Milyen lesz az új világrend?

 

Egyre többször halljuk manapság, hogy az a világ, melyet ismertünk eddig, teljesen megváltozik és semmi nem lesz ugyanaz, mint eddig. Új világrendről beszélnek a politikusok, furcsa megfogalmazásokat hallunk az egyházak vezetőitől, de konkrétumokat senki nem említ. Nem tudjuk milyen lesz ez az „új világ”, mi és hogyan változik meg. Egy globális bizonytalanságban tartják a nemzeteket az ország vezetők és a politikusok, amely bizonytalanságban ott van némi félelem, fellángol a kapzsiság, az egymás letaposása árán való szerzési vágy, hiszen, ha nem tudjuk mi következik, akkor „jó, ha mindenünk megvan”… ha bővelkedünk és gyűjtögetünk a nehezebb időkre.

Emellett látjuk, hogy a jog, a nemzetközi jog, az erkölcs, az Isten-hit lassan a tiltott kategóriába kerül, illetve megszűnik. A nagyhatalmak bármit megtehetnek, de a kisebb államok vezetői is – jól megfizetve – hirdetik az új igét, a változást, a félelmekkel teli, erkölcstelenné váló jövőt. Elérkeztünk egy ponthoz, amelyben az ember, a társadalom, a jog, az erkölcs és a vallás mit sem számít. Az elképesztő törvénytelenségek immár törvényesekké „nemesedtek”, az emberi jogok és az emberi érzések megvetendővé lettek, és senki által meg nem választott, sérült lelkű politikusok hozzák a társadalmak feletti, de a társadalmak és az emberek életét megváltoztató, sátáni törvényeket. Háborúkat vívnak, ócska cirkuszokként, hogy a népességet csökkenteni lehessen, járványokat generálnak, és már a csecsemőket is kötelezően oltják, ki tudja milyen vakcinákkal…

Valahol itt kezdődhet az új világrend, ami nem rend, hanem káosz, anarchia. Most nem a nép anarchiáját éljük, hanem azt az ámokfutást, amelyet a nagyhatalmak közös irányítás alatt véghezvisznek. És a plebsz még mindig nem látja, hogy saját csapdájába, saját guillotine-jába hajtja a fejét. Megy a parancsok után, megtagad mindent, hogy saját céljait megvalósíthassa, gyermekeit is feláldozza a jelenért, amelyben minden hazugságot igaznak fogad el.

Kétféle világrend van: a jó és a rossz. A jó, eddig természetes volt, bár a rosszból is akadt benne szépen. Most fordul a kocka: a rossz, az embertelen, a sátáni lesz az elfogadott, amelyben a pénz az isten, s a jót tiltják majd. Igaz lehet, az, amit a politikusok papagájként ismételgetnek az új világrendről, amely „semmiben nem hasonlít az általunk ismert világhoz”.

Világos! Eddig az isteni törvények, a Teremtés logikája és a Krisztusba vetett hit határozta meg a „régi világot, a régi világrendet”.

Az új világrend pedig olyan lesz, mint amit eddig kísértésnek, embertelenségnek, és gyűlöletnek neveztünk. Mert az világot irányítók istennek képzelik magukat, betiltva Istent, Mózest és Krisztust, betiltva az Írást, az imádságot, a tiszta szellemiséget, amelyet ma már nem is képviselhet senki – hivatalosan.

Megszűnt a kultúra, a zene, a művészetek, mert az új világrendben az emberi lélek tápláléka sem számít. És lassan megszűnnek a lelket megtöltő istentiszteletek is, mert ma már a tisztelet, az Isten iránti ragaszkodás is relatívvá alacsonyodott, akárcsak a Teremtés vagy Feltámadás nagyszerűsége.

Hová lehet még süllyedni? Hol áll meg ez a rombolás, amelyet bár az emberek művének tartunk, de nem az! A sátáni erők felbolygatnak mindent, a lelkeket keresik és szerzik meg maguknak… Az új világrend alakítói, a nagy változás szervezői azonban egyetlen „apróságot” nem vesznek tudomásul: Istent. Sokszor volt már hasonló elszánt, emberi, lélektelen őrület a történelem folyamán, fájdalmas változást is hozott némelyik, ám győzött a józanság, a hit.

Ma is így állunk ezzel az új világrenddel. Mindent fel akarnak számolni, ami évezredek során megfelelt az emberiségnek. Minden értéket meg akarnak szüntetni, el akarnak törölni… de ez lehetetlen. Hiszen, ha a természet sem engedi, hogy az ember megváltoztassa, s olyan erővel vág vissza, amelyhez az ember hangyának látszik csupán, akkor a természetet teremtő Isten elleni háborúság végkifejletét aligha kell ecsetelni.

Igen! Lesz próbálkozás, itt-ott lesz új világrend, és lesz iszonyatos szenvedés is ott, hol ezt az új világot megvalósítják. Már látjuk az előjeleket. Ám, sehol nem lesz végleges. Nem alakul át a világ, mert a természet megvédi önmagát, a rend helyreáll, és csak a sátáni korunk okozta szenvedés, hátborzongató emléke marad meg a jelen szörnyűségeiből.

Persze, az emberiség aligha tanul majd mindebből… és újra elkezd futni a saját mókuskerekében. Isten pedig, újra és újra – türelmesen, kissé szánakozva rajtunk –,  ránk emeli a tekintetét.

Stoffán György

Barátok konyhája 2026-ban is!

https://www.youtube.com/watch?v=3B7LzPv84hM

2026-ban ismét megjelent - bővített kiadásban - az erdélyi ferences gasztronómiát először összefoglaló és bemutató szakácskönyv - anekdotákkal és sok száz ősi recepttel, régi kéziratos kolostor-konyhai leírásokból és az eredeti 1693-as csíksomlyói recepteskönyvecskéből...

Szeretettel ajánlom!

Ünnepek után – egy őrült világban

 

Az ünnepek és az újév beköszönte után, egy ködös, semmi jóval nem kecsegtető jövő előtt ismét egészen világossá válik, hogy mi volna az emberiség számára a jó megoldás. Semmiképpen sem az, amit a világ elmebeteg, embertelen és sátáni szellemiségű vezetői elképzelnek.

Ha a hazai és a külföldi híreket nézzük, akkor a kép elborzaszt. Erőszak, értékrombolás, ostoba, sötét időket idéző újévi köszöntőbeszédek, vérszagú gyűlölködés, halállista, amelyet a társadalom legalja állított össze, kigyulladt templomok, megtámadott rendőrök, erőszak, és szörnyű tűz, amely fiatalok életét oltotta ki… és még lehetne sorolni a drámai történéseket. Ám ez, a világnak csak a hangosabb, gazdagabb, ostobább, kapzsibb és hataloméhesebb fele. Az a fele, amelyet az ördögi, gonosz szellemiség vezérel, a maga mély primitívségében és butaságában.

Van azonban ennek a világnak egy másik, lassan erősödni látszó oldala is. Az az oldal, amely templomba ment Istennek hálát adni az ünnepek alatt, amely koncerteket hallgatott, csendben, szeretetben töltötte az ünnepeket, s előtte gondja volt arra, hogy a rászorultakon titkon – nem trombitálva, mint a farizeusok – segítsen a saját lehetőségeihez mérten. Ez az amerikai, európai és hazai társadalmi réteg nem politizált, nem szidott senkit, nem foglalkozott mások véleményével és nem véleményezett senkit. Várta a Karácsony csodáját, majd hálát adott az elmúlt évért, és csendesen töltötte az ünnepnapokat. A békének, a szeretetnek, az önzetlenségnek nem kell cégér, nem kell hangos reklám, nem kell az önfényezés. Az igazi emberi magatartás fényt jelent mindenki számára ebben a kusza, sátáni áruló világban, a politika hazug szennyében. Mert vannak dolgok, amelyek nem adnak lehetőséget a gyűlölködésre, mások megszólására, fenyegetésére. Ilyen „dolog” a szeretet, a gyermeki tisztaság, a zene, a csendes hálaadó szentmise, az elmélyült istentisztelet, az ünnepi zsoltár.

Az emberi viselkedés, a szeretet nem erőszakos. Nem akar bemászni mások kertjébe, hogy ott szelfizzen, mint a jóság megtestesítője, és nem hivatkozik mások szeretetlenségére, mert akiben szeretet és alázat, másik iránti megbecsülés van, annak sincsen szüksége önreklámra…

Nehéz elfogadni persze azt, hogy hangos utcai tüntetések zavarják meg a Pesti Ferencesek esti miséjét, hogy nem akarják beengedni a templomba az odaérkezőt, hogy trágár szavakkal illetik a békés járókelőt, és nincs, aki ettől megvédje a meglepett és megbotránkozott békés polgárt… de ez, 2026-ban – sajnos – csak a kezdet. Egy olyan őrületnek nézünk elébe, amely a nyilas korszakot és az ÁVH-s időket idézi majd. Mert nincs, aki ellenálljon, aki rendet teremtsen, mert mindenki attól retteg gyáván és sunyin – immár tízen-éve –, hogy „mit mond majd az EU”, hiszen „csak arra várnak, hogy közéjük csapjunk”…

Mindettől függetlenül, a józan, az elkötelezett, művelt és hittel teli társadalomnak hatalmas fegyverarzenálja van. Elsősorban a hite, a Krisztushoz való ragaszkodása, a szeretet muníciója, amely soha nem fogy ki, és az a gondviselés, amelyet nap-nap után megtapasztalhatunk. Elődeink példája – kitartásuk a szenvedésben is, hitük az üldöztetések alatt – erőt és bátorságot ad. Prohászka, Zadravecz, Mindszenty József, Apor Vilmos, Ordass Lajos, Márton Áron, Ravasz László vagy Boros Fortunát nevét nem győzöm hangsúlyozni… a többi, sok ezer hős példaképünk mellett. Ha a felsoroltak közül csak egynek is átlapozzuk az életművét, okulunk tetteinek nagyszerűségéből, már erőre kapunk. Mert a békés, szeretettel teli, hívő embernek is kell az erő a kitartáshoz, a haza iránti elkötelezettséghez, a sokszor erős kísértés legyőzéséhez, amely a szeretetlenség olykor jogosnak gondolt és érzett bűne.

