Trianonról, egészen másképpen…

 

Évről-évre megemlékez(het)ünk Trianonról. Lelkes vagy éppen szomorú beszédek hangzanak el. Felsorolják a rétorok, hogy mit vesztettünk 104 évvel ezelőtt, kicsit feltüzelik a hallgatóságot a megszálló főhatalmak ellen, eléneklik ezerszer a Székely Himnuszt, néhány kopjafát is felállítanak, aztán megy minden a maga útján a következő június 4-éig.

Pedig, amikor Trianonról emlékezünk, akkor egy hosszú folyamat megrázó szegmenséről van szó csupán. Egy tervről, amelynek napjainkban sincs vége, hiszen még élünk, vagyunk, létezünk, mi magyarok. A terv pedig az, hogy ne legyen magyar a Kárpát-hazában, hogy megszűnjünk, mint sokezer éves nemzet létezni, és szabad préda lehessen a megmaradt Magyarország is. Trianon máig a mindennapjaink része. A magyar, a székely üldözendő, és senki nincs, aki védelmünkre kelne, ha a primitív embertelenség okán hátrányt, szenvedést, jogfosztottságot kell elviselnie a magyar embernek. Ez a tény pedig, igaz az egész Kárpát-medencére, határoktól függetlenül. A jog és az igazságszolgáltatás is átalakult a törvényekkel megerősített, magyarellenességet szolgáló hatalmi ággá, hiszen vannak velünk élő népek és vannak a megszállók, akiknek több joga van, mint a magyarnak. Ez is a folyamat része…

Trianon gyásznapja is a nemzeti skizofrénia áldozatává vált, hiszen nem gyásznapként emlékezik a hatalom erre a napra, hanem a nemzeti összetartozásról szónokolnak, és még ünnepelnek is. Mintha az egykori üldözöttek Dachauban a szabad életet ünnepelnék…

A megszállt területeken is furcsa megemlékezések, törekvések tapasztalhatók. Erdélyben, megfeledkezve a Partium magyarságáról, autonómia törekvést látunk, ám ez sem az összetartozást, a közös sors elleni közös fellépést tükrözi, csak a székelység viszonylagos szabadságát kívánja elérni, ami azonban nem más, mint Trianon jelenkori szentesítése, hiszen a kompromisszum maga a lemondás. Másrészt, ez a törekvés súlyos veszélyt jelent a nem Székelyföldön élő magyarokra. A székelység nem tagozódhatna be abba a szellemiségbe, amely bármilyen módon, de lemond az ezeréves Magyarországról. Ha betagozódik és aláveti magát az autonómiatörekvés által, annak a nemzetközi magyar-felszámolásnak, amely a magyar nemzet megosztásával jut előbbre immár évtizedek óta, akkor az ideiglenesen esetleg megkapott autonómia is pillanatnyi lehetőség, de ami utána következik, az sokkal rosszabb lesz.

Amíg az 1920. óta megszállt területek magyarsága, székelysége nap, mint nap elszenvedi a megszállók által kötelező megaláztatást, az érzést, hogy saját szülőföldjén idegenek parancsolnak neki, addig a „magyarországi magyar” azt hiszi, hogy ő kimarad ebből a folyamatból, hiszen szabad országban, magyarként élhet, magyarul beszélhet. Ez tévhit! Hiszen Trianon a „magyarországi magyart” is éppen úgy megalázta és alázza, mint a megszállt területek magyarságát. Arról nem beszélve, hogy a nemzeti önérzet valójában egy torz lelkiállapotot tükröz. Mert mit érez, mit gondol a „magyarországi magyar” Trianonról? Hogyan viszonyul a megszállt magyar területekhez?

Sokféleképpen. Van, aki származását emlegeti, de csupán annyi maradt meg benne, hogy a nagyszülei, dédszülei erdélyiek voltak. Mások szeretnek Erdélyben vagy Észak-Magyarországon kóborolni, mert a varázsaltos környezet a lelkéig hatol. Sokan a csíksomlyói „nemzeti találkozót” várják, és vannak, akik ott élő rokonaikhoz járnak haza. Nincs közös cél és elképzelés, mert azt a kommunista diktatúra és ma már a fennálló új világ is ostobaságnak, bűnnek tartja, ha a magyar ragaszkodik a jussához, a saját földjéhez, temetőihez és tájaihoz, ősi kultúrájának bölcsőihez, épített emlékeihez. Ma már nem meri kimondani senki, hogy magát az 1920-as és az 1947-es döntést kell megváltoztatni, hogy a világtörténelem legaljasabb békediktátuma érvénytelen.

Mint ma a háborús készülődés, úgy az a döntés sem a nép döntése volt. Néhány gazember, aljas politikus, egy nem látható hatalom parancsára felszámolta Európa egyik szellemi központját, a keresztény Magyar Királyságot, amelynek hatalma volt még a konklávé fölött is. Mária országa egy hosszú távon elkeresztényietlenítendő Európában nemkívánatos állam lett, s mint ilyet, a jelenleg is létező magyargyűlölet sem kíméli.

Az egyetlen út a magyarság számára, ha Trianont gyásznapként üli meg, és törekszik a nemzetközi politikai lehetőségekhez képest arra, hogy a Kárpá-haza ismét eggyé, közössé válhasson. Mert nem a megszállt területek magyarsága vesztes csak ebben a jelenlegi helyzetben, hanem a „magyarországi magyar” is. 1920-ban nem csak a megszállt területek, de a megmaradt rész magyarsága is elvesztette a nemzeti, a kulturális, a gazdasági és a tudományos lét egységes fejlődésének a lehetőségét. Ezer év eredményeit a nem létező, keresztényellenes, és magyargyűlölő hatalom megsemmisítette, ellehetetlenítve a további fejlődést.

Magyarország nem megszállt ország… – mondják. Pedig, igen! Az! Szuverenitásunkat feladtuk a NATO-hoz és az Unióhoz való kötelező csatlakozással, mert nem is tehettünk mást. A trianoni folyamat így vált ránk vonatkozóan is valósággá. A szellemi fejlődést, a nemzeti elgondolásokat az uniós szerződések és törvények gátolják, s ma már minden Magyarországon hozott törvény az Unió törvényeinek a fényében születik. A trianoni folyamat felemésztette az oktatást, hiszen ma már a szalagavatókon sem tudják elénekelni a fiatalok a Himnuszt, s a legalapvetőbb történelmi dátumokat is csak segédanyagokkal tudják leírni az érettségin. A múlt csupán egy kötelezően megtanulandó része a tantervnek. Így ez kontraproduktív, hiszen a fiatalok minden tananyagot utálnak. Ezen nincs mit csodálkozni akkor, amikor egy egyházi iskolában is azt tanítja a szaktanár, hogy Trianonnal nem kell foglalkozni, mert az már régen volt… (eközben a megemlékezés államilag kötelező!).

Ma, amikor a kormányfő a világháború fenyegetése ellen hívja fel a szavazótábort az állásfoglalásra, akkor az évszázados folyamatot tekintve rossz érzés keríti hatalmába a gondolkodni még képes magyarokat…

A politika és a néplélek egészen más kategóriák. A magyar néplélek Isten nélkül csak tévelyeg a jelen káoszában, a politika pedig hazugságokra épülő tudomány, amely a néplélek tévelygését támogatja, mert retteg az igazságtól, az isteni elrendeltetettségtől. Azonban, a trianoni folyamatot, azt a sok évszázados magyargyűlöletet, a hazánk és nemzetünk ellen irányuló politikai és gazdasági terrort, csak Istennel, hittel, és az ebben való elköteleződéssel győzhetjük le. Határok vannak ugyan, de a magyar nemzet egy hittel, egy lélekkel bír, a Kárpát-haza minden részében. Hiába vannak pártok, hiába van ellentét magyar és magyar között, az igazi bajban a néplélek úgy olvad majd össze, mint a higany az üveglapon. 

Ám, ennek feltételei vannak: a közös akarat, a közös, Istenbe vetett hit. Amit a politika nap, mint nap megtagad, vagy csak verbális megnyilvánulásokban mutat meg. Mária országának az ereje, a Krisztusban való hit tehát, nem a politikai szlogenekben, a szavazófülkékben, a politikusi beszédekben van, hanem abban a láthatatlan néplélekben, amely a láthatatlan hatalom legyőzésére, a magyar nemzet megmentésére és felvirágoztatására is képes, eltörölve Trianont és a trianoni folyamat okozta minden szenvedést, és begyógyítva a magyarság és a velünk együtt élő nemzetek sebeit!

Stoffán György  

Pusztaszabolcsi terrorizmus - a gyermekek ellen!

Ha egy 19. századi polgár ma visszatérne az élők sorába, bizonyára nem akarna sokáig a mai Magyarországon tartózkodni, még akkor sem, ha a purgatóriumból kapott volna néhány nap szabadságot. Ugyanis emberileg és erkölcsileg ma Magyarország és Európa, maga a pokol. Az emberi tartás, a tisztesség, az egymás iránti megbecsülés és a nemzeti méltóság, a keresztény szellemiség és korunk társadalma, politikai elitje, az egyéni magatartás, és a gerinc, a Makó vitéz és Jeruzsálem közötti nem kis távolságot mutatja.

