2024. március 12., kedd

„Monnyonle” a Balog püspök is… meg mindenki! (glossza)

Amikor Torgyán Józsi bácsi felállt a parlamenti patkóban és elkezdett beszélni, már a sajtópáholyban előre röhögtünk és vártuk azt a részt, amikor az FKGP nagyvezére felszólítja valamelyik szoci politikust, hogy „Monnyonle!”. Persze a lemondásra szólított szocival a szünetben együtt kávézott Józsi bátyánk, de a műsor azért a fotelból politizáló nagyközönség számára amolyan léleknyugtató jelenet volt nap-nap után.

Ma hasonló ehhez a torgyáni fellépéshez a bal-liberális oldal. Bárkit kineveznek, bárki kerül szóba a jobboldali politikusok közül, a Bulgarica bovis vezetésével az egész ellenzéki oldal belekezd a kóruséneklésbe, olyan ünnepélyes modorban, mintha Händel Hallelújáját énekelnék. „Monnyonle” a frissen megválasztott elnök, mert olyat tett, ami a baloldal erkölcsi normájába egyszerűen nem fér bele: hazudott – állítják ők. „Monnyonle” Trócsányi, „monnyonle” Orbán Viktor is… ja, és vele még az is a baj - mint hallom az utca balos ténfergőitől, hogy tulajdonképpen Bicskén ő maga kérte az igazgatót, hogy abuzálja a gyerekeket, és ő adott kegyelmet K. Endrének, sőt, a zabolai Mikes-kastélyt is ő vette meg a vejének, de valószínű, hogy az amerikai választásokba is beavatkozik a magyar titkosszolgálat, akiket a kínai rendőrök fedeznek majd. Igen ez a Viktor egy gonosz szellem, aki úgy forgatja a világpolitikát, ahogy neki tetszik. „Monnyonle” azért is, mert a Putyin belekezdett ebbe a háborúba. Ugynis, „a Zorbán monta nekije!” A baloldal azt is tudni véli, hogy a Vatikánnak is a Zorbán dirigál, mert Bergoglio bácsi jóváhagyta a homoszexuálisok megáldását, amit ezért kellett neki jóváhagyni, hogy az a sok homokos Fideszes végre összeházasodhasson… szegény Bergogliot meg azóta szidja a világ a Zorbán miatt - beszélik a balosok villamoson, buszon, mindenütt... 

No, de itt van az a szerencsétlen Balog püspök, akinek a lemondását szintén halaszthatatlannak tartja a többségében eszerint református érzelmű, aggódó bal-liberális. Nem tudják elviselni, hogy az „egyházuk” besározódott ezzel a bicskei kegyelmi üggyel, ami nagyban hasonlít a kászon-altízihez, de ahhoz valamiért nem mertek csak egészen halkan hozzászólni… így most „a” Balogon verik el a port. A baloldalon már azt is feltételezik, hogy voltaképpen nem is a Zorbán a főbűnös, hanem a Balog pispek, mert ő irányította és vezette az országot, Katalinunk és Juditunk előírt buktájáig. Tehát, Balognak mennie kell még az általa elnökölt alapítvány éléről is. Sőt egyenesen le is kellene lőni ezt a református, mindenért hibás ördögöt - hallom a Lehelen, a "politológus" zöldségestől. (A lemondással persze, minden normális ember egyet kellene, hogy értsen... és nem - csak - a kegyelmi botrány miatt!)

A baloldal persze, azért különbözik Józsi bátyánktól, mert azt a sok marhaságot, amit az utóbbi időben összehazudoztak a jobboldalról és annak politikusairól, már-már el is hiszik maguknak, szemben Józsi bátyánkkal, aki miután elmondta a kötelezőt, Kovács Laci bácsit átölelve ment a büféhez, ahol még fizette is Kovács bácsi kávéját. A mai ellenzék,   bizonyára nem menne kávézni a lemondásra szólítottakkal. Ők szavatartó emberek, „becsületes”, „jó reformátusok” és olyan erkölcsi piedesztálra rögzítették magukat az évek során, mint Kun Béla vagy Rákosi Mátyás. Így, hát ők, amit ma ígérnek, azt be is tartanák. Egyetlen fájdalmuk van: nem ők kezelik a kasszát. És ha a proli irigy, akkor nagyon irigy tud lenni. Ez pedig, súlyos következményekkel jár - mint láthattuk korábban a nyilasok, majd átöltözve az ÁVH-sok esetében -, rajtuk kívül mindenkire. 

Ezért szerintem a bal-liberális oldal „monnyonle”! Hiszen sokkal több közöttük a homoszexuális, az önmutogató, a nyilvánosan kielégülni vágyó, az elítélt bűnöző, a sikkasztó és az abuzáló, mint a másik oldalon. Tehát, egyelőre semmi nem indokolja a kormány és holdudvara követelt, és tömény hazudozással alátámasztott lemondását. Persze, csak akkor, ha tényleg nem kávéznak együtt a balosokkal…    

Stoffán György