A Szilveszter-éji svájci tűz 47 fiatal életet oltott ki, és száznál többen szenvedtek súlyos égési sérüléseket… A mulatás, az önfeledt szórakozás tragédiába torkollott, és a helyi templomban fejeződött be. Abban a templomban, ahol addig, alig fordult meg a gazdagok téli üdülői közül egy-egy ember. A tragédia után azonban megtelt a templom és a túlélők, valamint az elhunytak hozzátartozói együtt imádkoztak… nem vádolt és szidalmazott, nem háborgott senki Isten ellen. Mert érezték, hogy egyedül ott, Isten házában vannak biztonságban, s egyedül ott, az Isten házában kaphatja meg a lelkük a vigasztalást.

Ez a szörnyű esemény felhívja mindnyájunk figyelmét arra, hogy ne csak a bajban gondoljunk Isten kegyelmére, szeretetére, és ne csak a bajban térjünk vissza a minket szerető Teremtőhöz. Egyben felhívja a figyelmet arra is, hogy azok, akik ma Isten, egyház, magyarság és a béke ellen gyűlölködnek, akik halált és börtönt kívánnak papnak, civilnek és politikusnak, egy tragédia őket is betereli Isten házába…

A világnak ma két pólusa van: A jó és a gonosz. És minden látszat ellenére úgy tűnik, hogy a gonosz gyengül, artikulátlan ordítozásában is, míg a jó a betlehemi jászol csendjében épp úgy erősödik, növekszik, mint a Kisded… Legyen ez is jel és remény. Legyen ez egy boldog, békés és szeretetteljes újév kezdete…

Stoffán György 

Hölgyeim és Uraim, Kedves Olvasóink, Barátaink, Tisztelt Velünk Egyet Nem Értők és Egyetértők!

 B.U.É.K.

Ismét elmúlt egy év, amelyet még viszonylagos békében élhettünk meg. A következő év azonban megviseli majd a társadalmat, hiszen a hataloméhség, a pénz utáni vágy és a politika zsigeri hazugságai a választásokat megelőző időszakban csúcsosodnak majd ki. Ez az időszak, valamint a nemzetközi politika olyan nehéz napokat okoz majd mindannyiunknak, amelyeket történelmünk során elődeink már sokszor átéltek, ám, mi itt vagyunk.

Ez azt jelenti, hogy van a magyarságban egy titkos, minden bajt és a nehéz időket is legyőző erő: a hit ereje.

Nemzetünk nagyobbik része és fiatalságunk túlnyomó többsége elhagyta, elvesztette a hitet, egyre kevesebbüknek jelent az Isten, a Haza, a Nemzet iránti elkötelezettség, valós lelki indíttatást.

Azonban a hit nem egyoldalú. Van aki hisz vagy nem hisz, de van Akiben hinniük kell(ene), Aki reményt és erőt ad akkor is, ha azt nem kérik Tőle... Ebben a létező, kéretlenül is rendelkezésünkre álló isteni erőben, a magyar lélek legbensőbb, rejtett értékeiben bízva kívánok áldott, békés, sikerekben és szeretetben gazdag Új Évet, és feltétlen bizalommal kérem nemzetünkre Isten áldását, a Magyarok Nagyasszonya védelmét, Te Deumot laudamus-t mondva az elmúlt esztendőért...

Imádságos szeretettel:

a Nemzeti Napló szerkesztősége nevében

Stoffán György főszerkesztő

Politizál-e az egyház? – „Fideszes” papok és püspökök…

Válasz, egy egyházellenes támadásra

https://www.facebook.com/share/p/1DwPMzaswZ/

Az egyházak elleni kommunista-liberális dühöngés és gyűlölet nem új keletű. 1948 óta tart. Annak az évnek a karácsonyán tartóztatták le Magyarország Prímását. Néhány hónappal azután, hogy a letartóztatott prímás Mária-évi zarándoklatain tízezrek jelentek meg. A letartóztatást követően néhány hónappal pedig, tízezrek írták alá a petíciót, amelyben a Prímás felakasztását követelték.  

Mindszenty József nem politizált, csupán a józanész akkor keskeny mezsgyéjén próbálta védeni a nemzetet, a magyar kereszténységet, az iskolákat, a szerzetesrendeket… és mindent, ami történelmünkben érték és követendő volt. Ma is az! És a mai kommunista-liberális hőzöngők, katolikussá avanzsálva ugyanezt teszik a mai püspökökkel, papokkal, azaz, az egész magyar keresztény világgal, mert a magyar keresztény világ nem a brüsszeli, velejéig erkölcstelen eszméket támogatja, hanem a krisztusi békét, a nemzet megmaradásának ügyét – pártoktól és politikától függetlenül. Miért? Mert ez a hivatása, a joga és a kötelessége.

A katolikus egyházra ma is rákennek ezernyi hazugságot, csúsztatnak és hivatkoznak össze nem függő ügyekben, és olyan közhangulatot igyekeznek teremteni a liberalizmusra hivatkozva, amelyek távol állnak mindentől, amit valóságnak nevezünk. Katolikusnak hazudott újság főszerkesztője kelt gyűlöletet püspök ellen, egyház ellen, papok ellen, mert azok nem akarnak háborút, tömegmészárlást, és aláírják azt az ívet, amelyben a békére szólít fel az aláírandó ív tartalma.

Ahogyan az idegen megszállás alatt élő magyarok szavazati jogát elvennék, úgy vennék el a papság alapvető hivatását, a krisztusi parancsok szerinti megítélés alapvető követelményét, a józan gondolkodást, és a közéletben való részvétel alapjogát. Hiszen a püspök, a pap akkor is evangelizál, amikor a normalitásra, a krisztusi tanításra hívja fel a hívek figyelmét. A pap nem gyűlölködik, nem pártoskodik, még akkor sem, ha a primitív felfogás szerint a Fidesznek tesz szívességet azzal, ha a békére szavaz, ha a nemzeti gondolkodást hirdeti. Mert a püspök, a pap az, aki ebben a zavaros és ostoba, gyűlölködő és alattomos világban egyedül mutatja a Krisztushoz vezető utat.  

Igaz, ez azoknak a hazaáruló és háborúpárti politikusoknak és álkatolikusoknak nem tetszik, akik beálltak a nemzetellenesek soraiba, akik olyan barátokkal és munkatársakkal bratyiznak, akik esküjüket szegik, és Krisztus tanításával szembehelyezkednek. Azok kifogásolják az egyház működését és megnyilvánulásait, akik saját magukat kivonták az egyház tanítása alól, és az igazság nevében próbálnak hazudozni még önmaguknak is. Könnyű a társadalmat félrevezetni, hiszen a félrevezetés immár 1948 óta folyamatos, és van néhány generáció, amelyről megfeledkezett a mindenkori hatalom, és akikből cselédet, rabszolgát nevelt a rendszerváltás, hit és erkölcs nélkül, akiktől elvették a zenét, az érzéseket, a család melegét, és akik nem tudják, miért emlegetik Betlehemet, amikor Karácsony van. Tehát, akik ma a papokat és püspökeinket el akarják tiltani a közszerepléstől, a józanság hirdetésétől, az Evangélium igazságainak továbbadásától, a békére való felhívás jogától és kötelességétől, éppen olyanok, éppen úgy gondolkodnak, amint akik 1948. december 26-án letartóztatták Magyarország Prímását. Mert ők is hazudoztak a társadalomnak, ők is mocskolódtak és gyűlöletet keltettek, de máig sajgó és vissza nem fordítható sérüléseket, mély sebeket okoztak az egész magyar nemzetnek. Épp úgy, ahogy korábban a deportálásokat levezénylők… Mert aki a magyar nemzet békéjét hazugságokkal és gyűlöletkeltéssel igyekszik mások javára felforgatni, az nem tesz kevesebbet a nemzet és a béke ellen, mint a nyilasok és a kommunisták, vagy a rendszerváltás utáni liberálisok.

Egyházat üldöz, és Isten ellen harcol, saját ostobaságával, megvásárolhatóságával, gerinctelenségével és Isten-tagadásával.

Katolikus magyarként és magyar katolikusként vallom, hogy a püspök és a pap által hirdetett, és békére szólító, aláírással erősített megnyilvánulása az egyetlen lehetőség, remény és igazság a magyar társadalom számára itt, a Kárpát-medencében. Ha nincs pap, ha nincs egyház, ha nincs krisztusi igazság, akkor nincs tovább élet, biztonság és remény!

Ezért senkitől – sem párttól, sem katolikus-gúnyás istenkáromlóktól – nem tűrhető el, hogy a Magyar Katolikus Egyházat és annak püspökeit, papjait rágalmazza, politikai bábként állítsa be! Akik a keresztény magyarságot politikai eszközként tarják számon, és megpróbálják ennek megfelelően rágalmazni, azok saját magukról állítanak ki hiteles szegénységi bizonyítványt. Olyan szellemi és lelki szegénységi bizonyítványt, amelyet semmi nem változtat meg, mert Isten népének ártani azt jelenti, hogy Istennek akart ártani! Az elszámolás pedig nem itt történik, még akkor sem, ha magabiztos gyűlöletkeltésükben ezt elfelejtették volna…

Stoffán György

Százféle Karácsony…

Az ünnep megállíthatatlanul közeledik. És az ünnep nem válogat. Nem törődik azzal, kit, hogyan érint, ki, miként készül rá és kinek, milyen érzéseket kelt a lelkében. Éles különbség van ebben a csodaszép, lelket érintő ünnepben. A gonosz karácsonya és a hívő emberé.

A gonosz karácsony a politikáé, a szegénységé, az elesetté. Mintha csak sportot űzne a világ egyik fele abból, hogy Jézus születésének ünnepét, a fény derengését megrontsa politikai indulatokkal, fegyverropogással, szegénységgel. Hiszen apró emberkék maradnak éhesen, fáznak fűtetlen lakásokban, félig vagy egészen lerombolt települések itt-ott fedett zugaiban.

Mások viszont nem törődve a rájuk váró hasonló jövővel, nem törődve a szegénnyel, a nélkülöző kisgyermekkel, mértéktelenül vásárolnak, csillogó-villogó ünnepre készülődnek.

