Hölgyek, Urak, Kollégák!
Az október 13-a utáni időszakban sem változott semmi.
Stílus, hozzáállás, tényfeltárás és őszinteség, objektivitás csak egy-egy
nemzeti adásban, lapban jelenik meg, de még mindig ott tartunk, hogy a nemzeti
média másokat (olvasók, szavazók) okolva, véres lepedőjét mosogatja, ködösít és
magyarázkodik.
Nem volt szándékomban még egyszer megszólalni azon
túl, amit a választás másnapján írtam.
(http://stoffangyorgy.blogspot.com/2019/10/onvizsgalat-valasztasok-utan.html)
Ám, amikor végighallgattam a Polgári Mulatóban felvett
minapi beszélgetés videóját
(https://vk.com/al_feed.php?z=video472313425_456239486%2F247bdcd9cbcdfbcf2e%2Fpl_post_472313425_4960),
amely felvételen az októberi bukást próbálták elemezni, újra tollat fogtam.
Egy idős hölgy, mint műsorvezető beszélgetett
vendégeivel, és e beszélgetésben felfedeztem egy újabb erkölcsileg
megkérdőjelezhető védekezési formát az egyik meghívott vendég, Gajdics Ottó és
a műsorvezető hölgy részéről: Ez nem más, mint a hárítás „művészi” formája. Ma
ott tartanak e fősajtós megmondó embereink, hogy a választáson alulmaradt
óbudai polgármesterre, Bús Balázsra és en bloc a Fideszes választókra kenik
saját súlyos mulasztásukat, kiemelve, hogy ők mindent úgy tettek és azt tették,
ahogyan és amit „megkövetelt a haza”. Pedig nagyon NEM! Ezért érzem, hogy
„tollat kell fognom” és újra el kell mondanom a véleményemet, a meglátásomat,
javaslataimat, mert az önelégült néhány megmondónk ma meghasonlottá kezd válni,
és ha mindez így halad tovább, akkor a „nemzeti média” vezetésével 2022-ben
súlyos és végzetes vereséget fogunk elszenvedni.
Az említett beszélgetés másik meghívottja, a mindig világosan nyilatkozó Földi
László, ezen a beszélgetésen – mint ott is az egyetlen józanul látó
beszélgetőpartner – kifejtette azokat a tényeket, amelyek az októberi bukáshoz
vezettek, valamint elmondta, mit kellene tenni ahhoz, hogy esetleg, ha az idő
elegendő lesz hozzá, meg tudják menteni az országot a teljes felmorzsolódástól.
Nos, ez a videó több okból arra sarkalt, hogy szóljak
Önökhöz, Hozzátok, mint már egyszer megtettem a választás másnapján, ám akkor
cikkemet, nevemmel együtt, tanult kollégám Bayer Zsolt a maga, olykor
ki-kibuggyanó nagy ívű proli stílusában csupán csak cinikusan megemlítette, de
nem idézett abból gondolatokat, azonban szánalmasan próbált gúnyolódni. Nem
haragudtam meg, mert reakciója egy átgondolatlan, buta önvédelem volt csupán …
Mit is kifogásolok, mint harminchat éve ugyanúgy
gondolkodó író, politikus újságíró, és korántsem hiba nélkül való keresztény
magyar ember? Miért nem tartom jónak és helyesnek azt az utat, amelyen a magát
mindenekfölött állónak tartó hat-nyolc nemzeti médiafőember tesz ezernyi
műsorban hétről hétre?
