Hangzatos, nagy ünneplés övezi a temesvári események
harmincadik évfordulóját. Az ünnepi beszédek és a szabadság emlegetése, a nagy
remények hangoztatása kissé túlzott. Mint maga a kezdet és az azóta eltel idő
átfestése is. Mert igenis, voltak hősök, voltak, akik életüket adták akkor és
ott, de nem ismerték, nem tudták az igazságot, amelyet ma, 30 évvel a
forradalomnak nevezett hatalomváltás után sem mondanak ki az emlékezők. Erre az
emlegetett hazugságra épült az elmúlt harminc esztendő, minden volt kommunista
országban. Mert nem önmagától induló összeomlás volt 1989-1990, hanem épp úgy
megtervezett forradalmi időszakot éltünk meg – hála Istennek kevesebb vérrel –,
mint 1848-ban Európa, és 1956-ban Magyarország.
Bush és Gorbacsov megállapodása volt az, ami véget vetett a
kommunista uralomnak és egy előre megtervezett forgatókönyv szerint zajlott le
minden szocialista országban – egy év alatt – a rendszerváltásnak hazudott
eseménysorozat. Amikor minden héten hírt adott a magyar televízió Panoráma című
műsora a temesvári református lelkész helyzetéről, amikor a nézők milliói
várták, mi lesz az üldözött családjával és várandós feleségével, akkor a
politikai méregkeverők rég kigondolták, hogyan fogják erre a bátor és hitében
erős emberre hárítani a forradalom kezdetét. Kitervelték, miként lehet a mit
sem sejtő lelkészt a forradalom jelképévé, példaképévé tenni, hiszen fontos
volt, hogy a magyarok, a székelyek is odaálljanak a változások mellé.
Én magam előre tudtam, hogy decemberben forradalom lesz. Neumann Ernő temesvári
rabbi, sokat tett azért, hogy a Panorámához eljuthassanak azok a bizonyos
kazetták. Ezeken, a Tőkés Lászlóval készül beszélgetések voltak. Az öreg Neumann
rabbi pedig minden „kazettacsempészetkor” elmondta, hogy tartsunk ki, vigyük Tőkés
László hírét, mert már közel van az idő, amikor a kommunista diktatúra elbukik, "és olyan új világot építhet az emberiség, amelyben egy akol lesz és egy
pásztor”… Akkor még nem értettem mit jelenthet ez. Ma már a bőrömet is égeti a
felismerés.
Igen, Tőkés László egyénileg is, lelkészként is ellensége
volt a diktatúrának, védte a nyáját és belekerült abba a politikai forgatagba,
amelybe sohasem vágyott, de amelyben az elmúlt harminc év alatt olyan
történelmi személyiséggé nőtte ki magát, aki sanyargatott nemzetéért Márton
Áronhoz és Tempfli Józsefhez hasonlóan hősi tetteket hajtott végre Romániában
és Brüsszelben egyaránt. Láttam a temesvári parókián 1989-ben, a forradalom
előtt a félelmet, a síró kisfiút, láttam az elkötelezettséget, a várandós
asszonyt a konyhában, s amikor elbúcsúztunk Lászlóval egy-egy látogatás végén,
egymásnak erőt adva igyekeztünk kezet fogni, és reméltem, hogy legközelebb is
találkozhatunk még. Mert láttam Neumann rabbihoz menet a sötét utcán a
leskelődő fegyverest, aki a parókiát tartotta szemmel… Félelmetes volt az a
Temesvár, s egy ország aggódott a református lelkészért, és családjáért.
Igen! Temesvár hőse valóban Tőkés László volt, de ő egy
pillanatig sem gondolta, milyen terv kellős közepében áll éppen. És e terv
nekünk, magyaroknak mégis adott egy lehetőséget, amely Tőkés Lászlóban, a
püspökben, az uniós képviselőben, a megtörhetetlen magyar politikusban
testesült meg.
A forradalom azonban még tart. Igaz, a Kárpátok Géniusza
harminc éve halott, ám szelleme ott van Erdélyben, a Partiumban és a Regátban…
Mert ott vannak a gyűlölködők, akik egykor a kommunizmust szolgálták, ma pedig Uniós parancsra szintén azt teszik, saját román nemzetüket sem kímélve… Elpusztítják a
gyűlölködéssel, a hazaárulással, a nép sanyargatásával, a magyarság megsemmisítésének
Dan Tanasa és a Hargita-Kovásznai ortodox Andrei püspök által kiagyalt aljas
ötleteivel. Mert ők – a gyilkosok utódai, követői – megmaradtak.
És megmaradt azoknak az ártatlanul legyilkoltaknak az emléke
is, akiket a temesvári hősök temetőjében tudósítóként láttam kihantolva… fájdalmas
a kép, amelyre emlékszem: – a ravatalozóban összevagdalt, megdrótozott anyja
hasára tett, megcsonkított csecsemő… a román kommunizmus, román sovinizmus, a
máig élő román magyargyűlölet örök jelképe… 1989-ből, Temesvárról!
Tart még a forradalom, hiszen vannak megnyomorított elnyomottak,
és élnek a kínzók, szenvednek a bebörtönzött ártatlanok, dühöng az árulás, jognélküliség, és a
gyűlölet. Mert ma ez az európai érték, amiért kitüntetés jár...
Lehet-e Romániában így ünnepelni a szabadságot? Lehet-e
békében és testvériségben élnie annak a népnek, amely, ha felismerte volna az
egymásrautaltság szükségességét, a szabadság örömét, és nem élne az idegenek
által táplált beteges félelemben, már valóban a régió Svájca lehetne.
Állítólag szövetségben, egy Unióban vagyunk, hiszen ez az az „egy
akol”, amelyről Neumann rabbi beszélt 1989-ben Temesváron, s aminek értékében ő
is őszintén hitt. Mégis, ebben az akolban is dúl az ellenségeskedés, mert hamar
kiderült, hogy nem a szabadságot, hanem az európai kollektív rabszolgaságot
hozta el az a forradalom, amelynek karácsony éjszakáján a „Mennyből az angyal”
és a „Stille nacht” is szólt a román televízióban… akkor egyszer – és soha
többé. Mert hazugságra épült az a forradalom, az a rendszerváltás is! Mint
mindegyik, azokban az időkben!
A forradalom tart tehát, az 1989-es szabadság ma is csak álom
Romániában… de van Tőkés Lászlónk, akit méltó módon és joggal ünnepelhetünk,
mert abból a forradalomból ő az egyetlen, aki úgy is gondolta, ahogyan tette és
ma is teszi. Harcol, küzd és beszél, cselekszik és példát mutat. Mert ott,
Temesváron és talán egész Romániában egyedül ő maradt hiteles, ő maradt
megkérdőjelezhetetlen politikus – 1989-ből… ebben a hangzatos, beszédekkel teli,
hamis temesvári ünnepnapon…
A többi csak kötelező Uniós mese!
Stoffán György