Elfelejtett csíksomlyói példaképek... Écsy János OFM

 

Ma már természetesnek tartjuk, hogy Pünkösd ünnepén  ellátogatunk a magyarság utolsó nagy keresztény táborába, a csíksomlyói Segítő Szűz Mária kegyhelyére, felekezeti hovbatartozástól függetlenül. A nemzet egységét, a hit közös élményét tapasztaljuk meg, és érezzük azt a csodát, amelyet az anyai szeretet nyújt a gyermek számára. Itt élhetjük meg , mint egy nagy család az édesanya összetartóerejét. Ilyenkor azonban gondolnunk kellene azokra a nagyszerű elődökre, akik szenvedéseik és életük árán is, megküzdve a politika gonosztevőivel megvédték a jövő számára Csíksomlyót. a ferences zarándokhelyet. Egy ilyen hős példaképről emlékezett meg néhai P. Márk József ferences atya (1927-2020), és küldte el nekem ezt a megemlékezést, amelyet alább tanulságul adok közre a mai zaránokok és hívek számára...                             

***

P. Écsy János OFM 

(Ordo Fratrum Minorum - a legkisebb testvérek rendje - a szerk. )

2007. április 19-én huszonöt éve, hogy baleset következtében eltávozott körünkből P. Écsy János provinciális atya. Méltó, hogy megemlékezzünk róla, mint emberről, és mint elöljáróról.

 

János atya, mint ember:

Született Rákosdon, Vajdahunyad melletti kis településen 1919. június 9-én. Szülei jobb módú földművesek voltak. Édesapja korán elhunyt. A hátramaradt öt testvért édesanyjuk nevelte fel. Egyik nénje ferences apáca lett. János atya az Erdélyi Ferencrendbe lépett.

Édesanyja erélyes, tiszteletet parancsoló, nemes lelkű nagyasszony volt. A nagycsalád tagjait iskoláztatta, s mindnyájukat az élet küzdőterén jó posztba állította. Szerette gyermekeit és gyermekei is nagy odaadással viszonozták szeretetét. Egy-egy családi ünnepre mindenhonnan hazajöttek és együtt ünnepeltek. Nagyon szerették édesanyjukat és egymást testvérekül.

Mivel a vajdahunyadi ferences templomhoz tartoztak, kapcsolat keletkezett a kolostor elöljáróival, tagjaival. Ők pedig a jól tanuló és jó magaviseletű gyermeket, a Lacikát elküldték Székelyudvarhelyre, a Szeráfikumba tanulni. Itt végezte középiskolai tanulmányainak első részét, a Székelyudvarhelyi Római Katólikus Főgimnáziumban. Ezután beöltöztették a rendi ruhába és 1937 – 38-ban Csíksomlyóról járt a Csíkszeredai Római Katólikus Főgimnáziumba. Egy év noviciátus következett, melynek letöltésével a Vajdahunyadi Ferences Teológián folytatta tanulmányait. Pappá szentelése 1943. június 20-án volt. Egy évig Vajdahunyadon maradt, mint studenspáter. 1944-45 évben Déván volt, utána Kolozsváron, 1945-47-ben elvégezte a Kolozsvári Bolyai Egyetemen a román-francia tanári szakot. 1949-1951-ig házfőnök Désen. 1951-52-ben a máriaradnai gyüjtőtáborban házfőnökhelyettes, 1952-61-ig házfőnök a dési lágerkolostorban. 1961-64-ig börtönben szenvedett. 1964-70-ig Szentágotán, plébánián teljesített szolgálatot, majd 1970-től haláláig, 1982. április 19-ig Csíksomlyón volt házfőnök. Közben, 1979-ben, végrendeleti öröklés révén elnyerte az Erdélyi Ferencesek Tartományfőnöki Hivatalát.

Emberi jellemzői: Magas termete, magas homloka jeles intelligenciára mutattak. Mélyen ülő szemei gazdag lelki és jellembeli jótulajdonságról árulkodtak. Megjelenése, egyenes testtartása fegyelmezettséget jelzett. Nem volt bőbeszédű, de szavainak gazdag tartalma volt. Személyi varázsa olyan hatékony volt, hogy akivel csak kapcsolatba került, megnyerte magának. Széleskörű kapcsolatot tartott az emberekkel. Tisztelték, szerették, nagyra becsülték. Sokakkal levelezett. Lakonikus rövídséggel írt leveleivel sok örömet szerzett ismerőseinek.

Kiváló tulajdonsága volt a rendszeretet. Prédikációit mindig leírta. Skolasztikus rend szerint, pontokba szedte. Irodai hivatalos könyvvitelét dossziékba foglalva tárolta, feliratozással látta el. Imáit, szentmiséit mindig nagy buzgósággal végezte. Vigasztalására szolgált, hogy a hívek mind nagyobb számban jöttek a kegytemplomba, szentmisére.

Vendégeit szívélyes szeretettel fogadta, hosszasan eltársalgott velük. Mély benyomást tett az emberekre. Ismerősei, barátai jól érezték magukat az ő társaságában. Még az ellenséges magatartású embereket is annyira megnyerte, hogy elismeréssel beszéltek róla. Emlékszem, amikor hatósági emberek, - akik valaha az ő és rendjének megsemmisítésére törekedtek, - turisztikai jelleggel a kegytemplom látogatására jöttek vendégeikkel. János atya behívta korlátozott rendházunkba, leültette és kínálgatta jó miseborral, szívélyesen elbeszélgetett velük. Bizony, tiszteletet és nagyrabecsülést váltott ki belőlük. Désen, a kényszerlakhelyes kolostorban, az 1960-as években a városi rendőrség parancsnoka meghívta, hogy az érettségire készülő rendőröket latin nyelvre oktassa. János atya meg is tette. Ez akkor volt, amikor elrendelték, hogy a rendőröknek kötelező a gimnáziumi érettségi vizsga. 

Diszkrét, hallgatag természete mellet a humort is kedvelte. Szívesen hallgatta a vicceket, humoros elbeszéléseket. Ő maga is mondott ilyeneket. Viccgyüjteménye volt egy füzetben. Szükség esetén elővette és felolvasott belőle. Egyszer megkockáztattam föltenni neki egy találós kérdést: „János atya! Mi a különbség közöttünk itthon és külföldön?” Találgatta, de nem tudta, mire akarok kilyukadni. Erre megadtam a megfejtést is: „Az, hogy itthon én beszélek többet és te hallgatsz többnyire. Külföldön te beszélsz többet és én mindig hallgatok.” T.i. János atya a román nyelven kívül beszélte a német, meg a francia nyelvet. Olaszul is meg tudott szólalni. Amikor Spanyolországba beléptünk, egyformán tudtunk hallgatni. Én magam csak a székely nyelvet beszélem, felcsíki dialektusban.

Munkát vállaló mesterektől megkövetelte a pontosságot. Valaki ez ellen vétett, úgy leszidta, mint egy noviciust a magisztere. Szerette a templom és a rendház jó karbantartását. Szívesen újíttatott, javíttatott az épületeken, kerítéseken. Somlyóra jövetele után (1970 őszén) renováltatta a templombelső festését, újra szereltette a villanyhálózatot, kibővítette a templomtéren a kockakövezetet.  Eddigi állomáshelyein is mindig javíttatta az épületeket, annyira, hogy rendi testvérei „építő Jánosnak” becézték.

Értője volt a műemlékeknek: Híres építő, festő, alkotó mesterek műveit könyvből tanulmányozta, alaposan ismerte. 1974-től 1980-ig négyszer mentünk külföldre, hogy amit elméletileg tudott, valóságban is megláthassa.  Nagy örömére szolgált a helyszíni szemle, a megtapasztalás. Mondta nekem: „József! Gyere, menjünk világot látni!” Mondtam neki: „Szívesen elmegyek.” Annyiban összeillettünk, hogy míg ő nyelveken beszélt, én az autó karbantartásán fáradoztam. A térképen egyformán eligazodtunk. -  Így jártuk keresztül-kasul Középeurópát egy bogárhátú Volkswagennel. Turisztikai címen kértük az útlevelet külföldre, valójában a műélvezeteken kívül az elérhető búcsújáró- és Mária-jelenések helyeinek felkeresése volt a célunk. Jártunk Máriacellben, Altöttingben, Lisieuxben, Lourdesban, Fatimában, La Salettben, Rómában, Lorettóban, stb. Sok szép és nagy élményben volt részünk. Csak egyre térek ki: Amikor a párisi Louvreban látogatást tettünk, mindent megnéztünk, amit csak tudtunk. Mikor ki akartunk lépni a múzeumépületből, János atya bánkódva megjegyezte: „Csak a Miloi Vénuszt nem láttuk.” „Hogy néz ki?” kérdeztem én. Azt mondta: „Csak fél karja van.”  „Hát nem mondtam én az elébb, nézd milyen félkezű szobor?” „Hol láttad? Gyere, menjünk vissza, hogy megnézhessem.” Visszamentünk. Igaz, hogy fél óráig kerestük, míg megtaláltuk a „Vénuszt.”