Megint másoknak kimondhatatlan fájdalom az ünnep, hiszen az első Karácsony egyedül… mert eltemették lelkük másik felét, eltemették a párjukat, aki a szeretetet adta, akivel ezernyi emlék kötötte össze egy életen át… s most ott a betlehemi Gyermek, aki fényt hoz, aki megváltást ad már születésével is, de nincs, akivel együtt örülhetnek, aki csillogó szemmel átveszi a kapott ajándékot, és aki szíve minden szeretetével átadja azt, amivel széppé teheti párja ünnepét. Ott a Gyermek, de a lélek üres marad a hiány csendjében…

Ezernyi Karácsonyt ünnepel az ember. Boldogat, boldogtalant, ígéretest vagy bizalom nélkülit… Ezernyi érzés tölti el a szíveket, mert harcol a lelkiismeret a jóléttel, a felelősségtudat a nemtörődömséggel… közben szépen énekeljük a karácsonyi dalokat, a Jézust köszöntő himnuszokat. A másik ember, a gyermek közben fázik, éhes, megöli a golyó…

Pedig a lényeg, az ünnep csodája mindenben segít. Segít látni az eltávozottat, amint a Mennyben ünnepel és szeretettel néz le itthagyott párjára, szeretteire, segít adni az éhező gyermeknek, segít békét teremteni a fohásszal, amelyet a jászolnál mond el a világért, a békéért, a hitért. Mert a hitben, Jézusban tudunk csak eggyé, boldoggá, elégedetté és Isten akaratát hőzöngés nélkül elfogadóvá tenni. Jézus születése a fény, az ígéret, a remény minden bajunkban, felszólítás arra, hogy erőnkből telhetően segítsük a világon élő sok-sok, betlehemi nélkülözésben ünneplő gyermeket, elesettet, öreget és beteget. A Kisded születésének öröme az élet nehéz pillanataiban is erőt, bizalmat nyújt, hiszen felelősséggel jár és a gyermek iránti felelősség szent és sérthetetlen, bármi bajunk és bánatunk, örömünk és boldogságunk van is. A gyermek az első. Az isteni Gyermek jövetele bevilágítja, be kell, hogy világítsa életünket, és hitünk fénye minden bajban és bánatban is rávilágít az abban rejlő ígért örömre. Mert a Kicsiny gyermek azért jött, hogy boldoggá tegyen minket, boldoggá tegye a világot, hogy születésének estéjén beragyogja mindnyájunk lelkét és elűzze a bajt, a bánatot, jóllakassa az éhezőt, felmelegítse azt, aki fázik, meggyógyítsa a testet és a lelket. A szeretet estéjén pedig felhívja a figyelmet arra, hogy bár Ő itt van, közöttünk jár, ám a saját megpróbáltatásaink, lemondásaink és lelkiismeretünk, felelősségtudatunk nélkül nem változik meg a világ. Ám, amit meg kell tennünk, azt Vele könnyen megtehetjük… Nem halat, hanem hálót ad a Karácsony szent ünnepe is a mindennapi bajokra…

A két világ háborújában, a gonosz és a hittel teli jó harcaiban Jézus a támaszunk, az erőnk. A harc azonban rajtunk múlik. Betartjuk-e a parancsokat és elfogadjuk-e Isten akaratát…

Szívből tudjuk-e énekelni az „Adeste fideles”-t?

Jézus születésének ünnepén egyesüljünk a jézusi fényben, a hitben, és az általa hozott megváltás reményében, bizakodva abban, hogy lélekben igazán jóvá válhatunk a béke, a világ, és a magyar nemzet érdekében Karácsony szent ünnepén. Ehhez hoz erőt a Kis Jézus és ezt az erőt kell felismernünk a békés és szeretetteljes jövő érdekében ott, a betlehemi jászol előtt térdelve… hogy mi magunk lehessünk a Jézus radina-ajándéka…

Stoffán György

Kép: via dr. Esterházy Anna Orsolya

Nyílt levél Lázár Jánosnak a szlovákozás okán

 

Excellenciás Miniszter Úr!

Bármelyik párt képviselőjelöltjéről van is szó, jobban meg kellene gondolni, hogy miként jellemzi az illető magánszemélyt. Amikor egy Felső-Magyarországról a csonkahonba költözött és itt élő emberről beszélünk, akinek a felmenői mind magyarok, akkor nem szlovákozunk. Az efféle hülye elszólások miatt ismét veszít a Fidesz néhány szavazót, mert hát „ha a Lázár ilyet mond, akkor a Fidesz nemzetpolitikája sz@r” – ítélik meg ekként sokan. És ez nem túl kecsegtető a számunkra, a választások előtt 150 nappal…

Lehet utálni a Tiszát, hiszen demokrácia van, de az egyes személyt a pártelnökön kívül nem illik így minősíteni. A határon túliak sorsát nem ismertetem, mert remélem, arról vannak értesülései. Nem csak az Önöket, mint támogatást nyújtókat ünneplő „s@ggnyalók” magyarok a határokon túl, de azok is, akik esetleg hálátlanul, vagy csalódottságukban másképpen gondolkodnak, mint Önök. Pártellentétek okán azonban nem írhatunk le magyarokat…

Mint atyai részről magam is felvidéki származású – Kassa, Miszlóka, Szepesség – ember, kötelességemnek érzem, hogy felhívjam Excellenciád figyelmét ezekre a nagyon fontos, és választásveszéshez vezető ügyekre. Nem kell magunkra haragítani mindenkit. Épp elegen vannak az ellenségeink. Az Ön helyében személyesen keresném fel egy „mea maxima culpa”-ra a megsértett és lelke mélyéig megsebzett felvidéki magyar asszonyt, mert ezt másképpen nem is lehet megbocsájtani. Bizonyára az Ön néhai tanácsadója, a zsidó Zoltai Gusztáv is ezt javasolná e nagyon félresikerült szlovákozás után.

Egy dolgot viszont az Ön javára írok ebben a faramuci helyeztben. Amellett, hogy ez esetben hülyeséget beszélt, ezzel a hülyeséggel és a tájékozatlansága miatti meggondolatlansággal mégis jót tett: A magyarellenes, ocsmány, hazaáruló ellenzéki vezetők elkezdték dicsérni, védeni a határon túli magyarokat, ami tőlük egészen szokatlan. Ez nagy teljesítmény Excellenciádtól, ugyanis ezek, 1919. óta csak ócsárolják az elcsatolt területek magyarjait. Most védelmükbe vették őket….  

Azon pedig el kellene gondolkodni, hogy a Magyarországra áttelepült erdélyi, felvidéki, délvidéki vagy kárpátaljai magyarok, miért állnak be különböző ellenzéki pártok soraiba, ami legalább annyira érthetetlen, mint az Ön szlovákozása.

Azt hiszem a horvát Zrínyi Miklós költőnek igaza volt, amikor leírta máig érvényes véleményét a magyarságról: „Jó nép a magyar, ha van kinek engedelmeskednie…”

Maradok kiváló tisztelettel:

Stoffán György

Karácsony-dömping és titkolt rettegés

 

Talán soha nem volt még ennyi karácsonyi zene, mise- és, istentisztelet közvetítés a közösségi oldalakon, mint idén. Már elkezdődött november végén, és tart folyamatosan. Ez a kultúrembernek felüdülés, kellemes időtöltés, hiszen az ünnep hangulata az adventi időben is könnyíti a lelket a mindennapos rohanás, a rossz emberi magatartások megtapasztalása, a politika mocsarának bűze közben. Ha felcsendül a Glória, a Stille Nacht, a Pásztorok pásztorok, a Mennyből az angyal vagy az Adeste fideles – hogy csak a legismertebbeket említsem –, az ember gondolataiban emlékek jelennek meg. 

A régi Szentesték... a havas éjszaka, amikor az éjféli misére kicsiny lámpásokkal csoszogtak az emberek a jeges úton, az egész Kárpát-medencében, "Csordapásztorokat" énekelni... és a városok templomharangjainak bongása, amely ezekre a csodás, mesebeli éjféli misékre hívták a városi népeket még a vörös istentelenség idején is… és a templomok akkor megteltek e hívásra a krisztusi örömben és szeretetben teljes hívő néppel... Nem volt milliós ajándékozás. Csak favonat, építőkocka, a nagyobbaknak könyv és a meghitt családi vacsora. Igaz, ez lehetett akár zsíroskenyér hagymával, akár halleves és majonézes krumpli, valamilyen sülttel... mindegy volt, mert a karácsony adta az étel igazi zamatát. (Sok magyar család - akik egykor százaknak adtak karácsonyra  ételt,  italt, karácsonyi boldogságot -, éveken át üres asztal mellett, de mégis hittel, imával és hálaadással, elégedetten töltötték a szent ünnepet... de, ez már a történelem poros szégyen-lapjaira tartozik...) 

Igen, ma az online térben mindenütt karácsonyi hangulatot igyekeznek teremteni. Zenével verssel, istentisztelettel és Rorátéval… Mert valamiről nem akar a józan gondolkodású ember tudni, nem akar valamiről tudomásul venni és nem akarja a valóságot látni, mert nem hiszi, hogy ez ismét valóság lehet. 

Nem akarja látni a halálos veszélyt, amely azok miatt érlelődik Európában, akiknek a karácsony semmit nem jelent, akik nem készülnek Jézus születésének megünneplésére, hanem fegyvergyárakat építenek, akik a rájuk bízott társadalmak pénzért elherdálják a halál véres rulett-asztalánál. És nem akarja látni - a még gondolkodni képes ember -, azt a gonoszságot, amely a hazaárulást, a gyermekbántalmazást, a kisember folyamatos átverését, a politikai erkölcstelenséget és hazudozást hordozza, és amely képes a fiatalságot a pénz, az erkölcstelenség és a háború kapzsiságoltárán feláldozni. 

Magyarán: nem akarja, nem akarjuk látni a betlehemi jászol ellentettjét, a földön elhatalmasodott sátáni erőt… Ezért erőlködünk az online térben zenével, misével, istentisztelettel eltakarni a valóságot. Ezért burkolózunk a karácsony életadó, szeretettel teli, mesebeli varázsába, s teszünk mindent úgy, mintha semmi baj nem volna körülöttünk. Pedig baj, az van! Hit viszont, ebben a külsőségektől sem mentes, "krisztustalanított" készülődésben nincs! 

És mert baj van elég, feltehetjük a kérdést: Manapság miért elég az embereknek csak a karácsonyi zene hallgatása, a neten fel-felbukkanó templomi közvetítésekbe való belepillantás, a szentestei menü tervezgetése és az ajándékok szortírozása?