A verbális verekedés, a vádaskodás és gyalázkodás semmi ahhoz képest, ami a napokban Pusztaszabolcson történt. Gyermekek ellen követtek el – eleddig ismeretlen, aljas gazemberek – terrorcselekményt. Konkrétan: rengeteg zsilettpengét dobáltak szét a várossá avanzsált nagyközség közkedvelt, új játszóterén, a homokozóban és a csúszda környékén. Mindezt a tervezett önkormányzati gyermeknapi rendezvény előtt. Kampány van, tehát, a zsilettpengés, gyermekek elleni terrortámadást is többféleképpen lehet felhasználni. Ki-ki a pártállása és érdekei szerint támadhat vele ellenfelet, a polgármester ráolvashatja a kihívójára, a kihívó a polgármesterre, az emberek egymásra, azaz, mindenki, mindenkire. Azonban, a zsilettpengés terrorcselekménynek nem a pusztaszabolcsi politikai háború az oka, hanem egészen más: az a társadalom erkölcsi züllöttsége, amelyet jobb és baloldal, liberális és nemzeti oldal, kommunista és szélsőjobbos politikai csürhe szabadított rá Magyarországra a rendszerváltásnak nevezett néphülyítés elmúlt harmincnégy éve alatt. Abban a rabló-kapitalista, rend nélküli „demokráciában” keresendő ennek a gyermekek elleni, pusztaszabolcsi terrorcselekménynek a gyökere, amelyet nap-nap után megélünk, megtapasztalunk, kivált a választási kampány idején, azaz most!   

Mikor kezdődött ez az egész?

1989-ben, amikor az első SZDSZ-es támadás érte a reményekkel teli nemzetet akkor, amikor feltették a kígyóméreggel átitatott kérdést: Ki a magyar? Ám, ez nem volt elég, mert rögtön utána megvádolták a társadalmat ezek a gazemberek a keresztény kurzussal, antiszemitizmussal, nácizmussal és hosszan sorolhatnánk, hogy – a Gadó György féle galíciai fegyvertárból – még mi mindennel. Igaz, egyetlen szó, egyetlen vád sem volt igaz, de Antallék, mit sem törődve az igazsággal, irhájukat és hatalmukat féltve, megfelelési kényszerből haptákba vágták magukat, és a Mazsihisz parancsára feljelentések sorozatát tették e hazug és aljas vádak alapján magyar, keresztény, valóban rendszert váltani akaró emberek ellen. Ezzel egy időben Antallék, a gyilkos kommunista diktatúra működtetőinek lehetőséget adtak a kárpótlási jegyek bevezetésével arra, hogy a politikai hatalmukat gazdasági hatalommá alakítsák.

Elszámoltatás nem volt, a spicliket nem adta ki a kormány, hanem tovább használta a társadalom szennyét, a volt párt-, és KISZ-titkárok tovább élhették fényűző, addig megszokott életüket azzal az apró különbséggel, hogy a templomokban, a vasárnapi misén, istentiszteleten elfoglalták az első padokat, és ha már Pusztaszabolcs… – a volt kommunista polgármester a saját kertjében, maximum hangerővel hallgatta a vasárnap délelőtti mise-közvetítést.

A parlamentben is sokszor megmutatkozott az éles ellentét, amely a hatalomváltást jellemezte. Trianon hetvenedik évfordulóján volt olyan párt, amelyik kivonult az egyperces néma megemlékezésről, arra hivatkozva, hogy az ilyesmi sérti a szomszédos országokat. A keresztényellenesség is ott bujkált már a parlamenti patkóban, hiszen a pápalátogatás előtt gúnyos megjegyzéseket ordítoztak az ülés alatt, „cápalátogatásnak” nevezve Szent II. János Pál pápa magyarországi látogatását…  

Majd kormányok váltották egymást, ám már a második, úgynevezett szabad választáson kiderült, hogy a magyar társadalommal súlyos erkölcsi bajok vannak. Egy pufajkás – feltehetően 1956-os gyilkos – kommunistát ültetett ez a plebsz miniszterelnöki székbe, Horn Gyula személyében. Ezzel pedig, folytatódott az az antalli ország kiárusítás, amely a nemzeti vagyont célozta meg. Megkezdődött a mezőgazdaság felszámolása is, a Nyugat iránti feltétlen hűség jegyében. A nemzeti vagyon, az ipar és a mezőgazdaság elherdálásából befolyó összegek jobbára, érdekes pénzügyi manőverek által privát zsebekbe kerültek.

Ugorjunk egy nagyot, 2010-be!

A gyurcsányi ámokfutást és közrablást, amelyet a korábbi kormányok tettek lehetővé, a 2010-es választás leállította és Orbán Viktor reményt keltő ígéreteket tett, kellő alázattal a választás, azaz, a győzelem éjszakáján. Egy ország érezte, hogy felszabadult egy aljas és embertelen, magyarellenes nyolc év után. Mindenki elkezdett dolgozni, nagy elánnal és a legjobb tudása szerint. A vesztett, veszett balliberálisok pedig, elkezdték azt a támadásorozatot, amelyet máig látunk, tapasztalunk. A baloldali média egyre aljasabbul, az újságírói etikát sárba dobva, a felelősséget figyelmen kívül hagyva nekirontott a kormánynak, a kormánypártoknak, s elkezdődött – kicsivel később már külföldről finanszírozva –, a kommunista-liberális hadművelet Magyarország, a magyar nemzet és a megszállt magyar területek magyarsága ellen. A jobboldali média eleinte kellő méltósággal, észérvekkel és felülről kezelte a helyzetet, ám egy idő után felvette ugyanazt a proli stílustalanságot, amellyel a balosok támadták az országot. Hiába voltak a figyelmeztetések, a jobbos médiumok megmondó emberei – akik nem mindig voltak korábban jobboldaliak – elvesztették a keresztény, nemzeti méltóságukat és meghempergették magukat ugyanabban a mocsárban, amelyben a baloldaliak fetrengtek nagy élvezettel. (https://stoffangyorgy.blogspot.com/2019/11/stoffan-gyorgy-nyilt-level-nemzeti_10.html)

Ekkor, sok nemzeti gondolkodású újságíró otthagyta – vagy otthagyatták velük – a pályát. A volt kommunista és liberális médiaguruk viszont átvedlettek melldöngető magyarokká, keresztényekké, hiszen a kormányhűség – mint minden időben –, most is jól megfizette a pénzéhes hűbéreseket, épp úgy, ahogyan a balosok az övéiket. Az tisztességes újságírás, az objektivitás, a sajtóetika a múlté lett. „Bírálni semmit, Egyetérteni mindenben!” – lett a jelszó. Mindkét oldalon. Ez pedig, az olvasók erkölcsi érzékét oly módon hatástalanította, hogy a társadalom, a politikai elkötelezettség szerint gyűlölködve kettévált. Ehhez járult hozzá számos civil szervezet, magyarnak nevezett világszervezet, nemzetiszínbe burkolózott hazaáruló pártok, amelyek a köznyugalmat a megszálló utódállamok és a nyugati liberálisok magyarellenes céljainak megfelelően bomlasztották, bomlasztják. 

Igaz, volt és van is egy jobboldali gondolkodású, saját pénzen nemzeti internetes oldalakat működtető lelkes orbánista réteg, de arról a hivatalosságok a húsosfazék szűk átmérője okán nem vesznek/vettek tudomást, noha nélkülük talán egyik kétharmad sem valósulhatott volna meg. Igaz, ez nem befolyásolja a nemzetért önzetlenül küzdő magánembereket. Nekik a lelkiismeretük tisztasága és függetlenségük megőrzése, nemzeti média fenntartása fontosabb, mint bármilyen financiális lehetőség, kommunikációs parancsvégrehajtás.

Az azonban látható, hogy a színvonal drámai mélységekbe zuhant, és a választások lényegét sem a magyar néplélek elvárásai szerint fogalmazza meg a jobboldal. Minden induló várományos igyekszik azt lejáratni, akivel szemben áll. Nem a saját terveiről, elképzeléseiről beszél rádióban, TV-ben vagy lakossági fórumokon, hanem másokat ostoroz, rágalmaz, szid, gyaláz. Ez azonban, csupán egy kiváló kommunista módszer, a társadalom erkölcsi szintjének a rombolására.

A rend hiányáról, a jog-, vagy igazságszolgáltatás mélységeiről, a törvénytelenségekről, a közerkölcsről még oldalakat lehetne írni, de felesleges.

A lényeg az, hogy a pusztaszabolcsi, gyermekek elleni terrorcselekmény tehát, a társadalmi züllés, a politikai háborúk, az önzés, a kapzsiság, az igazságszolgáltatás hiteltelensége és a rendnélküliség, azaz, a szánalmas és a valóságtól elrugaszkodott demokrácia-felfogás és a kormánypártok ebből eredő személyi-, és média-politikája, valamint a baloldal zsigeri magyargyűlölete és Magyar Péter - sokak számára önimádónak, gyűlöletkeltőnek, egyházellenesnek, hazugságokat sulykolónak ható, megjelenése is okozhatta.

A helyi torzsalkodások pedig, arra engednek következtetni, hogy nincs hajlandóság fehér asztal mellett egyeztetni, a lakosság szolgálatába állni. Persze, ez nem csak Pusztaszabolcsra, hanem minden békétlen, rosszul értelmezett kampányt folytató településre érvényes. Zsilettpengés egyéni aljaskodás, bárhol előfordulhat. Mert láthatjuk mire képes egy-egy politikus és egy-egy sajtóorgánum gyűlöletre uszító irányvonala, amely kifejezetten a személyes érdekek, a pénzéhség, és a hatalomvágy mentén, olykor párthűségbe csomagolva jelenik meg a naiv választók előtt, akik még zsilettpengét is képesek egy játszótéren szétdobálni…    

Összességében, a magyar választási kampány, a társadalmi megosztottságon kívül a társadalom erkölcsi és kulturális színvonalát is élesen kimutatta. Mindez, annak a két évszázados folyamatnak a tetőpontja, amely elindította a társadalmat a liberalizmus és egyúttal a szocializmus lejtőjén. Ennek a magyar lejtőnek a meredekségét fokozta 1919., 1920., 1944,. 1947., 1990., azaz a nagy átverés, amely az európai szövetséghez és ezáltal ehhez a mostani, aljas és embertelen szellemiségű kampányhoz, valamint Magyar Péter gyűlöletkeltéséhez, egyházellenességéhez, durva és félelemkeltő szellemiségéhez vezetett.

