Fordítva a hintalovon

A hazai ellenzék elvesztette az iránytűt. Példaként állítja ugyanis a kenyéradó gazdája és annak eszmeisége ellen fellépő párizsiakat, akik kukás-mellényben (rendőrségi kifejezéssel élve: láthatósági mellényben) borították lángba Párizst. Ugyanis az egyik betegagyú ellenzéki uniós képviselő, akinek minden bizonnyal születése óta nem volt önálló ötlete vagy gondolata, kitalálta, hogy példát véve a francia tüntetőkről, ők is sárga mellényben, „ha Párizsban sikerült, itt is sikerülni fog” szlogennel kivonulnak szombaton a fővárosba tüntetni (ez esetben Budapestre).

 Újhelyi és társai ezzel arra bíztatják a tüntetőket, hogy a nemzetközi liberális világpolgárság, a migráció és a CEU ellen tüntessenek, a sárga láthatóságiban, mert hát a Párizsiaknak is már-már sikerül ezeket a fent említett dolgokat legyőzniük… Igaz, még a szombat ott is hátra van, és a katonaságot is kirendelte Mikron a francia nép ellen, de ez Újhülyét egy cseppet sem zavarja. Szerinte Párizsban sikerült, hát Budapesten is sikerülnie kell… de mi is sikerült Párizsban és minek is kell sikerülnie Budapesten?

A sárgamellényes nyomorú agyú ellenzéki politikus fordítva ül a hintalován. A franciák az üzemanyag árának emelése és a migrációs politika, valamint a liberalizmus ellen tüntetnek – mint mondtam. Újhülye pedig, a nem kevésbé hülye Karácsonnyal ezt a tüntetést kasserolja, ami azt jeleni, hogy a budapesti sárgamellényesék pont Soros, a CEU, a liberalizmus és a migráció ellen tüntessenek. Erre hív ugyanis a párizsiakkal való szimpatizálás. Magyarán, Újhülye és Karácsony szerint: – Lángba kell borítani a várost, el kell zavarni a liberális és szocialista vezetőket, ki kell állni a migráció ellen és be kell zárni a CEU-t, közben sérüléseket kell okozni a rendőrökön, és ha lehet ölni is kell… ha pedig a rendőrség szarrá veri a tüntető mellényeseket, így Újhülyét és társait is, akkor az is belefér, mert Párizsban is azt csinálták. Az üzemanyagárak nem növekednek hazánkban, ezért azzal nincs baj.

Kezdem nem érteni a hazaáruló politikai pártot és a hazaáruló szoci és liberális politikusokat. Egy mellény kedvéért is megtagadják eddigi – orvosi esetnek számító – elveiket és az ő elveik ellen harcoló párizsiak mellé állnak, mert szép a kukásmellény. Ami pedig a szellemi képességeiket illeti, hát attól eddig sem voltam elragadtatva. Azonban most én is csak egy kávét kérek…

Stoffán György

„Asagitis hungarorum libera nos Domine!” – avagy a kresztábla nem ég...

novellaféle

A brüsszeli katedrális félhomályában csak egy térdeplő alak látszott. A hajnali fény sugara rávetődött a nagykabát CEU-kitűzőjére. A roráté épp most ért véget, de a templom ez alatt is üres volt, hiszen Brüsszelben ma már senki sem jár templomba. Csak egy tántorgó öregember és néhány kísérője szállt ki a kocsiból, ám a vénember kísérők nélkül ment be a templomba. Reszkető kezeiben rózsafüzért tartott, és úgy roskadt le a Szent István szobor elé tett térdeplőre, mint aki soha többé nem akar felállni.

• Tárgyalni jöttem Pista! – mondta ellenkezést nem tűrő hangon, de választ nem kapott. – Legalább mondj valamit, ha hozzád beszélek… ilyen még nem volt, hogy figyelmen kívül hagyják, ha valakihez szólok. – csapott a térdeplő tetejére, de ebben a pillanatban valami a bütykére esett, amitől feljajdult. Egy imakönyv volt a tettes, amely a csapkodásnak köszönhetően kicsúszott a térdeplő polcocskájából. Gyuri bácsi felszisszent… mindig is baj volt a bütykével, mert gyerekkorában, amikor a Gestaponak dolgozott, egy kapu mellé állították figyelni, de a házban sokáig időztek a katonák, mert rengeteg érték volt, amit el kellett szállítani. A kis Gyurka pedig órákat állt a mínusz húszban azért a néhány arany Doxáért, amit kapott a figyelésért. Közben meg lefagyott a bütyke.

A templom áhítatos csendjét, csak Gyuri bácsi hol elcsukló, hol erőszakosan kimért hangja zavarta meg. Monológot mondott, mert Szent István szobra minden unszolás ellenére néma maradt… Gyuri bácsi azonban nem hagyta magát, alkudozott. Hol sírva, hol mérgesen, hol humorizálva. De semmi…