Az utolsó adventi hetet éljünk… vajon a látványos, a hallható külsőségek mellett valóban felkészültünk-e lélekben, Jézus születésének az ünnepére? Magunkba néztünk-e, és igyekeztünk-e úgy készülni, hogy az tetsszék annak is, Akit várunk, Akinek a jöttére készülünk? Legyőztük-e a lelkünkben a haragot, tettünk-e jót önzetlenül másoknak, sikerült-e gyűlölet nélkül gondolni  ellenségeinkre... mi több, tudtunk-e értük imádkozni, és egyáltalán… átérezzük-e a Karácsony csodáját, azt, hogy a Teremtő Isten emberré lett, hogy megtapasztalja a creatura-létet… minden örömével, bánatával és szenvedésével?

Mert csak a Stille Nacht, csak a Mennyből az angyal és csak a felhalmozott ajándék nagyon kevés az ünnephez. 

A tiszta lélek, a Krisztus-felismerés, a bűnbánat és a szeretet mindenek-felettisége teszi igazán csendes, szentséges éjjé a közelgő Karácsony éjszakát, amely éjszakán is, sokhelyütt a világban csak az ördögi fegyverdörgés, a halál, az éhínség és a fájdalom őrjöng - a szeretet ünnepén, Karácsonykor is… És mi - akik ma még békében -, ott állunk a jászol mellett, gondolunk-e rájuk, imádkozunk-e majd értük… és imádkozunk-e magunkért is...? 

Mert bizony, néhány éve még ők is örömmel készülődtek, boldogan énekeltek a kis Jézusnak a jászol mellett... Karácsony szent éjszakáján.

Stoffán György  

Nyílt levél Robert Ficónak a Benes-dekrétumról a felvidéki magyarokat fenyegető új törvényről

 

Hallgass ide Fico! 

Bizonyára nem érkezik el hozzád ez a levél, de azért csak megírom, mert ettől kissé talán csillapodik az a haragom, amit érzek a tót politika iránt. Nem, gyűlöletről nincsen szó, mert a buta embert nem szabad, és nem is lehet gyűlölni. A favágás és a tutajkészítés is tudomány, tehát, neked is bizonyára a génjeidben vannak ezek az ősi tót szakmák. Miért nem azokban csillogtatod meg az értékeidet? A politikához azonban nem értesz még nyomokban sem. Hiszen aki gyűlöli azt a nemzetet, amely ezer évig eltartotta, ruházta, etette és itatta, az alkalmatlan a saját népe vezetésére is. Mert a saját népét viszi a szakadékba. 

Ja, hogy miért tegezlek, amikor te egy állam vezetője vagy? Egyrészt, mert nálunk a birtokon a tótokat évszázadok óta tegezték. Így csak hagyományt őrzök. Másrészt az állam, amelynek te a főnöke vagy – és mint ilyen megkeseríted úgy a tót mint a magyar emberek életét –, számomra nem létezik a maga huszonéves történelmével.

Csak nézz körül öcsém, és mindjárt rájössz, hogy valami nem stimmel a ti általatok is lakott Észak-Magyarországon, amikor tótiáról, Slovenskóról vagy legújabban Szlovákiáról beszéltek, mint tulajdon országotokról. A fennhatóságotok sajnos megvan, mert többek között azt hazudtátok Trianonban a minket gyűlölő nagyhatalmaknak, hogy az Ipoly egy hajózható folyó… stb. Ám, nem is ez a lényeg te Ficó. Hanem az, hogy maga a trianoni döntés a felvidéket illetően egy igazságtalan, törvénytelen és aljas döntés volt. Ugyanis a budapesti kormány olyan autonómiát biztosított nektek 1920 februárjában, amilyen a világon nem még volt. Emiatt pedig teljesen indokolatlan és aljas a Trianonban aláírt diktátum. Igaz, te nem tanultál erről és itt Magyarországon is titkolják, de most megmutatom neked, hogy átérzed a saját hülyeségedet, üldözési mániádat, azaz a börtönnel fenyegetést arra az esetre, ha igazat szól valaki a te ostoba nemzetiségi politikádat és a Felvidéken egyre inkább érezhető magyargyűlöletet bírálva, vagy a hozzád hasonló, gyűlölködő és fenyegetőző elődöd, Beneš, embertelen és aljas, de ma is érvényes dekrétumának megszüntetését követelve. Hiszen, egy olyan dekrétumról beszélünk, amelynek alapján ma is elvehetitek a magyarok ingó és ingatlan vagyonát, és amely rágalmaz, igaztalanul vádol egy népcsoportot, megbélyegezve a magyarokat a kollektív bűnösség bőrünkbe égetett pecsétjével.

Pedig, a bűnösök nem mi, magyarok vagyunk. Nem mi gyilkoltuk végig Felső-Magyarország lakosságát 1920-ban, hanem ti. Nem mi öltük meg az esztergomi érsek testvérét a Trianon utáni tót bosszúhadjárat idején, hanem ti. Nem mi végeztük ki szlovákok százait Pozsony-Ligetfalu határában, hanem ti gyilkoltátok le az ártatlan magyarok és németek százait. Nem mi öltük meg azt a magyar grófot, Esterházy Jánost, aki egyedül szólalt fel Pozsonyban a zsidók védelmében, és sürgetett kiegyezést a te néped és a mi népünk között, de amely kiegyezés, a ti primitív gyűlölködésetek miatt lehetetlen volt. Nem mi vettük el a magyarországi tótok jogait, iskoláit, hanem ti tiporjátok nap-nap után a magyarok jogait, s teszitek keserűvé a mindennapjaikat „Szlovákiában”, azaz, Felső-Magyarországon. Nem mi hazudjuk magyarnak azt a néhány híres tótot, akiknek a nevére büszkék lehettek, hanem ti hazudjátok Liszt Ferenctől Jedlik Ányosig tótnak legjobb magyarjainkat. Nem mi írunk hazug történelmet magunknak, de ti vonulgattok a magyar koronázó városban, a Szent Korona másolatával, azt hirdetve a világnak, hogy Szent Istvántól IV. Károlyig minden király tót volt… Igaz, Horthy Miklós kormányzót szerencsére nem vállaljátok… És nem mi zavartuk el a budai ferencest, Cirill atyát - aki hétről-hétre azért ment önzetlenül Érsekújvárra, hogy ott misét celebráljon magyarul -, hanem ti... 

Mondd Fico! Nem volna-e jobb békében, és egykori politikusaitok elképzelése szerint a Magyar Szent Korona alatt, egy országban élni? Nem volna-e erősebb a mai világban az a politika, amit te is és Orbán Viktor is képviseltek? Bár te, olykor ebben is megbízhatatlan vagy.

Ma, sajnos ott tartunk, hogy ismét életre keltetted a hamu alatt izzó gyűlöletparazsat, és börtönnel fenyegetőzöl, ha a magyar kimondja az általatok okozott fájdalmát, elmondja óhaját, amely nem jelentene veszélyt sem rád nézve, sem „Szlovenszlóra” nézve. Noha, turdhatnád, hogy gyűlölködés, amelyet felszínre hoztál, a te népedre száll vissza a maga idejében, és ezt a történelem ezerszer bizonyította már. Mert nem lehet büntetlenül gyűlölködni, kivált a mai zavaros világban, amelyben egy pillanat alatt tűnhetnek el városok, országok, népek…

Térj észhez Robert Fico és ne fenyegess, ne vedd el a megmaradt kolostorokat, és dolgozz azon, hogy a tót és a magyar nép békében, egymást segítve élhessen. Ne éljünk úgy, mint két bolha, amelyek azon vitatkoznak, hogy kié az a kutya, aminek a bundájában élnek. Gondolj arra, hogy hány magyart öltetek meg az elmúlt 105 évben, hány magyarnak az életét keserítettétek meg kezdve a Prágába deportálástól, a lakosságcserén át az illovai börtönig.

Mi aggódtunk az életedért, amikor tót honfitársad fegyvert fogott rád. És ez az aggódás őszinte volt. A börtönnel való fenyegetőzésed és a magyarok elleni gyűlöletkeltésed azonban ezt az aggódást ma erősen mérsékelné…  

Itt van tehát alább az a döntés, amelyet mi magyarok és a ti tárgyalóitok hoztak tető alá 1920-ban, a béketeremtés szándékával, de Trianon miatt ez a terv és döntés soha nem valósulhatott meg… azonban tükrözi a mi, azóta is változatlan jóindulatunkat és megértésünket a tót nép irányába. Vond vissza tehát a fenyegető, gyűlölködő törvényedet, tiltsd meg a gyűlölködést és hagyd a magyart a szülőföldjén boldogan élni és békésen meghalni. És ha egyszer valamelyik utódod felnő az emberiesség magaslataihoz, akkor két dolgot tegyen meg: Köszönje meg az elmúlt ezer évet, és kérjen bocsánatot az elmúlt 105 évért…  

Most pedig olvasd el a Magyar Minisztertanács által 1920 februárjában, egyhangúlag elfogadott, és korábban a tót tárgyalók által aláírt autonómia-egyezményt. Ha lehet, tanulj is belőle!  

***

A tót autonómia tervezetének alapelvei az alábbi formában kerültek a magyar minisztertanács elé:

"A magyar állam a szlovák nemzettel egyetértésben Felső­Magyarország számára oly széleskörű önkormányzatot létesít, mely egyrészt korlátlan lehetőséget nyújt a tót nemzet kulturális fejlődésének, másrészt minden, nem közvetlen országos érdekű közügynek intézését mind személyi, mind tárgyi tekintetben az illetékes országrész lakosságának biztosítja, végül amely gazdasági vonatkozásban is megfelelő tért enged a különleges érdekek érvényesítésének. Ezen felül gondoskodik a magyar állam arról, hogy az autonómia körébe nem eső ügyeknél is kellőképp figyelembe vétessék Felső-Magyarország különállása és lakosságának túlnyomóan szlovák nemzetisége.

I. Területi elhatárolás

Felső-Magyarországnak szlovákok által lakott része Szlouenszko elnevezés alatt önkormányzati jogterületté alakítattatik. Szlovenszkohoz az összes túlnyomóan szlovák nyelvű megyék tartoznak. A magyarsággal határos megyék az ethnografiai határ szerint fognak kikerekíttetni. Szlovenszko pontos határait a békekötés után a magyar és a tót nemzet képviselőiből alakuló bizottság fogja kijelölni.

