Furcsa, de jellemző esemény tanúi lehettünk 2019 áprilisának első napjaiban... Teleki Pál
halálának 78. évfordulóján. ( https://infostart.hu/kultura/2019/04/03/titokzatos-tortenelem-elokerult-teleki-pal-ket-bucsulevele ) A magyar történészgárda, a náci és kommunista
hagyománynak megfelelően nem megemlékezett az egykori miniszterelnökről, hanem
ismét ráolvasta azt a hazugságot, amelyet halála napjának délutánja óta
folyamatosan hangoztatnak. Ismét levelekről esett szó, amelyekben Teleki ugyan
egyetlen szót sem ejt öngyilkosságról, ám a történész e levelek tartalmával
igyekezett ismét bizonyítani, hogy Teleki Pál öngyilkosságot követett el. Még csak
meg sem fordult a történész fejében, hogy politikai eseményekről, egyéb
dolgokról lehet szó a levelekben… a halálévfordulón tehát újra és konkrét
bizonyítékok nélkül taposták sárba a tudomány felkentjei Teleki Pál tiszta és
mindenki számára például szolgáló emlékét. Mert a történész az történész… neki
szabad. S indokolatlanul, önmaga állításának bizonyítására megfejelte e
történész azzal Teleki lejáratását, hogy mindenféle elmebeteg, meghasonlott és
pszichésen terhelt embernek festette le őt, élő rádióriportban…
Még egyszer és ha kell ezerszer elmondom: Teleki Pált meggyilkolták. S
amíg az öngyilkosságra egyetlen konkrétan leírt szó vagy más bizonyíték
nincsen, addig a gyilkosságra számos történeti, hadtörténeti, és
visszaemlékezésekben tárgyalt bizonyíték állna a hivatalos történettudomány
rendelkezésére. A politika azonban nagy úr… 78 év után sem szabad kimondani az
igazságot, mert úgy sérülne a Magyarországról kialakított nemzetközileg is
elfogadott vélemény, miszerint csak egy fasiszta nemzet vagyunk, amely utolsó
csatlósa volt a hitleri birodalomnak. Noha egyedüli és első bírálói voltunk…
1941 áprilisának harmadik napjától…
Egy Ausztráliában élő idős ember a
következőket mondta el: Ő 1941-ben a miniszterelnökség villanyszerelő-inasa
volt, s akit Teleki Pál megkért, hogy József Nádor téri lakásában, az
íróasztalba vészcsengőt szereljen, mert a németektől semmi jóra nem számíthat.
A csengő beszerelésére azonban a miniszterelnök egy nappal előbb bekövetkezett
tragikus halála miatt nem került sor.
Saját kutatásaim alapján és gyermekkori
emlékeimet idézve, magam is elmondottam mindazt, amit tudok Teleki
meggyilkolásáról:
– Majsai Mór ferences atya, aki
gyermekkoromban gyóntatóm volt, Ő tudta, hogy a kommunista érában valós
történelmet nem tanítanak, a gyóntatószéket is arra használta, hogy az általa
megélt történelmet megismertesse ifjú lelki gyermekivel, felkészítve minket egy
remélt új korra, amelyben talán az igazság előbbre való, mint a megkövesedett
és a politika által kialakított hamis álláspont. Majsai Mór atya Telekivel
kapcsolatban a következőket mondta el: Reggel csörgött a telefon, s kérték,
hogy Zadravecz püspök menjen föl a miniszterelnökségre, mert nagy baj
van; Teleki Pált az éjjel a németek lelőtték. Zadravecz püspök azonnal indult, de tanúnak
magával vitte Mór atyát is. Így Mór atya is láthatta azt a három golyónyomot a
falban, amelyet korabeli szemtanúk csak feltételezésként említenek, mert a
golyónyomok helyét, a falat erősen szennyezte az agyvelő. Mint testrészt, kegyeleti
okokból az agyvelőt Mór atya gyűjtötte össze, s ezért győződött meg a
golyónyomok valódiságáról. Az idős szerzetesnek a látottak alapján meggyőződése
volt, hogy a Teleki ellen politikai okból, gyilkosságot követett el a Német
Birodalom. Zadravecz püspök, mint Teleki Pál barátja is lehetetlennek tartotta
az öngyilkosságot, amelyről hivatalosan csak a gyilkosság utáni délben adott ki
közleményt a miniszterelnökség sajtóirodája. Zadravecz
ez ügyben az őt meglátogató Horthy kormányzónak is szemrehányást tett, de
Horthy a németekre és az ország pillanatnyi háborús helyzetére hivatkozva azt
mondta, hogy ő nem szólhatott bele, mert ha másképpen tesz, a németek
Magyarországot is megszállják.
1941. április 3-ára virradó éjszakára vonatkozó időpontok bizonyítéka.
