Ma is – még mindig –
hitegetjük magunkat egy rendszerváltás nagyszerűségével, az új és szabad világ
megszületésével, amely magával hozta a Páneurópai Pikniket, a magyar
határnyitást, a nagy tettet, amelytől a keleti németek a nyugati németekkel egyesülhettek,
amikor az NDK-s Trabantok gazdátlanul rohadtak el a hazai utak mentén, mert a
tulajdonosok a szabad világba való kijutás élményét nem akarták e Honecker-i játékautóval
elrontani.
Megnyílt a határ, és
mindenki ment a szabadságba, s remélt a berlini fal leomlásában… is. Vége lett
egy korszaknak, amely két dologban különbözött csak a mai kapitalista
rendszertől: Nem engedte a magántulajdont, és nem engedett utazni… minden másban
megegyezik a mai kor és az akkori. Illetve mégsem. Moszkva ugyanis nem rendelte
el az emberi szabadságjogok EU-s mértékű csonkítását, nem fenyegette a
csatlósállamokat, idegenek betelepítésével, és nem adóztatta meg a polgárokat
minden egyes kiló kenyér vásárlásakor… és nem nézte ab ovo bűnözőnek a
polgárait, mint az Unió vezetése. No, nem dicshimnuszt akarok zengedezni a
kommunista diktatúráról, hiszen ugyanazok üzemeltették és irányították, mint akik
a mai kapitalista rendszert, tehát ugyanazon ószövetségi logika szerint
működött az is. A körmönfontság volt csupán nagyobb és meggondoltabb. Hiszen még
egyes ország-vezetők sem tudták, kiknek a kottájából muzsikálnak, amikor
Moszkvát vélték kiszolgálni…
És ez még akkor sem
esett le szerencsétlen politikusoknak, amikor Máltán, egy yachton összeült a
két nagyhatalmon vezére és megbeszélték, hogy a szocialista társadalomi berendezkedésnek
véget kell vetni – felsőbb utasításra. Lett is ebből nagy kavalkád, mert nem
minden állam pártbizottsága és pártfőtitkára egyezett bele, hogy békésem kiadja
a kezéből a hatalmat. Aki tehát pártfőtitkárként vagy államfőként ellenkezett,
azt a fellázított népharag tette a sírba… Ma is ezt teszi a világot kormányzó
hatalom.
Ám a rendszerváltás idején
még voltak kulturált politikusok, még volt vitalehetőség… csak választásunk nem
volt, épp úgy, mint ahogyan ma sincs. Azt a szerepet játsszuk, amit ránk oszt a
hatalom.
Merkelt fogadjuk,
ünnepelünk, tárgyalunk, győzünk, vagy majdnem győzünk… de legalább nem jönnek
ide azok a menekülteknek nevezettek, akik visszajárnak nyaralni oda, ahonnan „a
háborúk és az éhezés elől kerestek menedéket Európában” – ahogyan ezt a római
püspök próbálja megetetni velünk és a világegyház minden egyes tagjával,
papjával és püspökével.
Igen egyház… nos, az
is változott az elmúlt harminc évben. Mindegyik. A kommunista világban még élt
egy olyan generáció, amely hitben és hazaszeretetben nőtt fel, s vitte az
unokákat a templomba. Voltak olyan papjaink, akik nem hódoltak be a kommunista
diktatúrának, s bátran vállalták a hitoktatást, a gyermekek kereszténnyé és
magyarrá nevelését. Igaz, sokan közülük megjárták a Gulágot, az Andrássy úti
nyilas-ÁVH-s ház, kínzó kazamatáit… de mégis vállalták azt, amire Isten
meghívta őket – a szolgálatot. Róluk esik manapság a legkevesebb szó. S róluk
alig van valamicske a Terror Házában, noha ők voltak azok, akiknek köszönheti
az ország, hogy ma még – ha sokkal kevesebben is, mint harminc éve – de járnak
templomba az emberek, s tudják, mi is a keresztény kultúra, az érték, az
erkölcs. És voltak békepapok, akik az igaz, hivatásuknak élőkről jelentettek, s
voltak főpapok, akik a kommunisták által meghurcoltaknak a börtön után nem
adtak munkát, lehetőséget. Kollaboráns volt az esztergomi érsek is, aki Mindszentyt
a nemzetközi katolikus sajtóban gyalázta (Kathpress), s annak okaként állította
a világ nyilvánossága elé, hogy a magyar egyház nem volt szabad a kommunisták
alatt.
Ma pedig? A
békepapságot részben felváltotta a II. Vatikáni Zsinat téveszméit hirdető fiatalabb
generáció, és egy még fiatalabb, amelynek már fogalma sincsen semmiről, ami
korábban az egyházat jelentette.
Harminc év ócska
hazugságait papagálykodja ma minden politikus a maga szellemiségéhez igazítva…
ma Szent István napján, vagy éppen a Páneurópai Piknik harmincadik
évfordulóján. Mert minden, ami elhangzik, valóságosnak tűnik, de hamis. Nem
rendszerváltás volt harminc esztendeje, és nem magyar hőstett volt a határok
megnyitása, hanem moszkvai parancs, moszkvai engedély… Igaz, sokan hitték, hogy
valóság az, amit látnak, tapasztalnak, s ma is sokan hiszik, hogy jó nekik a
kapitalizmus, jó az az embertelen világ, amelyet egy másik embertelen világ
után kaptunk a nyakunkba.