• Figyelj rám te buta gój – tett ajánlatot Gyuri bácsi, mereven nézve a szobor kissé megkopott szemébe.. – Nem tudok egyről a kettőre menni a te szaros népeddel. Hiába bérelek föl pár tornából felmentett egyetemistát, ezek még egy tisztességes tüzet sem tudnak rakni a rólad elnevezett körúton, mert a hülyék fémtáblákat tesznek gúlába és azt gyújtogatják… hát milyen mű-egyetemisták ezek? Egy kurva kukát se tudnak a kresztáblák tetejére tenni… – sírta el magát. – Pedig mennyi pénzem fekszik bennük. A törtvényeket is én hoztam, de nincs mit csinálni. A te hülye keresztényeid nem mennek ki az utcára harcolni, hanem otthon a TV meg a számítógép előtt röhögnek az én embereimen – mondta immár dühös sértődöttségében angolul. Nézd Pista leteszek neked ide egymillió eurót… csak intézd el… legalább annyit, hogy a rendőrök megtámadják az embereimet. A szégyen megöl, amikor a nyugati TV-knek más országokból kell képeket bevágnia, hogy valamit mutathassanak Magyarországról… mert nincs egy csepp vér, nincs gumibotozás semmi sincs. A rendőrök állnak, mint a Bálám szamara… Istenem, milyen szép volt, amikor az én Ferim volt a miniszterelnök. Csak szóltam neki és már ment is a lovas rendőr kardlapozni… de hol vannak azok a szép idők, amikor terhes anyáktól kezdve a dohány utcai rabbiig mindenkit jól elvertek… - legyintett Gyuri bácsi… Ma csak akkor intézkednek, ha egy félrészeg körbehugyozza a park egyik fáját… de ha gyújtogatnak az én embereim, na akkor semmi… hát milyen állam ez? Ja… és van még egy dolog te Pista. Követelem, hogy vond vissza azt a felajánlást, amit annak a gój megfeszítettnek az anyja felé tettél. Ne védje ezt a magyar csürhét, amelyik nem engedi, hogy az avitt keresztény szart, amit kultúrának mondanak, leromboljam…

Folytatta volna, de a hatalmas Szent István szobor recsegve-ropogva rádőlt. A mentőben már csak azt hajtogatta, amit St. Gallenben a barátok minden zsolozsma után: „Asagitis hungarorum libera nos Domine!”

A kórház napokig nem hozta nyilvánosságra halálhírét, mert a berlini kocsis-parasztasszony és stábja, az ócskatragacsos fővezérrel nem tudott szót érteni a nekrológ ügyében. Mindenki másképp akarta dicsérni… Végül megegyeztek abban, hogy majd Bergoglio bácsi jelenti be a halálhírt és ír nekrológot.

A római Szent Péter Bazilika előtt ravatalozták fel. A gyászbeszédet Anulu, a hatalmas, szép, fekete fiú, Gyuri bácsi menye mondta, majd Orbán Viktor méltatta az elhunytat… és minden folytatódott tovább a maga rendjén…  A budapesti mű-egyetemisták nem értették mi történt, mint azt sem, hogy a kresztábla miért nem gyullad… de azért tovább tüntettek… a betolakodók meg csak jöttek és jöttek. Ekkor esett le az európaiaknak, hogy nem is Gyuri bácsi volt a ludas…

Stoffán György    

Kárpát-haza, ugrásra készen…

Napok óta nem győzöm felvenni a telefonokat, és nem győzöm nyugtatni az érdeklődő barátokat: – „Higgyétek el, Orbán Viktor tudja, mit csinál…” – mondom szakmányban a vonal innenső végén, szerte a Kárpát-hazába. Merthogy nem vagyunk egyedül.  Erdély, Partium, Felvidék, Délvidék, ugrásra készen várja a pillanatot, amikor az amúgy is sokat látogatott fővárosban, magyar polgárként a magyar keresztény nemzet érdekeit megvédheti.

Felemelő érzés volt az első ilyen telefonhívás, mert határ és száz év ide vagy oda, olyan összefogást tapasztaltam, amely az évszázadok alatt minden olyan esetben fellángolt, amikor a maihoz hasonló gyűlölködők, ellenségek és hazaárulók igyekeztek felülkerekedni a magyar keresztény nemzeten, annak érdekein vagy megmaradásának biztosítékát veszélyeztették.

Felemelő érzés hallani a magyar öntudat és önvédelem hangját, amelyben nem valamilyen remélt jutalom iránti vágy, hanem a haza szeretetének hanglejtése rejlik. Hiszen Belső-Magyarországon is ritka – ma már – az efféle, lélekből indított lelkes szó, a színtiszta nemzeti indulat, az elkötelezett honvédelem iránti vágyat bizonyító hang, amely nem mások ellen, hanem a Hazáért csendül meg a magyar lelkekben, mint a Nándorfehérvár védelmére hívó déli harangszó.  

Most a véres kardot nem kell körbehordozni az országban, hiszen a média, az internet és az utazó szemtanúk, mint Tinódi Lantos Sebestyén, elmondják a történéseket, s így nem kell sok idő sem arra, hogy az ország más tájain, kilencvennyolc éve idegen fennhatóság alatt sínylődő testvéreink felkerekedjenek a haza védelmére. Mert nekik, ellentétben a hazai ellenzékkel, sokat jelent a magyarság, a nemzet, a hűség és a hazaszeretet, s ezekre a fogalmakra szívesen megtanítanák az őket évtizedek óta ócsárló liberális baloldalt.

