Új
világ… Legtöbbünknek, talán az amerikai kontinens jut az eszébe e kifejezés
hallatán. Rengeteg jót hoztak a felfedezések az európai emberek életébe, hiszen
a felfedezők a gazdagságot, a fejlődést biztosították az európai társadalom
számára. Az onnan származó növények, fűszerek új fejezetet nyitottak a
mezőgazdaságban, az arany, az ezüst mérhetetlen gazdagságot az uralkodók és
csatlósaik számára és az egyház is részesült az onnan származó kincsekből – pl.;
a Santa Maria Maggiore minden gramm aranya… Később, egyre többen utaztak az új
kontinensre, kihasználva a lehetőségek tárházát, hiszen, kedvükre foglalhattak
földet, tarthattak állatokat, korlátlanul vadászhattak, kinek mihez volt
tehetsége és hajlama.
Az
új kontinens gazdagsága kiapadhatatlannak látszott, mindenki jól járt vele.
Illetve, majdnem mindenki. Az őslakosokat kiirtották, mert hát, „áldozat nélkül
nincs győzelem”… Ez bőven belefért. Kétség nem férhet hozzá, az új világ
győztesei mi voltunk.
Azóta
sok idő eltelt már, mindez történelemmé szelídült, természetessé vált. Senkinek
sem fordul meg a fejében, hogy az, ami pár millió „pogány vademberrel” történt,
megismétlődhet ma, a kulturált, fejlett jelenben. Velünk, az akkori
győztesekkel.
Néhány
évvel ezelőtt, itt-ott, titkolózva, elkezdték emlegetni az új világrendet és
elkezdték körvonalazni, hogy miben is állna ennek a lényege. Több elnevezéssel
is találkozhattunk: Great Reset, avagy a nagy újraindítás, New Age – az új kor.
A lényeg ugyanaz. Az emlegetett új korszak a totális, lélektelen diktatúra,
globális kommunizmus. Jóval kevesebb földi lakosságra tervezett, a
magántulajdont és az önrendelkezést teljes mértékben megsemmisítő rendszer,
amelyben az embereknek csak dolgozniuk kell és cserébe minden szükségletüket
biztosítják – akár a gyerekeknek –, amíg együttműködőek. Annak érdekében, hogy
a különböző vallások ne okozzanak társadalmi ellentéteket, kitalálták az
egységes világvallást, hiszen, az embernek szüksége van a lelki kötődésre is. A
terv tökéletesnek tűnik. A Föld megmaradt lakosságának meglesz mindene. A
fizikai és a lelki jólétéről egyaránt gondoskodnak, cserébe csupán feltétel
nélküli engedelmességet kell tanúsítani és gondolkodás nélkül szolgálni.
Persze, ehhez szükséges a létszám optimalizálása, amelyen már egy ideje gőzerővel
dolgoznak, a magántulajdon felszámolása, amire már megvan a kidolgozott terv,
az egyházak uniformizálása, amely már célegyenesben van, és az egyén
függetlenségének megszüntetése, ami az internet segítségével sikeresen zajlik.
A
társadalmat lezüllesztették egy olyan szintre, ahol csak a saját érdekük,
jólétük számít. Nincs haza, nemzet, hit és erkölcs! Ma már ott tartunk, hogy a
saját utódaik jövője sem számít, csakis az, hogy alantas emberi ösztöneiket – evés
(zabálás), a tárgyi javak birtoklása (harácsolás), a carpe diem, a szexualitás
(aberrált vágyak) –, kielégíthessék. Három-négy évvel ezelőtt, amikor erről
írtam, még sokan hitetlenkedtek, esztelen riogatásnak vélték. Kaptam érte
hideget-meleget. Furcsa lény az ember: amitől tart, azt nem akarja meglátni,
még akkor sem, ha a szemét veri ki. Mindig csak egy apró részletet lát, de a
puzzle darabjait képtelen összerakni… Vagy talán nem is akarja az összképet
látni?
Ám, a világ gyorsan változik és mára az „új világrendet” a társadalom elfogadja, mint megállíthatatlan folyamatot, mint megváltoztathatatlant, mert elhitették, hogy ez így van. Pedig, ezt a folyamatot mindössze néhány beteg elme irányítja és a szolgák hada (politikusok) teljesíti a parancsot. Velük elhitették, hogy különbek lesznek az átlagszolgánál. Pedig ők, csak a később kivégzendő kápók. A fő mozgatórugó a pénz és a hatalom primitív, olcsó mámora.
