Ha például azt mondanám, hogy: – ha nem lenne magyar kultúra,
akkor az itt élő népnek nem lenne semmije a pajeszon és a kapedlin kívül… – hát
lenne nagy botrány, lenne ántiszemitizmus ordítozás és e sértettség hevülete
másodpercek alatt átterjedne a dobrevi Unió magyarellenes parlamentjébe is…
 |
| Landeszman György |
Nos, az alapvető probléma, hogy ezt a kulturális háborút,
amely ma is folyik a magyar nemzet ellen, nem vették észre akkor, amikor még időben
szóltunk. Mert Antalléknak sokan szóltunk! Ám, akkor az volt az
ellenség, aki nyilvánosan beszélni mert az akkori jelenről, és a várható – mára beteljesedett – jövőről. Antallék állandó
megfelelni akarása nem a nemzeti érdekeket, hanem a Mazsihisz galiciáner elvárásait
követték. A kilencvenes években már világos volt, hogy az SZDSZ teljes erővel a
magyarság ellen harcol minden fronton. Volt itt „ki a magyar?” – kérdés, volt keresztény
kurzus emlegetése, és volt Landeszman-Zoltai kettős, akik pofátlanul és e
galiciánerek felsőbbrendűségével azt merték mondani, hogy: „ha nem lenne a
zsidó kultúra, akkor a magyaroknak csak a bőgatyájuk és a fütyülős barackjuk lenne…”
És akkor is szóltunk. Ma jó pénzért, százával osztják az észt
a nemzeti oldalon kultúra-ügyben, de
akkor a világ magyarságából mindösszesen hárman tettünk feljelentést, az akkori
Btk. 269.§-a alapján, ám, a bölcs ügyész – valami Nyilasi nevű bérenc – elutasította
a feljelentést azzal az indokkal, hogy Landeszman kijelentésének nincs (sértett)
alanya. A magyar nemzet már akkor sem volt alany a számukra. Azért biztos, ami
biztos, Landeszmant kitették Kanadába, hogy ott „pasztorálja” a híveit, engem
pedig azon nyomban felmentettek a három éve tartó „románellenesség” miatt, az Antall-kormány
és a Mazsihisz által nyakamba varrt perben. Románellenességem mindössze abból
állt, hogy a marosvásárhelyi vérengzés után, amelyben volt szerencsém tudósítóként
részt venni, és közelről látni miként verték ki Sütő András barátom szemét, hazahoztam
és a Szentkorona című lapban megjelentettem egy ottani magyar nyelvű plakátot,
amelyen az állt: „a románok románul viselkedtek”…. és bár ez igaz volt, a „magyar” bíróságnak más
volt a véleménye. Ahogy egy másik sajtóperben a székesfehérvári bírónő felszólított,
hogy ne tótozzam a felperest, mert az szlovák… Nos, nem is ez a lényeg, hanem a
magyar kultúra helyzete, amely szorosan kapcsolódik ahhoz a párhuzamos társadalmi
berendezkedéshez, amelyben élünk – itt Magyarországon is. Színházakra, művészeti
irányzatokra vetítjük rá azt a szellemi és politikai káoszt, amely voltaképpen az
erőtlenségünkből, a belső rendcsinálás – a folyamatos demokráciára hivatkozás
miatti – lehetetlenné válásából adódik.
Amikor egy fb bejegyzésben egy ostoba liberális (Vicsek) kijelenti,
hogy ők a magyar kultúra, akkor abban a pillanatban, az ő színvonaluk szerint
csattannia is kellett volna annak a szellemi pofonnak, amit megérdemelnek azok,
akik vele együtt ezt a beteges felsőbbrendűséget vallják. Mert nem más ez sem
Landeszman, sem Vicsek részéről, mint beteges agyszülemény, amely abból ered,
hogy történelmi és irodalmi tényeket meghamisítva, sajáthibás történelmi hányattatásaikat felhasználva támadhatatlanná
tették önmagukat, s azt hitték, hogy ez a helyzet mindörökre fenntartható. Hát
nem! Nem tartható fenn, még akkor sem, ha naponta bejárják hazug panaszaikkal az
egész Európai Uniót, s akkor sem, ha a budapesti marionett bábú épp kirúgni készül
annak a színháznak az igazgatóját, aki csak magyar irodalmi gyöngyszemeket tűz
színháza műsorára.