Ma még azt mondom: „várjatok, mert Orbán Viktor tudja, mit csinál.” Lehet azonban, hogy eljön a pillanat, amikor mást kell mondanunk… mindegyikünknek, akiket felhív egy-egy barát, sokak nevében. Mert a húr feszül, mert a csőcselék – idegen pénzért, és az ellenzéki politikusok aljas, félrevezető lázítása okán – nem marad békén. Pedig, a nemzet békét, csendet és nyugalmat akar. Nem kukaborogatást, trágárkodást és égő várost. S ha ez utóbbi folytatódik, akkor egy éjszakára meghívom Csíkot, Háromszéket, Szatmárt, Bihart és Bereget, Kassát és Nyitrát és Nagyszombatot, Újvidéket és az egész Bács-Bodrogot…

Mert nem egyedül vagyunk, hanem sokan – e Kárpát-hazában. Az ellenség pedig közös és mélyen elítélendő… mert a hazaárulás önmagában is elítélendő, a terrorizmus pedig a világot veszélyezteti. És az, amit a mai hazai ellenzék tesz, az terrorizmus, ami ellen egy ország lép fel, ha kell…

Nem lesz itt Majdan, nem lesz itt forradalom. A pedagógia éjszakája lesz… amelyen megértetjük végre, hogy mi a magyar nemzet elvárása a hazai ellenzéket illetően… és azt bizony, a továbbiakban be kell tartani! És tessék elhinni: be fogják tartani... 

Stoffán György

Keresztényellenesség Budapesten - nyílt levél dr. Pintér Sándornak

Őexcellenciája

Dr. Pintér Sándor úr

Belügyminiszter

BUDAPEST

Excellenciás Belügyminiszter Úr!

A napokban zajló és mindnyájunk számára világos célt megfogalmazó, magyar és keresztényellenes lázadás-sorozat, amelyhez a még tanulatlan, és tapasztalatlan fiatalokat használják fel nemzetünk és keresztény hagyományink ellenségei, egyre nagyobb türelmetlenséget vált ki azokból, akik bizalmat és hitet fektettek a jelenleg regnáló kormányba.

Ugyanis, amíg ezek a fellázított fiatalok „demokráciát” üvöltöznek, addig a demokrácia vélt követelményei szerint, békében élni szándékozó többség veszélyben érzi magát, bizonytalannak érzi a belső rendet és hiányolja azt a rendőri fellépést, amely biztonságát garantálja, és amelyet joggal el is vár kormányától. Hiszen erre adta le voksát április 8-án.

A ricsaj, az éjszakai be nem jelentett randalírozások, a rendőreinkre támadó fizetett bűnözők anarchiája mellett, megjelent egy másik veszélyforrást jelentő tényező is. Ez pedig a kereszténység elleni megnyilvánulások sokasága, amelyeket, mint magyar római katolikus polgár, magyar keresztény újságíró nem csupán kifogásolok, hanem kikérek magamnak, és követelem ennek az ocsmány magatartásnak gyökereiben való elfojtását. Törvényeink biztosítják ennek a magatartásnak a megakadályozását, kivált, ha rongálás és egyéb büntetendő cselekmények kísérik a kereszténység elleni lázítást. Ugyanis a cselekmények már potenciális életveszélyt is jelenthetnek a többségre, ami tűrhetetlen egy alkotmányos rendben. Demokráciát Excellenciád engedelmével nem emlegetnék, mert ezt a szót és fogalmat alaposan lejáratják ma Európa szerte a hazánkat is megsemmisíteni akaró belső és külső ellenségeink. Inkább az alkotmányos rend legalapvetőbb követelményeire emlékeztetném Excellenciádat, hiszen amikor egy kisebbségi vallás ellen a legapróbb megnyilvánulást tapasztalja a hatóság, akkor a törvény szigorával lép fel – azonnal. Mi indokolja tehát a Hatóság részéről a negatív diszkriminációt a keresztény lakossággal szemben?  Miért nem érdemel a katolikus, református, evangélikus és az unitárius közösség hasonló védelmet, ha támadás éri a kereszténységet Budapesten?

Az ország karácsonyfájának, az adományoknak és a Kossuth téren felállított betlehemnek a felgyújtására való felszólítás, már önmagában is bűncselekmény.

A demokráciára hivatkozás és a külföld véleményétől való félelem nem támaszthatja alá a többségi lakosság veszélybe sodrását, az állampolgárok többségi akaratának figyelmen kívül hagyását, sem a példásan és nagy áldozatot hozó, szolgálatot teljesítő, de súlyos veszélyhelyzetben lévő rendőrök biztonságát. Alapvetően Magyarország államrendjének felforgatását, illetve a felforgatás engedélyezését.

Nem csupán a magam, de a nemzet létét és biztonságát, jövőjét, valamint a kereszténységet féltő tízezrek nevében kérem Önt, hogy a továbbiakban akadályozza meg a külföldi pénzen szervezett és idegen bűnözőket is igénybe vevő, Magyarország államrendjének megdöntésére irányuló szervezkedést, lázítást és a közrend megzavarását. A magyar választók ezt várják és várják el Excellenciádtól és a magyar kormánytól. A civil társadalom türelme véges. Egyben tragikus volna, ha a civilek saját és családjaik védelmében tennének lépéseket. Az polgárháborúhoz vezethet. Kérem tehát Excellenciádat, hogy az Alkotmány értemében állítsa helyre a közrendet és a magyar polgárok biztonságérzetét.  

Aggódva kívánok Excellenciádnak és Munkatársainak Áldott, Békés Karácsonyt!

Isten áldja Mindnyájukat!