II. Az autonómia tárgyai: Szlovenszko autonómiája a következő ügyekre fog kiterjedni:

1./ A közoktatás és közművelés ügye - ideértve a kultúrális célú alapítványok és egyesületek ügyeit is - Szlovenszko belügyének tekintetnek és ehhez képest az említett ügyekben Szlovenszko jogszabályokat alkothat, s azok végrehajtásáról maga gondoskodik.

A közoktatás nyelve Szlovenszko területén szlovák lesz, köteles azonban gondoskodni Szlovenszko arról, hogy a területén esetleg nagyobb tömegekben együtt élő más nemzetiségű polgárok, az általuk lakott vidék közelében, Szlovenszko intézeteiben, saját anyanyelvükön nyerhessenek kiképzést, kötelesek azonban Szlovenszko hivatalos nyelvét is tanulni. Szlovenszko minden középfokú iskolájában a magyar nyelv kötelező tantárgy lesz és a magyar nyelv, s irodalom, valamint a magyar történelem magyar nyelven fog taníttatni. Azok az országos törvények, melyek az elemi oktatás színvonalának biztosítása végett az elemi népiskolák dologi berendezése és a tanítószemélyzet javadalmazása tekintetében bizonyos minimumot állapítanak meg, továbbá azok az országos törvények, amelyek az elemi népiskolákra az oktatási minimumot előírják, Szlovenszko területére is kiterjednek, az oktatási minimumra vonatkozó rendelkezések azonban nem érinthetik Szlovenszko népiskoláinak szlovák nemzeti jellegét. Szlovenszko középfokú tanintézeteire nézve a kiállított iskolai bizonyítvanyoknak képesítő ereje az ország egyéb részeiben attól tehető függővé, hogy Szlovenszko középfokú tanintézetei megfelelnek a minimális tananyag tekintetében az ország egyéb részein működő hasonló fokú tanintézetekre nézve előírt követelményeknek.

2./ Ugyancsak belügye lesz Szlovenszkonak a vallásügy.

Az, esztergomi főegyházmegye Szlovenszko területi elhatárolásának megfelelően magyar-esztergomi és szlovák-nagyszombati egyházmegyére osztatik szét. Az, ilykép alakuló hat, Szlovenszko területére eső püspökség (nyitrai, besztercebányai, szepesi, rozsnyói, kassai és nagyszombati) élén egy érsek áll.

Az, esztergomi főkáptalan fokozatosan s arányosan tagoltatik szét Esztergom és Nagyszombat között.

Feltéve, hogy az apostoli szentszék beleegyezése megnyerhető lesz püspökök a szlovenszkói püspöki székek betöltésénél, Magyarország apostoli királyát megillető főkegyúri  jog olykép fog gyakoroltatni, hogy a püspökségre alkalmas egyének listájából, melyet a püspöki kar nyújt be minden évben a római Curiához, a minister ellenjegyzésével egy jelöltet fog kinevezni. (Azok a püspökök kik a tót nyelvet szóban és írásban, miként azt a kánonjog előírja, tökéletesen nem bírják, a szlovenszkói egyházmegyék élén nem maradhatnak.)

3./ Belügye tovább Szlovenszkonak a népjóléti ügy, amennyiben Szlovenszko az autonóm költségvetés keretein belül népjóléti intézményeket létesít és tart fenn.

4./Az általános közigazgatást Szlovenszko saját területén autonóm hatáskörben látja el. Az önkormányzati alapon szervezett általános igazgatási szervek, nevezetesen a községek (városok) és megyék felettes hatóságaként Szlovenszkonak önkormányzati alapon szervezett kormányzósága jár el, az illetékes szakminisztériumok pedig csupán mint legfelsőbb irányító és ellenőrző szervek szerepelnek, amelyekhez az ügyek Szlovenszko területéről intézkedés végett csupán kivételesen, nevezetesen a törvényalkalmazás egységességének szempontja, az ügy országos fontossága, vagy egyébként való nagy jelentősége által indokolt, és minden egyes igazgatási ágra nézve szabatosan körül írandó esetekben kerülnek fel. Az, általános közigazgatás nyelve Szlovenszko területén szlovák, azok a jogok azonban, amelyek a nemzeti kisebbségek javára a helyi (községi, városi), esetleg a járási hatóságok nyelvének megállapítása valamint általában a nyelvhasználat tekintetében az ország egyéb részében biztosíttatni fognak, Szlovenszko területén is érvényesülni fognak. A járások és a megyék elhatárolása a lakosság nemzeti megoszlásának alapulvétele mellett Szlovenszko területére revisio alá fog vétetni.

5./ Szlovenszko autonóm hatáskörében állapítja meg az igazságszolgáltatás nyelvét, a nemzeti kisebbségek jogai azonban itt is figyelembe fognak vétetni. Szlovenszko területén működés igazságügy személyzete lehetőleg Szlovenszko területén illetékes, s a szlovák nyelvet bíró egyének közül fog kineveztetni. A kinevezéshez a szlovák miniszter hozzájárulása is szükséges. Az. igazságügyi szervezet oly módon fog átalakíttatni, hogy Szlovenszko területe egy, esetleg két külön ítélőtáblát alkosson. A Legfelsőbb Bíróságoknál a Szlovenszko területén működő bírák számára megfelelő számban fognak bírói állások biztosíttatni.

6./ Szlovenszko belügyeinek az autonóm szervezetének költségeit autonóm hatáskörében állapítja meg. A Szlovenszko területén levő, azok az állami javak, amelyek Szlovenszko belügyének minősített, valamely célt (pl. közoktatási, kulturális vagy népjóléti célt) szolgálnak és alapítvány jellegével bírnak, Szlovenszko tulajdonába mennek át. Ugyan ez áll általában az említett célokat szolgáló állami intézetekre. Kivéve a selmecbányai erdészeti és bányászati főiskolát, valamint esetleg még némely más ily országos jellegű intézetet. Ezekben az intézetekben a szlovák nyelv is megfelelő módon érvényesül.

7./ Végül Szlovenszko autonóm hatáskörébe tartozik minden oly ügy, amelyet országos törvény a felsoroltakon kívül autonóm hatáskörbe utal.

III. Az autonóm szervek.

Szlovenszko jogalkotó szerve, a szlovák autonóm nemzetgyűlés, olymódon fog választatni, hogy abban a nemzeti kisebbségek képviselete biztosítassék. Az alkotott jogszabályok ellen azonban az országos kormány csak azon az alapon tehet kifogást, ha azok valamely országos törvénybe ütköznek. Ily esetben az autonóm jogszabály érvénye bírói döntés tárgya lesz. Szlovenszko jogalkotó testülete az autonómia körén kívül eső közügyekkel is foglalkozik és ily ügyekben az országos kormányhoz és törvényhozáshoz előterjesztést tehet.

Szlovenszko belügyeiben a legfelsőbb végrehajtó és igazgatási szerv Szlovenszko kormányzósága, amely egyúttal Szlovenszko területén az általános közigazgatásnak is szerve. A kormányzóság élén a kormányzó áll, akit korlátolt időtartamra Szlovenszko jogalkotó testülete választ. A kormányzóság egészében mint önkormányzati szerv alakul.

Miként az alábbiak szerint Szlovenszko autonómiájának és a szlovák nemzeti jogoknak biztosítására az országos szlovák minister fog kineveztetni, ennek megfelelően Szlovenszko kormányzósága mellé az állami főtisztviselők kinevezésére hivatott szerv egy állami közeget fog kinevezni, akinek feladata lesz az autonómia kereteinek betartását ellenőrizni, továbbá az önkormányzat és az állami igazgatás együttműködését előmozdítani. Ezen állami közegnek, amellyel szemben az önkormányzati szervek nem lesznek alárendeltségi viszonyban, Szlovenszko területére közvetlen intézkedési joga lesz.

A kormányzóság hivatalos és belső ügyviteli nyelve a szlovák lesz.

IV. Szlovenszko különállása nem autonóm ügyekben.

1./ Az országos törvényhozás tagjainak választására vonatkozó jogszabályok oly módon fognak megállapíttatni, hogy Szlovenszko népességének és területének megfelelő képviseletet nyerjen az országos törvényhozásban.

2./ A Szlovenszko területéről sorozott szlovák ezredek és nemzetiségű katonai legénység külön szlovák ezredekbe foglaltatik, amely ezredekhez az ezrednyelv a szlovák lesz s a szlovák nemzeti színek használata meg lesz engedve.

3./ A karhatalom (csendőrség, rendőrség) országos szervezésénél gondoskodás fog történi  Szlovenszko  területére külön szlovák osztagok alakításáról.

4./ A vasút, továbbá a posta és távirda igazgatás keretében Sdovenszko területére külön középfokú hatóságok (igazgatóságok) fognak felállíttatni azonban a központ hatásköre alá helyezve.

5./ Az itt külön nem említett állami szakigazgatási ágakon belül is az egyes hatóságok területi beosztása általában úgy fog megállapíttatni, hogy Szlovenszko területére külön ily hatóságok szerveztetnek.

6./ A Szlovenszko területén működő állami hatóságok személyzete, úgyszintén az ottani vasúti és postai személyzet az e területeken lakó nemzetekből lehetőleg arányosan fog vétetni.

V. Garanciális rendelkezések. Szlovenszko területi autonómiájának, továbbá a nemzeti kisebbségek és az állampolgárok részére biztosított nemzeti jogoknak védelmére a következők fognak szolgálni:

1./ Az országos kormánynak tagja lesz egy szlovák minister. A szlovák minister feladata Szlovenszko területi autonómiájának és ezenkívül a Szlovenszko határain túl levő szlovák nemzeti kisebbségek és a szlovák nemzetiségű állampolgárok részére biztosított nemzeti jogoknak védelme. Ennek folytán a szlovák minister Szlovenszko autonómiájának és a szlovák nemzeti jogokat érintő törvényes rendelkezéseknek végrehajtását ellenőrizné és az ő hozzájárulása érvényességi kellék lesz minden oly kormányzati intézkedésnél, amely Szlovenszko autonómiáját vagy valamely szlovák nemzeti jogot közvetlenül érint. Egyebek közt a szlovák minister hozzájárulásához lesz kötve a szlovák nemzet által lakott területeken működő állami tisztviselők kinevezése, továbbá ily területekre nézve a legfőbb kegyúri jog gyakorlása.