Ugyanis más a szándék, és más a valóság. Lehet húzogatni még
az oroszlán bajuszát, lehet siránkozni ’44 miatt, de ez, a mai világot cseppet
sem befolyásolja, s nem változtat azon a tényen, hogy a magyar szellemiség
ebben a párhuzamos társadalomban egyre inkább feleszmél. Mert a magyar, ha nem
lépnek a nyakára, akkor elégedett a sorsával. Azonban, ha piszkálják, ha de
facto lőnek rá, ha rablók és Istent káromlók olvasnak fel a Bibliából, és azt
látja, hogy akire szavazott az nem védi meg, akkor elkezdi megvédeni önmagát. Igen
elkezdi… mint ma. Elkezdte… talán… végre beszél róla. Végre buszon, villamoson,
vonaton, társaságban szó esik a magyar kultúráról, és azokról, akik ezt a
kultúrát kisajátítják, akik ellene tesznek, akik semmibe veszik nagyjainkat.
Csak két hónap telt el a választások óta, de most a magyar ember gyorsabban
reagál, mint egy évszázada bármikor.
Félnék az újsütetű, nagypofájú, a világhatalmat maga mögött
gondoló árulók helyében, mert ha a magyar már legalább beszél róla, akkor jön a
többi is hamarosan.
Elmúlt az az idő, amikor nem szólt senki a bajokról, és az
ellenségtől való félelmüket inkább bárgyú bölcsességekkel magyarázták. Elmúlt,
mert a magyar kultúra, a magyar nemzet felismerte, hogy a 24. órában van, és ha
most nem lép, nem reagál, nem védi meg örökségét, akkor egyszer és mindenkorra
elvész. Kultúrájával, nyelvével, hazájával együtt.
Az önvédelem pedig nem azonos a mások ellen való gyűlölettel,
az ilyen olyan anti-izmusokkal, és nem azonos a mai európai értékrenddel, amely
azt jutalmazza „apró kockacukrokkal”, ha egy ország-vezető népeket és
nemzeteket igyekszik megsemmisíteni. (lásd: Klaus Johannis uniós kitüntetése)
Nem! Mi nem mások ellen harcolunk, hanem a saját nemzeti kultúránkért,
azért amit örökül kaptunk, és tovább kell adnunk gyermekeinknek, unokáinknak. Sértetlenül!
Aki pedig ezt támadja és ellene van, annak nem ebben az országban, annak nem
ebben a kultúrkörben van a helye. A mai magyarság, a társadalom hatványozottan
kell, hogy fellépjen a saját érdekében a Landeszmanok és a Vicsekek szellemiségével
szemben, mert még ma sem kapja meg azt a támogatást állami részről, amely valóban
védi és megvédi a magyar történelmet, kultúrát, és ez által a jövőt.
 |
| Vásárhelyi Mária |
Megjelent a Rákosi-korszak egy újabb szellemi reinkarnációja
is – az egyházellenesség, amelynek zászlóvivője szintén egy kommunista. És ezt
jó volna most, csírájában elfojtani. Mert a támadások elleni fellépések elmaradása
egyre mélyebbre sodorhatja a nemzeti önbecsülést. Az SZDSZ kereszténykurzusozása
látszik újra megjelenni Vásárhelyi Mária öklendezésében, és ezt politikai és
jogi Daedalonnal kellene azonnal csillapítani! Ha nem teszik meg az arra illetékesek, akkor
visszajutunk a 90-es évek mulasztásaihoz, és így egészen mélyre süllyedhetünk…
ahonnan nincs többé visszaút.
Nagy feladatai vannak tehát a regnáló nemzeti keresztény vezetésnek,
mert a józan, de erőt mutatni tudó kormány ma még a nemzet hasznára válik. A gyenge, meghasonlott és félelmekkel teli
állam azonban elvész…
Stoffán György