 Stoffán György író, újságíró

A proletárdiktatúra centenáriumi megnyitóünnepsége - rendezte Bangóné

Bizonyára megnyerné az Oscart Bangóné, ha a Zorbán nem tenne neki keresztbe. Hiszen ilyen rendezést, amelyet az MTVA Székházban sikerült létrehoznia, párját ritkító művészi alkotás egy primitív, hazug, aljas, proli némbertől. A kommunisták centenáriuma Magyarországon ugyanis felülmúlja az oláhok centenáriumi színjátékát és hamisításait. Bangóné remekelt.

Mi is történt?

A balos terroristák visszaélve képviselői igazolványukkal (ami helyett inkább diliflepnire volna szükségük), a székházi tobzódásban nem tudták mér kitalálni, mivel hülyíthetik el a tőlük nem sokban különböző szimpatizánsaikat. Vadai sírdogált (elvonási tünet), a csepeli rém lábát röntgeneztette, Hadházy a kabátját vesztette el félmakonyán, miközben kihúzták őt lábánál fogva a durva orbánista fasiszta kápójellegű, nyilas verőlegények a hideg hóba lehúzott gatyában… Mindenkinek megvolt a maga szerepe Bangóné rendezésében. És jött az isteni szikra. A nevében a jelleme rendező, Bangóné, nem vette észre – mert tényleg annyira bangó – , hogy a kamera forog és rendezői utasításait veszi.  Ő, a Mária-lányok szeretetteljes és művelt stílusában azt mondta: „Kurva erős kép lenne, ha a lépcső előtt lefeküdnénk és tarkóra tennénk a kezünket.” És a sok degenerált liberális és szoci milliomos megtette. Ott hasalta a lépcső előtt és jött Bangóné nagymonológja, miszerint rossz arra gondolnia, hogy szegény gyermekei – akiket amúgy napok óta le sem szar, mert a gázsit felvette és azért meg kell dolgozni –… tehát milyen rossz lesz, ha róla ilyen képet látnak majd a szeretett drága csemeték…

Vajna biztosan a térdét csapkodná mind az alakítást, mind a rendezést látva. Hiszen ő szokva van ehhez a stílushoz, és az efféle rendezőkhöz. Nem kell messzire menni, csak gondoljunk a Hunyadi filmre, amire Vajna a magyar adófizetők pénzéből hét milliárdot adott egy Bangónénál nem kevésbé művelt forgatókönyvírónak és rendezőnek…

Talán már fel is hívta Vajna Timi, hogy elfoglalt férje időpontot adjon a nagy felfedezettnek, az MTVA székházban a proletárdiktatúra centenáriumának megnyitó ünnepségén bemutatott dráma rendezőjének, Bangónénak, és mellékszereplőként annak a néhány ócska, jellemtelen gazembernek, akik ott statisztáltak e hazugság-előadáson.

Remek darab volt, hiszen benne van 1919-tól napjainkig a szocialisták és liberálisok minden jellemzője: Hazudni, hazudni, hazudni, mert Lenin mondta…

Az ócska, spicli, proli házmesterek minden gőgje, műveletlensége és önbizalma… mert ők megtehették… van papírjuk róla. Képviselői papírjuk, akárcsak Kun Bélának, Szamuely Tibornak vagy Rákosi Mátyásnak és Gerőnek, Décsy Gyulának vagy Apró Antinak. Mert ők a szellemi elődei ennek a terrorcsoportnak, amely jogot, törvényt és emberséget semmibe véve, váci püspöki bíztatásra még a Karácsony szent ünnepét is sárba taposnák.  

Bangónét Berni felterjeszti az Oscarra, Vajna ad vagy ötmilliárdot egy nagyobb volumenű Bangó –filmre, s máris megvan a történelmi film… Igaz, ebben sem lesz Hunyadi, ahogy a Hunyadi filmben sincs, de legalább egy Zojához hasonló hősnő rendezi… és ez Vajnának tetszhet…

Az viszont, hogy ennek a Bangóné féle mostani rémdrámának mikor és hogyan lesz vége, azt csak a forgatókönyv írója tudja. Mert a forgatókönyv, már egész biztosan megvan… 1789 óta…

 Stoffán György

Feltételezett gyilkos a tüntetők között… avagy a bűnözők jogállása

Az ellenzéki képviselők szereptévesztésben vannak, amit megpróbálnak legálisnak beállítani az alul-művelt és ostoba csürhe, és a megvezetett fiatalok előtt. A békésnek nevezett trágár, kocsmai hangulatú, magyar-és keresztényellenes tüntetés, a váci püspök, lelkesítő és hazug üdvözletével megerősítve súlyos problémákat okozhat a magyar társadalomban. A szerep-tévesztett képviselők pedig, visszaélve a saját maguk által hazudott és vindikált jogaikkal aljasul és az ország biztonságát veszélyeztetve bűncselekmény sorozatot követnek el… olykor részegen, és nagy hanggal.

 Mit is tartalmaz e senkiházi, hazudozók jogállásáról szóló törvény?

