(Olyan cikkeket válogatok az egykori erdélyi ferences sajtóból, amelyek ma is - vagy ma még inkább - aktuálisak. Hiszen nem is gondolnánk, hogy 1908 februárjában épp olyan keserű gondolatok fogalmazódtak meg a ferences cikkíró fejében, mint amelyek ma a katolikus újságíró fejében megfogalmazódnak...)
Ellenségeinknek
oly nagy a tábora, hogy igen sokan elveszítik a győzelemben minden reményüket.
Mások már legyőzötteknek is tartják magukat, s kétségbeesve sóhajtozzák: Vae
victis! Jaj a legyőzötteknek !
Hányan
vannak olyanost, kik elveszítik hitüket az igazság iránt, meginognak, s az
ellenség táborába szegődnek… Beszéljünk nyíltan. Mindnyájan tudjuk, hogy a
katholikus egyháznak És a katholikus igazságnak rémítően megszaporodott az
ellensége. Szabadkőmívesek és zsidók, protestánsok és szabadon-gondolkozók,
szociáldemokraták és anarchisták: mind az egyház, az ő törvényei és igazságai
ellen törnek.
Manapság
amint csak fölcsöpörödik az ifjú uracs, s nehányszor megfordult az egyetem
falai között, de annál többször a kávéházban és mulatóhelyeken: mindjárt
kicsinyli a hitigazságokat, semmibe veszi az erkölcsi törvényeket, s különös
előszeretettel negélyezi a hitetlent. Napról-napra jobban pusztul ki az
emberből a lelki öntudat, s óriási erővel biztosit magának uralmat a közöny.
Ez
a közöny pedig abban áll, hogy aludjék a lelkiismeret, ne lássa az erényes élet
tilalomfáját, s ne hallja Isten örök törvényének tiltó szavát.
Az
egyház ellenségeinek száma szaporodik; Istennel meghasonlott embertársaink
tábora rémségesen nő, s az emberiség legnagyobb része föltartóztathatatlan
gyorsasággal süllyed az erkölcsi züllés lejtőjén.
Miért
van ez? Miben rejlik ellenségeink hódító ereje? Nem lesz fölösleges, ha
megfontoljuk e kérdéseket.
Ez
a lármás világ nem azért hódit, mert igaza van. Nem az igazság szépségének
vonzóerejével csábítja magához a lelkeket. Ez istentagadás, hitetlenség és
erkölcsi züllés nem azért gyűjt tábort, mert ez az állapot nagyon kellemes
valami. Isten és az ~ törvényei nélkül rabszolgaság az élet, mert ott a
szenvedélyek rabszolgauralma nyügzi le a lelkeket.
Mivel
vonz tehát a bűn, s miért gyűjt hatalmas tábort a hitetlenség? Miért hivalkodik
olyan kéjelegve az egyház ellensége"r Nagyon egyszerű. Nézzünk csak a
dolgok mélyére. Lélektanilag könnyen megtaláljuk e kérdések sarkpontját.
Az
emberi természettel veleszületett az erkölcsi gyöngeség. Ez a mai kor áramlata
túlcsigázza, s a végletekig fejleszti ezt a gyöngeséget. Úgy neveli és vezeti
az embert, hogy bűnös szenvedélyei elhatalmasodjanak. A szeretet hiánya és az önzés,
az anyagi élet és az érzékiség lesznek úrrá az emberben. Ezek mozgatják és
irányítják lépteit. Természetes, hogy ebben a légkörben nem az erény útján fog
haladni, hanem az erkölcsi züllés lejtőjén.
Komolyságát
egészen elveszíti. Fölfogásában léha lesz, megítéléseiben laza, s lelki
életéből kivész az erkölcsi rend szeretete. Gyűlölni fog mindent, a mi romlott
lelkületével ellenkezik és a mi tilalmat kiált kedvenc bűneinek gyakorlása
ellen. Az egyházban, az ő törvényeiben és intézményeiben ijesztő ellenséget
lát, mert azok elítélik garázdaságait.
Kérdezem:
csoda-e, ha olyan sok manapság a mi ellenségünk? Gondolkozzunk és ezt nagyon
természetesnek fogjuk találni, s az ellenséges tábor üres lármája meg nem
rémit.
P. Aureus