Elmondhatom: János atya rendkívüli, egész valójában igaz ember volt. Balesetben bekövetkezet halála (1982-ben) nagy csapás volt az erdélyi ferences rendre, valamint hozzátartozóira, mindazokra, akik ismerték őt.

 

János atya, mint szerzetes-elöljáró.

         János atya egyénisége megnyilvánult elöljárói mivoltában is. Mint házfőnök nagy gondossággal törődött alattvalóival. Törekedett arra, hogy hiányt ne szenvedjen senki semmiben. Betegek esetében orvosról és gyógyszerről gondoskodott. A legegyszerűbb munkás testvérrel is törődött. Ha valakinél, valamiben hibát, hiányosságot tapasztalt, nagy türelemmel elnézte, és szelíd szavakkal intette a jóra a hibázó testvért. Természetesen, magatartásával kiérdemelte a rendtagok tiszteletét, nagyrabecsülését és háláját.

         A dési lágerkolostorban, mint elöljáró vezette a közösséget. A fiatalabb testvérek közül Albert atyát szerette legjobban. Én akkor elvegyültem a nagy közösségben különösebb feltűnés nélkül. Isten úgy adta, hogy 1970-ben összekerültünk a somlyói rendházban. Három év együttlét után, egy alkalommal így szólt hozzám: „József! Tudod-e, hogy én téged  ravasz embernek tartottalak a dési közösségben?” Erre én így feleltem: „János atya! Mondd, most már igazán meggyőződtél-e, hogy nem vagyok ravasz ember?” Ő szerényen ráhagyta: „Meg.”

     1979-ben, végrendelet útján elnyerte a provinciálisi hivatalt. Nagy odaadással vette vállára a provincia, a rendházak és testvérek terhét. Sorra végig járta a közösségeket, sőt az egyházmegyés plébániákon működő testvéreket is felkereste. Meghallgatta, vigasztalta, bátorította őket, s ha szűkséget szenvedtek, segélyben részesítette. Megérezték a testvérek, mennyire szívén viseli sorsukat. 

              Az egyházmegyei vezetőség és papság nagyra becsülte János atyát. Amikor megjelent közösségükben, - pl. búcsús ünnepeken, - mindig nagy szeretettel, ráfigyeléssel vették körül. Jakab Antal megyéspüspök utódjául jelölte, de nem valósulhatott meg a püspök úr szándéka, mivel az állami felsőbb hatalom nem egyezett bele. Így teljesedett be a somlyói kis közösség imája, hogy ne sikerüljön János atyát kinevezni püspöknek, mert akkor Somlyóról el kell mennie, és ez nagy csapás lett volna rájuk nézve.

               Nagy ambícióval készült a pünkösdi búcsú megünneplésére. Papokat hívott prédikálni, gyóntatni, az akkori lehetőségekhez mérten igyekezett a búcsút méltó képpen megtartani. A szent Antal nagykilenced megtartása az ő idejében teljesedett ki annyira, hogy k.b. 3.000 ember vesz részt a kilenc kedden a mai napig.

               Az 1970-es, -80-as években mind többen jöttek hívők és turisztikai látogatók Somlyóra, a kegytemplomba. Mindenkit nagy tisztelettel és odaadással fogadott, ha tájékoztatást kértek készséggel állott rendelkezésükre. Egy alkalommal bukaresti akadémikus társaság kért tájékoztató szolgálatot. János atya olyan ékes román nyelven szól hozzájuk, hogy mindenkit ámulatba ejtett. Akikhez csak szólni kellett, mindig megtalálta a megfelelő tónust. Kapcsolatot tartott a helybeli, csíkszeredai kulturális vezetőkkel, múzeumigazgatóval, még a híres festőművésszel, Nagy Imrével is. A vezető emberek  felismerték benne a képzett, rendkívüli adottságokkal megáldott embert.

                Temetésére több, mint 200 pap jött el. Dr Jakab Antal megyéspüspök temette. A gyászbeszédet Borbély Gábor, felcsíki főesperes mondta nagy hatással. Jóllehet az állami közegek mindent megtettek, hogy a híveket megakadályozzák, hogy a temetésre ne tudjanak eljönni, a kegytemplom zsúfolásig megtelt gyászoló hívekkel. A kegytemplom kriptájába van eltemetve. Ott várja Istentől a megérdemelt jutalmát gazdag emberi és papi életének.

                Ő nyugszik Istenben, mi pedig őrizzük emlékét szíveinkben.

                Nyugodjék békességben!                                                          

(P. Márk József OFM)

Nem politizálni és gyűlölködni kellene, hanem bűnbánatot tartani!

Most mindenki megkapja azt, ami jár neki. Mert az Isteni igazság, az erkölcs, a parancsolatok és hitelvek akkor is érvényesek és nem relativizálhatók, ha ma még a társadalom nagyobbik része röhög rajtuk, gúnyolódik, elmaradottnak, hülyének nézi, máskor támadja azokat, akik igyekeznek ebben a rothadó világban is megtartani az elveiket, a hitüket és azokat az erkölcsi normákat, értékeket, amelyek az emberi társadalmakat egyben tartották évszázadokon keresztül. Új istenek, hitelvek, új erkölcsök nincsenek, illetve, veszendőek és romlásba viszik mindazokat, akik alávetik magukat az új világ „értékeinek”, akik magukénak vallják a Teremtés és az emberség isteni logikájával ellenkező új „dogmákat”.

Nem csak a világi élet, de az egyházak is új divatot hirdetnek elvéve a kapaszkodót azoktól, akiket konzervatívnak, maradinak, fundamentalistának bélyegeznek. Ám, a kapaszkodó akkor is megvan, ha ezt az új tanok igyekeznek megsemmisíteni, hiszen a kapaszkodó maga Krisztus, maga az Istenbe vetett hit. Csupán azért hisszük nehezebbnek, mert az egységes krisztusi közösség megszűnt, vagy megszűnőben van. Ma az egyik pap, lelkész, prédikátor így, a másik úgy magyarázza az Igét, saját tiszta vagy torz felfogása szerint. Aki megtartva a krisztusi igazságokat, Isten parancsait, tehát az új felfogás szerint „fundamentalista, konzervatív, vagy egyszerűen hülye”, az erősíti a hitet, erősíti a közösséget, közelebb viszi a népét a megértés kegyelméhez. Aki viszont a jelenlegi torz, relativizált ideológiákat hirdeti, az nem tesz mást, mint eltávolítja az embereket a hittől, az igazságtól, Istentől. Ahol nincs egység, ott nincs egyetértés, béke és igaz hit sem.

A ma oly divatos Isten-felfogás egészen elképesztő, hiszen azt tanítják a keresztény és immár a zsidó tanok, hogy Isten mindent megbocsájt, a Kegyelem magától értetődik, nincs szükség bűnbánatra, magunkba nézésre, lelki megtisztulásra. Jó nekünk a házibulira emlékeztető beat-mise, gitáros istentisztelet, hiszen arra jönnek a fiatalok. Ez a téveszme nem a lélek nemesítését alapozza meg, hanem egyfajta laza Isten-elfogadást, ami nem hitet jelent, annak minden követelményével, parancsával, hanem Istent, mint a szórakozás egyik „nemesebb”, templomi formáját. Sajnos a kormányok ezt milliárdokkal támogatták. Pedig, a fiatalok éheznek a hitre, a szeretetre, a mélyebb lelki kapcsolódásra, ám, nem kapják meg, mert mások, az „okos” felnőttek úgy döntenek, hogy ez a fiatalságnak nem kell, mert terhet jelenthet a számukra… Inkább a laza szórakozás, primitív dallamokat, még primitívebb szövegeket énekelve, lassan már minden keresztény templomban.

A keresztény egyházak lejáratása, a papok és lelkészek szidalmazása ma már szinte követelményszáma megy, mert az irigységet, és kapzsiságot vetette el a politika, a tanítás helyett. És most jön a legrosszabb, amikor megújulni látjuk a kommunista rendszer egyik legaljasabb szervezetét, az Állami Egyházügyi Hivatalt, amelynek ma, talán egyházügyi államtitkárság a neve. Innen halljuk ki az államtitkár gondolatait, amelyek szerint az Úrnapi körmenet többet árt a gyerekek lelkivilágának, mint a Pride. Ha ebben az országban ezt, vagy ehhez hasonló gondolatokat lehet nyilvánosan – a keresztény állampolgárokat – megalázva, vérig sértve közreadni, akkor sok jóra a következőkben sem számíthat a keresztény ember Magyarországon. Ergo: megkezdődött az európai érték alkalmazása, azaz a kormányszintű vallásüldözés, amit a politikai káosz okán még a nemzeti kereszténynek nevezett társadalom és politikai szervezetek sem vesznek észre.