A levelet, annak írója, dr. Bogdányszky
József ny. mérnök engedélyével közlöm: –
„1941-ben a Magyar
Közforgalmi Repülés földi rádió-műszaki szolgálatánál dolgoztam az akkori
Budaörsi repülőtéren. Az akkor már háborús hangulat miatt arra az esetre, ha
valamiért a polgári repülés nem tudta volna a budaörsi repülőteret használni,
szükségrepülőtérként az akkor már régen nem használt mátyásföldi repülőteret
jelölték ki. Itt a repülőtér Cinkota felé eső szélén, kb.; a tér oldalhosszának
közepén, egy rádió iránymérő és irányító ház volt. Ebben a budaörsi repülőtér
egy munkahelyet üzemeltetett, de cca. 5-6 munkahelyet a német légi irányítás
használt. Innen irányították a magyar légtérben mozgó német katonai gépeket.(A
polgári légforgalmat Budaörs irányította.) 1941. április 2-án engem ide
osztottak be 24 órás műszaki ügyeletre. Aznap teljesen derült, nagyon világos
éjszaka volt, a telihold magasan állt. Este 10 óra után egy idegen német
alakulat lezárta az iránymérő házat, minden mozgást a legszigorúbban
megtiltottak, egy géppisztolyos őrszem a kijárati ajtónak még a hátát is
nekifeszítette. Az ott dolgozó német katona-távírászokat kérdeztem, hogy mi ez?
Azt mondták, ők sem tudják, semmi tájékoztatást nem kaptak, a katonák teljesen
ismeretlenek, nem az ő alakulatukhoz tartoznak. Körülbelül fél óra múlva egy
Heinkel 111-es kétmotoros gép szállt le a repülőtérre, ami a rejtélyt tovább
fokozta, mert a gép a német irányításhoz nem jelentkezett be, sem irányítást,
sem leszállási engedélyt nem kért. A forgalmi épület helyett azonnal a cinkotai
oldal leghátsó, Maglód felé eső sarkán állt meg, de a gép körül semmi mozgást
nem lehetett látni.
Negyed óra múlva megjelent az
irányítóház melletti úton egy fekete diplomáciai rendszámú Mercedes gépkocsi,
leoltott lámpákkal és lassú tempóban a repülőtér sarkán álló géphez ment. Akkor
a gépből néhány alak kiszállt, egy közülük beült a gépkocsiba, azt nem lehetett
látni, hogy katona, vagy civil, a többiek visszaszálltak a gépbe, majd a kocsi
ugyanazon az úton, ahogy jött, elment. Az őrség tovább is hermetikusan zárta az
iránymérő-irányító házat. Körülbelül, éjjel 1-1/2 2 lehetett, amikor ugyanaz a
gépkocsi ismét meg jelent, a kocsiból jól láthatóan egy személy felszállt a
gépre. A gép motort indított, befordult az akkori MÁG gyár épületeinek
irányába, rádión nem jelentkezett be a német irányításnál, felszállási engedélyt
nem kért, röviden felszállt.
Még csodálkoztunk is, mert éjszaka,
irányítás nélkül, egy aránylag igen kicsi kivilágítatlan repülőtérre leszállni,
és onnan felszállni, még komoly helyismerettel rendelkezőtől is tiszteletre
méltó teljesítmény. Reggel 8 óra után – amikor a szolgálati időm letelt -, a
városba visszaérve az újságárusok már kiabálták, hogy rendkívüli kiadás,
meghalt a miniszterelnök. A fentieket 1950-ben elmeséltem Dr. Szilágyi Ivánnak,
akivel akkor együtt dolgoztam a Magyar Adócsőgyárban. Ő rám csodálkozott, hogy
milyen kicsi a világ, mert ezzel kapcsolatban: neki is van élménye, ugyanis
akkor orvostanhallgató volt és a professzora Bakai (?) Orsós (?), mint kéznél
levő medikust őt vitte magával a várba gr. Telki Pál holttestének
megvizsgálásához asszisztálni.
Elmondta, hogy Teleki Pál jobb szemének
külső sarka fölött érintőlegesen hatolt a lövedék a koponyába, a tarkórész
teljesen szétroncsolódott, de a lövedék nem hagyta el a koponyát, belül
körülfutott és a 9 mm-es lövedéket (Teleki kezében a gyilkosság reggelén egy
6,35 mm-es kis kézifegyver volt! — a szerk.) a bal fül mögötti sziklacsont
belső oldalánál találták meg. A koponya nagyon erősen roncsolt volt, lehet,
hogy másik lövés is érte. Az agyvelő a mögötte levő falat erősen szennyezte, és
mintha a falon lövedéknyom is lett volna, de ebben nem volt biztos.
