2020. január 25., szombat

A két pápa… megnéztem a filmet


Amikor a producer nekilát egy film elkészítésének, akkor vagy a kapott infók alapján készít egy, a jövőről szóló produkciót (lásd korábban a koronavírust előre vetítő film), vagy társadalomformálás céljából forgatnak valamilyen jól emészthető érzékenyítést. Minden hollywoodi film valamilyen célt szolgál. Ami a film bemutatása idején elképzelhetetlennek tűnik a filmvásznon, azt hamarosan a valóságban látjuk, tapasztaljuk, szenvedjük. Nem így a legutóbbi, óriási reklámmal beharangozott film, pazar szereposztással – Angol-olasz-argentin-amerikai koprodukcióban készül alkotás, Jonathan Pryce: Ferenc pápa, Sir Anthony Hopkins: Benedek pápa főszereplésével. A rendező: Fernando Meirelles, a forgatókönyvet Anthony McCarten írta.

A film elején, a Szent II. János Pál halála utáni konklávéról látunk fikciót. Ezt azt igyekszik elhitetni a nézővel, hogy Ratzinger és Bergoglio között zajlott a nagy „verseny”, amelyben Bergoglio a visszahúzódó (Szent Ferenc-i jellem) és pápává lenni nem akaró egyszerű főpap, míg Ratzinger bíboros hataloméhes (náci), lélek nélküli könyöklő. Tehát azért mondott le később, mert bár a hatalom után vágyott, de szellemi háttér nem állt mögötte. Talán ez a produkció legaljasabb szándéka (maga a bonyodalom), s erre épül az egész történet.

Ez a film is az érzékenyítés kategóriájába tartozik, de meglehetősen körmönfont és inkább propagandisztikus, semmint meggyőzőerejű. Világos és egyértelmű a célja: meggyőzni a kétkedő, Bergoglioval ellenkező véleményű katolikus és nem katolikus embereket arról, hogy voltaképpen Bergoglio az egyházat akarná megmenteni, amíg Őszentsége XVI. Benedek pápa csupán egy megvénül, kiégett, hitehagyott és itt-ott jellemhibás ember, aki igyekszik megszabadulni az erőszakkal, rábeszéléssel megszerzett egyházfői hatalomtól, felelősségtől, mert „nem hallja már Isten szavát”… amelyet a magához rendelt Bergoglio által érzékel ismét. A filmben Benedek pápa, mintegy kijelöli utódául Bergogliot, aki egyben megvilágosítja az egyház új és nélkülözhetetlen irányáról Benedek pápát.

Aki azonban ismeri Benedek munkásságát, értékeli Őt, mint tudóst, világosan látja, hogy a film mit akar beleerőltetni a néző fejébe. Egyfajta felmentés, elfogadtatás, szimpatikussá tétel Bergoglio irányába, miközben Benedek lejáratása, életművének, szellemiségének és ezzel az általa képviselt egyháznak a megalázása a cél.

Jálics Ferenc SJ. 
„Érdekes” önvallomást is láthatunk, amikor Bergoglio – aki köztudottan kommunista elveket vall (felszabadítás teológiája) és olykor Krisztus ellen támad liberalizmusával –, meggyónja a katonai juntával való együttműködését, amelyet a film úgy láttat, mintha az általa feljelentett és a junta kezére adott rendtársait, csupán megvédeni akarta volna a diktatúrától. Benedek e gyónás alatt felmenti Bergogliot, s megtudjuk azt is, hogy Jálics Ferenc megbocsájtott az őt, és Orlando Yorio jezsuita paptársát feljelentő Bergoglionak. (Jálics, a 93 éves szerzetes Bergoglio pápává választása után nem sokkal, a vatikáni hírügynökségnek kijelentette, hogy nem Bergoglio jelentette föl, míg a másik, a junta által megkínzott szerzetes, Orlando Yorio haláláig nem állt szóba többé Bergoglioval, akit a junta bukása után minden jezsuita rendházból kitiltottak.)  

Jellemzően a filmkészítőinek arcátlanságára, megjelenik a filmben egy zsidó vicc is, amit argentin katolikus tanmeseként ad elő Bergoglio Benedek pápának, mintha az, egy hatalmas és Benedek pápa hitbéli meggyőződését erősíteni akaró bibliai idézet lett volna. „Szabad-e imádság közben dohányozni vagy szabad-e dohányzás közben imádkozni…” (Ez a vicc szerepel a zsidó anekdotagyűjteményben, amelyet Budapesten adtak ki, s amely ezt a viccet az1890-es évekre teszi.)

A film egy Bergogliot felmentő és elfogadtató, képzelt beszélgetésekkel fűszerezett propaganda-film, amely a katolikus embert nem győzi meg, így megtekintésre nem javaslom. Inkább önigazolásként érdemes megnéznie azoknak, akik Bergolio-pártiak, és elfogadják, hogy egy hittudós hitevesztetté, lelkiismeretlenné és vén ostobává tudhat válni „abban a székben”, amelyet egész életén keresztül szolgált. XVI. Benedek pápa rettegett attól, amit a II. Vatikáni Zsinat tett az egyházzal. Pontifikátusa alatt számos olyan intézkedése volt, amelyekkel tompítani, lassítani igyekezett a zsinat egyházromboló hatásait.

Talán jobb lett volna, ha ez a produkció nem lát napvilágot, hiszen inkább árt a mai vatikáni vezetés hitelességének, mintsem használna. Az egyháznak sem tesz jót a film, hiszen csupán egy „bergoglionista”, nem keresztény képzelődést, egy hazug világot tár a néző elé, amellyel erősítheti azokat, akik egyébként is csak egyetlen dologhoz ragaszkodnak katolikusokként: a pápa mindenek-felettiségéhez.  A film, egy Benedek és Bergoglio által végigizgult TV-s fociközvetítéssel fejeződik be…    

A cáfolat... 
A Két pápa című ártó, és rendkívül gyengén sikerült propagandafilm mondanivalójának hitelességét, maga az élet cáfolta meg napokkal ezelőtt, amikor Benedek pápa és Sarah bíboros könyve megjelent…  


Stoffán György

És egy értékes hozzászólás a fb-ról: 

Emese Horvat Láttam az első bemutató alkalmával. 
Egyetértek a film kritikájával, viszont arról nem tett említést, hogy beleszőtték a bevándorlást, és a " Bella ciao" partizándalt, amit minden baloldali rendezvényen előszeretettel énekelnek a ballibsik Olaszországban. Különösen, amikor Salvini ellen tüntetnek.