Pedig, erre nem holnap és holnapután kell reagálni, hanem most. Hiszen az ember, ha pofont kap, nem egy hét múlva viszonozza… mert akkor már késő lesz. Késő lesz, mert addigra be lehet tiltani a körmeneteket, hiszen azok ártalmasak, be lehet zárni templomokat és keresztény iskolákat, meg lehet szüntetni az iskolai hitoktatást, de elő lehet szedni Rákosi Mátyás összes egyházellenes intézkedésének a listáját. Mert a társadalom elbolondult egyfelé… a politikai vitákba, a pártoskodásba, a gyűlöletbe, amelyet mindkét oldal hatalmas vehemenciával hirdet a másik ellen. És ez különösen undorító – mindkét részről.

A keresztény egyházak pedig úgy tesznek, mintha nem is léteznének. Hallgatnak, noha hasonló veszély idején az akkori egyházi elöljárók a szószékekről tiltakoztak a jogsértések ellen. Zadravecz, Márton Áron, Mindszenty József, Ravasz László, Csiha Kálmán vagy Ordass Lajos és sok ezer lelkész és pap, saját szabadságukat és életüket sem kímélve kiálltak a kereszténység, a nép és az egyházaik mellett. Mára azonban az ökumené abból áll, és az a közös, hogy egyetlen szó sem hangzik el a nép, a nemzet érdekében! Miért? Talán ma már nem érvényes az az ígéret sem, hogy: „És íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.”? (Máté 28:20)

Ma minden Krisztust követőnek össze kell kapaszkodnia, minden kereszténynek vállvetve kellene kiállnia a vallásszabadságért, a szabad vallásgyakorlásért, mert ma még meg lehet mosolyogni a figyelmeztetést, de holnap lefagyhat a mosoly a képünkről. Mert az Európai Unióban a cél egy… csak az eszközök mások – országonként és kormányonként. A cél pedig, a kereszténység, de általában a vallások kiirtása, és az egységes világvallás bevezetése, amely ugyan távol áll Istentől, Jézustól, az Istenszülőtől… de a balga embertömegek hitigényét kielégíti.

A keresztények egysége pedig nem abban áll, hogy sóhajtozunk és kérjük a Fennvaló kegyelmét. Mert egyelőre nincs jogunk kérni. Először bűnbánati évet kellene hirdetni katolikusnak, reformátusnak és evangélikusnak ahhoz, hogy utána méltatlanul, de Istenhez ragaszkodva, kérjük a segítségét. Ki-ki a maga Krisztust követő hite szerint. Mert van okunk bűnbánatot tartani, ahogyan nagyhéten, úgy egész évben is. Mert mint keresztény nemzet távolodtunk el Istentől, tagadtuk meg a hitünket, hagytuk el a templomainkat, rágalmaztuk meg papjainkat, öltük meg gyermekeinket, hagytuk magukra a szüleinket, tékozoltuk el a szülőföldet, csaltuk meg házastársunkat, és nem törődtünk a jövővel, azaz, gyermekeinkkel… nem adtuk nekik tovább a hazaszeretetet, a hitet, a nemzet iránti elkötelezettséget, a művészet iránti igényt, a zenét, a kultúrát… Felsorolhatatlan a nemzet bűnlajstroma. És még ma is csak pártokban, személyekhez ragaszkodva, egymást utálva élünk, pedig ez az öngyilkosságnak, a kárhozatnak az egyik variációja.

Mindenki megkapja ezért a büntetését éveken keresztül. Mert ami most következik Európában, azt nehéz lesz túlélni. Ám, megérdemeljük. Megérdemli az a 500.000.000 ember, akit a jólét, az élvhajhászás, a pénz odadobott egy sátáni világba, amely maga a földi polkol lesz hamarosan.

Nem, nem vagyok próféta, de negyvenöt éve figyelek, látom az összefüggéseket, látom a züllés, a lealacsonyodás folyamatát, a sátáni támadásokat. Viszont láttam tudósítóként a háborúkat és a forradalmakat, amelyekben ott volt a kegyelem is. És láttam az embereket megtérni és zokogva imádkozni halottaik felett ezekben a vérzivataros időkben. Lehet ma még drukkolni, gyűlölködni, hinni a politika hazugságainak jobbról és balról, lehet vén, porosodott vagy fiatal, de tapasztalat nélküli, tudatlan szakértőkre hallgatni. Ám, a lényeget nem találjuk meg náluk. Mert a lényeg a krisztusi tanítás, az isteni parancsok el nem évülő igazsága.

A magyar kereszténységnek közös az ellensége, ezért csak közös erővel, felekezeti ellentétek nélkül, Krisztust követve kell összefogni. Magyar Keresztény Nemzeti Unióba kell tömörülnie a keresztény magyarságnak a Kárpát-medencében, hogy tudjunk egymásról… hogy tehessünk egymásért, hogy közösen tarthassunk bűnbánatot és együtt könyöröghessünk a nemzetért, a megmaradásért… és együtt védhessük meg az üldözötteket. Mert a vallásüldözés hovatovább, minden felekezetet elér… Van tehát dolgunk a politikán és a pártoskodáson kívül is, ha meg akarunk maradni, mint keresztény magyar nemzet és keresztény magyar Kárpáthaza…

Stoffán György

Törvényes, de nem etikus… avagy „végkielégítés” magyar módra

 

Magyar Péter és kormánya úgy döntött, hogy nem fizeti ki azokat a lelépési pénzeket, amelyeket a volt kormányfő, a kormánytagok és államtitkárok számára a törvény előír. Az új miniszterelnök szerint nem érdemlik meg ezt a pénzt… egyéb okok miatt, amelyeket nem részleteznék még idézetként sem.

A volt kormánytagok osztották-szorozták ezt a dolgot, és arra jutottak, hogy ha már nem kapják meg, akkor felajánlják egy kárpátaljai gyermekotthon számára. Kérdés azonban, hogy amit nekik a jelenlegi kormány nem akar kifizetni, azzal rendelkezhetnek-e azok, akik „nem érdemlik meg”? Másrészt, ha a magyar adófizetők pénzéből „nem érdemlik meg”, akkor miért részesítenének előnyben egy olyan gyermekintézményt, amely az elmúlt években több mint 1000 milliárdot kapott a leköszönt kormánytól? Ismerve az utolsó pillanatban kiosztott milliárdok kedvezményezettjeit és a kiosztott összegeket, valóban kérdések merülnek fel a jelzett juttatás, „végkielégítés” kifizetésének jogosságát illetően.

A 2011-től napjainkig kedvezményezett nagydobronyi intézet több, mint 1000 milliárdos támogatásának teljes elszámoltatása megtörtént-e menet közben? Túl azon, mely intézmények és milyen összegű támogatásban részesültek 2011-től 2026-ig? Azoknak az elszámoltatása megtörtént-e? Jogosnak érzik-e a soktízmilliós végkielégítést azok a politikusok, akik horribilis összegeket osztogattak szét érezvén a bukást, miközben például ugyanebben az időben a NOKSZ-os dolgozók béremelését illetően a köznevelésért felelős államtitkár, dr. Maruzsa Zoltán azt nyilatkozta, hogy arra nincs pénz… marad tehát, a 250 ezres nettó bér.

Nem lett volna etikusabb az, hogy az egyébként is havi milliókat kereső politikusok, maguktól mondtak volna le a nekik törvény által járó, de cseppet sem etikus végkielégítésről?

Azt is elfelejtette a társadalom, hogy Horthy 25 év alatt egy pengővel sem lett gazdagabb, és a magyar nemesség évszázadok alatt sem lett olyan gazdag, mint a leköszönt kormány tagjai és a dörgölődző, immár részben átállt holdudvar.

