2022. december 10., szombat

Gyerekek a tüntetéseken, avagy hol van ilyenkor a gyámügy és az ifjúságvédelem?

 

Az utóbbi idők "diáktüntetéseinek" elmaradt jogi következményei súlyos kérdéseket vetnek fel. Mintha Magyarországon nem lenne ifjúságvédelem, nem lenne gyámhatóság, mintha a gyermekek ellenőrizetlenül, a politikai életnek és a felnőttek, tanáraik ostobaságának az áldozataivá válhatnának. Sokan már áldozatok is lettek, hiszen a tüntetésen való, tanárok által szervezett részvétel is törvényellenes, tekintve, hogy az iskolákban a politikának nincs helye. Ám, az amit ma okkal vagy ok nélkül a tanárok, a diákok hátrányára tesznek, az törvényellenes és büntetendő is egyben!

Nem látok olyan intézkedéssorozatot, amely ezt a törvényszegést megakadályozná. Nincs rendőri intézkedés, igazoltatás, nincs jelzés a szülők felé, szabadon zsarolhatók a diákok, és kiskorúak is viszik a trágár feliratú táblákat a liberális és kommunista politikai pártok, és idegen érdekeket szolgáló, világpolgár szervezetek megbízása alapján. Másutt ezek a fiatalok előre felállított színpadokon ocsmány beszédek alatt és mellett olyan viselkedést tanúsítanak, amely társaikat erőszakra buzdítja, és az ott lévő felnőttek, tanárok(!) semmit nem tesznek ezeknek a viselkedésformáknak a megakadályozására.

Elsősorban a szülők felelősségét kellene megvizsgálni, amely egy átfogó igazoltatás és őrizetbe vétel mellett megtörténhetne, hiszen a gyerek után a szülőnek kell a rendőrségre mennie, ahol a szülőnek számot kellene adnia arról, hogy tudott-e és engedélyezte-e a gyermeknek a tüntetésen való részvételt.

Másodsorban, annak az iskolának és a szervező tanárnak a felelősségét kell megvizsgálni az igazoltatás után, aki a gyermeket, mint az intézmény tanulóját rávette, beszervezte a tüntetésen való részvételre, és elősegítette azt a magatartást, amelyet a tanulók ott tanúsítottak. Minden ebbéli cselekmény ugyanis bűncselekmény, kivált, ha kiskorúak az elkövetők, a felbujtottak.  

Azonban, semmi nem történik. A gyerekek az utcán tüntetnek, és fogalmuk sincs miért, ki ellen és kiknek az érdekében. A felnőttek pedig, de facto halálos veszélynek teszik ki a gyermekeket, hiszen sem a szülő, sem a sértődött és magát megbántottnak érző tanár nincs tisztában azzal, hogy egy kreált, szervezett vérfürdő is előfordulhat a semmitől vissza nem riadó nemzetközi, liberális nácizmus követőinek a részéről. Hiszen ezek a tüntetések, amelyekbe a gyermekeket is bevonják, egy hatalomátvétel, egy kormánybuktatás célját szolgálják, s nem tudjuk, mikor lépnek e folyamatban újabb szintre, amikor a társadalmat is belevonják a sátáni tervbe. Akkor ezek a gyermekek halálos áldozatok lesznek!

Jó volna, ha a szolgálatok és a rendőrség parancsnokai végre tennék a dolgukat és bármilyen áron, de megvédenék a gyermekeket. Ha felnőttek cirkuszolnak, az az ő dolguk. A gyermekek bevonása viszont bűncselekmény! Ha a kormány, a rendőri szervek és más hatóságok sem lépnek, akkor ők bűnrészesekké válnak, váltak. Ha pedig, egy határt átlépnek a szervezők és a gyermekekből ártatlan halottak lesznek, akkor az, a ma cinkosnak tűnő hallgatásba vonult állami vezetés megtorolhatatlan bűnévé válik!

Jó volna tehát jogi, gyermekvédelmi oldalról megközelíteni ezeket a kormányellenes tüntetéseket, mert Majdan nem volt olyan régen, hogy feledésbe merülhessen… 

Az állami demencia nem nézheti tétlenül a politikai pedofíliát!...

Stoffán György