A magyar kormány számos jó intézkedést hozott az utóbbi hónapban, s igyekezett pótolni mindazon hiányosságokat, amelyek Horthy Miklós kormányzóságának vége óta feledésbe mentek. Nemzeti együttműködési programot dolgozott ki a kormány, s eddig úgy néz ki, hogy választási ígéreteiket is megtartották. Persze csak azokat, amelyeket törvények módosításával és meghozatalával biztosítani lehetett. Nem is akarok tehát ma még politikai értékelést közreadni, hiszen egy évig nincs is effélének értelme. Árvizek, katasztrofális időjárás és emberi tényezők gátolják a látványos változást, s némiképp érződik, hogy bár keresztény országépítés folyik Magyarországon, azért mégsem annyira könnyű ez, a Lisszaboni Szerződés és az EU sötét árnyékában.
A kommunista maffiózó kormány, az eddigi legártalmasabb politikai söpredék volt a magyar történelem során (1919. óta), s a választások utáni időszakban meglehetősen nehéz eltakarítani azt a szemetet, amelyet a magyar közéletben maguk után hagytak. Orbán Viktor azonban a kétharmados többségű Fidesz – KDNP frakció hátszelét élvezve kijelentette, hogy mindenki vegye tudomásul: ma egy másféle országot építünk. NINCS LOPÁS!... És van bankadó. Nos, ez utóbbira aztán ugrottak a bankok. Milliárdos (az ügyfelektől, pozíciójával visszaélve, erkölcstelen módon kizsarolt bevételből) tiszta nyereséggel záró pénzintézetek hőbörögnek, és azzal fenyegetőznek, hogy az ügyfeleikre visszahárítják e plusz költséget… Ez a gazdasági szektor tehát államosítandó! Ugyanis embertelen, semmilyen humánum nem fedezhető fel a működésében, csupán egy célja van: az embereket elszegényítve, minél nagyobb hasznot, profitot szerezni. Undorító dolog ez, hiszen a kommunista gyurcsányi söpredék a magyar polgárok kontójára támogatta a bankokat, visszafizetendő IMF-es pénzből. Ma pedig ezek a bankok nem akarnak hozzájárulni a magyar gazdaság fellendítéséhez. Megértem a görögöket, akik nem annyira nyúlszívűek, mint a mai magyar társadalom, s néhány bankot úgy porráégettek, ahogy kell(lene Magyarországon is). A multik milliárdokat visznek ki az országból adózatlanul, a magyar vállalkozó pedig lehúzhatja a redőnyt. A kilakoltatásokat tiltja az állam, ám nap-nap után lehet hallani efféle maffia-eseményekről.
Forradalomról beszélt a miniszterelnök a választások után, de ez a forradalom sem az igazi. Ez csak a törvénykezés forradalma, az új alaptörvényé, s szavaké, amelyeket csak csiga lassú tettek követnek. Hiszen lassú az igazságszolgáltatás (ha beszélhetünk efféléről Magyarországon), lassú a számonkérés, és megy az idő. A társadalom pedig egyre mélyebbre süllyed az uniós őrvény miatt. Nem, nem akarok politikai értékelést írni… de nem mehetek el amellett szó nélkül, hogy a milliárdosok magukra hagyták és hagyják az árvizek károsultjait, hogy nem hallani egyetlen képviselőről sem, aki – mint egykor Széchenyi – jövedelmét ajánlaná fel az ország építésére, s azt sem hallom, hogy Gyurcsányt, Kókát vagy Veres Jánost letartóztatták volna…
Forradalomról beszélt a kormányfő, de ez a forradalom egyelőre csak a kínok, és a megpróbáltatások forradalma. Persze az mondatja velem e szavakat, hogy én soha nem hittem a forradalmakban. A szeretetben hittem, az emberségben, Istenben hittem, és hiszek. Ám, ebből a forradalomból, mint más forradalmakból is, hiányzik a realitásérzék, a hit és a szeretet, az emberség és a meggyőződés. És az a forradalom, amelyből e tényezők hiányoznak, az vesztes forradalom lehet csupán.
Hiányzik a megfontoltság és a valós összetartás, az összetartozásba vetett hit. A liberalizmus ott motoszkál és rothaszt a beteges hajlamúak felvonulásának engedélyezésében, a bankok és a szolgáltatók büntetlenül véghezvitt lopássorozataiban, a kommunista szemlélet ott lapul az újonnan megválasztott vagy kinevezett egyes vezető hivatalos személyek génjeiben, és ez is rothaszt. Rothaszt a túlfűtött és csípőből tüzelő, esztelen politizálás is, amelyet még a jobboldalon is tapasztalhatunk, rothaszt a média, amelyben jobb és baloldalon minőség nélküli írások jelennek meg, s egymásra dobálják a szennyet ordenáré kifejezéseket használva, s rothasztva ezzel a nyelvet, a szépérzékeket, a stílust.
