 |
Minden évben felháborodom ezen a szép
augusztus közepén. Annak ellenére, hogy tudom: lejtőn rohanó egyházam egyetemes
egyház… Mégis. Számomra ez a nap a legnagyobb magyar katolikus, de mondhatnám
keresztény-keresztyén ünnep. Hiszen azt
ünnepeljük, hogy első királyunk felajánlotta nemzetünket, hazánkat, koronánkat Krisztus
édesanyjának, Máriának, Aki el is fogadta e felajánlást, így ettől a naptól
fogva a Kárpát-haza Mária országává lett. Mária pedig Magyarország királynőjévé
vált ezen a napon.
A világ nemzetei közül elsőnek István úr
tett ilyen felajánlást. S ezen a napon – a felajánlás után néhány órával – halt
meg István úr… aki a magyarok számára különleges ünneppé tette Mária
Mennybevételének napját.
Gyermekkoromban, a kommunista érában – néhány
rongy békepapot kivéve –, az augusztus 15-i prédikációkban hangsúlyt kapott
Szent István felajánlása és az, hogy mi Mária országa vagyunk. És énekeltük az azóta kitörölt régi himnuszt: "Nagyasszonyunk, hazánk reménye, bús nemzeted, zokogva esd!"
Nem volna-e ma még inkább fontos és kiemelendő? Hiszen a kereszténység elleni esztelen háború ma sokkal drámaibb, mint a kommunista világban, ahol csak a testet tudták megölni, szemben a mai korral, amelyben a lelket is gyilkolják?
Ma, sem a liturgikus szövegekben, sem
prédikációkban nem hangzik el erről – a hazánkat megtartó, jövőnket biztosító
eseményről, s arról hogy a magyarok Királynője Mária, s a magyarok országa
Mária országa – egyetlen mondat sem. Mintha ez, csak egy mellékes, említésre sem
méltó történelmi közjáték lenne, ami szót sem érdemel. Mintha a magyar
történelemben és a magyar katolikus egyház történetében a Mária-tisztelet, a
Máriás hadizászlók, a korábbi Máriás zarándoklatok és a Mária-kegyhelyek nem is
számítanának. Az erőltetett és ostoba, politikai ökumené, vagy a Vatikán bergolionista Mária-tisztelet
ellenessége az ok? Ki tudja! A tény hogy a Mária-tiszteletet mintha az
egyháziak egy része, a Rózsafüzérrel egyetemben súlytalanná akarná tenni, ki
akarná törölni a köztudatból. Hiszen, készül az új, egyetemes
vallás, a természetimádat… a Biblia 2000., az LMBTQ-val való tárgyalás, a
homoszexualitás elfogadása, a bűn és az krisztusi tanítások relativizálása, s
megélhetjük, hogy hiányos öltözetű ledér „papnők” fognak liturgikus táncokat
lejteni az Oltáriszentség nélküli, szentmisének
nevezett bergoglionista szeánszokon, hiszen ez utóbbi ma már nem ismeretlen
egyes nyugat-európai katolikus templomokban…
Már nem látjuk a ferencesek rendi ruháján
a Rózsafüzért, mert úgy látszik a testvéreknek „fájt a derekuk” a Rózsafüzér
kolostoron belüli(!) viselésétől. Kint ugyanis egyáltalán nem hordják Szent
Ferenc habitusát. Civilbe öltöznek, mert lehet, hogy az új rendi vezetés
megtalálta Assisiben Szent Ferenc civil ruháját: farmerét és pólóját… a
kereklámpás Mercedest, s így, mint szent hagyományt, a habitust már csak
jelmezként viselik… elkeserítő, felháborító és kiábrándító valóság, elkeserítő
pökhendi oda nem figyelés, fájdalmas, rossz példát adó elvilágiasodás. Az
egyházi liberalizmus mételye, azaz: bergoglionizmus!
Igen… mérgelődöm, hiszen állandóan arról
hallunk, hogy nincs pap, hogy nincsenek hivatások, s ma már olvastam olyan papi
hőbörgést is, amelyben a híveket vonja kérdőre egy „bölcs” atya, mondván: „mit
tettek a hívek a papi hivatásokért, mit tettek Márton Áron szentté avatásáért”…
Mintha ez a hívek kötelessége volna, s nem a papnak kellene rávezetni az
Evangélium igazságaival a népet arra, hogy mit kell tenniük…
Nos, kedves Atyák és Lelkész Urak! Ti mit
tettetek a papi hivatásokért, vagy azért, hogy megteljen a templom? Hogy ne
álljanak sorba a nők abortuszra, hogy a családok közösen vegyenek részt a Szent
Áldozatban, az istentiszteleten? Sokkal kevesebbet, mint a hívek, akiket
felelőssé tesztek! És ez nem baj, hanem égbe kiáltó bűn! Mert a pap ott
kezdődik, ahol látszik is rajta, hogy ő Isten szolgája. Rajtatok szentatyák a
farmer és a póló nem papi viselet… pedig nagy ajándékot kaptatok: meg sem kéne
szólalnotok, mégis prédikálhatnátok, ha a reverendában, vagy a rózsafüzéres
habitusban járnátok a népek között. Szégyellitek a hivatást, a feladatot,
Krisztust?
S ma a templomban a magyar ünnepen prédikáltok-e
Szent István felajánlásáról és haláláról, Mária országáról és Máriáról, a
magyar nemzet Királynőjéről? Pedig kellene! Évek, évtizedek óta hibádzik valami a
gépezetben. És ezt a hibát sürgősen javítani kell, mert nem
elég elfilozofálgatni a mai világ keserűségén… Emlegessétek a
templomokban mindennap Krisztus Anyjának országát, a magyar nemzet ebbéli kiváltságát, az
égi Anya iránti bizalom és szeretet fontosságát… Mert Mária Mennybevételének
napján Magyarország királynőjének mennybevételét ünnepeljük. Mi magyarok… katolikusok
és protestánsok egyaránt a Kárpát-hazában!
Ma, a protestáns és a katolikus papság közösen
viseli a feledés súlyos terhét és bűnét. Ha a nemzet elfeledi égi Királynőjét
és azt a felajánlást, amelyet 1038-ban e napon tett az első katolikus magyar
nagyúr, Szent István, akkor keresztény-keresztyén hitét is feledni fogja, lett
légyen az protestáns hit vagy katolikus. Ha Jézus szerette édesanyját,
akkor sem a protestáns, sem a katolikus pap nem vetheti el ezt a szeretetet és
tiszteletet ostoba képzelgések és vallási előírások miatt. S ma már ártó
imádatról beszélni és ezzel ellentétet szítani… Máriát tisztelnünk kell és
felfogni végre, hogy Égi Királynője van szenvedő nemzetünknek! Különösen azért
kell ezt hirdetni, mert a magyar történelem megajándékozta népünket azzal, hogy
Isten anyját a magyarok Királynőjeként is ünnepelhetjük!
Csak mellékesen jegyzem meg, hogy mi a "nagy
keresztény Magyarország" vagyunk Európában az egyetlen ország, ahol ez a
nap nem munkaszüneti nap... noha még Romániában is az... Persze ott nem a
szentistváni felajánlás okán.
Stoffán György