Ebben a drámai káoszban, ebben határtalan gyűlölködésben még mindig csak szlogen a kereszténység. Noha, az egyetlen kivezető út a magyar nemzet számára, ha nem csak szóban, hanem tettekben, az oktatásban és a mindennapi életben is ott lennének – lehetnének – nagy, 19.-20. századi példaképeink, akik nem csak beszéltek a kereszténységről és a nemzet iránti elkötelezettségről, hanem élték is, sőt, közülük rengetegen az életüket adták a tisztességért, a hitért, az erényekért és a nemzet szolgálatáért. Ám, nincsenek, nem lehetnek ott, mert a nemzetközi politika parancsa más, de a mai politikai vezetés, az úgynevezett „elit” – amelynek a szellemi és ideológiai mércéje a táska vagy a cipő, a napszemüveg ára és márkája –, nem is tud sokukról.

Az utóbbi hetekben, hónapokban mindössze egyetlen helyen volt béke és összetartás: Csíksomlyón. Ez pedig ékes bizonyíték arra, hogy egyedül a kereszténység, a keresztény magyarság, a Krisztusban való egység, a szeretet és az egymás iránti megbecsülés, azaz, a Csíksomlyón tapasztalt keresztény és magyar szellemiség teremthet békét és biztonságot a magyar nemzet számára.   

Stoffán György                 

Az újrainduló vagonok kora - 2024.

Eddig meggyőződésem volt, hogy csak keresztényüldözés van. Eddig! Ma azonban, látom élesen kirajzolódni újra annak a kornak a körvonalait, amelyet úgy neveztek gyermekkoromban, hogy „vészkorszak”. Mert abban a „vészkorszakban” hasonló dolgok történtek Európa szerte, mint ma. Mindenki bűnös volt, aki nem értett egyet a birodalmi hatalommal. Aki az emberi méltóság szolgálatába állt és mentette azokat, akiket hamarosan ismét menteni kell. Így, éppen olyan nemes egyszerűséggel dobták ki a száguldó autóból Kálló Ferenc esperest, börtönözték be Mindszentyt, és fenyegették meg Márton Áront, mint ahogyan végeztek az egész életét az emberiesség oltárán feláldozó Richter Gedeonnal és sok hasonló nagyszerű magyar zsidóval. Ma is ezt látjuk, egyelőre csak Európában, de vannak események az online térben, a hol már festik a Dávid-csillagot…   

Mindegy, hogy keresztény vagy zsidó, ha normális, és nem ért egyet azzal az aberrált szemlélettel, amely ma uralja Európát és a világot. Ismét elborult agyú, őrült senkiháziak irányítják a gyűlölet hullámait azok ellen, akik száz éven belül már nem egyszer megérezték a gonosz leheletét: nekünk 1919., majd Trianon és Párizs, a zsidó felekezetű magyaroknak ezen kívül 1944, azaz, a vészkorszak… amely megtizedelte a segítségükre siető keresztény magyarokat is.

Igaz, ma még(!) nincsenek – Magyarországon! – gettók, nem festenek az üzletekre Dávid-csillagot, de van már hangoskodó gyűlöletkeltés, és a társadalom aljas, primitív, proli tábora, saját gyermekeit sem kímélve követi a gyűlöletre szólító politikust, a közbotrányt okozót, mert mindegy, ha a gyereke ott pusztul is a fronton, de legalább újra üvöltheti a saját, torz agyában született gyilkos gondolatait, elmebeteg vezére irányításával.  

Hová vezet mindez? Kinek jó, hogy 1919., 1944., 1948., 1957. után ismét ugyanaz a proli söpredék ordítozzon, ugyanabban a stílustalanságban, ugyanúgy a nemzet vesztét akarva, gyilkosságról álmodozva?

Most még nem látunk felemelt kezű, megkülönböztető jelzéssel kötelezően ellátott, és kötelezően gyűlölt tömegeket… de alakul a helyzet. Ma csak – nemzeti, keresztény, zsidó – közösségi oldalakat tiltanak, mert ezek az oldalak, amelyek Istent és a szeretetet hirdetik, ma nem férnek bele a beteg világ, szennyes szellemiségébe.

Ha rajtuk múlna, talán már ott állnának a vagonok a józsefvárosi pályaudvaron, de egyelőre nem állnak ott. Volna még időnk tehát, ezt az aljas, istentelen és nihilista szellemiséget megfékezni. Hiszen, aki időt nyer, életet nyer… A kérdés csupán az, hogy mi, akik a gyűlölet és a káosz ellenségei vagyunk, nem késtünk-e el? Van-e bennünk erő és bátorság szembeszállni? Felismertük-e, hogy önmagában a Békemenet sem megoldás Isten nélkül? Meri-e vállalni – ha egyáltalán felkérik rá a szervezők –, egy zsidó, egy katolikus, egy protestáns pap, lelkész, hogy kiálljon a Margitszigeten a tömeg elé és imára, könyörgésre, hitre szólítsa az ott összejött nemzetet? Elég-e ha sok ezer ember csak megmutatni akarja, hogy sokan vagyunk?

A vagonok dohos, büdös levegője elárasztja Magyarországot, ha hagyjuk, hogy az online térben elkezdjék felfesteni a kirakatokra a Dávid-csillagot és a templomokra a trágár, gyalázkodó feliratokat, s ha hagyjuk, hogy az online-térben, saját hazánkban is "bozgornak" nevezzen  a betolakodó, beteges, istentelen szellemiség? Mert elkezdték!

Már csak az a kérdés, hogy a jelen kor vagonjait merre irányítják majd. Vagy elintézik azzal, mint a Románok 1944-ben jászvásári pályaudvaron, amikor meztelenre vetkőztetett embereket vízzel locsoltak, mínusz 22 fokos hidegben? Nem tudjuk! Mert ma még csak az látszik, hogy elindult az európai gyűlölet-lavina. A francia emirátusban keresztényeket és zsidókat ölnek, az imádságért börtön jár, nálunk pedig letiltják józan gondolatokat közreadó közösségi oldalakat…

A történelem ismétlődik – mondják. Érdemes tehát, június 9-én időt szakítani arra, hogy legalább elmondjuk a véleményünket, megőrizve ezzel saját lelkiismeretünk tisztaságát egy vokssal. Igaz, a voksokat is a vagontulajdonosok számolják… de hátha…

Stoffán György      

Köcsögkirály, a mutujok és a parókás ügyészek…

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis köcsög, akit azért hívtak Kisköcsögnek, mert hát, kicsi is volt. Egyszer csak megelégelte, hogy ő mindig az utolsó sorban van, pedig a termete miatt az elsőben kellene lennie. Kiment hát, az utcára és elkezdte kiabálni, hogy ő a legnagyobb. Az emberek kinevették, de volt néhány erőst fogyatékos, bamba, botor, mutuj, aki biza hülyébb volt a Kisköcsögnél és ezért ezek őt tartották a legokosabb embernek a világon. Kisköcsögünk egy szekér tetejére mászott, s onnan kiabált tovább, ám, már nem csak azt, hogy ő a legmagasabb ember a világon, hanem azt is, hogy a legokosabb, és ő süti a legjobb palacsintát. Álmélkodtak a mutujok, akik hallgatták, s igyekeztek olyannak látni, mint amilyennek Kisköcsög a szekér tetejéről leföstötte magát. És elhitték neki. Kisköcsög azután leült a falu kocsmájába, és mesélni kezdett. Néhány ingyen sörért elmondta, hogy hamarosan soron kívül szentté avatják a Vatikánban, megkapja a Nobel-díjat, és feltehetően ő lesz a következő király is Bergengóciában. Azt is elárulta, hogy mindezt a jó öreg Münchausen báró, Háry János, és Ursula súgták meg neki. A mesét hallgatók már látták is őt lelki szemeik előtt, mint a nagy Köcsögkirályt.

Az ügyészek Ray Ben napszemüvegük és parókájuk mögé bújva panaszkodtak Kisköcsögnek, és megígérték neki, hogy arra mondják ki a halálos ítéletet, akire rámutat. Volt már ilyen… Köcsögkirály addigra már arról beszélt a kocsmában, hogy egyedül ő alkalmas az Német-Római Császárság élére, és egy kis háborúval akár Moszkvát is elfoglalja. Kis idő és néhány krigli sör után aztán szétverette a kocsmát azokkal, akik őt tartották a legokosabbnak, és amikor a korcsmáros elkezdett ezért veszekedni Kisköcsöggel, akkor Kisköcsög megfenyegette az istenadtát, hogy Köcsögkirályként – mert már annak is látta magát – ráhívja a pandúrokat meg a parókás, szemüveges ügyészeket, akik majd jól deresre húzzák.

