Sok
esetben jó, ha az embernek van ideje és kedve is gondolkodni ezekben a
hazugságokkal és háborúval terhes időkben. Igaz, nem mindegy, hogy hol és
milyen körülmények között. A magam esetében nem a legrózsásabban alakultak ezek
a körülmények, hiszen egy infarktus és egy Covidtól kapott tüdőembólia késztet
és kényszerít a csendes, megfontolt gondolkodásra.
E két, nem sok jóval bíztató betegségem alatt először azon kezdtem el gondolkodni, hogy mennyire ostoba az emberiség. Velem együtt. Hiszen a nyugodt, kiegyensúlyozott élet helyett – igaz, a politika aljas hazudozásának tudhatóan –, beszáll az ember a teljesen fölösleges vitákba, amelyekben voltaképpen egy nagy és régen megfogalmazott, évszázadok óta lassú kivitelezésnek örvendő forgatókönyv átvert alanyai vagyunk civilként, újságíróként, íróként, magyarként és keresztényként egyaránt. Ezt a forgatókönyvet ma már nem egyes államok vezetőinek leosztott parancsokkal teljesítik be, hanem a világkormánynak esküt tett, hazudozó politikusok viszik nemzeteiket a vágóhídra egy őrült ideológia mezsgyéjén. Úgy alakítják a társadalmak lelkiállapotát, hogy azok majd maguk követelik a rendcsinálást, amit meg is kapnak, csak nem aképpen, ahogyan azt elképzelik.
Jobb-,
és baloldali pártok hitegetik a népeket sajátjuknak vallott, de jó pénzért
hirdetett, idegen érdekeket támogatva. Ki-ki, nemzeti színekben, mások az Unió lassan
sárgáról vörösre váltó csillagos zászlaja alatt, megint mások egyenesen az USA
lobogóját lengetve. S teszik ezt a társadalmak megtévesztésével, nemzetközi
jogokra, európai „értékekre” vagy vallási előírásokra hivatkozva, de egyféle
parancsot teljesítve. Így vész el a társadalom erkölcsi ítélőképessége is… Lassan
lopakodik be Magyarországra is minden, ami a Nyugatot egy bűzölgő trágyadombbá
alakította, ám, politikai nehézségek ide vagy oda, egyetlen szót sem hallunk
arról, hogy ebből a bűnös, erkölcstelen és embertelenül aljas konglomerátumból
kilépnénk. Bizonyára megvannak a bilincseink, de rettenetes látni, hallani és tapasztalni
azt a két ló egy fenék alapon működő politikai manőverezést, aminek – mint
tudjuk –, a magyar politikai életben évszázadok óta szörnyű, a nemzetre
vonatkozóan végzetes következményei voltak. Mert a magyar politika is kénytelen
– különösen 1920. június 4-e óta – a világkormány követeléseit végrehajtani.
Kicsi ország lettünk, a maihoz hasonló politikai melléfogások, a politikusok kapzsisága,
megvásárolhatósága és nyereségvágya okán. Persze, mindezt rá lehet fogni az
ország érdekeinek szolgálatára, a „mi lesz ha, ellenkezünk” fenyegetésekre, közben
pedig, a nyakunkra tekert kötél előre látható szorításából nem kitörni akartunk.
Ehelyett beléptünk ebbe a magyarság számára is végzetes európai bűnszervezetbe,
ahol immár papokat ölnek, vernek agyon. Ahol a készpénzt és a magántulajdont
Sztálinnál mesteribb és erőszakosabb, de kegyesebbnek tűnő módon kívánják
megszüntetni, és még azt is aláírtuk, hogy a ránk eresztett tömeggyilkos
járványok esetén a WHO dönti el, hogy a világban, köztük Magyarországon is, kik
haljanak meg, mitől és hányan…
Közben, a keresztény Európa felszámolása is folyik egy világvallás kialakításával, a krisztusi törvények és tanítások lassú és következetes felszámolása mellett. Mi, itthon tűrjük a hazaáruló ellenzék minden ostoba és nemzetellenes megmozdulását, a pénzmosásaikat, és azt, hogy immár – szégyenszemre – a kormány által is támogatott nagyobb beruházásokon dolgozókat sem fizetik ki sem az al-, sem a fővállalkozók, mert felvéve a milliárdos támogatásokat, egyik cégből a másikba átsíbolják a pénzt, s a dolgozóknak azt mondják, hogy csőd van… és ezeket a dolgozókat senki nem kártalanítja. Az élet minden területén káosz és anarchia van kibontakozóban – Magyarországon is.