Az erkölcs, az emberiesség, az alázat úgy tűnik, távol van a politikától, a jóhoz szokott politikustól. Ma pedig ott tartunk, hogy a 30-40 millió körüli végkielégítésekért akár pereskedni is képesek a milliárdos, milliomos politikusok, és itt kibújik a szög ama bizonyos zsákból… eddig sem a salus populi volt a lényeg, amely suprema lex kellett volna, hogy legyen, hanem az önös érdek, a pénz, a jólét és a harács. A választások után kiderült ügyek elkeserítő csalódások. A nemzetben gondolkodó keresztény magyar értelmiség már évek óta kapaszkodó nélkül maradt. Most meg mindenki igyekszik helyezkedni, vagy hallgat. A gerinchiányosok a közösségi oldalakról törlik a Fideszt dicsőítő anyagaikat, hozzászólásaikat. A másik véglet kitart, és minden bűnre talál magyarázatot vice versa. Pedig, a jelenlegi helyzet egészen egyszerű. Csak egy erkölcsi tükröt kellene magunk elé tartani. Mert úgy tűnik, hogy mindkét oldal azonos szellemi és erkölcsi szinten van. Nincs mit egymás szemére vetni. A pénzimádat, az egymás mocskolása, a gyűlöletkeltés, a harács iránti vágy egészen pontosan ott fejeződik be az egyik oldalnál, ahol a másiknál kezdődik. És ettől az embernek hányingere támad. Nincs mit magyarázni, nincs mit mentegetni egyik oldalon sem. A választók tekintetében ugyanez a helyzet. Képesek egymásnak ugrani a politikai vezetők hergelése nyomán. Megy a nép-hülyítés, a hazudozás mindkét oldalon, megy a fenyegetés, a félelemkeltés, a gyalázkodás, hiszen egy békés társadalomban a politikusoknak nehezebb kijátszani a társadalmat, félrevezetni az embereket.

És minden a pénzről, a hatalomról és a különböző fertőző, „tájidegen” ideológiákról szól, a legszentebb hagyományok és erkölcsök szétverését célozva. Mert sem hazudozással, sem gúnyt űzve, sem gyűlölködve, sem a nép feje fölött nem lehet létezni, és főleg nem lehet egy országot irányítani. Sem most, sem korábban!

A béke megteremtésének a záloga az őszinteség, a békére való felszólítás, a gyűlölködés megszüntetése, a szeretet és az emberiesség hirdetése, az erkölcsi normák megtartása és megtartatása. És a nép jóléte, azaz, a salus populi… Ma egyikben sem bővelkedünk. Inkább mondhatni, erősödik mindezeknek a súlyos hiánya. Végül: jó volna, ha minden politikus megtanulná azt, ami Mózes kőtábláján szerepelt: „Ego sum Dominus Deus tuus. Non habebis deos alienos coram me.”  Mert enélkül minden hatalom, minden kormány és minden eszme, ország és nemzet bukásra ítéltetett… és a bukás pedig, mindenki számára fájdalommal jár…

Stoffán György

Isten Veled Tanár Úr! - Elhunyt dr. Vajda Ferenc

Fájdalmas hírt kaptam ma délután. Egykori tanárunk, dr. Vajda Ferenc (fr. Perbált - diáknyelven: Pubi) ma hajnalban visszadta lelkét a Teremtő Istennek. A szentendrei ferences gimnázium egykori énektanára rendkívül értékes zenei nevelésben részesítette a diákokat, ének-, és zenekart vezetett, valamint zenés darabokat tanított be. Minden évben komolyzenei koncert volt a gimnáziumban. A bemutatott művek között találjuk többek között Schubert: Három a kislány című zenés darabját, valamint Gluck: Der betrogene kadi (A rászedett kádi) c. operáját. A komolyzenei koncertek minden évben ismétrődő "slágere" pedig, Händel Hallalujája volt. A tanár úr olyan magasszintű zeneelméleti, zenetörténeti és liturgikus zenei képzésben részesítette tanítványait, amilyen képzés ma már, középiskolai szinten Magyarországon sehol nincs.

Vajda Ferenc emlékét szeretettel őrizzük és kérjük az Egek Urát, fogadja be Őt országába. A tanár úr temetéséről a későbbiekben adunk tájékoztatást.

sgy.

***

("Ének- és zeneoktatás

1965-73-ig: P. dr. Vajda Ferenc. Egyetemi évei alatt szervezte a pasaréti Palestrina kórust. Magántanári képzésen, Sapszon Ferenctől tanulta a karvezetést. Gyakorlati és elméleti biztonsággal fogott hozzá az: iskolai énekkar munkájának folytatásához és iskolai zenekar szervezéséhez. Kórusa 96 tagból állt (27 szoprán, 31 alt, 17 tenor és 21 basszus). Kb. 50 kórusművet tanultak meg. A zenekar 20 tagból állt: 12 vonós és 8 fúvós. Évi 10-12 hangversenyszerű szerepléssel léptek fel. Bevezette az iskolai év végi hangversenyt. 1968-ban Beethoven művekből állt a műsor: Isten dicsősége op.48, F-dúr hegedű-románc op.50, Tizenkét kontratánc, c-moll Karfantázia. A többieket vegyes klasszikus művekből állította össze. Repertoárjában kiemelkedő darabok: Monteverdi: Scherzi musicali; Handel: Harci dal a Júdás Makkabeusból, Halleluja; Haydn: Tavaszkórus az Évszakokból; Mozart: Három noktürn; Viadana: Örvendező zsoltár; Caesar Franck: 150. zsoltár; Brahms: Négy kórusdal; Verdi: Vitézek kórusa a Lombardokból; Kodály: Magyar mise. Farsangi előadásnak 1968-ban betanította a Schubert-Berthe: Három a kislány daljátékot, 1969-ben Haydn: A pati us kisoperát; 1973-ban Mozart: Bastien és Bastienne-t és Gluck: A rászedett kádi c. kisoperát adta elő diákjaival.

Vajda távozásával az ének és zenekari életnek egy mozgalmas korszaka szakadt meg, és éveken keresztül (1973-83-ig) váltakoztak az énektanárok, mivel az első és reményteljes vállalkozás zátonyra futott. Tardy László, a Mátyás templom karnagya vállalta az énektanítást. Meg is tarotta az első órát, de mivel ezt az ÁEH engedélyének megadása előtt kezdte meg, az engedélyt megtagadták.")

Forrás: Szentendrei Ferences Gimnázium 1950-1990

Magyar mozi…

Olyan ez a rendszerváltásnak nevezett legújabb időszak, mint egy mozi. Mindenki helyezkedik, mindenki keresi az új lehetőségeket, tipikus magyar módra. Idesimul-odasimul, ezt szid, azt szid, megígéri, hogy megváltozik, esküszik rá, hogy nem ismeri az ismerősét, üzlettársát… Most kezd a cselekmény élővé válni, akár egy Agatha Christie krimiben. Akiről sokáig nem is hittük, mégis ő csinálta, akiről meg elhittük volna, az ártatlan, mint a ma született bárány. Utoljára tizenhat éve volt ilyesmi. Már Antall idejében is volt olyan egykor a Foxi-Maxin tanító orosztanárnő, aki simán kiadta magát grófnőnek, és Antallék olyannyira be is nyelték, hogy jótékonysági koncertre kiadták neki a Magyar Állami Operaházat. Ám, még idejében sikerült leállítani a melléfogást... a "grófelvtársnő" jótékonysági koncertje elmaradt.

Szó, mi szó, a magyar ember feltalálja magát minden helyzetben. Ilyesmire találták ki valamikor a gyurcsányi időkben, hogy „törvényes, de nem etikus”... régebben cigánykodásnak mondta a magyar, de az ma már sértő volna. Az etikát pedig nem emlegetik, mert a legtöbben nem is tudják mi az, és hogyan kellene alkalmazni.

Nekem azonban a legnagyobbak burleszkfilmje tetszik a legjobban. Körülbelül olyan jókat lehet röhögni ezen a siralmas és cseppet sem néma filmen, mint azon, amikor Chaplint kergetik a rendőrök… Ez a nép hivatalos szórakoztatása az érdemi munka és a normális elképzelések helyett. Mert mi is a legnagyobb problémája ma az induló politikai berendezkedésnek? Például egy laktanya neve. A korábbi főlángész, a forradalom költője nevét lekaparta, és helyette a korabeli von der Leyen neve került fel a főkapu fölé. Hiába volt minden tiltakozás, az eredetileg IV. Károly honvéd gyalogsági laktanya 1947-ben Rákosi elvtárstól kapott újabb nevét lecserélték. A zseniális miniszter pedig, rettentő büszke volt a keresztapaságára, elfelejtvén Madéfalvát és egyéb, a királynőhöz köthető magyargyűlölő Habsburg "csínytevéseket". Ez a névváltozás sem tett jót a Fidesznek, mint azt áprilisban megtapasztalhattuk. A lényeg, hogy a névadó tót nemes elégedett volt magával.

