Általános felháborodást okozott az Európai Unióra jellemző, a konzervatív erkölcsi felfogástól messze álló olimpiai nyitógála. Ki-ki az Utolsó vacsora kigúnyolását vélte felfedezni benne, mások a görög mitológia sárba tiprásáról beszélnek, a rendezők tagadják, hogy ők, szánt szándékkal, bárkit is sérteni akartak volna. Pedig, ez a nyitógála nem volt más, mint Európa mai bemutatkozása, a nihilizmus, az erkölcstelenség, a szellemnélküliség, és az értéktelenség tora. Egyfajta szonda, nyilvántartás, statisztikai felmérés. Lehet hisztériázni, lehet a kereszténység meggyalázásáról beszélni, csak fölösleges. Mert Európa ma ilyen. Ilyen a maga kereszténység-maradékával, ilyen a maga vallástalanságával, erkölcstelenségével, LMBTQ-jával, keresztény egyházaival, papjaival és püspöki karaival, Vatikánjával egyetemben.
Ebben az európai förtelemben, amelyet egy diktatórikus kisebbség ural, a józanság hangja úgy elvész, mint a tihanyi echo. A politikusok elbagatellizálva, legyintve reagálnak. A mai politikai keresztények a maguk érdekében, Jézus Krisztus védelmében alig nyitották ki a szájukat. S, ha kinyitották is, csak halkan, egymásnak suttogják el a nemtetszés szavait. A mai keresztények, egymást sokkal nagyobb hangon, és sokkal nagyobb szeretetlenséggel ostorozzák, mint azokat, akik ezt az ocsmányságot rákényszerítették a világra. Ám, itt és most nemcsak a keresztények érthetetlen és botor, megbocsájtó magatartásáról van szó, hanem Európa össztársadalmáról, politikusairól, megmaradt kereszténységéről is.
Mert mi is történt Párizsban, az olimpiai nyitógálán?
Semmi más, mint a világhatalom tesztje. Egy teszt, amely megmutatta, hogy az európai társadalmak hol állnak a hangoztatott kereszténységükben, értékrendjükben és miként reagálnak egy olyan támadásra, amelyet maguk a tesztet elrendelők dobtak a köztudatba. A gálán ugyanis a görög mitológia alakjait, az olimpia eredetét és a görög isteneket mutatták be, majd egy lakoma képei jelentek meg, amelyről bedobták a köztudatba, hogy az az Utolsó vacsora kigúnyolása. Azokból az élő képekből normális embernek nem ez a krisztusi esemény jutott volna eszébe, ha nem szándékosan terjesztették volna el, hiszen egy erkölcsileg elfogadhatatlan színpadkép jelent meg, gusztustalan szereplőkkel. A köz azonban bekapta a horgot és felhördült, de csak a maga módján. A francia püspöki kar először tiltakozott, majd a tiltakozás, sajnálkozássá zsugorodott, más püspöki karok meg sem szólaltak (mert értették a világhatalom módszereit), a Vatikán pedig, elítélte a történteket, mintegy összejátszva a provokátorokkal. Erőteljes és fajsúlyos tiltakozás nem volt… az ügy szépen, lassan elalszik, mintha meg sem történt volna. A provokátorok megnyugodhatnak abban a tudatban, hogy az európai társadalom szellemi, lelki, hitbéli leépítése sikeres volt, a szonda nem érte el a piros zónát.
Az senkit nem háborított fel, hogy Marie Antoinette lefejezésének ünneplése arra a korra emlékeztetett, amely korban elkezdődött az a folyamat, amely a mai Párizs képét mutatja. A nagy francia gyilkosságsorozat tehát, nem piszkálta meg a nézők, az aberrált rendezésben a görög olimpia miatt hisztiző „keresztények” érzéseit. A szondázás tehát, tökéletes képet mutatott a mai Európáról, annak érzéketlen társadalmáról, de arra is jó volt, hogy általánosítva, minden franciát utáljanak a nem francia keresztények… Sátáni szellemi és lelki orgia ez, hiszen az emberi ész és logika fel sem fogja azt, amit művelnek vele.
Mi, magyarok sem lehetünk büszkék ebben az európai környezetben önmagunkra. Hiszen, a magyarság egyetlen összetartó erejéről, a kereszténységről, sem Tusnádfürdőn nem esett szó, sem a MOGY meghirdetett programjában, amelyet a Magyar Kormány tekintélyes összeggel támogat. Fellángolt az államilag támogatott újpogányság, semmibe véve azt, hogy eleink egyistenhitére épült a kereszténység, amely ezer évig, azaz a kommunista, majd liberális elnyomás kezdetéig fenntartotta az országot, és összetartotta a magyar nemzetet.
A MOGY rendezvényének internetes
beharangozójában is csupán az jelenik meg, hogy „Szükség van rá, hogy az új világrendben a magyar műveltség
méltóképpen élhessen tovább.” Ám, felteszem a kérdést: A magyar kultúra létezik-e magyar
kereszténység, Krisztus-követés nélkül? Lehet-e számunkra kedvező új világrend,
kereszténység nélkül? Lehet-e úgy megtartani a keresztény értékrendet, ha nincs
mögötte elkötelezett hit?
Nem e sorok írójának a tiszte a válaszadás. Az elkövetkezendő évek drámai valósága, az emberi értelmet túlhaladó embertelenségek megjelenése fogja megvilágosítani a megmaradt társadalmat… ha lesz még ilyen. Lehet lehetőségekről beszélni, lehet mesteri módon felvázolni a jövőt, lehet hódolni az ismeretlen, elképzelt múlt előtt, de a kereszténység megtagadása, a hit kizárása, a magyarság kötődésének felszámolása a Szent László-i kereszténységhez, öngyilkosság. A kapitalizmus és az újpogányság mind a múltunkkal ellenkező, mind a jövőnket megsemmisítő, társadalmilag elfogadott szellemiség, gazdasági és erkölcsi zsákutca.
Nem állunk tehát messze a párizsi olimpia megnyitójától sem hitben, sem szellemiségben, sem mai európaiságban. A szánk még nagy, harsogjuk a keresztény értékmentést, de a tetteink, az erkölcsünk, az egymás iránt tanúsított magatartásunk, hazaszeretetünk és kereszténységünk szépen, lassan megegyezik a nyugatiakéval. A szonda tehát, minden ellenkező híreszteléssel szemben, Magyarország, Mária országa tekintetében is kielégíthette a világhatalmat. Itt sem kell tartaniuk kiállástól, hangos tiltakozástól… Minden mehet a maga útján… tovább…
A kísérlet épp olyan sikeres volt, mint a Covid idején. Csak másképp!
Stoffán György