2./ A Szlovenszko részére biztosított területi autonómia, valamint a nemzeti jogok bírói védelem alá helyez­ tetnek. A bíróságok hatáskörét, nemzetiségtől független, egyenlő rangú bíróság fogja ellátni, amelynek összeállításánál a nemzeti szempontból való pártatlanság a legmesszebbmenő módon biztosíttatni fog. A panaszjog a bíróság előtt a közvetlen sértett félen kívül az autonómia védelmében meg fogja illetni úgy a szlovák ministert, mint Szlovenszko kormányzóságát, a nemzeti jogok védelmében pedig a közvetlenül sértett félen kívül a szlovák ministert is.

3./ Szlovenszko területi autonómiáját és a nemzeti jogokat szabályozó törvények alaptörvény jellegével ruháztatnak fel.

4./  Szlovenszko területi épsége és autonómiája a koronázó oklevelében biztosíttatni fognak.

Ezen autonómia tervezet az 1920. január 9-én megtartott minisztertanácsban egyhangúlag elfogadtatott, melyről hiányzott Haller István vallás- és közoktatásügyi miniszter, de jelen volt Horthy Miklós a nemzeti hadsereg fővezére.

A jogkiterjesztés mértékét mindenki őszintén és hátsógondolat nélkül fogadta el, csupán a formára nézve nem volt mindenki részéről fenntartás nélküli hozzájárulás.

Báró Korányi Frigyes pénzügyministernek a jegyzőkönyvbe diktált közlése: „Kénytelen vagyok kikötni, hogy a szóban forgó ellenvélemény autonómia az államháztartás és pénzügyi igazgatás egységét sértetlenül tartsa fenn, úgy mint azt az állam suverén pénzügyi jogai megkívánják.”

Írta és a dokumentumot közreadja:

Stoffán György

(Forrás: a szerkesztőségben)

Számkivetett keresztény magyarok…

 

A hazai politikai élet is olyan eseményeket és történéseket produkál, amelyekben megvalósulni látszik az az európai lét, amelyet épp megakadályozni igyekszik a magyar kormány. Csak rosszul. A magyar keresztény értelmiség ma már nem számottevő, a politikai életből pedig teljesen kiszorult az a társadalmi osztály, amely még képviselte a kulturált, intelligens, művelt, méltóságát megőrző nemzetet. Mert a politika erkölcsileg mélyre süllyedt. Felvette a nemzeti kormány és annak sajtója a baloldali-liberális kesztyűt és ezzel azt a stílustalanságot is, amely a rengeteg jót és értékeset lassanként teljesen megsemmisíti, a rossz személyi politika, valamint a házmester szintű, de önbizalomtól dagadva előadott, felsőbbrendűséget mutató magatartás.

Vannak mantrák, amelyeket évek óta, unalomig fúj a jobboldal, és belekeveredik azokba a parttalan vitákba, amelyekről, ha tudomást sem vett volna, sokkal többet ért volna el, mint így.

Az Uniós ügyekben is súlyos következményeket hordoz mindaz, amit ma tapasztalunk. Az irány jó lenne, hiszen senkinek nem tenne jót félelemmel közlekedni az utcákon és kihagyni az esti sétákat, mert azok potenciális életveszélyt jelentenének. Ezernyi más Uniós „értékre” sincs szükségünk, amelyek minden normalitással szembe mennek. Azonban azok a kiskapuk és az anyagi érdekek is megjelentek az intézkedésekben, amelyek kérdésessé teszik a migráció elleni fellépés valósságát. Tehát, számos kérdésben nem tűnik őszintének a hangoztatott jó irány, mert nincs szellemi kapacitás és erő ahhoz, hogy az igazat és csakis az igazat tudja meg a társadalom. Ma már fehér asztal mellett születnek az államtitkárok, a miniszterek és a sajtóreferensek. Kinek-kinek az ismeretségi, baráti, üzleti köreiből… és ez nem vezet jóra.

Mi hát a teendője ebben a bizonytalan és erkölcsileg züllött világban azoknak, akik kétségek között készülnek a 2026-os választásokra, de nem állnak be – mert értelmetlennek látják –, azokba a politika által szervezett és felülről –rosszul – irányított ilyen-olyan csapatokba, amelyek által megnyerni reméli a kormány az áprilisi választásokat?

A recept nem komplikált. Egy cél érdekében kis csoportokat, közösségeket kell szervezni a Kárpát-medence egész területén. Azonos gondolkodású, keresztény, magyar, egymást segítő, a problémákat e kis közösségekben megbeszélő és megoldani képes asztaltársaságokra van szükség. Hiszen a klasszikus értékek veszendőbe mennek és csak a kisebb közösségek által maradhat meg az a szellemiség, amely a történelem során életben tartotta nemzetünket. Baráti lakásokon, kiskocsmákban, kirándulásokon, és ezernyi más lehetőség alkalmával össze kell jönni, tartani a kapcsolatot, és teljesen ki kell zárni a megosztó, őszinteséget nem ismerő politikát. A magyar, keresztény szemlélet önmagát is erősíti egy-egy ilyen közösség által, hiszen láthatjuk milyen hatása van a csíksomlyói búcsúnak, ahol az emberek nem az ellentéteket látják, hanem az egységet, a nemzet iránti elkötelezettséget, keresztény szellemben és gondolatiságban. Ahol nem a politikai hazudozás és érdek nyomja rá bélyegét a magyar keresztény lelkekre, hanem a krisztusi szeretet, a Máriában, a Magyarok Királynőjében való feltétlen bizalom, legyen szó akár katolikus, akár protestáns résztvevőkről. Hiszen mindannyian magyarok és keresztények azok, akik a somlyói nyereg ünnepi miséjén részt vesznek.

Ezt a csodálatos közösséget kell kicsiny közösségekben is megteremteni, hogy a hétköznapok fájdalmai, bajai, bánatai és örömei mindnyájunké lehessenek, hiszen a teher is kisebb súlyú, ha szerteoszlik, ha sokan fogják meg a mozdíthatatlan sziklatömböt. Ma a magyar keresztény életszemlélet egy-egy ember számára sziklatömbnek tűnik, ám, ha összefogunk, ha megosztjuk azt, ami értékünk vagy fájdalmunk van, könnyebbé válhat a magyar élet, a magyar lét a Kárpátok gyűrűjében. Kevesen, nagyon kevesen vagyunk, de a jókedv, az összetartás, a példamutatás gyorsan felszaporítja ezeket a közösségeket, amelyek politika nélkül, „csak” keresztény magyarként állhatnak a Nemzet rendelkezésére, lelkileg és szellemileg, őszintén és valódi hittel. Mert az erő és az egység csak a keresztény szellemiségben valósulhat meg e pillanatban Magyarországon – Ojtoztól-Királyhidáig –, a nemzeti keresztény értelmiség számára…  

Stoffán György

„Koraszülött” Karácsony – már a templomokban is…

 

Az üzleti életben már szokássá vált, hogy Karácsony előtt két hónappal megjelennek a szemet gyönyörködtető karácsonyi kirakatok, a neten árad az ajándékozási őrület, majd az Advent időszakában ez az őrület súlyossá válik. Így van ez minden keresztény ünnep előtt. 

A halottak napját megelőző hetekben a virágosok és a gyertyaforgalmazók gazdagodnak, Húsvétkor és Mikuláskor az édesipar is megtollasodik, de ilyenkor minden ipari szemetet el lehet adni, kiváló ajándékként. A karácsonyi vásárok gasztronómiai élvezetei is tetőfokukra hágnak, mert ilyenkor két töltött káposztáért és egy húszcentis kürtőskalácsért akár tízezer forintot is el lehet kérni. És sok olyan elmebeteg van, aki ki is fizeti ezt az alacsonynak nem mondható dézsmát.

Kulturális téren is megnő a kereslet. Szebbnél szebb koncerteket hallgathatunk, a karácsonyi dallamok szívet melengető hangsorai valami – a mindennapi életben már nem élvezhető – szeretetről szólnak. És talán ez a legszebb az ünnepet megelőző időszakból.

Van azonban egy dolog, amit nem tudok szó nélkül hagyni. A katolikus templomainkban vagy azok előtt már két héttel a karácsony előtt megjelennek a szép kis figurákból álló betlehemek. A meleget lehelő marha, a csacsi, a báránykák és az ünneplő pásztorok. A jászolban viszont ott fekszik a Kis Jézus, mellette Mária és József ügyelnek az újszülöttre.

Régebben is voltak betlehemek, de egyetlen kicsiny figura Karácsony szent éjszakájáig hiányzott a figurák közül: a Jézuska. A rá emlékeztető kis újszülött-szobrocska csak a Szentestén jelent meg ezekben a felállított betlehemekben. Nem sürgette az Egyház a karácsonyt, mint ma, és nem volt előrehozott ünnep, mint a kereskedelemben… hiszen az Adventben a várakozásról beszélünk, Jézus születésére készülünk és Szenteste ünnepeljük a Megváltó eljövetelét. Betlehemet először Szent Ferenc állított a karácsony emlékére. Azonban Ő minden bizonnyal nem helyezte a jászolba Adventben a Kis Jézus szobrocskáját, hanem kivárta a Szenteste csodáját. És a Stille Nachtot vagy a Mennyből az angyalt sem énekelgették eleink a „Harmatozzatok égi magasok” vagy az „Ébredj ember mély álmodból” helyett, az Adventben.  

Jó lenne, ha a hagyományokat megőriznénk, és nem kevernénk meg az amúgy is zilált gondolkodású társadalmat az ünnepek esztelen áthelyezésével. Mert a karácsony a legszebb ünnepünk. Tartsuk meg a helyén.

Furcsa lenne Húsvét Nagypéntekén a feltámadt Krisztus szobrát látni a templomokban…

Stoffán György

Brüsszel hitleri sztálinizmusa

 

Az ember azt gondolta korábban, hogy Merkelnél nincs lejjebb. Ám, ma azt tapasztaljuk, hogy van… jóval lejjebb is. Amíg Merkel, az NDK-s spicli-lelkész LMBTQ-s, ifjúmunkás leánykája megkezdte a keresztény Európa lerombolását és az európai kalifátus építését, addig utódja, von der Leyen, az óhitű bizottsági elnök úgy elvarrja a szálakat – választási csalás következményeképpen –, hogy Európából csak azok a levéltári anyagok maradnak meg, amelyeket jó messze őriznek az Öreg Földrésztől. Nagy segítségére van ebben a „Mein Kamfban” Mertz, aki elmebetegként követi, s néhány dologban sarkalja az egykori oroszországi vállalat tulajdonosának ükunokáját. Weber csak ráadás, hiszen ugyanazokat az aberrációkat vallja, mint a fenti kettő és parlamenti követőik. Parancsvégrehajtó, megfizetett gazemberek, akik a hatalmat az uniós választások után éppen úgy – némi erőszakkal – tartották meg, mint Dolfi és Sztálin, a két nagy előd.

