Kedves Cecilia! Egy dologban egyetértünk: ez, a borúlátás…
Régen voltak nagy szónokaink, akik a magyarság minden
apró összetevőjét ismerték, Akik a magyar néplélek igényeinek megfelelően
tudtak szólni az emberekhez, akik tudták, hogy a magyar kereszténység és a
keresztény magyarság lelke nem a kapitalizmus, a gyűlölködés és a hitetlenség
mételyét tartja magáénak, hanem az őseinktől kapott egy Isten hitet, amely
évezredeken keresztül nemzetmegtartó ereje volt népünknek.
Ma, mindez eltűnt. Mindent átitatott a pártoskodás, a
politikai megfontolások, és a nép azt hiszi, hogy a saját érdekeit szolgálja,
amikor egymásnak esik néhány politikus megélhetésének a biztosítása érdekében.
Azt, amit kap, nem veszi észre, mert amit az ember ingyen kap, azt
értéktelennek tartja. Érthetetlen az a társadalmi magatartás is, amelyet napjainkban
tapasztalunk. A degenerált szlogenek, az egymás ellen acsarkodás tölti ki a
társadalom életét, mindennapjait. Azt már régen elfelejtette a plebsz, hogy mi
az, ami összetart és megtart. Ám, nem csak a plebsz feledékeny e téren, hanem a
politika és az egyházak is. Most, amikor megalakult a Harcosok Klubja, amely a
Fidesz 2026-os választási győzelmét lenne hivatott biztosítani, az elhangzott
beszédekből sem hallottam ki a keresztény hit erejét, nem hallottam azt, hogy
Szent István egykor kinek és milyen felajánlást tett halála előtt, de a
nándorfehérvári győzelmet kivívó Hunyadi Jánost és Kapisztrán Szent Jánost sem
említette meg egyetlen megszólaló sem. Csak a politikai mantra, a már
megszokott érvek hallatszottak, néhány rétor öntömjénezése mellett.
Vajon komolyan gondolja-e a mai politikai paletta, hogy
a keresztény Magyarországnak elég a kapitalizmus, a pártoskodás, a gyűlölködés
– minden oldalon? Vajon miért nem értik a magyar lelket? Miért nem néznek is,
ha a látással megáldotta őket a Fennvaló? Dobrevtől és Magyartól nem várható
el, hogy egyáltalán belegondoljanak a nemzet lelkivilágába, mert Dobrevék
gúnyolódnak és utálkoznak, amikor hitről és Istenről van szó. Magyar egyházi
iskolában tanult, ám, ez, úgy látszik nem elég a bosszú és a jólét iránti
elkötelezettség ellen.
Az egyházaktól, a papságtól el akarják venni a
politizálás lehetőségét, ám ez botorság, hiszen a pap magyar állampolgár és a
hit pillére, tehát Krisztus tanítása szerint tanít. Ha a pap nem politizál és
nem ad irányt, akkor olyan, mint egy matematika tanár, aki nem taníthatja a
matematikát… csak van, mert a létszámnak meg kell lennie. Azonban a magyar
papok és lelkészek közül nagyon kevesen mernek vagy akarnak a nemzetmegtartás
oltárán áldozni.
Ma nincs Zadravecz Istvánunk, Prohászka Ottkárunk,
Márton Áronunk és Mindszentynk. Nincs Szent László-i katolicizmus, nincs magyar
református… magyar kereszténység. Minden átalakult nemzetközivé, s a nemzeti
közösségek hite nem tükrözi azt a sajátosságot, amely fundamentuma a magyarság
megmaradásának. Krisztus követése, Isten iránti bizalom nélkül tehetetlenek
vagyunk és elveszünk, mert a magyarságot nem Európa, nem a Balkán, nem Ázsia,
nem a Vatikán tartotta meg, hanem a saját hite, elkötelezettsége. Ma még ezt a
hitet és elkötelezettséget vélik tudni rólunk a keresztényellenes, lezüllött és
lakosságában megkevert, iszlámmá lett Nyugaton, ám rosszul tudják.
A keresztény magyarság nem valamiféle idejétmúlt, ostoba mese, hanem a lehető legmodernebb világban is megújító, isteni csoda. A mi magyar népünk keresztény hite más mint az európai politikai kereszténység, amely mára nem evangelizál, nem Krisztus tanítását hirdeti, hanem valami egészen más Isten-felfogásban, krisztusi tanításban gondolkodik, de ez messze áll a mi magyar keresztény világunktól. Ma főként papjainkon és lelkészeinken a sor, hogy pártpolitikán kívül és felül, magyar lélekkel, Szent László-i keménységgel és határozottsággal védjék és hirdessék az Evangéliumot, legyenek nemzetmegtartók Krisztusban és Krisztus által, ne szégyelljék azt az áldozatot, amelyet ez a magatartás megkövetel, s amely miatt oly sok lelkész és pap, püspök és szerzetes szabadságát, életét bátor volt adni. Magyarok és keresztények, keresztyének voltak, a trianoni idegen megszállás alatt és a kommunista diktatúrában egyaránt.