Ám az igény a laktanya lekapart nevének visszafestésére megmaradt, és ha a népnek cirkusz kell, hát megkaphatja. Így, most Mária Terézia került kaparásra, és a mi jó Petrovics Sándorunk neve ragyoghat ismét az 1916-os eredeti név helyett – úgy magyarosítva, ahogyan az irodalomtörténet jegyzi. Persze, az eredeti név sem volna ildomos, hiszen az a boldog magyar király, két alkalommal is esküt szegett… de erről majd máskor.

Szóval most ismét Petőfi laktanya lesz a kommunista világban rossz emlékűvé süllyedt helyőrségi Petőfi laktanya, ahol sok sorkatona fordult meg, ha a váposok megfogták valami fegyelem-, vagy függelemsértés miatt…

Csak elképzelem, mi lenne, ha például a Mi Hazánk kerülne hatalomra? Milyen nevet adnának a laktanyának? Mert úgy tűnik a névadás presztízskérdéssé vált a 21. századi botor Magyarországon.

Hasonló, rendkívül fontos jelenet a legújabb „filmből” a táblacserés geg. Minden megyetábla kicserélődik, mert immáron nem vármegye lesz, hanem megye. Ma ugyanis, ez a világon a legfontosabb a magyarok számára. Jó bót lehet a táblacsinálás... A Fidesz jelenlegi második vonala is jó kapcsolatokkal rendelkezhet.

Nem kell emiatt bánkódni, mert egy következő nemzeti kormány majd ismét vármegyés táblákat rak ki. Varietas delectat. A megyék vezetői sem lesznek főispánok. Korábban, történelmi tévedés volt az elnevezés, hiszen a főispáni címet a magyar jog és a hagyomány szerint csak a király adhat. Az meg e pillanatban még nincs. Vagy csak megkoronázva nincs... ki tudja ebben a politikai kavalkádban? Viszont főispán biztosan nem lesz. Lehet esetleg a megyei tanács elnöke, a megyei közgyűlés elnöke vagy ki tudja. Mindegy is. Úgyis ellenezték a Fideszben is sokan a főispán-elnevezést. Amikor először szóba került - tán 2001-ben - a főispán elnevezés, akkor Lázár János szolgált teljesen történelmietlen, a kommunista ideológiát idéző ellenvéleménnyel: sértené a jobbágyok leszármazottait. Azóta viszont neki is van kastélya, így most ellenvetése sem volt az elnevezést illetően.

És az ember ül ebben a lepukkant, izzadtságszagú moziban, és nézi ezeket az ócska, régi, felújított filmrészleteket. Néha elbóbiskol rajtuk, de ha a közönség nagyobbakat nevet, akkor felriad és rájön, hogy nem csak egy rossz álom volt, hanem, ez a mozi maga a valóság. Egy film, ami soha nem kap Oscar-díjat, nem lesz közönségsiker, mert az emberek csak melegedni mentek be ebbe a moziba a kétforintos jeggyel, ami az első három sorba szól. Nem azért mentek, mert kíváncsiak voltak a filmre. Igaz, jókat lehet röhögni, de a sok ismétlődő jelenet az idősebbeknek inkább unalmassá, olykor bosszantóvá kezd válni. Nem szórakoztató. És ez még csak a werkfilm, plusz egy-egy rövid részlet a bűnrossz „alkotásból”. Mintha maga Rákay rendezte volna. Ám, a teljes film csak most következik…és sajnos kötelező lesz megnézni…

Stoffán György

Nagyváradi román korrupció lehet a háttérben? Elsíbolt uniós támogatás? FRISSÍTVE!

 

A bukaresti Miniszterelnöki Kancellária többszöri, a nagyváradi törvénytelenség ellen kiadott nyilatkozata ellenére ma, május 14-én, ismét megjelent a nagyváradi csendőrség, hogy az uniós és a román törvényekkel ellentétben, lefoglalja azt a belvárosi saroktelket, amelyet a váradi önkormányzat, illetve a hozzájuk köthető pénzügyi lobbi meg akar szerezni. Ám, a végrehajtó és a végrehajtást kérő önkormányzat képviselője elkerülte az egykori Úri utcát. 

Úgy tudjuk, hogy az épületegyüttes tatarozására súlyos eurómilliókat kapott Nagyvárad önkormányzata, még a napokban bukott miniszterelnök, Bolojan idejében, de a pénznek állítólag nyoma veszett. A törvénytelenségek és a kilakoltatást elrendelő jogtalan bírósági ítélet okán, az egész ügyet áthelyezték a Szatmárnémeti Bíróságra, amely fellebbviteli bíróság első lépésben helyszíni szemlét rendelt el. Ezt figyelmen kívül hagyva, az város önkormányzata mégis elrendelte a foglalást, amelyet a jelenlévő újságírók, uniós képviselők, valamint jogi személyiségek, a megjelent nagyváradiakkal közösen megakadályoztak.

Borvendég Zsuzsanna kifejtette, hogy az ügy minden bizonnyal egy súlyos, az uniós támogatásokat érintő csalás következménye, ezért az Európai Unió képviselőjeként lépéseket tett az unió illetékes szervénél, korrupció és csalás gyanúja miatt. Bizonyára az uniós vizsgálat kideríti az eurószázmilliók sorsát, és felfedi az elkövetőket is, ha a vád megáll. Egy magyarországi jogvédő jogász arra hívta fel az eljáró hatóság figyelmét, hogy a nemzetközi jog szerint a személyes bírósági bejárás előtt minden foglalás törvénytelen.

Arra is fény derült, hogy egy RMDSZ-es képviselő halálosan megfenyegette az apátot, hogy adja át önként a kolostort és a háromszáz éves templomot, amelyet bontásra ítélt a telekspekuláns, és az uniós támogatást feltehetően elsíboló nagyváradi önkormányzat.

Az ügy tehát, folytatódik. Az Esti Újság minden új információt közread a jövőben is, hiszen egyre érdekesebb dolgok derülnek ki, amelyek Európában 2026-ban, egyedülálló állami és jogi bűncselekményként tarthatók számon, és amelyek bejárják immár a világsajtót. Az premontrei-ügyként emlegetett justizmord az Unióban is ismertté vált, így a Romániának járó uniós pénzek kifizetése is kérdésessé válhat a nagyváradi ügy tisztázásáig.

BORVENDÉG ZSUZSANNA EU KÉPVISELŐT TELEFONON ÉRTÜK EL. A KÉPVISELŐ ASSZONY AZ ESTI ÚJSÁGOT A KÖVETKEZŐKRŐL TÁJÉKOZTATTA:  A NAGYVÁRADI ÜGYBEN BUKAREST UTASÍTÁSBA ADTA, HOGY FEJEZZÉK BE AZ APÁT VEGZÁLÁSÁT ÉS AZ EGÉSZ ÜGYET, MERT AZ AZ UNIÓBAN VÁLLALHATATLAN. ÍGY, TALÁN A MAI NAPPAL VÉGETÉRT AZ ÉVEKIG TARTÓ VEGZÁLÁS ÉS PERESKEDÉS. A KÉPVISELŐ ASSZONY ARRÓL IS TÁJÉKOZTATTA LAPUNKAT, HOGY AZ ÜGYBEN A SZENTSZÉK IS LÉPETT. HA A TOVÁBBIAKBAN BÁRMILYEN FOLYTATÁSA LENNE AZ ÜGYNEK, VAGY AZ APÁTOT ÉRNÉ TÁMADÁS, ÚGY A KÉPVISELŐ ASSZONY AZ EURÓPAI UNIÓBAN TOVÁBB LÉP, ÉS AZ OLAF-NÁL (EURÓPAI CSALÁS ELLENI HIVATAL) IS FELJELENTÉSSEL FOG ÉLNI. 

Stoffán György/Esti Újság

Nyílt levél dr. Magyar Péter miniszterelnöknek

Excellenciás Miniszterelnök Úr!

Súlyos és a határon túli magyarságot érintő ügyben kérem az Ön támogatását. Mint az már Ön előtt is ismert, Nagyváradon a 900 éves premontrei jelenlétet a nagyváradi önkormányzat, a román miniszterelnöki kabinet ellenkezésével és a jelenlegi román és Uniós törvényekkel szemben, bírósági úton kívánja megszüntetni, ingatlanát kisajátítani. A nagyváradi bíróság teljes egészében törvénytelen ítéletének alapján, május 14-én kilakoltatja a premontrei apátot, abból az ingatlanból, amely mind lakhelyéül, mind munkahelyéül szolgál. Hiszen a rend az egykori kolostorának megmaradt kis területét és a templom részeként funkcionáló sekrestyét birtokolja, amelyek a román restitúciós törvény alapján kerültek vissza a premontreiek tulajdonába és ezek az ingatlanrészek az uniós törvények, valamint a román miniszterelnök, Bolojan úr kancelláriájának friss határozata szerint sem elbirtokolhatók.