Mindezt azért írtam
meg, mert évekkel ezelőtt egy történész idézte Teleki Pál inasának vallomását,
aki elmondta, hogy őt a halálának estéjén kb. 10 óra tájban azzal küldte el
pihenni a miniszterelnök, hogy ugyan még egy német látogatót vár, de azt majd ő
személyesen fogja beengedni. Az általam elmondottak ezt a vallomást
kiegészíteni látszanak. (…)
Az inas vallomása, a fenti levél,
Veesenmayer vonata, Déli pályaudvarról történt elindulásának időpontja (éjfél
körül – a szerk.), az eredeti orvosi jegyzőkönyvben (nem a Bakai-féle! – a
szerk.) a halál beálltának időpontja és a Zakar András által összegyűjtött
vallomások is egybe esnek tehát, a fenti, perdöntőnek nevezhető levél
tartalmával, csak úgy, mint dr. Bognár Sándor, az MTA doktorának
visszaemlékezése:
„Mint II. éves egyetemi hallgatók,
a M. Kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Mezőgazdasági
Osztályának diákjai, azon a tragikus napon vártuk Czettler Jenő akadémikus
professzor urat, hogy a rá annyira jellemző lendületes és sok élményt adó
agrárpolitikai óráját megtartsa. 1941. április első napjait éltük, és írtuk. A
Professzor Úr szokásától eltérően késve érkezett. Mi pedig ott, a Gellért
rakparton, a Gellért tér közelében, a Műegyetem termében türelmetlenül vártunk
rá. Végre, ám teljesen letörve érkezett, és amikor felállva köszöntöttük,
továbbra is állva maradtunk, mert Ő sem ült le. Jó nagyokat sóhajtva a
következőket közölte velünk:
»Tisztelt
Hallgatóim, Hölgyeim és Uraim! Ma nem tudok órát tartani, mert a Miniszterelnök
Úr ma hajnalban meghalt. Kérem önöket, ne adjanak hitelt annak a közlésnek,
hogy a miniszterelnök úr öngyilkos lett. Ez nem igaz, mert kegyetlenül
meggyilkolták a németek. Most menjenek haza. Az Isten legyen hozzánk irgalmas,
mert nagyon komisz, kegyetlenül nehéz idők következnek ránk! «
Majd meghajtotta magát és elhagyta a
katedrát. Amikor lassan felocsúdtunk, kimentünk a Duna-partra. Itt már nagy
iramban, dübörögve jöttek a páncélozott német “SS” és Wermacht egységek.
Egy-egy kocsi személyzete megállva, minket mustrálgatott nem valami
bizalomkeltően. Arra a kérdésre, hogy honnan jönnek és hová mennek, nagyon
röviden annyit, válaszoltak: »Második
napja éjjel-nappal megállás nélkül jövünk Franciaországból, és megyünk
Belgrádba… « stb.
Teleki reggel misére készült
cserkészeivel. Így egyszerűen képtelenséget állítottak halálával kapcsolatban.
Nagyon reménykedtünk abban, hogy majd a háborút követően közlik a valóságot a
lakossággal. Mint ismeretes nem ez történt. Továbbra is tartották magukat a
hírközlők és a politikusok a nekik kényelmesebb hírhez, amely szerint Teleki
Pál miniszterelnök öngyilkos lett.”
Érdekes egy másik vallomás is, amely
teljesen független az előbbitől, de hasonló tanintézeti élményről ad számot. A
jászkiséri tanár, Győri János így emlékezik az egri ciszterci gimnázium 1941.
április 3-i tanítási napjának reggelére:
„Április 3-án
reggel, amikor bementünk az órára, jött a körözvény, hogy minden osztály
vonuljon a tornaterembe, mert az igazgató úr vár bennünket. Palos Bernardin
igazgatónk, amikor mindannyian megérkeztünk, ezt mondta: »Drága Fiaim! Szomorú
gyásza van a magyar hazának, mert az éjjel megölték a németek a
miniszterelnököt; gróf Teleki Pált, amit az angol rádió reggel 7 órakor bemondott.
Ez nemzeti gyász! Ma tehát nincs tanítás, gyászoljuk a miniszterelnököt, aki a
hazájáért áldozta, az életét!«”
A visszaemlékezésekből lényeges dolgokat
tudhatunk meg. Elsősorban azt, hogy a németek már két nappal a gyilkosság előtt
elindultak Franciaországból Jugoszlávia ellen, így a német hadvezetésnek lépnie
kellett az angolbarát magyar miniszterelnök ellen, aki nem ellenjegyezte a
kormányzó által már korábban aláírt átvonulási engedélyt. A németek Telekivel
az április 2-án délelőtt a Miniszterelnöki Hivatalban (Sándor-palota) kézhez
vett levélben, másodika éjfélt adták meg utolsó határidőként, amely időpontig
igenlő választ vártak a miniszterelnöktől, de azt is bejelentették, hogy a
döntés ügyében Keiltel német tábornok, látogatást tesz Teleki gróf hivatalában
este tíz óra után. A levél elolvasása után Teleki Pál titkárnőjének azt
mondotta: „Ez az életembe kerül.”