 „Beléphet az Információs Hivatal objektumaiba igazolványa felmutatása és ellenőrzése után, a látogatás céljának megjelölésével, a hivatal működési rendjére vonatkozó szabályok megtartásával munkanapokon, a munkaidő kezdetétől végéig terjedő időszakban. (1/1996. (VI. 19.) TNM rendelet a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok létesítményeibe történő belépés rendjéről)”

 Tehát, nem azt írja e törvény vonatkozó része, hogy Beer Miklós engedélyével betörhetnek bárhová és megzavarhatják az intézmények működését, hanem azt, hogy MUNKAIDŐBEN mehetnek be, látogatásuk céljának megjelölésével. Nem éjjel és főleg nem a székház felgyújtását emlegetve, azzal fenyegetőzve. A proli mentalitás anyatejjel való elsajátítása ezeknél a bűnözőknél, akik a parlamenti munkát is megakadályozták, nem mentség a törvények alól. Sőt a törvény nem tudása sem mentesít a bűncselekmény ódiumai alól. Az pedig egyáltalán nem tolerálható, ha a képviselők visszaélése a „tömeget” államellenes és a közrendet megzavaró cselekményekre buzdítja, és ebben egy olyan bűnöző is részt vesz, aki 2006-ban lövetett a valóban békés tömegre, és ennek következményeként emberek halálát okozta… tehát feltételezhetően gyilkos.

 Nyilvánvaló hazugságokkal és külföldi, fizetett bűnözőkkel a magyar állam ellen szövetkezni HAZAÁRULÁS, amelyet szintén szankcionálni rendel az Alkotmány és a Btk. Így, tehát a harmadik adventi vasárnap tüntetése és a Tv székházba való betörés egy jogállamban ügyészi, majd bírósági eljárást kell, hogy maga után vonjon. Kíváncsian várom a fejleményeket…

 E tüntetések után pedig, amelyeken a „demokráciát”, majd a „gyújtsuk fel a betlehemet” skandálók békésen vonulgattak a főváros utcáin, majd nyolc lázító parlamenti képviselő betört a Tv-székházba… stb.. senki, de még a kormány se emlegesse nekem a nem létező és mindre ráhúzható ostobaságot, a demokrácia szót. Ezek után már nem érv és nem indok ez a fogalom semmire! Tessék szíves lenni leporolni az Alkotmányt és a Btk.-t, s aszerint rendet teremteni Magyarországon, hogy nyugodt és békés Karácsonyt ülhessünk egy hét múlva. És se nekünk, csonka-országiaknak, se Külső-Magyarország magyarjainak és székelyeinek, ne kelljen harcra készen állniuk egy esetleges ellenzéki és hazaáruló támadás visszaverésére… mert az nem hiányzik senkinek… Talán ezzel még a váci püspök is egyetért… ha nem is tetszenék neki…

 Stoffán György

Nyílt levél a keresztény-és magyarelleneseket üdvözlő Beer Miklósnak

Püspök Úr!

Nem először válik világossá milliók előtt az a magatartás, amelyet Ön tanúsít a magyar nemzet és a keresztény hit ellen. Ma ismét ezt tapasztaltuk… Ma, az Öröm vasárnapján.

Ön, az „Orbán geci, Basszátok meg Jézust, Gyújtsuk fel a betlehemet, Mocskos Fidesz…” etc… mondatokat skandálóknak küldött ma üzenetet, biztosítva őket arról, hogy becsüli a kitartásukat. Olyanokat üdvözölt nyilvánosan váci püspökként, akik meggyalázták és gyalázzák egyházunkat, ünnepeinket, s aki az Andrássy úton akarnak akasztani. Ön vagy öregkori demenciában szenved (magyarul hülye), vagy sátáni elképzelései vannak, amelyekkel egyházát, hívő népét és magyar keresztény nemzetet igyekszik megalázni.

Katolikus egyházunk a gyilkosságra felhívást, vagy azok lázítását elítéli. Ön azonban püspök létére, lejáratva ezzel a ma Magyar Katolikus Püspöki Kart, olyan károkat okoz, amelyek felmérhetetlenek és visszafordíthatatlan folyamatokat indítanak el.

Önnek nem az a dolga, hogy egy liberális, hazazáruló kisebbséget támogasson üdvözlő levelével, hanem az egyházban amúgy is feszült hangulatot csillapítsa és egységet igyekezzék teremteni. Ezzel szemben Ön a keresztény magyar kormány ellen uszít, és ezzel az egyházunkba vetett hittől tántorítja el a hívő és mindig hű magyar népet Mária országnak népét, ahelyett, hogy az országért és a magyarságért imahetet hirdetne, látva azt a veszélyt, amely leselkedik ránk Európa liberális és keresztényellenes vezetése és ezek hazai követői miatt és által.

Magyar katolikus újságíróként megfeddem Önt, szégyellje magát! Igaz, hitemet és a templomot Ön miatt – sokakkal ellentétben – természetesen nem hagyom el, de mélyen elítélem az Ön aljas és gyűlölködő magatartását, amelynek Advent harmadik vasárnapján adott hangot egy liberális törpe kisebbséget üdvözölve köszöntőlevelében.  

Egy kérdéssel zárnám soraimat: – Milyen lélekkel és milyen vastagra duzzadt bőrrel az arcán fog kiállni a hívek elé a váci éjféli misét celebrálni? Hogyan köszönti azt a Jézust a jászolnál, Akit aljas és trágár mondatokkal illetnek az Ön védencei?

Stoffán György

Karácsonyi gondolatok 2018.