Ennek ellenére a fellebbviteli bíróság döntését sem kivárva, a lefoglalást, és a sekrestye elzárását a templomtól e hónap 14-én végre akarják hajtani. Korábban mise alatt tört be a rendőrség és a csendőrség a templomba, de a jelenlévő hívek kiparancsolták a hatóságot, az uniós törvények alapján.

Sajnálatos, hogy az RMDSZ és maga a nagyváradi püspök, Böcskei László is az igazsággal és a meglévő, bizonyító erejű dokumentumokkal ellenkező, a nagyváradi önkormányzattal megegyező törvényellenes álláspontot képvisel az igazságot semmibe véve. A korábbi magyar kormány illetékesei pedig, számos kérés ellenére is az RMDSZ és a váradi püspök véleményét tartva sérthetetlennek, a premontrei apátot meg sem kérdezve, az audiatur et altera pars alapelvét semmibe véve, magára hagyták az apátot, és szó nélkül veszni hagyták (volna) azt a magyar és egyházi értéket, amelyet a 900 éves premontrei rend teremtett a partiumi városban, Szent László városában.

2026. május 14-én fegyveres csendőri kísérettel fog érkezni a román bírósági végrehajtó a nagyváradi Premontrei Kanonokrend templomába és Rendházába, hogy elvigye a sekrestye teljes tartalmát és berendezését. Le kívánják zárni a templomhoz tartozó kápolnákat, folyosókat és a vizesblokkot. A premontrei templomba ezután csak az utcai bejárattól az oltárig lehet majd belépni, minden más rész zárva lesz.

Ha ez valósággá válik, akkor attól a naptól fogva abban a római katolikus premontrei templomban nem lehet többé misézni, mivel sekrestye nélkül nem mutatható be szentmise. Mint azt Ön is tudja, a sekrestye a római katolikus liturgia előszobája. A római katolikus pap itt öltözik fel, itt készítik elő a kelyhet, a miseruhákat, az oltárterítőket, a füstölőt, az ampolnákat és mindazt, ami az Eucharisztia bemutatásához szükséges. Ha a sekrestyét kiürítik és lezárják, a mise egyszerűen nem kezdődhet el.

Mindez megtörténik május 14-én, ha Excellenciás Miniszterelnök Úr nem lép közbe diplomáciai úton. Mivel pedig Uniós támogatásról van szó, amely a volt – ma már román állami – premontrei gimnázium felújításával kapcsolatos ügy, a Tisza EU-s képviselői is felszólalhatnának e felháborító és törvénytelen ügyben, az Unió parlamentjében.

Ezrek nevében kérem Önt, hogy ezt a május 14-iki törvénytelenséget lehetőségei szerint megakadályozni szíveskedjék. Tudom, nem kis feladatok várnak Önre, de azoknak, akik elszenvedői a fent leírtaknak, bizalommal fordulnak most rajtam keresztül Magyarország Miniszterelnökéhez, mert számukra az utolsó lehetőség és végső remény, segélykérés az Önhöz intézett levelem. Számukra és minden magyar számára létkérdés, a magyar megmaradás és a szabad vallásgyakorlás, nem utolsó sorban pedig, az igazság és a törvényesség folytonossága, amelyet ma Nagyvárad városi elöljárósága, valamint a román bíróság törvénytelen ítélete és joggyakorlata veszélyeztet.

Kérem, Exc. Miniszterelnök Urat, hogy az ügyben eljárni és a premontrei rendet, a nagyváradi magyar és román híveket az Uniós jog és vonatkozó törvények alapján megvédeni szíveskedjék.

Munkájára Isten áldását kérem, és maradok a magyar Miniszterelnököt minden körülmények között megillető tisztelettel:

Budapest, 2026. 05. 09.

Stoffán György

író

SEGÍTSÉGET KÉRÜNK A VILÁG KERESZTÉNYEITŐL ÉS MINDEN JÓAKARATÚ EMBERTŐL

 

A nagyváradi önkormányzat 2026. május 14-én lehetetlenné fogja tenni a római katolikus liturgia végzését egy közel háromszáz éves, országosan védett barokk műemléktemplomban, ha nem szólaltok fel ellene, ha nem beszéltek róla, ha csendben maradtok a közösségi médiában.

Azoknak, akik nem tudnák, Nagyvárad (románul: Oradea) Románia északnyugati részén fekszik, tíz kilométerre a magyar határtól. Lakosságszáma a 2021-es népszámlálási adatok alapján 183 105, ebből 33 340 fő vallotta magát magyarnak. Románia 2007 óta az Európai Unió tagja. A Premontrei Kanonokrend temploma a történelmi belvárosban található, és a 18. század eleje óta folyamatosan működő szerzetesi közösség otthonául szolgál.

2026. május 14-én fegyveres csendőri kísérettel fog érkezni a román bírósági végrehajtó a nagyváradi Premontrei Kanonokrend templomába és rendházába, hogy elvigye a sekrestye teljes tartalmát és berendezését. Le fogja zárni a templomhoz tartozó kápolnákat, folyosókat és a vizesblokkot. A premontrei templomba ezután csak az utcai bejárattól az oltárig lehet majd belépni, minden más rész zárva lesz.

Ha ez megtörténik, attól a naptól fogva abban a római katolikus premontrei templomban nem lehet misézni, mivel sekrestye nélkül nem mutatható be a szentmiseáldozat. Mindez megtörténik, ha nem érdekel benneteket, ha azt mondjátok, messze van, nem a mi dolgunk, oldják meg maguk.

Miért nem lehet misét tartani a sekrestye nélkül?

A sekrestye a római katolikus liturgia előszobája. A római katolikus pap itt öltözik fel, itt készítik elő a kelyhet, a miseruhákat, az oltárterítőket, a füstölőt, mindazt, ami az eucharisztia megünnepléséhez szükséges. Ha a sekrestyét kiürítik és lezárják, a mise egyszerűen nem kezdődhet el.

De ez még nem minden. A román tűzvédelmi előírások szerint egy nyilvános istentiszteleti helynek biztosítania kell a menekülési útvonalakat, a mellékhelyiségeket és a vizet a hívek és a pap számára. Ha a folyosókat és a vizesblokkot lezárják és az ellentétes kijáratot elviszik, akkor a nagyváradi premontrei templom nem fog megfelelni ezeknek az előírásoknak, ezért hatósági úton is bezárható lesz majd. A liturgia ellehetetlenítése tehát nem egyetlen közvetlen tiltással történik, hanem azzal, hogy ellehetetlenítenek minden fizikai feltételt a római katolikus mise megtartásához. Az eucharisztiához ugyanúgy szükség van a sekrestyére, mint egy sebészeti beavatkozáshoz a műtőre.

Három tény, amiért törvényellenes a kilakoltatás:

1. A per rossz személy ellen indult. A nagyváradi önkormányzat Fejes Rudolf Anzelm apát, mint Feies Rudolf magánszemély ellen indított kiürítési pert, holott ő örökfogadalmas prépost-prelátus, akinek kánoni kinevezéséhez és felszenteléséhez a román állam 1999-ben maga járult hozzá, és akinek egyházi státuszát a román állam 1999 óta közpénzből finanszírozza. Világi bíróság nem semmisíthet meg egyházi státuszt. A Nagyváradhegyfoki Premontrei Prépostság, mint jogi személy ellen, amely a templomot és a liturgikus vagyont törvényesen tulajdonolja, soha semmiféle végrehajtási eljárás nem indult, és nem is indulhatott volna, mert a román vallásügyi törvény ezt kifejezetten tiltja. Az érintett egyházi vagyonokat a kommunizmus alatt sem vették el, viszont most egy uniós jogállamban mégis megkísérlik.

2. A 489/2006. számú román vallásügyi törvény 27. § (2) bekezdése kimondja, hogy a kultusznak rendelt javak lefoglalhatatlanok és elbirtokolhatatlanok. A román állam vallásügyi államtitkársága ezt háromszor, írásban megerősítette, és kifejezetten figyelmeztette a nagyváradi önkormányzatot az érintett tárgyakra és épületekre vonatkozóan. A végrehajtó és a nagyváradi önkormányzat mindezt figyelmen kívül hagyja.

3. Románia nem élt a jogfelfüggesztés lehetőségével. Az Emberi Jogok Európai Egyezménye 15. cikke alapján egy állam csak rendkívüli állapot (háború vagy más közveszély) esetén függesztheti fel egyes jogok védelmét, és erről köteles értesíteni az Európa Tanácsot. Románia ilyen értesítést nem tett. Ez azt jelenti, hogy a vallásszabadság, mint az egyezmény által védett alapjog, teljeskörűen és korlátozás nélkül védi a Nagyváradhegyfoki Premontrei Prépostságot.