Kisköcsög megfogadta, hogy mindenkivel igazságosan bánik majd Köcsögkirályként, kivéve, aki nem ért egyet vele, mert az áristomban végzi és patkányok fogják csontig rágni a húsát. A nép lelkesen tapsolta Köcsögkirályt, aki immár kissé bódultan újra a szekéren állt. Igen ám, de a szekér nem az övé volt. Így, amikor a kocsis felült a bakra és a lovak közé vágott, a pünkösdi Köcsögkirály akkorát bucskázott le a szekér tetejéről, hogy a piactér csak úgy porzott belé… A nép jót nevetett rajta, két pandúr pedig, a fülénél fogva a pellengérhez vezette, és ott kikötötték. A parókás, napszemüveges ügyészek és bírók eloldalogtak a piactérről, a nép pedig kötélért kiáltott. Az, hogy kit akartak felakasztani, nem derül ki ebben a mesében sem, mert a nép bárkit felakaszt, ha egy nála és az előző királynál okosabb hülyére hallgat.

A falu elöljárósága azonban, a Kisköcsög szerencséjére, rendet tartott, így, három nap pellengér után elzavarta a rögtönző Köcsögkirályt.

Ő azonban, nem adta fel egykönnyen. Hazaérve sokáig kutatott a pergamenjei között, amelyekre egykor titkos beszélgetéseket jegyzett föl. Köcsögkirály ugyanis, még Kisköcsögként mindent felírt, ami elhangzott vendégségben, a barátainál, ami egyáltalán nem meglepő, ugyanis Köcsögkirálynak, a gerince helyén egy összecsavart taknyos zsebkendő volt csupán.

Kisköcsögből lett Köcsögkirályról időközben az is kiderült, hogy Pinocchio testvére, aki, bár bejárta a világot és egy csoda folytán még beszélni is tudott, ám, az öreg Dzsepetto őt sem tudta rávenni az őszinteségre. Kisköcsögnek nem az orra nőtt, amikor hazudott, mint Pinocchio Hülyeferinek, hanem annyiszor lett kisebb, ahányszor hazugságon kapták… Lassan tehát, elfogyott a Köcsögkirály, amit sem a nép, sem Dzsepettó úr, sem pedig Pinocchio, a bátyja nem sajnált. Egyedül a patkányok siratták meg, mert olyan kicsi volt, hogy akár játszhattak is vele… Amikor az a kicsi is elfogyott, a patkányoknak keresniük kellett egy másik Köcsögkirályt, mert a népnek kellenek a Köcsögkirályok, és a patkányok értenek ahhoz, hogy kiválasszák a megfelelőt.

Eddig tartott ez a furcsa mese, aminek még koránt sincsen vége…

Aki nem hiszi, járjon utána!  

Stoffán "La Fontaine" György

„Orbán Viktor, a háborús uszító”… avagy a dilettánsok tora II.

 

A háború, úgy tűnik elkerülhetetlen. Hiába az erőn felüli munka, hiába az ellenkezés, a világot és benne Európát elmebeteg, önző és hihetetlenül buta, embertelen gazemberek vezetik. Hiszen, akik nem tanultak a 20. század világégéseiből és egy új háborút akarnak az emberiség ellen, azok vagy nem normálisak, vagy jellemtelen, megvásárolt, ócska egyedek, akiket a béke és milliók életének megmentése érdekében haladék nélkül likvidálni kellene.

Mert most van az a pillanat, amikor vagy mi ütünk, vagy minket ütnek. Azonban egyetlen akadálya van annak a lehetőségnek, hogy mi adjuk az első pofont. És ez az akadály nem más, mint az, hogy a normálisan gondolkodó politikai erő Európában ma, egyedül a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor.

Nehezíti a pályát az az apró, de nem jelentéktelen tény is, hogy mint Brüsszelben, hazánkban is megtalálhatóak azok a jellemtelen, ócska, szemét alakok, azok a politikai hangadók, akik bár békepártinak hirdetik magukat, a háborúpárti Nyugatot szolgálják hatalmas pénzekért, beígért posztokért. Ezek a jellem nélküli, nemzetüket is eláruló, ócska gazemberek odáig mennek, hogy Orbán Viktort, a legfőbb háborús uszítónak próbálják beállítani az őket hallgató társadalmi réteg előtt, amely réteg elsőként halna meg egy háború kitörését követően. Hiszen, a kötelező európai sorozás és a háborúban való részvétel a többséget érintené. Ez ellen harcol a háborús uszítónak hazudott miniszterelnök, aki minden erejét beveti annak érdekében, hogy Magyarország kimaradhasson a háborúból. Ám, a belső lázítás nem kis mértékben nehezíti ezt a munkát.

Hosszú időbe telik, és csaknem lehetetlen feladat visszafordítani az unióban uralkodó háborús hangulatot, hiszen aki nem tetszik a nemzetközi fegyvergyártó és azzal üzletelő maffiának, azt egyszerűen kilövetik. Ahol nagy pénzek forognak, ott nehéz észérvekkel, emberséggel és logikával győzni. Az már kevésbé fordul meg a maffiózók fejében, hogy egy háború, kivált egy atomháború őket is a tűz martalékává teszi, bankkártyástul, pénzestül, mindenestül. A pénz imádata azonban mindent visz…

A magyarországi, fizetett, kommunista-liberális ellenzéket ezért villámgyorsan gatyába kellene rázni. Mert elég nekünk az Unióval való háborúskodás a saját megmaradásunk érdekében. A háborút követelő Unió-, és NATO-drukkereket ki kell vonni a forgalomból, ahogy azokat a jellemtelen és gerinc nélküli, magukat politikusoknak nevező társadalmi söpredéket is, akik abban élik ki magukat a rágalmazáson és gyalázkodáson kívül, hogy magát az állam rendjét és a köztársasági elnöki hivatal méltóságát is igyekeznek mind hazai, mind nemzetközi pályán lejáratni. Ez pedig, egy tömeggyilkos felmenőkkel bíró kommunista család, kommunista, milliárdos leszármazottjától egyenesen tűrhetetlen.

Jó volna tehát, ha végre valaki rendet tenne a hazai ellenségeink soraiban, mert ezek a hazaáruló, háborút akaró halálmadarak, a társadalom, gondolkodásra alkalmatlan részét, egyenesen a vágóhídra fogják vinni, amennyiben a június 9-iki uniós választás eredményeképpen nem változna az EU háborús hozzáállása. Ehhez azonban az kell, hogy minél többen belássák és megértsék a jelenlegi európai valóságot. Mert itt ma nem az a kérdés, hogy mekkora vagyona van egyes fideszes vagy ellenzéki politikusoknak, ahogy az sem kérdés ebben a háborús veszéllyel terhelt világban, hogy mennyire hülye a főpolgármester… Itt most az a kérdés, hogy megmaradunk-e vagy nem maradunk meg… segítünk-e magunkon úgy, ahogyan azt Orbán Viktor kéri, vagy belegyalogolunk a mindent elnyelő európai mocsárba, ahogyan azt az ellenzék Orbán-gyűlölete parancsolja az őket követő proliknak?

Sok a baj, sok a hiba és sok a bűn is. Azonban a politikai kiutat egyedül Orbán Viktor tudja, ismeri. Ha majd elmúlik a háborús veszély, és megússzuk a tömeghalált, a gyerekeink és unokáin katonáskodását, az ezernyi temetést, a bánatot, és átalakul az EU vezetése, akkor ráérünk a saját oldalunkon és a balliberális oldalon is megkezdeni a felelősségre vonást.

Igaz, nem ártana már most elkezdeni a vádiratok megfogalmazását… és a listát is össze kellene állítani hazai és nemzetközi szinten. Mert ilyen baloldali, liberális bűnöző-elit, és ennyi élősködő a politikai életben – 1919-et kivéve –, nem volt még…

Az erkölcsi kiút kérdése egy másik kérdés, és egy másik cikk…

Stoffán György

A magyar hősök napja... kivételekkel...

 

Gróf Bethlen Béla erdélyi kormánybiztos

Május 26-a van. Idén ez a nap lett - május utolsó vasárnapjaként - a Magyar Hősök Emléknapja. Illetve az lenne, ha valóban emlékezhetne a magyar saját nemzeti hőseire… a legnagyobbakra, akik valóban a haza védelmére szentelték az életüket, akik világosan látták az összefüggéseket és azt, hogy miként fog ez a nemzet ebek harmincadjára kerülni. Emlékezünk réges-régi vitézekre, de közülük sem mindenkire, mert vannak olyan hősök, akikre tilos emlékeznünk, mert egy ország-lakó közösség, a kommunista hiedelmekre és történelemhamisításra építve világgá kürtöli a hazugságokat, amelyek negyven évig körül lengték ezeknek a magyar hősöknek az emlékét. E nap kijelölése is igazi magyar módra történt. IV. Károly király 1917. évi VIII. törvénycikk aláírásával szentesítette az I. világháborúban elesettekről való kötelező megemlékezést, amelyben a megemlékezés kötelező napját nem tűzte ki az uralkodó.

P. Uzdóczy Zadravecz István OFM tábori püspök

„1. § Mindazok, akik a most dúló háborúban a hadra kelt sereg kötelékében híven teljesítették kötelességeiket, a nemzet osztatlan, hálás elismerésére váltak érdemesekké. Őrizze meg a késő utókor hálás kegyelettel azok áldott emlékezetét, akik életükkel adóztak a veszélyben forgó haza védelmében.

2. § Minden község (város) anyagi erejének megfelelő, méltó emléken örökíti meg mindazoknak nevét, akik lakói közül a most dúló háborúban a hazáért életüket áldozták fel.

A részletes szabályokat a belügyminiszter rendelettel állapítja meg.

3. § Ezt a törvényt a belügyminiszter hajtja végre.”