Már nő és férfi sem lesz
hamarosan s a gyermekekkel való nemi aktust is hovatovább díjazni fogják
Európában. Az azonos neműek gyermeket nevelhetnek, s lassan a magyar iskolákban
is elkezdődik az érzékenyítés az új világ erkölcsi normáiról…
Magyarán: Harminc
éve azt látjuk, hogy Európa rothad. Erkölcsileg, gazdaságilag, szellemileg,
hitében és önbecsülését tekintve egyaránt. Mi, magyarok még – roskadozva ugyan
–, de még talpon vagyunk, ám a folyamatos külső és belső támadásokkal harcolva
kell megvédenünk annak a kincsnek a maradékát, amelyet Szent István korában még
természetesként tudott magáénak a magyar…
Rendszerváltás,
Páneurópai Piknik… mind-mind hamis ünnep, hamis remény, külső parancs,
alkalmazkodás és fenyegetettség. Hiszen nem vehettünk kávéházat Bécsben, nem
értük el húsz év alatt a nyugati életszínvonalat és fizetéseket, nem lett jobb
és szebb élete a határon kívülre került magyarságnak a határok eltűnésével, s
bizony már e határon kívül maradtak is csak a hasznot lesik az anyaországtól, s
talán nem is szeretnek minket annyira, mint ahogyan mi ragaszkodnánk hozzájuk –
amint ezt számos fájdalmas példa bizonyítja.
Kettős mérce
mindenben, párhuzamos társadalom a jog-, és igazságszolgáltatás terén, ellenzékből
magyarellenes ellenség, lopakodó genderisták, bergoglionisták, LMBT-sek
keserítik a magyar nemzet életét, és legyen bár ezernyi jó gazdasági
statisztika, családvédelem, az oktatást azok rombolják, akiknek tanítaniuk
kellene. Nem lesz, vagy csak elenyészően kevés magyar és keresztény-keresztyén
fiatal, mert a könyöklő, már-már háborúzó új, de erkölcstelen világ minden
kiskapun áramlik, s a hivatalos oktatási kormányzat azt az egyetlen államtitkárasszonyt
is kidobta, aki világos és egyértelmű rendszerváltást akart az iskolákban, a
tanár és tanítóképzésben, le egészen az általános iskolák szintjéig.
Teleki Pál jut
eszembe ezekben az ünnepi napokban. Amikor 1938-ban leszállt a Bécsből érkező vonatról
a Keletiben, s látta az ujjongó tömeget és a fogadóbizottság örömtől
kivörösödött arcát, csak ennyit mondott maga elé: „nem tudom, minek örülnek.”
Ma én sem tudom, ki
minek örül, de adja Isten, hogy ez az öröm valóssággá és megalapozottá váljék
kormányfőnk keze alatt. Mert ma még képlékeny, és bizonytalan minden. Harminc
év nyomorúságos hazudozása ma kezd láthatóvá válni, s ma van először olyan
politikai vezetésünk, amely, ha nem is mondja ki nyilvánosan, de tudja mi ellen
és hogyan kell harcolnia a nemzetért…
Semmivel sem jobb a magyarság
helyzete itt, Európa közepén ma, mint Szent István idején volt. Ám két reménységünk
azért van: – István úr utolsó feljegyzett szavai: „A magyar nép az én népem és
az én népem nem vész el a történelem viharaiban!” – s az, hogy eltelt az az ezer év, és minden
korábbi hazudozás és ámítás, ellenségeskedés és pápai szorongattatás, hazaárulás
és egymásnak feszülés ellenére, még élünk, vagyunk… bár, ha jól belegondolok…
meg sem érdemeljük!
B. Dombi Attila: SZÓZAT ERDÉLYBŐL
SZŰZ MÁRIA ORSZÁGA ALATTVALÓIHOZ!
– Kolozsvár, 2019. augusztus 20. –
Krisztus Urunkban és Isten-szülő Nagyasszonyunkban, Testvéreinknek az Anya-Ország és a trianoni Ország-darabolás utódállamaiba, valamint a nyugati, a Tengeren-túli és az összes szórványba, a mai Nagy Ünnepeltünk, Szent István Ország-alapító Apostol-király Mennyei Szózata:
„Végveszély a Hazán, mert végveszély az Egyházon és végveszély a Nemzeten! Számtalan testi és lelki sebeiben sínylődő Népem gyógyulása sóvárogja a sokszorosan meghasonlott Egyház megtérését Jézus Krisztus Eucharisztikus Királyságához, a Szentlélekkel egységben az Atya-Isten Dicsőségére!
Isten számunkra egy ezredéve megadta, hogy Nagyboldogasszony alattvalóiként élhessünk és halhassunk Isten tervei szerint az Eszkatologikus Archiregnum Országában, Isten Országának szolgálatára. Nagyasszonyunk Angyali Szent Koronája, a Koronázási Palástunk és Szent Imre Fiunk által minden Uralkodói Utódhoz és alattvalóhoz intézett Intelmekben módosíthatatlan Hagyatékot örökítettünk Rátok, Szűz Mária Országának Egyháza és Népe számára.
Az Intelmek kezdete: «A Mi Urunk Jézus Krisztus nevében.» Ezért az Intelmek Isten üzenete az Ország minden lakójához, azaz az Ország Istentől küldött Alkotmánya. Ezen Országot a Szent Koronában az Isten-szülő Szűz Máriának adtuk örök időkre örökségül, amit Királynőként elfogadott, így az Intelmek Szűz Mária Országa örökre és mindenkire kötelező Alkotmánya! Az Intelmek zárása: «Mindez, amit fentebb érintettünk, alkotja a királyi koronát, nélkülük sem itt nem tud senki uralkodni, sem az Örök Uradalomba bejutni. Ámen.»