilimbijét – a képek tanúsága szerint –, de gyógyszer még nem kell neki. SzDSz-es pszichológusa, a frissen kinevezett egészségügyi vezető, Ungár Klára egészségesnek ítéli. Közben a másik Klára féltékenyen vagdalkozik Brüsszelben, és mérgében Orbánt ostorozza az Unió parlamentjének üres üléstermében, mert Orbán, a gaz, nem hajlandó e széptestűt rábeszélni az öregedő Klárára.

A másik zaklatott nő férje, a zenész, fellép Don Giovannival szemben, ezért a Casanovát is szégyenbe hozó DK-s arról leszállt, de ráerősít a másik iránti vonzalomra, egy csokor, Fidesz által róla készített fotóval. Ezeket küldi szerelme jeléül a „mihazánkos” hölgynek. És ez nyilvánosságot kap, amitől Don Giovanni öngyilkosságot akar elkövetni, és azt bizonygatja egy rövid áriában, hogy ő ezt magáról, saját magának fényképeztette Orbán Viktorral, és nem gondolta, hogy a Fidesz ezt felhasználja ellene… az ária címe: „Nem adom magamat fasiszta lányok kezére…” a kórus, amely a Madách téren tartott szólampróbát a Katona előtt, halkan énekli Händel Hallelújáját.

Erre lép be Franz, az elnök, és elénekli a modern idők legnagyobb áriáját, „nem közügy a fiú segge címmel”, és megvédi pártja Don Giovanniját. Hogy az új világ is védelmébe vegye a szívtiprót, Franz újabb képeket vesz elő, amelyeken Don Giovanni és fegyőr látható félreérthetetlen térdelő pózban. Franz, az elnök, kissé hiányos ruhában áll és gesztikulál, O1G tetoválással a hátán, amit a világosító remekül tesz láthatóvá… (Franz, fején fallosz jelmezt visel!)  A fináléban, a zenei hagyományoktól eltérően elénekli a DK-s Don Giovannival azt a duettet, amelyben szerelmet vallanak egymásnak. Az ária címe „langyos szellő járja át a gatyánkat”… A duett alatt a fegyőr megsimogatja mindkét énekest, és pucéran elhagyja a színpadot. (Így már az új világ szerelmi bugyrait is bemutatják… és elfogadhatóvá válik Don Giovanni megtévedt képküldözgetése.)

Mielőtt a függöny lemegy, Klára áll a színpadra, de nem énekel, hanem artikulátlanul ócsárolja a katolikus papokat, Orbán Viktort, a Budapestre tervezett, de már leállított beruházásokat… mire a fizetett közönség állva tapsol, és rigmusokban követeli a hűtlen Enikő leváltását. A függöny helyett a vasfüggöny ereszkedik alá, amelyen a következő felirat olvasható: Boldog – majd egy kép, amely marionett figuraként ábrázolja az új, zseniális főpolgármestert – és egy kötőjel után a „t” betű…  

Vége

Rendezői instrukciók: Az opera egyfelvonásos, három órás… A kijáratoknál a jegyszedő néni helyett, gumilövedékes fegyverekkel felszerelt izraeli katonák akadályozzák, hogy az előadás végéig bárki is elhagyja a nézőteret. Mert ez a DK-s demokrácia…

Az előtérben Schilling Árpád neje ingyenesen, és két kézzel áll a férfiak rendelkezésére egy szakad kanapén… anyaszült meztelenül.

Mozart, és az összes nagy operaszerző sajnálhatja, hogy egy fantáziátlan korban élt… mert az igazi téma az új világ küszöbén, a szodomai magaslatokat is veri… Csak hányunk tőle!  De „Semmi baj! Ez a színészet” és ez a politika!”

Stoffán György

FIGYELEM! ÍGY PRÓBÁLJA MEGKÁROSÍTANI ÜGYFELEIT A DRV!!!!

Az ország egy részének a DRV szolgáltatja – Európában a legdrágábban – az ivóvizet. Nos, ez a siófoki központú cég új, és számomra eddig elképzelhetetlen aljas módszerrel igyekszik levenni az ügyfeleit.

Saját tapasztalatom:

Jön a vízóra leolvasó, és a 19,3 m³-es fogyasztást 193 m³-ként rögzíti. Amikor erre rájövök, írok az ugyfelszolgalat@drv.hu-ra egy levelet, amelyben a valós fogyasztást a mérőóra fotójával együtt elküldöm. A válaszlevél helyett jön a 173 m³-ről szóló levél és csekk.