A trianoni szörnyűség után, szokássá vált, hogy a fenti törvényt feledve, lelkiismereti megfontolásból, Mindenszentek napján volt szentmise és rendezvény a hősökre emlékezve. Zadravecz István tábori püspök ehhez a naphoz ragaszkodott, és ezt a napot jelölte meg akkor, amikor az 1924. évi XIV. törvénycikket véleményeznie kellett. A tábori püspök azzal indokolta döntését, hogy ünnepelni az év bármelyik napján lehet, de a kegyeletet a hősök iránt, csak a halottak napi emlékezés idézheti föl a lelkekben. Az akkori kort jellemző vallási szembenállás okán, a protestánsok nem értettek egyet azzal, hogy egy katolikus ünnep legyen a magyar hősök emléknapja.

Az 1924. évi XIV. törvénycikk 1.§-ában így rendelkezik: „A magyar nemzet mélységes szeretettel, magasztaló elismeréssel és hálával emlékezik meg azokról a hős fiairól, akik az 1914/1918. évi világháború alatt a hazáért vívott súlyos küzdelmekben a magyar nemzetnek dicsőséget és hírnevet szerezve életüket feláldozták. A nemzet soha el nem múló hálája és elismerése jeléül, az élő és jövő nemzedékek örök okulására és hősi halottaink dicsőségére minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapját nemzeti ünneppé avatja. Ezt az ünnepnapot - mint a »Hősök emlékünnepét« - a magyar nemzet mindenkor a hősi halottak emlékének szenteli.”

Zadravecz püspök indokait természetesen az akkori református államvezetés elvetette. A törvény ismeretében minden katolikus megyéspüspök más és más időpontot határozott meg saját egyházmegyéje számára. Így például az egri érsek, a Magyarok Nagyasszonya ünnep utáni vasárnapra tette a megemlékezést. A kormány végül – hogy a vallási ellentéteknek véget vessen, május utolsó vasárnapját jelölte ki az országos megemlékezés napjává.  

Hóman Bálint, élete utolsó állomásán, a kommunisták halálos börtönében... 

A rendszerváltásnak nevezett változás után, az Országgyűlés 2001. június 19-én elfogadta, az LXIII. számú törvényt, amelynek értelmében minden év május utolsó vasárnapján emlékeznek „az elmúlt ezredév magyar hőseire”, akik életüket adták a hazáért. Idén arra is emlékezünk, hogy 1929. május 26-án – 95 éve – avatta fel Bethlen István miniszterelnök Horthy Miklós kormányzó jelenlétében a nemzeti hősök országos emlékkövét…

Itt térjünk vissza azokra a hősökre, akikről nem illik vagy nem szabad megemlékeznünk ezen a napon, s tegyük fel a kérdést, hogy valós-e a megemlékezés, ha a kommunista történelemhamisítás és évszázados hazudozás okán vannak olyan hőseink, akikről tilos nyilvánosan megemlékeznünk, tilos szobrot állítanunk az emlékükre, de még az iskolai oktatásban is, vagy hazugságokat állítanak róluk, vagy meg sem említtetnek a történelemórákon? Ők azok, akik a mai világunkban igazi példaképek lehetnének, akiknek az életét megismertetni nem csak lehetőség, órai anyag volna, de kötelező is lenne, hiszen az elmúlt évszázad nagyjai pontosan az ellen az erkölcsi, nemzeti, vallási megsemmisülés ellen léptek föl, amely megsemmisülésnek ma tanúi vagyunk.

Prohászka Ottokár, Csernoch János, Gróf széki Teleki Pál, Hóman Bálint, Prónay Pál, nagybányai Horthy Miklós, Koszorús Ferenc, dr. Boros Fortunát, Gróf Bethlen Béla, Uzdóczy Zadravecz István OFM, Tempfli József, Csiha Kálmán… és sok más név eszembe jut, amikor hősökről, példaképekről beszélünk. Azokról, akik minden energiájukat, tudásukat és sokan életüket is feláldozták a magyar nemzetért, a hazáért, az erkölcs és a tisztesség, a hit és a becsület oltárán. Azonban, a mai kor beteges és gyűlölködő szellemisége elhazudja nagyságukat, rágalmazva, vádolva emlegeti őket a marxizmusban nevelkedett történésztársadalom, s olyan bűnöket hazudnak róluk, amelyek a legmesszebb álltak tőlük. Mindössze annyi volt a megbocsájthatatlan vétkük, hogy magyarok és keresztények voltak, magyar és keresztény országot akartak hagyni maguk után. Talán ezért nem lehet, ezért tilos Gróf Telekinek a Várban, Hómannak Székesfehérvárott stb… szobrot állítani.

A ma, már politikailag tagadott tény: dr. Boros Fortunát csíksomlyói ferences házfőnököt a románok verették agyon lapáttal, a Duna-csatornánál...

Május utolsó vasárnapja tehát, jó alkalom arra, hogy azokra a nemzeti hősökre is tiszta szívvel, magyar, keresztény lélekkel emlékezzünk, akikről hivatalosan nem lehet, tilos megemlékeznünk vagy csak szőr mentén emlegetik őket, kerülve a kommunista maradékokkal való kellemetlen, parttalan vitákat. Jó volna, ha eljönne az az idő, amikor a magyar, a magyar hősökről igazi ünnepnapon emlékezhet, amikor a tankönyvek oldalain nem a kötelező hazugságok, hanem a történelmi igazságok jelennének meg. Jó volna, ha a Hősök Napját nem a kommunista korszak, e napot szándékosan elkendőző gyermeknapján tarthatnánk. A gyermeknapot át kell helyezni arra a napra, amelyen a legtöbb európai országban – június elsején – tartják. Ezen a napon csak a Magyar Hősökre emlékezzünk!   

E nap legyen tehát, őszinte, igazi nemzeti ünnep, legyen méltó, kegyelet teljes és minden hős magyar napja.  

Stoffán György

„Fogd rá a nyuszira”… az „Új Világ” magyarországi margójára

 

Érdekes, hogy ma bármilyen témában beszélgetnek a televíziós műsorokban, rendre előkerül a mindent letaroló érv: – megváltozott a világ. És ez az érv legfőbbképpen a szellemi és erkölcsi züllés, romlás tekintetében válik érvvé. Hiszen, nem illik kimondani a bizonyos igazságokat, tényeket, azaz, a valóságot. Miért és hogyan züllött le, butult el és hagyta el hitét az ország népe? Mert ne szerénykedjünk: elbutult, jellem, pallérozottság és hit nélküli országgá lett az egész Magyarország, a magyar társadalom nagyobbik része is, éppen olyanná, mint a nyugati társadalmak. Mert a kommunizmus megalapozta, a rendszerváltás pedig, a sok hazugsággal, álnoksággal és a technika fejlődésének jelentős segítségével, kezelhetetlenségével beteljesítette a társadalom tervezett teljes elbutítását, lelki szegénységét.

Az oktatásban olyan változások történtek, amelyek a gyermek lelki fejlődését teljesen lebénították, a testi fejlődés lehetőségét pedig, erőszakosan megnövelte a kormány, tehát, a kontraproduktívitás okán, minden tanuló megutálta a testnevelés órákat. A közösségi élet megszűnt, mert a cserkészet csak egy szűk kört érintő ifjúsági szervezetként alakult újjá. Az iskolai szakkörök, művészeti oktatások is feledésbe merültek, így lassan az ebbéli igény is köddé vált. A rablókapitalizmus, amely felemészti a társadalmat és az erkölcsöt, gyorsan rányomta a bélyegét a családokra is, hiszen egyre nagyobb teherré vált a megélhetés megteremtése, a média sugallta jólét elérésének vágya, így elfogyott a gyermekekre fordítható idő és türelem. Az egyházi szociális és segítő szervezetek is, a társadalom behatárolt részéhez jutottak csak el. A papság létszámának drámai csökkenése és ugyanakkor az egyházi iskolák számának növekedése is súlyos problémákat okoz, mert néhol a kereszténységgel homlokegyenest ellenkező eredményt produkál, egy-egy egyházi intézményben tanító liberális pedagógus. Ám, ezen iskolák rendje is szabadabbá, liberálisabbá vált a kommunista időkben működő nyolc egyházi iskola megkövetelt rendjéhez képest. Számos alapvető dolgot nem követelnek meg ezek a tanintézmények. Így a vasárnapi, kötelező és igazolt misehallgatást, vagy a déli Úrangyala imádságot, órától függetlenül. És, ha már az oktatásról esik szó, meg kell említeni azt a súlyos következményekkel járó rombolást, amelyet a mindenkori oktatási kormányzat követett és követ el folyamatosan a rendszerváltás utáni időszaktól, máig. Nem látja be az oktatási kormányzat az általános iskolai zenetanulás (ének-zene órák) elengedhetetlen szükségességét, a közismereti tárgyak előtérbe helyezését a szakképző intézményekben, a latin nyelv normális oktatásának fontosságát azok számára, akik ezt a nyelvet választották. Tehát, már az alapképzés is hiányos, rossz és a gyermeklélektan elveivel mindenben ellenkezik.

Az álindok ismert: megváltozott a világ, már nem lehet ugyanúgy, mint régen…

Ez a megváltozott világ indok, azonban nem igaz. Nem magától változott meg a világ, hanem a liberális szellemiség, a demokrácia hazug varázsa változtatta meg a világot, amelynek alkalmazkodnia kell minden országban a rablókapitalizmushoz, amelybe nem fér bele a józan és erkölcsös világszemlélet, nem fér bele a keresztény hit, mert nem fér bele a szeretet krisztusi tanítása, de maga Jézus Krisztus sem. Ehelyett, az egoizmus, a kapzsiság és az irigység, a pénz imádata, az emberi tulajdonságok legrosszabbjai árasztották el a világot.