Ha pedig történelmi szempontból kicsit hasonlítgatunk, akkor azt is látjuk, hogy ennek a bűnöző brigádnak ugyanazok a terveik és elképzeléseik, mint a korábbi szocialista gyilkos gazembereknek. Igaz, a körülmények az Uniós csatlakozás „önkéntességéből” adódóan egyszerűbbek, hiszen egy aláírt szerződés köti a tagállamokat arra, hogy mindent úgy csináljanak, ahogyan azt a Bizottság megparancsolja, és ahogyan azt a Bizottságnak a mélyállam utasításba adja. És ezek az utasítások is ugyanolyanok, mint amilyeneket Adolf és Sztálin kapott.

Hiszen, mit is látunk ma Európában? Istentelenséget, azaz, a vallások megszüntetését, az antiszemitizmust, a keresztényellenességet, az országok függetlenségének a felszámolását, és a háborúra való készülődést egy olyan nagyhatalom ellen, amelyet nem lehet legyőzni, de amelynek esze ágában sincs Európával háborúzni… tehát, Európa ma ismét gyalogol a nagy orosz télbe, ahol Napoleon és Hitler is elvesztette az általa indított háborút.

Csakhogy ma a tét sokkal nagyobb. Ma már nem golyószórókkal és egylövetű kispuskákkal megy egymásnak a sok ártatlan fiatal, akiket kivezényelnek egymás lemészárlására, hanem olyan fegyverekkel, amelyek városokat, országokat takarítanak el, pillanatok alatt…

Leyen és bűnbandája azonban, feltehetően, ma már nem Európa érdekében akar háborút indítani, hanem személyes érdekek vezérlik ezt az erkölcstelen bűnszövetséget. Olyan összegekről beszélnek, amelyeket hivatalosan Ukrajnának utal az Unió, de a korrupció által minden bizonnyal, jó része visszakerül azokhoz, akik a döntéseket hozzák. Ha pedig ez kiderülne, akkor olyan bűn derülne ki, amelyért Nürnbergben sem adnának nekik kegyelmet.

A magyargyűlöletük, évezredes hagyományként megmaradt. Ma is ott tart ez a börtönbe való bűnszövetkezet, mint elődeik a pozsonyi csata idején. Az arcátlanságuk és az erkölcstelenségük minden eddiginél nyilvánvalóbb és ezt nem is takargatják. Magyarországot, mint „önkéntes” szövetségesüket akarják felszámolni, és mert a jog már nem létezik ebben az uniós konglomerátumban, minden eszközt bevethetnek ellenünk.

A leggyalázatosabb eljárásuk a magyarországi ellenzéki pártok lefizetése és a hazaárulásra való felbujtása. Igaz, számos olyan politikus és párt van kis hazánkban, akik – pestiesen szólva – „a saját édesanyjukat is… két forintért”… mert nincs kötődésük a nemzethez, a hazához.

Hitler és Sztálin méltó utódai tehát, egy világégésre gyűjtögetnek, Ukrajna finanszírozásával pedig, saját zsebeiket tömögetik, közben embertelenségükben és bűnöző hajlamuk által vezérelve, a józanész, a nemzetek, a vallások és a teremtés logikája ellen harcolnak, rettegve a lebukástól, és fejükben olthatatlan gyűlölettel azok iránt, akik nem értenek egyet velük és más úton szeretnének járni.

Bízzunk abban, hogy vagy az ötszáz-milliós európai lakosság egy bátrabb része, vagy a józanabb politikát képviselők többsége legyőzi a mai hitlerizmus és sztálinizmus kevercsét, és Európa végleg megszabadulhat ettől a potenciálisan gyilkos maffiától, amíg nem késő. És abban is bízzunk, hogy nem lesz még egy olyan magyar kormány, amely az egyik igát egy másik, rosszabbra cseréli azzal az aljas hazugsággal, hogy akár Bécsben is nyithatunk kávéházat… – ha a kalifa megengedi…

Stoffán György

Poloska helyett messiás…

 

A bíróság állítólag megtiltotta, hogy egy hazai politikust lepoloskázzon a politika, a sajtó és a köznyelv. Ez a tiltás nem kifogásolható. A politikai poloskázás először nem a rovarra utalt, hanem egy bizonyos lehallgatásos történetre, de már kezdett elharapózni a rovar rajzával illusztrált politikai megjegyzésözön. Valami olyan elemi primitívséggel ötvözve, amilyen az O1G-zés, és más baloldali-liberális ízléstelenség. Bár, ez utóbbit senki nem tiltotta be, mert senki nem tett feljelentést az O1G ügyben. Kérdés, hogy ha tett volna, ugyanaz lett volna-e a jogi mérce. Vagy csak a szokásos hárítást, azaz, hogy „a közszereplőnek többet kell eltűrnie” szólamot énekelték volna el ismét a pulpitus mögül… Mindegy is, hiszen ez a társadalomra öntött gyűlölködés hamarosan mindenképpen megváltozik, mert már csak kevéssé lehet fokozni. És a gyűlölet önmagát is elpusztítja.

Azonban… számomra épp úgy, mint a poloskázás, egy másik jelző is sértő és tűrhetetlen. Ezért nem tett ugyan feljelentést a korábban lepoloskázott politikus, ám megtehette volna abban az esetben, ha valóban mindenkit képviselne. Ugyanis a messiásozás sokkal több hívő keresztény embert sért, mint amennyi poloskát sértett a poloskázás.

A „Messisás” Jézus Krisztus megnevezése, amelyet ha Madách Imre vagy Mécs László említ, akkor nincs vele baj, hiszen a két költő tisztelettel, és Jézusra vonatkoztatva említi. Viszont, egy politikust messiásnak nevezni, minden keresztény számára sértő. Kivált úgy, hogy ma már a közösségi oldalakon bibliai történetekkel, mint hasonlatokkal is ellátják a megnevezés okán az említett politikust. Például, a vizet borrá változtató politikusként említik, és ezt hazudozással hozzák összefüggésbe – a jobboldalon!!! Ez olyan mértékű pofátlan keresztényellenesség, amiért nem nekem kellene csak felszólalnom, hanem annak a keresztény szellemiséget képviselő kormánynak is, amelynek néhány alulművelt önkéntese elköveti e sokakat vérig sértő, és a vallásos embereket bántó, tiszteletlen és tudatlan bunkóságot. Igaz, szólhatna ezért a korábban a poloskázásért feljelentést tevő, ma a jobboldali médiában „messiásnak” nevezett politikus is, hiszen piarista öregdiákként elvárható volna tőle, hogy a Messisás nevet, és a Vele kapcsolatos, tudatlanságból eredő hasonlítgatásokat is visszautasítsa, mint blaszfémiát.

Ha ugyanez elhangzana a nyugati világ kalifátusaiban, Németországban vagy a franciáknál, az ő istenükkel összefüggésben, bizonyára más lenne az abban hívő nép reakciója… Itthon azonban, mint a jól nevelt birkák, mind a hívő nép, mind annak vezetői és a keresztény-keresztyén ország vezetés is hallgat. Hallgat, a Messiást váró adventi időszakban, miközben készülünk az Ő fogadására, születésének megünneplésére, a szeretet ünnepére. Mára odáig fajult ez a politikai gyűlölködő megnevezés, hogy az internetes keresők is az eddig poloskázott politikus képét adják be, ha a Messiás szót beírjuk.

A magyar társadalom skizofrén állapotban van, a demokráciával való súlyos fertőzöttség okán, hiszen abba a betegségbe minden belefér a renden és a tiszteleten kívül. Azonban, mint keresztény író, sokakkal együtt tűrhetetlennek és tiltandónak vélem a héber Messiás - görögül Krisztosz - nevet a politikai életben gúnyként, a gyűlölet megnyilvánulásaként ráakasztani bármelyik politikusra… hány keresztény magyar embert aláz meg ez a magatartás, ez a politikai, keresztényellenes megnevezés? És odáig jutott az ország népe, hogy ezt már észre sem veszi. Krisztus, a Messiás neve, már nem jelent tiszteletet, alázatot, imádatot és föl sem fogja a nép, hogy kivel gúnyolódik… ugyanakkor retteg a háborútól, a mai világ tragikus lehetőségeitől, a jövőtől, a természeti katasztrófáktól. Ám, kereszténynek mondja magát, ha a politika úgy kívánja, de mint a fentiekből is látszik, fogalma sincs a kereszténységről! Ha lenne, hallatná a hangját ebben az ügyben.

Jó volna tehát, végre gondolkodni, magunkba szállni és valóban a szeretet ünnepére, Krisztus születésére készülve felfogni a Messiás név valódi jelentését, illetve azt, hogy kit is illet ez a név a keresztény-keresztyén világban.

Mert eljön az idő, amikor nem kell elmagyarázni… Ha minden földi remény elfogy, mindenki tudja majd, kihez forduljon segítségért…

Stoffán György

Válasz egy „Szemlélek” interjúra – a szeminárium és a papképzés „modernizálásáról”

 

Mostanában lépten-nyomon olvashatunk a Római Katolikus Egyházon belüli krízisekről, az új kihívásoknak való megfelelésről, az elmagányosodásról, kiégésről és a papi hivatást választók egyre csökkenő számáról. Egy, a Szemlélekben megjelent interjúban pedig, a papképzés reformjának szükségességéről olvashattunk. Egyre gyakrabban emlegetik, hogy az egyháznak minden tekintetben meg kell újulnia, azonban az ellenvélemények ritkábban kerülnek nyilvánosság elé. Ha már a nyilvánosság előtt zajlanak ezek az eszmefuttatások, elvárható lenne, hogy a másik fél véleményét is megismerhessük. Mivel egyre inkább szorgalmazzák a párbeszédet e téren, megkérdeztük az ismert, 27 kötetes egyháztörténet kutató írót, Stoffán Györgyöt, mi a véleménye ezekről az újító jellegűnek gondolt törekvésekről és mennyire célszerűek és racionálisak ezek az ötletek.