Ma a szószék az az egyetlen hely, ahonnan megszüntethető a gyűlölet, ahonnan hirdetni kell a magyarság összetartását felekezettől függetlenül, ahonnan a Csiha Kálmán idézet épp olyan szépen szól, mint Márton Ároné.
Lehet választási győzelemben reménykedni, elhagyva hitet
és hagyományt, lehet nagy hangon bizonygatni a saját igazunkat, és jó, ha új és
új közösségek jönnek létre a nemzet érdekében. Ám egyik sem lesz sikeres és
hatásos Isten nélkül, a magyar kereszténység nélkül!
És hiába mondjuk, hogy Dicsőség Magyarországnak… mert
Soli Deo glória! A magyar dicsőség csak Isten után, az Istenbe vetett hit által
következhet – magyarul, pártokon kívül és felül, a nemzet összetartásában és
hitében.
***
1919-ben, a Szeged-alsóvárosi
ferences templomban egy magyar pap, egy egyszerű ferences az akkori kor
bajairól prédikált. Valahogy ma is hasonlóképpen kellene prédikálnia minden
magyar keresztény papnak és lelkésznek…
„Mit szólok a szabadsághoz? A szabadságnak rajongója vagyok! Azért ráztam le magamról mindazt, ami lenyűgözött;
azért vettem magamra az önfékezés e
nagyszerű fehér kordáját, hogy szabadabb legyen a lelkem. (…) Szabadság! de nem szabadosság! A durva
lélek azt gondolja, hogy a szabadság
az, ha foghatja botját és ablakokat beverhet. A szabadság az, ha követelem az életet önön magam
számára és – megadom másoknak is! –
Jézus mondotta, hogy az a szabadság, melyet Ő hirdetett, tettekben nyilvánul. Tehát már két évezred előtt
megmondotta Jézus, mi a szabadság. Ez: „Amit nem akartok, hogy nektek tegyenek,
ti se tegyétek másoknak!" – Ha nekem nemes valami, ne bántsa senki; ha nemes miben a másik
jár, nincs jogom, hogy én őt abban a meggyőződésben bármiképpen megakadályozzam.
Ne legyen hát szabadosság. Nagyon nagy baj, hogy nálunk a forradalmi Magyarországon falvakban, városainkban a
szabadságot szabadosságnak magyarázták
és nagyon sok szerencsétlenséget, bajt csináltak. Így nem lesz béke, hanem felfordulás és igaz, mire
figyelmeztetnek az antantiak, a kést torkunkra téve: nem tárgyalnak e felfordult országgal.
I. Testvériség? A
testvériség egymás megbecsülése. Tehát félre a békét- lenséggel! Én is hirdetem, de nem e papiros alapján – hanem régi
meggyőződésem szerint – hogy ne legyen széthúzás köztünk. Legalább tűrjük meg egymást, ha már nem szeretjük egymást. S hogy
értelmezik ezt Pesten? Íme, egy kis
újságszemelvény. – Soha, se újságheccet, sem felekezeti dolgot nem hoztam a
szószékre. Most mégis felolvasok egy kis ízelítőt: (Népszavából) „Percek és órák alatt nagyhatalmak omlanak
össze, csak egy intézmény van, mely tartja magát – ez az Egyház. Emlékezzünk:
az Egyház az, mely betereli az
emberiséget a kizsákmányolóknak. Szerinte a világot csak Istennel lehet kormányozni. A nemzetközi csuha az, mely
megjelenik mindenütt s az embereket
egymásra uszítja és tétlenül él mások véréből,
verejtékéből... Ki hét ország minden fájdalmát átszenvedték, a múltak
múlásánál emlékezzetek az Egyházra
is!”...
Így hirdetik, magyarázzák ma a testvériséget odaát...
(…) S ha a piszok és gyűlölet kiömlik, ha a csőcselék fellázad és végig gázol is rajtunk – az igazság mégis győzni fog!”
***
Jó
volna, ha efféle hangok szűrődnének ki a templomok falai közül, ha ebben a
gondolatiságban szerveződnének újabb és újabb közösségek, s jó lenne, ha a már
meglévő „harcos klub” is a kereszténység zászlaját magasba emelve, Krisztus
tanítása szerint vívná ki a győzelmet, megadva Istennek, ami az Istené, a
császárnak pedig, ami a császáré!... Ugyanis, minden más út csúfos bukáshoz
vezet!
Stoffán
György
Kónya Cecília cikke:
https://internetfigyelo.com/harcosok-klubja-avagy-kormanypart-a-szakadek-szelen/