Nem kételkedem a tiszta szándékban, amely a kormányt jellemzi, csak keveslem a tetteket, és sokallom a hangzatosságot, a pátoszt, a kétes melldöngetést, s kétlem azt, hogy ez a kétharmad kibírja egy évig e lassúság, és a nép hangjának süket fülekre találása mellett. Valami nem úgy megy, ahogyan mennie kellene. Valakik nem úgy értik a kormány és a miniszterek szavait, ahogyan azokat érteni kellene. Valakik másban remélnek, mint az adott lehetőség, és e reménnyel nem az országépítést, hanem az országrombolást szolgálják. Talán magam is hibázom, amikor kétkedem, amikor hangot adok annak, ami nem tetszik, de ez a dolgom. A baloldalon a bűnösök és a bűnözők vannak, a jobboldalon – középen – egy jó gondolkodású, de sokban mások által irányított – és eme irányítás alól magát kivonni nem tudó – vezetés, a jobboldal másik szélén pedig a meggondolatlan, apolitikus és romboló politika, amely nem követhető, nem követendő annak, aki országot akar építeni. Mindezek tetejében ott rothaszt a magyar átok: a széthúzás.
Magyarul: nem forradalom ez, hanem kelepce. Nem tipikusan magyar kelepce, hanem általános uniós kelepce, amely minden tagországot fölemészt, mert a közös ló és a túrós hát összefüggése e témakörben is megállja a helyét. A mai magyar kormány, csak olyan Magyarországon érhetné el azokat a célokat, amelyek valósságában és szándékában nem kételkedem, amely Magyarország nem tagja az erkölcs nélküli, keresztényüldöző, kapitalista és kizsákmányoló uniónak, és nem függ az IMF-től, azaz a kapitalizmus központjától. Egy olyan Európában, ahol keresztényüldözés van, ott nem lehet keresztény országot építeni, hiszen látjuk, hogy Európában lassan-lassan ókeresztény mintára barlangokba kényszerül a hit, és a keresztény erkölcs. Ha pedig megpróbálnak keresztány államot és értékeket az ország fundamentumába építeni – és ezt látni is fogjuk hamarosan –, akkor lesz orra koppintás. Erkölcs nélküli Európai Unión belül nem lehet erkölcsi normákat felállítani, mert a „gazda” ezt nem engedi… és folytathatnám.
Magyarországnak nem az unió az útja, és a jövője. Magyarországnak az Európai Unió – mint oly sok eddigi „partnere” – maga a vég. Sajnálom mindazon országokat, amelyek az uniós csatlakozást úgy várják, mint a mádi honpolgár a Messiást. Mert az Unió semmi másra nem jó, mint tökéletesíteni a kapitalista elszegényítést, az elnemzetietlenítést, a kultúra eltiprását, a klasszikus erkölcsi normák felszámolását. A kapitalizmus istene a pénz – minden áron! Célja pedig, kizsákmányolás, az emberi élet értékvesztése, az Isten-hit megsemmisítése, a nemzetek identitásának megszüntetése, kultúráik – ha kell erőszakos – elvétele. A kapitalizmust pedig a Lisszaboni Szerződés és az uniós tagság erőszakszervezetei tartják fönn. Csak az élhet jól, aki szolgálja, és támogatja a kapitalizmust, mert aki nem ezt teszi, az megszűnik emberszámba vétetni, és annak a pusztulás, az elpusztítás lesz az eredménye.
És mindez ellen semmit nem lehet tenni, mert egy általam nem létezőnek nevezett politikai „kultúra” van érvényben, amelyet demokráciának hívnak. A demokrácia azonban csak egy frázis, amelynek semmi köze a néphez, kivált a néphatalomhoz. A kapitalizmusban éppen úgy, mint a szocializmusban nem létezhet népuralom, hiszen mindkét rendszer neve fosztóképző a demokrácia szó előtt.
A helyzet tehát rossz… egész Európában rossz, de még kell az európai népeknek egy kis idő, arra, hogy belássák és tegyenek róla… vagy elvesszenek. Ez vetül Magyarországra is. Csak számunkra, magyarok számára van még egy csapás, mint írtam volt: a széthúzás. Emiatt nem vesszük észre a közös ellenséget, inkább egymást verjük és veretjük, beszélünk ostobaságokat a parlamentben és a magyar uniós képviselő szemeteskukáról eszik, mint politikai tiltakozás… amit a világon senki nem ért meg, csak a negatív konzekvenciát vonják le a mai magyarságról.
Úgy áll ma Magyarország forradalma, hogy Gyurcsány szabadlábon van! És amíg ő szabadlábon van, addig nincs forradalom Magyarországon, illetve azok verik le, akik annak nevezik. Mert a választók, akik a kétharmadot kiharcolták a keményen, és eddig jól tevékenykedő Orbán Viktornak, azok Gyurcsányt az uniós, és a magyar törvények szellemében és értelmében vezetőszíjon akarják látni! Mert CSAK AKKOR kezdődhet el a hiteles forradalom, a nemzet valódi forradalma, amely változást – és a mai unió által engedélyezett keretek közötti – új, keresztény Magyarországot biztosít, annak teljes lakossága és a határokon túl élő magyarság számára. Magyarországnak példát kell mutatnia ebben a szomszédos országok, és az Unió összes tagországa számára, és meg kell keresnie – a történelmi sebeket is feledve – azokat, akik szintén keresztény országot kívánnak építeni saját hazájukban. Ugyanis két dolog köti össze az európai népeket: a szabadság szeretete, és a kereszténység. S a győztes forradalomhoz ez a két dolog elengedhetetlenül szükséges…
Stoffán György – helyettes főszerkesztő – Európai Idő
Sepsiszentgyörgy