Mindig vágytam arra, hogy egyszer Csíksomlyón legyek az éjféli szentmisén, Jézust köszönteni. Sohasem volt rá lehetőségem, s ez már minden bizonnyal így is marad. Hosszú szentestéket töltöttem egyedül az évek során, és mert lakóhelyemen nincs éjféli mise, de még délutáni sem Karácsony Szent Estéjén, marad a TV … hol Nagyváradról, hol  Esztergomból, s ki emlékszik már melyik templomból… Ma már azt sem nézem.

Inkább elkalandoztam… nem Bajorország kicsiny falusi templomaiban járok, nem Rómában vagy más hatalmas, kíváncsi turistákkal teli dómokban, hanem a Székelyföldön… Hallom a megkonduló harangok hívószavát a templomkanyarban, a templom ablakaiból kiszűrődő fényt, s a lámpásokkal a templom felé vonuló embereket, akik lelkükben az évente egyszer érzett felszabadultsággal és szeretetteles boldogsággal ballagnak fel a megkopott kőlépcsőkön, hogy meglássák a Kisdedet, s az Angyalokkal együtt zengjenek dicsőséget az Fennvalónak.  Így volt ez évszázadokon keresztül. Csend és béke költözött a lelkekbe, s a Jézus-köszöntés az élet része volt. Akik szerették egymást, együtt töltötték ezt az estét, s együtt várták a felcsendülő Glóriát…

A világ azonban változik… Megváltozott… Gondolataimban nem tudom immár békében bejárni Erdélyt. Hiszen ott kavarodik bennem a mai kor minden bánata, feszültsége, veszélye, és mint jelölt nagypapa, az aggódás a kicsi Abigélért,… vajon mibe szüleik bele, milyen világ vár Rá, hogyan tudok neki a még hátralévő életemben segíteni, hogy valami keveset érezzen abból a szeretetből, békéből, hitből, amelyet én éreztem ilyenkor… az lepergett évek során.

Eszembe jut a sok külföldön dolgozó ember, akiknek ilyen-olyan okokból fontos volt elhagynia a szülőföldet, e hatalmas, gazdag, de idegen erővel és gyűlölettel szegénnyé tett Kárpát-hazát. Családok ezrei ünnepelnek telefonon, s kívánnak egymásnak Boldog Ünnepeket, mert utazni, találkozni a nyár a legmegfelelőbb…

Kalandozom és keresem a régi békét, de a ’19-es vörös-terror mai követői Budapest utcáit ismét ellepik hőzöngő és kulturálatlan magatartással... hiszen nekik nincs Karácsony, nincs szeretet, csak ostoba és gyilkos indulatok, amelyekkel, ha győzni soha nem is tudnak többé, de ünnepet rontani mindig készek. Karácsonyfát rombolnak, szegény gyermekek ajándékait lopják el, keresztényellenes rigmusokat skandálnak, trágárkodnak parlamenti képviselőik lázításának következményeként… és itt meg kell említenem azoknak a hazaáruló rendbontóknak a nevét is, akik külföldi terroristákat felbérelve próbálnak nevetséges módon ugyan, de cseppet sem viccesen hatalomhoz jutni, ha kell a magyar vér ontásának árán is: Hadházi Ákos, Kunhalmi Ágnes, Szél Bernadett, Vadai Ágnes, Tordai Bence, Gyurcsány Ferenc, Niedermüller Péter, Újhelyi István, Varjú László, Szabó Tímea, Bangóné… a teljesség igénye nélkül. És e neveket jegyezzük fel…

És eljön az éjféli mise ideje… itt a Kárpát-hazában. Néhol még éjfélkor van a szentmise, másutt már délután tartják meg… más-más hivatkozással, s van ahol harangszó nélkül telik el a szenteste, mert nincs pap, s alig van néhány ember, akinek ez fáj, akinek hiányzik ez az ünnephez tartozó szent esemény, épp úgy, mint másoknak azok, akiket szeretnek, de már/még nem lehetnek együtt.

Megváltozott a világ… s ma csak akkor örvendezhetünk, ha nem kalandozunk, nem nosztalgiázunk, nem nézünk vissza boldog karácsonyokra, csak odatérdelünk gondolatban a betlehemi jászol elé, és bár nem tudunk semmit vinni ajándékul gyarló életünkből… mégis mi kérünk a Kisdedtől… békét, szeretetet, s azt, hogy képesek legyünk megtartani, továbbadni a hitünket, hogy tudjunk szeretni a gyűlölet tengerében, s tudjunk imádkozni azokért is, akik ellenünk törnek. Lélekben ott térdelünk a pásztorok és angyalok körében… s ebben a mai kétségbeejtő világban is ránk mosolyog a Kisded, s tekintetében ott a szerető bátorítás: Ne féljetek, ne aggodalmaskodjatok a holnap miatt… vedd keresztedet és kövess engem… én veletek vagyok a világ végezetéig!   

Stoffán György

Elmaradt imádság a székely hősökért, avagy páter Urbán Erik „feledékenysége”

Elkeserítő témájú beszélgetést folytattam a minap Csíkszeredában Petres Kálmánnal, a Csíkszéki Huszár Egyesület elnökével. A beszélgetés témája a Székely Hadosztály csíksomlyói emlékmiséjén történt megalázó árulás volt…

– Mi történt, vagy mi nem történt a szentmise alatt? – kérdeztem az Petres Kálmán elnök urat.

