novellaféle
- Tárgyalni jöttem Pista! – mondta ellenkezést nem tűrő hangon, de választ nem kapott. – Legalább mondj valamit, ha hozzád beszélek… ilyen még nem volt, hogy figyelmen kívül hagyják, ha valakihez szólok. – csapott a térdeplő tetejére, de ebben a pillanatban valami a bütykére esett, amitől feljajdult. Egy imakönyv volt a tettes, amely a csapkodásnak köszönhetően kicsúszott a térdeplő polcocskájából. Gyuri bácsi felszisszent… mindig is baj volt a bütykével, mert gyerekkorában, amikor a Gestaponak dolgozott, egy kapu mellé állították figyelni, de a házban sokáig időztek a katonák, mert rengeteg érték volt, amit el kellett szállítani. A kis Gyurka pedig órákat állt a mínusz húszban azért a néhány arany Doxáért, amit kapott a figyelésért. Közben meg lefagyott a bütyke.
A templom áhítatos csendjét, csak Gyuri bácsi hol elcsukló, hol erőszakosan kimért hangja zavarta meg. Monológot mondott, mert Szent István szobra minden unszolás ellenére néma maradt… Gyuri bácsi azonban nem hagyta magát, alkudozott. Hol sírva, hol mérgesen, hol humorizálva. De semmi…
- Figyelj rám te buta gój – tett ajánlatot Gyuri bácsi, mereven nézve a szobor kissé megkopott szemébe.. – Nem tudok egyről a kettőre menni a te szaros népeddel. Hiába bérelek föl pár tornából felmentett egyetemistát, ezek még egy tisztességes tüzet sem tudnak rakni a rólad elnevezett körúton, mert a hülyék fémtáblákat tesznek gúlába és azt gyújtogatják… hát milyen mű-egyetemisták ezek? Egy kurva kukát se tudnak a kresztáblák tetejére tenni… – sírta el magát. – Pedig mennyi pénzem fekszik bennük. A törtvényeket is én hoztam, de nincs mit csinálni. A te hülye keresztényeid nem mennek ki az utcára harcolni, hanem otthon a TV meg a számítógép előtt röhögnek az én embereimen – mondta immár dühös sértődöttségében angolul. Nézd Pista leteszek neked ide egymillió eurót… csak intézd el… legalább annyit, hogy a rendőrök megtámadják az embereimet. A szégyen megöl, amikor a nyugati TV-knek más országokból kell képeket bevágnia, hogy valamit mutathassanak Magyarországról… mert nincs egy csepp vér, nincs gumibotozás semmi sincs. A rendőrök állnak, mint a Bálám szamara… Istenem, milyen szép volt, amikor az én Ferim volt a miniszterelnök. Csak szóltam neki és már ment is a lovas rendőr kardlapozni… de hol vannak azok a szép idők, amikor terhes anyáktól kezdve a dohány utcai rabbiig mindenkit jól elvertek… - legyintett Gyuri bácsi… Ma csak akkor intézkednek, ha egy félrészeg körbehugyozza a park egyik fáját… de ha gyújtogatnak az én embereim, na akkor semmi… hát milyen állam ez? Ja… és van még egy dolog te Pista. Követelem, hogy vond vissza azt a felajánlást, amit annak a gój megfeszítettnek az anyja felé tettél. Ne védje ezt a magyar csürhét, amelyik nem engedi, hogy az avitt keresztény szart, amit kultúrának mondanak, leromboljam…
Folytatta volna, de a hatalmas Szent István szobor recsegve-ropogva rádőlt. A mentőben már csak azt hajtogatta, amit St. Gallenben a barátok minden zsolozsma után: „Asagitis hungarorum libera nos Domine!”
A kórház napokig nem hozta nyilvánosságra halálhírét, mert a berlini kocsis-parasztasszony és stábja, az ócskatragacsos fővezérrel nem tudott szót érteni a nekrológ ügyében. Mindenki másképp akarta dicsérni… Végül megegyeztek abban, hogy majd Bergoglio bácsi jelenti be a halálhírt és ír nekrológot.
A római Szent Péter Bazilika előtt ravatalozták fel. A gyászbeszédet Anulu, a hatalmas, szép, fekete fiú, Gyuri bácsi menye mondta, majd Orbán Viktor méltatta az elhunytat… és minden folytatódott tovább a maga rendjén… A budapesti mű-egyetemisták nem értették mi történt, mint azt sem, hogy a kresztábla miért nem gyullad… de azért tovább tüntettek… a betolakodók meg csak jöttek és jöttek. Ekkor esett le az európaiaknak, hogy nem is Gyuri bácsi volt a ludas…
Stoffán György