Immár tíz esztendeje, hogy a nemzeti kormány kétharmados parlamenti
többséggel vezeti Magyarországot. E tíz esztendő alatt nagyot fejlődött az
ország, a gazdaság, megváltozott az emberek életvitele, a dolgozó társadalom jobban
él, és a nemzeti elkötelezettség is mintha pozitívan változott volna. Azonban néhány
olyan mulasztásunk van, amelyek a fenti, jó irányba indult változásokat egyik
pillanatról a másikra megsemmisíthetik.
Ezeket a mulasztásainkat tartalmazta a Várba vitt koporsó, amelyet
a ’19-es patkányforradalom szellemi örököse, a nemzetét semmibe vevő,
parlamenti bohóc vitetett a Sándor palotához.
A koporsót képzeletben felnyitva mindjárt a szemfedőt látom
meg. Szépen hímzett, gyönyörű redőkkel és csipkével a szélén, de nem átlátszó… és cirkalmas
betűkkel a közepére mázolva: DEMOKRÁCIA.
Igen, ez az a szemfedő, amely mindent eltakar, amivel
elfedtük az elmúlt tíz év mulasztásait: a rendteremtés kötelezettségét, a
ködösítésekkel teli szólamok igaztalanságát, a nemzeti érdekek még keményebb
szolgálatának elmulasztását, az igazságos elosztás és pályáztatás kötelezettségét…
a jóravalók félreállítását és az alkalmatlan hízelgők, talpnyalók magas hivatalokba
helyezését.
Mert minden, ami a koporsóban van, és az, hogy e koporsót
egyáltalán felvihették az elnöki rezidenciára, az igenis, a mi bűnünk! Önmagunkkal,
a néppel, a magyar nemzettel szemben, a demokráciára hivatkozva, azzal takarva
botorságunkat, önzésünket és félelmeinket a „megreformált” Uniótól!
Mert harminc éve nem értjük meg, hogy a proli házmesterrel
nem lehet Mozartról vitát folytatni, mert azt gondoljuk, hogy aki a „vörös
bolygóról” jött ugyanazt érti egy-egy fogalmon, amit mi, keresztény magyarok értünk.
Nem látjuk be, hogy az ellenséggel nem lehet együtt poharazgatni, mert mérget
tölt az italba, amint elfordulunk, és nem követeltük meg a tiszteletet a
nemzet, a haza, a Himnusz, és a Miatyánk iránt. Csak beszéltünk a magas
katedráról és a hangunk nem érte el a fiatalokat, nem érte el azokat, akikhez
az ellenség nem a pulpitusról beszélt, hanem kiszállt az Audiból és bár
nehezére esett, de odament az emberek közé a választások előtt, mert tudta,
hogy mit nyerhet, és mit veszíthet, ha nem ezt teszi.
Mi nem ezt tettük. Mi azt mondtuk, hogy megreformáljuk az
Uniót. Nem ment! Mi megjátsszuk a glaszékesztyűs, zsakettes, cilinderes úriembert
a mocsárban is, és azt hisszük, hogy erre a mocsárlakó is képes. Mi elnéztünk
minden aljasságot, trágár tüntetést, vádaskodást, ünnepeink megrontását, a
szegény gyermekek karácsonyi szánkóinak megrongálását a demokrácia nevében, és
parancsba adjuk az emberi méltóságában megalázott rendőrnek, hogy a szolgálati
szabályzatban és az alkotmányban foglaltak ellenére is tűrje a csőcselék köpéseit,
füstbombáit és petárdáit – mert demokrácia van, amibe ez is belefér. Tordai
koporsójában benne van a mi tíz évünk minden mulasztása. Benne fekszik a
bíróságok minden jogot megtagadó politikai ítéleteinek sokasága, a politikusok gazdasági
bűncselekményeinek eltusolása, a szemkilövetés megtorlatlansága, a metrópénz sikkasztás
167 milliárdjának felderítetlensége, a titkosszolgálatok hazaárulásának bírói felmentése,
és a szegedi maffia büntetlensége egy olyan bírónő által, akit a bűnösök egyike
pénzelt… a mai hírek szerint. És benne van ebben a koporsóban a nemzeti tanterv
is, amelyben nem szerepel Wass Albert, Nyirő József, s amelynek IV. osztályos
olvasókönyvéből Nagy Bandó verseket olvashat a kisdiák… nem tanítunk zenét és
művészetet, az erkölcstan órák és a mindennapos tornaórák nevetség tárgyát
képezik a tanintézetekben… és sorolhatnám, de ez a koporsó oly sok önmagunk ellen
elkövetett bűnt rejt magában, hogy lehetetlen volna e felsorolás. Mi pedig azt
hisszük – talán magunkból és az érdemtelenül kapott horribilis tiszteletdíjakból
kiindulva, hogy pénzzel minden kiváltható.
Most pedig? A koporsót vivőket kárhoztatjuk, noha amennyiben
ez a koporsó üres lenne, Tordai sem lenne már szabadlábon, s nem vihetne efféle
figyelmeztetést Magyarország elnökének. Igaz, amiért vitte, az is benne van
ebben a koporsóban. Mert a TB-törvény egy-egy pontja is bűn… De ez már egy
másik cikk…
Tíz év után nem kárhoztathatunk senki mást, mint önmagunkat.
Tíz év három kétharmada mellett nem lehet más a hibás a mai káoszért, a mai
kommunista-liberális győzelemért és azért, hogy mindent, amit akarnak, megtehetnek.
Mert a sorompót nem zártuk le. Nem állítottunk fel időben erkölcsi határokat, nem
követeltük meg az alkotmány előírta rendet, és nem vettük figyelembe a nép, a
nemzet, a társadalom jogos igényeit a fentiekkel kapcsolatban. A magyar kormány nem ismeri a néplélek
elvárásait, nem ismeri a magyar nemzet hitét és gyengeségeit… hanem követ egy
innen-onnan összetákolt félig liberális, hamis demokráciát hangoztató, félig
keresztény félig… rendszert, amely mára kiderült: meglehetősen bizarr, törékeny
és olykor álságosnak tűnő. És nem lát le a népre senki, aki ma a parlamentben üldögél,
mert milliós fizetések mellett, egy idő után mindenki elfelejti honnan jött… és
nem gondol arra sem, merre tart, mint arra sem, hogy egyszer számot kell adnia.
Ha nem akarjuk az egész országot az októberben néhány helyen
győztes, de országos káoszt okozó magyar gyűlölők kezére adni, akkor cikkem
olvasása után végre tessék elgondolkodni mik a lehetőségek és hogyan tudnunk törvényesen,
de keményen rendet tenni abban a rendetlenségben, amelyet a mi mulasztásaink
hosszú sora okozott. Ha viszont bukni akarunk 2022-ben, akkor hagyjuk tüntetni
kedden, szerdán és mindig, parlamentben és utcán egyaránt a hazudozókat, az ellenséget,
a magyarság megsemmisítőit. De ne panaszkodjuk többé…
Stoffán György