Dohogok magamban, amikor egy-egy olyan történelmi eseményre emlékezik a nagyérdemű (vagy csak az ön-, és népámító politikusok), amely történelmi események máig negatívan hatnak. Dohogásom oka pedig nem más, mint az a hazudozó, tudathasadásos állapot, amelyet mára teljesen helyénvalónak vélünk, illetve amelyet termlészetesnek igyekeznek elfogadtatni velünk.
Nézzük sorban:
1.
A kommunisták teherautókra
parancsolják a nemességet, évszázados javaikat, tulajdonaikat lefoglalják, államosítják,
földönfutóvá teszik a nemességet. Betiltják a rangokat és a nemesi előneveket,
amelyek évszázadokig a családnév része voltak. A nép szabadon rabolhatja ki a
kastélyokat és kúriákat.
2.
A szerzetesrendeket
feloszlatják, a szerzeteseket kényszerlakhelyre szállítják, sokakat
letartóztatnak, megölnek… értékeiket megsemmisítik, államosítják.
3.
A kórházakból
elzavarják a betegápoló szerzeteseket. Az intézkedés ellen tiltakozó orvosokat
és világi személyzetet letartóztatják.
4.
Bezárják
az egyházi iskolákat, a tudós tanárokat elzavarják, bebörtönzik, megölik.
5.
A
tanárképzést átveszik a kommunisták, egyben meghatározzák, hogy évente hány
papnövendéket vehetnek föl a püspökségek.
6.
Betiltják
a keresztény civilszervezeteket, és a Cserkész Szövetséget, helyükbe kötelező belépéssel,
kommunista szervezetek lépnek. Az ellenkezőket letartóztatják. Koncepciós
perekben elítélik a fiatalsággal foglalkozó egyháziakat.
7. A népbíróságok százával ítélik halálra az ártatlan embereket, volt hivatalnokokat és katonatisztelet, az internálótáborok megtelnek a vallásuk vagy nemzetiségük miatt elítélt ártatlan polgárokkal.
Hosszan sorolhatnánk még a kommunisták által elkövetett törvénytelenségeket, bűncselekményeket, ám azt gondolom, hogy a legfőbbeket felsoroltam. Tegyük fel a kérdést: Mi változott, mi lett jobb vagy rosszabb az úgynevezett rendszerváltás óta?
Nézzük sorban:
1.
A
nemesi előnevek használata a kommunista törvény alapján továbbra is tilos, a
családi javak nem, vagy csak elenyésző részben kerültek vissza a tulajdonosaikhoz,
a hatalom gyakorlói szabadon garázdálkodnak továbbra is kommunisták által
államosított értékekkel, családi vagyonokkal.
2.
A
szerzetesrendek működési engedélyét visszaadták ugyan, de a korábbi negyven év
tiltásai miatt egyetlen rend sem tud többé olyan hatékonyan működni, mint a
kommunista diktatúra előtt. A politikai támadások és az általánossá vált
egyházellenesség miatt súlyos hátrányokkal küzdenek. Ezek alól kivételt képez
az a két-három szerzetesrend, amely szövetséget kötött a liberális világhatalommal
és elfogadta a támogatásukat.
3.
Az
egészségügyben és a betegápolásban nem dolgoznak szerzetesek, azonban szűkös
személyi kereteikhez igazodva, a szegénygondozásban aktív részt vállalnak, állami
támogatás nélkül.
4.
Az
egyházi iskolák szabadon működhetnek, de nem lehet saját tanmenetük, nincs az
egyházi iskolákra szabott tanterv. Kötelesek ezek az iskolák az állami iskolákkal
azonos tanterv – Nat – szerint oktatni.
5.
Hasonlóképpen
nem lehet az egyházi iskolák erkölcsi követelményeinek megfelelő tanárképző intézményeket
alapítani, azoknak megfelelő tantervet biztosítani, egyházi felügyelet mellett.
A rendszer megfelel az 1789-es elveknek.
6.
Nincsenek
olyan egyházi szervezetek, amelyek a kultúra és a továbbképzés ügyét tovább
vinnék. A cserkészet is csak szűk kört érint, a fiatalságnak nincsenek
szervezetei, országos szellemi, kulturális és egyházi közösségeket senki nem hozott
létre 1989 óta. A magyar ifjúságot magára hagyta az állam és az egyház, így
nincs következetes jövőépítés, nincs jövőkép.
7. A bíróságok és maga az igazságszolgáltatás, komoly erkölcsi válságban van. Az igazságszolgáltatás társadalmi megítélése súlyos kérdéseket vet fel, mert a túlkomplikált és sokféleképpen értelmezhető törvények nem a konkrét irányt mutatják, hanem ezernyi lehetőséget biztosítanak a kiskapukhoz, de az állami, politikai, uram-bátyám beavatkozás egyes ügyekbe, a tapasztalatok alapján szintén nem kizárható. Továbbá a jogfolytonos bíróság nem kért bocsánatot a magyar nemzettől a történelmi korokban elkövetett súlyos jogsértésekért, koncepciós perekért, halálos ítéletekért és a politika által megrendelt ítélkezéseiért (Pl.; 2006.). Emellett a kommunista bűnelkövetők ellen hivatalból nem lépett föl az igazságszolgáltatás!
Tehát, amikor emlékezünk, amikor ünnepelünk vagy gyászunknak adunk hangot mindig valami álságos, megjátszott öröm vagy bánat lengi körül a megemlékezéseket. Mert 1989. óta nem csináltunk semmit, nem léptük át 1789. kereteit, nem szakítottunk a kommunista beidegződésekkel, és hangoztatunk valamit, aminek semmi értelme sincsen: a demokráciát… ami ugyanaz, mint a kommunista időkben volt. Mindent rá lehet húzni, mindent meg lehet vele magyarázni, mindennek az oka és okozataként lehet emlegetni. A rend és az erkölcs, a tisztesség és a becsület, a hazaszeretet és az „önzetlen” parlamenti szolgálat megerősítője és cáfolata, egyben. Egy furcsa világot élünk tehát, a maga emlékivel, ordas hazudozásival, a politikai és nemzeti tudathasadás, a demencia és az új világ embertelensége forgatagában.
Jó volna kijózanodni, mindent újragondolni és visszatérni a hit, a normalitás, az erkölcs, a nemzet és az emberiesség talajára… mert hazugságra építeni a jövőt, egyenlő a jövőtlenséggel, azaz, a pusztulással!
Stoffán
György