Egyházi téren is súlyossá vált a helyzet, mert bizonyos felekezetek és egyházak igyekeznek átértelmezni az átértelmezhetetlent, azaz Jézus Krisztus tanításait. A nyugati világban a katolicizmus már egy teljesen kiforgatott és értékét vesztett vallássá deformálódott, s ma már női papokat, püspököket, rúdtáncosokat és földön vonagló, ördög-megszállta előadókat látunk mise helyett. A jelenlegi pontifikátus a világ liberalizmusának engedve olyan alaptételeket feszeget, amelyek döbbenetet és fájdalmat jelentenek a hívő keresztény emberek számára, beleértve az egész keresztény világot, a katolikus, az ortodox és protestáns közösségeket. Itt is az álindokkal védik a tévtanokat: „Megváltozott a világ, és nem lehet már úgy, mint régen.” Ebben az esetben azonban, ez az indok még égbekiáltóbb, hiszen Jézus tanításait, a kereszténység világlátását, békeszeretetét, hitét nem lehet relativizálni, mert az nem emberi, hanem isteni elrendeltetettség, isteni rend és isteni törvény, amely nélkül az emberiség elveszti önmagát is. Megszűnik, vagy állati sorba kerül, erkölcsi mélységekbe sodródik, mint az ma már jól látható a nyugati világban.    

A legnagyobb baj tehát, a szándékos és előre kitervelt keresztényellenesség, hiszen az Isten iránti hódolatot, a krisztusi szeretetet nem pótolhatja semmi. A lelkiismeret, a keresztény erkölcsiségre épül, amelynek iránytűje az Újszövetségi Szentírás, az abban foglalt apostoli levelek és Jézus tanítása. Talán ezért tilos emlegetni a műveletlen és az erkölcstelenség mocsarában fetrengő Nyugaton Jézus Krisztus nevét, s ezért jár börtön vagy jobb esetben pénzbüntetés a rózsafüzér imádkozásáért, de ez az oka annak is, hogy már a katolikus Lengyelországban is eltüntetik a feszületeket a falakról a kórházakban és a tantermekben. 

Magyarországon is baj van e téren. Mert itt is kötelező hazudni a világ megváltozottságáról… Magyarországon is terjedőben van a keresztényellenesség, ami akkor válna majd keresztényüldözéssé, ha a jelenlegi kormány átadná a helyét valamelyik ellenzéki, idegen érdekeket szolgáló pártnak, pártvezérnek. A baj azonban az, hogy az oktatási kormányzat a zsidó felekezeti iskolák kivételével, minden egyházi oktatási intézményre ugyanazt az oktatási rendszert, tantervet, elvárást, liberális szemléletet és vizsgarendet ráerőlteti. Így, nem lehet iskolai egyenruha, misehallgatási, istentiszteleten való részvételi kötelezettség, szigorúbb rend és követelményrendszer, magasabb szintű tanulmányi elvárás. A latin nyelvet sem taníthatják már meg társalgási szinten, csupán a szótáras fordítás és a grammatika a maximális elvárás. Mert megváltozott a világ… Az egyház elleni gyűlöletkeltés sem büntetendő, és lassan kérdéssé válik Magyarországon is, hogy amikor fiatalokat szentelnek pappá, lelkésszé, akkor nem vértanúkat szentelnek-e? Hiszen a liberális és kommunista politikusok és követőik közül, sokan zsigeri gyűlöletet éreznek az egyház, a vallás és a vallásos emberek, a papok iránt. Ki-ki a maga szerény szellemi és értelmi képességei szintjén, de a társadalomra nézve nagy veszélyeket hordozva. Az állam sem tesz lépéseket ennek a kérdésnek a megoldására, mert amíg a zsidó felekezetet illetően zéró toleranciát hirdetett, addig sem a magyar gyalázás, sem a kereszténység elleni inzultusok nem számítanak bűncselekménynek. Jó példa erre, hogy a Parlament falai között, az Országgyűlés ülésén is elhangoztak súlyos keresztényellenes kijelentések, s újabban egy-egy választás előtti politikai gyűlésen is megdöbbentő, de nem büntetett keresztényellenes megnyilvánulások játszódnak le. A kormány hallgat akkor is, amikor megyéspüspököt szidalmaz a magát politikusnak képzelő senki, vagy amikor a templomból kijövőket inzultálja ugyanez a volt piarista diák, hűen piarista diákelődjéhez, Ortutay Gyulához, aki a Rákosi érában nyilvánította ki egyházellenességét, hasonlóképpen. Itt nem az elkövető álindoka, hogy megváltozott a világ, hanem a kormány semmittevésének az álindoka a világ megváltozott erkölcsi normája. Hiszen nem mer egy magyart-, kereszténységet védő zéró toleranciával előállni annak ellenére, hogy önmagát magyarnak és kereszténynek vallja…

A választási kampány sem tükrözi igazán, a magyarság keresztény voltát. Mindenről szó esik, egymás gyalázásától a nemzet gyalázásáig, ám Istenről, egyházról, kereszténységünkről szó sem esik, illetve, csak a már jelzett, kóros befolyásoltságú, magát politikusnak képzelő egyed gyalázkodása hangzott el eddig.

„Megváltozott a világ” – mondják, s mindent erre a hazugságra fognak, noha a világ nem magától változik meg, s ha nem akarjuk, nem változik. Ha nem fogadjuk el, hogy két férfi, mint házastársak nevelhetnek gyermeket, hogy az azonos neműek házasságot köthetnek és még áldásban is részesülnek, ha kérik. Ha nem fogadjuk el, hogy a gyermekek nevelését bízzuk idegenekre, és kellően ellenkezünk, ha az oviban szexuális játékokat játszanak, ha vallásunkat minden gyűlölködés ellenére gyakoroljuk, így azok maradnak kisebbségben, akik gyalázkodnak efelett, és ha végre a fiatalokat érintő, az érdekükben hozott törvények születnének az oktatást, a kultúrát, a lelki nevelést illetően is, akkor a világ nem változna meg! A mi keresztény, magyar világunk ép és egészséges maradna. Ám, nem így van, nem ez látszik. Mint maga a rablókapitalizmus, vele együtt egy ártó és embertelen, Isten-ellenes ideológia is rombol. Nálunk még csak alattomban, egyéni megnyilvánulások mentén, de tiltás és büntetési tétel híján egyre gyakrabban látszik szervezett, olykor pedig, állami, közigazgatási formát öltve is.

Eszembe jut a régi Nesquik reklám: „Fogd a nyuszira”. Mindent fogjunk a világ megváltozott voltára, az erkölcstelenség természetessé válására, a kapzsi és irigy társadalmak egoizmusára és arra, hogy ma az online világban bárki maga köré gyűjtheti a hasonszőrűeket. Ki-ki a hülyéket, ki-ki az értelmeseket… Ehelyett azonban a mai világért felelős politikusokat, a keresztényellenes rabló-kapitalista pénzvilág erkölcs nélküli vezetőit, a hazaáruló politikusokat, a bűnöző jogászokat, ügyvédeket, a megfizetett végrehajtó bírókat kellene kivonni a forgalomból és megteremteni azt a világot, amelyben a rendszerváltás idején naivan reménykedtünk, de amit már az Antall-kormány is büntetett. Mert magyarnak és kereszténynek lenni nem csak nehéz, de csaknem lehetetlen is… Pedig, Isten nélkül semmire sem képes az ember, a nemzet, a kontinens. Ahhoz azonban, hogy ezt újra megértse Európa és megértse a magyar nemzet, ismét egy világrengető tragédia kell… amikor nincs más út, mint az Istenhez fordulás, a fohász, a bűnbánat…

Stoffán György 

Magyar Péter, a „politikus” – avagy a pszichopata, a tömegpszichózis és az impotencia

 

Ha egy részeg ember elégedetlenségének hangot adva felhívja a Tescot és azt mondja, hogy „majd jól felrobbantalak benneteket”, a rendőrség egy órán belül előállítja, majd gyorsított eljárásban akár éveket is kaphat terrorfenyegetés miatt.

Ellenben, ha Magyar Péter „ostromot” hirdet egy, a választásokat megelőző nyilvános, televíziós vita helyszíne ellen, az láthatóan senkinek nem indítja be a fantáziáját. Pedig, Magyar Péter potenciális bűnözővé válik, amikor magatartásával a Btk. számos paragrafusában foglalt bűncselekményt megvalósítva kívánja érvényre juttatni saját, olykor abnormálisnak tűnő és minden alapot nélkülöző álmait. Illetve nem a saját álmait, hanem azokét, akik megálmodták az álmokat és megfizetik Magyart a közkinccsé tételért. Igaz, e pillanatban nem is érdekes, hogy kik az álmodók, hiszen azzal tisztában van minden józanul gondolkodó magyar ember. Ami inkább lényeges az elmúlt heteket tekintve, hogy valójában Magyar Péter megnyilvánulásai, lázítása és feltételezhető bűnelkövetései miért nem vonnak maguk után semmilyen jogi, nemzetbiztonsági retorziót. Ugyanis ezek a konkrétan megállapítható és elkövetett bűncselekmények, még egy joghoz mit sem értő polgárban is kérdéseket vetnek föl.  