Milyen hatalom az, amely szolgál és retteg? Milyen pénz és vagyon az, amely egy virtuális számsor csupán? Ezért a két dologért ma a népirtásra is hajlandók ezek az alantas lelkű, alja szolgák. Elég csak körülnéznünk az irigyelt Nyugaton, és erről máris megbizonyosodhatunk.
Mi
is az a vagyon, amely bankszámlákon hever vagy éppen „bitcoin”-ban? Miért van
szükségük az embereknek drága ékszerekre, rongyokra és milliós táskákra? Mert azt
hazudták nekik, hogy ez a jólét. Pedig, akinek fedél van a feje fölött, étel az
asztalán, van tiszta vize, családja és egészsége, annak mindene megvan. Minden,
amit Isten a teremtményének szánt. Hiszen, nekünk adta a teremtett világot,
tehát, nekünk boldognak és elégedettnek kéne lennünk ezzel az ajándékkal.
Csakhogy: az embert megrontották, elégedetlenné tették, a lelkét kiürítették és
a valódi kincsek helyett, csupán üvegcserepeket hintenek elé. Lehet az ember
boldog és elégedett egy ilyen, sátáni, aberrált világban? Lehet-e úgy
egészséges a lelke, hogy Krisztust kizárják az életéből, hazugságokat hirdetnek
az Evangélium helyett?
Elfeledtetik
vele az erőt, a hitet, amellyel megállíthatná ezt az őrületet. Az új
világvallás arra neveli a jámbor embereket, hogy birkaként bégessen az
engedelmesség kórusában és csak azokba marjanak, akik nem bégetnek együtt a
kórussal. Kiforgatják Krisztus szavait a saját szájízük szerin, s közben egymás
torkának ugrasztják a hagyományok szerint élő keresztényeket. Rombolnak és a
romokon a saját szemétdombjukat építik.
Hol a mi helyünk ebben az éppen kibontakozó rendszerben, az új világrendben? Szerintem, ezt mi magyarok a lelkünk mélyén érezzük, hiszen a sok szenvedés és az ellenség minden fondorlata ellenére is megtartott minket a Fennvaló – eddig. Nem nekünk kell ide-oda csapódnunk, hanem példát kell mutatnunk. Egyesítenünk kell a magyar kereszténységet, ahogyan azt Szent László tette. Bíznunk kellene abban, hogy közbenjárónk, az Istenszülő, a Magyarok Nagyasszonya megtartja nemzetünket. El kell vetnünk a tudatunkba táplált ellenségeskedést, amelyet az egyházak, mint emberi intézmények generáltak évszázadok óta, ellenséggé aljasítva magyart a magyar ellen. El kell fogadnunk végre, fel kellene fognunk a nagy és végzetes önzés közepette, hogy testvérek, magyarok vagyunk mindannyian… katolikusok, reformátusok, valamennyien. Évszázados szokásainkat megtartva, de egymással összefogva győzhetünk csupán a gonosz ellen. Szent László és a Magyarok Nagyasszonya minden magyar védelmezője és megtartója, a magyar keresztény kultúra lelkünkbe ivódott, természetes része, amíg Krisztust követő magyar él a Kárpát-medencében, akár katolikus, akár protestáns. Az ellenségeskedés itt és most, elveszítette politikai jelentőségét, azt, amiért létrejött, amiért a kereszténység ellenségei megszervezték és létrehozták e szánalmas hitbéli különbözőséget, belerondítva a magyar keresztény egységbe!
Ma, ugyanazok írják a történelmet, és ugyanazok igyekeznek ma is megsemmisíteni a maradékot, azaz, minket, protestáns és katolikus – keresztény – magyarokat! Ezt a tényt figyelembe véve kell tehát, gondolkodnunk, cselekednünk, hogy keresztény hitünkben egyesülve, Krisztus erejével legyőzzük az új világrend aljas és sátáni törekvéseit, a nemzetgyilkosságot, a lappangó magyarellenességet az élet minden területén… biztosítva utódainknak a következő évezredet.