– Azzal kezdeném, hogy Krisztuskirály vasárnapjára esett az a szentmise, amelyen a Székely Hadosztályra emlékeztünk – volna, a Huszár Egyesülettel, Őexcellenciája a magyar konzul úrral, a megyei és a városi vezetőkkel együtt. Felkértük Urbán Erik templomigazgató atyát, hogy a szentmisében emlékezzen meg arról a Hadosztályról, amelynek tagjaként Márton Áron is harcolt Erdély megmentéséért. Azt is kértük Erik atyától, hogy a szentmise végén hívja fel a hívek közösségét, hogy koszorúzzuk meg együtt a somlyói emlékművet. Az atya megígérte, azonban sem a szentmisében, sem utána nem ejtett szót ennek a hős székely különítménynek a létéről, az ünnepségről és a koszorúzásról, amelyre elvártuk volna a somlyói ferences atyákat is, akiknek az elődeiért sokat tett a Székely Hadosztály. 

– Nem kérdezték meg miért volt e „feledékenység”?

– De, megkérdeztük. Ám ez is olyan fájdalmas és elkeserítő, hogy nem is beszélek róla szívesen...

– Kérem, mondja el!

– A ferencesek részvétele nélkül lezajlott koszorúzás után, 15 huszár társammal visszamentünk a kolostorba, hogy megkérdezzük Erik atyát, miért nem tartotta be a szavát, s miért tagadta meg a hősöktől – megállapodásunk ellenére – az egyházi áldást, imádságot és megemlékezést, hiszen jobbára egykori katolikus székely legényekről, hősökről, hősi halottakról van szó. A portás testvér azt mondta, hogy Erik atya üzeni, kérjünk más időpontot, mert most nem ér rá. No, erre felmérgelődtem, s visszaüzentem az atyának, hogy ha öt percen belül nem hajlandó velünk szóba állni, akkor holnap az újságból és a rádióból megtudhatja a kérdéseinket… Jött es mindjárt. S mi kérdeztünk is három dolgot: – Miért nem említette meg ígérete ellenére a Székely Hadosztályt a szentmisében? Válasza az volt: – a hívek nem akarnak politikát a templomban… Nem értettem a választ, hiszen a magyar történelmi hősökről való megemlékezés nem politika, s nekik is kijár, hogy a hősi halottakért a Csíksomlyói Segítő Szűz Mária lábánál imádkozzunk. Egy magyar zarándokhelyen, amit a Székely Hadosztály is védett, s védte általában a papokat, híveket, templomokat… nem politika a megemlékezés, kivált, hogy maga Márton Áron püspök úr is szolgált ebben a hadosztályban még teológiai tanulmányait megelőzően… Urbán Erik atya erre úgy reagált, hogy: – „az akkor volt”. Végül arra szerettünk volna választ kapni: – miért nem hirdette ki, miszerint a szentmise után a magyar konzuli, és megyei, városi vezetők tisztelgő jelenlétével koszorúzás lesz? – Ez az én felelősségem – volt a válasz.

– Mit gondol, miért lehet ez a magatartás azok részéről, akik mindig megtartóerőnek számítottak a székelység körében? Vajon Nagy Tarzíciusz atya vagy a régi nagy ferences elődök is megtagadták volna a magyar múltról való megemlékezést? – kérdeztem az elnököt.

–  Nem hiszem. Ma valami változik az egyházban, és ez nagy baj. Úgy látszik új szelek fújnak Somlyón is, ahová a világ magyarsága mindig bizalommal jött… s eddig mi is úgy…

A beszélgetés után eltűnődtem: megtagadhatja-e népét, népe hőseit, nemzete kiválóságait és múltját a somlyói ferences pap? Nem! S ha mulaszt, hazudhatja-e, hogy nem ér rá, s bujkálhat-e a kolostor hétlakattal zárt biztonságában? Jellemes dolog-e, hogy csak a sajtó és a rádió említésére jelenik meg tisztázni(?) a helyzetet? Nem!

Most látom annak a mondatnak az igazságát, amit másfél évtizede hallottam – még Esztelneken – a már említett néhai Tarzíciusz atyától egyik beszélgetésünk során: – „Meglátod fiam, ha a Magyarországon nevelt fiatalok átveszik a rend vezetését, itt megszűnik a régi erdélyi ferences hagyomány. Szépen lassan beolvadunk. Közéjük… S majd együtt mennek ki az ortodoxokkal a Nyeregbe… mert ez is az ökumenizmus és a románosítás útja. Hidd el, az a cél”…

És, lassan-lassan valóban ott tartunk. Hiszen, ha a magyar hősöket – Márton Áronnal egyetemben – egy somlyói ferences barát megtagadja, s nem büszke nemzete múltjára, akkor Isten a tudója annak, mi jöhet még… Szívesebben hallottam volna Petres Kálmántól, hogy lám, milyen szép beszéddel tisztelgett a somlyói templomigazgató a Székely Hadosztály megalakulásának 100. évfordulójára megtartott emlékmisén…

Remélem azért, hogy nem tette el a méltató szavakat egy héttel későbbre, december 1-re… egy másik centenáriumra…

De lássuk, mit is ír az történelemportál.hu és Katolikus lexikon Márton Áronról és a Székely hadosztályról… Hátha így, legközelebb nem ijed meg páter Urbán Erik ofm templomigazgató úr egy-egy nemzeti megemlékezéstől… hiszen, ha a Székely hadosztályért mondott imádság politika, akkor mit szóljunk Madéfalvára, Trianonra, vagy épp rendtársuk, a tudós Boros Fortunát atya dunacsatornai halálra veretéséről... Semmi nem politika és minden az... de a templom falai között a székely halottakért imádkozni, két helyen számít  politikának: Bukarestben és csíksomlyón - immár... Isten bocsássa meg!