Stílus, méltóság, alázat
Csaknem tíz esztendeje mennek a televíziós csatornákon
(Echo tv, Hírtv) azok a műsorok, amelyek arra lennének hivatottak, hogy a
választókat megtartsák, információkkal szolgáljanak, és színvonalas
beszélgetésekkel bizonyos témákban felkeltsék a néző érdeklődését. Kezdetben
ment is ez a tematika, ám a harmadik kétharmad után érzékelhető volt a 2002.
előtti, bukást előidéző mentalitás – ismét. Cinizmus, lenéző stílustalanság,
önteltség, és új elemként, mindemellett (több műsorban a leplezetlen, olykor ki
sem fütyült) a trágárság, amivel utánozni akarták a proli baloldali médiumokat,
amelyek saját választóik többségének kívánnak kedvezni, de amely stílustalanság
a nemzeti oldal többsége része számára elfogadhatatlan. Lovas István halála
tett pontot a józan, kiművelt beszélgetős műsorok történetére.
E televíziós műsorok, amelyekben éveken keresztül
ugyanazok az arcok jelennek meg, ugyanazon témák keringenek egy héten
keresztül, és más-más feldolgozásban, de ugyanazok a vélemények hangoznak el,
egy idő után unalmassá, majd nézhetetlenné válnak a komolyabb és értékes
tartalom után vágyó,, keresztény nemzetben gondolkodó emberekben. Ez lehet az
oka, a Polgári Mulatóban rendezett és fent említett beszélgetésben Gajdics
panaszának, miszerint alig van nézettsége ezeknek a műsoroknak, s a nemzeti
oldal nyomtatott sajtója is drámai helyzetben van az előfizetők alacsony száma
miatt. Igaz, Gajdics ezért nem a nemzeti média bődületesen rossz
műsorstruktúráját, stílusát, tartalmát okolta, hanem a Fidesz és/vagy a
jobboldali szavazók összességét, akik nem áldoznak ezekre a médiumokra sem
időt, sem pénzt. Mondanivalóját megtűzdelte a sajnos ezeken a nemzeti TV
csatornákon már megszokottá vált trágár, primitív kifejezésekkel, amelyek a
nemzeti oldal méltóságát, önbecsülését is aláássák, hiszen sem alázat, sem
méltóság, sem a mások iránti tisztelet nem nyilvánul meg. Egy íróember
részéről, aki ráadásul irányadó főszerkesztő, inkább jelent nagyfokú
műveletlenséget, semmint az elkeseredés miatti felháborodást, hiszen
felháborodni és „önkifejezni” művelten, intelligensen is lehet(ett volna).
Ehhez kell példát venni azoktól, akik nagy hatással voltak, vannak az
emberekre, de ez a hatás nem trágár stílus eredménye. (Prohászka
Ottokár, Zadravecz István, Mindszenty József, Szentmihályi Szabó Péter,
prof. dr. Papp Lajos, dr. Orbán Viktor... etc...)
Az újságírónak, a médiában felelős vezetőnek az a
feladata, hogy tanítson, hogy pallérozza olvasóit és érthetően adja át azt a
szellemiséget, amely mellett (nem rendszerenként, jó pénzért, hanem egy életre!) letette a garast. Nos, ez mára sem a
Keménymagban, sem a Sajtóklubban, sem a Bayer show-ban nem valósul meg. Inkább
az ellenkezője, akár a Polgári Mulatóban… ahol épp úgy, mint a balosok velünk
szemben, a liberálisok által megvezetett választókat degradálta a mi Ottónk, s
tette ezt egy tizenöt éves gyerek hisztériás felháborodásának stílusában…
társaságban illetlennek számító kifejezésekkel.
