Napi politika, világpolitika, egyház, jövő, múlt és ünnepek… mind-mind valami más, mint ami a valóság, más, mint amit nap-nap után olvashatunk a hírekben, láthatunk magunk körül és érzékelhetünk. Minden valami őshazugságra épül és vagy nevetséges, vagy igazán borzalmas – ha belegondolunk.
A médiumok mesterien tálalják az igaztalanságokat, s nem is tehetnek más, hiszen, ha mást tesznek, mást írnak, mint ami a trend, akkor az újságíró vagy balesetet szenved, vagy állását veszti, vagy eleve nincs állása, mert már az elején elmondta mi következik, ha az a bizonyos irány nem változik, tehát az olvasóhoz nem is juthat el más hír és más információ, mint az, amit szigorú parancsba ad a világot irányító hatalom. Lett légyen jobboldali, liberális vagy kommunista szemléletű média, egyetlen nagy partitúrából játszik, csak a szólamát kell követnie. Ám, azt minden körülmények között… ha jót akar.
Az újságírás tehát nem egyszerű a maga egyszerűségében, mert az újságíró nem azt írhatja le, amit lát, hanem azt, ahogyan látnia és láttatnia kell. Ugyanakkor vannak egyéni lehetőségei is, hiszen, az, hogy miként interpretálja például az eseményeket, hogyan színezi ki, az már az ő dolga, mint az is, hogy milyen írói stílusban, melyik irodalmi műfajt használja. Igaz, ma kicsit nehézkes a dolog, hiszen a jól menő médiaszakokon kissé hiányos a képzés, így a műfaji lehetőségek és alkalmazások kérdése a helyesírással egyetemben problémákat okoz az ifjú titánok és „titániák” számára. Ez utóbbi probléma akkor is súlyosan érzékelhető, ha TV kamerák elé áll egy-egy, szókincsében szegény friss „erő”… de ez a cikk nem is erről akar szólni. Ők csak arra valók, hogy a kötelezőt megírják. Röhögjenek - primitív pofával - a fejjel lefelé akasztott Salvini képén, és durván szidják, ócsárolják - saját szintjüknek megfelelően - a magyar miniszterelnököt. A jobbos csókos, de tehetségtelen fiatalok pedig arra jók, hogy egy drámai esemény végéről fél délelőtt közvetítsenek a királyi TV-ben, a maguk rettenetes buta modorában... miközben a Dunából kiemelik a hajóroncsot.
Nézzük, milyen témákat talál a mai médiadolgozó arra, hogy olvassák is a leírt anyagot.
A főtémák a botrányok és a véres események, szépen cizellálva, de a kötelező pc szerint kigyomlálva. Véletlenül sem lehet a világot veszélyeztető dolgokról írni (mindennapos természeti katasztrófák, a beáramló idegenek által elkövetett gyilkosságok, a várható reménytelenség és azok elkerülésének módozatai, az új világrend veszélyei az emberiségre stb…), hanem egyszerű jól etethető témákat kell felkapni. Elsősorban azokról kell írni, akiket ez vagy az a politikai oldal le akar járatni.
Ez végtelen tárház… – kiderülnek a régi disznóságok: ki, kivel üzekedett, s mi lett a vége, – ki, kinek tett ajánlatot, és megtörtént-e a dolog vagy nem, – lesz-e új naptár az öregedő díváról. Hányan haltak meg egy-egy balesetben Kína északi részén vagy Bangladesben, vagy éppen ki lett a nemzetközi erkölcs-csőszök újabb áldozata. Melyik liberális mennyire utálja Magyarországot, és tett-e ajánlatot egyik a másiknak, vagy a vén politikus hozzápiszkált-e a mai politikus lányához. A celeb hírek: szex-és aberrációk tömkelege, melyik névtelen senki hol nyaral, kivel és melyik háziállatát vitte magával. Ki és mennyit örökölt, kivel csalja a párját… hol rúgott be utoljára. A politikai hírek is hasonlóan jellegtelenek, gyomorforgatók, mert vagy egyik, vagy másik pártot dicsérik az egekig, alázzák porig. Tehát üres és értéktelen a mai sajtó egész Európában, és a civilizáltnak nevezett elmebeteg világ más részein is. Eközben nem hallunk az orosz atomszerencsétlenségről, amely valamennyiünket veszélyeztet, az árvizekről és a földrengésekről, a sárlavinákról és a vulkánkitörések sorozatáról... mert az embereket nem szabad pánikba ejteni...
A lényeg, hogy minél többször lehessen olvasni, hallani a következő szavakat, amelyekre épül a figyelemlekötő – az igazi hírektől a figyelmet elvonó – kiskeretes, vagy kisszínes, netán szaftosan kifejtett glossza, véleménycikk, amelyre jönnek a „lájkok” mint a záporeső.
Tehát a mai legfontosabb szavak:
- brutális,
- horror,
- dögös,
- villantott,
- basszus,
- elképesztő
A Tv-riporterek és riportalanyok pongyolaságát is érdemes megemlíteni:
- így,
- egyébként,
Sajnos az utóbbi szavakat kötőszónak használják mind a kérdezők, mind a válaszadók. Ez pedig azért fájdalmas, mert az anyanyelvi oktatás és az MTA helyesírási szabályzata is kizárja, hogy gyönyörű anyanyelvünket megismerje a diák, és használni is tudja. Hiszen a nyelvtani szabályok ma úgy működnek, mint Kádár idején. Ha Kádár elvtárs valamit hozzá méltó nyelvi tudatlansággal fejezett ki, két nap múlva azt a kifejezést vagy helytelen magyarsággal mondott szót, ragot az MTA helyesnek ítélte és bevezette a köznapi szóhasználatba is.
Summa summarum:
Az ember olvassa a híreket és elképed azon, hogy ezernyi hazugsággal, írói primitívséggel, durva hamisításokkal, nyelvtani helytelenségekkel, politikai parancsok szerint dolgozik a társadalom ama rétege, amelynek tanítania, nevelnie, értékközpontúságot hirdetnie, és objektíven tájékoztatnia kellene. Ehelyett az olvasó jobbról és balról (ez utóbbinál nyomatékosabban) csak a moslékot kapja. Azt a moslékot, amelytől gyűlölet képződik benne, amely miatt félelem keríti a hatalmába, hitét veszti és jövőtlennek képzeli magát. Pedig a sajtónak nem ez volna a dolga.
A sajtónak reményt és életösztönt kellene közvetítenie, a normalitást kellene szolgálnia, és emberséget, szeretetet, alázatot lenne kötelező a bajokra való felhívás és az igaz hírek mellett az olvasó kezébe adnia. Izmusok és pártutasítások nélkül. Magyarul. Emberül, ahogyan a klasszikus újságírás szabályai ezt megkövetelik. Mert az újságírónak nem szabad túlnőnie magát. Legyen egyszerű tanító, és hírközlő, az emberek iránti szeretettel és alázattal. Önmaga és a hitelessége, nemzete, hite és a világ érdekében… Mert talentuma van, amit nem elásni kell… de ez a talentum nem is ama 30 ezüst kell, hogy legyen, amit az árulásért adnak az ilyen-olyan hitű főpapok…
Stoffán György