Állandó vita van a Károlyi-szobor körül, amióta csak felállították. Egy idióta álmodozó szobráról van szó, aki felség-és hazaárulást követett el. Ma egy másik elmeháborodott ötlet szerint Kéthly Annát kellene megmintázni Károlyi helyére, Károlyit meg máshová kell elhelyezni. Nos, mindez fölösleges pénzkidobálás, hiszen Kéthly is csak egy kommunista – bocsánat – marxista élőlény volt. Az ő bűne is mindaz, ami az elmúlt hatvanöt évben történt Magyarországon. Még akkor is ezt állítom, ha Kéthly emigrációba vonult és Nyugaton azt hazudozott össze, amit akart. Sokan csinálják ugyanezt a mai napig, a messziről jött emberről szóló ismert szállóige égisze alatt. Kéthly vagy Károlyi, oly mindegy! Egyik sem odavaló.
Van azonban egy gondolatom, egy javaslatom – ha már szobor kell. Az 1920-tól napjainkig kínlódó kárpát-medencei magyar emberről, kellene szobrot mintázni és odaállítani Károlyi Mihály helyére. Mert a politikusokról, a különböző politikai eszmék képviselőiről megannyi szobor készült, és áll az ország minden részében. A magyar állampolgárról, a meghurcolt, a kitelepített, az eltaposott emberről, az egyszerű szürke kizsákmányoltról egyetlen emlékmű sem tanúskodik. Pedig, volt mit kibírnia.
Trianont, a család-és területvesztést, a meggyilkoltatást, a deportálásokat, a Gulágot, Rákosi börtöneit és vérszomjas pribékeit, Kádárt, Gyurcsányt… Ennek ellenére neki, az egyszerű szürke hétköznapi magyarnak nincsen emlékműve. Egy központi emlékműve, amely végre nem az eszméket és az eszmékért harcoló „hősöket” testesíti meg, hanem a magyar és a magyarral együtt élő valamely nemzetiséghez tartozó embert – a magyar állampolgárt. Ez az emlékmű mindennap megérdemelne egy-egy koszorút, gyertyát, főhajtást.
Csak nincs, aki kőbe faragja a magyar ember szobrát. Mert a magyar ember soha nem volt fontos ebben az országban. Az csupán termelőeszköz, adóalany volt a mindenkori hatalom kezében. Róla kellene szobor… – és akkor nem kellene tovább vitázni, hogy Károlyi vagy Kéthly… azaz, kommunista vagy kommunista. Ott állna a magyar állampolgár szobra a Kossuth tér szélében, hogy legalább szobor képében egy darab megmaradjon belőle az utókornak…
Ám, bizonyára egy efféle szobor is társadalmi vitákat generálna. Jobbikos nagygyűlések, Magyarok Szövetsége által rendezett alkotmányozó nemzetgyűlés, MSZP kongresszus, Fidesz aláírásgyűjtés, LMP-s tiltakozás. Milyen ruhában legyen, ha már magyar? Honfoglalás-kori kacagányban, főúri öltözetben, paraszti gúnyában, vagy éppen zsinóros Bocskaiban, netán Gárda egyenruhában? Aztán milyen legyen a feje? Enyhén vágott szemű, vagy európai, tartson-e kezében sámándobot, vállán ott legyen-e a Turul, kardot tartson-e, s ha igen, milyen levágott fej legyen még a talapzaton? Katolikus papé, református lelkészé, zsidó rabbié, cigányé vagy svábé, orosz katonáé vagy németé? Esetleg román legyen az illető, vagy tót? Na, ne! Még belegondolni is rossz, hogy egy szobor miatt esetleg népszavazást írjanak ki hatalmas összegekért. Vagy polgárháború törjön ki egy csizma, egy fülbevaló vagy egy mente miatt… Nem! Visszavonom az ötletet. Maradjon a vén Károlyi a helyén - mementóul. Csak büntetlenül lehessen leönteni vörös föstékkel a nap bármely szakában, adott esetben mellé piszkítani, vagy nagyobb ünnepek alkalmával megtaposni Lendvai Ildikó, az MSZP és az LMP koszorúját. Ma inkább ez dukál a „nemzeti” szokásokat ismerve. A magyar polgár szobrának meg majd csak eljön az ideje. Egyelőre nem aktuális…