A szabad vallásgyakorlásához való jog, beleértve a nyilvános istentiszteletet, alapvető polgári jog, amelyet a román alkotmány, az Emberi Jogok Európai Egyezménye és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata egyaránt véd. Nekünk, római katolikusoknak ugyanolyan jogunk van a hitünk templomban való gyakorlásához, mint a világ bármely más emberének.

Mit kérünk a világ keresztényeitől és jóakaratú embereitől?

·      Kérdezzétek meg saját képviselőiteket, szenátoraitokat, kongresszusi képviselőiteket: hogyan lehetséges mindez egy EU-tagállamban?

·        Értesítsétek az újságírókat és az emberi jogi szervezeteket!

Osszátok meg ezt a felhívást, minden egyházi közösségben, minden platformon!

· Ha teheted, gyere el május 14-én Nagyváradra, tíz kilométerre a román–magyar határtól. A jelenléted védelmet jelent!

Imádkozzatok Anzelm apátért és a nagyváradi hívőkért!

Mondjatok nemet arra a szép új világra, ahol egy önkormányzat fegyveres csendőrökkel teheti lehetetlenné egy államilag elismert egyház istentiszteletét, miközben saját állama törvényei tiltják a sekrestyefoglalást, és saját állami intézménye is tiltakozik ellene.

Aldous Huxley 1932-ben azt kérdezte, hogyan néz ki egy olyan világ, ahol az embereket fokozatosan fosztják meg mindentől, ami emberi, csendben, törvényesen, intézményesen. Mi most megéljük. Ha ez megtörténhet Nagyváradon, a román–magyar határtól tíz kilométerre, május 14. után megtörténhet bárhol Romániában.

*** 

A román M iiszterelnöki Kancellária állaásfoglalása:

Tisztelt Címzett! 

A „A nagyváradi premontrei rend apátjának kilakoltatása” tárgyában küldött nyílt levelükre – amelyet az ugar.gesta.ro advocacy csoport továbbított, és amelyet 2026. március 2-án fogadott a Miniszterelnöki Kancellária Sajtó- és Kommunikációs Igazgatósága – az alábbiakban továbbítjuk a Vallásügyi Államtitkárság (Secretariatul de Stat pentru Culte) álláspontját:

„A 2026. március 2-i e-mailjükre válaszul, amelyet a Vallásügyi Államtitkárság SSC-R-554/02.03.2026 számon iktatott, és amelyben az UGAR.GESTA.RO nyílt levelével kapcsolatban kértek állásfoglalást, az alábbiakról tájékoztatjuk Önöket:

1.      A Vallásügyi Államtitkárság továbbította – a hatáskörét meghatározó 725/2024-es kormányhatározat rendelkezéseinek keretei között – a szükséges információkat Nagyváradi Polgármesteri Hivatal felé annak érdekében, hogy tisztázzák a Szent István első vértanúról elnevezett premontrei kanonokrend nagyváradi prépostságának jogi státuszát, amelynek székhelye Nagyváradon, a Roman Ciorogariu utca 16. szám alatt található.

2.      A Szent István első vértanúról elnevezett működő premontrei kanonokrend nagyváradi prépostsága a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség részét képezi, és a vallásszabadságról és a felekezetek általános jogállásáról szóló törvény 489/2006-os 8. cikk (2) bekezdése értelmében magánjogi és közhasznú jogi személynek minősül.

3.      A püspökség a Római Katolikus Egyház részét képezi, amely elismert vallási felekezet, és a 489/2006-os törvény 1. számú mellékletében a 3. sorszám alatt szerepel.

4.      A 489/2006-os törvény 27. cikkének (2) bekezdése szerint a szakrális javak – vagyis azok a javak, amelyek közvetlenül és kizárólag a vallási kultusz szolgálata alá rendelve, és amelyeket az egyes felekezetek saját statútumaik, hagyományaik és gyakorlataik szerint határoznak meg, és jogcímmel szereztek meg – lefoglalhatatlanok és elbirtokolhatatlanok; kizárólag az adott felekezet saját statútumában meghatározott feltételek mellett idegeníthetők el.”

5Tisztelettel,

KKommunikációs és Sajtókapcsolati Igazgatóság

Miniszterelnöki Kancellária

***

Eddig a válasz. A harmadik pont kevésbé közérthető, mivel több jogi szakszót tartalmaz.

• jogcímmel szerzett javak (dobândite cu titlu): olyan vagyontárgyak, amelyek megszerzése valamilyen érvényes jogalappal (titulus) történt, például megvásárolták, adományba vagy végrendelet, öröklés útján, kiváltságlevéllel kapták, saját költségen építették, vagy más vagyontárgyért cserélték
• lefoglalhatatlanok: azaz végrehajtás alól is mentesek. Vagyis nem lehet rájuk végrehajtást vezetni, nem foglalhatók le, a hitelezők nem nyúlhatnak hozzájuk, az állam nem kobozhatja el őket.
• elbirtokolhatatlanok: azaz, a tulajdonjog felettük soha nem évül el, vagyis más személy nem szerezheti meg őket elbirtoklással (uzucapiune), bármennyi idő is teljen el.

A fenti jogintézmények (elbirtokolhatóság, lefoglalhatóság) évszázadok óta a polgári jog integráns részei. Az, hogy a törvény ezek alól mentesíti a szakrális javakat, sokat elmond arról, hogy milyen erős törvényi védelem illeti meg az egyházakat Romániában.

A törvényszöveg nem hagy kiskaput. Ha jogcímmel szerezték a tulajdonjogot (és a premontreiek esetében ez okiratokkal igazolható), a törvény oltalma teljes.

Megállapítható tehát, hogy nagyváradi önkormányzat azzal, hogy egy eleve jogtalan eljárás keretében elkövetett elbirtoklás után még ki is szándékozik lakoltatni egy több évszázados jogfolytonossággal rendelkező szerzetesrendet, hallatlan és példátlan hatalmi visszaélés.

Ilyen nem történhet meg Romániában!

A bukás okai – interjú Stoffán Györggyel

–        Ön az elmúlt hetekben, a Fidesz-kormány bukása óta nem szólalt meg, és ez a hallgatás, Önt ismerve furcsa, hiszen Ön soha nem rejtette véka alá a gondolatait, ha a nemzetről, a belpolitikai életről volt szó. Mi az oka a mostani szótlanságának? 

–           Több okom is van. Részben az, hogy írásban, egy kötetben foglalom össze ennek a bukásnak az okait, és a könyv megírása időbe telik, mellette pedig alig jut időm másra. Egy másik ok, a csalódás, a fájdalom. Ezt a bukást nem a Tisza okozta, nem Magyar Péter generálta, hanem mi magunk, azaz a nemzeti elkötelezettségű társadalom, a Fidesz és a kormány.

–           Mit ért ezen?

–           Nézze! Magyarországon az utóbbi évtizedben párhuzamos kormányzás volt. Két oldala volt mindennek. Kifelé egy fejlődő, valóban értékeket teremtő időszakot élhettünk, a nép jól élt, az ország fejlődött, mindenki elégedett volt – látszólag. A másik oldal ennek a fejlődésnek és értékteremtésnek a pofátlan vámszedője lett. A népet, a választópolgárokat elkábította az, hogy akinek tizenhat éve egy biciklije volt annak most egy-két autó áll az udvarában, utazhatott, nyaralni mehetett, minden megvolt. Ám ez csak egy társadalmi réteg, igaz, a társadalom nagyobbik része. Azonban, ezernyi problémát nem tudott és nem is akart megoldani a kormány. És ez ütött most vissza.

–           Mire gondol?

–           Legfőbbképpen a fiatalok és a szegényebb társadalmi réteg elhanyagolására. Az erkölcsi normák teljes kizárására, a törvénykezés előtti kellő körültekintésére, a lehetséges következmények felmérésének az elmaradására. A cinizmusra, és az arcátlan, mindenkit lenéző proletár gőgre.

–           Ön is Fideszes, ha jól tudom…  

–    Rosszul tudja! Én orbánistának vallottam magam, mert a Miniszterelnök nemzet és ország iránti elkötelezettsége megegyezett az enyémmel. A Fideszt, mint pártot, pont azok miatt nem szerettem, akik magát a miniszterelnököt is elárulták. Miért szerettem volna azt a Fideszt, amelyik kisajátította a nemzeti-keresztény ideológiát, eszmét? Amely párt tagjai az utóbbi években csak a gazdagodásra koncentráltak és elfelejtették a kötelezettségeiket? Akik legutóbb Hankótól, nyálasan, lihegve fogadták el azokat a horribilis összegeket, amelyeket remélem, vissza kell majd adniuk, mert érdemtelenül kapták és fogadták el…

–           Ön nem sértődött egy kicsit? Nem irigyelte inkább ezeket a pénzeket?