Amikor a társadalmi béke ellen, a fennálló, demokratikusan megválasztott hatalom rágalmazásával, fenyegetésével lép fel bárki, az – bárhogyan is bagatellizáljuk –, akár gyilkossággá, gyilkosságsorozattá is válhat, mert a tömeg felbőszítése könnyű, azonban a tömeg megfékezése már lehetetlen. Ha pedig, egy elmeháborodott, öntörvényű, fizetett bűnöző hatalmat kap, akkor – ezt 1919-ből és 1948-ból ismerjük –, tömeggyilkossá, vérengzővé, aljassá válhat az őt követők tömege, hiszen mindig van irigy, kapzsi, elégedetlen és gyűlölködő tömeg a társadalmakban. Magyar Péter láthatóan nem a békére, hanem a súlyos békétlenségre, a társadalmon belüli gyűlöletre uszít. Amikor pedig, felszólítgat különböző pártokat, vezetőket, rágalmazva, vádaskodva, megfenyegetve őket, akkor válik potenciális bűnözővé. Ám, a jelen „demokráciában” ennek Magyar Pétert illetően semmilyen retorziója nincs, nem lesz, nem volt.

A hallgatást nem értem, mert a hallgatás egy bűncselekménytömeggel szemben legalább olyan bűn a társadalom ellen, mint a gyűlöletkeltő, a rágalmazó bűne. És voltaképpen az egész jelenségnek itt van a méregfoga. Nincs kellő, jogilag alátámasztott ellenlépés Magyarral szemben, így a társadalom jó része azt gondolhatja, hogy a kormány tényleg fél, hogy valóban igaz, amit az ellenzék évek óta sulykol, miszerint itt mindenki, aki vezető pozícióban van lop, hogy Orbán Viktor – akinek például, a rezsicsökkentést, a mai Európát nézve, a szabadságot, a békét köszönhetik a magyarok –, maga az ördög. (Már korábban, évekkel ezelőtt jeleztem, hogy a baloldali vádaskodásra, a kormánynak jogi lépésekkel kellene válaszolnia, hiszen, ha a gyerekbe azt sulykoljuk, hogy hülye, akkor az a gyerek hülye is lesz egy idő után! És a társadalom nagyobbik fele nehezebb felfogású, mint egy gyerek, így el is hiszi a jobboldali politikusokról, hogy lopnak. Ez a tömegpszichózis.)

A társadalom egy része olyan, mintha elmebeteg volna… ami abból adódik, hogy a személyes jólétüknél a mai gazdasági lehetőségekkel mit sem törődve többet akarnak – maguknak! Magyar hallgatóságának soraiban senkit nem érdekel az ország, senkit nem érdekel a mind közelebb settenkedő háború, a lehetséges és várható sorozások, s sokszorosára emelkedő rezsi? Senkit nem érdekel, hogy Magyar Péter azokat szolgálja, akik háborút akarnak, és a háborút finanszírozzák, miközben hisztizik, mint egy szaros kölyök, amikor – teljes joggal –, háborúpártisággal vádoljuk.

 

Magyar Péter követőinek csak az a fontos, hogy lehessen nyilvánosan elégedetlenkedni, hangosan szidni a kormányt, Orbán Viktort és dicsőíthessen egy szánalmas, kicsinyességébe és nárcizmusába belevesző, fecsegő, gondolkodásában korai tinédzser szinten lévő nagyvezért, aki bátran, de az olajpadlós, ócska, külvárosi, proli kocsmák szintjén fenyegetőzik és a miniszterelnök lehetséges feljelentésével tüzeli primitív, gondolkodásra képtelen, önző, irigy és logikátlan proli hallgatóságát. Uszítja a társadalmat az egyház ellen, kihangsúlyozva, hogy ő piarista diák volt… ami persze, nem látszik a magatartásán. Jelenits István tanár úr és a piaristák bizonyára nem örülnek ennek a „reklámnak”. Magyar nyilvánosan gyaláz megyéspüspököt, papot, templomból kijövő borlovagokat. Mert neki valamiért mindent szabad… Demokrácia van – azaz káosz, tehát –, belefér! Tényleg belefér?

Summa summarum: nem értem a kormány, a jog, az igazságszolgáltatás, a rendfenntartók impotens magatartását! Ha egy szürke polgár csak egyet is elkövetne Magyar Péter eddig felhalmozott bűnlajstromából, az súlyos következményeket, akár börtönt vonna maga után. Magyar ellen viszont csak „Békemenet” lesz… ami körülbelül annyi, mint a kisgyereknek az „ejnye-bejnye” és a hótt embernek a puszi. Igazán nincs más lehetőség? Magyarra nem érvényes ebben az országban a jog, a Btk.? Magyarországon, szabadon lehet politikai garázdaságokat elkövetni, rágalmazni, vádaskodni, gyalázni és bujtogatni, míg a miniszterelnök pert veszít, ha őt rágalmazzák, és ezért a joghoz fordul segítségért? Miféle ócska, szennyes világ ez? Miféle joggyakorlat, miféle független bíróság, miféle rend ez? Nem vagyunk már hatalmon? Nem elég négy kétharmad ahhoz, hogy az ország békéjét meg lehessen védeni a belső bűnözőkkel, hazaárulókkal, spionokkal szemben? Erre szavaztam volna, és ennek örültem ama bizonyos április 3-án?

Nem! Nem erre szavaztam! Magyarország és a magyar nemzet számtalanszor átélte már a népirtást, a „Magyarosan” generált lázadások áldozataira, nagy csinnadrattával, „könnyes szemmel” és hülyénél hülyébb politikusi beszédekkel, koszorúzásokkal havonta emlékezhetünk… és mégsem tanulunk semmiből! Az árulók itt járnak közöttünk – büntetlenül! Mivé lett a szabadságszeretet, mivé lett a magyar, mivé lett a magyar társadalom? Nekünk is szükségünk van az ébredéshez és a rendcsináláshoz arra, amit a Felvidéken megéltek az elmúlt napokban?  

Ezernyi kérdés tajtékzik bennem… mert szemben Magyar potenciális gyilkos uszításával, mi még mindig csak a „nadrágszíjnál”, a „nőverőnél”, Magyar „hazudozásainál”, a „majd június 9-e után megmutatjuk”-nál tartunk… És ha nem jön be ez a dátum, ez a június 9-e, akkor beültetjük Magyart a miniszterelnöki székbe?  

Meg sem fordul a fejekben a „potenciális gyilkos”, a „potenciális terrorista”, a „potenciális bűnöző” fogalma, valamint, az ez ellen lehetséges és elvárható jogi és nemzetbiztonsági fellépés lehetősége? (Szabó Bálint sem egy áhított, tiszta szellemű politikus, de az ő magánszámainak a veszélye elenyészik Magyaré mellett. Szabót mégis üldözőbe vette a hatalom.)

Mi van, milyen ördögi koncepció lehet tehát a háttérben, Magyar Pétert illetően?

Isten irgalmazzon ennek az országnak, a magyar nemzetnek, ha ez úgy folytatódik, ahogy gondolom… 1919, 1944, 1946, 1957…   

Stoffán György   

„Kiokosodtak a megbízók„ – Magyar Pétertől, Káslerig… Interjú Stoffán György íróval

 

Nemrégiben megjelent Czeglédi Andrea, Stoffán Györggyel készült interjúkötete. Megvettem. Belelapozva azon vettem észre magam, hogy már a negyvenedik oldalnál tartok. Magával ragadott az, amit és ahogyan Stoffán György e könyvben elmond… Nem akarok Czeglédi Andrea igazán kiérdemelt babérjaira törni, de magam is felkerestem az írót, hiszen gondolatai, a mai zavaros világban segítik a tisztánlátást és iránymutatóak is.

 ***

– Hogyan és miért született meg Hatvanhat év történelem című interjúkötet? – tettem föl az első kérdést.

– Évek óta nyaggatott Czeglédi Andrea azzal, hogy magamról is írjak, mert szerinte érdekes életet éltem, élek… Én nem szeretem reklámozni magam. A szolga végezze a dolgát, és majd Aki megbízta, a végén döntse el, hogy jól végezte vagy rosszul. Majd azzal állt elő, hogy ő beszélget velem és abból ír egy kötetet. Kicsit ellenkeztem, de gondoltam, ha már tanítvány, akkor próbálja ki magát. Belementem a hosszú interjúba. Ám az infarktus, megfűszerezve egy kis tüdőembóliával félbeszakította a hosszú beszélgetést. Így lett a hatvanöt év történelemből hatvanhat év történelem…

– Én két és fél nap alatt kiolvastam a könyvet. Ám, most nem a Czeglédi-kötetet akarom méltatni, bár annak az élményét később megosztom az Olvasókkal. Ma, inkább a jelenlegi magyarországi bel-, és külpolitikáról kérdezném, ha szabad…

– Ezért jött, ha jól sejtem!

– Magyar Péter jelenség?

