2024. április 21., vasárnap

Egy rendíthetetlen erkölcsű életútról

Szerző:  | 2024. ápr. 21. | Magyar kultúra, Magyar Nemzet, Magyar történelem

Mikor az interneten böngészve a szemem elé került régi, kedves ismerősöm, az általam mindig is nagyra becsült író, újságíró, Stoffán György arcképe egy könyvborítón, először végtelen öröm és hálaérzet fogott el, ugyanis egy ilyen értékes életút valóban érdemes arra, hogy nyomtatásban is megjelenjen. Emlékszem, évekkel ezelőtt néhányszor leültünk kávézni, beszélgetni, és már akkor – hallva a történeteit – megfogalmazódott bennem, hogy milyen jó volna egy kötetben összefoglalni azokat. Elismerés és köszönet illeti Czeglédi Andreát, aki egy születésnapi beszélgetés keretei között megtette ezt.

A hála és az öröm után azonban rögtön jött az elkeseredettség, hiszen belegondoltam, vajon hányan fogják megvásárolni a könyvet, melynek főhőse egy olyan közéleti szereplő, aki a mai trendekkel élesen szembehelyezkedik? Stoffán György egész életében hű maradt a jézusi kereszténységhez, mindig és mindenkor a nemzeti érdekeket helyezte előtérbe, többször előfordult, hogy a kommunizmus időszakában; a kádári Magyarországon és Erdélyben, Ceaușescu uralma alatt, vagy haditudósítóként a román forradalom és a délvidéki háborúk idején testi épségét, sőt az életét is kockára tetteSoha nem számított neki az anyagi haszonszerzés vagy az éppen aktuális, világi hatalom elismerése. Tehetsége, valamint a közéleti szereplők körében manapság igencsak ritka klasszikus műveltsége okán ma már nagyon magasan foglalhatna helyet akár a hatalmi elit holdudvarában, akár a média világában. Az erkölcsi rendíthetetlenség azonban a mai világban nem kifizetődő. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a magyar kultúra ilyen kimagasló minőséget képviselő letéteményese ma kilencvenezer forint nyugdíjból él, melyből havonta még évekig levonnak harmincezret egy alantas sajtóper eredményeként.

Igencsak kevesen vannak, akiknek nem hajlik meg a gerincük a Mammon uralmának korában, ahol a köpönyegforgatás, az etikátlanság és az alacsonyrendű felmagasztalása az előmenetel záloga, ahol a páratlan magyar kultúra lassan az ebek harmincadjára jut, és az új generáció nem a keresztény erkölcsiség, hanem a kapitalizmus kizsákmányoló, versengő szellemiségében nő fel, lelki nevelés, hazaszeretet, illetve a klasszikus műveltség megszerzése nélkül. Emlékszem, pár éve telefonon beszéltünk, mikor is abbéli elkeseredettségének adott hangot, hogy a mai fiatalságnak már fogalma sincs arról például, hogy hol született Mozart. Nem akartam kedvét szegni a pikírt megjegyzéssel, miszerint arról sincs fogalmuk, hogy ki volt Mozart. A szisztematikus szellemi leépítés eredményeként már az igazságra, a valódi értékteremtésre, az igazi nemzeti elkötelezettségre nincs igény. A nagy tömegeknek nincs választása, kénytelenek azt a szennyet befogadni, amely a médiából árad.

Ismerek néhány olyan embert, mint Stoffán György; írót, de költőt, filmrendezőt, művészt, tudóst is, aki nem hódolt be, s éppen ezért megfelelő platformot sem kap, hogy gondolatai eljussanak a szélesebb rétegekhez. Ők a saját erejükből, anyagi lehetőségeikből és kitartásukból táplálkozva vívják szélmalomharcukat az árral szemben. Stoffán György a mai napig rendszeresen közreadja írásait blogján, mert – saját szavai szerint – a felelőssége abban áll, hogy valamit átadjon abból, a „még normálisnak nevezhető világlátásból, hitből, hazaszeretetből, erkölcsi keretből“, amelyet a szüleitől, nagyszüleitől, tanítóitól, példaképeitől kapott. Az egykori ferences lelkület mindig is jelen volt életében, hiszen a barátok között nevelkedett, ők oktatták. A legsötétebb kommunizmus alatt édesapja közgazdasági doktorként kénytelen volt mint fémcsiszoló megkeresni a kenyeret a családja számára. Figyelte az ávó, mégis segített a kommunisták által halálosan megfenyegetett egyetemi lelkész Nyugatra szöktetésében, valamint Mindszenty és Márton Áron levelezésének célba juttatásában. Fia pedig tovább éltette ezt a hősiességet; Magyarországra szökött erdélyiek okmányait és a Tőkés Lászlóval készített interjúk kazettáit csempészte át a határon.