–        Van egy erkölcsi mérce, amely világosan megmutatja a határokat. Számomra azok az erkölcsi elvárások, amelyeket a két nagyapámtól és az apámtól örököltem, láttam. Őket nem lehetett megvásárolni, lefizetni, és soha nem fogadtak el őket meg nem illető összeget senkitől. Volt méltóságuk, volt tartásuk, volt erkölcsi norma az életükben, amelyhez ragaszkodtak és aszerint éltek. Nekem sikerült eltartanom magam, mert én is mindig a munkámból éltem. Amióta a kommunistából, liberálisból lett nemzetiek a Fideszben megmondóemberek, és minket – régieket, akik felélesztettük a nemzeti sajtót 1989-től –, kiszorítottak. A könyveimből, szerkesztői munkából élek. Nekem lelkiismereti kérdés a nemzeti sajtó méltósága, a haza és a nemzet, valamint a kereszténység védelme. 25 éve, amióta nem szerkesztőségben dolgozom, változatlanul írok. Könyveket, cikkeket, tanulmányokat. Nem hiányzik a televíziózás, a rádiózás, de még a szerkesztőség sem, mert a magam uraként azt írhatom le, amit érzek és gondolok.

–           Sokszor bírálta is a Fideszt…

–       Igen. Kaptam is érte. Viszont ma már másoknak is úgy tűnik, hogy a bírálatok jogosak és helyesek voltak. Ha csak a felére odafigyeltek volna, ma sokkal jobb volna a helyzet. Ha nem az ellenoldalt reklámozták és ócsárolták volna, ha értelmes emberekre bízzák a kampányt, ha nem trágárkodnak élő vagy felvett beszélgetős műsorokban, ha valaki képviselte volna a nemzeti, keresztény értelmiséget is a proli stílus mellett, akkor talán nem ez az eredmény születik. Tudja, én azért vagyok a legdühösebb, mert most két és félmillió embert hagyott az út szélén a Fidesz. Mert ekkora bukás után, ugyanazokkal az emberekkel nincs visszatérés, nincs megerősödés. Ennek a pártnak itt a vége. Ma nincs magyar, keresztény párt Magyarországon. Visszatekintve, a Fidesz is csak verbálisan volt erkölcsös, keresztény kormány és párt. A KDNP-ről meg ne is beszéljünk…

–   Azért lehet, hogy ebben téved. Hiszen több ezer templomot tataroztak, építettek, védték a keresztény kultúrát, támogatták az egyházakat…

–  Hagyjuk ezt! Ezek olyan mantrák, amelyek kontraproduktívak. Az embereknek elegük is lett ebből. A keresztény magatartás nem a templomtatarozásból és a támogatásokból áll. Tudja hol kellett volna kezdeni 2010-ben? A Cserkész Szövetségnél!  Mert keresztény, nemzeti érzelmű fiatalok nélkül nemhogy a Fidesz, de az egész ország elvész. Olyan lehetőségek maradtak ki, amelyeket elmondtunk, amelyek kivitelezhetők lettek volna, de a kormány és a Fidesz egy kukkot nem szólt hozzájuk. Milyen kereszténységet védtek, és hol? Nagyváradon, a premontrei kolostor ügyében sem szóltak egy árva szót sem.  Nem elég alapítványos támogatásokat adni, nem elég Böjte Csabát használni a pénzek utaztatásához és levédéséhez, nem elég hangoztatni a keresztény értékek védelmét, mert a keresztény érték akkor válik keresztény értékké, ha van mögötte hit és elkötelezettség. Megéltünk tizenhat év népmesét, szebbnél szebb történetekkel, áltatásokkal, és a végén nézze meg mit lett belőle! És ezt nem a Tisza csinálta.  Ezt maga a Fidesz érte el a társadalomban.

–           Kiket vádol?

–   A proli gőggel élőket, akik arisztokratának képzelték magukat, akik kapzsiságukban semmi mással nem törődtek, csak a pénzimádattal. A nagyképű, de buta médiamunkásokat, a seggnyalókat, akik pénzért bármit megtettek, még ha valami hülye, uram-bátyám féle kinevezett utasította is. Bayer, Gajdics, Bencsik András, a Megafon, a Patrióták… a magyar sajtótörténetben tanítani fogják, hogyan tilos ebben a hivatásban, ebben szakmában dolgozni. Elfelejtették ezek az urak, hogy a nemzeti sajtó nem játékterem. Ha itt miattuk veszít valaki, az csak az olvasó, a nép lehet. És itt nincs mód új téteket tenni. Eljátszották az összes zsetontjukat.

–           Ön sötéten és vádlón látja a világot…

–        Olyannak látom, amilyen. Árulókkal, hülyékkel, kapzsi köpönyegforgatókkal van tele ez az ország. Erkölcs nélkül. Hit nélkül. Nem, én nem vádolok senkit, csak a tényeket említettem, mert maga kérdezte. Nincs megoldás.  Nézze meg a nemzeti oldal új parlamenti frakcióit. Ugyanazok az arcok. A KDNP-nél még tragikusabb a helyzet. Úgy kellett összetoborozni a képviselőket. A leggyengébbek pedig, el is vállalták. A Mi hazánknál sem változott semmi. Elindult ez a csonkaországi nemzetrész azon a lejtőn, ahonnan nincs visszaút. És ezt sem a Tisza produkálta, de ők sem tudnak változtatni semmin. A szakadék egyre közelebb van. Erről a folyamatról írom most a könyvet, „A bukás” címmel. Ebben az okokat sokkal részletesebben kifejtem, mint ebben a beszélgetésben.

–           Mit vár a következő kormánytól? Lehet jobb?

–           Nem lehet jobb. A magyar tömegek nem a Tiszára, hanem Orbán Viktor és a Fidesz ellen szavaztak. Ha ma lenne a választás – miután kiderült néhány dolog, és az árulók is kivetkőztek a gúnyájukból –, félek, hogy a Tisza 100 %-ot kapna. Még egyszer mondom, ma nincs keresztény, magyar politikai erő. A jelenlegi politikusi felhozatalból nem is lesz. Kizárták a példaképeket, akiktől tanulni lehetett volna. A keresztény DPK-ban nem lehetett Mindszentyről vagy   Zadravecz Istvánról beszélni… de nem is folytatom, hiszen már fölösleges.

– Ki tudná összefogni a nemzeti, keresztény közösséget ma,  Magyarországon?

–         Talán egy ember: Ferencz Orsolya. Egyedül benne nem csalódtam. Hatalmas feladat egy értelmiségi, keresztény, magyar nő számára, de meg kellene próbálnia! A következő kormányról nincs véleményem… és nem is lesz. Ezzel a könyvvel és azt hiszem ezzel a beszélgetéssel befejeztem a politikai írásokat.

–           Ön megszólalt az utóbbi napok botrányában, a Zsuffa-ügyben… Miért?

–   Részemről ez a maga erkölcsi igazságában egy keresztény, társadalmi és egyházi szonda is volt. A „vizsgálati eredmény”, néhány nagyszerű ember, kiváló élő példakép kivételével itt is lesújtó. Az emberek nem érzik a hibáik hihetetlenül nagy erkölcsi súlyát, amelyet aztán másokra öntenek, másokkal cipeltetnek. Egy rosszul felmért helyzet, egy fotó, drámai következményeket hordoz magában, különösen, ha önfelmentő érveket keresünk és nem ismerjük el a tettünket. Röviden: bizalmi egyházi állásom van, elfogadom a regnáló kormány hatalmas összegű támogatását, majd megjelenek egy egyház és nemzetellenes társaságban, a munkaadóm megalázására adva alkalmat az egyébként is békétlen társadalomban. Ebben az ügyben az is tragikus és végzetes, hogy akiknek kötelességük volna erre erkölcsileg nyomatékosan reagálni azok nem teszik meg… ezért írtam az ügyben, Őeminenciája Erdő Péter, Magyarország Prímása védelmében. Ugyanis a közösségi médiában rajta csattant az emberi butaság és a politikai gyűlölködés ostora.   

–           Ö szerint van kiút ebből a zsákutcából?

–    Ha csak emberi lehetőségekről beszélnénk, akkor azt mondanám, hogy nincs. Ha viszont keresztény magyarként, hívő emberként gondolkodom, akkor azt mondom: Isten útjai kifürkészhetetlenek… a hit és az összetartás ereje minden rosszat képes legyőzni.

Dr. Vassy László