Niedermüller!
Nem kezdem azzal,
hogy mi lenne, ha például… mert tudom a választ. Nemzetközi tiltakozás, és maguk
rohangálnának Brüsszeltől-New Yorkig panaszkodni és rettegni. Mert maguk
ilyenek, Niedermüller! Ilyenek voltak 1919-ben is, amikor a fehér, magyar,
keresztény, heteroszexuális képződményeket, azaz a magyar társadalmat
igyekeztek páncélvonaton körbejárva az országot megsemmisíteni. Majd pedig
negyven évig a fehérterror igazságtalanságáról írtak a maguk tankönyvei.
Niedermüller! Maguk
elvetik a sulykot ismét, de egyetlen szerencséjük ebben a mai világban az, hogy
a fehér, keresztény, heteroszexuális képződményeknek, azaz, nekünk, keresztény magyaroknak
immár több eszünk van, mint a maguk 1919-nél leragadt söpredékének. Mi
tanultunk a történelemből, maguk évezredek alatt nem tanultak semmit! Mi nem
fogunk most odamenni a VII. kerületi önkormányzat elé, és nem fogjuk magát pofán
vágni, felakasztani, leköpni, bár Szent László vagy Werbőczi István szerint mindhárom
opciót régen megérdemelné. Maga miatt még a maga szellemi közösségét sem fogjuk
vegzálni, és nem hangoztatjuk, hogy mennyire gyűlöljük magát és a magával
egyként gondolkodókat. Mert mi nem gyűlölködünk, Niedermüller! Mi nem!
Tudja, mit
csinálunk? Mindössze szánalommal nézzük magukat, mert egy olyan szellemiség
utolsó rugdalását látjuk magából is trágyaléként kifolyni a kamerák előtt, amelynek
követői száz esztendeig minden aljasságot megtettek, amit egy embernek nevezett
lény megtehet a másik ember ellen. Maguk olyan eszmét szolgálnak, amely kiirtja
a világot – magukkal együtt. Maguk a gyűlöletet szítják, ahelyett, hogy a békét
és a közös munkát választanák annak az országnak a felemelkedése érdekében,
amelyben élnek. Maguk ezt az országot akarják megszerezni maguknak, s nem hálásak
azért, mert eleiket befogadtuk, rejtegettük, védtük. Igaz, a „keresztény, heteroszexuális,
fehér képződmény” nem is azért tette, amit tett a maguk érdekében, hogy maguk
hálálkodjanak. Ugyanis nekünk Krisztus adott példát arra, amit magukért
tettünk, s abban is Krisztus mutat példát, hogy mire számíthatunk jótetteink
fejében maguktól. Semmi jóra: Korbácsra, keresztre… rágalmakra, és hamis
ítéletekre.
Csakhogy ez a
krisztusi figyelmeztetés nekünk kedvez. Így a „keresztény, hetero, fehér képződmény”
nem rejt magában magukra nézve semmi rosszat. Nem rejthet(!) gyűlöletet,
üldöztetést (hiszen a maguk legutóbbi üldöztetése is egy szocialista rendszer
sátáni cselekedete volt, s a mai Nyugat-európai üldöztetésük is szocialista és
liberális eszmerendszer keserű gyümölcse), s nem rejt szeretetlenséget.
Sajnálatot, szánalmat, és a gyűlölködéssel saját magukra hozott pusztulás vízióját…ami
miatt ma is azon gondolkodunk, miként lehetne magukat megmenteni attól, ami
magukra vár. Nem általunk – a fehér, hetró, keresztények által – hanem a
Teremtő által. Mert maguk nem a mi Atyánk gyermekei, hanem a kezdetektől a
hazugság atyjának gyermekei, akik megátalkodottan igyekeznek még Istent is
számon kérni. Pedig – Niedermüller – magának tudnia kellene, hogy amikor a
szeretet és a teremtés tökéletessége ellen lépnek fel, amikor Istent káromolják
és a keresztények ellen fröcsögnek, akkor újra és újra önmagukra hozzák Isten
haragját és megtorlását. Néhány ezer évük volt arra, hogy ezt megtanulják, de
maguk olyanok, mint a kiselefánt… nehezen tanul és könnyen felejt…
Nos, Niedermüller én
kérni akarok magától valamit: Próbáljon meg észhez térni. Nem miattunk, a
fehér, keresztény, heterók miatt… Nem! Önmaga és a szellemi közössége
érdekében. Mert bár a keresztény ember kötelessége menteni a rászorulókat, maga
ezt a kötelességtudatot felejteti el ostoba, gyűlölettől lángoló, és a saját
butaságát is kidomborító szereplései által. Ne tegye, mert maguknak más
menekülési útjuk nincs, mint a fehér, heteró, keresztény képződmények emberszeretete.
Maguk ugyanis ma még azt hiszik bársonyszékeikből, és milliárdos, külföldi gazdáik,
a maguk szemében világmegváltónak tűnő „nagysága” okán, hogy mi függünk
maguktól… pedig ez pont fordítva van…
Niedermüller! Ha
nehéz is ez a maga számára, mégis próbáljon a fentieken elgondolkodni… nem lesz
hiábavaló!
Stoffán György