–        Ön szerint, valóban a hagyományos keretek közt működő szemináriumi képzés okolható azért, hogy egyre kevesebb fiatal választja a papi képzést?

–        Ha a Szemlélek okán kérdez, akkor először összegezve válaszolnék arra az interjúra (https://szemlelek.net/a-papok-nem-szuperhosok-igy-kellene-atalakitani-a-szeminariumi-kepzest/): A kérdezett egyházi diplomata a papképzésről és a papi életről úgy beszél, hogy csak az embert említi, az emberi vonatkozásokat feszegeti és ebből az aspektusból látja fontosnak, hogy modernizálni kellene a papképzést, a papi életre való felkészítést. Ez súlyosan téves gondolkodásmód, ugyanis a papság nem szakma, hanem Istentől kapott hivatás, hívás. Így teljesen más válaszokat kell adni a mai problémákra. Ami az Ön kérdését illet: Azért, hogy ma kevés a kispap, semmiképpen sem a szemináriumi nevelés, képzés tehető felelőssé. Sokkal régebbi a problémával állunk szemben. 1947-ig kell visszamennünk. Abba a korba, amelyben a kommunista diktatúra elkezdődött. Ez ugyanis egy sátáni folyamat, amit előre kiterveltek: Az ifjúság erkölcstelenné tétele, az egyház vezetésének a „lefejezése”, az egyházi iskolák bezárása, tanáraik bebörtönzése, a szerzetesrendek feloszlatása és sorolhatnám. A legaljasabb lépés viszont az volt, hogy a kommunisták határozták meg, hogy évente hány kispapot vehetnek fel a szemináriumokba. Később pedig kirúgták azokat, akik nem írták alá a hűségnyilatkozatot. Ebben sajnos partner volt számos egyházi vezető is, Czapik Gyula érsektől, Lékain László esztergomi érseken keresztül Paskai Lászlóig. Tehát, azt gondolom, hogy a mai szemináriumi képzésnek semmi köze ahhoz, hogy kevés a jelentkező. Az Egyház ennek ellenére nem vész el! Nem kell megrettenni, mert az Egyházat a Szentlélek irányítja és vezeti. Láss csodát, ebben a kusza, erkölcstelen és hitetlen világban egyre több fiatal jelentkezik erre a szolgálatra és hallja meg az isteni hívást. Itt az emberi vonatkozásokat teljesen kizárhatjuk… persze csak, ha van elegendő, tántoríthatatlan hitünk. Aki csak emberi megfontolásból jelentkezik, az úgyis kibukik, hiszen Istennel szemben nem lehet jellemtelenül viselkedni.  

–        Mennyiben segíti jövőbeni hivatásában a leendő papot az, ha előtte valamilyen másik egyetemet végez, esetleg szakmát tanul? Egyáltalán, felkészültebb lesz-e akkor, amikor a felszentelés után kikerül egy plébániára?

–        Nem hiszem, hogy egyes szakmáknak vagy diplomáknak bármilyen hatása lenne egy pap későbbi működésére. Itt visszatérek az imént mondottakhoz: azaz, a Szentlélek által való irányításhoz. A hivatás személyre szabott. Az, hogy ki, mit végzett és mihez ért, mit tanult a szemináriumba jelentkezése előtt, az nem befolyásolja a papi hivatást és a későbbi működést. Ahogy múlnak az évek, úgy minden ember, pap és civil egyaránt, ezernyi dolgot megtanul és alkalmaz.

–        Laikusként azt gondolnánk, hogy a hit minden gátat ledönt, és a Szentlélek munkálkodik, segíti Isten szolgáit… Ehhez képest, azt halljuk, hogy a mai korban a papok egyre nehezebb körülmények közt, olykor az elmagányosodás súlya alatt végzik a dolgukat. Önnek mi a véleménye erről?

–        A papi hivatásban ma éppen az a csodálatos, hogy akinek hite és kötelességtudata van, annak nincs ideje elmagányosodni. Számos papbarátom és püspök ismerősöm életvitele a bizonyíték erre. Hiszen soha nem volt olyan nagy szükség az evangelizálásra, mint napjainkban. Csak nézzen körül a világban, a fiatalok között, akik vágynak valamire, valaki után, és nem ismerik az isteni szeretet erejét, magát Istent. Meg kell ismertetni velük! Ma, egy papnak családokat, kórházakat kell látogatnia, visszaadni vagy átadni a hitet, a krisztusi tanítást, az isteni parancsokat és segítséget kell nyújtani a csalódottaknak, az elkeseredetteknek, az elesetteknek. Ebben a világban csak a pap tud boldoggá tenni embereket, közösségeket – a hit által. Mert csak a hitben, Krisztusban válik az ember igazán boldoggá. Szerintem a legnagyobb baj a papok körében a hit és a tanítás relativizálása, az újításra való ostoba hajlam, hiszen mindenki a maga saját elképzelését akarja megvalósítani és igyekszik reverenda nélkül civilként, haverként, üzlettársként pap lenni. Ez divattá vált ugyan, de nem vezet jóra! Igen erős, negatív példa erre az, ami a legfőbb egyházi vezetés holdudvarában történik. Az újítások és a relativizálás örvényébe került az Egyház, amit a lehető leghamarabb rendezni kellene. Hogyan? Úgy, hogy a szent hagyományokat és a hívő nép „konzervativizmusát” ne fojtsa el. Sokkal több bölcsesség kellene ahhoz, hogy ne Krisztust és az Ő tanítását akarjuk belerángatni az „új világba”, hanem az új világot vegyük rá, a krisztusi tanítás megismerésére.

–        Hozhat-e megoldást a kísérletező újítás, hogyha az évszázadok óta működő rendszert nem tartják megfelelőnek?

–        Minden újítás lerombol valamit. Csak nézze meg a történelmi példákat. A kommunisták elvették a vallásgyakorlás szabadságát, és mi lett a vége? Mindannyian látjuk. Gyűlölködő társadalom, telefont nyomkodó fiatalok, torz elképzelések az Egyházról és a hitről. A papnevelésben nem lehet újítgatni. Ez egy rendszer, amelyet az elmúlt ötszáz évben a tapasztalatok tökéletesítettek. Aki papnak készül, szemináriumba jelentkezik, az ne bíráljon, és ne kísérletezzen. Ez a hivatás a parancsok betartásáról szól, nem az ellenkezésről, újításokról, és főleg nem önmagunkról. Mert a parancsokat Istentől kapta a világ. Ha egykor a katonaságnál sem lehetett visszabeszélni az elöljárónak, akkor hogyan vesszük a bátorságot, hogy Istennek visszabeszéljünk. Az egy másik vallás… Itt megint azzal szembesülünk, hogy megpróbáljuk a hagyományt hozzáigazítani a mai világhoz, noha fordítva kellene történnie. A papnevelés ma nagyon felelősségteljes dolog, hiszen az emberi lélek megmentéséről beszélünk, a világ újra-evangelizációját kell megoldani, és azzal is számolni kell, hogy ma nem tudjuk: papokat vagy vértanúkat szentel-e az Egyház. Tehát, a felkészítés erre a pályára megköveteli a teljes testi, szellemi és lelki edzést. Nem a hallgató határozza meg, hogy hogyan tanítsák, és mit tanítsanak, hanem azok a képzett és a hagyományokat ismerő elöljárók, akiknek a nevelés, a felkészítés terhe és felelőssége mindennapos.

–        A Szemlélek interjújának a címe: „A papok nem szuperhősök” – így kellene átalakítani a szemináriumi képzést”… Mit mond ez a cím Önnek?

–        Ez a mai liberális szemlélet és a történelmi feledékenység tipikus esete. Ha az egyháztörténet 20. századát tesszük górcső alá, akkor mit látunk?  Szuperhősöket! Zadravecz püspök üldöztetését, amely üldöztetéstől nem rettent meg, hanem végezte emberfeletti egyházmentő munkáját, a titkos papszenteléseket, a börtönt, a megaláztatást vállalva. Látjuk Mindszenty Józsefet, a letartóztatott és össze-visszavert esztergomi érseket, aki nem futamodott meg, nem kötött kompromisszumot. Látjuk Márton Áront, aki minden erejével és tudásával, a börtönt is megjárva szolgálta Erdély népét, a megmaradást, a hitet, a magyar nyelvet ott, ahol ez volt a legnagyobb bűn. És kiket látunk még? Papok százainak a meghurcolását, a Gulágot, ahol mínusz 50 fokban, rabként is szabad tudott lenni a pap, mert volt hite. És látjuk a vértanúkat, Kiss Szaléz ferences szerzetestől, Vezér Ferenc pálosig… Miről beszél tehát, a kérdezett? Van-e elegendő hite annak, aki nem abból indul ki, hogy aki a hit és az isteni kiválasztottság által méltóvá válik a papságra, azt minden eszközzel felvértezi az Úristen? Nem a szemináriumi képzést kell megváltoztatni, hanem minden jelentkezőnek mérlegelnie kell, miért is jelentkezik, igazán elkötelezetté tud-e válni bármilyen megpróbáltatásban és közösségben, és érzi-e, hogy közösségformálóvá, a hit megerősítőjévé válhat. Összességében tehát, úgy gondolom, hogy kár volt ebben a kérdésben megszólaltatni egy egyházi diplomata papot, aki nem magyar közösségben él és dolgozik, nem itthon tanult, és láthatóan egy ma divatos, liberális, de nagy veszélyeket rejtő irányvonalat követ, a válaszaiból ítélve eléggé leegyszerűsített és számomra kérdéses szemlélettel. Persze, ez csak az én véleményem, amelyet arra építek, amit életem során a papsággal, az Egyházzal kapcsolatban megtapasztaltam, és amit ma látok. A modernizálással és az örökös változtatási igénnyel nagyon bizonytalan terepre kószálhat az Egyház. Azonban a minősítés nem az én dolgom, hiszen, mint mondtam, az igaz Római Katolikus Egyházat, ezen belül pedig a Magyar Katolikus Egyházat is a Szentlélek irányítja. Tehát, nincs miért aggódnunk… Buta gondolatok mindig lesznek, de semmit nem jelentenek a pillanatnyi elgondolások – ha van elegendő, tántoríthatatlan hitünk és elegendő bátorságunk harcolni az emberi butaság ellen.

–                    Köszönöm!

 

–                    Önt illeti köszönet, hogy elmondhattam a véleményemet.

Czeglédi Andrea

NIF