(Ám, mit várhatunk, ha a legszentebb fegyvert, kollektíve eltávolították a rendi viseletről... s ma már nem látjuk a Rózsafüzért az oldalukon... lehetnek e hűek bárkihez is, ha Máriát, az Istenszülőt, az Ő kérése ellenére mellőzik...)

***

„Márton Áron fegyverrel a kézben küzdötte végig az első világháborút. A székelyudvarhelyi 82-es gyalogezred közlegényeként került harctéri szolgálatra Doberdóba. A fronton avatták tizedessé, azt követően pedig hadapródjelöltté. Több mint egyévi első vonalbeli tartózkodást követően Nagyszebenbe küldték tiszti iskolába, elvégzése után hadnagyi rangban az Ojtozi-szorosban, majd újra az olasz fronton harcolt. Szigorú, de beosztottjait megbecsülő parancsnok volt. Tiszttársai szerették, katonái rajongtak érte. Bátor, a veszélyes helyzeteket sem kerülő hadfiként négy alkalommal sebesült meg, mindig a végsőkig kitartott. Még 1919 tavaszán is részt vett a székely hadosztály Tisza-menti hadműveleteiben, amiért hadifogolyként a brassói Fellegvárba zárták. A következő történetek a hazáját védő katonáról szólnak.”

http://tortenelemportal.hu/2010/10/marton-aron-a-fopap-es-katona/

„A Székely Hadosztály volt a neve annak a katonai egységnek, amelyet 1918. december 1-je után, az Erdélybe betört román csapatok elleni védekezésként hoztak létre Kolozsváron, Lukács Béla nyugalmazott altábornagy kezdeményezésére, a Kolozsvári Hadosztály együtt maradt törzséből (38. magyar hadosztály székely katonáiból), amelyhez csatlakoztak a Kratochvil Károly parancsnoksága alatt Erdélyben szerveződött alakulatok. A létszám: 400 tiszt és 4000 közlegény. A 38. hadosztály 1919 januárjában, saját kérésére a Székely Hadosztály nevet vehette fel, majd Székely Különítménnyé nevezték át. Az erdélyi fronton az egyetlen jól felszerelt, harcképes magyar katonai erő volt, amely harcolt az oláh hódítók ellen. Az alakulat legnagyobb létszáma 649 tiszt, 12 438 fő legénység, 68 löveg és egy repülőosztály volt.

A Katonatanács és a kormányzat, szervezésüket és ellátásukat gátolta, a bp-i Székely Nemzeti Tanács támogatásával 1919-re így is 5 zászlóaljra növekedett.

Fox Aurél százados mozdonyból, gépfegyver- és ágyús-kocsiból álló páncélvonatot foglalt le (ezzel mentették meg november 13-án Brassóból az adóhivatal és postatakarékpénztár pénzét), melyhez még 3 páncélvonatot szerveztek. Az oláhok előrenyomulását csak késleltetni tudta, a Maros vonalától december 25-én, Kolozsvártól nyugatra, 1919 februárjában a Szinérváralja-Szilágysomlyó-Csucsa-Vaskoh vonalra húzódott vissza. Március 21-én, a kommunista államcsíny után a Forradalmi Kormányzótanács az ekkor kb. 13.000 katonát megbízhatatlannak tartotta, ellátását akadályozta. Az általa ellenőrzött, kb. 150 km hosszú vonalon eredményesen nem védekezhetett. Április 16-án a csapatokat Tasnád, majd Nagykároly környékére visszavonták. Az április 16-i oláh támadással a Székely Hadosztály két tűz közé került, mivel a vörös katonák a politikai megbízottaikkal együtt szétfutottak.

A behatolók foglyokat nem ejtettek, akit katonáik életben hagytak, azt az oláh lakosság meggyilkolta. Kratochvil nem csatlakozott a Tisza vonalánál álló Vörös Hadsereghez; a Székely Hadosztály hátraküldött vonatait és a vonatőrző székelyeket április 19-én Debrecenben és Nyíregyházán a vörösök megtámadták, a vonatanyagokat elrabolták, a székely katonákat lefegyverezték és letartóztatták. Emiatt a parancsnokság megszakította a további összeköttetést a hadügyi népbiztossággal. A harcolva visszavonult, kimerült csapat, kb. 5000 fő - az oláhok (antant-támogatással) április 25-i fegyverszüneti ajánlatára - április 27-én Demecsernél letette a fegyvert a kb. tizenötszörös túlerőben lévő oláhok előtt. A szerződés ellenére, mint foglyokat kirabolták őket; Brassóba, Földvárra, onnan Fogarasra és Krajovába hurcolták. Április végén (nagyrészt csak egy szál gatyában) szabadultak. A kb. 1150 fős Verbőczy-féle kolozsvári nemzetőrök, a 2. zászlóalj kb. 500 fős lovassága és tüzérsége visszavonult, ők alakították meg a Székely Dandárt, melynek egységei a Nemzeti Hadsereg részeként november 16-án bevonultak Budapestre.”

http://lexikon.katolikus.hu/S/sz%C3%A9kely%20hadoszt%C3%A1ly.html

Stoffán György