Tehát minden bizonnyal, a mérőórát leolvasó kollégáknak kiadhatta a DRV, hogy akit lehet, azt így, a valós fogyasztás sokszorosával verjék át, hiszen a fogyasztó által a bediktált fogyasztást, a DRV nem fogadja el, ha a leolvasó – aki nincs tisztában az helyi értékkel – más eredményre jut. A fogyasztó pedig, az idegeskedés mellett még időt is pazarolhat e maffiózó vagy kőbunkó cég miatt arra, hogy várja az óraellenőrző brigádot…

A mai napon a következő levelet küldtem a már említett ügyfélszolgálat részére…

"Tisztelt Ügyfélszolgálat! 

A decemberi leolvasás után Önök jelezték, hogy az általam bediktált fogyasztást az Önök idióta leolvasójának közlésével ellentétben nem tudják elfogadni. Én  lefotóztam a fogyasztásmérőt, és jeleztem, hogy bármikor a rendelkezésére állok az hozzám kiküldött ellenőrnek, hogy bebizonyosodjék, a helyi értékkel hadilábon álló leolvasójuk tévedése. Ehelyett, a mai napon kézhez vettem egy horribilis összegű számlát, amelyet nem áll módomban az ügy tisztázásig  kiegyenlíteni. 

Önök nem bocsánatkéréssel és revidiálással, hanem cinikus és ügyfélellenes magatartással válaszoltak leveleimre, a kiküldött számla kézbesítésével. Ezért a Fogyasztóvédelemhez, a nyilvánossághoz és a bírósághoz fordulok, mert minden bizonnyal nem én vagyok az egyedüli, akivel megpróbálkoznak a valós fogyasztás sokszorosát megfizettetni. Mellékletként újra megküldöm a fogyasztásmérőről, az Önök idióta leolvasójának közlése után nyolc nappal készült képet. Ez is bizonyítja, hogy nyolc nap alatt nem fogyaszthattam el 5000 liter vizet, tekintve, hogy sem mosodám, sem haltenyészetem nincs.

Kérem, hogy haladéktalanul, és bármikor küldjenek ki ellenőrző szakértőt, aki a helyi értékkel tisztában van és legalább 5 általános osztályt is elvégzett. 

Felhasználó azonosító: 3800084815

A számla sorszáma: 5040636503

Felháborodásom ellenére is maradok tisztelettel: 

Stoffán György 

író, újságíró, főszerkesztő

Nemzeti Napló"

MINDEN DRV ÜGYFÉLNEK FELHÍVOM A FIGYELMÉT ARRA, HOGY A CÉG NEM ÜGYFÉLBARÁT. Fontos tehát, hogy minden drv fogyasztó a vízfogyasztás árát tartalmazó csekket és számlát ellenőrizze !!!!  

E visszaélés miatt, a DRV Ügyfélszolgálattal folytatott összes levelezésemet csatolva, a Fogyasztóvédelemhez és az illetékes bírósághoz fordulok. Hátha sikerül a DRV-t legalább egy-egy esetben a tisztesség útjára irányítani. 

Tordai Bence koporsója…

Immár tíz esztendeje, hogy a nemzeti kormány kétharmados parlamenti többséggel vezeti Magyarországot. E tíz esztendő alatt nagyot fejlődött az ország, a gazdaság, megváltozott az emberek életvitele, a dolgozó társadalom jobban él, és a nemzeti elkötelezettség is mintha pozitívan változott volna. Azonban néhány olyan mulasztásunk van, amelyek a fenti, jó irányba indult változásokat egyik pillanatról a másikra megsemmisíthetik.

Ezeket a mulasztásainkat tartalmazta a Várba vitt koporsó, amelyet a ’19-es patkányforradalom szellemi örököse, a nemzetét semmibe vevő, parlamenti bohóc vitetett a Sándor palotához.  

A koporsót képzeletben felnyitva mindjárt a szemfedőt látom meg. Szépen hímzett, gyönyörű redőkkel és csipkével a szélén, de nem átlátszó… és cirkalmas betűkkel a közepére mázolva: DEMOKRÁCIA.

Igen, ez az a szemfedő, amely mindent eltakar, amivel elfedtük az elmúlt tíz év mulasztásait: a rendteremtés kötelezettségét, a ködösítésekkel teli szólamok igaztalanságát, a nemzeti érdekek még keményebb szolgálatának elmulasztását, az igazságos elosztás és pályáztatás kötelezettségét… a jóravalók félreállítását és az alkalmatlan hízelgők, talpnyalók magas hivatalokba helyezését.

Mert minden, ami a koporsóban van, és az, hogy e koporsót egyáltalán felvihették az elnöki rezidenciára, az igenis, a mi bűnünk! Önmagunkkal, a néppel, a magyar nemzettel szemben, a demokráciára hivatkozva, azzal takarva botorságunkat, önzésünket és félelmeinket a „megreformált” Uniótól!