A másik lényeges és bizonyítóerejű tény
e fenti emlékezésekben az, hogy mind Budapesten, mind Egerben — sokhelyütt
máshol is — a tanintézetek vezetői és professzorai (dr. Czettler Jenő jó
barátja is volt a miniszterelnöknek) egyértelműen kifejezésre juttatták
diákjaik előtt — vállalva a hivatalos politikai közléstől eltérő véleményük
esetleges ódiumát —, hogy Teleki gróf miniszterelnököt a németek megölték. A
harmadik és talán legmeggyőzőbb bizonyíték a gyilkosságra, miszerint az angol
BBC rádió reggel hét órakor a berlini rádió hajnal 4 órai(!) hírközlésére
hivatkozva jelentette, hogy Teleki Pál magyar miniszterelnököt hivatalában az
éjszaka folyamán agyonlőtték. Teleki halálát azonban reggel ½ 7-órakor észlelte
inasa, Papp György, aki értesítette a rendőrhatóságot és a kormányzóságot.
Mi, akik ebben hiszünk, s dokumentumaink
is ezt igazolják, nyugodtan kijelenthetjük, hogy Teleki Pált tehát, megölték.
Cáfolhatatlan bizonyítékok ezreit vehetjük górcső alá, s amíg ezek a
gyilkosságot igazolják, alig van ellenérv. Csupán az a néhány szétszórt
papírgalacsin, s az asztalon borítékban maradt két levél, amelyre az
öngyilkosság teóriája épült. Ezekről a levelekről a miniszterelnöki hivatalban
tartott rendőrségi helyszíni szemle jegyzőkönyve azonban mit sem említ,
stílusuk viszont távol áll Teleki kimért, megfontolt stílusától. A levelek
tartalmán ismerősei, barátai lepődtek meg a legjobban, mert Teleki Pál nem
használt olyan kifejezéseket, amelyeket a levelekben neki tulajdonítanak. Mi
keresztény katolikusok jól tudjuk, hogy a hamisítás nem idegen a diktatúráktól.
S miből állt egy olyan diktatúrának egy embert megölni, amely diktatúra
milliókat küldött a halálba? Mindszenty bíborosnak sokoldalas saját kézírást
tulajdonítottak a kommunista bíróságon, mert azt mondták, hogy ő maga írta le
azokat a sorokat, amelyekért az ítélethirdetéskor életfogytiglani börtönt
mondtak ki rá. Később, az ezt hamisító házaspár bevallotta, hogy ők alkották az
ÁVH és a KGB utasítására a Mindszenty-vallomást… a bíboros „kézírásával”.
Már csak az a kérdés, hogy mikorra nő fel
egy új történész-generáció, amely kész lesz a 20. század nagy
történelemhamisításait felfedni, s a hősi halál politikai megfontolások alapján
való öngyilkossággá süllyesztését hivatalosan is gyilkossággá „felminősíteni”.
Ehhez azonban végig kell járni a berlini, a londoni, a moszkvai és a párizsi
katonai és civil levéltárakat. Mert a végleges és hivatalos megfejtés ezekben
az épületekben rejtőzik. Aki ma is öngyilkosságról beszél, az egy náci és
kommunista történelemhamisítás botor szolgálója. Cui prodest? Gróf széki Teleki
Pál nemzeti hős, akinek a nemzet szolgálata, becsülete sokkal többet ért saját
életénél.
Kutatásaimmal és az igazsággal szemben
egyetlen szánalmas érvet tudnak felhozni a “történészek“, amikor
társaságban e témáról esik szó: „Ugyan, a Stoffán nem egy
történész.”Mintha az igazságnak nem volna mindegy, hogy ki tárja
föl. Ezzel szemben, ha a történész hazudik és nemzeti hősökből idegbeteg
öngyilkost farag, az elfogadható, cáfolhatatlan és hivatalos… mint Hóman Bálint
“háborús bűnössége” és Horthy Miklós “olthatatlan antiszemitizmusa”…
Emlékezzünk halála évfordulóján a nácik
által megölt magyar vértanúra: Széki dr. Gróf Teleki Pál miniszterelnökre és
főcserkészre, remélve, hogy eljön az idő, amikor a magyar történelem igazságait
torzítás és hazugságok nélkül ismerheti meg a magyar ifjúság. Ha majd “merünk
magyarok lenni!”
Requiem aeternam dona eis Domine,
et lux perpetua luceat eis!