A könyv saját, megéléseken keresztül vezet végig hatvanhat esztendő történésein, elénk tárva a kor történelmi; politikai, közéleti vonásait, és egyéni megéléseit. Még kisgyermek korában esett meg, hogy az apró, fürdőszobátlan, közös WC-s lakásból el szerettek volna költözni, így kiment egy pártfunkcionárius hozzájuk terepszemlét tartani, aki a lakóhely váltást a falon függő feszület levételéhez kötötte. Ekkor az édesapa odahívta négy gyermekét, akik tizenhat, tizenöt, tizenkettő és nyolc évesek voltak, s megkérdezte tőlük a práttitkár előtt: „levegyük-e a keresztet a falról annak érdekében, hogy kapjunk egy szép, nagy lakást? A válasz egybehangzó volt: nem!“ Azt hiszem, ez az egyetlen történet jól szemlélteti azt a családi hátteret, azt a neveltetést, amelyben Stoffán György erkölcsi magatartása gyökerezik. Ehhez jön az örökölt tartás és felelősségtudat, amely a Rákóczi Fejedelemtől kapott nemesi cím velejárója. Az anyagi kisemmizés az ő felmenőit is sújtotta; az egykor tehetős családtól a kommunisták elvették vendéglőiket, szállodáikat, birtokaikat. Mégsem ez a fő oka a zsigeri gyűlöletnek a kommunisták, valamint az azóta is uralkodó, azonos mentalitás iránt, hanem a morális és szellemi lezüllesztés, melynek eredményeként megjelent, majd el is hatalmasodott az a bizonyos proli magatartás.

Stoffán György a magyar kultúra, a nemzeti érzelmek, a keresztény értékvilág élharcosa egész fiatal kora óta. Huszonhét kötete, több ezer cikke és tanulmánya jelent meg eddig, és valamennyi hiánypótló, értékmentő mű. Mikor a kezembe került az ‘Én öltem meg Teleki Pált’ című munkája, fél napig a székben ragadtam, mert képtelen voltam letenni. Folytak a könnyeim, annyira megrendítő volt a hiteles bizonyítékokról olvasni, melyekkel az író cáfolja a hivatalos álláspontot, miszerint az egykori miniszterelnök öngyilkosságot követett el, amit a történelemoktatás a mai napig állít. És az utolsó oldalakon – mintegy katarzisként – szembesülünk a beismerő vallomással, amelyet maga a gyilkos, a már megvénült, egykori SS katona tett a szerzőnek. A nevéhez kötődik ugyanakkor – csak, hogy néhányat említsek – a kommunista uralom utáni legelső, Trianonról megemlékező kötet, és az üldözött tábori püspök, Zadravecz István életrajzi könyvének megírása, az 1693-as ferences szakácskönyv alapján összeállított Barátok konyhája címet viselő munka, valamint a Magyarország településeit bemutató, Julianus Útikönyv-sorozat. Mind kuriózum a maga nemében. Ezeknek a könyveknek a sikerlisták élén volna a helyük, ehelyett még a kiadási költségeket is nehezen sikerül csak összekalapozni, a kulturális támogatást megítélő szervezetek még csak válaszra sem méltatják a szerzőt, illetve a magasabb tisztviselőket, egyházi méltóságokat, akik hozzájuk folyamodnak a megjelenések érdekében.

A világ mára minden szempontból a feje tetejére állt. Ahogy Döbrentei Kornél írja; fonákul esik minden, kockán nyer a sátán, és legalul az Isten. Azok, akiknek még fontos a valódi értékmentés, nem tehetnek mást, mint, hogy saját erejükből, széllel szemben, legalul és kicsiben teszik tovább a dolgukat, bízva abban, hogy munkájuk gyümölcse egyszer majd beérik, és örökül marad egy olyan eljövendő nemzedék számára, melynek újból fontos lesz az igaz, a jó, a szép. Ahogy Stoffán György fogalmaz: “A kiút, a jövő ott van minden normális családban. Nem marad meg más, mint kis csoportok, melyek tudják és élik – ha titokban is -, a normalitást, az értékes életet. Ma azokon múlik, hogy mi marad meg az emberiség fejében, hogy mit adunk át abból, amit otthonról és még egy morálisan jó úton haladó életvitelből hoztunk […] az ember és az emberi közeg is megtisztul. Kivált nálunk magyaroknál, ahol minden magyar lelkében van valami, ami más nemzetek lelkében nincs. […] Ez egy sokkal korábbi, Istenhez ragaszkodás, valamiféle ősi tudásból megmaradt természetfeletti erő, istenélmény, ami – ha csak egy csepp magyar vér van bárkiben -, már benne van ez a csoda.“

 

Zana Diána