Mert harminc éve nem értjük meg, hogy a proli házmesterrel nem lehet Mozartról vitát folytatni, mert azt gondoljuk, hogy aki a „vörös bolygóról” jött ugyanazt érti egy-egy fogalmon, amit mi, keresztény magyarok értünk. Nem látjuk be, hogy az ellenséggel nem lehet együtt poharazgatni, mert mérget tölt az italba, amint elfordulunk, és nem követeltük meg a tiszteletet a nemzet, a haza, a Himnusz, és a Miatyánk iránt. Csak beszéltünk a magas katedráról és a hangunk nem érte el a fiatalokat, nem érte el azokat, akikhez az ellenség nem a pulpitusról beszélt, hanem kiszállt az Audiból és bár nehezére esett, de odament az emberek közé a választások előtt, mert tudta, hogy mit nyerhet, és mit veszíthet, ha nem ezt teszi.  

Mi nem ezt tettük. Mi azt mondtuk, hogy megreformáljuk az Uniót. Nem ment! Mi megjátsszuk a glaszékesztyűs, zsakettes, cilinderes úriembert a mocsárban is, és azt hisszük, hogy erre a mocsárlakó is képes. Mi elnéztünk minden aljasságot, trágár tüntetést, vádaskodást, ünnepeink megrontását, a szegény gyermekek karácsonyi szánkóinak megrongálását a demokrácia nevében, és parancsba adjuk az emberi méltóságában megalázott rendőrnek, hogy a szolgálati szabályzatban és az alkotmányban foglaltak ellenére is tűrje a csőcselék köpéseit, füstbombáit és petárdáit – mert demokrácia van, amibe ez is belefér. Tordai koporsójában benne van a mi tíz évünk minden mulasztása. Benne fekszik a bíróságok minden jogot megtagadó politikai ítéleteinek sokasága, a politikusok gazdasági bűncselekményeinek eltusolása, a szemkilövetés megtorlatlansága, a metrópénz sikkasztás 167 milliárdjának felderítetlensége, a titkosszolgálatok hazaárulásának bírói felmentése, és a szegedi maffia büntetlensége egy olyan bírónő által, akit a bűnösök egyike pénzelt… a mai hírek szerint. És benne van ebben a koporsóban a nemzeti tanterv is, amelyben nem szerepel Wass Albert, Nyirő József, s amelynek IV. osztályos olvasókönyvéből Nagy Bandó verseket olvashat a kisdiák… nem tanítunk zenét és művészetet, az erkölcstan órák és a mindennapos tornaórák nevetség tárgyát képezik a tanintézetekben… és sorolhatnám, de ez a koporsó oly sok önmagunk ellen elkövetett bűnt rejt magában, hogy lehetetlen volna e felsorolás. Mi pedig azt hisszük – talán magunkból és az érdemtelenül kapott horribilis tiszteletdíjakból kiindulva, hogy pénzzel minden kiváltható.

Most pedig? A koporsót vivőket kárhoztatjuk, noha amennyiben ez a koporsó üres lenne, Tordai sem lenne már szabadlábon, s nem vihetne efféle figyelmeztetést Magyarország elnökének. Igaz, amiért vitte, az is benne van ebben a koporsóban. Mert a TB-törvény egy-egy pontja is bűn… De ez már egy másik cikk…

Tíz év után nem kárhoztathatunk senki mást, mint önmagunkat. Tíz év három kétharmada mellett nem lehet más a hibás a mai káoszért, a mai kommunista-liberális győzelemért és azért, hogy mindent, amit akarnak, megtehetnek. Mert a sorompót nem zártuk le. Nem állítottunk fel időben erkölcsi határokat, nem követeltük meg az alkotmány előírta rendet, és nem vettük figyelembe a nép, a nemzet, a társadalom jogos igényeit a fentiekkel kapcsolatban.  A magyar kormány nem ismeri a néplélek elvárásait, nem ismeri a magyar nemzet hitét és gyengeségeit… hanem követ egy innen-onnan összetákolt félig liberális, hamis demokráciát hangoztató, félig keresztény félig… rendszert, amely mára kiderült: meglehetősen bizarr, törékeny és olykor álságosnak tűnő. És nem lát le a népre senki, aki ma a parlamentben üldögél, mert milliós fizetések mellett, egy idő után mindenki elfelejti honnan jött… és nem gondol arra sem, merre tart, mint arra sem, hogy egyszer számot kell adnia.

Ha nem akarjuk az egész országot az októberben néhány helyen győztes, de országos káoszt okozó magyar gyűlölők kezére adni, akkor cikkem olvasása után végre tessék elgondolkodni mik a lehetőségek és hogyan tudnunk törvényesen, de keményen rendet tenni abban a rendetlenségben, amelyet a mi mulasztásaink hosszú sora okozott. Ha viszont bukni akarunk 2022-ben, akkor hagyjuk tüntetni kedden, szerdán és mindig, parlamentben és utcán egyaránt a hazudozókat, az ellenséget, a magyarság megsemmisítőit. De ne panaszkodjuk többé…

Stoffán György