Ez pedig mind a józan, kimért emberi magatartással,
mind a keresztény, mind pedig a nemzeti jelzőkkel ellentétes. Hiszen immár az
elektronikus nemzeti média sem objektív, és az újságírói szabadságot nagyon
félreértelmezi. Vagdalózik, gyalázkodik, gyűlöletet kelt, s közben nem veszi
észre, hogy pont annak az ellenkezőjét generálja, amit el szeretne érni. Az
elmúlt tíz év a bizonyíték arra, hogy a jobboldali média rosszul működik. Mint
Gajdics is megerősítette a Polgári Mulatóban: a nemzeti médiumok elvesztik
olvasóikat, nézőiket, hallgatóikat. Miért? Mert stílustalan és sárba tapossa a
nemzeti méltóságot, lealacsonyodik a prolik szintjére, noha tudnia kellene,
hogy a prolit ezzel nem tudja megfogni, de az értelmiséget és az egyre fogyó,
klasszikus műveltségű polgári réteget eltávolítja, akár még a
szavazóurnáktól is…
Nem személyekről akarok e helyen polemizálni, ám azért
tűnhet egyértelműnek és célirányosnak a kritikám, mert a nemzeti sajtó
főideológusainak és állandó hírtelevíziós szereplőinek csapata mindössze 15-20
főből áll. Ezek közül kiemelten 3-4 fő rossz szellemi irányítása domborodik ki,
noha vannak műsorok, amelyek igazán megfelelnek a nemzeti oldal elvárásainak,
méltóságának, az újságírói etika írott és íratlan szabályainak, az erkölcsnek
és a keresztényi magatartásnak. a Credo…
Fel kell vetni a KESMA felelősségét is, hiszen a Közép-Európai Sajtó- és Média Alapítvány nevében is érdekes, és a CEU kistestvérének hat. Vezetőinek és egy-egy újságíró közösséget megfenyegető "végrehajtóinak" halovány sejtelme sincs arról, hogy a sajtónak mi az alapvető hivatása, célja és értelme. Ők szemellenzősen, és ki tudja honnan jött utasításoknak megfelelően fogják össze a nemzeti sajtót... csapnivaló, Rákosi idejében szokásos fenyegetésekkel, amelyekről a kollégák azt gondolták, hogy az a világ már elmúlt. De nem múlt el, hiszen Horti József idejében ugyanazzal cinikus és erőszakos hozzá nem értéssel működött a Blaha Lujza téri sajtóház, a mai KESMA vezetők egy részének aktív részvételével, s akkor is voltak komisszárok, akik fenyegetésekkel kényszerítették - akit lehetett - az elvtelen és önálló gondolat nélküli párthűségre. Ma hasonló ennek az Alapítványnak a működése, s talán ez az oka annak is, hogy a jövedelmüket féltő, egykor tisztességes kollégák, ma úgy "dalolnak" ahogy a KESMA "húzza". Kivétel ez alól Bencsik és Huth médiuma... ám a Hírtv.ben nekik is énekelni kell a KESMA-s repertoárt...
Fel kell vetni a KESMA felelősségét is, hiszen a Közép-Európai Sajtó- és Média Alapítvány nevében is érdekes, és a CEU kistestvérének hat. Vezetőinek és egy-egy újságíró közösséget megfenyegető "végrehajtóinak" halovány sejtelme sincs arról, hogy a sajtónak mi az alapvető hivatása, célja és értelme. Ők szemellenzősen, és ki tudja honnan jött utasításoknak megfelelően fogják össze a nemzeti sajtót... csapnivaló, Rákosi idejében szokásos fenyegetésekkel, amelyekről a kollégák azt gondolták, hogy az a világ már elmúlt. De nem múlt el, hiszen Horti József idejében ugyanazzal cinikus és erőszakos hozzá nem értéssel működött a Blaha Lujza téri sajtóház, a mai KESMA vezetők egy részének aktív részvételével, s akkor is voltak komisszárok, akik fenyegetésekkel kényszerítették - akit lehetett - az elvtelen és önálló gondolat nélküli párthűségre. Ma hasonló ennek az Alapítványnak a működése, s talán ez az oka annak is, hogy a jövedelmüket féltő, egykor tisztességes kollégák, ma úgy "dalolnak" ahogy a KESMA "húzza". Kivétel ez alól Bencsik és Huth médiuma... ám a Hírtv.ben nekik is énekelni kell a KESMA-s repertoárt...
Mit kell tenni, min kellene változtatni?