- Tudtam! Ma ez slágertéma, és mindenki csapnivalóan kezeli az ügyet. Az én megítélésem szerint ez az ember felbérelt ember. Arra nem tudtam még rájönni, hogy voltaképpen ki bérelte föl, de hogy adatokkal rendelkezik minden megyét és települést illetően, ez nem saját kútfő vagy saját kutatás. Ezt a kezébe adják. Persze, közben van rágalmazás, vádaskodás, gyűlöletkeltés, fenyegetőzés, keresztényellenesség… mindenütt tűpontosan az, amivel az adott hallgatóságot meg lehet fogni, el lehet hülyíteni. Tehát, ebben az az ördögi, amit eddig a politikában nem tapasztaltam idehaza, és amire Jézus hívja fel a figyelmünket először: „Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni! Inkább attól féljetek, aki a kárhozatba vetve a testet is, a lelket is el tudja pusztítani.” (Mt 10,24.) Ma, Magyar Péter által a magyar lélek elpusztítása kezdődött meg. Kiokosodtak a megbízók… Találtak egy olyan embert, aki kellően nagyravágyó, nárcisztikus, hatalmas bosszúvágy fűti, szereti a jólétet, és ismeri a kulisszák mögött zajló eseményeket, az egyházakat, s stikliket. Ezekhez még hozzáhazudik, és a hallgatóság, a mindig rosszkedvű és elégedetlen köznép őrjöngve ünnepli a saját tönkretételét… Közben ordítozza, hogy nem fél… pedig, a kutya sem bánja.  A köznép, önmaga tapsolja meg azt, hogy elveszti a saját és a gyermekei jövőjét, szabadságát, családtámogatásból épített házát, autóját stb… mert hisz ennek az embernek, aki a WHO-szerződésről, a nyugati erkölcsi és értékleépülésről nem beszél, a keresztényellenességről szót sem ejt és éljenzi a Nyugatot pont úgy, ahogy Dobrev és a többi hazaáruló. A magyar már csak ilyen. Ha jól él, elégedetlen lesz, és a kapzsisága, az irigysége révén jobbat, mást akar… de minden alkalommal keményen megbánja.

–  Ön, az egyik előadásában azt mondta, hogy ez az egész a kormány bűne is.

– Nem csak most mondom, hanem évek óta mondom: Két óriási hibája van a mai vezetésnek. Az egyik, hogy a médiája csapnivalóan primitív. A másik, hogy a személyi politikája hasonlóan rossz, elégedetlenségre ad okot, bizonyos személyeket illetően. Nem fényezni akarom magam, de orbánistaként ezerszer leírtam, már évekkel ezelőtt, hogy nagy baj, ha nincs egy országban szakemberek által irányított oktatási minisztérium, ha nincs önálló egészségügyi minisztérium, hogy be kellene fejezni az uram-bátyám állásszerzés lehetőségét. A kutya sem hallgatott rám, noha itt vannak a cikkek… nézze… 2012-től folyamatosan. Én időben igyekeztem szólni – és nem csak én. Ma mit harsog Magyar Péter a kormány ellen? És nézze meg, hogyan reagál a jobboldali média erre a felbérelt kisjuhászra? Sehogy! Továbbra is mennek a kádári jelszavak, a „mi megvédjük” „mi ezt meg azt nem csináltuk”, „mi továbbra is segítjük…”, „Magyar Péter a nadrágszíjja”, „Magyar Péter a nőverő”… stb. Ugyanaz az alacsony proli színvonal, mint a balosoké. Sokkal többre mennénk hozzáértő médiaszakemberekkel, olyanokkal, akik a nép között járnak és ismerik a néplélek minden rezdülését és nem felülről látják az egyszerű emberek problémáit. Nem lehet ezreket figyelmen kívül hagyni és bagatellizálni egy gyűlöletkeltő ámokfutását. Ma viszont hagyják, bagatellizálnak, és oda-vissza, megy a hazudozás. A cinizmus és az önteltség rossz tanácsadó. Ma csak ezt tapasztaljuk. A magyar jobboldali médiát, volt kommunista és liberális csapat irányítja. Ez látszik is. Sokszor olyan, mintha direkt le akarnák járatni a kormányt… azonban egy-egy politikus is hasonló stílustalanságban szenved a mi oldalunkon is… Mindegy beszéljünk másról!

– Azért hadd kérdezzem meg Önt: kire szavaz az uniós választásokon, ha a Fideszre haragszik?

– Magának is szövegértési problémái vannak? Én nem haragszom, hanem igyekszem pozitívan bírálni, mert erre a keresztény, nemzeti szemléletet valló pártra adtam a voksomat. Tehát, ha erre adtam az ő ígéreteik alapján a voksomat, akkor elvárom, hogy az az irány maradjon meg, és normális vezetés legyen! Ne félhülye, hozzá nem értő rokonok kerüljenek felelős pozíciókba, hanem szakemberek, és ne pillanatnyi ostoba elképzelések szerint irányítsanak gazdasági, oktatási vagy egészségügyi kormányzatokat, kutatóintézeteket, szakirányú oktatási rendszereket, hanem azokat is szakemberek, pedagógusok vezessék. Akármerre nézek ma, mindenütt kupleráj, bizonytalanság, be nem tartott törvények, egyfajta félelem uralkodik. Pedig, nem kellene! Orbán Viktor jó vezető, elismert politikus. És védi az ország érdekeit. Ez a félelem pedig, nem jó. Ugyanúgy árt, mint a cinizmus és az önteltség. Mi, Horthy hatalomátvétele óta, mindig félünk valamitől: „mi szól a Nyugat”, „nem kapunk pénzt”, „csak erre vár az ellenzék”… Pedig, a magyar nem volt mindig ilyen beszari nép. Most nekünk kellene azt ordítozni, hogy nem félünk… mert a másik félnek, ennek a Magyar-féle társulatnak igazán nincs mitől félnie ebben az országban. Sajnos! Tohonya, nemtörődöm, a jóléttől eltunyult, kapzsi és irigy lett mindenki. Sajnos, ma mindennek a fokmérője a politikai elit körében, hogy milyen óra van a kezén és mennyibe került a táskája… és ez szánalmas. Kire szavazok? Akire eddig… minden hibája és bűne ellenére a Fideszre. Amikor bírálok, akkor is a saját érdekünkben teszem, akár hallgatnak rám, akár nem. Segget viszont, én nem csinálok a számból, ahogy oly sok, ma már melldöngetős jobboldali, egykori liberális és kommunista tette az elmúlt évtizedekben, pénzért és jólétért, hatalomért… és az elveimből sem tudok engedni. Én a születésem óta az vagyok, ami. Keresztény és magyar.

– Ön már nyugdíjas. Van valamilyen hivatalos megbízása vagy állása, támogatása a Nemzeti Napló blog működtetéséhez? Hiszen kézzelfoghatóan védi a kormányt, a kormányfőt, a rendszert.

– Én a hazámat védem. Utálom a pártokban gondolkodást! Viszont, ma nincs választási lehetőség jó és még jobb között. Ma vagy a Fideszre szavaz az ember, mert az egy logikus, állandóságot és viszonylagos biztonságot jelent, vagy a programok és elképzelések nélküli, gyűlölködésből élő, külföldről fizetett vegyes társulatra. Nincs alternatíva. A Fidesz, a maga bűneivel és hibáival még mindig összehasonlíthatatlanul jobb választás, mint bármelyik pénzéhes hazaáruló politikai csürhe. Egyébként, soha nem kaptam egy fillért sem senkitől. Kétszer kértem, de egyszer az NKA dobta vissza a pályázatomat, egyszer meg a mindenhez is értő Kásler. A harmadik „visszautasítás” Tamás József püspök úr, munkámra vonatkozó kérése után volt. A Bethlen Gábor Alap tudomást sem vett a püspök úr leveléről. Akkor éppen Erdélyben, egy ferences gasztronómiatörténeti könyvhöz gyűjtöttem anyagot. Azóta ez a könyv, a Bethlen Gábor Alap támogatása nélkül is, már háromszor megjelent és nagy siker volt. Egyedül Csík vármegyében, csaknem ezer darab fogyott el. A visszautasítások és be nem tartott ígéretek okán világossá vált számomra is, hogy hányadán állunk a keresztény, nemzeti értéket hordozó kiadványok támogatásával. Igaz, eddig sem pénzért csináltam, amit csináltam. 93 ezer forint a nyugdíjam… Azért ennyi, mert az életemet úgy éltem le, hogy ahol kellett, ott szolgáltam külsős újságíróként, háborúban, forradalomban. És mindig volt kellő mennyiségű ellenségem is, akik keresztbe tettek különböző hazudozásokkal, mocskolódásokkal… szakmai féltékenység és egyéb okok miatt, természetesen a hátam mögött. Viszont, ez sem érdekel már. Megszoktam a gerinctelenségeket. Persze, segget nyalni sem voltam képes soha.

Tudja, amikor az ember a lét és a nemlét között lebeg, teletűzdelve csövekkel meg elektromos kütyükkel, és egy kórházi ágyon végig gondolja az életét, attól kezdve elég sok dolgot másképpen lát, mint azelőtt… és utána nem tart semmitől, mert beleszagolt valami egészen másba…

– Mik a tervei?

– Tele vagyok tervekkel... Most éppen Zadravecz István püspök születésének a 140. évfordulójára, a Zadravecz-passiót adnám ki, de még az is kérdéses. A Magyarságkutató Intézet Kásler-féle új vezetése szerződést szegett, nem adta ki a Zadravecz-könyvet. A keresztény kiadványokra ebben az országban, még egy ilyen hatalmas költségvetéssel működő intézetben sincs pénz. Ma a legnagyszerűbb keresztény és magyar példaképek sem kellenek… noha, fontosabb lenne az erkölcsi útmutatás, mint néma királyaink csontjainak azonosítása. Most ismét koldulok – mint már annyiszor –, hogy megjelenhessen ez az életrajz, az új és eddig ismeretlen kutatási eredményekkel. Aztán, meglátjuk mi, hogyan alakul. Magyar, keresztény íróember vagyok, tehát a mai világban lehetetlen a leállás… csak, ha az Úristen is úgy dönt…   

Közreadja: Szépe Áron    

Forrás: https://internetfigyelo.com/kiokosodtak-a-megbizok-magyar-petertol-kaslerig-interju-stoffan-gyorgy-iroval/