Bizony,
sokan élünk (még) ebben az országban, akiknek egy életre elég volt, hogy
magyarok és keresztények, de ennek a vékonyka társadalmi rétegnek nincs, vagy
csak nagyon halk hangja van. Mert ma mindenki pártokban, ellenzékben és
kormánypártban gondolkodik, nincs, aki képviselje a Mozartot, Händelt, Goethet,
Schillert vagy a Botticellit szerető, művelt és kultúrára éhes, pártnélküli embereket.
Hiszen az egyik oldal, habzó szájjal orbánozik, gyűlölve mindent, ami magyar. A
másik oldal pedig, kereszténynek hirdetve magát pénzzel, ilyen-olyan,
vissza-visszacsepegtethető horribilis támogatással bizonygatja igazát és azt,
hogy bizony mi védjük a keresztény értékeket. Igaz, azt senki nem veszi észre,
hogy ezek a keresztény értékek, amelyekről szó van, olyanok, mint a lemerült,
töltő nélküli, legmodernebb mobiltelefonok. Jól mutatnak, de használhatatlanok.
Miért?
Mert már az egyházi iskolákban is eluralkodott a „központi liberalizmus”, a
történelemtanítás néhol egyenlő a nullával, és ha egy-egy elszánt ifjú latinul
akar tanulni, kiderül, hogy maga a frissen diplomázott tanár sem volna képes beszélgetni
a kultúra „holtnak” titulált csodálatos nyelvén.
Azt azonban tudjuk, mikor van egy-egy celeb születésnapja, mert a Miniszterelnök úr felköszöntötte, s „nagyszerű fotók” is készülnek az új magyar „kultúra” képviselőivel, kormányunk kedvenceivel. Azt is láthatjuk a közösségi oldalakon, hogy melyik politikus mit ebédelt, hogy egyes, másvallású, magas rangú vezetők miként édelegnek a katolikus közösségekben, szavazatokat gyűjtve, hol „fest”-eznek és éppen milyen autóba ülnek, amit a magyar emberek befizetett adójából volt szerencséjük megvásárolni. Vagy tényleg ilyenek lettünk, vagy az olykor trágár és esztelen, logika és hatásvizsgálat nélkül tobzódó fizetett médiánk csapnivaló… Ám, hogy baj van, az bizonyos.
Hasznos
dolog tehát, a kórházi ágyon elgondolkodni a jelen Magyarországán, ám, felsejlik
Mercutio igazsága: „Átok mindkét családra! Ők tettek engem férgek ételévé…” Igaz,
egyelőre csak az élet és a halál mezsgyéjén egyensúlyozom, de a negyven év nemzeti-keresztény
újságírás bizonyára nem kedvezett ennek a mai állapotomnak.
Mindössze annyit köszönhetek – magamnak –, mint amennyit mestereim és barátaim dr. Tallós Emil, Kipke Tamás vagy Szentmihályi Szabó Péter köszönhettek szintén csak önmaguknak: A nemzetemmel és a hitemmel összefüggésben a lelkiismeretem tiszta maradt… Magyar és keresztény tudtam és akartam maradni minden körülmények között, mégha ez sokszor keserédes szerelem volt is.
És ha a Fennvaló úgy dönt, hogy van még dolgom idelenn, az is maradok! Pártokon és eszméken, kívül és felett… a Bibilia és a Szózat útmutatása szerint.
Stoffán
György