A feladat egyszerű, hiszen mint említettem, vannak
remek, tartalmas, értéket hordozó műsorok. Ezek szerkesztőit, főszerkesztőit
kellene követni, s ne legyen meghatározó a nemzeti médiában az, hogy kinek
hányas számú a pártkönyve, s hogyan hivatkozik a miniszterelnökkel fenntartott
kapcsolatára. Mert ez a média, az olvasó és a magyar jövő szempontjából
teljesen érdemtelen. Újra kell gondolni a hivatást, a nemzet érdekeinek a
szolgálatát, s azt, hogy eleget tudunk-e tenni mindannak, ami a nemzet, a kormány
és a miniszterelnök célja? Tudunk-e hűek maradva, jó szándékkal és építve
kritizálni, s nem követünk-e el bűnt önmagunk és mindannyiunk ellen azzal, ha
ostobaságokat beszélünk, és védeni akarjuk a védhetetlent, a hibákat, a
megoldás és a pozitív változtatás helyett? Vissza tudjuk-e állítani a nemzeti
oldal méltóságát, meg tudjuk-e szólítani úgy az ellenzéki szavazókat, hogy ők
valóban figyeljenek is ránk, és tudunk-e minden gyűlölködésük ellenére
higgadtan, szeretettel fordulni az ellenzékhez? Értjük-e világosan az olvasó a
néző, a hallgató igényeit, vagy csak a magunk igényeihez állítjuk a lécet?
Tudunk-e történelmi távlatokban gondolkodni és kilátunk e saját zsebünkből,
felül tudunk-e emelkedni érdekeinken?
Az író, az újságíró hordozza a legnagyobb terhet és
feladatot. A mi feladatunk a legnehezebb, s ezt csak akkor tudjuk végrehajtani,
ha az ideológiát, a hitet és az elkötelezettséget valóban értjük. Ha nem csak
azt írjuk és mondjuk, amit diktálnak nekünk, hanem emberi voltunkban saját
elképzeléseink szerint is igyekszünk védeni hazánkat, hitünket és nemzetünket.
Méltón és szeretettel, alázattal és megalkuvás nélkül.
2022. olyan választóvonal lesz a magyar megmaradás
eddig is rémisztő történetében, amelyhez nem volt még fogható. A nemzeti oldal médiájának
pedig drámaian nagy feladata van. Ám, e feladatot nem lehet hetente ismétlődő
röhögcsélésben, gúnyolódásban, sértődötten és olykor gyűlölködve végrehajtani.
Mi nem lehetünk a baloldal szintjén.
A nemzeti média ne pénzkereseti lehetőség legyen,
hanem szent feladat, kötelesség, és mint sokan vallják: szolgálat. Félre kell
tenni az öntúlbecsülést, öntömjénezést és teret kell adni azoknak is, akiket a
szakmai féltékenység, a rágalomhadjárat, vagy egyéb rossz emberi tulajdonság
félreállított. Ma minden gondolkodó főre, írói talentummal megáldott kollégára
szükség van. És ki kell próbálni végre az ellenzéki gyűlölködéssel szemben a
legnagyobb fegyvert: a szeretetet, amelyet a keresztény hitünk is megkövetel.
Mert nem tudunk keresztény értékeket védeni hit nélkül, keresztényi szeretet
nélkül. Ami nem jelenti az önfeladást, csak megszünteti az alpári
magatartásokat. Igaz, mindehhez nélkülözhetetlen az állam, a kormány törvényi
szigora is. Mert a rendőrt tűvel szurkálni csak Magyarországon lehet – ma még…
(2006. október 23-án lehetetlen lett volna!)
Van még időnk változtatni, jobbá és méltóbbá tenni a
nemzeti sajtót. Vannak etalonok, vannak írói példaképek tegnapról és a mában
egyaránt. Hallgatni kell a józan szakmai szóra, és tenni kell a dolgunkat lelkiismeretesen,
megállás nélkül. Mert 2022. közeleg, és rajtunk is múlik, hogy egy nemzet
emlékké válik-e vagy teremtő valóság marad.